- Megesik. - tartom el a kezem egy pillanatra arcomtól, majd újra visszahelyezem, ahol volt. - Általában akkor, ha a halál hirtelen érkezik. - van, amikor ezt nem állítanám annyira biztosra, ezért is általánosítok. A halálom.
Bólintok arra, hogy majd felkeresi Thort. Röpke, ám annál intenzívebb volt mindegyik találkozásunk.
Istenek. Thanatos úgy viselkedett, még ha esetlegesen tagadta is.
- Vannak nálun legendák, melyek szerint isteneinket feltámasztották, vagy visszatérést ígértek. Valahogy egyik sem igazán következett eddig még be, de nem zárnám ki. Mint ahogy a másik feltevésedet is. - Setét Könyv és Agatha esete kiválóan mutatja, mennyire szeretnek játszadozni ilyenekkel. Igaz, én is. A szándék és indíték sokkal fontosabb. - Hogy itt visszatérnek-e az asgardi istenek, ebben Thor szintén jártasabb. - még biccentek is hozzá.
- Nem zárnám ki, hogy itt is ezt teszik. - azt hiszem, jobban kéne tanulmányoznom a sziklatrollokat. Még a végén ellopnak mindent az alagsorból...
Kortyolok a teából, azért a beszélgetés folyadékot kíván. Meg is áll a kezem a kérdésre.
- Nos. - időt kell nyernem, nehogy félrenyeljem gondolkodás közben a kortyot. Azért Miss Chavezzel való utazás nem igazán volt gyerekmese. Se a mozaik, se a rajzfilmes. Egyik helyen sem tudtam levegőt venni, bezzeg a pacavilágban! Azt hittem, megfulladok.
- Egyszer volt szerencsém jó pár univerzumon végigvágtatni, hogy egy viszonylag hasonló, ámde ennél fejlettebb világba érkezzek. - azt hiszem, a Setét Könyv használatát nem reklámozom túlzottan. Meg valahogy azt sem hirdetem nagyon, hogy még megvan, hogyan lehet átkukkolni más univerzumokba. A Harmadik Szemem meg úgyis egyértelművé teszi a másik dolgot. Ami most egyelőre rejtve van. - Fizikailag. - az pedig, hogy öt évre úgy eltűntem, mint homokóra szemek, ha azt megfordítják... tényleg, náluk Thanos-féle esemény megtörtént? Majd egyszer, ha eljutunk oda a beszélgetésben, akármelyikben, rá fogok kérdezni. - Nem, nem hiszem, hogy jártam az ön világában. - azért előtte végiggondoltam, merre is járhattam.
- Meglehet. Tudatosan kevesen képesek rá. - példák rá az álmaim. A rémálmaim, hogy pontosabb legyek. - A cselekedet. - akár kérdésekkel, akár tettel, a válasz felé vezető út mindig cselekvés útján érhető el.
Elgondolkodva nézek Volstaggra. Megint megfogott.
- Nem tudom, mennyire ugyanaz a világ, ami itt van, mint ahonnan érkezett Volstagg. Ennek a világnak asgardi túlvilágáról Thor tudna többet mondani, mi történik a haláluk után. Ahonnan érkezett, ott mi történik a halál után? Odajutnak, amiket elmondott? Mi alapján történik mindez? - áh, gyorstalpalót kellett volna vennem Thortól, meg a könyvektől... de... azt hiszem, van  egy ötletem, mi lesz végül a megoldás...
Kicsit meglepve tekintek rá, s valamiért újfent Miss Chavez jut eszembe. Ahogy azt mondta, csak ő létezik, nincsen másik Miss Chavez.
Látom, hogy még ujját is a szája elé teszi, melyre helyeslően bólintok, magamban. Nem vágyom megismételni azt a bakit, amit Peternél követtem el, még ha jó szándék vezérelt, mind a kettőnket.
A kristályokat és a széket azért helyeztem így el, hogy ha belépnek a körbe, Volstagg láthassa is őket.
Előbb csak nézem, mik is történnek, s felkészülök mindenre, amire csak lehet. Magamban azért meg kell forgatnom szemeimet, hogy már megint a gyerekek azok, akik kiszúrnak maguknak. És persze olyankor jön a baj, mert hát ....
Peter jut eszembe, az elesettsége és kétségbeesése, s hogy képes volt letenni büszkeségét, hogy segítséget kérjen, ráadásként nem is maga miatt.
A játszadozó gyerekek köréből nézek Hildegundra, mert itt még jobban érezni... ó a fene! Itt nem tudom elrejteni a harmadik szemem! Most már mindegy....
- Érzékelvén magukat, s segíteni kívána, hozzájam fordult. - aaa...mm. Oké, ez ragadós.
- Valóban nem az ön Volstaggja van itt velünk most, asszonyom.
És az is feltűnik, hogy nem mintha tudnák, meghaltak.
Köpeny a rángatást engedi, s hagyom, tegye mit kíván tenni a gyerekekkel. Petert is nagyon kedveli, s barátját is megmentette már.
És meg is van. Nem tudják, hogy halottak. Erre Volstaggra nézek. Mind a három szememmel. Legalábbis arra a Volstaggra, aki felkeresett most. Ezt már legalább tudjuk.
Na meg én, és a gyerekekkel való beszélgetés. Az sok jóra sosem vezetett. De ahogy nézem a kislányt...
- Egy másik világba utazott el. - közben sebesen járnak a fejemben a gondolatok, miként is vezessem rá őket, hogy most éppen hol is vannak.
- Mondd csak, hogy hallottátok meg és leltetek rá erre a Volstaggra? - én és a finom vonulat, úgy nagyon nem létezik.
- Nem észleltek... nem történt mostanában semmi szokatlan? Nem volt háború? - ezúttal már a nőre tekintek. Asgard pusztulására igyekszem vezetni vezetni figyelmüket.

Ahogy viszont folytatja, vagyis válaszol a kérdésemre, megvakarom pajeszom. Éppen az lehet, ami egy kicsit nehezebbé teheti a kommunikációt.
- Megesik, hogy nem tudják, meghaltak. - tartom el kezem arcomtól, s egyelőre ennyivel el is engedtem ezt a kérdést, mert majd megtudom, ha átléptem a másik oldalra. Az azonban tény, csínyján kell közölni a tényt, és én meg a finomkodás annyira kerültünk túl jó barátságba. Egyenes vagyok, s vele együtt sokkal többször fejbevágóbb, mint nem.
Viszont jó lenne tudni, mennyire akaszkodtak Volstaggra, vagy mennyire akarják zavarni.
- Lapítani annyira nem, megtéveszteni annál inkább szokásuk, ha valaki nem jó szándékkal közeledik az élőkhöz, vagy esetleg folytatja ott, mielőtt meghalt. Téged nem bántanak, szavakkal sem, így nem ártalmasak neked. - ennyivel legalább előrébb vagyunk.
A névre majdnem kinyitom szám, hogy ki az a Beta Ray Bill, de sokkal inkább foglalkoztat az ottani Hela története.
- Erről bizonyosat csak Thort tudna mondani. Annyi bizonyos, hogy itt nem érzem őt. - arra már kihegyezett szenzoraim vannak, meg lennének is, és egyszer már én is eltűntem innen, honnan tudjam, nem képes-e erre másra? Jó, oké, nem önszántamból tűntem el (hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy mit adtam oda Thanosnak, s lett ez a következménye).
- Vagyis úgy gondolod, hogy Hela itt is csak eltűnt, s az alkalomra vár? - pillanatok érdeklődéssel Volstaggra. Felettébb nem lennék boldog, ha mégis megtörténne. Van elég gondom, s ez sokkal inkább... az asgardiak asztala, még ha szeretem is beleütni mindenbe az orromat.
Pillanatnyi ideig gondolkodom csak, magam elé nézve.
- Ez érthető. A telepaták máshogy képesek hatni dolgokra, s a halottak világa egy egészen más... dimenzió. - ha úgy vesszük. Azt azért méltányolom bennük, hogy ha valamit nem tudnak, azt közlik is.
Volstagg azonban még mindig tartogat meglepetéseket beszámolójával kapcsolatban, s nem vagyok rest kikérdezni. Minél többet tudunk, tudok, annál felkészültebb lehetek. Nem, mintha nem lenne szokásom fejest ugrani dolgokba, csak mert úgy érzem, meg kell tennem, és úgyis menni fog. Azért kaptam már pár pofont, s foltozhatom be a szövedékeket, a hirtelenfejűségem és önfejűségem okán.
- Értem. - azonban még nem suhanok tovább a kérdésben, még van mit ebben gondolkodnom, s előbb rendszerezem Volstagg szavait, ideérkezésének körülményeit illetően.
Mérlegelem kérdését, s ahogy kifejti saját elméletét.
Vannak világok, melyek olyannyira hasonlatosak a saját világunkhoz, hogy nagy a valószínűsége annak, ha egyik helyen így tesznek, bizonyára a másikon is. - azért elgondolkodtató tudni, hogy szinte mindegyik világban kivé lettem, vagyis vannak vezérfonalaim. Nade hogy mivé? Az már sokkal elgondolkodtatóbb.
A következő okfejtésre újfent elgondolkodom. Nagyon is fontos kérdés. Mert míg álmunkban bárhová mehetünk, a testünk itt marad.
- Ez egy olyan kérdés, aminek érdemes utána menni. Fizikailag utazni? Elképzelhető. Álmunkban? Bárhová bepillanthatunk.- a Setét Könyv pedig kukkolóvá tesz, s egészen más, mint álmodni. Akár úgyis fogalmazhatnék: maga a megvalósult álom. Aaaa gond ott kezdődik, hogy vannak rémálmok is....
Felkészülés közben kérdésem kis híján ösztönösen bukik ki belőlem, hogy ha tudni szeretné, miért nem kérdezi meg? De annyira nem szerencsés dolog hívogatni őket. Legalábbis innen.
- Rendben. - ezen nem fogok múlni. Folytatása szavainak már tényleg megerősítenek abban, Volstaggot régóta követik a szellemek. Melyek nem az ő szerettei, hanem az itteni Volstaggé.
- Ha úgy szeretnéd elküldeni őket, hogy legyenek abban a világban, nem lehet. Ők ebbe a világba tartoznak, még a holtak földjén is. Ha átküldenénk oda őket, az éppen olyan, mint ahogy ti helyet cseréltetek az itteni Volstaggal. Ellenben máshová küldhetem őket.... - a holtaknak a holtak birodalmában a helye, s ezt még megtehetem értük.
Az utolsó kérdése fogós.
- Elviekben csakis oda mehetett. Az egyensúlyt fenn kell tartani. Ha te az itteni világba jöttél, akkor a portál azt viszi oda, aki ezen az oldalon volt. - igaz, ha az a portál csak véletlenül nyílt meg ott... csakhogy a trollok nem jöttek át. Fogós kérdés.
- Ez egyelőre csak elmélet, a te megjelenésed mutatja, hogy ezen még érdemes tovább kutakodni.
- Kilépek az asztrális testemmel a fizikai testemből, igen. - álmodásnak nem mondanám, és az asztrális világ tele van csúnya meglepikkel, a finomabbnál finomabb érzelmi maradványok okán is.
S veszek egy mély levegőt be, egy pillanatra benn marad, s fennakad a lélegzetem, hogy a következő pillanatban már kívülről, s hátulról szemléljem fejem búbját, s ernyedő testemet, a már közben az asztaltól fennállt Volstaggal együtt.
Körbenézek, s gondolataim, érzeteim segítenek abban, azokat lássam, kiket Volstagg elsőként emlegetett, akik az itteni Volstagg elhunyt szerettei. Üdvözlöm őket, ha megjelennek, ha kell, várakozom, arra is, hogy érzékeljen, észrevegyenek. Itt az idő és a tér másképpen zajlik, ám mivel mindenkinek megvan a saját helye, itt töltött időm véges mégis, így nagyon figyelek erre.
- Mi okból keresitek Volstaggot? - nem túl bölcs dolog azzal nyitni, hogy “Helló, meghaltatok. Ja, amúgy Volstagg nem a ti Volstaggotok. Még valami?”

Elgondolkodom szavain, noha ezen a kérdésen már elég régóta agyalok, figyelve mindazon jeleket, amik ebben az Univerzumban megjelennek.
- Benne van a pakliban, hogy megtörténhet, sokkal inkább igen, mint nem, saját szememmel láttam, de ezt nem azok okozzák, akik átvándorolnak egyik univerzumból a másikba. Majdnem nem. - mééég ez sem egy tökéletes megfogalmazás. -Nem tehetnek róla, ha nem szánt szándékkal lépnek át más univerzumba. - így már sokkal pontosabb a fogalmazás.
Kiengedem a levegőt szavai után, mert tudok én is tőmondatok helyett olyan cifrákat mondani... de Volstagg rajtam is túltesz. Elgondolkodom.
- Az energiád hasonlatos az itteni Volstagghoz, ez vonzhatta őket ide. Ééés.. igen, jó szokásuk, hogy megrekednek a saját világuk és kívánalmaik - így mondta? Nem, de szerintem nagyon jól megy ahhoz, amit mondott. - halmazában. Tehát nem is akarnak veled kapcsolatba lépni? - na, ez viszont furcsa. Nekem.
Menendők, maradandók. Micsoda mázli, hogy a régi irományok is hasonlóképpen íródtak, így most már viszonylag könnyebben igazodok el szavai között.
- Most is idejöttél hozzám, és veled vannak? - érdeklődöm, s válasza után folytatom csak. - Követik azt, aki - most majdnem azt mondtam, hogy aktiválta őket, de szerintem abból egy nagyon hosszú fejtegetés fakadna ki belőlem, ha rákérdezne, mi is az. - akihez odavonzódtak.
Egy “ammm” elhagyja a számat némán, mikor kiejti Hela nevét. Itt valahogy kicsit másként történtek a dolgok.
- Hela itt már nem létezik. A Ragnarök során az ő léte is befejőzödött. - hááát, akár ez is lehet az oka, hogy most danolásznak a másik Volstagg feje körül láthatatlanul. - Hela nálatok még létezik? - hoppá, egy szót nem kellett volna kiejtenem. - Úgy értve, van? - az a még szócska... és annyira nem vagyok járatos az asgardiak életében és halálukban sem. Ez azonban nem  jelenti azt, hogy ha hozzám fordulnak, ne segítenék. Odinnak is segítettem és Thornak is.
Mire kihámozom az alma helyett Volstagg szavait, azért idő. És elmondása szerint egészen érthető, miért főzés közben érkezett. Nekem is hajoltak már át a vállam felett, hogy mit kevergetek éppen, az nem zavarta a leskelődő anyagtalant, hogy a vállamat közben majd leszakította.
- Ó, a Kúria. - így már értem. Xavier akár tudja, akár nem, azért szép kis mágnes a Kúriájuk.
Nagyon kevés kell, hogy ne akarjak elfordulni falatozását látva (azért még mindig felvágom háromszögre a salátalevelet még most is, úgy építek tornyot a villa hátuljára, hogy egyben érezzek, katonásan vágva mindent), inkább a szavaira figyelek, s úgy ülök le, hogy inkább oldalt nézhessek rá.
Á, kész.
Azért kell egy kis idő, míg a lepkesuhogással előadott történetszálat felfűzöm, értelmes láncolattá. És azért vallja be bárki is, én is, Volstagg lukat beszél a hasamba, ugyanakkor van logikája is.
Végigfuttatom magamban az emlékeimet, tudásomat, mérlegelem Volstagg szavait is. Egy pillanatra hunyom csak be szemeim, ahogy az érzet átcikázik rajtam, mint emlék, milyen is volt, ahogy láttam saját... másik énjeimet a többi univerzumban. Éreztem őket.
- Mire érted, hogy a berobban dimenziókapuk képesek lehetnek erre? Úgy értve, hogy a két világ trolljai kapcsolatba léphetnek egymással? - nézek rá.
- Nem feltétlenül tudatosan, de lehetnek egymással kapcsolatban. - például az az álom is. - De ha lehet, nem kérdezem meg tőlük, álmodnak-e. - azt hiszem, hogy ez most lényegtelen, vagy talán éppen nem, éppen ezért jegyzem meg Volstagg szavait.
- És ha te idekerültél, amikor az itteni Volstagg meg oda, valószínűleg velük is ez történhetett, habár... - dörzsölöm meg szakállamat ismét, s most ott is hagyom kezem, ahogy könyökölök. - Magam is találkoztam két... önmagammal, ha fogalmazhatunk így. - veszem el a kezemet. Igaz, az egyik már halott volt és Miss Chavezzel jött át. Ám a másik...
- Kérdezd meg tőle személyesen. - tekintek rá. Ha Thor beszélt vele, akár csak telefonon, akkor nem zárkózott el tőle. De ha majd Volstagg meglátja, érteni fogja, miért is jobb, ha inkább nem beszélek róla.
- Azt el tudom képzelni! - mosolyom nem feltétlenül örömteli. Látni, ahogy a többi univerzumból mindenki át akar tolakodni hozzánk.... amm... hoppá. Elgondolva pillantok Volstaggra, s inkább benn hagyom a kérdésemet ezzel kapcsolatban, most nem ezzel foglalkozunk.
- Értem. Másvalami, amit kérdeznél? - elkezdem körbe lerakni a kristályokat, a szék köré, ahová majd ülni fogok, s pár gyertyát is.
Kis híján elnevetem magam az utolsó kérdésére.
- Szaporítsd szavait úgy, ahogy te kívánod. - helyet foglalok a széken. Amit most teszek, egyszer már csináltam, rá is hoztam Christinere a frászt, s olyat tettem még közben, amire a mai napig nem vagyok büszke.
- Át fogok lépni a másik síkra, de ha válasz érkezik kérdésedre, meg fogok jelenni, pontosan magam felett. - ez még most is ... különös.
- Ha készen állsz, akkor nekikezdek. - nézek rá, ahogy éppen talán még mindig falatozik.

Komolyan hallgatom végig, erős a kísértés, hogy karba fonjam kezeim, úgy figyeljek, ám megállom.
- Ha már itt tartunk, sok mindennek nem kéne jó ideje itt leledzenie. - halkan jegyzem csak meg, kelletlen hangem inkább önmagamnak szól, mert bizony ehhez én is tettem rá jó pár lapáttal, azóta keresek hozzá seprűt...
- És mondanak is valamit, vagy van daluknak értelme? - mert mi van, ha üzennének? Rám ugyan a frászt hozná (dehogy tenné), de segítségnek azért mégiscsak jól jön. Az egyik ülőalkalmatosságra mutatok, ahol ha akar, helyet foglalhat.
És nagyon bölcsen tettem, hogy nem mentem annyira közel hozzá, emlékszem, szónoki képességeihez széles gesztikuláció-csomag is járul.
Hogy mi volt a Ragnarök, bólintok, úgy hallgatom tovább. Egy kicsit körözve a bő lére engedett szavaiban, kikeresve annak értelmét is, erősen dolgozva azon, megértsem értelmüket. Mindenesetre beszél olyan ízesen, mint én csípősen.
- Az asgardiak itteni túlvilági dolgával kapcsolatban az itteni asgardiak többet tudnak neked mondani, javaslom, ebben őket keresd fel. Az emberek világában sajnos megszokott, hogy ki meghal, nem feltétlenül lép át a fénybe, hogy aztán majd újjászülessen, meg újra le, hanem kering, s kísérti hátramaradt ... szeretteit, vagy éppen utáltjait, ha lehet így fogalmazni.  - holtakkal diskurálni meg kösz, egyszer bújtam bele magamba, vagyis párhuzamos világ kiadásomba, többet nem biztos, hogy tenném (ha nincs más megoldás, biztos vagyok benne, habozás nélkül megteszem, hogy segíthessek...).
- Igen, ez egy lehetséges magyarázat. Valószínűleg téged ezért találnak meg az itteni Volstagg rokonai a túlvilágról, mert úgy hiszik, te vagy ő. Mióta keresnek fel téged? Hol találtak rád legelőször? - mondd, hogy nem álmodban!
Közben tanoncok érkeznek, mivel emlékeztek Volstagg falatozó kedvére, és mert illő nem üres asztallal fogadni az érkezőt, finom falatokkal teli tálcákat tesznek az asztalra, majd meghajlás után távoznak is.
A folytatást már érdeklődéssel hallgatom.
- Úgy érted, ahol ő eltűnt, te jelentél meg? - megsimítom szakállamat elgondolkodva. Ha jól emlékszem, Petert is így találta meg a többi Peter.
- Thor most eléggé elfoglalt. - nagy levegőt veszek, s inkább kiengedem előbb.
Felettébb örülök, hogy a Darkhold megsemmisült, minden valóságban. Láttam három magamat is, mit tett velük, itt nem fogom engedni, hogy megtörténjen. Annak ellenére voltak benne segítő dolgok, amiknek hasznát vehetném, ahogy tanulmányoztam, mit tudok felhasználni belőle. Igazi .... lépesméz, amiket belecsempésztek, hogy aki lapozza, valóban beleessen a csapdájába.
Jó ideig gondolkodom, hiszen ha mindezzel még a multiverzum megjelenése előtt keres fel (amikor még a saját világában volt, tehát mind elvileg, mind a gyakorlatban ez lehetetlen lett volna), akkor mi sem lett volna egyszerűbb, mint stabilizálni egy részt a térből, s ott láthatóvá tehettem volna a szellemeket, hogy aztán elbeszélgessünk velük.
De most? Még egy olyan játék, mint amit előadtam párszor, és ugyanarra a sorsra juttatom ezt a világot, mint három másom. Kettő. Három.
- Nem véletlen, hogy a másik világgal beszélni nem a legjobb elgondolás, egyik valóságban sem.
A homlokom erősen viszketni kezd, muszáj vagyok megdörzsölni. Még mindig szokatlan, hogy megvan. Erről jut eszembe...
Vagy használni Agamotto Szemét, hogy láthatóvá tegyen láthatatlan dolgokat, mint ahogy annak segítségével láttam meg, mi is üldözi Miss Chavezt.
- Mit szeretnél tudni tőlük, egészen pontosan? - nézek rá, s csak válasza után megyek az egyik szekrényhez, hogy elővegyek gyertyákat, s kristályokat. Nem feltétlenül magam miatt szükséges.
- Mert van mód tőlük kérdezni, ha tudni akarsz valamit. Ahhoz viszont tudnom szükséges, mi is az, amit tudni szeretnél tőlük.

Pár órája csak, hogy Wong mögött megint kihúnyt a szikra, ahogy Kamar-Tajba lépett át, persze megadva a szokásos nézésével, hogy nehogy megint önálló tevékenységbe kezdjek, mert lám, eddig mindig pórul járt... am helyett a járt mindenki sokkal találóbb, s Wong ugyancsak az orrom alá dörzsölte.
Sóhajjal válaszoltam, hogy meglátom, mit tehetek ez ügyben, s csak az mentett meg a szemmel verés valódi következményeitől, hogy közben a gyűrű bezárult.
Az ifjú tanonc meghajlás közepette válaszol Volstaggnak, hogy a Legfelsőbb Varázsló jelenleg nem tartózkodik a Szentélyben, s ha nem kívánja megvárni visszatértét, úgy értesíti Doktor Stranget érkezéséről.
Csak válasza után hajol meg, s tesz Volstagg kérésének megfelelően.
A tanonc energiáját már messziről kiszúrom, ahogy tétován keres, mert miután rájött, hogy az olvasói rész helyett az alagsorban fog megtalálni, tudja, hogy éppen annyira nem igazán fogok örülni, megzavar. Tökéletes hely új varázslatok kipróbálására, Tükör Dimenzió ide meg oda.
Valóban úgy nézek a tanoncra, mint pár órája Wong rám, ám amint meghallom, ki is érkezett meg, s milyen mondandóval, az éppen elkezdett varázslatot visszafordítom, hogy a megnevezetthez siessek, bár nem fogok feltétlenül rohanni, vagy lábamat kapkodni.
- Üdvözöllek Volstagg, Asgard Oroszlánja! - tekintetem a dobozra téved, mely üres, majd inkább visszakerül tekintetem az asgardira, aki nem a mi asgardink.
Szellemvilág. A Setét Könyv használata nem volt túl kellemes élmény, az a csontig hatoló hideg szinte kibírhatatlan volt. Mégis, nagyon jó tapasztalat volt. Az udvarias mosolyom mégis kicsit lejjebb lohad erre, s komoran bólintok.
- Hogy érted, hogy megkergült a szellemvilág? Mi történt? - lépek most már az asztalhoz, de még kellő távolságra állva, ismervén, szeret gesztikulálni. Nem elég, hogy az univerzumok összeborulnak, most már a szellemvilág is be akar kapcsolódni?