Kezdőlap
Üdv a Dimenziókapuban! A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Chatbox
» Elysian FRPG
by Vendég Ma 3:31 pm-kor
» Eat, sleep, dream
by Raven M. Shaw Ma 10:39 am-kor
» Grootology
by Groot Ma 2:52 am-kor
» (Z)űrlord & Groot… valahol piszok messze az űrben
by Groot Ma 2:26 am-kor
» Mr. Sandman, give me a dream
by Lacey Harries Tegnap 8:08 pm-kor
» Let's do it - Peter & Kaine
by Peter Parker Tegnap 3:40 pm-kor
» LazyTown Goes Digital
by Laserian Harries Tegnap 3:30 pm-kor
by Vendég Ma 3:31 pm-kor
» Eat, sleep, dream
by Raven M. Shaw Ma 10:39 am-kor
» Grootology
by Groot Ma 2:52 am-kor
» (Z)űrlord & Groot… valahol piszok messze az űrben
by Groot Ma 2:26 am-kor
» Mr. Sandman, give me a dream
by Lacey Harries Tegnap 8:08 pm-kor
» Let's do it - Peter & Kaine
by Peter Parker Tegnap 3:40 pm-kor
» LazyTown Goes Digital
by Laserian Harries Tegnap 3:30 pm-kor
Lacey Harries
• doing good for good reasons •
Raven & Bloom
“Mr. Sandman, give me a dream...”
Újra a hang, ismeretlen, mégis már ismerős, delíriumról beszél és kényelmetlenségről, én meg még a nyakamat sem érzem, pedig ha a könyv mellett aludtam el, a fura testhelyzet miatt reggel majd fájni fog mindenem. De valamiért nem jutok el addig, hogy fontos legyen holnapi fájdalom. Emlékeim a valóságról elvesztek valahol egy tündérkirály és frissen rabolt, emberi foglya első szócsatájánál, így álmodom tovább a királyt és a szavakkal vívott harcot.
Sötét hajú a fenség, az "álmok ura", látom gomolygó homályból előbukkanni sötétlő alakját, magasra emelt állát és türelmetlen felsőbbrendűséggel csillanó tekintetét. Azt nem tudom, ő mit lát, míg le nem nézek a lábaimra. Azt hittem, bolyhos köntös és papucs hoz majd szégyenbe előtte, de anyám mindig csodált gyöngyszürke hálóingére ismerek magamon és arra, hogy megint mezítláb vagyok.
De ő inkább a házat figyeli. Míg én eddig hangtalanul suhantam a keményfa padlókon, alatta megnyikordul a deszka, falikar sárgás fénye kacsint rá. Én is megtenném, kihívó gesztus lenne, amolyan "na, hogy tetszik a ház, ahol felnőttem?", elmélyült figyelmét azonban, amellyel a díszesen faragott, évszázados korlátot bámulja, nem követelhetem magamnak. Aztán a selyemtapéta kerül sorra, anyám választotta még, valamikor a húgom születése táján, ezüst fénye havas tájat idéz. Most mégis koszosnak tűnik és réginek, uralkodói érintésre már meg is hajol, s darabja hullik a "sötét király" elé.
Kegy... Érzem, hogy az a helyeslése, s hogy végre figyelmet szentel nekem.
- Itt van, amit keresel? Ebben a házban?... Élőlény vagy tárgy? Ha ez olyan játék, amire csak igennel, vagy nemmel lehet felelni, akkor azt kérdezem előbb élőlény, igen? Utána, hogy tárgy, nem?
A játék engem is felvillanyoz, az meg főleg, hogy Georgina lehet a jutalom, végre, sok éve tartó keresés után. Hát felelek neki, hangom furcsán visszhangzik a régen látott és sokat változott falak között.
- Igen és igen... És legyen megint igen, hogy ne könnyítsem meg a dolgunkat... Előbb igen, nagyon remélem, hogy igen, aztán meg egy határozott nem.
Mélyül az álom, akár ha belelöknének egy kútba, verem aljáról egy kivezető út van csak, a HÁZON át. Hát indulok előtte, amerre a hatalmas hall van, lefelé a lépcsőn, onnan nézek vissza rá, így még magasabb nálam.
- Felséged itt akar álldogálni, vagy azért indulhatunk lefelé? - hiszem, hogy úr, látszik rajta. Meghallja talán, amit mondok, mert közelebb lép, sötétséget vonja a vállára és az enyémre is, s csillagok apró fényét hinti elém. ~ Tényleg arról a fura könyvről álmodok? ~ Komolyabb leszek a gondolattól, nyugodtabb, lazább, de még jobban vágyom rá, hogy Georgie odalent legyen. Azt még nem tudom, hogy akarom-e, hogy Ő is megtalálja. Indulni akarok. Vele, vagy nélküle... Türelmetlenségem dobja vissza neki a képzelet- vagy inkább álom - beli labdát. - Kérdezel még?
Sötét hajú a fenség, az "álmok ura", látom gomolygó homályból előbukkanni sötétlő alakját, magasra emelt állát és türelmetlen felsőbbrendűséggel csillanó tekintetét. Azt nem tudom, ő mit lát, míg le nem nézek a lábaimra. Azt hittem, bolyhos köntös és papucs hoz majd szégyenbe előtte, de anyám mindig csodált gyöngyszürke hálóingére ismerek magamon és arra, hogy megint mezítláb vagyok.
De ő inkább a házat figyeli. Míg én eddig hangtalanul suhantam a keményfa padlókon, alatta megnyikordul a deszka, falikar sárgás fénye kacsint rá. Én is megtenném, kihívó gesztus lenne, amolyan "na, hogy tetszik a ház, ahol felnőttem?", elmélyült figyelmét azonban, amellyel a díszesen faragott, évszázados korlátot bámulja, nem követelhetem magamnak. Aztán a selyemtapéta kerül sorra, anyám választotta még, valamikor a húgom születése táján, ezüst fénye havas tájat idéz. Most mégis koszosnak tűnik és réginek, uralkodói érintésre már meg is hajol, s darabja hullik a "sötét király" elé.
Kegy... Érzem, hogy az a helyeslése, s hogy végre figyelmet szentel nekem.
- Itt van, amit keresel? Ebben a házban?... Élőlény vagy tárgy? Ha ez olyan játék, amire csak igennel, vagy nemmel lehet felelni, akkor azt kérdezem előbb élőlény, igen? Utána, hogy tárgy, nem?
A játék engem is felvillanyoz, az meg főleg, hogy Georgina lehet a jutalom, végre, sok éve tartó keresés után. Hát felelek neki, hangom furcsán visszhangzik a régen látott és sokat változott falak között.
- Igen és igen... És legyen megint igen, hogy ne könnyítsem meg a dolgunkat... Előbb igen, nagyon remélem, hogy igen, aztán meg egy határozott nem.
Mélyül az álom, akár ha belelöknének egy kútba, verem aljáról egy kivezető út van csak, a HÁZON át. Hát indulok előtte, amerre a hatalmas hall van, lefelé a lépcsőn, onnan nézek vissza rá, így még magasabb nálam.
- Felséged itt akar álldogálni, vagy azért indulhatunk lefelé? - hiszem, hogy úr, látszik rajta. Meghallja talán, amit mondok, mert közelebb lép, sötétséget vonja a vállára és az enyémre is, s csillagok apró fényét hinti elém. ~ Tényleg arról a fura könyvről álmodok? ~ Komolyabb leszek a gondolattól, nyugodtabb, lazább, de még jobban vágyom rá, hogy Georgie odalent legyen. Azt még nem tudom, hogy akarom-e, hogy Ő is megtalálja. Indulni akarok. Vele, vagy nélküle... Türelmetlenségem dobja vissza neki a képzelet- vagy inkább álom - beli labdát. - Kérdezel még?
Raven M. Shaw
• doing the best they can •
Lacey&Raven
Nincs tőlem elájulva és ez a sötét álom mélyén, elméjének peremén táncolva is…rosszul esik. Kissé megemelem állam, aztán megmagyarázom magamnak. Persze, hiszen gyermek, alig huszon, az ő rendelkezésére nem évezredek emlékei állnak, vagy az álmok urának hatalma, ő még lehet…szabados.
Elengedem ezt a könnyed, gyermeteg reakciót, a kérdések nélküli, csendes tudomásulvételt, sőt, a visszavágást, mintha én nem hagynám aludni. Orrom még magasabbra tör, a szemtelenség levegőjét szippantom.
-Miről beszélsz? Tőlem függetlenül is csak aludnál. Netalántán kényelmetlen pozícióban ért a delírium?
Nem én szórtam rá a porom, nem én vezettem saját birodalmamba, ami ebben a világban is legalább olyan ékes és gazdag, mint sajátomban, csupán leheletnyi különbségek vannak és az anyám, persze, olyan elhanyagolható különbségek, hogy igazán vissza kellene mennem.
Régi házban vagyunk, annak egyik öreg folyosóján, a padló kissé nyikordul súlyom alatt, mintha nehezen viselné a léptek megpróbáltatását. Körülnézek, dohos idő jár, alig gyéren világít egy lámpa, néha tikkel, mintha pislogna.
Messzebb fakorlát húzódik, talán a földszinte vezet, eszembe jut mennyire érzékletes lenne megfogni, vigigsiklanának ujjaim a porrétegen.
Megszemlélem a tapétát, régi vágású, nem tetszik, túlságosan ósdi, valahol arisztokrata felhangja van, de megérintem és ahogy hozzá érek egy ponton lemállik.
-Jó. Itt van, amit keresel? Ebben a házban?
Szeretem a találós kérdéseket, ha már, hogy is nevezik, bunkó ez a lány, legalább érdekes kérdéseket tesz fel, nincs más dolgom, mint válaszokat találni.
-Élőlény vagy tárgy? Ha ez olyan játék, amire csak igennel, vagy nemmel lehet felelni, akkor azt kérdezem előbb élőlény, igen? Utána, hogy tárgy, nem?
Közelebb lépek hozzá, kihunynak a fények, de ez egy álom, szórok egy kis csillagpermetet a földre. Olyan, mint a por, apró, fénylő szikrákból áll és nyugtatóan bolyong tíz centivel a föld felett.
_________________
“Sometimes you wake up. Sometimes the fall kills you. And sometimes, when you fall, you fly.”
..
Lacey Harries
• doing good for good reasons •
Raven & Bloom
“Mr. Sandman, give me a dream...”
Hosszú nap volt... Kávéspoharakkal teli, mandulaillatú. Megint csak arra volt időm, így is csak a szerencse mentett meg, hogy ne boruljon rá az egyik a régi egyetemi herbárium rendezése közben az évtizedek óta a szekrényben porosodó sárga lapokra, amelyekre régen színüket - és gyakran leveleiket, vagy éppen szirmaikat - vesztett, préselt növények voltak ragasztva. Először csak arra gondoltam, kiválogatom őket, mert a véletlenül kezembe került két lapról én magam sem tudtam volna megmondani, melyik növénycsalád egyedei végezték egyetemi szemléltető - és heti beszámoló - anyagaként. Rákérdeztem hát Fergusson-tól, és négy napra rá - végre volt vétel a dzsungelben - meg is jött a válasz, hogy csak dobjam ki mindet nyugodtan. Digitalizálva megvan minden...
Persze nem volt szívem mindet kidobni... Volt, amelyik valamilyen módon átvészelte a hosszú időt és még a színei sem koptak meg, így úgy döntöttem, jók lesznek dekorációnak a csupasz falakra az irodámban. Persze, ez így elég fellengzősen hangzik, mert csak egy apró fülke volt a fénymásoló és a geológusokkal közös raktár között, de legalább egyedül voltam és ha a diákok kerestek, akkor itt is megtaláltak.
A poros napi feladat után persze tusoltam vagy fél órán keresztül, és csak akkor másztam ki a meleg víz alól, amikor valaki bedörömbölt a fürdő ajtaján, holmi állampolgári jogokra hivatkozva a melegvíz kapcsán.
Mivel nagyon enni sem volt kedvem, így az egyik könyvet lapozgattam, amit valamelyik "szomszéd" hagyott a nappaliban...
-Üdv. Ez egy álom és én vagyok az álmok ura, személyesen jöttem el hozzád.
Eszerint nem volt túl izgalmas az a könyv...
- Én meg az, aki aludni próbálna, ha EGYESEK hagynák... - morgom, álomban, vagy ébren, vagy éppen a kettő közt valahol. Felriasztottak bosszúsága ül rajtam, és persze a gondolataimon is a tompultság, amit alig megragadott álom hoz, mert bár nem ismerem a hangot, nem igazán izgat. Inkább a párnába fúrom az arcom és a füleimre tapasztom a kezem, próbálva visszakúszni oda, ahonnan a hang előcsalogatott. Valahol otthon jártam, a régi ház hosszú folyosóján és a nővéremet kerestem valamiért.
- Menj kérlek el, vagy segíts keresni...
Persze nem volt szívem mindet kidobni... Volt, amelyik valamilyen módon átvészelte a hosszú időt és még a színei sem koptak meg, így úgy döntöttem, jók lesznek dekorációnak a csupasz falakra az irodámban. Persze, ez így elég fellengzősen hangzik, mert csak egy apró fülke volt a fénymásoló és a geológusokkal közös raktár között, de legalább egyedül voltam és ha a diákok kerestek, akkor itt is megtaláltak.
A poros napi feladat után persze tusoltam vagy fél órán keresztül, és csak akkor másztam ki a meleg víz alól, amikor valaki bedörömbölt a fürdő ajtaján, holmi állampolgári jogokra hivatkozva a melegvíz kapcsán.
Mivel nagyon enni sem volt kedvem, így az egyik könyvet lapozgattam, amit valamelyik "szomszéd" hagyott a nappaliban...
-Üdv. Ez egy álom és én vagyok az álmok ura, személyesen jöttem el hozzád.
Eszerint nem volt túl izgalmas az a könyv...
- Én meg az, aki aludni próbálna, ha EGYESEK hagynák... - morgom, álomban, vagy ébren, vagy éppen a kettő közt valahol. Felriasztottak bosszúsága ül rajtam, és persze a gondolataimon is a tompultság, amit alig megragadott álom hoz, mert bár nem ismerem a hangot, nem igazán izgat. Inkább a párnába fúrom az arcom és a füleimre tapasztom a kezem, próbálva visszakúszni oda, ahonnan a hang előcsalogatott. Valahol otthon jártam, a régi ház hosszú folyosóján és a nővéremet kerestem valamiért.
- Menj kérlek el, vagy segíts keresni...
Raven M. Shaw
• doing the best they can •
Lacey&Raven
Sötétség vesz körül, ahogy ismét a halandók álmainak felszíne alá bukom. Mint a mélybe, csobbanás után, merüléskor. Számomra nem pihentető alvás, sokkal inkább koordináció, örökség, temérdek munka, aminek felét sem értem még, Morpehus átható, néha jeges, még idegen, felfedezetlen öröksége, út a halandóból valami hatalmasabbá válás felé, a halhatatlanok csarnoka előtt téblábolás, végtelen kopogtató. De sokkal több időt töltök az Álomban, annak uraként, mint ebben a furcsa, másik valóságban, ahová ráadásul anyám nélkül száműztek.
Amint alámerülök most nem saját, újjáépítésre váró birodalmam irányába fordulok, habár nagy a kísértés hogy ráncba szedjem, belépjek az ómlos kapukon túlra, kivívjam lakóinak tiszletét újra, szinte csatát vívjak az elismerésért. Most vetek néhány pillanást az itt élők álmaira.
Olyasvalakit kerestek, akit szintén ebbe a világba száműztek, valahonnan máshonnan, bár nekem nem áll hatalmamban visszavinni sem őt, sem magam.
Keresem, egyelőre megfigyelőként, sötét palástom csillagfényébe bújva, az árnyakban, sötétben lopakodva, átugorva az ébrenlét vékony határmezsgyéjét, bekukkantva egy lány elméjébe, valakiébe, aki nagyon visszavágyik, nemrég került ide, akinek legalább olyan ismeretlen e világ ismerőssége, mint nekem.
Sötét van a lány elméjében, éppen elaludt, nem lát még, csak most vált át REM fázisba, agya tevékeny folyama nemsoká sebesen fut majd, valahol, talán messze egy puha ágy biztonságos kényelmében. Villanykörte tikkel felettem, ahogy hirtelen kibontakozom a homályból, fekete kabátomban, hátam mögött összekulcsolt kézzel, szinte szigorú, urakhoz méltó ábrázattal, mert saját világomban tartásom, kisugárzásom is sokkal érzékletesebb. Nem világít más, csak a fölöttünk függő izzó, azt sem látni miből kandikál elő, ring a maga nyikorgásában, mint egy metronóm, jobbra kissé, balra, majd megáll, árnyékokat vet sápadt arcomra, majd rá.
-Üdv. Ez egy álom és én vagyok az álmok ura, személyesen jöttem el hozzád.
Jelentem ünnepélyesen ezt a nagyszerű megtiszteltetést. Talán térdre rogy majd, egyesek vallási áhitatukban imádkozni szoktak, nos nem bánnám, ha lennének apró szentélyeim, a japánok visszafogott imádata és azok a kis isteneknek felállított útmenti imahelyek kifejezetten tetszenek, talán…majd elhintem a lány elméjében is, érdemes kedvelni, elhatároztam, hogy jó isten leszek, miután, természetesen levedlem ezt a szűkös halandóságot.
_________________
“Sometimes you wake up. Sometimes the fall kills you. And sometimes, when you fall, you fly.”
..Ajánlott tartalom
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.