(Z)űrlord & Groot… valahol piszok messze az űrben

Talán az volt a legnagyobb gondja, hogy megint kisajátítottam a Defendert és eszem ágában sem volt visszaadni neki. Erre már nem volt szüksége, kinőtt belőle és mondjon bárki bármit ez már az enyém. Persze volt erről másoknak is egy-két szavuk, ha kellett akkor a kezeimre növesztettem a kütyüt, hogy ne tudják elvenni tőlem. Voltam olyan makacs már, hogy ehhez hasonló frappáns megoldásokkal álljak elő.
Talán a rosszalkodásaim, dacosságom miatt dönthettek úgy a többiek, hogy megkeressük az otthonomat, bárhol is legyen az a galaxisban. Nem látva át még a helyzet súlyát és nem is emlékezve a régi emlékeimre, csak találgatások lehettek arról, az elődöm hol volt. Talán Mordály emlékszik, másképpen nem tudom elképzelni, hogy belőlem miként szedhetnék ki azt az információt.
Valaminek a szomszédságában. Mit tudom én? Már nem kerestem régen a családomat, mert amióta az – új – eszemet tudtam, számomra ők voltak a családom.
Most is csak úgy beültem közéjük a helyemre és vártam, hogy történjen valami. Csak szúrós pillantásokat kaptam, mert csak azt hallották az irányomból ahogy nyomkodom a kis szerkentyűt, már megint.
Hallottam egy „Tedd azt már le.” és „Ha így folytatod fogpiszkálók nőnek a szemeid alá.” dorgálást, de nem törődtem vele. Rájuk se néztem.
Még hogy fogpiszkáló! Fújoltam egyet Mordály kijelentésére. Kérdezték is, hogy figyelek-e rájuk én meg le utánoztam őket, mennyire nevetségesnek hangzanak. Nos ez… Nem tetszett nekik. Meg is értem, lehet túl nyersen fogalmaztam, de már nem vagyok kis facsemete, nem kell úgy kezelniük, mintha most szöktem volna szárba és gyönge volnék, mert már nem voltam az. Csak ők ezt még nem látták be, ezért voltak konfliktusaink, nem azért, mert dacos tini lennék. Ugyan!
- Én vAGYok GrOOt! éN vagyOK Groot. (Majd alszom akkor, ha megérkeztünk az uticélunkhoz! Addig hagyjatok.) – dőlök hátra a székemben és a fejem fölé tartom a játék kijelzőjét és így kissé összegörnyedten nyomkodom tovább a játékot.