Berekesztettem a hajtű kiműtését a frizurámból és lovagiasan előre engedtem Kainet, hogy átadjam az ajtónyitás büszke feladatát. De szerintem zárva volt...
Alig pislogtam egyet, már szabad volt az út a tetőre. Nem tudom miből gondoltam, hogy Csodapókot feltartóztathatja egy vasajtó. Biztos a ruha, ami nem csak elvarázsolt, de arról is megfeledkeztetett, hogy hobbiból pókkosztümben váltja meg a világot. Egy teljesen más arcát ismerhettem meg Kainenek ezen az estén.
– Köszönöm – az udvariasságát egy pukedlivel háláltam meg, majd átléptem a küszöböt. Hűvös volt idekint, de a benti zárt helyiség után rendkívül üdítő volt beleszippantani a friss levegőbe.
– Még nem, de mindjárt az lesz – azonnal lelöktem a lábaimról a kényelmetlen cipőt. – Igen, most már sokkal jobb – szusszantam fel megkönnyebbülten, óriásit nyújtózkodva. – A srácok irtó mázlisták, annyival kényelmesebb a cipőtök. Nem fair!
Nem érdekelt a hideg vagy hogy koszos lesz a talpam amiért mezítláb járkálok a tetőn. Így is odaoldalaztam a tető szélére és megpróbáltam lenézni, hogy lássam itt kering már-e a futár a vacsoránkkal.
Rossz ötlet volt.
Kettőt fordult a világ körülöttem, ahogy belém rúgott a tériszony. Hátrább tántorodtam és csak Csodapóknak köszönhettem, hogy nem dőltem fel.
– Oké, ezt a magasságot nem gondoltam végig – kínomban felnevettem. Nem tudtam eldönteni, hogy a hidegtől vagy Kaine közelségétől pirosodik-e az arcom. Mindenesetre szívesen átadtam neki a feladatot a futár ellenőrzésére.
– Egyébként, hogy tetszett? Bocsi, hogy miattam ki kellett jönni. Nem számoltam a tömeggel – pillantottam fel rá bocsánatkérő tekintettel.

Büszke voltam magamra, majdnem több mint negyven percet kibírtam odalent. Imádtam a bál gondolatát, örültem a táncoknak, viszont nem volt minden mese habbal, miként azt a doramák vagy Hollywood reklámozni szokta.
A rózsaszín köd azonnal halványulni kezdett a tömeg miatt, amitől alig volt levegő. Bár mióta eljöttünk otthonról időnként küzdöttem az oxigénnel, amikor Csodapókra néztem. Olyan volt, mint egy Male Lead bármelyik filmben. Én pedig szégyelltem magamat, amiért lakótársként ennyire megnéztem és olyanok jártak a fejemben, melyek cseppet sem voltak helyénvalók. Azontúl, hogy milyen helyes volt, eszméletlenül jól állt neki az öltöny.
A svédasztalt megközelíteni is csak óriási sorok végig várása révén volt lehetséges. Kínomban inkább pizzát rendeltem magunknak, mert eszem ágában sem volt megvárni azt a sort. Ráadásul ott volt a cipőm is! Naná, hogy ennyi ácsorgás után a magassarkú kezdte kikezdeni a bokámat… Hála az égnek, nem csak nekem készült felkerülni cseresznye a hab tetejére.
– Azt hiszem ez lesz az. Ez az ajtó vezet a tetőre – szóltam hátra a vállam felett Kainenek, majd neki feszültem az ajtónak. Először toltam, majd kénytelen-keletlen elengedtem a kezét, amit észre se vettem, hogy eddig fogtam nehogy elveszítsük egymást a tömegben. Nagy erővel neki nyomultam az ajtónak, de csak lepattantam róla.
Kínomban húzni is megpróbáltam. Semmi. Nem mozdult.
– Ne már! – elégedetlenül toppantottam lábammal. A cipellőm sarka élesen koppant a lépcsőházban. Már készültem kihalászni egy hajtűt a hajamból, ami egyben tartotta a fejemre varázsolt csodát. – Ki kell jutnunk! Mindjárt itt a pizzánk – osztottam meg Csodapókkal a tényeket. Még a telefonomon kijelzőjét is felé fordítottam, hogy ő maga is lássa a futár trackinget. Ha kijutottunk, utána időben le kellett csapnunk a dobozokra. Szerencsére kettőnk közül egy valakinek volt hálója, amivel fel tudtuk húzni magunkhoz.