Nem mintha kérte volna jó tanácsomat, vagy a szolgáltatásaink között szerepelne az ingyenes szerelmi tanácsadás. A tenyérjóslásban és a kusza szívügyek feltárásában úgy is 'Elis nene jeleskedett. Lehet átok ül rajta, hogy pont a sajátjával sikertelen. Bizonyára hasonló korunk válthatta ki belőlem a szimpátiát. Még nem találkoztam más, velem egykorú boszorkákkal korábban.
– Nem mintha én lehetnék a megmondója ennek, de úgy tudom, hogy a kommunikáció és az elképzelések megosztása megoldókulcs tud lenni egy párkapcsolatban. Nagynénim legalábbis rendszeresen ezekre panaszkodik mikor zátonyra fut egy pasival. Lehet érdemes lenne tisztáznotok, hogy mégis hányadán álltok. Ha nem teszitek, az később tuti kínos lesz, nem? Mármint nem rosszból, de személyes tapasztalat – emeltem fel a kezeimet megadóan. – A nagy tiniszerelem nálam elég gyorsan kiégett. Danielről hamar kiderült, hogy egy seggfej. A kommunikáció köztünk megvolt, mindössze az elképzeléseinkben semmi párhuzam nem volt. Neki a foci a mindene, és hogy éljenek-haljanak érte a pomponos csajok. Nekem pedig a boszorkányság, amit amúgy sem reklámozhatok – vontam meg a vállaimat nemtörődöm lezserséggel. Hátha ezzel is lerázhatom, hogy valóban nem érdekel. – Arról nem is beszélve, hogy a mágia tanulás mellett nincs kapacitásom erre.
A kristály peremei szépen le voltak csiszolva, érintésre enyhén meleg volt a mágia miatt, ami átjárta. Az ezüstlánc, amire fel volt fűzve, kitartóan remegett a végén izzó kőtől, mely már egészen világos fényben pompázott a lánytól ki előttem állt.
– Igen, lehet személyes kristályod. Viszont vannak olyan ásványok, amik a keresőmágiához kifejezetten ajánlatosak, mint mondjuk a hegyikristály. Az pedig különböző dologtól is függhet, hogy melyikkel rezonálsz jobban. Ezt például a születésed pontos időpontjából is meg lehet határozni. Édesanyám például a rózsakvarcból készült eszközökkel hatékonyabb, nálam pedig az ametiszt fekszik inkább a mágiához ez alapján. De a rózsakvarccal is éppen úgy elboldogulok. Viszont, ha én keresni próbálnék valakit, akkor biztosan ametisztet használnék – pillantottam le futólag az ingára. Nem is annyira a véletlen műve a választásom. – Meg azt mondják, hogy a családon belül örökölt ásványoknak nagyobb az ereje. Hiszen megannyi máguskézen átmentek már. Az ilyen varázseszközök isszák magukba a mágikus esszenciát – fűztem hozzá ismereteimet. Mi is rendelkeztünk sokféle relikviával otthon, de egyikhez se nyúlhattam még felügyelet nélkül.
– Pedig az csak tündérmese. Meg is lincselték volna szegény írónőt, ha tényszerűn kiteregeti a varázsvilág titkait. De mit is mondhatnánk? Látszik rajta, hogy egy régi boszorkány vérvonal leszármazottja. Azért tudta ilyen jól megeleveníteni és kiszínezni a világot – húztam le a leplet az alkotóról. Mint boszorkány, igazán tudhatott ilyesféle varázspletykákról, ha már a rég áhított levél nem érkezett meg számára bagolypostán. – Viszont egyértelműen annak kell lenned. Nincsen mentorod, vagy a családodban nem volt más, aki szintén konyított a mágiához? – kérdeztem rá. Ritka szerencsés voltam, hogy egy olyan boszorkány család sarja lehettem, mint a Morgan-ok.
– Wow! Tényleg igazán lenyűgöző, hogy egy kínai ócskasággal ilyeneket sikerült kicsikarnod – jelentettem ki őszinte elismeréssel, amikor a kamu pálcával végre hajtottokról mesélt. Lehet, hogy egy felfedezetlen géniusszal van dolgom? – Talán jobb is, hogy veszélyesebb dolgok nem sikerültek, képzeld csak el, annyira nem korrekt varázsfókusz ez a műanyag. Vissza is csapódhatott volna rád egy ilyen varázslat – mondanom sem kell, hogy az miért nem lett volna kellemes. Bár önmagában az is hihetetlen, ha ilyen mesebeli varázslatokat létre tudott hívni.
A kérdései is azt támasztották alá, hogy nagyon nincsen képben a helyi varázsvilággal. Az iskola kérdésére összehúztam a szemeim.
– Én a Midtown gimibe járok – feleltem meg ösztönösen, kicsit későn tudatosult bennem, hogy mégis milyen tanintézményre gondolhatott eredetileg. – Nem szeretnék csalódást okozni, de sajnos nem fogsz olyan mesebeli levelet kapni. Mármint, ha tényleg létezik a suli valahol, akkor ide is elfelejtettek címezni egyet – gesztikuláltam magamra. – Szóval nem, nem járok „abba” az iskolába – rajzoltam idézőjeleket a levegőbe mutató-és középső ujjaimmal.  
– Engem édesanyám tanított meg a varázslás fortélyaira. Most is a mentorálása alatt vagyok, de sok mindent például régi feljegyzésekből, könyvekből sajátítottam el magamtól – avattam be. Nem találtam titoknak, sőt, egyenest büszke voltam arra, hogy édesanyám tanított.
Meg tudtam érteni a lelkesedését a pálcák felé, noha teljesen más varázsfókuszra épültek valószínűleg a mágiáink. Ettől még mosolyt csalt az arcomra a reakciója.
Őszintén? A helyében én is ennyire lelkes lennék.
– Kinyithatod és megnézheted őket, persze. Különben hogyan tudnál választani? És nem, nem a pálca választ. Ez csak mesebeli humbug. De érezni fogod, hogy melyikkel tudsz rezonálni, efelől ne aggódj – hagytam, hogy átlépjen a választás mezejére. Nem szokott egy gyors folyamat lenni, és eszem ágában nem volt feltartani.
– Beismerem, sajnos nem olvastam el mindent. Némelyik nyelvezete eléggé megfekszi a boszorkány gyomrát szerinte – ismertem be zavartan. – De a "Csillagok Suttogása – Asztrális Bűbájok Gyűjteménye" és a "Kristályok Rejtélye – Kőmágia és Gyógyító Varázslatok" remek olvasmányok voltak. De neked inkább "Az Első Varázsige – Kezdők Kalauza a Mágia Világában" és "Varázspálca és Kristálygömb – A Mágia Eszközeinek Megértése" könyveket ajánlanám elsőre – az előbbi egy vaskos könyv volt, de tartalmazta a legfontosabb alapokat. Az utóbbi kicsit vékonyabb, ugyanakkor a vásárolni kívánt eszközök miatt javasoltam neki. –  Ha van konkrétabb elképzelésed ez alapján tudok még javasolni neked néhányat, ha szeretnéd. Gondolok ez alatt, hogy mondjuk inkább a bűbájok felé hajlasz, illúzió varázslatok érdekelnek, ilyenek…
Persze nyitva hagytam a lehetőséget arra, hogy ő maga fedezze fel a kínálatot. Hátha cím alapján megszólítja valami.
– A ház a leadott összeggel állja a pálcát és a két könyvet. De ha nem csak megmutatod, hanem meg is tanítasz a patrónus bűbájra, akkor a kristálygömbről is szó lehet – vázoltam fel a lehetőséget. Csak azért mértékkel ajánlgattam, mégis az én fizetésemből lesz ez levonva! – Sajnos könyvkölcsönzéssel nem foglalkozunk, nálunk vásárolni lehet – tettem hozzá. – Nos, mit gondolsz az ajánlatról. Áll az alku? – nyújtottam ki a jobbomat. Bizakodtam benne, hogy nyitott lesz erre az abszolút nyereséges üzletre.
Türelmesen megvártam, míg az egyik pálcával megtalálta az összhangot. Ahogy kivette dobozából a kiválasztottat, kíváncsian nyúltam bele a tároló alján lévő instrukciós lapocskáért, mely a pálca eredettörténete állt, például tartalmazta azt is, hogy milyen fából készült és miféle mag van benne.
– Szóval hajlékony szőlőtőke fából készült pálca, egyszarvúszőr belsővel, nagyon kecses kialakítással. Biztos, hogy ez lesz? – pillantottam fel a lányra kíváncsian. Ha kicsit is habozott, akkor elég egyértelmű, hogy nem volt olyan erős a rezonancia közöttük. Persze nem sürgetni terveztem, csak tényleg érdekelt az a patrónus. Főleg, ha valóban egy fél istenről van szó. Bár az súgta valami, hogy költői túlzással van dolgom.
– Egyébként megkérdezhetem, hogy mi a neved? Az én nevem Aurora, de szólíts nyugodtan Rorynak, mindenki így hív – annyit csevegünk most már, hogy azt hiszem időszerű végre megismernünk egymást.

Nevetségesnek érzem magamat, ököltusát vívok egy kristályingával egy leendő vásárló előtt. Ennyit a legendásan fontos ügyfélélményről, amiről ’Elis nene folyton papol. Élménynek, élmény az tény. De kétlem, hogy műsoros vásárlásra gondolt volna.  
– Nem egyszerű kő, hanem kristály – válaszoltam meg készségesen a kérdését. Legalább ebben normális eladó látszatát keltsem, ha már a körülmények nem azt sugallják.
– Nem hiszem, hogy rendelkezne efféle önálló gondolattal az inga. Komolyan megkergült szerintem. Elég régi, családi hagyaték, szóval nem lenne meglepő. Szóval a srácnak mázlija van, nem most született meg a vetélytársa – hessegettem el a szcenáriót, miszerint a kristályinga a kegyeit keresné. Kivéve egyetlen okból.
Megszeppenten vizslattam a lányra, ki önbevallása szerint boszorkány. Ha nem lett volna az inga reakciója, valószínűleg szkeptikusan kezelném a kijelentését. Így viszont nem volt miért kételkednem benne.
– Komolyan boszorkány vagy – lenyűgözötten gördült le az ajkamról.
– Igen, így van. Kiváló egyébként emberek felkutatásához, gyakran használják kereső mágiák manifesztálásához. Éppen nagyobb mágikus lenyomatot próbáltam felderíteni Európában. De úgy fest valamit elronthattam és minden mágikus energiát mutat éppen, ami a közelben van. Esetleg… szeretnéd megnézni közelebbről? – kérdeztem rá. Elég érdeklődve leste az imént, ahogy kitessékeltem a képből az ingát.
– Hogyhogy nem vagy biztos abban, hogy boszorkány lennél? Mármint a patrónus idézés az elég komoly varázslat. Még én sem tudok olyat – na jó, nem lehetetlen. Anyu varázslatai között leltem ilyenre, csak nem a kezdők fejezetében szerepelt az igézés. Bár igazán megnéztem volna, ahogy titkos alagutakat, ajtókat és fényt bűvöl. Ráadásul úgy fest, hogy mindezt zsigerből.
Kíváncsian vettem a kezembe a pálcát és vettem szemügyre. Még sosem varázsoltam pálcával, az én terepem az üveggolyók voltak. Egészen addig mustráltam a fát, míg ujjaim furcsa kidudorodást nem értintettek. Egy pillanatra megfagytam, aztán jobban szemügyre vettem az érintett részt, a „made in China” – felirat mosolygott vissza rám.
– Hogy működhet egy kínai gyártású műpálca rendes arkana fókuszként?! – fakadtam ki a helyzet abszurditásán. Ez egy egyszerű műanyag, semmi valódi nem volt benne. – Ezzel lehetetlen akár egy egyszerű világítóvarázst is kicsikarni! – frusztráltan nyújtottam vissza neki a kamu pálcát. – Csoda, hogy egyáltalán tudtál vele varázsolni! – sőt, egészen lenyűgöző. Ez azt jelenti, hogy rengeteg mágikus energia van benne. Az inga nem tévedett. – Talán azért működnek kiszámíthatatlanul a varázslataid, mert egy csepp valódi fát nem látott. Az igazi pálcákat tényleges fákból faragják – hitetlenül ráztam meg a fejemet.
Kiléptem a pult mögül és határozottan a varázsfókuszok felé indultam. Magamhoz vettem egy nagyobb méretű dobozt, amit odacipeltem a pulthoz, hogy kinyitva felfedjem neki a tartalmát.
– Nos, ezek igazi pálcák! – prezentáltam a különböző színű, méretű és mindenekfelett valódi fából faragott varázspálcákat. – Javaslom, hogy elsőként ebből válasz egyet. Egy jó mágiafókusszal kevésbé fognak meglepetésként érni mikor sikerülnek és mikor nem sikerülnek a varázslataid. Miután választottál, megmutatom a varázskönyveket is – azokat nem terveztem idehozni. Egy egész falnyi könyvespolcon várt gazdára mindenféle kötet.
– Biztosíthatlak róla, hogy igazi igézetek vannak bennük. Akiben meg van a szükséges energia és ért hozzá, az képes működésre bírni őket – feleltem. Rajta állt, hogy hitt-e bennük vagy mégsem. Amennyiben valóban igazi boszorkány, akkor tudhatja, hogy a mágiák tényleg működnek, ha hisz bennük.
– Ha szeretnél valakit megtalálni, akkor a kristályinga egészen hasznos eszköz tud lenni, csak megfelelően kell használod hozzá az inkantációt. Persze nem egyszerű varázslat, ezért könnyű elrontani – félig magamat védtem a kijelentéssel. Hiszen korábban eléggé felsültem a használatával.
– Kristálygömböt abban a sorban találsz, ha szeretnéd szívesen megmutatom pontosan hol – böktem a bejárattól a második sor felé. Nem volt egy nagy üzlet, ellenben a polcok roskadtak a portékáktól és nem vitatom, nehéz volt megtalálni a dolgokat.
– De… – pillantottam le a pultra kiszórt pénzére, gyors fejszámolást végeztem. – Nem akarlak letörni. Viszont, ha csak ennyi van nálad sajnos kevés lesz hozzá. Még az eheti 10%-os kedvezményünkkel is. Viszont – pillantottam fel rá – ha bebizonyítod, hogy tényleg boszorkány vagy, akkor a ház állja – széles mosoly jelent meg az arcomon.
– Szóval, hogyha kiválasztottad az új pálcádat, megmutatod, miként kell patrónust idézni?

Ametisztből készült kristályingát lengettem egy országtérkép felett. Ezzel is elütöttem az unalmas perceket az üzletben. Most, hogy anya hetek óta eltűnt, ’Elis nenére maradt egy csomó teendő. Az alkalmi beugrásaimmal biztosítottam neki, hogy az aggodalmas, egészségtelen körömrágás helyett, inkább másba ölje a stresszt. Foglalkozzon magával, a háztartással vagy az állandó zátonyra futó szerelmi életével, hátha kivételen révbe ér.
Én kísérleteztem anya régi varázskönyvével, amit a padláson találtam és megpróbáltam felkutatni az elmésen „Kereső mágiának” – keresztelt varázslattal. Az ingának elvileg éreznie kéne hol sűrűsödik mágia. Azt reméltem, hogy ezzel anya nyomára bukkanhatok, de eddig egy helyre sem bökött rá a megbűvölt inga. Talán elrontottam a varázst, vagy rosszul csinálok valamit, például elbénázom a tartást?
Újra átnyálaztam magamat a fejezeten, hogy apró módosításokkal, de elölről kezdjem az egészet.
Az üzlet halk neszei töltötték ki a teret, a telefonomról indított halk, meditatív hangvilág aláfestése mellett, miközben a térképre koncentráltam. Lassan vettem a levegőt. Az illatgyertyák illata cirógatta az orromat, elöntötték a tüdőmet. A mennyezetre rögzített álomfogók lassan lengedeztek a légkondicionáló meleg fuvallata alatt. Az kristály kezdett egyre közelebb és közelebb lengeni a térképhez.
Hirtelen éles, fémes csilingelés jelezte, hogy valaki belépett az üzletbe. Megrezzentem a váratlan zajtól, teljesen kizökkentem az összpontosításból. Csak azért nem vettem le a tekintetemet a térképről, mert az inga hirtelen megmerevedett, aztán szép lassan emelkedni kezdett, egyenesen az ajtó irányába mutatva.
Szemeim követték a kristályinga mozgását, rá a szőke lányra, ki az imént tért be az ajtón. Nagyon mellé lőtt a kristály, határozottan nem anya volt az.
– Szia! – apró, barátságos mosoly kúszott arcomra. Sebtében lepakoltam az ingát a térképre. – Mi szél hozott a Bűvös Kincsek és Csecsebecsék Birodalmába, tudok esetleg segíteni? – mondtam a betanult szöveget, ami már olyan természetesen hangzott a számból, mintha kifejezetten neki címeztem volna.
Mindez alatt szemem sarkából szemtanúja lehettem, ahogy a varázsinga szép lassan újból felemelkedik és a kristály határozottan a lány felé bök. Az ásvány szép lassan fényleni kezdett, ezzel jelezve nekem, hogy mágikus energiát érzékelt.
– Kopernikuszra, mégis mi a francot csinálsz?! – szidtam az ingát. Másodpercek tört része alatt vetettem rá magamat az önálló életet élő kristályra. Két kezem börtönébe zártam és leszorítottam az asztal lapjára, mielőtt újból varázslatosan felemelkedne.
– Ne haragudj, fogalmam sincs mi üthetett ebbe a kristályingába! Talán hibás a termék – pillantottam fel a lányra zavart mosoly kíséretében.
Mivel az inga csak-csak nem akart csillapodni, egy elegáns mozdulattal kinyitottam a pult alatti fiókot és szépen belehajítottam.
– Nem jössz ki! Ott maradsz!! Mondom MARADSZ!!! – vívtam ökölharcot az ingával, mire maradásra késztettem legalább annyira, hogy rácsukhassam a fiókot.
Fellélegezve sepertem hátra arcomba szökött szőke tincseimet, majd újult erővel fordultam a vevő felé. Aki – ha hihetek az ingámnak – nagyon is mágikus erővel bírt.
– Ne haragudj, szóval mit is mondtál, mit keresel? – ismételtem meg a kérdésemet. Reméltem, ha ráterelem a hangsúlyt, akkor hátunk mögött hagyhatjuk az előbb történt nevetséges közjátékot.