Nem csalódtam Romyban, ahogy megválaszolta a kérdésemet. Pontosan erre a válaszra számítottam tőle, nem másra. Tudtam, hogy az ő lelkiismerete a helyén van, mindegy milyen sérelem érhette. Eltűnődve figyeltem, ahogy a szemét kezdi el törölgetni. De ha arra kért volna, hogy másítsam meg a véleményem, akkor sem tenném.
– Nem tudom milyen Pietro létezik még más világokban, de ez határozottan rossz ember volt, olyan, aki csak magára gondol és senki másra. – az ilyenektől pedig én is hülyét tudtam volna kapni. Mert pont ezek jártak mindig jól, húzták ki magukat a legkönnyebben necces helyzetükből és rájuk fért volna, hogy minimum a két lábukat eltörjék, de úgy szilánkosra. Most azonban nem hagytam, hogy megint felmérgesítsem magam rajta. Egy picit elmosolyodtam, ahogy felém nyújtotta a pizzás dobozt. Ha nem lett volna gyorsabb nálam, lehet én teszek így. De lehet még lemegyek újabb két pohár valamiért. Rá fért volna valami igazi lazító, most mással sem tudtam volna szolgálni.
– Nem azért mondtam. Azt hiszem nem erősségem, hogy látszat dolgokról beszéljek. – válaszoltam őszintén a megjegyzésére. Ennyire talán már ő is ismert engem, hogy tudja most sem tereltem. De, ami az egészben a legérdekesebb volt, bármennyire is olyan témáról beszélt nekem, amit még csak realizálni sem tudtam a teljes valójában, de igyekeztem beleképzelni magam a szituációba. Őszintén érdekelt a hogyléte.
– Mi az, amit az egészben úgy tényleg megbántál? Egyszer ennek is ki kell jönnie...

Abban igaza volt, hogy nem minden én lehetett egyforma, ő sem volt olyan mint Glitch, de az élethelyzet is teljesen mást hozott le. Mégsem tudtam vitára kelni ezzel az állításával. Azonban ahogy mesélt, erről nem, hogy meggyőzni nem tudott volna, de immár ténylegesen is tartottam magam ahhoz, hogy egy nárcisztikus barom volt, aki ráadásul olyan dolgokat tett, amit abban a helyzetben csak visszaélésnek neveztem volna. Kellett egy nagy levegőt vennem, hogy ne akadjak ki még jobban Romy védelmező reakcióján.
– Várj, ezt most gondoljuk át újra, oké? Ha te teljesen tudatában vagy annak, amit csinálsz és tökéletesen tisztában vagy vele, hogy a cselekedeteddel még jobban a földbe taposod a másikat, megtennéd? Szóval igen, határozottan túlzásba esett. – én megtettem, amikor nem voltam tiszta, de nem is voltam büszke magamra. Egyáltalán nem. Ezzel viszont most nem akartam előhozakodni, mert nem arra akartam kiélezni a dolgot, hogy ebből lehet még jól kijönni. Vagy Romynak tényleg ennyire fontos lett volna az a fickó? Nem tudtam hibáztatni azért, amit csinált. Látszott rajta, hogy most is zavarja. Akármennyire is volt meggondolatlan akkor és bármi is történt akkor a buli után, az ott maradt. Vagyis azt hiszem ez lenne a legjobb szó rá.
– Én nem ítéllek el azért, mert spiccesen belekapaszkodtál valakibe, aki fontos volt neked. Szerintem azé a nagyobb felelősség, aki ezt kihasználja. Azt pedig én sem tudom sajnálni, akit utáltam. Mindenki valahol a maga szerencséjének a kovácsa, nem tudom ki az a Tabitha, de nekem elég zűrös egy csajnak tűnik, ha tényleg soha egyikük sem akart segíteni neked. Glitchet... tudom, hogy nem kell félteni. De ismerniük kellett volna téged és ha ennyire jóban voltatok, nem bántaniuk és kihasználniuk kellett volna téged.

– Csak abból indulok ki, akit én ismerek. De ha megmentett, annak én csak örülök, mert most itt vagy. – Furcsa volt hallani, hogy Pietro egyáltalán hajlandó volt segíteni. De nem vontam kétségbe Romy szavait, ha ő így élte ezt meg, nekem ezt csak el kellett fogadnom. Végtére is nem volt akkora nárcisztikus barom, csak végtelenül egoista. Aztán ki tudja, lehet ez a fickó mégis hajlamos volt a változásra. Nem ítélhettem úgy el másokat, hogy engem kifejezetten gyilkolásra teremtettek.
Nem egészen értettem, hogy miért volt ennyire rossz érzése a szőke lányoktól, de azt hiszem ez olyan lehetett, mint amennyire én irigy voltam Ben Reillyre, amiért ő normális volt, én pedig nem. Aztán ki tudja, lehet teljesen másról van szó és én értem félre. Inkább döntöttem a bősz hallgatás mellett. Romy egyébként is tudott miről mesélni és nem akartam lemaradni egyetlen egy percéről sem. Kezdtem érteni, hogy miért gondolta magát undorítónak. Mielőtt azonban felszólalkoztam volna a nemtetszésem mellett, akkor megint csak bosszús grimasz ült ki az arcomra.
– Tök mindegy, hogy mennyire voltál veszélyes, nem voltál a magad ura. Ahelyett, hogy segíteni akart volna, inkább kidobott és még jól meg is félemlített. Ha még élne, szerintem nem maradna most ép csontja. – komolyan villant a szemem, de ahelyett, hogy még jobban felhúztam volna magam, inkább egy újabb pizzaszeletért nyúltam.
– Ha emiatt tartod undorítónak magad, akkor gondold ezt újra. Nem, hogy annál a macskajancsinál vagy különb, de a szőke legyezőjénél is.

Laze és Romy kis egyetemi randalírozását szívesen megnéztem volna, jót mosolyogtam az egészen, ahogy újra felrémlett a nagy sztorizás róla. Laze ráadásul biztosan eltúlozta az ő részét, szóval még meglehet a fele sem igaz annak. De hamar tovább lendültem ezen, amikor megint a bál jött szóba. Naná, hogy erről a bálról beszélt, melyik másikról tette volna. Máshová nem is mentek volna, nem? Aprót biccentettem ara, hogy ide tervez járni. Tudom én, hogy is felejthetném el? Ha szeretné és nem érezné magát biztonságban, szívesen benézek párszor, bár nem épp a legjobb élményeim voltak az egyetemekkel kapcsolatban.
– Én itt leszek. – bármi történhet persze, én pedig tényleg szerettem volna elhinni, hogy még teljesen józanul magamnál leszek és nem hatalmasodik el vagy jelenik meg újra az a másik. Rossz lenne ennyi pozitív élmény után.
Már a számban volt a pizzaszelet, amikor letelepedtem mellé. Mintha összehúzta volna magát, így ahelyett, hogy megszakítottam volna a mesélésben, csak szó nélkül levettem a zakót és a vállára terítettem. Én nem fogok fázni, de ő annál inkább, ha nem így teszek. Pietro említésére kiült egy fintor is az arcomra. Sosem bírtam azt a macskajancsit.
– Pietro megbízhatatlan, úgy fest minden világban. – vállat vontam, én a saját tapasztalatomból indultam ki. Nem sokat láttam őt, de épp elég volt nekem az a viselkedés, amit az én világomban Crystal mellett letolt. De nem is ezen volt a hangsúly. Ahogy hallgattam, kezdtem összerakni a dolgokat.
– Attól még, hogy valaki szőke, kék szemű és vékony meg nőies, még nem mindenki ideálja lesz. – ezt jól megmondtam. Akaratlanul is eszembe jutott Gwen, annyira illett rá is ez a leírás. De végül őt nem hoztam fel. Azt már a múltkor megbeszéltük, hogy Romy tévesen favorizál vele.
– És... még mindig így érzel? Mármint... Pietro iránt.

Az rémlett, hogy nyílt napon sokakkal találkozott, többek közt belefutott Laze-be is. De azt nem fejtette ki különösebben eddig, hogy min mesterkedtek, csak a polcdominóról hallottam legendákat. Igazából még el is hittem, hogy így történt és jól szórakoztam rajta. Ha pedig ezt a rendszert is megpróbálták megszerelni, az tényleg arra engedett gyanakvást, hogy valaki más is belepiszkált. Valami önjelölt DJ lehetett vagy olyasmi. Azt vettem észre, hogy az egyetemisták kifejezetten szeretik nagynak gondolni magukat, olyannak, akik bármit megtehetnek. Sok dumát hallgattam itt már ahhoz, hogy ezt hamar levonjam.
– Legalább megérte a kulisszatitkokba betekinteni? Laze biztos érti itt a dolgokat, ha nyakig benne van. – én még csak próbáltam ezekkel azonosulni, bár elég nehezen sikerült. Valahogy ez a tömeg annyira komolytalan volt.
– Mármint jövőre ilyenkor? – kérdeztem vissza, bár a kérdés maga teljesen fölösleges volt, hiszen említették már, ez évente egyszer van. – Persze, szívesen. – tettem még hozzá mintegy válaszolva az ő kérdésére is.
Így, hogy ketten húztuk fel a dobozokat, hamar megvoltunk a procedúrával, aztán csak hagytam, hogy ellépjen a peremtől. Most már nyugodtabban engedtem el, mert tudtam nem fog megszédülni. Jobban örültem volna, ha valahogy rájövök arra, hogy szüntessem meg a fóbiáit, de az is félsikernek tudható be, hogy mellettem nem félt már annyira.
– De, azért rendeltünk ennyit, nem? – akadt itt bőven olyan hely, ahová nyugodtan letelepedhettünk és a Romy által megnyitott dobozból vettem én is ki egy szeletet. Burkolás közben hallgattam csak a témaboncolgatását. Ezen nem kellett elgondolkoznom, hogy tudjam a választ.
– Nem, még nem voltam sosem. Mármint úgy egyáltalán nem, de nekem nem kell ehhez annak lennem, hogy nem helyénvaló dolgokat cselekedjek. Miért, köze van ahhoz, hogy ezt gondold magadról?

Eszem ágában nem volt magasabbra menni, így is kellően magasan voltunk neki. De végső soron ő szeretett volna feljönni a tetőre és az ő ötlete is volt, hogy ide hozzuk fel a pizzát. Hát akkor vártunk a futárra. Romy megjegyzésére elmosolyodtam egy picit. Az utóbbi időben elég sokszor kaptam meg azt, hogy ne érezzem magam ennyire különcnek és noha még sok minden számomra teljesen újdonság volt, valahol ezt elhittem már.
– A hangosítás nem volt az igazi, de Laze bekiabálása vicces volt. Minden bálon van ilyen eredményhirdetés? – nem értettem ugyan mi alapján hirdettek bálkirályt meg bálkirálynőt, de utána még nagyobb buliba csapott át az egész esemény, mintha erre a vezényszóra mindenki egy kicsit megőrült volna. Valami azt súgta, hogy a jövőre megtartandó is valami ilyesmi hangulatban fog eltelni, a kérdés csak az, hogy mi mind pont így leszünk itt vagy valami változni fog addigra. Egyébként sem tudhatom, hogy nekem mit hoz a jövő, itt leszek-e még és ha igen milyen formában.
– Úgy érted, hogy több ilyen bálra eljutni velem? - meglepett a kijelentés, aztán az is lehet ő amúgy tök máshogy gondolta. De az tény, hogy élvezte a bulit, a táncot, a mindent. Ez pedig engem is elégedettséggel töltött el.
Csak hallgattam a szavait, közben pedig elkezdtem felhúzni a pizzásdobozokat. Azért kellett ő is hozzá, mert véletlenül sem engedtem volna el itt a peremen. Da már co-opolás, akkor voltaképpen folyamatában is beiktathattuk. Eltűnődtem a válaszán. De a következő megnyilvánulása lepett csak meg igazán. Igazából jól estek a szavai. Azt hiszem most megdicsért. Hezitáltam is, hogy rákérdezzek, de végül mégis csak arra jutottam, hogy megtegyem mert valami nem hagyott nyugodni. Ez a mintasor...
– Miért mondod ilyen sokszor magadra, hogy undorítónak tartalak? Vagy tart valaki valamiért...

Vártam, hogy Romy mit fog szólni az ötletre, de igazából ráértünk ahhoz, hogy sürgetnem kellene őt. Az idő a mi oldalunkon volt, ráadásul annyi minden történt odalent, hogy kétlem mostanában lenne ő is fáradt. Végül élt a lehetőséggel, hogy még egyszer letekintsünk. Ha valamire, hát arra rájöttem, hogy nála türelemmel lehetett sok mindent elérni és ez alól a fóbiái sem voltak kivételek. Ahogy türelmesen asszisztáltam végig neki a parfümszaglászást is, úgy ez már igazán semmiség volt. Szorosan de mégsem satuba fogtam a kezét, hogy aztán vele együtt lépjek előrébb is a perem felé. Most úgy fest nem félt úgy, mint amennyire az előbb visszahőkölt.
– Dehogy engedlek. És egyébként nem. Szerintem idefentről tök szép ilyenkor a város kivilágítva. Még onnan magasabbról főleg. – biccentettem el a távoli felhőkarcolók felé. Már arról alaposan kifaggatott, hogy merre voltak azok a zughelyek, ahol néha eltöltöttem csöndesebb perceket is - mind magasan volt.
– Igazából én vagyok az, aki kilóg a hallásával a tömegből, megszoktam a különbséget. – ha úgy nézzük Lili is épp így járt. Aztán eszembe jutott egy tök jó érv.
– Szeretek a cinkostársad lenni. – értem ez alatt azt is, hogy most itt voltam egyáltalán a bálon és azt is, hogy végül feljöttem vele. Semmi sem tart örökké, nem? Sem a tánc odalent, sem az a hangulat. Néha tudni kell lassítani, azt hiszem.
Egészen eltűnődve figyeltem a futárt, ahogy lepakolta a megfelelő helyre a dobozokat és el is feledkeztem arról, hogy fel kellene húzni annyira meglepett Romy kérdése. Ekkor vettem fel vele a szemkontaktust, amitől aztán egy picit lefagytam.
– Tényleg? – kérdeztem én is vissza, hiszen néha egészen félreérthető megjegyzéseket kaptam akár Laze-től akár mástól, de valahogy sosem illett rá a csak lakótársak vagyunk sztorira. Fura volt, annyi szent. Ahogy azonban elengedte a kezem, ösztönösen fogtam rá a karjára, ezzel pedig kaptam az alkalmon is, hogy becélozzam a pizzásdobozokat.