Az édesapám Jack Murdock meghalt pár évvel a balesetem után. Az anyámról felnőttként szereztem tudomást, ő egy apáca a Clinton Templomban, Maggie Grace. Aztán ott Van Frenklin „Foggy” Nelson, a legjobb barátom, a cinkosom, a társam és Karen Page, akinek már 3x mentettem meg a bőrét és egy gyilkossági ügyből került hozzánk az irodába. Mi hárman alkotjuk immáron a Nelson, Murdock és Page ügyvédi irodát. Ott van Stick, akiben mindig egy apapótlékot kerestem, de persze sosem fogom meglelni benne. Ő vak, mint én...vagy majdnem mint én. Paul Lantom atya volt igazán, akire mindig számíthattam, míg élt és bánom, hogy utoljára veszekedtünk. Claire Temple volt az első, aki előtt akaratlanul is, de felfedtem a kilétemet, ugyanis félholtan szedett ki egy kukából és foltozott össze. Meg még utána jó párszor ismét.

Mivel felettébb jó a hallásom, hallom az emberek szívverését és légzését. Ebből adódóan pedig nagyon is jól tudom mikor hazudnak, vagy mondanak igazat, továbbá azt is, mire készülnek. Bár ez inkább már csak következtetés, mintsem tudás.

A szemeimre ömlő veszélyes vegyszer nem csak a látásomra volt hatással. Mindazonáltal, hogy megvakított, minden más érzékemet felerősítette. A szaglásomat, a hallásomat, a tapintásomat és még az ízlelésemet is. Továbbá kaptam egy úgynevezett radarösztönt, amivel "láthatom" a világot. Ha meg kéne mondanom milyen távolságban hallok el, mikor fókuszálok, azt mondanám, három háztömbnyire biztosan. Ez igaz a szaglásomra is. Ám van ezeknek hátulütője is, ugyanis a kifinomul érzékeléseimnek köszönhetően a bőröm is rendkívül érzékeny mindenre, ami csak körül vesz. Ha valaki megkérdezné, miért alszom selyemágyneműben, nem azt válaszolnám, hogy mert megtehetem és szeretem, hanem sokkal inkább azt: A pamut olyan a bőrömnek, akár a smirgli papír. Mondhatni megtanultam, hogy a látás csak nehezék és nélküle sokkal könnyebb. Hallom mások szívverését, lélegzését. Hallom ahogy felhúzzák egy fegyver ravaszát, vagy ahogy kiszáll a puskapor, mikor a golyó elhagyja a porhüvelyét. Apropó, puskapor, azt is megérzem, ahogy a vér szagát is.

Úgy hívnak mostanában, hogy a Fenegyerek. De voltam már Vörös, vagy korábban Maszkos fickó és még a Pokol konyhájának ördöge is. Vagy csak szimplán maga az Ördög. Mikor elfordultam Istentől, kicsit annak is éreztem magamat, de habár többször is szándékomban állt megölni Wilson Fisk-et, talán sosem lennék rá képes. Sokat hallottam gyerekként történeteket arról, hogy az anyám nevelte belém a hitet. Azt szerette volna, ha Isten útját követem. Míg ezzel szemben apám cseppet sem foglalkozott efféle dolgokkal. Számára a legfontosabb az volt édesanyám elmenekülését követően, hogy egy-egy bunyó után összevarrjam a sérüléseit. De most kissé előre szaladtam, ugyanis sokáig semmit sem tudtam édesanyám kilétéről, sőt, úgy tudtam nem is él. Utólag megtudtam, ő akarta, hogy így higgyem, mert szégyellte, hogy nem volt képes felnevelni és elhagyott. Ez csecsemő koromban történhetett még, mert mióta az eszemet tudom, ketten vagyunk apámmal. A Pokol konyhájában születtem, New York városának egy nem túl előkelő helyén. Ebből az indíttatásból viszont ide is húzott vissza mindig is a szívem. Kisgyerekként elképzeltem történeteket az ablakomon át beszűrődő szirénahangokhoz. Hogy vajon mi lehet, mentő, tűzöltő vagy rendőr? Bankrablás, autóbaleset, lövöldözés állhat a háttérben. Csak egy ostoba játék volt, ami segített kikapcsolni az agyamat. Ugyanis hatalmas düh volt bennem kezdetektől fogva, amiért nem ismerhetem az anyámat, nem élhetek olyan életet, mint a többiek. Apám, Jack Murdock, bokszoló volt. Tiltott a verekedéstől, mert nem akarta, hogy olyanná váljak mint ő, azt akarta többre vigyem, taníttatott, erején felül is. Kilenc éves voltam, mikor autobalesetet szenvedtem. Egy úrt majdnem elgázolt egy teherautó, de félrelöktem. Mások szerint hős vagyok, de én csak azt tettem, amit más is megtett volna. Azonban a sorsunkat nem mindig mi írjuk. Az ominózus teherautó veszélyes vegyületeket szállított hordós tartályokban. Az ütközés elkerülése érdekében a sofőr elrántotta a kormányt, viszont ennek következtében felborult és a hordók leborultak és el töröttek. Egy pillanatra eszméletemet vesztettem és mikor ismét magamhoz tértem, már felettem állt apu és éreztem, hogy valami eszeveszettül marja a szemeimet. Azt mondta csukjam be a szememet és megpróbálta letörölni a ruhája ujjával, de már bizonyosan késő lehetett, ugyanis a következő pillanatban minden elsötétült és nem láttam. Csak kiabáltam és kiabáltam, de mind hiába, a sötétség nem tűnt el. A következő pillanatkép, amire emlékszem, hogy valami a szemeimhez van tapasztva és minden olyan zajos. Fejfájdítóan hangos. E mellé társult, hogy továbbra sem láttam semmit sem. Akkor volt először, hogy megnyugtatott, hogy megérinthetem édesapám arcát. Hogy végre tudtam valamibe kapaszkodni, ami szilárd. Apám elvitt a katolikus templomba, miután kikerültem a kórházból. Úgy gondolta, segít, ha olyanok között vagyok egy ideig, akik szintén elszenvedői ennek a romlott világnak. De nem így lett. Nem értettek meg ott engem, nem hittek nekem. Amit „láttam”, az több volt, mint elképesztő. Részben habár, de visszatért a látásom. Olyan volt az egész, mint egy lángoló világ. Nem láttam igazán, de a test hőmérsékletét érzékelni tudtam a szemeimmel és ez egy ál világot festett elém. Nem olyan egyszerű ezt elmagyarázni az embereknek még most sem, gyerekként pedig annyira sem volt. Végül inkább megtanultam elnyomni a képességeimet. Elnyomni a szirénákat, a zajokat. Mindent. De aztán Roscoe Sweeney megölte az apámat és ez megváltoztatott mindent. Bekerültem az árvaházba, ahol megismerkedtem egy öregemberrel. Stick megtanított harcolni, de ennél sokkal több volt, amit tanított. Habár nem vallom a nézeteit, de rengeteget köszönhetek neki. Ugyanis megtanított irányítani a képességeimet és megtanította, hogy a látás csak megzavar, jobb nélküle. Egy igazi seggfej volt, de sok idejét áldozta a tanításomra.
Én mégis követtem apám utasításait és nem bunyóztam. Nagy céljaim és álmaim voltak. A jogi egyetemre is bejutottam, ahol megismerkedtem Foggy-val. Együtt terveztük meg a Nelson és Murdock ügyvédi irodát, majd együtt is szereztük meg a diplománkat. Az egyetemi évek alatt szépen összecsiszolódtunk és rengeteget buliztunk. Pontosabban Foggy, én csak a szárnysegédje voltam, mert a fejébe vette, hogy dögös vagyok és a vakságom miatt megsajnálnak a nők, így pedig egyszerűen lecsaphat rájuk. Egy hölgyet én is megismertem az egyik bálon, ahova belógtunk engedély nélkül. A neve Elektra Natchios. Az elején nagyon jó volt minden, de tényleg Minden. De aztán valami megváltozott és amikor elvitt Roscoe házába, ahol megkötözte és arra kért, hogy öljem meg, akkor minden elromlott. Egy kést nyomott a kezembe, de én nem voltam képes megtenni. Hogy élveztem-e, mikor behúzhattam neki? Igen! Határozottan igen! De nem volnék képes megölni, hiába ő az apám gyilkosa. Ekkor Elektra eltűnt... teljesen felszívódott és azt hittem már őrökre elveszítettem.

Az ügyvédi karrierünket elég béna körülmények között sikerült elkezdenünk egy raktárban és ügyfeleink sem igazán akadtak, így elhatároztuk, hogy bármi módon, de befejezzünk megvalósítatlan álmunkat és a Pokol konyhájában kibéreltünk egy helységet, majd végül elkészült a táblánk is. Ezzel egy ütemben pedig végre erőt vettem magamon és mielőtt bármit tennék, elmentem abba a templomba, ahol minden elkezdődött. Eddigre jó barátommá vált az atya, így nem volt egyszerű elmondanom neki, hogy amit meg szeretnék gyónni, azt voltaképpen még el sem követtem. Mivel igen, édesanyám emlékére gyakorló katolikussá váltam, gyerekként még meg is bérmálkoztam. Az atya azt mondta, nem gyónhatok meg valamit előre, amit majd el fogok követni. De én bíztam benne, hogy ez mégis csak lehetséges. Aztán elindítottam igazságosztói pályafutásomat is az ügyvédivel együtt. Eleinte nem volt nagy öltözetem, csak egy nadrág, hosszú ujjú póló, bakancs és egy fejkendő, amit a szememre és az orromra is rákötöttem. Korábban viszont volt már egy incidensem, amikor elgyengültem. Nem tudtam kizárni a külvilágot és napokon át hallgattam, amint a szemközti házba beoson az apa a kislányához, mikor az anya már alszik. Értesítettem a gyámügyet, de nem tettek semmit, mert az anya nem hitte el. Az apa pedig ravasz volt, sosem hagyott nyomokat a kislányon. Így úgy döntöttem, nekem kell cselekednem. Tudtam hol dolgozik a fickó és azt is, hogy iszik. Egyik este meglátogattam a munkahelyén, amikor egyedül maradt. Elláttam a baját és megfenyegettem, hogyha még egyszer hozzáér a lányához, visszatérek. Egy teljes hónapot feküdt az intenzív osztályon, de én nagyon jól éreztem magamat és sosem aludtam még olyan jól, mint akkor. Ez sarkallott a későbbi cselekedeteimre is eleinte, de aztán már egy jobb cél vezérelt, hogy megvédjem az embereket. Nappal a jogrendszerben, éjszaka pedig így. Éjszaka megoldottam mindent, amit a jog nem tudott. Így lett egy személyes ellenségem is, Wilson Fisk. Börtönbe juttattam, de Fenegyerek segítségével, ő neki pedig akkora hatalma volt, hogy lefizetett mindenkit és kijutott a börtönből és megtudta ki vagyok. Onnantól fogva veszélyben volt az életem nekem és a barátaimnak is. Ezért megpróbáltam minél jobban eltolni magamtól Karen-t és Foggy-t is. Claire is miattam került bajba és sosem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam halnának meg a szeretteim. Elhitettem mindenkivel, hogy meghaltam, ami majdnem igaz is volt. Miután Elektra visszatért és a karjaim közt halt meg, eltemettem és vele együtt Fenegyereket is. Új életet akartam kezdeni, de aztán jött Vasököl, akinek segítségre volt szüksége és Stick segítségével minden tőlünk telhetőt megtettünk. Azonban Elektra valahogyan visszatért és nem volt önmaga. Mire sikerült észhez térítenem, addigra késő volt. Ránk robbant az egész épület és azóta nem tudom mi lehet vele. Él-e még, vagy meghalt. Azt mondják az is csoda, hogy én életben vagyok. Megpróbáltam ezután észrevétlenül visszacsöpögni, de eltemettem magamban Matt Murdock-ot, már csak a Fenegyerek volt. Míg távol voltam Frank-et lefizette Wilson Fisk és legyártatta vele a ruhámat, amit az általa lefizetett FBI ügynökre, Benjamin Poindexter-re adott, hogy a nevemben mészárlást rendezzen, így körözött bűnözővé váltam. Idő volt, mire ezt le tudtam mosni a nyakamról, amiben Ray Nadeem segített és már nem csak Fisk, hanem Dex is fenyegette a családomat és a barátaimat. Ekkor tudtam meg, hogy az anyám Maggie Grace, egy apáca. Mindvégig itt volt mellettem és én nem is tudtam. Nem mondták el nekem, amiért megharagudtam az atyára. Hallottam, hogy az Úrhoz imádkozik, hogy vigyázzon rám, ne járjak úgy, mint Jack, az apám. Karen-t pedig megtámadta Dex a templomba, miközben Fisk máshova csábított engem. Így mire odaértem majdnem késő volt. Dex megölte az atyát, ami miatt másodjára éreztem úgy, hogy valakit holtan akarok látni. Elöntötte az agyamat és ha az atya nem szól, hogy bocsássak meg nekik, talán meg is ölöm Dex-et. Végül azonban sikerült vele beszélnem, pontosabban megzsaroltam. A barátnőjét Fisk elintéztette és megpróbálta rám kenni, azonban mikor beigazolódott az igazság, Dex az oldalamra állt. De ahogy sokszor én, úgy ő sem mindig tudja a dühét kezelni és bosszúszomjas volt, amiért Wilson Fisk átverte és elvette tőle Julie Barnes-t. Vanessza Marianna/Fisk vérét akarta venni, amit meg kellett akadályozzak. Végül Fisk el akarta érni, hogy végezzek vele, hogy a lelkemen száradjon a halála, de nem tettem meg. Megfenyegettem, hogyha elárulja a kilétemet, Vanessza-t börtönbe juttatom és ő sem lesz szabad. Végül pedig levettem a kendőmet. Ezután Fisk-et végre elvitték és bebörtönözték. Végre először úgy éreztem, hogy biztonságban vagyunk. Jó volt Maggie-re végre úgy nézni, hogy ő az édesanyám, aki mindig is hiányzott az életemből. De nem sajnálom, hogy így alakult, mert nem váltam volna azzá, aki vagyok.