Magyarázás közben, amíg Lacey a fluoreszkáló csibénk bemutatkozó videóját csodálja, megvizslatom, min ügyködik. Úgy fest, szotyit meg szezámmagot rendszerez, vagy valami ilyesmi. Ügyesen csinálja, tetszenek a csinos dobozkák a csinos címkékkel. Lehet, egyszer megkérem, hogy segítsen leltározni a zsebemben.
Hú, sziporkázó szárnyasok! Ez milyen jó! Simán felléphetnének ezzel a művésznévvel Caldi új műsorszámában! Lacey a szavakkal is profin bánik. Klassz ötlet volt hozzá fordulni. Csakhogy az arckifejezése alapján ő ezt nem feltétlenül így gondolja.
– Hát hazahozom őket – válaszolok bizonytalanul. Ez valami beugratós kérdés vajon? Mi mást kezdhetnénk velük? Mutáns csirkét csak nem eszünk. Az már majdnem kannibalizmus.
Igyekszem olvasni a reakcióiból. Az előbb valamitől nagyon lekonyult a szája, azt jobb lenne nem megismételni. Talán azért mérges, mert megbízható felnőttnek neveztem? Jaj, pedig at nem úgy értettem, hogy öreg és unalmas!
Már kezd valami értelmes felelet motoszkálni az agyamban, de a Times Square-t beragyogó Arrow képe kiűzi onnan. Elmélázok rajta, vajon tényleg emésztés útján terjed-e a kísérleti tyúkok szupersége. A kacifántos név meg a felém nyújtott kéz kezdi eloszlatni az ábrándot. Megrázom egyszer a fejem, hogy biztosan kitisztuljon. Fordítva sül el, csak jobban összekavarodnak tőle az infók. Minek is kéne hívnom Layst? Lézerian? Lezserán?
Áh, hagyjuk. Max kijavítanak párszor, attól előbb-utóbb megjegyzem. Kén neve is rögzült végül.
Hálásan, bazsalyogva megszorítom Lacey kezét, aztán belenyomom a papírpoharat a rendeléssel.
– Fizethetek részletben? Most csak ez az egy van nálam.
Szomorú és szégyenletes, milyen szegényesek a Starbucks tartalékaim. De legalább megvan, hova megyek melózni, ha kirúgnak a KFC-ből!
– Kaját különben bármikor adok, ha megéhezel – teszem hozzá szépítésként.
Felrémlik pár tisztázatlan kérdés a négylábú diszkógömb előttről, azokat is nekilátok gyors rendezni, mielőtt levadászzuk Lazariát.
– Locky és Ary extrán jól nevelt kutyik! – veszem őket védelmembe. – Nem falnának fel más házi kedvenceket! A pipik egyébként kint laknának, szerzek nekik ólt. Láttam a neten ilyen menő ufósat. Szóval saját csirkealjuk lesz a hátsókertben!  Ha nem találok, Romy biztos megkéri nekem Lándzsa bátyát, hogy szereljen össze egyet. Úgy is olyan asztalos forma, vagy mi. És ne haragudj, nem bébiszitterkedni hívlak ám! Tökre bírom az összes lakótársunkat, de… – Itt lehalkítom magam, és közelebb húzódom hozzá. A csibe plüss felcsipog a hónom alatt, ahogy tölcsért képzek tenyérrel a szám köré. – Tudod, a többségük kicsit… kattant. Anyum ottalvós kirándulásra sem engedne el velük, tyúkot lopni meg annyira sem. – Hátrébb lépek, és elbamfolom a kitömött szárnyast. – Te viszont bulis is vagy meg okos is. Tuti anyum kedvence lennél! – Átsuhan rajtam egy kínos felismerés, amitől kiütközik rajtam a pánik: úgy viselkedem, mint valami nyomulós nyomi. – Izé, ezt nem úgy értem, hogy muszáj barátkoznod velem! Meg ne félj, nem cibállak el bemutatni téged a szüleimnek! Most egyébként sincsenek épp meg.
Legszívesebben becsuknám a szemem, amíg vége lesz ennek a ciki epizódnak, de a ciki epizód főszereplőjeként ezzel tovább rontanám a helyzetem, úgyhogy a szemhéjaim helyett az ajkaimat szorítom össze. Így legalább nem hullik ki közülük több ökörség.
Mély levegő, orron be, szájon ki.
– Szóval – pördülök sarkon – melyik is Lázárián szobája? – Téblábolok kicsit, Lacey hadd előzzön meg. Jobb, ha ő kopog be, Lézer így jobban örül majd a látogatásnak.
Különben vágom, hol kellene keresnem, elég az orromat követni – folyton izgalmas növényillat szűrődik ki az ajtaján. Azért remélem, ma nem szívott semmit. Józanon van rá szükségünk a kormány mögött.

Pár napja beesett egy ürge a KFC-be, ahol dolgozom, és olyan bénán próbált flörtölni a főnökömmel, hogy majdnem belepusztultam a kínosságba. Inkább hátramenekültem raktározni. De nem úsztam meg, mert az ipse másnap visszatért, és nekem is előadta magát. Hablatyolt valamit margketing kampányokról, meg arról, hogy a cége most szerződött le velünk beszállítónak. Igazándiból csak a csillogó tollú csirkére emlékszem, akiről videót mutatott. Nagyon titokzatoskodott közben, kábé felfeküdt a pultra, úgy tartotta oda a mobilját, a sort meg jól feltartotta közben. Végül csak egy shake-et vett. Azt is a pulton hagyta. Ráírt egy számot, valószínűleg a mobilét, amit amúgy lenyúltam tőle, amíg egy vásárlót stírölt. Kellett nekem a csilli-villi csibe vidi, és akkor még nem tudtam, hogy meg akarja adni az elérhetőségét.
Most viszont nem bírom feloldani a képernyőt. Egész hajnalban ezzel próbálkoztam, potyára. Kénytelen vagyok odasomfordálni Romyhoz, és beavatni, hátha feltöri nekem.
– Szóval szerintem tyúkokon kísérleteznek. Aztán meg akarják etetni velünk őket – foglalom neki össze. – A pasas azzal dicsekedett, ő csinálta a felvételt. Tuti járt a helyen. Kinyomozod nekem a címet? Légyszí, légyszí? – Átcsúsztatom neki a karamellás italt a konyhaasztalon a teló mellé, hátha sikerül megvesztegetni vele.
– Jó hír, hogy a baromfi azért ehető… De semmi kedvem nincs nem megszokott ízű KFC menükhöz. – Szuper! Elfogadja a shake-t, ez biztató előjel. – Kérem a telefont és meglátom, hogy mit tehetek. – A pohár után a mobilt is átveszi, és én megkönnyebbülten fellélegzem. Furcsa, milyen könnyedén kezelik itt az emberek a tolvajlást meg az egyéb szabályszegéseket. Tetszik. Full jó döntés volt beköltözni.
Várom, hogy kéken felvilágítson Romy szeme vagy megjelenjenek körülötte a holografikus kódfolyamok. Felemeli a készüléket, rábámul a képernyőre, és… Elalszik.
Finoman megböködöm. Összerezzen, majd leszúr, amiért nem hagyom koncentrálni. Neki sem lehetett könnyű a suliban, ha így néz ki, amikor fókuszál. Elég uncsi műsor a szundítása. Inkább a Kurtnek és Mate-nek fenntartott mobilomat csekkolom. Mate-tel beiktatjuk a heti csevegésünket, mert vele mindig akad téma, és valahogy a fősuli mellett is tele van szabadidővel. Azzal kezdi, milyen lány tetszett meg neki legújabban az egyetemen, majd megkérdezi, van-e hír Mr. Wagnerről, és hagyja, hogy áttereljem a szót Niel zsebvilágaira, levezetésként pedig játszunk egy kis Animal Crossingot.
Romy csak kajálni tér magához a transzból. Úgy osztja az utasításokat, mintha orvosi műtéthez kérné az eszközöket: nutellás goffri, nachos tál, tea.
A reggeli végére megszüli nekem a címet.
– Köszönöm! – borulok elé az asztalra. Látszólag meghajlásféleként, valójában azért, hogy elcsaklizzam előle Bonnie-t a GPS adatokkal, mielőtt meggondolja magát.
– De mi pontosan a terved? Ugye nem akarsz odamenni EGYEDÜL?!
– Dehogy! – csóválom a fejem. A térkép háromórás utat jósol kocsival. Kelleni fog egy sofőr.
– Nem mehetsz egyedül! Ki tudja ki, miért és mit csinálnak azokkal a csirkékkel. Szerintem hívd el Kainet, ő tud vezetni, erős és biztonságban leszel mellette. Csak csináld azt, amit mondd és minden rendben lesz.
Kényszeredetten mosolygok, és nagyokat bólogatok hozzá, még a hüvelykujjamat is felmutatom. Kettesben Kénnel… Brrr. Kiráz a hideg az elképzeléstől. Az első benzinkútig se jutnánk el. Belegebednék a feszengésbe!
Szerencsére Romy Lándzsával programozik ma, így nem lesz ideje ellenőrizni, kivel lógok.
Fuvar ettől függetlenül kelleni fog. Az X-jetet nem merem előkapni, mert még elcsípnének vele.
Lehuppanok a nappaliban a kanapéra, és végigfutom a lakótársakról készített jegyzeteimet.
Ki az, aki ráér, megbízható, és van legálisan szerzett kocsija, amit vezetni is tud?
Lazac Lays tökéletes lett volna, illetve majdnem. Megbízhatósággal azért nem vádoltam volna. Valószínűleg csúnyán kikapnék Romytól, ha őt viszem kísérőnek. Mármint, Lazac Laysnek hívja, vagy valami ilyesminek. Ki bízna meg a halas chipsben?
Viszont Lays megbízhatatlanságának hála lett egy Laceynk! Ha kombinálom Lays kocsiját meg jogsiját Lacey személyiségével, akkor nyert ügyem van!
Elvégre Lándzsa előtt Lacey volt itthon a rangidős. Igazi felelősségteljes felnőtt. Romynak egy rossz szava sem lehet, amiért rá bízom magam.
Felbuzdulok ezen, és nekiállok felkutatni a lányt. Amint megtalálom, prezentálom a mobilt a mutáns csirkés videóval, hogy gyönyörködhessen benne, mialatt ledarálom neki a sztorit meg a tervet.
– … Aztán Romy kimeditálta belőle a címet. Így megmenthetném a madarakat, meg körbeszaglászhatnék arrafelé, úgy értem átvitten, mert amúgy kicsit biztosan büdi van ott, tudod, a tyúkok miatt. De először szükségem lenne valakire, aki tud vezetni és van autója. Ez lenne Lays. Plusz kell valaki, aki megbízható. Az volnál te. Buli lenne! Tényleg! – győzködöm, picit talán túl hangosan, ráadásul a hónom alól elődugja a fejét egy csibe plüss. Nem értem, mi van velem meg a random felbukkanó játékokkal és párnákkal. Az ex-pszichomókusom imádná ezt elemezgetni.
– Mit szólsz? Van kedved? – nyaggatom Laceyt. Alig hagyok időt felocsúdni, elsodrom a duma-áradattal, szegény mindjárt belefullad. Abba kellene hagyni, de néha én sem bírok a lendületemmel. Végső elkeseredésemben visszatérek a bevett módszerhez: leígérem a csillagokat az égről, és hadarok, mint az őrült, hogy hamarabb szabaduljunk a cikiségemtől. – Fizetek ám, ha szeretnéd! Van pénzem, vibárniumom meg úgy bármim, amire szükséged lehet! Sirály-király kaland lesz ám! Csak előtte kicsit kölcsönvenném a karizmádat, amíg befűzöd nekem Layst, mert elég hosszú az út, de engem nem igazán ismer, meg nem kedvel annyira, szóval ja, tök menő lenne, ha jönnél, és magaddal csábítanád Layst.
Megküzdök a kifulladással meg a remegő ajkammal, hogy előkapjam a legbájosabb mosolyomat. Előkapnék mellé mást is, de halvány lilám sincs arról, mit szeretnek a másvilági virágtündérek. Szorítok, hogy a két közepesen szép szemem meg a csirke-mentés csábító gondolata elég vonzó legyen. Utána nem lesz más dolgom, mint utánfutóként követni őt Layshez, aki Lacey két extrán szép szeméért és csábító kisugárzásáért simán taxisnak szegődik majd mellénk. Sőt, talán külön megköszöni nekem, hogy közös programot szervezek nekik!
A képzeletemben legalábbis így játszódik le a jelenet. Aztán lehet, hogy pofára esem. Nem ez lenne az első eset.