Lays és Lacey a napszemüveges álcában is helyesek, simán lehetnének egy tinisorozat főszereplői. Erre mondják, hogy megnyerték a gén lottót vagy micsudit? Egyébként a helyességükön túl nem hasonlítanak annyira. Szóval asszem fiú Freddynek van esélye egy másik világban szexinek lenni, ha nem ütött rám túlzottan. Nem tudom, mit érzek ezzel kapcsolatban. Inkább el is ásom a gondolatot egy másik téma alá, a marhasülttel etetett szárnyasok pont megfelel hozzá. Azt pontosan vágom, ettől mit érzek: morbid kíváncsiságot. A mutáns indáktól ugyanúgy.
Figyelem a virágidomárok tesós csipkelődését. Mármint valahogy így képzelem a tesós csipkelődést. És kicsit irigykedem. Nekem sosem volt kivel kipróbálnom.
Lacey dzsumbujjal meg eltűnt tanúkkal fenyeget. Nem merem megkérdezni, mit csinált a saját világában és hova lettek a tanúk. Ott valószínűleg durvább délutáni programot talált a magok rendezgetésénél. De hát a maffiózós kisiklásom után igazán nincs jogom pálcát törni mellette. Vagy felette? Igazából sehol nem akarok pálcát törni a közelében. Lehet, hogy kicsit félek tőle. A szép, csinos mutánsok gyakran veszélyesek.
– Szeretem a növényeket meg minden, de talán spórolni kellene velük – cincogom közbe. – Nem lenne szerencsés bekerülni a hírekbe.
Zavartan ráncolom az ábrázatom. Lays örömködik, amiért nem egyedül fakaszt indákat, és sajnálkozik, hogy nincs több Lacey-hez hasonló. Miközben itt áll ő. Az evilági verzió. Szóra nyitom a számat, hogy kijavítsam, aztán jobbnak látom becsukni. Kettejük esőerdős klubja tök új meg tök más nekem. Egy külön síkon léteznek. Én csak így kívülről bekukucskálok. Okosabb rájuk hagyni.
Tessék, ma is tanultam valamit.
Rögtön begyakorolhatom a rájuk hagyást, amikor Lacey dobogóra helyezi pasiként Layst. Próbálok fapofát faragni magamra, úgy bólintok. A lényeg, hogy nincsenek fasírtban. Innentől egyre megy, testvérként szurkálódnak-e vagy romantikusan. Maradok a töretlen pálcáknál. Fő a békesség. Átutazó vendégként különben sem muszáj teljesen megértenem őket meg a kapcsolatukat.
Ahogy jó eséllyel ők sem értik, mit keres egy random pisztoly a kocsiban, amit a zsebemből húztam elő. Mégsem firtatják.
– Kétlem, hogy Romy tud róla. Eddig én sem tudtam. – A vaktában rabolgatás hátránya: néha zsákbamacska a szajré. – De biztos elnézné nekem! Jóban vagyok a nagybátyjával – dicsekedem.
Sosem hallottam még a Szofi Stukkerről, akit Laza reklámoz, a bébimetálról meg rekedten bőgő csecsemők ugranak be. Kezdek aggódni a fülemért. Legalább a testem többi része jobb esélyekkel indul, mivel Lacey biztosít róla, hogy a sofőrünk nem szív vezetés közben. Máskor tehát szokott, de ezt sejtettem a szobájából áradó fura szagokból meg a lazaságából. Elismétlem magamban a mottót: töretlen pálcák.
– Bosszúállópipik – kóstolgatom a csapatnevet. Azt, hogy viccesnek talál, nem merem bóknak venni. Inkább elengedem a megjegyzést egy gyengusz mosollyal. Mint mikor az öreg nénik a derűs időt dicsérgetik mellettem a buszon. – Nem rossz. Majd kikérjük a véleményüket.

A kérdezz felelek első köre cudarul alakul. Lacey szerintem feszeng, és attól tartok, a hülye faggatózásom miatt. Fokozza az aggodalmat, hogy paranoiásnak és embergyűlölőnek vallja magát. Ez így bajos. Az X-faktort leszámítva eléggé ember vagyok, ráadásul kerget a maffia meg velük együtt a paranoia. Nem csodálkozom, ha Lacey nincs kibékülve velem. Biztos azért ült hátra, hogy távolabb legyen tőlem, de szemmel tarthasson. Nagyokat lapítok. Mázlimra elcibáltam magunkkal Layst. Őt láthatóan nem utálja. Talán mert egy tőről fakadnak. Vagy mert izmoshasú, dobogós pasi. Nekem viszont se tövem, se dobogóm, se tököm.
Vajon miért egyezett bele a csibementésbe? Juj, mi lesz, ha útközben megbánja, és később kínosan kerülgethetjük egymást otthon? Nem akarok több kínos kerülgetést…
Megint áldom Lazát, amiért itt van és tényleg laza. Készségesen, bőkezűen osztja meg a válaszait. Úgy elmélyedek bennük, hogy egészen helyre billenek. Rendes srác ez a Lázár. Megérdemli a dobogót.
– Hű, de okos vagy! Sosem jutnának eszembe ilyen dolgok – álmélkodom. Gombalámpákat meg új világot építene a képességével, míg én leragadtam a konzerv gyűjtésnél. Az egyetlen szépséghiba, hogy túl gyakran jön elő a dzsungel. Kinéz nála egy hogyishívják… ja, igen, fétis. Szóval esélyes a dzsungelfétis. Ettől függetlenül előbb bíznám rá a földalatti bunkerem kialakítását, mint magamra.
Megkönnyebbülten jegyzem fel, hogy a rendetlenségre panaszos. Én sosem hagyom elől a cuccaimat, sőt! Még másét is elpakolom!
Magamban mosolygok, miközben felidézi a gyerekkori emléket. Szépen mesél. Szinte látom magam előtt őket az öccsével és az anyukájával. Virágokat firkálok a füzetembe hozzá. Viszketek belülről a kíváncsiságtól, mert tuti van valami titok és az elátkozott fiú meg az egész többet jelent, mint amennyit elsőre fel bírok fogni belőle. De így is túl sokat kutakodtam, és félek nála is átlépni egy láthatatlan határvonalat vagy beletrappolni egy aknába. Lacey-nél effélét követhettem el.
– A virágok a szeretetnyelved? – mélázok hangosan, mert a családtagjai és az elátkozott fiú mellett az ajándékvirág a sztori legbiztonságosabb szeletkéje. Visszakúszik a mosoly a szám sarkába. Nem beszélek növényül, de akkor jó jel, hogy adott nekem abból a selymesszirmúból indulás előtt, ugye?
A jövőbeli kiruccanás megint friss ötlet nekem.
– Azta. Erre sem gondoltam. Tényleg zsenik vagytok, ti Harriesek. – Gyorsan felfirkantom a vezetéknevet, máskülönben fixen elfelejtem. – Én nem mernék a jövőbe utazni. Mi van, ha kiderül valami ijesztő meg elkerülhetetlen, és akkor onnantól örökre amiatt izgulnék? – kiráz a hideg az elképzeléstől. A gondolatvonat gyorsan tovább dübörög velem. – Tudod, téged kedveltek volna az X-ek. Olyannak tűnsz, mint akiből jó hős lenne.
A szuperképességéről megint úgy beszél, hogy felveti a fejét bennem az érdeklődés, amit óvatosságból megint elnyomok. Végül is, tény. Egyikünk sem választotta a képességét. Talán én képzelek túl sokat a mondat mögé. És ha mégsem, ha Lays tényleg egy jófej, helyes srác formájába csomagolt nagy halom titok meg rejtély, az akkor sem rám tartozik. Elvégre most memorizálom csak a becenevét. Mire a Laceytől hallott hosszabb, bonyolultabb verziót megjegyezném, rég máshol járok majd.
– Laze – ismétlem el. – L-a-z-e – motyogom, mialatt a lapra vésem. Ennyivel elboldogulok. Beérem a becenévvel és azokkal a morzsákkal, amiket elém szórtak magukról. Elég ahhoz, hogy jól működő lakótársakat gyúrjak magunkból. Többre nincs szükségem. Igaz?
– Én nem vagyok éhes, de ha ti ennétek, szóljatok! Van nálam mindenféle. Lays is. – Bátortalanul kémlelek hátra Lacey-re. Abban reménykedem, él az ajánlattal, és adhatok neki valamit engesztelésül. Ezen a ponton meggyőződésem, hogy kellemetlenül érzi magát, és mivel nem Laze az oka, csak én lehetek az. A zseb-kaja az egyetlen megoldásom erre. Olyasmi lehet nálam, mint Laze-nél a virágok. Hú, mikre rá nem jövök. A tanulságok napja ez a mai.
– Megállhatunk egy benzinkútnál is. Ha szeretnél – sandítok Lacey-re. Próbálom kitapogatni, mire lenne szüksége. Mármint én úgy isten igazából egy dimenziókaput kérnék a helyében, hogy hazamehessek, de az Niel asztala, és biztos okkal nem rittyentett még átjárót.

Laze visszadobja a térfelemre a hatalmas kérdéslabdát, amit eléjük gördítettem. Bennem reked a levegő.
Semmi vész. Nyugi. A nevemmel kezdek. Az könnyű, az megy túlgondolás nélkül.
– Oviban ragadt rajtam. Talán mert fiús voltam. Igazából visszanéztem a képeket, és én sem mondanám meg róluk, hogy lány vagyok. Jobban illett rám, mint a Gemma, a Winifred meg túl hosszú volt. Ezért Fred meg Freddy lettem. Apum Gemnek hívott mindig. Páran Winnie-nek becéznek, de… – Kibámulok az ablakon. Ritkulnak az épületek, szaporodik a fű meg a fa, és én úgy döntök, örökre elharapom a mondatot. Nem szeretném kideríteni, mi lenne a vége.
Talán ezért kókadt el Lacey? Neki is nehéz magáról beszélnie? Egy kvázi ismeretlen zsebes csitri mégis megpróbálta kivallatni…
Fene egyen meg, Freddy! Mikor tanulsz már tapintatosságot?!
Ezek után különösen gáz lenne kitáncolni a saját kérdéseim elől, szóval veszek egy mély levegőt, és végigfutok rajtuk, jó gyorsan, mintha tüzes parázson szaladnék mezítláb. Minél előbb végzek, annál kevesebbet rágódom rajta és annál kevésbé fáj.
– A készleteim meglennének egy zombiapokalipszishez, felfalni sem igazán tudnának, vagyis túlélném. De egyedül nem akarnám. Inkább lennék zombi, mint magányos. Mások nem szoktak idegesíteni. Főleg én idegesítem magam. Túl sok emlék ugrik be és összefolynak. Olyan kellemes benyomásokból gyúrt, melegsárga, tuttifrutti illatú massza az egész. Az időgéppel visszamennék zsebre rakni Thanost, mielőtt csettint. Plusz képességnek telekinézist vagy telepátiát választanék. Mert menő meg hasznos, és ha tudnám, mit gondolnak az emberek, könnyebb lenne jól bánni velük. Nem kellene folyton találgatnom.
Hosszú szusszanással zárom a maratont.
Miért ilyen kegyetlenül kínos és bonyolult felnőttként ismerkedni? Az oviban jobban ment.
– Van nálam rejtvény! – jelentem be hirtelen. A jegyzeteimet lecserélem a vaskos kötetre, mert abba, mi Kína fővárosa vagy mi a periódusos rendszer huszonnegyedik eleme csak az agyam zsibbad bele, a szívem nem. Nem igazán hoz minket közelebb egymáshoz, de remélhetőleg távolabb sem sodor.
Kinyitom a könyvet az oldalon, ahol anyuval félbehagytuk az utolsó közös repülőúton.
– Lusta vagyok az interneten keresgélni. Szükségem lesz a Harries gógyira, ha valaha ki akarom deríteni, mi ennek a béna viccnek a csattanója.

Bólogatok Lays javaslatára. Feljegyzem magamnak fejben, hogy hozzá lehet fordulni, ha Romyt kell győzködni, és már majdnem megkérem, mutassa meg a titkos fegyvert, de a kacsintás kizökkent. Pislogok kettőt.
Jaj! Ez olyan baráti fajta lehet, mint amit Nieltől láttam!
Mivel a baráti kacsintásokat illik viszonozni, így teszek.
– Fullos, köszi! – hálálkodom előre.
Szupernek nevez. Dagad a mellkasom a büszkeségtől, a fülem meg lehet, kicsit felforrósodik.
Ó! Csibecsali! Eszembe sem jutott, hogy szükség lenne ilyesmire, amíg Lacey meg nem könnyezte a szotyit. Zseni! Jó embereket választottam. A virágos páros mindenre gondol, helyettem is.
Rámeredek Lazára. Mi? Neki kell? Akkor mégsem csibecsali? Álmélkodom egy sort szájtátva azon, hogy ő magokból varázsol, mielőtt kimegyek kocsibemutatót rendezni.

Ha korábban dagadt a mellkasom, most mindjárt kipukkad: tetszik nekik a terepjáró, azzal megyünk! Vigyorgok, mint a tejbetök. Tudtam én, hogy jó eszközfelelős leszek! Mégis talált a Kit álnév, amit rám aggattak az X-eknél. Pedig hihetetlenül rühelltem, mert úgy hangzik, mint a Kitty béna becézése, és Kittyt legszívesebben bent felejtettem volna a zsebemben.
Valahogy visszakeveredem a gondolatmenetből. Lemosom magamról a fintort, és készséggel átadom Lalinak a mobilt. Nem tűnik lelkesnek attól, amit a kiderít belőle.
Jól megkavarnak a Tarzanokkal. Milyen sokk? És miért ellenkezik ilyen hevesen Lacey? Tarzan tök helyes! Annyira nem értem a dolgot, hogy először fel sem fogom: Bloom áttessékelne engem előre. Nézegetem őt. Szép az arca és gyönyörű a haja, de ennél többet nem szűrök le, ezért közelebb intem magamhoz.
– Összevesztetek valamin Lazúrral? – érdeklődök suttogva.
Jobb az ilyenekről előre tudni. Befolyásolhatja a csapatmunkát, meg ilyesmi. Mint mikor engem próbáltak próba küldetésre parancsolni Kittyvel.
Igazából mindegy, nem vitatkozom én Bloommal, valószínűleg amúgy is ő győzne. Olyan határozott a kisugárzása. Könnyű megszeppenni tőle.
Engedelmesen átköltöztetem a popómat az anyósülésre. Elférnénk ketten hátul, de mi lesz akkor szegény Lazaccal? A végén azt hinné, kiközösítjük!
– Van még szotyim, nyugodtan egyél, Bloom. Meg más magvakat is tartok. Mandula, mogyoró… – Bennem reked a felsorolás, ahogy Lézi az ölembe hajol. Megpróbálok kittysen átcsúszni hátra a támlán keresztül. Kezdek szédülni. Úgy fest, a levegő is bennem rekedt. Akkor jutok csak utánpótláshoz, amikor a srác félbehagyja a matatást, és visszahelyezkedik a kormány mögé. Igyekszem észrevétlenül, minél mélyebbet lélegezni.
– Persze. A papírok – ismétlem el, mert valamivel muszáj lefoglalnom magam. Meggyűlik a bajom a zárral, aztán a sok kacattal. Rendesen tele a rekesz. Kesztyű egy darab sincs benne, akad viszont notesz, üvegcse, sapka, meg minden más. Körbetapogatózom a káoszban. Találok egy műanyag tokot, valami nehéz, fémes tapintású alatt. Előhúzom őket. A bal kezemben a járgány iratai. A jobban egy stukker.
– Juj – kommentálom. – Asszem, ezt inkább elrakom. – Azzal száműzöm a pisztolyt ebből a valóságból. A doksikat visszapöccintem a helyükre. Így már rendben leszünk.
– Beszívott sofőr playlist – keresem elő kuncogva. – Dehogy szeretnék mást! Hallani akarom, milyen az a be… Várj! – Dülled ki a szemem a felismeréstől. – Ugye ez csak vicc meg hangulatcsináló? Nem szoktál beszívva vezetni, igaz? – Hol Laceyt, hol Lazát vizslatom megerősítésért.
Miután megnyugodtam, útnak indítom magunkat digitálisan, és elhelyezkedem. Pöppet szorít derékban a naci, szóval ideiglenesen átcserélem a villámöltözős trükkel melegítőre.
– Csibemobil! – javaslom a Batmobil helyett. A csóri, el nem repülő csirkékre, akik türelmesen várják a felmentő sereget, szomorúan biggyesztem az ajkam. – Azért kicsit menő lenne, ha arra érnénk oda, hogy a pipik megszervezték a szökésüket. Nem teljesen lehetetlen! Amíg hajnalban próbáltam feltörni a mobilt, még Romy előtt, sokat gondolkodtam rajta, milyen szuperképességeik lehetnek. Talán van amelyik gyors, mint a Flash! Vagy olyan, ami lézert lő a szeméből! Összeállíthatnánk belőlük a Bossztyúkállókat! A nevükön még dolgozni kell, de ti is érzitek benne a potenciált, nem? – nézek körbe lelkesen.

Egy háromórás úton pontosan három dolgot lehet csinálni: kínosan ücsörögni, fura utazós játékokat tolni, vagy beszélgetni. Az elsőben jó vagyok, de nem szeretem. A másodikat hiába szeretném, mert pocsék vagyok benne. Marad a harmadik. Tökéletes. Amúgy sem biztos, hogy Laysnek és Laceynek lenne rám ennyi ideje máskor, szóval most kell megismerni őket.
Előkapom a Bayville jegyzeteimet, amibe előre felfirkantottam pár kérdést. Csupa fontos témában. Rögtön megdobálom őket az elsőkkel, persze csapok elé felvezetést:
– Nem bánjátok, ha picit faggatlak titeket? Csomó mindenre kíváncsi vagyok. Például, szerintetek túlélnétek a zombi apokalipszist? És hogyan? Mi idegesít legjobban egy lakótársban? – Ékelek be egy nyomozós pontot. Hasznos infó az együttéléshez. Hátha innen nem kell majd az éjszaka közepén elszöknöm. – Mi a kedvenc gyerekkori emléketek? Hova utaznátok egy időgéppel és mit csinálnátok ott? Választanátok valami plusz szuperképességet a mostani mellé? És mi lenne az? – Nyitok egy külön oldalt Lacey/Bloom felirattal a füzetecskémben. A következőnél viszont az L betűig jutok csak, onnantól huss, elszáll a magabiztosság. – Lebetűzitek nekem Lays nevét, légyszi? Nehogy úgy járjak, mint Kín Parkerrel.
Persze azóta róla is tudom, hogy Kén Parker, de sokáig tartott összerakni. Laza meg vállalkozott sofőrnek egy hosszú, fárasztó csibeszöktetéshez, plusz láttam félpucéran, vagy mi a csuda, szóval illene előbb megjegyeznem, hogy hívják igazából.

Hálásan mosolygok Lázárra, amiért elnézi nekem, hogy megnéztem magamnak, ráadásul asztalok helyett fátylakat borogat. Utána továbbítom a mosolyt Bloomnak. Akármilyen kapcsolatban vannak, tuti ő hordja benne a nadrágot, szóval nála kell bevágódni.
– Szerintem Lándzsa bátya nem gyúrna belőled fasírtot – nyugtatom meg Lazacot. – Azt zsírosabb húsból szokták, te meg már ki vagy gyúrva. De mindegy is, mert Romy fog nekünk csirkealjat rendelni tőle! – Kész tényként tálalom, bár nem ártana egyeztetnem Romyval róla. Na majd, ha végeztek a saját kiruccanásukkal, és mi is megérkeztünk a csirkékkel! Akkor mindenki fáradt és elégedett lesz, úgy könnyebb meggyőzni őket!

Mihelyt Lays kiejti a száján, hogy elvisz minket, útra készen pattanok talpra.
– A tatyókba kötelet, sokkolót meg ilyeneket raktam. De van nálam szotyi is – lóbálok meg Lazac előtt egy csomag natúr magot meg egy zacskó pörkölt-sózottat. – Mondjuk lehet nem a legjobb ötlet szétköpködni a héjukat, a nyálminta miatt meg ilyenek. És különben van abban valami, amit Bloom mond, szóval tessék! – Mivel tele a kávézóasztal a cókmókokkal, eltüntetem őket a nasival együtt, és kicsettintek a helyükre tíz-húsz sapkát, napszemcsit meg szájmaszkot. – Válogassatok nyugodtan! Addig kipakolom az uncsibb járgányokat a kertbe!
Eljött az én időm! Végre bizonyíthatom, mennyire hasznos tudok lenni! Ráadásul Bloom külön megkért rá! Most aztán úgy elkápráztatom őket a zsebemmel! Talán még azt is megfontolják, hogy tényleg, úgy igazán a barátaim legyenek!
Átugrándozom a földszinten, ki a tornácra, és megszórom a hátsó udvart három autóval: egy fekete Mercedesszel, amit apuval anno elvittünk próbakörre, aztán elfelejtettünk visszavinni, egy barna Opel terepjáróval, Jan bácsi munkatársának jóvoltából, meg a Vegasban totál véletlenül, puszta szerencséből nyert ezüst Teslával.
Kár, hogy vezetni egyiket sem tudom…

Megvárom, amíg Laláék kiérnek. Akkor feléjük pördülök, és a kocsik felé lendítem a karomat, pont, mint a csinos, lengén öltözött hölgy Vegasban.
– Jó lesz valamelyik?
A győztestől függetlenül odalejtek, egyesével megfogni és eltüntetni mind a hármat. Tanácsosabb a garázsból indulni. Innen úgysem tudnánk normálisan kihajtani.
Előhívom a műholdas térképverziót Lazának. Nekem annyit sikerül megállapítanom belőle, hogy van valami szögesdrót-féle, két nagyobb és pár kisebb téglalap formájú épület, de azért átpasszolom a mobilt, hátha ő ügyesebben nyomoz.
– Mint Tarzan? – tátom a szám az indamászásra, és megelőlegezek egy kis tapsot a fiúnak. Lacey-nek azért odasúgom bizalmasan, hogy: – Az nekem tuti nem fog menni. Szerinted megsértődik, ha inkább kiszedem a kerítést meg a falat?
A megbeszéltek szerint bekészítem a kiszemelt járgányt, aztán odakészítem magam a hátsó ülésre. Minden mást átsuvasztok a másvilágra. Minek cipekednének? Itt ül az összes felszerelés, amire valaha szükségük lehet.
– Akkor mehetünk? – hajolok előre az anyós- meg a vezetőülés között. A tejbetök vigyor a képemre száradt valahol útközben.

Mire leérek a lépcsőn, helyrepofozom a lelki békémet. Ehhez először elismétlem magamban, hogy Lays dicséretnek vette a habogásom, vagyis nem volt az annyira illetlen, mint amilyennek éreztem. Aztán felidézem, mennyi gázosabb szitut éltem már túl. Mit számít egy csupasz, formás mellkas?! Belülről Lázár is csak egy a fura lakótársaim közül, lényegtelen milyen testbe csomagolták.
Valamikor, egy különleges napon biztosan belehalok még a cikiségembe, de nem ma! Ma kiszabadítjuk Csilli-Villit!
Bekucorgok a kanapé sarkába, és összekészítem a felszerelést. Az X-ek a repcsijükön meg a vértasakokon kívül sok finomságot örökítettek rám, például horgonyvetős kötelet, sokkolót, altató pisztolyt, meg ilyesmiket. Összeválogatok belőlük egy-egy hátizsáknyit a virágtündéreknek. A prof egy dologra tuti megtanított: készülj a legrosszabbra. Azt persze nem említette, hogy az ő le- és szétcsúszott énjére is készülnöm kellett volna.

Éppen uzsonnás dobozokba rendezem a mogyoróvajas-lekváros szendvicseket meg szőlőt, amikor besüpped mellettem a kanapé egy pollenfelhő alatt. Ijedtemben zsebre pattintom a pókemberes éthordót.
Oldalra kémlelek Lalira, ám mielőtt bármit reagálnék rá, áttanulmányozom Bloomot. Az oké, hogy én kigyógyultam az égési sérüléseimből, és Laza is lazán van, de ki tudja, Lacey miket gondol most rólam. Az legalább ekkora rejtély, a srácról mi a véleménye. Azért vannak ilyen lezseren kettesben, mert majdnem olyan, mintha egyedül lennének, vagy annyira megtalálták egymásban magukat, hogy rögtön összeszűrték a levet? Túl kuszák a szerelmi szálak a házban, sosem fogom kicsomózni őket. Faggatózni sem merek, a titkos strigulázások azt súgják, nem beszélünk itthon ilyenekről. Romyból kiindulva érdemes óvatosan eljárni, annyi biztos. Más házi nyulára nem lövünk.
Arrébb kecmergek, és a lehető legilledelmesebben veszem át a baráti virágot. Semmi pironkodás. Zéró flört.
– Nagyon cuki tőled – vigyorgok a srácra, majd felsandítok ellenőrizni Lacey reakcióját. Ha úgy villogna a szeme, mint Romynak Gwenre, akkor muszáj lesz katapultálnom Lézer mellől.
A fiú szabadkozásától kiszalad belőlem az aggodalom. Meresztem rá a szemem és tátom a szám. Végül megrázom a fejem.
– Dehogy haragszom! Mi törtünk rád. Még le is stíröltelek! Szóval én kérek elnézést! És köszi!
Megsimogatom a bársonyos szirmokat, aztán a nózimhoz emelem, és mélyet szippantok. Döbbenten bandzsítok le, amikor rám tapad. Szuszogok párat, de csak annyit érek el, hogy már csiklandoz is. Végül egy tüsszentéssel zsepire cserélem a virágot.
– Bocsi – motyogom, az orromat dörgölve. Megint lövök egy kutakodó pillantást Bloom felé, csak utána merészkedem közelebb a sráchoz, hogy megmutassam a világító tyúkos videót.
– Szóval, épp a KFC-be járok feltankolni. Meg dolgozni. És egy fickó, aki az új beszállítónknak dolgozik, ezt mutogatta nekünk. Romy segített kinyomozni a címet. – Átváltok a biztonságosabb mobilra, amin már be vannak ütve a GPS adatok. Remélem, nem ijeszti el a háromórás út. – Ide kellene eljutnunk kimenteni a csőrikéket. Lándzsa bátyával csináltatunk majd a hátsókertbe csirkealjat, addig meg szerválok nekik átmeneti otthont. Romy Kénnel akart elküldeni, de én inkább veled meg Bloommal mennék. Persze nem muszáj. Nem leszek mérges, ha nemet mondasz. Legfeljebb kicsit csalódott. – Pillogok rá kérlelően párat, aztán eszembe jut, hogy bájak nélkül úgysem fogom elbájolni, és inkább bepróbálkozom a megvesztegetéssel. – Szívesen fizetek a segítségért! Bármiben! Lacey flat white-ban kérte. És már túlélő felszerelést is adok nektek! – A kávézóasztalra pottyantom a hátizsákokat meg az uzsit.
– A terv többi részét gondoltam, kidolgozzuk út közben. Lacey – intek teljes karhosszal a lányra, mintha reklámoznom kellene  – okos meg szép is, ő lesz a csapat esze és arca. Te lennél a sofőr plusz testőr. Én meg… a zsebes, asszem.
Hát ezt jól eladtad, Freddy. Összepréselt ajkakkal, félve várom a választ, közben keresem Lacey tekintetét. Némán üzenem neki, hogy eljött a pillanat, amikor be kellene vetnie a karizmáját.

Lacey belement! Eljön velem szárnyast csenni!
Örömömben szökellek egyet. Ökölbe szorítom a kezem, annyira erőlködöm, hogy magamban tartsam az ölelést. Egyrészt nem szeretném megfürdetni magunkat a forró kávéban, amit az előbb adtam át, meg aztán Lacey-től nem kaptam meghívót. Niel nyakában merek csüngeni, ő már adott rá engedélyt. A többieknél tapogatózom (kizárólag átvitten), a felől, mit szabad, mit nem.

A csirkealj említésétől kispriccel Lacey-ből a flat white, szóval odakínálok egy szalvétát.
Fülig feszül a vigyorom. Utoljára apukámban találtam ilyen lelkes rablópartnerre. Caldi igazi messiás, hogy beszervezett ebbe a társaságba!
Megint beleremegek az igyekezetbe. Nem szabad túltolni, Freddy! Hiába hívott a pipi-patrónusának, a magánszféra attól még magánszféra. Tartsd a fél métert!
– Ha a túra vége azt mondja, nem vagy okos, akkor téved – szögezem le. Lacey legalább olyan intelligens, mint Romy meg Lili, ergo kvázi zseni, és erre a zsebemet merném tenni.

Nem bírom követni Lézer átkereszteléseit. Majd ő megmondja, kicsoda-micsoda, addig meg lesz, ami épp a számra jön. Szerintem nem fog berágni miatta. Romy is furán becézi.
Jó, mondjuk igaz, az én népszerűségem feleakkora sincs, mint Romyé, de Lézi olyan békés, hippiszerű alaknak fest, azok az idegenekkel szemben is békések, nem?
Remélem, Lacey sem pikkel rám titokban, amiért csetlek-botlok a fiú nevével. Még homályos, milyen a kapcsolat kettejük között, azon túl, hogy másvilágbéli másodmagaik. Talán olyan Kromy vagy Nielli féle összegabalyodásokban vannak. Emlékszem, Romy eléggé berágott a Pain-Kén dolog miatt. Nem szeretném Lacey-nél is eljátszani ezt…
Márpedig gyanús, hogy van itt valami. Lacey nagyon bátran ront be a srác ajtaján.
Azonnal megcsap az átható földes, nedves, növényes szag.
Bekémlelek a lány válla felett. Pislogok hármat Laza csupasz felsőtestére. Nem merek lejjebb nézni. Mi van, ha ott is csupasz?!
– Bocsi! – bújok el a tenyerem mögé. – Nem láttam semmit! – Mivel ez nem egészen igaz és megsérteni sem akarom, kiegészítem magam, és onnantól nincs megállás, száguldok lefelé a lejtőn: – Mármint nem úgy értem, hogy nincs rajtad látnivaló! Tök szoborszerűen ki vagy dolgozva meg minden! – Mutatok végig rajta vakon az egyik kezemmel, míg a másikat a szememre szorítom. – Vagyis amennyit láttam. Ami nem sok! Csak három pislantásnyi! Deréktól felfelé!
Jézus Maris, Freddy! Fogd már be!
Ezúttal tényleg behunyom a szemem, még egy rajzszöget is idézek a cipőmbe, hátha felébredek a fájdalomtól, és kiderül, hogy az egész egy újabb stressz álom.
Bukta. Totál éber vagyok. Élesen érzem a szúrást a talpamban. Feleannyira sem fáj, mint a beégésem.
Lövésem sincs, hogyan fogalmazzak elfogadható magyarázatot erre a leszereplésre. Hagyján! Abban sem vagyok biztos, kinek kellene címeznem. A srácnak, akit jól megbámultam pucérságában aztán egy műalkotáshoz hasonlítgattam, vagy a potenciális barátnőjének.
Végül a megfutamodást választom.
– Lacey – suttogom a lány fülébe, a végére nyekergőssé válik a hangom a kíntól –, megbeszéled vele a fuvart? – Intenzíven kerülöm Lazac látványát. Tagadom a látóterem baloldalát. – Nem baj, ha nemet mond. Sőt! Majd megoldjuk máshogy. Én addig is a nappaliban leszek. – Az utolsó mondatot alig érthetően motyogom mellé: – Egy papírzacskóval a fejemen…
Azzal nyargalok vissza a földszintre, és imádkozom, hogy Lays ne érjen rá.
Hirtelen Kén tűnik a tökéletes sofőrnek.