Figyelmesen hallgatom végig a fickó válaszát, majd bólintok egyet. Szóval véletlenül került ide. Mondjuk ez elég meglepő. Nem igazán szokott az ember véletlenül erre tévedni, vagy ha mégis már az első sarkon rájön, hogy rossz helyen van.
-Nem maradtak volna így.-Reagálom röviden. Azok, akik leadták nekik a drogot biztosan eltűntették volna a hullákat, hisz bizonyítékként szolgálhatnak ellenük. Lehet, hogy a hőbörgők között ott is volt a terjesztő… Egyre több a hasonló eset. Most már kezd nagyon is eldurvulni. Csak reménykedhetek abban, hogy nem ugyanazt a drogot találják majd a két halott vérében.
-Sajnos igen és egyre rosszabb. Próbáltunk már kamerákat is kihelyezni… Egy óra alatt lelopták őket…-A rendőrök sem szívesen jönnek erre a környékre. Itt nem igen tisztelnek minket. Egyik társunk is egyszer erre tévedt aztán a kórházban kötött ki. De ezt nem kötöm az orrára, így is többet mondtam a kelleténél.
-Kérem még ne menjen el!-Éppen elindulnék a társam felé, mikor előbotorkál egy fiatal srác. Látható rajta, hogy nagyon nincs a helyzet magaslatán. Nagy eséllyel az ő ereiben is az a szer van, mint a társaiéban. Az egyik kezemet a fegyverem fölé emelem, míg a másikat magam előtt tartom és úgy indulok meg felé.
-Hé szia! Kérlek állj meg és emeld fel a kezeidet. Csak a halott fiúk miatt jöttünk. Esetleg ismered őket? Milyen szert vettetek be?-Na jó ez lehet egyszerre túl sok lesz neki. Addig közeledek felé míg úgy érzem, hogy nem akar elfutni, vagy esetleg támadni. Nem tudom mire képes az a drog, mit hoz ki az emberekből, így jobb óvatosnak lenni.

Egy nagy adag kávéval és a kedvenc csokis fánkommal ülök le a helyemre, hogy végre pár percre kikapcsoljak, de amint beleharapnék a fánkba már meg is csörren a telefonom. Egy fintor kúszik az arcomra, majd pár csörgés után végül felveszem azt.
-Értem. Rendben… Megyünk!-Egy fáradt sóhajtás kíséretben teszem le a kagylót. Azt hittem lassan már véget ér a nap, de erre persze, hogy beüt még egy haláleset. A helyszínt nagyon is jól ismerem. Elég sűrűn hívnak ki minket oda. Sejtem is, hogy milyen látvány fog fogadni minket.
Társammal be is ülünk az autóba, majd egy kis hangzavart okozva az utcákban már száguldozunk is a kijelölt helyre. A mentősök előbb érnek oda hozzánk, de azon kívül, hogy hivatalosan is bejelentik a földön fekvők halálát nem nyúlnak máshoz. Tudják nagyon jól a szabályokat. Így, amint társam leparkol már ki is szállok a kocsiból és a mentősök felé sétálok. Ismerős arcok, akiket félig örömmel, félig keserűen köszöntök. Jó lenne már valami kellemesebb esemény miatt összefutni velük.
Meghallgatom az észrevételeiket, majd én is szemügyre veszem a földön heverő testeket. Elég egyértelműek a jelek, amin cseppet sem lepődőm meg. Nem ez az első eset, amit látok. Amíg a kolléga az asszonyt kezdi el kikérdezni én meg kiszúrok egy idegen fazont, aki nem éppen helyinek tűnik az öltözéke alapján.
-Jó napot! Davis rendőr hadnagy!-Nyújtom felé a kezem illedelmesen, majd ha elfogadja, ha nem folytatom a mondandómat.
-Azt már tudom, hogy a hölgy hívta ki a mentőket, de Ön miért van itt? Esetleg látott valamit?-Nem gyanusítom őt semmivel, csak a jelenlétét furcsállom. Mindenki más az ablakból nézelődik, mintha csak egy kicseszett színházban lennének, vagy egy mozit néznének. Mondjuk gondolom a holttest látványa nekik már nem újdonság. Ha kapnék elég embert és tőkét már rég kipucoltam volna ezt a helyet. Leginkább a gyerekeket sajnálom, akik nem kapnak esélyt arra, hogy kitörhessenek innen… És persze ilyenkor azok a fránya szuperhősök nincsenek sehol… Ez már túl piszkos munka nekik.