Jó volt azt hallani, hogy megedződött a srácok között. Tudtam, hogy erős lány ő és nem fogja hagyni magát. Ezt már akkor megmondtam neki, amikor elmentünk hárman plázázni és végül kettesben maradtunk.
El kellett volna mondanom neki, hogy a srácok alatt most kivételesen nem csak a bayvillei lakókra gondoltam, de most már mindegy. Hogy a lányoknak milyen lányos elfoglaltságaik voltak, arról nem kérdeztem őket, nekem is megvolt az én dolgom, nekik is. Nem ütöttem túlságosan bele magam a dolgaikba, kivéve akkor, ha megkértek rá. Kell ez vagy az. Fuvar az egyetemig és vissza, ha éppen ráérek és nekem is akkor van utam oda, amikor nekik. Meg amúgy is, ha kérik beviszem őket. Nekem még igazi papírjaim is vannak hozzá.
Lényegtelen.
Ahogy az is lényegtelen, mennyire lazán kipattanok az ágyból és úgy teszek, mintha nem úgy szeretgettem volna őt, mint egy kis plüsst. Erre nem voltam felkészülve.
- Oh oké, bocsi csak... Nem szoktam hozzá, hogy Bayvilleben más ágyában ébredek. – nem mintha más ágyában szoktam volna ébredni mostanában, na mindegy ezt nem taglalom most.
Inkább mentem a menthetőt, sikertelenül gondolom. Ebből nincs szép kiút.
- Remélem! Azt is remélem, hogy nem kerestek a szobámban lebaszni a történtek miatt. – nem szoktam bezárkózni, meg szerintem a Bayvilleben senki sem, de ugye minek, nincsenek erőszaktevők a falón belül.
Próbálom szépen lassan össze is szedni magam, gondolkodás nélkül nyitok ajtót, jobb lesz úgy, ha úgy kezelem a dolgot, mint ahogy a többi kínos dolgot is szoktam. Egyszerűen, lazán. Nem zavartatva magam. Csak ügyesen, ez menni fog!
- Rendben, én se először a kávéval akartam kezdeni nyugi. Késő reggeli mellé tökéletes lesz. – bár már mindjárt ebéd volt. Csodálatos bakker!
Kinyitom az ajtót és kiengedem szépen magunkat innen. Körbe se nézek, hogy lát-e vagy hall-e valaki. Tuti hall. Lili itt van a másik szobában. Ezt szépen megcsináltam. Vagyis most nem tudom megmondani, hogy itt van-e, de tuti rám fogja kenni, hogy nem tudott aludni valami tinisorozat miatt, ami Gwennél ment.
- Tovább, mint te, de nem sokkal. Egy részt megnéztem egyedül mire rájöttem, hogy bealudtál nem csak a fejed pihenteted a vállamon. – lefele tartva a lépcsőn magyarázom ezt már neki. De aztán leérünk a földszintre és első dolgom a konyha irányába menni. Kell az a kávé és igen, az étel is.
- A pizza teljesen elfogyott, ne is keressem igaz? – érdeklődök Gwentől, abban reménykedve, hogy ő talán jobban emlékszik erre, mint én. Na de sebaj.
- Müzlit szeretnél vagy valami egyebet? – nyitom ki a hűtő ajtaját és nézek bele. Megint egy mosolygós szmájli fogad. Ki a halál ennyire holdkóros bassza meg, hogy vigyorgó szmájlit hagy a hűtőben. Kiveszem a cetlit, felcsapom a konyhapultra a rajzzal lefele.
- A kaja tolvaj ismét lecsapott az éjjel! Nem hiszem el… vagy már reggel, isten tudja. A tegnap még semmi sem fért el a hűtőben. Semmi… - morgok a kifosztott hűtőnek.
- Tudod mit? Termesztek görögdinnyét és csak a héját hagyom itt és ráteszem ezt a cetlit, amit kaptam! – fordulok Gwen felé, miközben kivettem a normális tejet a hűtőből. Csak a kávéhoz először. Lehet, hogy ha átengedem Gwennek a terepet akkor lát valami használhatót is.
- Főzök le kávét, jó? – veszek elő kávéscsészéket, hogyha mégis kérne és szedem elő a kávészemeket.

Próbálom kitörölni az álmosságot a jobb szememből és eltakarni a szám, miközben ásítás tör fel. Pedig most keltem fel bakker. Legyintek is a kiakadásán. Ugyan nem tesz semmit. Miért is kér bocsánatot?
- Nyugi Gwen. Nem nagy ügy. Én a bizalom jelének vettem. – ezért is beszéltem róla, olyan könnyedén. Legalábbis igyekeztem.
- Kiderül. – sóhajtok végül.
Odalent persze a bélpoklosok hűtője fogad, ami nem kecsegtet túl sok jóval, csak azzal a vigyorgó jellel. Kiég az agyam is ettől. Még nem ittam meg a reggeli kávét, hogy kedves legyek az ételhiány láttán. Tudjátok, vannak, akik tele pakolják a hűtőt mindenféle földi jóval, gondolnak két órával későbbre is és vannak a fosztogatók, akik áthúzzák a telepakolósok számításait. Az a jó ebben, hogy a szerepek szoktak cserélődni is. Csak ne reggel érne engem a telepakolósok csüggedése és agyvérzés közeli élménye.
Gwen nyugodtságára felkaphatnám a fejem, de az én agyamban már zöldség-gyümölcs háborúk folytak, miként lehetne megtréfálni őket vagy egy kis borsót törni az orruk alá. Elvettem Gwentől a poharat és ittam is a hidegvízből. Nagyon kellett ez már.
- Köszi Gwen. – adom vissza a poharat neki és azzal Sir Lancelothoz lépek a kávéfőzőnkhöz. Nem én adtam ezt a nevet neki, Romy szerint így hívják, szóval nekünk is így KELLene hivatkoznunk a kávéfőzőre. Áh dehogy!
- Jó lesz. Mehet bele paprika, sajt, ha még van és egy kis fűszer csak, ételízesítő. Én a pupis rántottát szeretem, nem a félig megsültet. – nézek rá kiskutya szemekkel és remélem, hogy ő is átsütve szereti, tocsogós részek nélkül és megérti a kisgyerekkoromban elnevezett, de azóta se megváltoztatott pupis rántotta fogalmát. Ez pontosan olyan, mint amikor az anyai nagyszüleimet kicsi tatátnak és kicsi mamának kezdtem el nevezni, apaiakat meg a nevükön neveztem egyszerűen. Őket nem kedveltem annyira, kicsit zárkózottabbak voltak és távolabb laktak tőlünk. Azt csak később tudtam meg, hogy haragszanak apára és nem tudnak mit kezdeni az érzéssel, ezért inkább elköltöztek még az én születésem előtt.
- Lehet. – törődők végül bele Gwen megjegyzésébe, hogy talán tényleg ez történik éppen. Végül is korán reggel kell a nagybevásárlásókat elkezdeni, mert akkor kerül ki minden frissen, nem tapogatták annyian meg az árut se. Mondjuk a felvágottal más a helyzet, főleg, ha előre becsomagoltat vesz az ember.
- Tényleg elkészítenéd? Nekem is? – jó persze, eddigre leeshetett volna, hogy ja tényleg megtudja oldani közösbe a rántottát és el lehet osztani felesbe, csak ez meglepett, annyira, hogy elveszítettem a logikusságot is az agyamból teljesen. (Mikor volt ott logikusság? Istenem, soha Laze! by Morf)
- Ugye elkezdtek járni a sráccal és én annyi nyálasságot, mint abban a két-három percben volt, életemben nem követtem el. Mármint én is voltam középsulis, de bakker nem voltam a barátnőm szájára ragadva minden szünetben. Az ázsiai csaj mégis akar menni a bálra. De többet nem spoilerezek, megnézhetjük újra, csak huszonöt percet rabol el az életedből, nem többet, nem kevesebbet. – bár, ha leszámítjuk a stáblistát akkor még annyit se fog elrabolni.
Feltöltöttem kávészemekkel a kávéfőzőnket, mármint volt benne, de jobb, ha a következő kávézónak nem kell majd ezzel foglalkoznia. Vizet is töltöttem a víztartájba, kiürítettem a kávézaccos kis dobozkáját. Nem volt túlságosan tele, de ha három kávé lemegy, már panaszkodik, hogy tele van és ki kell üríteni, a kávézacc elrázogatása pedig mit sem segít, mert a következő kávénál úgyis sírna újra, hogy ő tele van, ne szórakozzunk már vele. Hát nem is fogok. Inkább kiöntöm a kávézaccos szemetesünkbe, amibe csak kávézacc kerül, semmi más.
- Rövid, sima vagy hosszú kávé legyen? – nyilván nem ez van a kijelzőre írva, de én most egyszerűsítettem a rend kedvéért, minthogy a kávéfajták rövidségével és hosszúságával összezavarjam szegényt. Főleg, ha double espressozok itt neki meg, meg amivel még Sir Lancelot kecsegteti a kávérajongókat Bayvilleben.

Kiskutya szemekkel nézek rá, amikor visszakérdez a pupis rántottára. Gyerekkoromban én neveztem el így, azóta se javítottam ki magam, még ha azóta eltelt egy kis idő.
- Milyen azon kívül? Hát… csak egy kicsit tovább tartod a láng alatt, nem olyan nehéz elérni a pupis állagot. – nyugtatom meg őt, hogy elrontani semmiképpen sem fogja a reggelinket.
- Igaz, még nem okoztam elég szívfájdalmat neked, hogy ez változzon. – nem is áll szándékomban, de ezt nem teszem hozzá. A jó hangulat érdekében be is kapcsolom a rádiót, amin egyből megszólalt a Romy által hallgatott Elvis dal, amit én merő egyszerűséggel át is kapcsoltam a Rock FM-re, ahhoz nem ittam eleget, hogy Elvist kicsúfolóan színészkedjek itt Gwennek és… na mindegy. A Rock FM-en viszont már sokkal inkább az én zeném szólt, mondanám, hogy a kávéfőzőnk is becsatlakozott a dobok és a gitár basszusába, de nem. Viszont én! Megfogtam a két kávéskiskanalat, amit a cukorhoz szántam meg amúgy is és elkezdtem Billie Joe Armstrongot majd Tré Cool dobolását is utánozni. De nem akárhogyan! Nem én! Először kivártam, felvettem a megfelelő pozíciót, kis terpesz, dobolásra vagy gitározásra készülő kezek, még nem lehetett eldönteni, eddig úgy nézett ki a mímelés, mint aki fűnyírót készül tologatni az udvaron, de amikor a dobok a tetőfokon voltak, akkor felszöktem és vad léggitározásba kezdtem, meg utána dobolásba a falon, persze nem érintettem hozzá a falhoz a kávéskanalakat, még használni kell őket. Sietve a spájz ajtaját is kinyitottam, hogy majd a ritmusra be is lökhessem a lábammal, mint valami lázadó rosszcsont. Közben a kávéról sem feledkeztem meg, amikor az egyik poharat elvettem már csak a fejemet ráztam a ritmusra, hogy ki ne löttyintsem ide, mert vége az élemnek akkor, ha kárba megy Gwen kávéja. Előbb az övét készítettem el. Majd a következőt tettem a kávéfőző alá és megnyomtam a hosszú kávé gombját. Amíg még tartott a zene bele is éltem magam, olyannyira, hogy látva szépen elkészül a rántottával még köszönöm szépen puszit is nyomtam volna az arcára, ha nem lep meg és néz velem szembe. A Green Day American Idiotja után Rob Zombie Dead City Radio and blablablája következett. Na ez is tetszett, már el is kezdtem ritmusra mozgatni rá a fejem, de kicsit odébb húzódtam azért, mintha a zene miatt lenne csak, meg amúgy se akartam a hajam az ételbe rázni. Inkább gyorsan megnyomtam a kikapcsolás gombot a kávéfőzőn és elvettem a saját kávémat.
- Ha közösségi esteket szeretnél, írd ki nyugodtan a hűtőre, hátha vevők lesznek rá a többiek. Tedd hozzá, hogy Laze mentes, én meg majd véletlenül „belecsöppennek” az estétekbe. – kacsintok, miközben a kávémba tett cukrot igyekszem elkavargatni. Muszáj beleinnom, legalább csak egy kortyot, utána már könnyű szerrel fogok előkészülni a reggelihez, tányérokat vettem elő. Letettem a kávét az egyik mellé, villát készítettem elő.
- De szívesen nézek meg veled filmeket és sorozatokat, van még mit bepótolnom, a Netflix, Syfy, Apple, Hulu és társai nyomják a képembe az újdonságokat csak idegrendszer és idő kell hozzá, hogy azokat megnézd. Vannak animációsfilmek is, amik érdekelnek, te szereted azokat? Nem baj, ha nem, majd kiderítjük! – vigyorgok, látványosan bízva abban, hogy ő nem az a típus, aki fogja a fejét, hogy jaj az animációsfilm az rajzfilm és milyen gyerekes az már.

Spoiler:

Vállat vonok a kérdésére. Egyrészt nem biztos, hogy tudni akarom a választ, másrészt a mindenkinek szöveg már kifullasztott köröket jelentene. Inkább szó nélkül hagytam a dolgot. Túl kínos lett volna.
Különben is olyan jól szólt a zene és a tegnapi nap minden írmagját ki akartam törölni az emlékezetemből – nem ment ez olyan könnyedén persze – így megint csak önmagamat adva, hoztam a formám.
- Remek példám volt, akitől elleshettem a mozdulatokat. – és még ha a szavaim nem tették volna elég nyilvánvalóvá, hogy rá gondoltam most, akkor egy apró csettintős mutatóujjas Laze-féle fingergunt mutattam mindkét kezemmel felé.
A kis produkcióm és a hirtelen felém fordulása között el kellett telnie két pislogásnak, hogy értelmezni is tudjam mi történt, de ő úgy látszik hamarabb reagált erre, mint én. Háh helyen van az esze, ebből is látszik, lenyűgöző.
- Tökéletes lesz így. Köszönöm. – pillantok a serpenyőre, majd rá, most már elég kínos lenne tényleg odalépni hozzá és a kávé mellé odaadni neki azt a köszönöm puszit, szóval a szándékot szépen visszatartom. Remélem emlékszik még arra, hogy bocsánatot kértem tőle az éjszaka és tényleg az ég világon semmi bajom nincs vele. Most sem azért menekülök a kávémhoz, mert utálnám őt.
- Igaz, ma nem hiszem, hogy újra beakarnék öltözni jégfiúnak. – amennyit szenvedtem azzal, hogy kimossam a hajamból a hajsprayt valószínűleg nem fogok még egyszer Laceynek könyörögni segítsen ki egy icipicit.
Én is helyet foglalok az asztalnál. Hagyom persze, hogy előbb ő vegyen annyit amennyit szeretne, türelmes vagyok a kezdeti üres a hűtő hisztit leszámítva, mintha nyoma se lett volna annak a reakciómnak igen. Kávéhoz jutottam, az a különbség.
- Tényleg? Van egy hosszú listám, amit már régóta megakarok nézni, de sosem kerítettem rá időt! Elvileg van pár jó, amiről meg se mondod, hogy nem gyerekeknek szól. Tök vagány a trailerük, jobban megéri, mint a filmek… - és ha nem hagyott volna ott egy nagy rakás rántottát nekem, akkor valószínűleg annyira őszinte lett volna hozzá, hogy azt észre sem veszem és kimondom, amit ritkán mondok ki hangosan.
- Nem mondod, hogy te ilyen kicsi étkű vagy. A nem randinkon azért ennél többet ettél és akkor is éhes voltál, biztosan most is. Vegyél még nyugodtan. – ha kell noszogatom, nem kell szégyenlősködnie, pont most. Akárhogy döntött elvettem az én részemet és hasonló jó kívánsággal nekiláttam a sajátomnak is.
- Tökéletesen pupis lett. – nevetem el a végét, mert nem számítottam arra, hogy ez a szó ennyire megtetszik neki, még használni is fogja.