Re: Not scared of giants

**Lucas Bishop** Kedd 13 Feb. 2024 - 21:07

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Vakond kedvesen mosolyog Lacey szavaira. Úgy látom, ők jól kijönnek. Lehet, hogy Pikkely erre érzett rá, azért volt az átlagosnál is morcosabb. Pedig Vakond a legtöbb morlockhoz is kedves.
- Én majd locsolom őket. Mindig szerettem volna növényt, de azoknak napfény kell, amit én nem bírok - mondja Kényes és most már vigyáz, hogy a lámpával senkinek ne világítson a szemébe.
Lacey kap egy kis betekintést a morlock történelembe. Nem tudom, hogy mennyire érdekli, ezért nem viszem túlzásba.
- Nem vagyunk veszélyben - nyöszörgi Vakond. - Idelent nem él más, csak mi és néhány állat. Akik véletlenül letévednek közénk és meglátnak, azoknak Álmodó, a szépséges átírja az emlékeit és többet már nem találnak ide.
- Vagy Maszk átalakítja az idetévedt embereket torz lényekké és utána törölteti az emlékeiket.
- Olyat csak egyszer csinált!
- Egyszer. Áh... - legyint Kényes. - Javas, amúgy meg látod, a mi kis csapatunkban is van erő. Én azt is kibírnám, ha egy autót vágnának hozzám, a házisárkány meg...
- Hé! - sipítozik Vakond, mire Kényes behúzza a nyakát.
- Egyébként a többiek akárhol lehetnek. A nagyteremben, a többi járatban, egy-egy saját helyiségben, amit kialakítottak. Ez a csatornahálózat nagyon nagy, mindenkinek jut hely, de azért szeretünk egymás közelében lenni. Kivéve azokat, akiknek az ereje veszélyes másokra - folytatja az óriás, miközben Vakond sziszeg és egyre többször néz oda, ahol Lacey ellátja a sebeit. - Mint Halom barátom és a haverja, Szentjánosbogár. Ők elkülönülve élnek, mert nagy dózisú sugárzást bocsátanak ki.
- Ami nem a mutációjuk miatt van, hanem azért, mert kísérleteztek rajtuk. Visszafordítható lenne és addig is kaphatnának védőruhát, mint Forráspont is. Lacey, ő egy lángoló csontváz, akinek az X-eknél készítettek speciális öltözetet. Azóta bátran megy bárki közelébe - szólok bele és egy rövid magyarázatot is hozzáfűzök, hogy a társam ne érezze kizárva magát a beszélgetésből.
- Védelmező, tudod, hogy soha nem mennének emberek közé, mióta megszöktek abból a laborból. Remeték, de egymással jól elvannak és a telepatáink segítenek, hogy tudjunk velük beszélni távolról - kontráz rá Vakond. - De annak örülök, hogy Forráspont baja megoldódott. Szegény kölyök sokat kínlódott. Csak Pióca mellett lehetett, mert az ő képessége megakadályozza az erők működését.
A mozgásából ítélve kezd lenyugodni. Ilyen gyorsan hat a fájdalomcsillapító?
Az üvöltés szerintem jelzi, hogy Pikkely még nem rendezte le a dolgot. Tőle nem kell tartanunk, de a bagolyképű se jön vissza ide. Én azért továbbra is figyelem a két járatot. Ez az én feladatom. Vakond naivan fogalmazott, hogy nincs veszély és itt nem él más, csak pár állat. Nem kell még egy olyan eset, mint a bagolyé.
- Hú, az jó! Vannak rossz alvóink, meg betegségek is felbukkannak. Azokkal Maszk se tud semmit kezdeni. Ha valakinek kitörik a karja, ő átalakítja ép karrá, de a láz kifog rajta. Gyógyszereket persze kapunk, látom, most is kaptunk, de a növényi orvoslás... Ez marha jó! Tényleg mint a mesében! Nem kell kórházba menni, hanem a táskádban mindenre van valami kis jópofa fű, fa, virág - lelkesedik Kényes.
- De jó, hogy jössz máskor is! - mosolyog hátra Vakond. - Te mit csinálsz odafent, Lacey? A családoddal élsz? Sok barátod van? - kérdezi Vakond.
Tetszik, hogy így belejöttek a beszélgetésbe és hamar elfogadták Lacey-t. Nem volt nehéz dolguk, ő is nagyon kedvesen áll hozzájuk. Óvatosan mondta el azt, hogy addig jön, amíg tud. Hogy ez a világába való visszatérést jelenti-e, abban nem vagyok biztos. Idefelé még nem igazán reménykedett ebben. Bólintok nekik, hogy hozom, amit kell, akár Lacey-vel, akár nélküle. Én is örülnék, ha jönne még, mert jó társaság is és könnyű megkedvelni.
A hálálkodásra mindketten nagyon kedvesen mosolyognak.
- Sárgarépát, retket, salátákat lehet? - kérdezi Vakond, aki most már határozottan jobban van.
- És dinnyét? Szeretem a dinnyét és szeretik a gyerekek is, akik velünk laknak - dörmögi Kényes, aki nem hiába a kicsik kedvence, mindig gondol rájuk.
- Maszk nem hiszem... Miért bánná? Igen, ő a vezetőnk, mióta a többiek itthagytak minket. Mindig kapunk adományokat, biztos örülne, ha még termeszthetnénk is itt valamit.
- Csak ne tudja meg, hogy így nézel ki. Maszk ki nem állhatja azokat, akik szépek. Amúgy virágokat is lehet kérni? - kérdezi Kényes. - Azok olyan jók lennének. Van köztünk egy néni, Miss Saccharine, aki botanikus volt. Nagyon hiányoznak neki a virágai és biztos tudná gondozni őket.
- Tényleg, Saccharine Néni! Ő egyébként cukrot izzad ki magából. Szegényre jönnek a legyek - teszi hozzá Vakond.
Lépteket hallok. Fegyverrel a kezemben várok, de csak Pikkely az, úgyhogy le is eresztem. Sértetlen, de fáradtnak látszik. Annyira, hogy még beszólásokra sem telik.
- Hol van a bagoly? - kérdezem tőle határozottan, miközben újra rápillantok a járatokra.
- Már Maszknál...
Odáig kergette és még vissza is rohant hozzánk. A futásban fulladhatott ki. Sötétben rohangálni még nehezebb, márpedig a bagoly csak ezzel támadhatott. Közelharcban Pikkely sárkányformájának nem lett volna ellenfél az a lény. A csipkelődős nő leül Vakond mellé kifújni magát. Fogják egymás kezét és mikor meglátja a szépen ellátott sebet, ami a növényi anyagtól még kellemes illatot is áraszt, ránéz Lacey-re. Már egyáltalán nem úgy, mint amikor beléptünk ide.
- Javas, nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar rendbe hoztál! Mennünk kell, visszük a többieknek a jóságokat. Eljössz velünk? - kérdezi Vakond a párját ölelgetve.
Lacey szemeit keresem és láthatja, hogy övé a döntés. Úgy készültem, hogy akár rövid találkozást szeretne velük, akár hosszabbat, vele tartok. Ha bevállalós és látni akarja a teljes csapatot, akkor odakísérem Vakondék mellett. Ellenkező esetben én is elköszönök tőlük és irány a felszín, mert a fiatal nőt még vissza is akarom kísérni a találkozóhelyig, hogy biztonságban legyen. Jó lenne négyszemközt is beszélni valamikor. Hajlamos vagyok csak a feladatra koncentrálni, pedig az nem mindig előnyös.

Isley

**Lacey Harries** Szomb. 10 Feb. 2024 - 19:05

Giants are real
//Lucas//

Bishop pillantását magamon érzem, de nem mond vagy tesz semmit, ami azt mutatná, helytelenít valamit. Ahogy Vakond sem utálj az ajándékot. Sőt!
- Aham... Csak egy kicsit segíteni kell nekik, hogy jobban tudjanak gazdálkodni a fénnyel, a vízzel és a tápanyagokkal... A növények a legtöbb helyen képesek megélni... És én is szeretem... Nyersen a legfinomabbak...
A kedves kis alak pártjára állok, talán őt kedveltem meg a legjobban. Ezért is érint annyira rosszul a fájdalma. De remélem, azért segíthetek neki. Mindenki ezt reméli és mindenki ebben bízik. S miközben újabb növényt veszel elő, s teszem ugyanazt, mint korábban, csak hogy Vakond újabb írt kaphasson a sebeire, bólintok a kérdésre is, hogy a növény nem csak a fájdalmat igyekszik majd előzni, hanem az idelent nyilván bőven tenyésző baktériumokat is. Míg ezzel foglalatoskodok, a kérdésekre is válaszok érkeznek és kezdem jobban megismerni a morlock-ok földalatti életét. És a föld felettit is. Nem tudom, mit jobb hallani, azt, hogy idelent is jól vannak, vagy azt, hogy ha akarnak fel is tudnak költözni. Mint minden normális ember. Normális... Milyen kétértelmű szó... És mennyire szubjektív... Minél többet vagyok köztük, annál "normálisabbnak" tűnnek ők is.
- A többiek merre vannak? - kérdezem csendben, mert valamiért az a téves elképzelésem volt, hogy CSAK ők vannak idelent. – Veszélybe sodortátok magatokat, csak hogy elénk gyertek és a többieknek is vigyetek abból, amit hoztunk?
Aztán persze a viszonylagos idillről alkotott kép ugyanolyan gyorsan foszlik semmivé, amilyen gyorsan megszületett, mert vitákról esik szó, veszekedésről, sebekről, és a Maszkról. Ám mielőtt róla kérdezhetnék, üvöltés hangzik fel és én megérzem azt, mennyire félhetnek azok, aki idegenként jönnek ide. Mert ez a világ veszélyes és különleges. Azok számára is, akik benne élnek. Így amikor Vakond újra kérdez, legyűröm a furcsa érzést a gyomromban és felelek neki, csak hogy utána én kérdezzek.
- Persze, készítek nektek hasonlókat. Van olyan, ami segít elaludni és olyan is, ami frissen tart, vagy éppen a lázat csillapítja - hajolok közelebb hozzá és újabb adag pépet teszek a sebeire. - És szívesen eljövök megint, ha szeretnétek... Amíg tudok... - próbálom nem hitegetni őket. - De ha én nem is tudok eljönni, majd Védelmező hoz nektek újabb növényeket.
Laze-nek majd elmondom, mire van szüksége az ittenieknek, s ő hozzám hasonlóan elláthatja növényekkel Vakondékat.
- Ó, az hogy kedvelitek a növényeimet, tökéletes ajándék – mentegetőzöm, hiszen tényleg nem számítottam semmire tőlük. - És a Javas név is kivételes ajándék tőletek - mosolyodok el, hiszen valóban tetszik a név, amit nagy hirtelen rám aggattak. - Remélem, a többiek is szeretni fogják őket. És ha szóltok Bi... szóval Védelmezőnek, hogy mire lenne szükségetek, igyekszem kitalálni, hogy hogyan lehetne idelent is termeszteni. Persze, csak ha Maszk sem bánja? - próbálom terelni a szót arra, ami megragadt a gondolataim között. - Ő most a vezetőtök?

**Lucas Bishop** Vas. 7 Jan. 2024 - 15:40

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Fájdalmasan hangzik. Ez a hely még nem vált az otthonává és az előzőt nem engedte el. Mintha két világ között rekedt volna. Ilyenkor kell csöndben maradni és mellőzni a parancsok osztogatását. A lakóközössége jobban ismeri, tőlük biztosan többet fogad el. De én is emlékezni fogok arra, amit mondott. Ezek meghatározó gondolatok.
Felfigyelek arra is, hogy a szeménél valami idegrángást vagy hasonlót látok. Több oka lehet. Az is elég hozzá, hogy feszélyezi a szituáció. Ettől még szemmel tartom. Nem akarom, hogy baja essen!
Pikkely gúnyos mosollyal néz Lacey-re, de nem folytatja a sértegetést. Mintha csak próbára tette volna. Callisto-nak is van egy ilyen rossz szokása. Vakond pedig szóban megvédte a társamat és még mindig cincog:
- Köszönjük! Ilyeneket még senki nem hozott! Nem is tudtam, hogy idelent lehet egyáltalán termeszteni valamit! Én nagyon szeretem a zöldségeket, főleg nyersen, a földből kirágva.
Lacey növényeken végzett mozdulatában minden benne van. Ez az élete. Egy finom, törékeny, szeretetteljes élet - legalábbis erre vágyik. Kizökkentették belőle. Most határozom el, hogy kifaggatom Topsfieldet és Laze-t arról, mit is tettek és milyen megoldást lehetséges találni. A közös ötletelés során felmerülhet olyan használható gondolat, ami egyedül egyikünk fejéből sem pattanhatott ki. Szegény nő most ugyanolyan elveszettnek tűnik, mint a csatornalakók. Az a különbség, hogy nekik lenne helyük odafent és csak döntés kérdése a költözés. Egyik univerzumból a másikba kerülni viszont nem ilyen egyszerű.
A kedélyek lenyugszanak, a morlockok örülnek az adományoknak és az új látogatónak is. Pikkelyről ez még nem mondható el, de ő is hajlik az elfogadásra. Ezért merem Lacey-t velük hagyni számolva azzal, hogy Kényes fizikailag is megvédené, ha erre szükség lenne. Az óriásnak nagy szíve és jelentős testi ereje van.
- Négykarúaknak minden hely szűkös, haha! - felel nevetve Kényes.
- Változik, csak lassan. Még vigyázunk. Akik felköltöztek, remekül éldegélnek a házukban.
- Nem kell a reklám, Védelmező... Tudjuk, hogy odafent is elnyomás van és örülnétek minél több alattvalónak - szól be megint Pikkely.
- Rend van. Senki nem durvulhat, mert megtudom és megakadályozom - rendezem le határozott hangon, mire csak egy kínos nevetés a válasz.
Pikkely nagyon nehéz eset. Ha nem lenne ízetlen tréfa, nevezhetném Vakond házisárkányának. Jó, hogy egymásra találtak, mert a szimatolós morlock le tudja csillapítani. Már nem olyan komoly az ellenszenv sem. Lacey szemet védő mozdulata nem marad észrevétlen. Ez van, mikor Kényes belekavarodik a négy karja koordinációjába. Vakond hátrahőköl, de utána csak elmosolyodik, a párja meg csak az egyik szemöldökét húzza fel gúnyosan. Úgy látom, nem tetszik neki, hogy a növény vonzza a kifinomult szaglású mutánst és hogy Lacey-vel együtt szemlélik a növényt.
- Segíts, Javas! Jaj, nagyon fáj! Úgy belémvájta a karmait.
Szerencsétlen Vakondot nagyon megsajnálom, de tudok hinni Lacey szavainak. Ha csatornában megélő csodasalátát tudott növeszteni, akkor sebkezelésre alkalmasat is tud. Az időtényező a kérdéses.
- Húúú, de ügyes vagy! - szól Kényes széles mosollyal, miközben támogatja a még mindig remegő Vakondot. - Látod, Vakond? Mindjárt kapsz kenőcsöt. Ez fertőtlenít is?
Nem látom, mi történik, mert nekik háttal biztosítom a helyet. Számítanom kell arra is, hogy ha a Bagoly visszajön, be fog sötétíteni. Egy kevés fényt tudok majd csinálni. Mardos a felelősség. Ha innen figyeltem volna a szótlan lényt, akkor nem támadja meg Vakondot. Szerintem a többieket már kiismerte és ezért mert támadni, azt viszont nem tudhatta, hogy tőlem mit várhat. Én sem nyitottam tüzet, hiszen egy csendben várakozót nem lehet úgy fogadni. Legközelebb nem így lesz. Csak a szerencsén múlt, hogy nem Lacey-t támadta meg. A fenenagy figyelmem és stratégiám csődöt mondott. Ha meg kellett volna őt védeni, nem biztos, hogy ment volna. Most már nem tágítok.
- Amíg az összes morlock a csatornában élt, Callisto vezette őket. Pikkely rá célozgatott, mert túl keménykezű vezető volt. Segítettünk neki és ötven társának felköltözni egy jól őrzött, félreeső helyen levő házba. Ott már nem hagyjuk, hogy félelemben tartsa a többieket. Viszont Kényes, milyen vad dolgokra gondolsz? - adok választ Lacey-nek és teszek fel egy fontos kérdést.
- Meg akart enni! Kell ennél vadabb dolog? A baglyok rágcsálókat esznek. Már biztos kinézett magának, de eddig nem volt alkalma elkapni - fakad ki Vakond.
- Tényleg! Kihasználta, hogy most kevesen vagyunk és messze a többiektől. Milyen kétszínű, hogy eljátszotta itt a segítőt. Maszk...ő szokta ezt tudni mindenkiről. A vesénkbe lát, de azt mondta, maradjon csak a madár, mert fent megölnék az emberek. Mindenféle veszélyes alakot befogadott már. Mindennaposak itt a harcok, verekedések és sok a sérült. Maszk helyrehoz mindenkit a képességével, de újra és újra ez történik.
Nem tart fegyelmet. Vagy élvezi, hogy rá vannak kényszerülve, mert ő a nagy gyógyító, akinek mindenki hálás lehet. A bagolyképűhöz hasonlókat eszközként használja.
Távolról dühös üvöltés hangzik fel. Vakond elmosolyodik.
- Az én Pikkelyem! Jaj, ő ki nem állhatta Callisto-t. Mindig veszekedtek és az a nő sokszor megalázta. Maszkkal sokkal jobban kijönnek.
Ez érdekes és egyben aggasztó is.
- Javas, ilyen gyógyító növényt is tudsz hozni legközelebb? Jössz még hozzánk, ugye? Legközelebb készülünk valami ajándékkal is. Most nem tudtuk, ki jön még a Védelmezővel. - vigyorog Kényes, mint a tejbetök.
Vakond bólogat, de közben beharapja az ajkát. Küzd a fájdalommal.

Isley

**Lacey Harries** Pént. 5 Jan. 2024 - 21:03

Giants are real
//Lucas//

- Megszoktam... És azt csinálhatom, amihez értek... Otthon... Szóval azon a másik helyen saját cégem van... ~ Ami rohadtul hiányzik... ~ De minek is mondanám, és mit mondana rá Lucas Bishop, hogy sajnálja? Ennek aztán tényleg lenne értelme. Ahogy annak is, hogy arról merengjünk, hogy mit is kellene tennem akkor, ha BIZTOSAN nem mehetnék haza.
Nem is tudom, mit hoz elő bennem a felvetése. Haragot? Félelmet? Tagadást? Tök mindegy, erről nem vele beszélek. Van kit cseszegetni emiatt. És talán jó is, hogy nem cincálom darabokra a szavait, mert gyorsan túl is lép az egészen, talán látja idegesen rángatózó bal szemhéjamat. És ez talán figyelmeztetés is neki. Mert aztán folyton magamon érzem a tekintetét. A lépcsőkön is... És odalent is...
Bár amikor a kirakodást bízza rám, valaki már jobban izgatja. Nekem sincs túl jó érzésem a sötétben lapulóra való utalástól, főként azért, mert én velük ellentétben nem sokat látok belőle. A zsákok kiürülnek, ahogy az én mondanivalóm is elfogy az "ajándékról". Persze csak addig, míg Pikkely úgy nem érzi, hogy túlontúl beleavatkozok az életükbe.
- Nem, nem akarom megmondani, mit tegyetek... Csak azt mondtam, mi lenne nekik a legjobb... Azt tesztek velük, amit szeretnétek... Nektek hoztam őket...
Jó érzés végigsimítani a zöldes, bordós, sárgás leveleken és nem felejtve Lucas tanácsát, nem sajnálkozok... És nem sértődök meg. Hiszen éppen eleget bántották őket, felesleges, hogy én is megtegyem. Hiszen az is lehet, soha többet nem járok erre.
Talán azért magamra venném egy kicsit a dolgot, pontosan azért, mert én is gyűlöltem mindig, ha velem akartak ilyet tenni, hát kínosan ügyeltem arra, hogy ne kövessem el ezt a hibát én is. De aztán Kényes "javasasszonynak" nevez ~milyen fura szó!~
Vakond meg gyerekként veti rá magát a csomagokra és lelkendezik, akár egy kisgyerek karácsonykor. Az egész a kissé ijesztőből most vált át valami sokkal barátságosabba és viccesebbe. Gyanítom, Lucas is így véli, mert ott hagy velük és az eddig homályban felé indul, csak hogy neki is bemutatkozzon. Addig figyelem, míg a kedves óriás nem kérdez és a figyelmemet nem fordítom a válaszoknak.
- Azt hiszem, sokkal világosabb, mint itt… És sokkal kevésbé szűkös, mint idelent - próbálok olyan választ adni, ami nem bánthatja meg. – Arról pedig, hogy változott-e a világ, jobb, ha őt kérdezitek… Bár nem hiszem, hogy az emberek sokat változtak volna az utóbbi időben...
Folytatnám, de Pikkely megint közbeszól és ahogy Kényes fordul, elvakít a lámpával, amivel eddig főleg a csomagokat pásztázta. Hirtelen rántom a szemem elé az egyik tenyeremet, csak miután már ismét látok valamennyire, akkor jut az eszembe, hogy a hirtelen mozdulat talán nem az, amivel itt próbálkoznom kellene. Még akkor sem, ha félig öntudatlanul próbáltam védeni a lenti sötétséghez lassan hozzászokó pupilláimat a fénytől. De aztán a fénypászma újra a csomagokra vándorol, amelyek mellett még mindig Vakond guggol, én meg újra megpróbálom kivenni az árnyakat a sötétben.
- Aham... Fogd csak meg, milyen puhák és selymesek a levelei - hajolok közelebb a mozgékony orr tulajdonosához.
És ekkor romlik el minden. Csak a sötétebb árnyat látom, ahogyan előront a homályból, a visítást hallom, s látom Vakondot hirtelen felemelkedni és eltűnni a szemeim elől. Aztán egy újabb sikoly, fenyegető, valami hatalmas növekszik, alakul előttünk, akár a mesék szörnyei, robaj, zajok, puffanás, s aztán csak Kényes hallom, ahogy most Vakondot világítja meg a fénnyel. Vagyis inkább a vérző hátát. Én meg csak állok megkövülten...
- Javas, van gyógyító erejű növényed is?

Gyógyító erejű növény... Mégis micsoda??? Bagolyriasztó??? De aztán rájövök, hogy vakondnak kér segítséget. Mármint Vakond vérző sebeinek.

- Nincs, de lesz – ígérem, és most én leszek az, aki a cserepek mellé térdel. Kiválasztom az egyiket, amiben sok apró kis palánta ül, petrezselyem lehet, a fodrosabb fajtából. De még frissek, zsengék, de tele vannak erővel. Az emlékeimben elszántan kutatok valami után, ami segíthet a törpén. A fűszerek között nem lelek semmire, ám szöget üt a fejemben, amit Kényes mondott korábban. ~erdő-mező minden füve~ A tenyeremet borítom az aprócska zöldes fűcsomónak ható növénykékre, csak hogy új hajtások bukkanjanak elő a földből. Vastagabb, nagyobb levelek, mélyebbre furakodó gyökér. Sajnos most kényszerítenem kell a sejteket, hogy gyorsabban nőjenek, s hogy használják fel a maréknyi talajban rejlő minden tápanyagot, s vizet. Nem lesz hatalmas bokor hát abból, mi életre kell, csak két, lassan, mégis szabad szemmel láthatóan növekvő szár, kibomló, kecses fehér szirmok, és picike, szív alakú terméstövek, amelyek lassan telnek meg a növekvő magokkal. De nem várom meg, míg megérnek. A növény levelei kellenek.
- Sietek... - szakítok le 2-2 levelet, s sietek vele Vakond felé, miközben apróra tépkedem a zöld lemezeket, hogy aztán a sebekre halmozzam őket, ha a sebesült hagyja. Aztán kezdek el kutatni a kötszer után. Nem kell sietnem. Míg a vérzés el nem áll, felesleges lenne bekötnöm. Lucas pedig bennünket őriz... Hiszen ő a Védelmező... S hogy az idő teljes és a sebesült figyelmét is eltereljem, kérdezek.
– Mondjátok, ki az a Callisto? És mit akart az az alak Vakondtól?

**Lucas Bishop** Szer. 3 Jan. 2024 - 22:37

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Értek a szóból. Bloom nem akar rögtön mindent az orromra kötve. Ezt el tudom fogadni. Első találkozás, egy kis ijedelemmel, a város szélén. Finomabbnak kell lennem. Ez a katonásdi nem mindig kifizetődő, de nehezen vetkőzöm le magamról olyankor is, mikor tényleg szükségtelen.
- Ez remek adottság. Szereted is a képességedet?
Nekem úgy tűnik. Egybevág azzal, amit látok. Egy kulturált, szép lelkű nöhöz illik a kertészkedés.
- Hozzá már volt szerencsém.
Laze sokat beszél, de ez nem került szóba. Mintha Lacey szavai mögött némi rosszallás húzódna meg. Nem biztos, hogy jól látom, de amúgy sincs hozzá semmi közöm.
Felkapom a fejemet arra, hogy Topsfield hozta erre a világra. És Laze? Lesz még miről beszélni a bayville-iekről.
- Tehát a mutánsbarát hely is azon a másik világon van?
Pedig kezdtem örülni, hogy itt is találni ilyet.
- Ha teljesen biztos, hogy nem tudsz visszamenni, akkor remélem, a többiek segítenek ezen a világon megtalálnod a helyedet és a céljaidat.
Egyértelmű, hogy nem tőlem várja a segítséget. Ehhez barátok kellenek. El tudnék gondolkodni azon, hogy mi mindent jelent egy ilyen esemény, de most nem teszem. Figyelnem kell a biztonságunkra, fókuszban kell maradnom.
Lacey szavai és lépései összhangban vannak. Én ennek ellenére ügyelek arra, hogy ne zuhanjon le. Nem törheti össze magát úgy, hogy jött segíteni.
Az a "Hello" nagyon bizonytalanul hangzott. Meg tudom érteni. Én is új vagyok neki, a morlockok még újabbak. Mindenre nem lehet felkészülni lélekben, akármilyen nyitott.
- Köszi! - nyugtázom, hogy Lacey kirámol helyettem. - Vannak olyan részek, ahol kicsit több.
- Majd mi azt tudjuk, hogy hol mennyi fény van - szól be megint Pikkely.
Fel se veszem. Mindig éles a nyelve. Szerintem félti a titkukat, hogy nyilvános lejáratoknál, kifolyóknál is megfordulnak. Mintha így meg lehetne őket találni. Végülis nekem is sikerült. Jövőből hozott tudással...
- Még megmondja azt is, hogy mit csináljunk! - csattan fel megint.
Vakond átöleli a derekát, miközben le se veszi a szemeit az adományokról.
Pikkely arckifejezése enyhül egy kicsit, még a csekély zseblámpafényben is látni.
- Kicsim, ne már! Friss zöldségeket kapunk. Tudod, milyen az? Jó, nem olyan, mint amikor kirágok a földből egy gyökeret, de majdnem olyan finom! Ültethetünk, termeszthetünk. Itt a csatornában! Még fűszereket is kaptunk.
- Mint a...javasasszony a meséből, aki ismeri erdő-mező minden füvét, fáját!
Mikor már minden előttük van, a rágcsálószerű figura ráveti magát a csomagokra. Nagy szatyrokban hoztam a cuccokat, hogy könnyen el tudják vinni. Vakond orra és karmos mancsai már el is tűnnek bennük.
- Tiszta, minden tiszta! Jó holmik - mondja a napszemüveges figura, miután mindent végigszaglászott.
Lacey biztonságban lesz, Kényes már most megkedvelte és ő vigyázni szokott arra, akit kedvel. Jó erőben is van, úgyhogy ha Pikkelynél elgurulna a gyógyszer, akkor se lesz baj. Ellépek tőlük és megközelítem a baglyot. Most már nem engem figyel. Vakondot nézi, továbbra is nagyon mereven.
- Bishop vagyok. A többiek Védelmezőként ismernek. Segíteni szoktam az idelent élőknek. Érted mit tehetek? - kérdezem a szárnyas figurát.
Nincs válasz. A szemei mozdulnak felém, de aztán visszatér Vakond figyeléséhez.
- Milyen most a felszínen élni, Lacey? A csúnya mutánsoknak jobb soruk van már? Vagy még ellenségesek az emberek? - kérdezi az óriás.
- Tudod, ki a csúnya... - kontráz rá a morcos nő.
Kényes véletlenül Lacey szemébe világít a lámpával, de észbekap és a csomagok felé irányítja a fényt. Vakond eközben a salátáknál guggol és piszkálgatja őket. A szaguk nagyon tetszhet neki, mert az orrával körbejárja őket, aztán a fűszereket vizsgálgatja.
- Ánizs? Ez ánizs? - kérdezi az egyiket szimatolva.
A bagoly ezt a pillanatot ragadja meg és hihetetlen gyorsasággal röppen el. Hátrahúzódom és a fegyveremhez kapok. Rárepül Vakondra és a másik kettő hiába kap utána, elragadja magával a cincogva visítozó törpét. Rohanok utána, de Pikkely utamat állja. Sikít egyet és közben változik az alakja. Bőre elkezd a nevéhez illően változni és a nő még Kényesnél is magasabb sárkány formát ölt, ahogy a bagoly után ered. Elkapja a farktollát, kitépi a karmai közül Vakondot és hátradobja nekünk. Éppenhogy el tudom kapni, nehogy szétzúzza magát. A bagoly eltűnik egy mellékjáratban az őt üldöző Pikkellyel együtt.
- Én tudtam, hogy ez egy sunyi alak! Vakond, jól vagy? - kérdezi az óriás és odavilágít.
Szerencsétlennek vérzik a háta. Remélhetőleg a karmok nem vájtak túl mélyen a húsába.
- Javas, van gyógyító erejű növényed is? - fordul Kényes Lacey-hez.
Jól van. Ő is kapott morlock nevet.
- Kötszer van. Lacey megkeresed? Én őrt állok, hátha a baglyunk visszarepül. Pikkely ellen nincs sok esélye, de ha kicselezi, még visszatérhet.
A zsákmányért. Úgy viselkedett, mint egy állat, ösztönből. Pisztollyal a kezemben figyelem a két lehetséges járatot.
- Lehet, hogy még fióka és nem volt lehetősége megtanulni a képességét uralni. Egy pofont akkor is kap majd tőlem. Nem lehet így viselkedni azokkal, akik befogadták! Mióta Callisto nincs velünk, vad dolgok mennek itt...

Isley

**Lacey Harries** Szer. 27 Dec. 2023 - 19:57

Giants are real
//Lucas//

Mellőzni a sajnálkozást… Ha lenne noteszem, nyilván felírnám az első szabályt, így csak igyekszem észben tartani, bár amennyire belelendül a beszédbe, szerintem igen hamar bajba fogok kerülni a mostanában nem túl sokat edzett memóriám miatt.
- Értem…
Csak ennyi futja, csak hát nem akarom, hogy azt higgye, nem figyelek arra, amit mond… Meg hát én is utálnám, ha valaki úgy lépkedne mellettem, mint egy tál fish and chips. Azt is be kell vallanom, hogy a tanácsa meg teljesen használható, bár felesleges. Én is utálom, amikor arról faggatnak, hogy jól vagyok-e. Ilyenkor szívesen válaszolnék valami keményebbet, mondjuk, hogy „Nem, a világ, amiben eddig éltem, egy hülye varázskönyv emlékeiben él csak, de ha már ilyen kedves és együttérző vagy, nyilván tudsz rajtam segíteni… Nem? Hát akkor menj te a…!”
A gondolat pedig pont jókor érkezik, mert Bishop arról faggat, hogy honnan jöttem… Na, ez is egy olyan téma, amiről kicsit sem szeretek beszélni, mert sosem tudom, kinek mit mondhatok. És hiába bízik meg Romy benne, nekem még nem sikerült ezt a bizalmat megszavaznom neki. Ezért jut számára egy távolságtartó, ám szándékaim szerint nem udvariatlan felelet.
- Elég messziről… Szerintem nem jártál még arra…
Ez sem túl eredeti, de nyilván szükségszerűen óvatos… A morlockok lehet, nem ilyen gyávák.
Így az első szabályt már szerintem túl is tárgyaltam magamban ahhoz, hogy ne felejtsem el. Ahogy nem fogom a következőket sem. De először még több kérdés jön. Van, ami kicsit sem zavar és van, ami…
- A bárhol talán nem jó megfogalmazás… Mert még sok helyen nem próbáltam… De ahol van némi fény és víz, vagy legalább víz, ott azt hiszem, menne… - ez is feltételezés, de ez legalább nem zavar. Nem érzem úgy, mint ha ezzel fényezném magam, de amikor a Ház növényeit hiszi az enyémeknek, az már tagadásra késztet. – Nem, az Laze műve… Mármint Lazerian-é…
Szándékosan nem mondom ki a vezetéknevét, így ezzel sem adok alapot a találgatásra. Bár, ha jól ismeri Romy-t és a bandát, akkor ez előbb, vagy utóbb úgyis nyilvánvaló lesz a számára. Amilyen okos, azt hiszem előbb…
Lucas Bishop azonban nem annyira tartózkodó, amennyire én vagyok. Minden aggodalom nélkül számol be egykori ~ de hülyén hangzik ~ és mostani hivatásáról. Egyetlen dolog vigasztal csak, hogy én sem tévedtem túl nagyot vele kapcsolatban. Abban azonban igen, hogy az „otthon” témát elereszti majd. De most meg azt kérdezi, hogy ismerkedtünk meg, így már én sem úszom meg a vallomásokat.
- Laze és Niel hoztak ide… Nem olyan régen… Egy másik… Szóval egy másik Földről… Véletlenül… - még mindig annyira hihetetlenül hangzik az egész, de nem tudom máshogyan mondani. – Az a baj, hogy nem tudnak visszavinni… Itt ragadtam… És én sem kedvelem a sajnálkozást…
Elhallgatok, csak hogy lássa, nem akarok többet mondani és persze azért is, mert remélem, első találkozásunkat nem fogja beárnyékolni, hogy nem vagyok túl közlékeny ebben a témában.
Ám úgy tűnik, kicsit sem az a sértődős típus, mert már arról biztosít, hogy ez békés környék, és bár a hópelyhes viccet nem igazán értem, megnyugtat, hogy nem faggatózik tovább. Ahogy az is, hogy legalább olyan óvatos, mint én. Bár neki sokkal nagyobb a zsákja, így, ha a lépcsőn csúszna el, sokkal nagyobbat esne, mint én. Bár ezt nem biztos, hogy ő is így gondolja, mert le sem veszi a szemét rólam.
- Nem csúszik – vetem oda, s lépéseim valóban biztonságosak a bőven redőzött talpú csizmában. Laze is atyaian gondoskodott rólam.
Aztán néhány lépés után változik a környék, már nem a fák és a bokrok, meg a lesből támadó hópelyhek miatt kell aggódnunk, hanem a betontörmelék és a falra pingált obszcén és kevésbé gyomorforgató rajzok és feliratok miatt. Bár azt várnám, egy alagútban melegebb van, mint a szabad ég alatt, itt mégis hűvösebb van, borzongatóan hideg.
- Kész vagy? – kérdezi Bishop, én meg bólintók, határozottan, miközben azért vannak kétségeim afelől, mire is vagyok felkészülve.
Arra nyilvánvalóan nem, ami majd következik. Nem, nem azzal van a baj, hogy ő hamarabb látja meg az ajtót, mint én, hiszen ő már járt erre. Az sem lep meg, hogy a zárt ajtón tenyérrel ütött egyszerű ritmus egy jelzés, csak hogy ne jusson be bárki azokhoz, akik idelent rejtőzködnek. A dupla zárszerkezet sem annyira meglepő, a melegházakban nálunk is akadt ilyen, hogy ne szorulhasson be senki, aki véletlenül keveredik a növényeink közé. De lesz meglepetés. Mielőtt belépünk a félhomályba.
A három alak szolgáltatja, aki bennünket üdvözöl, s láttukra értelmet nyer a „mutáns” kifejezés. Mások, mint mi, túl sok, túl fehér, túl nagy, túl furcsa a trió ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül álljak velük szemben. S ha elfelejtettem volna a tanácsot, most ott villogna lelki szemeim előtt a figyelmeztetés „Ne sajnálkozz!”, s ha más nem ez adna bátorságot ahhoz, hogy belépjek. Persze éppen csak annyit, hogy egy „Hello”-t ki tudjak préselni és hogy a lábaim is mozduljanak. Befelé…
Bishop már sorolja is a neveket, én meg anélkül, hogy feltűnően bámulnám őket, próbálom kitalálni, kihez melyik tartozik, s egyenként biccentek nekik.
Vakondot és Kényest talán nem tévesztem el, így Pikkely kilétére is fény derül hamar. Ahogyan arra is, hogy közöttük is vannak kedvesek… És kevésbé azok.
Kényes az előbbi, termete nem gátolja meg abban, hogy ő nyerje meg először a szívemet, Vakond meg olyan, akár egy ajándékokat kutató gyermek. Pikkely azonban…
Pikkely váratlan kérdésére próbálom kitalálni a feleletet, amikor Bishop hirtelen abbahagyja a pakolást, s a sötétbe bámul, oda, ahol én semmit sem vettem észre, de ahol nyilván még van valaki, és már meg is kapom a feladatomat.
- Persze... – biztosítom csendben, hogy aztán már adogathassam is ki egyenként a dobozokat, csomagokat, s mindent, amit a hátizsák rejt. S mikor már nem marad benne semmi, a magamét is leveszem, s a cserepekben csücsülő palántákat teszem le a többi holmi mellé. – Romy mondta, hogy itt kevesebb a fény… - rakom le az utolsó növénykét a földre, s miközben elmagyarázom, mire is valók, azt hiszem, Pikkelynek is választ adhatok. – Ezek saláták… Ha kicsit megnőnek, a külső leveleiket szedjétek le és ültessétek el. Úgy szaporíthatjátok… Ezek meg fűszernövények… Nem teljesen zöld… Jobban bírja a sötétet… De attól még az íze ugyanolyan… Csak segíteni jöttem...

**Lucas Bishop** Csüt. 14 Dec. 2023 - 20:19

_{Just a whole damn world}

To Lacey
- Határozottan jó ötlet volt. A csatornában nem él meg túl sok minden, úgyhogy ez kivételes ajándék lesz. Víz van bőven és akad odalent, aki fényt tud kelteni.
Ezen kívül használnak olyan helyeket is, ahova egy kis fény is behatol, mint a folyókba torkolló csatornalejáratok vagy egyéb rácsos megoldások, de minden infót nem adok ki róluk. A lényeg, hogy fogják tudni, hol termeszthetik ezt a növényt. Lacey-vel nem osztom meg, hogy a csatornalakók semmiért nem adnak pénzt már jó ideje, hanem lopnak vagy adományokból élnek. Nem a legjobb ajánlólevél.
- Annyira jól rejtőzködnek, hogy a mutánsok között sem ismerték őket túl sokan egészen a közelmúltig.
Az X-ek előtt is sokáig rejtve maradtak, kivéve a Professzort, aki elől nagyon nehéz elrejtőzni.
- A sajnálkozást majd mellőzzük! Azt szűrnék le belőle, hogy szerencsétlennek és nyomorultnak tartod őket. Majd lassan megértik, hogy nem így van, de eleinte még félreértelmeznék.
Nem tudom, hogy meddig fog tartani a társalgás velük. Aztán ott lesz a kérdés, hogy utána Lacey mit mond, jön-e még máskor is. Bárhogy is alakul, igyekszem felkészíteni úgy, hogy ne érje kellemetlen meglepetés.
- Igazad van, csak ezt nem mindenki látja be. A mutáció a hétköznapi nyelvben tényleg olyan, mintha korcsokat emlegetnének. Még nem született rá olyan kifejezés, ami nem is lekezelő és nem is elszállt. A "továbbfejlődött ember" például elég rosszul hangzik.
Felkapom a fejem arra, hogy Lacey a jelek szerint mutánsbarát környéken élt eddig.
- Merrefelé van az a hely, ahol a mutánsok elfogadottak?
A nagymamám történeteiből hallottam egy-két ilyen városról, sőt államról, de Lacey-től szeretném megtudni, hogy ez melyik lenne.
- Ez azt jelenti, hogy bárhol képes vagy növényt termeszteni és akár új fajokat is létrehozol? A Mi Casa-ban azt a szép zöldövezetet is te alkottad? - kérdezem elismerően, mert tényleg lenyűgözött az a környezet.
Megeresztek egy félmosolyt arra, hogy Lacey megtalálta a helyét. Ennek a pillanatnak mindenki életében el kell jönnie, de sokaknak nem sikerül.
- Ráhibáztál. Én a seregben találtam igazán magamra. Ott az utolsó küldetésem során át kellett ugranom egy időportálon, úgy kerültem ebbe a korba. Száz évet utaztam visszafelé. Ezen a világon biztonsági vezető vagyok.
Tulajdonképpen ugyanúgy békefenntartással foglalkozom és még sok minden mással is. Megvédem azokat, akiket kell és pártolom a mozgalmat, ami a mutáns faj számára elhozza a békét. Nagyobb léptékben játszom, mint a saját időmben és néha elég nehéz.
- Nem állított rólad olyat, ami ezeknek ellentmondana. Hogy ismerkedtetek meg egyébként? Én egy parkban találkoztam vele, mikor megviccelte a kutyája.
Ahogy Romy se savazta a kertésznőt, én se savazom Romy-t olyannal, hogy elesett és a képessége is elszabadult. Azóta már sokkal ügyesebben használja és az eséstechnikában is fejlődött. Még nem eleget, de halad. Lacey szavai arra engednek következtetni, hogy rá is figyelnem kell majd. Az arcába is pillantok és elhatározom, hogy nem csak a környék biztonságát, hanem az ő lépéseit is figyelni fogom. Nem eshet hasra, nem törheti össze magát azért, mert jött segíteni. Ha botlik és zuhan, mert nem megy neki a talpon maradás, akkor az én felelősségem, hogy épségben maradjon. A reflexeim készen lesznek.
- Csak egy mókus volt. Ez tényleg békés környék. Legfeljebb akkor lennénk veszélyben, ha esni kezdene és egy száguldó hópehely támadna meg minket.
Adok rögtönzött magyarázatot idézve néhai katonatársamat, Malcolmot, aki mindig ezzel a hasonlattal írta le, hogy nincs veszély. A feszültséget is rögtön oldotta. A jó öreg Malcolm tudott valamit...
Ahogy beszélgetünk, egyre közeledünk a morlockokkal megbeszélt találkozóhely felé. Azóta se húzott el mellettünk egyetlen autó sem, a környék tényleg nyugis. Egy gazos és őszi színekben tündöklő avarral borított lépcső vezet le arra a rövid kis útra, amin elérjük a híd alatti alagutat. Lehet lépni rajta, de figyelni kell, hogy ne csússzunk el. Kezemmel megálljt parancsolok Lacey-nek és nekiállok szétrugdosni annyira a leveleket, hogy ne fenyegesse őt az elcsúszás veszélye. Én megyek le először és ahogy követ, figyelemmel kísérem a lépéseit. Készen állok, hogy elkapjam, ha mégis borulna.
A keskeny betonsáv, amit elértünk, valahol a hátunk mögött a távolban rácsatlakozik az autóutakra is, de innen ezt nem látni. Ahogy az alagút belsejét sem. Remek hely titkos járatoknak és találkozóknak.
Graffitik. Nem tetszik, hogy időnként járnak ide festékflakonos vandálok. Általában nem veszélyesek, de ha pont kilesik a felszínre érkező vagy innen lentre távozó csatornalakókat, abból származhatnak bajok. Most egy művész sincs a környéken. Egy madár csivitelése csendül fel. A hang irányába nézek és látok is egy tollászkodó...valamit az egyik fa legmagasabbra nyúló ágán. A madártan se az én asztalom. Ártalmatlannak néz ki, nekem ennyi elég.
- Mindjárt találkozhatsz a barátaimmal. Kész vagy? - szólok Lacey-hez egy mosollyal, mielőtt belépnénk az alagút sötétjébe.
Úgy érzem, ez nem természetes sötétség. Szinte tapintható, pedig nem jöttünk be túl mélyre. Szándékosan nem kapcsolok lámpát. Fontos az álcázás. Hallgatózom és semmi zajt nem hallok.
Úgy beszéltük meg, hogy a jobb oldalon kell keresni az ajtót. Ki is tapintom. Nem látom ugyan, de rozsdás, mocskos vasszerkezet lehet. Biztos nem tartják karban. Teli tenyérrel ütök rajta halk tá-titi-tá jelzést, mert ezt beszéltük meg.
Eltelik egy másodperc, mire hallom a zárszerkezet kattanását. Belül elvileg nincsen kulcslyuk, úgyhogy ez vagy tolvajmegoldás vagy mutáns erő műve. Mikor a zaj abbamarad, eltolom a külső reteszt és a kilincset is lenyomom. Ahogy kitárom az ajtót, bentről egy kevés fény szűrődik ki. A fejem magasságában látok meg egy nagyon fehér kezet, amiben ócska zseblámpa világít.
- Gyertek gyorsan, mielőtt meglátnak! - suttog egy határozott, mélyebb tónusú női hang.
A fehér kéz egy pillanatra körbejáratja a fényt és meglátom, kik állnak az ajtó mögött. Egy Lacey-hez hasonló magasságú, de rövid hajú és még kabátban is láthatóan izmos nő, mellette egy nekem derékig érő szakállas figura, akinek a haja a homlokába van fésülve. Napszemüveget hord és feltűnően nagy orra úgy mozog, mint a rágcsálóké. Karmos végű kezeivel integet nekünk. Aki a lámpát tartja, jó magasra emeli azt, hogy lássuk az arcát.
- Hahó! - mondja hiányos fogazatával vigyorogva a mészfehér bőrű óriás, aki nálam jó fél méterrel magasabb és négy karja van.
- Szevasztok! - köszönök nekik, majd Lacey-re nézek.
Ha nem hőkölt hátra ettől a társaságtól és attól, hogy egy isten háta mögötti helyen egy vasajtó mögé kéne belépnie, akkor én is befelé invitálom.
- Ők itt Pikkely, Vakond és Kényes - mutatom be sorban egymás után a csajt, a mélynövésűt és az óriást. - Ő pedig Lacey, aki nagyon hasznos dolgokat hozott nektek.
- Szia Lacey! Engem azért hívnak Kényesnek, mert azonnal leégek a napon. Ha kilépnék ebből az alagútból, már a könnyű téli napsütés is megkapna - dörmögi a magas termetű fickó lassan, de vidáman.
- Köszönjük, ez volt a legfontosabb, nagyfiú - duruzsolja Pikkely. - Na, haladjunk!
Ha mindketten beléptünk, Vakond elkezdi szaglászni a hátizsákomat.
- Forralt bort hoztatok? - kérdezi cincogóan magas hangon.
- Hékás! - szólok rá és kesztyű kezemmel eltolom magam mellől. - Bornál sokkal jobbakat hoztunk.
Kicsomagolok, de közben úgy helyezkedek, hogy a kis kíváncsiság ne tudja könnyen megközelíteni a társamat. Kényes csak vigyorog és világít, Pikkely viszont Lacey-t méregeti. Ő is helyes vonásokkal rendelkezik. Talán épp ez a baja?
- Te mit akarsz tőlünk? Miért vagy itt valójában?
Szúrósan nézek rá, ő meg visszakacsint. Vakond odasündörög hozzá és ráteszi a karmait Pikkely derekára. Fogják egymás kezét. Ez újdonság nekem, de lecsillapította a hirtelen haragú csajt. A háttérben mozgást látok és két szemet is. Kényes észreveszi és egyik tenyerével nekem mutatja, hogy nem kell aggódni, egy másikkal odavilágít, két fennmaradó kezét pedig csípőre teszi, közben pedig beszél és beszél:
- Azt a bagolyképűt még nem ismered. Mi se. Múlt héten jött és keveset beszél, viszont tud sötétet csinálni. Azt mondta, a kinti alagutat még jobban besötétítette. Láttátok?
Én még az alakot figyelem. Gubbaszt egy cső alatt és nagyon mereven néz. Nem köszön, nem mozdul.
- Lacey, segítesz kipakolni? - kérdezem, mert én szemmel akarom tartani a baglyunkat.

[ zsebszöveg ]

Isley

**Lacey Harries** Vas. 10 Dec. 2023 - 20:17

Giants are real
//Lucas//

Megnyugtató, hogy nem hiába cipeltem a zöldségeket, ahogyan az is, hogy Bishop vizsgálódása sem teljed ki annyira, hogy a személyes szférámat jobban zavarja, mint egy kávézás a Starbucks-ban.

- Felőlem rendben – biccentek a tegeződésre. – És részemről az öröm – viszonzom az udvariaskodását és vetem újra át a vállaimon a hátizsák pántjait. – Romy nem igazán beszélt arról, hogy kikkel is fogunk találkozni, de gondoltam, talán némi fény és víz mindenhol akad… És akkor ezért sem kell pénzt adni – magyarázom az „ajándék” okát. – Bár lehet, hogy félreértettem…
És igen, nyilvánvalóan félreértettem, mert Lucas magyarázatából úgy tűnik, nem a szegénység hajtotta a föld alá azokat, akikhez készülünk. ~Morlockok…~ Nem, azt hiszem, sosem hallottam ezt a nevet, ahogyan azokról sem hallottam eddig, akik viselik. Bár miért is kellene csodálkoznom? EZ a világ nem pont OLYAN, mint az, ahonnan én jövök, ám igazán nincs jogom ítéletet mondani róla. Nem jobb és nem rosszabb… Más…
Ahogyan az emberek is mások. „Otthon” nyilván nem sok esélyem lett volna találkoznom bárkivel is, aki pl. Lucas Bishop-hoz hasonlít.
- Sajnálom… – fejezem ki talán szükségtelenül az együttérzésemet, miközben lassan elindulunk az elhagyatott úton. Ez megint egy olyan dolog, amit odahaza sosem tettem volna. Legfőképpen egy vadidegen alakkal. Aki most éppen arról beszél, hogy ahová tartunk, ott talán olyanokkal találkozhatok, akik… Vagy ijesztőek, vagy engem tartanak annak. – Azt hiszem, a másság mindig félelmet, vagy irigységet szül és ezen az sem segít, ahogyan néha nevezik őket - osztom meg vele talán teljesen ostoba meglátásomat. – Már a mutáns szó is olyan, ami megbélyegez… Mint ha nem lennél normális, csak valami szörnyű selejtje a természetnek, valamiféle gaz, amit ki kell gyomlálni… Pedig mindennek van haszna… És mindenkinek… - vonom le végül a következtetést. – És ha így nézed, akkor én is „mutáns” vagyok. – felelek meg a kérdésére is. - Bár ahonnan én jöttem, ott ezért nem üldöznének a föld alá… De ami igaz, attól, hogy jól értek a növényekhez, még az ujjaim sem zöldek – mutatom fel a kissé átfagyott kezeimet, az régi „névre” utalva. – Azzal foglalkozok, amihez értek és ezen senki sem akad ki… Gondolom, veled is így van… - emlékeztetem az ő „másságára”. – Ahogy így elnézlek, te valami katonaféle lehetsz… - igyekszem követni a határozott és tökéletesen céltudatosnak tűnő lépteit, meg persze a emlékszem a parancsként hangzó megismerkedésünkre is, amelyekből ezt az igazán nagyszerű következtetést vontam le. Persze azt is látom, hogy lopva engem figyel és mintha éppen azt mérné fel, vajon nem rohanok el sikítva, ha meglátom a „házigazdáinkat”. – Romy mást akart küldeni, de én voltam, akinek éppen semmi dolga sem volt… Nem hiszem, hogy a nyakadra küldött volna, ha nem bízna abban, hogy a segítségedre lehetek… - próbálom bizonygatni ittlétem jogosságát. - Remélem, azért nem mesélt rólam semmi kiakasztót… - néha nem tudom, mit gondolnak rólam a házbeliek. – Talán azért is választott, mert nem igazán kell attól tartanod, hogy előítéletekkel rendelkezem, vagy olyan ismeretséggel, ami talán az ártalmukra lehet a… morlockoknak – ízlelgetem a furcsa szót. – Ahogy fóbiáim sincsenek… - felelek az újabb faggatózásra. - Nem eszek állatokat általában, de nem azért, mert undorodok tőlük… A növényekkel sem volt sosem bajom és mivel egy kertészet tulajdonosa vagyok, szerintem attól sem kell tartanod, hogy a kosz miatt fogok aggodalmaskodni – ha ő viccelni próbált, hát megteszem én is, bár sejtelmem sincs, miért éppen ezeket a dolgokat hozom fel. – Ó, a sötétség pedig pontosan annyira zavar, amennyire másokat és szerintem az ok is hasonló. Pontosan az, hogy nincsenek sötétben látó szemeim és éppen ezért ha nincs világítás, gyakrabban esek hasra valamiben, mint fényes nappal – fejezem be a kissé bénának tűnő magyarázatot.
Persze óvatlan lennék, ha nem venném észre mindenre kiterjedő figyelmét, és azt is, hogy rándul meg gyaloglás közben a pántba kapaszkodó keze. Csak egy röpke mozdulat, de a szeme is villan mellé, halk kilégzés, pont, ahogy a feszültség távozik az emberekből, vagy megkönnyebbülten sóhajt fel valaki, hogy nem az elmebajos szomszédba botlott bele megint. Én meg csak próbálom kitalálni, hogy ez most veszélyes helyzet, vagy csak elbambultam egy kicsit. – Azért szólj, ha futni kell! – kutatom a bokrokat és a kissé lombjukat vesztett fákat. – Bár azt mondtad, nem lesz gond…

**Lucas Bishop** Kedd 5 Dec. 2023 - 17:07

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Az az arckifejezés arra utal, hogy nem számított a megszólalásomra. Praktikusabb lett volna előre megbeszélni egy jelszót, amit majd bemond. Az is szigornak számít, de könnyebben kezelte volna, mint ezt a rögtönzést.
Megfelelő választ ad, ezért én is bemutatkozom. Az első mondatából úgy tűnik, hogy zavarban van és túlmagyarázza, amit mondani akar. Aranyos egyébként. A katonás stílusommal földhöz vágtam, pedig nem akartam. Azzal kalkuláltam, hogy a morlockokat fogja félelmetesnek tartani, de már én is az vagyok számára. Láttam már sokkosabb állapotot is, de ez se jó. Nem így kellett volna történnie a felkészítésnek. Újabb tanulság.
- Szia! - köszönök rá már egy kicsit oldottabb hangon.
A testtartásom és a fókuszom nem változik. Továbbra is úgy vizslatom a környéket, mintha bármikor előléphetne egy kisebb kommandós csapat a fák mögül.
- Nincs röntgenszemem és a biztonsági ellenőrzés is véget ért - próbálok megnyugtató hangon szólni.
Nagyjából meggyőzött, hogy nem veszélyforrás. Ha van is nála önvédelmi fegyver, azt nem ellenünk fogja használni. Ettől még nem biztos, hogy egyszerű lesz ez. Az arcára van írva, hogy finomabb fogadtatásra számított. Igyekszem én, de erre tényleg szükség volt.
A táskába azért belepillantok, ha már megmutatta a tartalmát. Még nem láttam olyan növényeket, amilyeneket a tatyó rejt.
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy nem most akarja-e valaki megmérgezni a morlockokat. Nem hiszem, hogy ennyire kreatív és kockázatos megoldást választana, aki ilyesmire készül. Tényleg Lacey áll előttem.
- Ezeknek nagyon örülni fognak! - jelentem ki némi meglepődéssel.
Most Lacey lepett meg. Ilyen ajándékra nem számítottam. A szívükbe fogják zárni.
- Tegeződjünk, jó? Örülök, hogy megismerhetlek.
Nem nyújtok kezet, mert úgy illik, hogy ő nyújtsa, ha szükségét érzi. Ez esetben lehúzom a bőrkesztyűt és finoman fogom meg a kezét.
Az én időmben ezt a szokást már csak ritkán alkalmazzák, még férfiak se fognak mindig kezet. Akkor is inkább kesztyűben. A háború tépázta világ sajnos kedvez a fertőzések terjedésének. Kiröhögnének, ha azt mondanám, hogy itt tisztaság és béke van.
- A védenceim morlocknak nevezik magukat. Nagy részük évek óta a város nem használt csatornarendszerében él, mert a felszínen támadások, gúnyolódás és életveszély fogadta őket, miután a szokatlan külső mutációk vagy az elrejthetetlen erejük megmutatkozott. Egyesek rossz szemmel nézik a szép külsejű embereket, de akik minket fogadnak, nem ilyenek. Nem lesz gond.
Megvolt a gyorstalpaló, amit szükségesnek láttam. Még nem tudom, hogy Romy csak félig készítette fel, vagy Lacey nem akarja elárulni, hogy érti, miért van itt? Kezemmel előre mutatok, hogy induljunk, ha neki sincs kifogása ellene. Innen már látni is a cseppnyi völgyen átívelő hidat a kanyar után.
- Mutánsok, ahogy én is. Te is az vagy?
Direktben rákérdeztem, de ez fontos lehet. Újabb példa arra, hogy idefent is élhetünk. Lacey külseje persze teljesen szokványos, sőt csinos, tehát nem indul olyan hátránnyal, mint a lentiek zöme. Még küzdünk azzal, hogy a világ elfogadjon minket bármilyen kinézettel.
- Van olyan, amire érzékeny vagy és kerülnünk kell? Bizonyos állatok látványa, sötétség, bármi hasonló?
Nagyon remélem, hogy nem egy lámpaoltás után rettegőt küldtek a híd alá. Az állatokra azért kérdeztem rá, mert nem mindig tudom előre, milyen kinézetű morlockok jönnek elénk. Nem hiányzik egy lelki sokk, pánikroham, semmi hasonló. Lacey biztonsága ugyanolyan lényeges nekem, mint a morlockoké.
Lépten-nyomon figyelem a környezetünket is. Kezem a zsák pántjain, mert onnan hamar elérem a fegyveremet. Ahol mozgást érzékelek, azonnal odanézek. Úgy látom, nincs itt az égvilágon semmi és senki. De. Egy mókus szalad fel épp az előttünk álló fára. A kezem mozdulna, de végül nem rántok pisztolyt. Megnézem, honnan jött a kis vacak, hátha menekül valami elől, de nem. Tök üres a fa gyökérzete körüli rész. Kifújom a levegőt.

Isley

**Lacey Harries** Vas. 3 Dec. 2023 - 21:20

Giants are real
//Lucas//

~Ó, hála a mobilok istenének! ~

Az alak a zsebében kotorászik, ahogy reméltem is, előkapja a kütyüt, aztán még integet is vele, hogy ne csak halljam, de lássam is, hogy tényleg és egyértelműen ő a hívott fél. Én balga már bontanám a vonalat, gondolván, hogy akkor ezt megbeszéltük, azonosítás letudva, amikor egy öblös hang harsan a fülem mellett, ami miatt én kisebb szívrohamot kapok, a mobil meg majdnem a betonon landol. Némi kínzóan görcsös lélegzetvétel után konstatálom, hogy senkinek és semminek nem esett baja… ~Magyarázkodhattam volna Laze-nek, hogy hogy sikerült néhány óra alatt kicsinálnom a telóját.~ De aztán az öröm túl korai volt, mert magyarázkodhatok az ismeretlen alaknak is, miközben felé igyekszem a némi kényszerű „üzemszünet” után, mert a férfiú rövid, de annál hatásosabb módom utasít bemutatkozásra.
- Nevet kérek!
- Tulajdonképpen mindig Lily Connor akartam lenni, aki a legszebb csaj volt a gimiben, de sajnos a szüleim Lacey-nek neveztek el – próbálom oldani az ijedelem okozta feszültséget, meg persze a meglepetést, mert jó régen volt, amikor valaki ilyet kérdezett tőlem ismeretlenül. – Romy küldött – teszem hozzá még azt a két szót is, ami talán menti a helyzetet, bár, ha itt és most a konspiráció tényleges gyakorlása volt a cél, hát rendesen elhasaltam a vizsgán.
Az elégtelent is hamar meg fogom kapni, mert nem igazán hiszem, hogy elfogadható volt a nyekergésem, sokkal inkább azt, hogy megszánt a magas ~ Anyám, ez egyre magasabb! ~ alak, és nem akarja azt, hogy dolgavégezetlenül kullogjak vissza Bayville-be. De bárhogyan is van, bemondja a „kódszót”, vagyis hogy „Itt Bishop”, én meg végre letaperolhatom a piros telefonkagylót, és élőben hallhatom a libabőröztető orgánumot.

- Hello – próbálok igazán kedves és hatékony lenni, bár ez utóbbit biztosan vitatnám én magam is, hiszen köszönésre fecsérelni az időt bemutatkozás után roppant béna. Olyannyira igaznak tűnik a feltételezésem, hogy az alak rám bámul… Én meg rá. Neki a pillantása furcsa, nekem meg az érzés, amit kelt bennem. – Mondja, hogy nem lát a kabátom alá és megnyugszom, ígérem… És a táskámat is inkább kinyitom – nyújtom felé a háti tatyót, miután lekaptam a hátamról, próbálva figyelmen kívül hagyni a minimum CT vizsgálattal felérő tekintetet, hogy mutassam, nem robbanószerrel, narkóval, szennyes alsóneműkkel van tele, hanem „salátákkal”. – A … ~Miért nem jut eszembe a megfelelő szó? ~ … Szóval a védenceinek hoztam. Romy azt mondta, alagutakban élnek… Ezeknek kevés fény is elég, hogy nőjenek… - nem tudok kiigazodni rajta. – DE ha nem kell, kidobom, semmi gáz!

**Lucas Bishop** Pént. 1 Dec. 2023 - 20:40

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Ebben az időben ezek a kütyük mindenre használatosak, mert nagyon jó a lefedettség. Ezt én is kihasználom és rászoktam, hogy magamnál tartom a telefont. Sokkal egyszerűbb, mint amit az ideérkezésem előtt használtam, de ezzel nincs bajom. Száz évet jöttem visszafelé, igazodnom kell a kor nyújtotta lehetőségekhez. A háború nem szaggatta meg a hálózatot, de maguk a készülékek kevésbé fejlettek. Ahogy Shard és az AI mondják, üdv a pattintott kőkorszakban.
Többek között erre is jók a mobilok. Ahogy a közelebb érve nőiesnek tűnő alak matat valamivel. Mikor megcsörren a telefonom, engem figyel az illető. Mennyi esély van arra, hogy Lacey-től valaki ellopta a találkozó információi és idejön, hogy lenyomozza a morlockokat? Akkor fog kiderülni, ha beszélek az érkezővel.
Elő is veszem a telefont és felmutatom, jelezve, hogy nálam csörgött a tárcsázott szám. Ha nem nyomta ki, akkor bele is szólok:
- Nevet kérek! - mondom, mintha beléptető biztonsági őr lennék.
Meg akarok bizonyosodni Lacey személyazonosságáról. Vagy arról, hogy egy esetleges imposztor mennyire alakítja jól a szerepét.
Figyelem a környéket. Azt is nézem, hogy őt nem követik-e és hogy a fák mögött nem rejtőzik-e valaki. Ez egy jól támadható városrész tele lehetséges rejtekhellyel. Komolyabb lopakodó és felderítő tudás nélkül is, könnyű észrevétlenül haladni. Ezért vagyok résen.
- Itt Bishop - felelek, ha elfogadható választ kaptam.
Elteszem a telefont, kivéve ha Lacey még választ vár valamire tőlem.
Megvárom, hogy a nő ideérjen. Nem látok sok esélyt arra, hogy más jött helyette. Legalábbis nem egy profi kém. Az nem játszott volna el egy ilyen óvatoskodást. Ez inkább egy elővigyázatos nőre utal. Szeretem, ha valaki használja a józan eszét és körültekintő.
A fényviszonyok egész jók. Próbálom kivenni az arcvonásokat. Főleg a szemet keresem. Az a legárulkodóbb. Még ilyen hidegben sem szoktuk bebugyolálni. Az én szemeim általában világítanak, mikor fel vagyok töltve energiával, de ma ezt nem látni. Bestia összerakott nekem egy olyan generátor, ami nagyon tiszta és erős energiát bocsát ki, de a szemem színéhez igazodik. Egy zseni az a pasas, mindig meg kell bizonyosodnom róla.

Isley

**Lacey Harries** Csüt. 30 Nov. 2023 - 11:51

Giants are real
//Lucas//

Sosem csináltam ilyesmit, bár megtehettem volna már sokszor és ez most némi lelkiismeretfurdalást okoz, hiszen anya rengetegszer „jótékonykodott”. De az mindig valamiféle esemény volt, írtak róla, köszönőlevelek garmadát kapta utána és az egész kissé álságosnak tűnt a mosolygó meghívottakkal, a rengeteg enni- és innivalóval. Mindig azt éreztem, hogy egyszerűbb – és nézetem szerint sokkal hasznosabb és hatékonyabb - lett volna odaadni egy hússal jól megtömött hamburgert és két meleg takarót valakinek az utcán, mint egy rakás pénzt utalni egy intézmény egyébként sem teljesen üres bankszámlájára, amiből megint csak jól él valaki, aki a „támogatás” elosztásáról dönt.
Ezért akartam először nemet mondani Romy-nak, amikor megkért, hogy segítsek valami ilyesmiben. Tudom miért tette és éppen ezért kicsit sem nehezteltem rá egyetlen pillanatig sem. Én is utálom már saját magamat, hogy nem kezdtem még semmihez… A többiek meg nyilvánvalóan hatványozottabban teszik ugyanezt, bár becsületükre legyen mondva, eddig senki sem cseszegetett vele… De talán épen ezért ez lesz az első lépés ahhoz, hogy ne nyalogassam végre láthatatlan sebeimet és ezen a világon is műveljek valami hasznosat.
Hasznosat és voltaképpen furát is, ami még veszélyesnek is hangzik. Fura trió. Mármint amiatt, hogy Romy azt mondta, valamiféle „alagút-lakókat” keresünk fel és látunk el némi szükségesnek vélt holmival, és hogy egy Lucas Bishop nevű alakot kell majd elkísérnem, aki most, a fentiekből következően valószínűleg azt fogja tenni, amit minden bizonnyal nekem is kellett volna már jó régen. Vagyis hatékonyan segíteni másoknak. Olyanoknak, akik TÉNYLEG rászorulnak. Romy persze azt ígérte, a cipekedést „majd a férfi megoldja”, amit nem kétlek, de én pontosan a fentiek miatt nem akartam üres kézzel jönni és szemérmesen álldogálni bocsánatkérő tekintettel, hogy csak a dekoráció vagyok.
Szerencsére Laze ez idő tájt képtelen volt megálljt parancsolni növénynemesítési késztetéseinek, így sikerült találnom néhány olyan növényt is elszórva a Házban, amelyeken csak egy kicsit kellett „alakítani” és már sokkal hatékonyabban használták fel a legminimálisabb napfény, vagy mesterséges világítás „energiáját”, és sokkal gyorsabban szaporodtak, mint föld feletti rokonai. És ami fontos, ehetők voltak. Mivel Bayville – gyanítom, szintén Lazac jóvoltából - tele volt szanaszét hagyott cserepekkel, és a palántanevelő tálca sem volt olyan ritka, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés, így csak néhány nap kellett ahhoz, hogy most nagyjából tucatnyi különböző ízű és színű növény lapuljon abban a hátizsákban, ami Laze jóvoltából lett első, itteni vagyontárgyam.
Hát ennyit az előzményekről, amelyeket volt időm végig gondolni, miközben North Castle felé buszoztam, mert persze még mindig nem voltak irataim, amelyekkel Lázár lime csodajárgányát vezethettem volna… Más esetekben… Mert a kaland részét képezte jelen esetben az is, hogy az út, amit meg kellett találnom, nem igazán volt „közkedvelt”. azt hallottam, hogy elég elhagyatott környéken van, ahol az én kétségtelenül megfontolt nézetem szerint nem lett volna okos dolog őrizetlenül hagyni egy Lamborghini Aventador-t. Így a jogosítványnélküliség már nem is volt fontos, azonban maradt a tömegközlekedés, a tökéletesen igazolvány és anonimitást őrző jegyvásárlás, a többszörös átszállás és végül a gyaloglás. Persze nem teljesen védtelenül és felkészületlenül. Lays gondoskodásának hála, telefon-, kabát- és bakancshiányban sem szenvedtem, bár meg kellett állapítanom, hogy ez utóbbi téren azért voltak hiányosságaim. Legközelebb kesztyűt és sálat is kell szereznem valahonnan.
Már éppen kotornám elő a telót a zsebemből, amikor meglátok valakit az út mellett álldogálni, így reménykedni kezdek abban, hogy ebben a világban is képes vagyok megfelelően tájékozódni. Én gyalogolok felé, ő meg egyre inkább hasonlít egy igencsak méretes útjelzőhöz, akire valaki ráaggatott egy fél csomagtartónyi méretű zsákot. Lehet, hogy nem egynapos lesz a „kirándulás”? De még mielőtt ezen tényleg elkezdenék aggódni – és mielőtt túl közel érnék az álldogálóhoz - a mentőötlet is megérkezik. Előkotrom a mobilt és a gyorstárcsázón beállított 3-ra bökök, majd várom a csengetést, s ha az ismeretlen némi késéssel engem utánoz a telefonkeresésben, akkor helyben vagyok!

**Lucas Bishop** Hétf. 27 Nov. 2023 - 21:52

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Szép kis gyaloglás vár még ránk. A megbeszélt csatornalejárat máskor megközelíthető lenne kocsival is, de jobbnak láttuk, hogy nem keltünk feltűnést. Ezen kívül pont ma dőlt egy fa arra az útra. Lehet, hogy a morlockok voltak és ügyesen megakadályozták, hogy az elhagyott úton ma se akarjon senki autókázni. Bárhogy is történt, nem szeretnének lebukni és én ezt tiszteletben tartom.
New York északi részén, a North Castle nevű külvárosi, fás-bokros részén áll a híd, ami alatt látszólag csak egy rövid alagút húzódik. Kevesen tudják, hogy onnan egy ajtón keresztül le lehet jutni abba a járatba, amit már rég nem használ a város. Az ajtó általában zárva van. Csak a mi barátaink közlekednek rajta. Páratlan a tudásuk, ha New York csatornarendszeréről van szó.
Romy-val akkor beszéltük meg, hogy a barátaival segítene támogatni a csatornalakókat, amikor meghívott és körbevezetett a bayville-i épületben. Ottjártamban az első gondolatom az volt, hogy azt a rengeteg növényt a tulajdonos telenyomta poloskával vagy rejtett kamerával, de mint kiderült, szó sincs ilyesmiről. A virágok nagy részét a lakók szerezték és már megtalálták volna a megfigyelő kütyüket, ha lennének ilyenek. Szakmai ártalom és az élettörténetemből eredő szokás, hogy még egy gyönyörű házikertről is ilyeneket gondolok.
Ma a zöldövezet egyik gazdája jön a segélycsomaggal. Örülök, hogy a high-tech sorcerer nem csak lelkesen felajánlotta, hogy a lakótársai is beszállnának ebbe a karitatív munkába, hanem meg is szervezték. Szeretném mindegyiküket megismerni, de mindig égetően sürgős teendőim akadnak és valahogy sose jön össze a teljes bayville-i bandával a lepacsizás. Lacey-t sem ismerem igazán. A titoktartás működik azon a helyen, leszámítva egy valakit, de Lacey-ről még ő se kotyogott ki sokat. Annyi megvan, hogy intelligens, szerény, de határozott nő és a növényeket nem csak emberi erővel termeszti. Merem remélni, hogy a mai találkozás nem fogja lesokkolni. Nem azért jövünk.
Egy kicsit előbb érkeztem a találkahelyre. Az autót messzebb hagytam, ahogy szoktam. A pántok feszülnek a zsákon, úgy telepakoltam. Több napos kirándulásra készülő turistának nézhetek ki itt az út szélén. Lacey megkapta a számomat is, hogy hívjon, ha valami közbejön vagy véletlenül eltévedne. Ragaszkodtam hozzá, hogy még a lakott területen találkozzunk. Nem szerettem volna, hogy egyedül barangoljon a semmi közepén még úgy sem, hogy állítólag tud magára vigyázni. Remélem, hogy az utóbbi állítást ma nem kell próbára tenni. Elhagyott környéken vagyunk, de ez pont annyira jelenthet veszélyt is, mint veszélytelenséget. Sosem szabad igazán lazítani, mert egy pillanatnyi figyelmetlenségen is múlhat az élet. Néha félreteszem ezt a gondolatot, de nem szívesen. Ma résen leszek, az biztos. Szokás szerint felfegyverezve jöttem. Minden szigorúan a ruha alá van rejtve, még az X-egyenruha is. Ez a novemberi időjárás kedvez az álcázásnak. A szélfúvásban a nagykabát és a vastag túranadrág teljesen normális. Energiával is fel vagyok töltve, úgyhogy ha bármilyen őrült készülne minket megtámadni, állok elébe.
Egyetlen autó sem suhan el az úton. Nem egy forgalmas környék. Tökéletes arra, hogy a csatorna és a felszín között járjanak a barátaink. Amíg várakozom, azon gondolkodom, mekkora eredményeket sikerült elérni. Tizenöt év elszigeteltség után a morlockok szóba álltak a fenti világ képviselőivel. A csapat fele vígan éli az életét abban az egykori lakótelepben, amiben sikerült nekik helyet találnunk a Professzor és az X-ek segítségével. A többiek még nem szánták rá magukat, hogy elhagyják a csatornát, de a tolvajló körutak helyett elfogadják azt a segítséget, amit nyújtunk nekik. Eleinte azt mondták, hogy hozzunk, amit tudunk, bármi jó. Most már konkrétan le merik adni a rendelést. Ez a legnagyobb öröm. Még Kuruzsló whiskey-igényeit is teljesítem. Fertőtlenítésre kell, hogyne...
A terv a következő: elsétálunk az átjáróhoz, odaadjuk a csomagot és váltunk pár szót a lentiekkel. Néhány dologra rá fogok kérdezni. Naprakész akarok lenni az ügyeikkel. Kapcsolatba léptem a morlockokkal, elnyertem a bizalmukat, így felelős vagyok a biztonságukért is, de azért is, hogy ne csináljanak butaságot.
A merengésből kilendít, hogy egy közeledő alakot látok. Remélem, Lacey az. Semmi nem kedvem nem lenne most lerázni valami idetévedő figurát, aki kérdezősködéssel vagy kéregetéssel fáraszt.

Isley