Elvoltam én a saját dolgaimmal, olyannyira, hogy megfeledkeztem arról milyen keveset beszélgetek Kaine szobatársunkkal. Vele kapcsolatban nincs nekem semmi bajom, csak kerülöm és csak akkor zavarom a levegőjét, ha már nagyon hiányzik. Ez ritkán fordul elő. Amióta elég keményen felléptem az ellen, hogy ne csináljon semmi hülyeséget – nem tetszett neki az indás megoldásom, azóta fúj rám, mintha mérgezett növényárus volnék, pedig nem vagyok az. Mindenesetre egy darabig próbáltam elengedni a gyilkos pillantásait magam mellett, inkább a magam dolgával foglalkoztam, volt éppen elég. Készülni a gólyabálra, megtanulni jól előadni a szövegem és haladni a tananyaggal is. Nem beszélve arról, hogy az egyik gyakorlati órát oktató tanársegéd megbolondult valamitől és nem hajlandó hinni nekem – jól is teszi mondjuk, de az más téma, hogy min használom a képességeim, ő arról elvileg nem tud.
Egyértelmű, hogy ahogy itthon fellendítem az életet a jelenlétemmel és pörgésemmel, úgy az egyetem sem szabadul meg tőlem és az ötleteimtől. Most is, ami növényt gyökereztettem meg percek alatt és ültettem el a mai nap kaspókba sikeresen jutott belőlük a szobámon kívülre is. Már három kaspót teli anyósnyelvvel cipeltem ki a szobámból, oxigéntermelőnek tökéletes lesz, dísznek lehet elmegy, de csak útban lesz, hogyha nem maradok a szobámon belül. De ott már elég nagy a dzsumbuj a növényeimtől, a jófajta oxigént meg nem csak magammal akarom megosztani, hanem velük is, néha kell egy kis frissesség.
Mielőtt elátkoztak volna a földszagért, amit az ültetéssel okoztam – finom földet hoztam be amíg nem voltak itthon és az íróasztalomon művészkedtem félre téve a kütyüjeimet még mielőtt Romy idegösszeomlást kapna amiért föld került a Floro nevű laptopomba. A konyhát nem akartam feldúlni, ott nagyobb lenne a káosz, de idebent a szobámban én vagyok érte a felelős, ha ki kell takarítani, seperni, akkor sokkal lelkiismeretesebben csinálom, mintha a konyhát kellene. Annak érdekében, hogy el se átkozzanak olyan időpontot választottam amikor csak Arrow nyűszít, hogy istenem Laze hülye vagy, mit csinálsz, miért nem engedsz közel a földhöz, ásni akarok és hasonlók. Sajnos a kutya is látta, hogy földet cipelek be a szobámba, de még ki tudtam időben zárni a szobából. Bár amilyen cseles volt kétszer kinyitotta az ajtókilincset, mire megelégeltem a dolgot és bezártam magam ide amíg a növényültetéssel foglalkoztam. Volt nekem itt mindenféle kerti felszerelésem, puszta kézzel most nagyon mocskos munka lett volna, így is az volt, de tűrhetőbb.
Szóval miután minden növényemből lett legalább újabb három kaspóval és már rend is volt a szobámban, hát szépen elkezdtem ki vinni a növényekből a szobából, ugye először az anyósnyelveket, aztán a zöldikékből is elhelyeztem ennyit a kinti bútorokon. Holnap lehet elmegyek és veszek nekik növény állványt, azon szépen elfér a sárkányfa is, meg talán szépen fog mutatni a könnyezőpálma mellett ez a polc megpakolva. Hozzám már nem fér be, de kint úgy gondoltam lesz helye, Arrow meg remélhetőleg nem veri le őket vagy rágja meg a levelüket. Mindegy, ez kiderül akkor, ha megtette már és megkaptam érte a napi lebaszást amiért nem figyeltem a kutya jelenlétére a lakásban.
Ha már a jelenlétnél tartunk, valamikor későn bújtam ki újra az akcióm után a szobámból, megéheztem. Először próbáltam csendben kiosonni, nehogy megzavarjak valamit, de aztán csak észrevettem, hogy amíg én odabent voltam idekint visszatért az élet Kaine személyében. Remélhetőleg nem az ablakon keresztül jött be megint, amit a levegőztetés miatt hagytam nyitva és ugrott egyből a tévé elé. Nem zavar, nézze nyugodtan, addig se tombol nagyon, ez pedig csak jót jelent egy darabig.
- Itthon vagy? Azt hittem tovább leszel ma távol. – ezzel kezdtem, de nyilván nem állt szándékában meghallani ezt, ezért se firtattam sokáig a dolgot, hanem haladtam tovább.
Már épp elértem volna a hűtőhöz, amikor megszólalt és azt hitte azért jöttem ki, mert zavart a tévé zaja. Először odapillantok, hogy mit is néz és csak azután válaszolok a kérdésére, lehetőleg nem túl flegmán.
- Ne aggódj, nem emiatt jöttem ki. Van fülesem, ha zavarna. Csak éhes vagyok. Maradt még a tacoból vagy már mind elfogyott? – valakinek köszönhetően, de ezt nem tetem hozzá. Nem mintha zavart volna, hogyha nem tacot eszek, csak érdekelt mi a helyzet kaja ügyileg. Legalábbis először úgy tettem, mint akit ez érdekelne, de aztán felsóhajtottam és miután konstatáltam, hogy a hűtőben van minden, csak taco nincs kivettem a görög saláta maradékot és afelett ültem a konyha pultnál, félig azon rágódva, – nem csak a salátán – hogy Kainetől ide érzem a szikrázó energiát.
- Te ettél már? – kérdezem meg végül, sejtem, hogy nem salátával akarja tömni magát, de van más lehetőség is hála valaki főzési tudományának. Most nem az enyémről beszélek, ami csak az alapokat ismeri.