Egyre inkább gondolkodom, hogy megkeresem Miss Chavezt, segítsen beazonosítani dolgokat, mert bár egyre közelebb jutok egy-egy megfejtéshez, mindig az a kérdés motoszkál bennem, hogy az a szabály, ami itt érvényes, ott mennyire? Mert akkor valójában teljesen feleslegesen keresem ezeknek az értelmét.
Az érkező észbe kap, aminek örömére leteszem a csészét, hogy teljesen az érkező felé fordulhassak, miután felismertem, ki is toppant be szó szerint hozzám.
- Üdvözöllek, Niel. - bólintok, ám még elcsípem a hátteret, remélehetőleg, s végre rá is tudok figyelni ténylegesen, főként, mert nem fest valami túl jól.
Már-már éppen válaszolnék neki, mert nagyon alaposan végigtekintettem rajta, sérüléseket keresve, hogy ellássam, de az az egy szó átmenetileg minden más kisöpör a fejemből. Kivéve azt, hogy meg akarom vizsgálni.
Komolyan nézek rá, majd előbb behajtom az előttem lévő kódexet.
- Kezdjük az alapokkal, és elölről. - teszem arrébb a kódexet. Mostanra már nem nagyon szeretek bármit is elemelni. Legfeljebb, csak egy kicsit kölcsönvenni... úgy örökre.
Mozdulatomon látni, hogy ha igent kapok válaszul a következő kérdésre, vagy akár nemet, ha úgy látom, akkor megvizsgálom.
- Először is: van-e sérülésed, fáj-e valahol? - közben érkezik egy tanonc, kezében egy tálcával, rajta teával. Idevarázsolhatnám, de az egyszerű tevékenységek is hozzásegítenek a fókuszáláshoz s gyakorláshoz. A tálca Niel elé kerül, ha akarja, elfogyaszthatja.
- Mi az oka annak, hogy a multiverzumokról kívánsz beszélni? - kicsit hosszasabb szünet után mondom ki ezt a kérdést. Mostanában a legtöbbször használt szó, s egy ideje az egyik leginkább nem kívánt szó, amit hallani akarok.

Olyan helyet kerestem, ahol besüt a Nap fénye, s viszonylag zavartalanul lapozhatom az egyik nélkülözhetetlen olvasmányt. Itt mi nem az, lehetne mondani. Már leszoktam, hogy alvás közben is olvasok, tanulmányozom a könyveket. Helyette éberen őrzöm álmaimat is, s legfőképpen: jegyzetelem. Miss Chavez szavaiból okulva minden álmomat feljegyzem, s kielemzem. Az az első álom, amire én is érzékeltem, hogy nem egy egyszerű álom, s Miss Chavez is megerősítette, nagyon nem volt kellemes. S legfőképpen megerősítette a később látott ... párhuzamos énem holt teste, majd pedig Miss Chavez reakciója, amikor közeledtem felé. Az az ösztönös lefagyás, a bizonytalanságával adta a bizonyosságát még inkább az egésznek, keretet adva.
Most is az egyik az egyik álmom után nyomozok, tele volt mindenféle jelképekkel, még ha a történet először zavaros is volt, egyes jelenetek nagyon is bennem vannak, s abból kiindulva rajzoltam le (haha) a szimbólumokat, amikre szigorúan rámutattam az alvás előtt, hogy jegyezzem meg, figyeljek fel rá. Mint ahogy mindenre az álmomból. Lucid dreaming a meghatározás, noha időnként nagyon meg kell csipkednem magam, hogy rájöjjek, éppen álmodom. Vagy éppen a párhuzamos világok egyikében vagyok. Akkor végül is nem nevezhető lucid dreamingnek. Sóhajtok egyet. Végül a bevillanó képekből lassanként összeraktam a történetet is.
Az álomnoteszem a jobbomon hever, s végre megvan! Megvan az egyik szimbólum! Mielőtt azonban nekifognék elolvasni, kortyolok egyet a teából, amit magammal hoztam. Felfrissít minden kutatás alatt, de csakis, míg meleg. Gőzölgő illata végig körbevett, a csendről annyira már nem mondhattam el, az udvaron gyakorol az egyik csoport, Wong hanga felharsan minden alkalommal. S nem mondhatom el a zavartalanságot, a következő másodpercben, a nyugalomról sem.
A csésze még a kezemben van, amikor az első szikra pattan, s nyugalommal kortyolok tovább. Az érintés azonban meglep, meg is állok a mozdulatban.
Felismerem a hangot.
- Szép napot Doktor Strange..., á, Niel, neked is szép napot! - leteszem a csészét. Ha már valaki elfeledte az illemet (időnként én is szoktam, Wong tudna róla ódákat zengeni), akkor emlékeztetem.
- Mi... - ekkor tekintek már rá, s egyből felfogom, valami nem egészen kerek nála, s bekapcsol az orvos, végigmérem.
- ... nden rendben? Nem úgy nézel ki. Mi történt? - ha még elkapom a hátteret, ahogy átlépett, belesek, de sokkal inkább Nielre fókuszálok.
- Ülj le, és elengedhetnéd a vállam, mielőtt eltöröd, olyan kétségbeesetten kapaszkodol belém. - mutatok az asztal melletti egyik székre, pont oda, ahová, ha leül, a napot nem veszi el tőlem. Vágyom a fényére.