Úgy érzem magamat, mint egy színházi előadó: mindössze két perc áll rendelkezésemre, hogy az új helyszínhez igazítsam a külsőmet, a technikusunk (vagy mi) pedig hamarabb szerel fel álcázott mikrofonnal és fülessel, mint ahogy egy F1 pilótának gumit cserélnek. Egy ideje már mozgásban voltunk, kívülről unalmas, belül mindennel felszerelt furgonból figyelve a célpont helyváltoztatásait, hogy kiválasszuk a tökéletes alkalmat. Tizenöt perc, és a tengerparton vagyunk.
Engem és Bobbyt kicsit távolabb tesznek ki, míg a csapatunk fennmaradó része továbbra is ugrásra készen várakozik - ezúttal már ránk, hogy mielőbb visszatérjünk a célponttal. Elég valószínű, hogy a Hydránál több kíváncsi szem szegeződik rájuk.
Az én ötletem volt, hogy Bobbyval társuljunk erre a projektre. Egyikünk sem szokott terepmunkához, ami azt illeti, mindkettőnknek ez az első alkalom, de csak az egyikünk izgul emiatt, és az nem Bobby.
Önkéntelenül sóhajtok fel, ajkaim pedig őszinte mosolyra görbülnek, ahogy először érzem meg a homokot a tornacsukás talpam alatt. Szórakozottan cirógatom meg Bobby buksiját a szabad kezemmel. Meglepően engedelmesen sétál mellettem; valahogy azt vártam, jobban résen kell majd lennem ahhoz, hogy ne repítsen egyből a hátsómra a lelkesedésével. Most, közelebb érve már leválasztom a póráz végét, hogy nyugodtan futkorászhasson a parton.
Úgyis tudja, hova kell mennie.
- Bobby, finoman! - kiáltok a Golden Retriever után gyengéd szigorral a hangomban. Nem vesztegette az időt, sem az iménti szagminta emlékét, szinte egyenesen a földönkívüli eb felé vette az irányt.
Kissé megszaporázom a lépteimet, habár egyértelmű, hogy négylábú kísérőm nem próbálkozik többel a szaglászós barátkozásnál. Mikor végre utolérem őt, bocsánatkérő mosollyal fordulok a lány felé.
- Elhúzhatom tőle, ha zavar - ajánlom fel udvariasan. Csak futólag pillantok végig rajta, a kedves virágokon és a szőke hajkoronán, mielőtt a szemébe néznék.