Mocskos egy világ volt ez.
A nyomorult isten sem kért belőle, aki ide toloncolt. Lassan két éve ignorált. Nem küldött próféciákat, nem szőtt rejtélyes üzeneteket az álmaimba. Lapított. És minél tovább lapított, annál biztosabb voltam benne: egyszer még kinyírom.
Figyeltek, irodalmárok? Egyel kevesebb vitatéma. Valóban meghal a szerző. Én ölöm meg.
De előtte bejárom a mocskos világának legmocskosabb zugait, mert amíg nem ő irányít, addig a saját története a fegyverem. A kijutásom záloga.
Erre a zugra különösen ráfért a takarítás. Vastag réteg kosz rakódott a bőrömre, amint beléptem a klubba. Áporodott emberszag, verítéktől nyirkos érintések. Még a leszívott életerő is romlottnak, gyomorforgatónak érződött.
Női alakban flörtöltem be magam a kapun, nehogy csorbát ejtsek az egyetemista Han Yeonu makulátlan imázsán, ha már a szülei minden követ megmozgattak érte. Azok alá temették be az igazságot. A fiuk egy elfajzott torzszülött, aki kizsigerelte a saját megmentőjét. Micsoda drámai karakterkoncepció!
A füldugón keresztül, a koponyám alatt lüktetett a gépies zene. Itt-ott kicsúszott a kezemből a kontroll. Kerültem a szemkontaktust, néhány mazochista barom mégis fennakadt a hálómon. Statiszták voltak egytől-egyig, még csak nem is kis halak. Papucsállatkák, moszatdarabok, homokszemek a tenger aljáról. Viszont roppant ragaszkodóak. Rosszullétig, szédülésig szipolyoztam őket, mire engedtek.
Az utolsó bátor homokszem a fejét fogva támolygott el tőlem. A pultra könyököltem, és kortyoltam egyet a koktélból, amire meghívott. A jelenet valódi főszereplőjét figyeltem.
Vonalzóval tervezték meg a vonásait, és úgy pakolták rá az izmokat, hogy egyértelműen kirajzolódjanak a ruha alatt, a haja pirosan, stoplámpaként vibrált a villódzó fényekben. Ő sem magának fizette az italait, erre mérget vettem volna.
Ám nem a külcsín emelte ki igazán a tömegből. Inkább az, ahogy rezonált körülötte a levegő. Mintha a puszta létezése cáfolná a valóságot. Mintha az egész lényéből hazugságok sugároznának.
Áradt belőle valami más is. Egy kellemes, különös virágillat. Nem tudtam hova rakni. Felülírta a csőcselék bűzét, tompította az ingereket. Hívogatott. Pillanatig sem kételkedtem benne, ha vakon követném, virág lenne a koporsómon.
Igazi rosszfiúba botlottam, minden jel erre utalt. Az aurája, a pillantása, a magabiztos könnyedség, amivel magához csábította az áldozatait. Drogdíler – tippeltem. Vagy árulja a kábítószert, vagy ő maga az.
Tökéletes volt. Érte kiáltott a cselekmény, ez a sekélyes, lápos állóvíz.
Fürkésztem a tekintetét. Ezúttal szándékosan vetettem ki a hálót.
Drága, gyönyörű antagonistám. Nincs kedved egy tánchoz? – ült némán a kérdés az ajkam szegletében.
Bejelentkezés
KEDVCSINÁLÓ
Üdv a Dimenziókapuban!
A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Jelenleg 2025/26 telét írjuk az oldalon.
Az oldal vezetősége
Percike, a Mindenható
Stan Lee, a Mesélő
Chatbox
Chatbox
Legutóbbi küldetések
» How did We get so Dark?
by Laserian Harries Tegnap 10:27 pm-kor
» The evilest variant
by Rosemarie Morozov Tegnap 9:19 pm-kor
» Stardew Valley
by Laserian Harries Szomb. Május 18, 2024 1:16 am
» Not scared of giants
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 9:52 pm
» In front of Sorry
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 8:56 pm
» Mirror stares back hard
by Lucas Bishop Pént. Május 17, 2024 3:47 pm
» Csibefutam
by Laserian Harries Pént. Május 17, 2024 3:40 pm
» Otthon édes otthon
by Stan Lee Csüt. Május 16, 2024 4:36 am
» I buried my faith with you - Laze & George
by Laserian Harries Csüt. Május 16, 2024 3:32 am
by Laserian Harries Tegnap 10:27 pm-kor
» The evilest variant
by Rosemarie Morozov Tegnap 9:19 pm-kor
» Stardew Valley
by Laserian Harries Szomb. Május 18, 2024 1:16 am
» Not scared of giants
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 9:52 pm
» In front of Sorry
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 8:56 pm
» Mirror stares back hard
by Lucas Bishop Pént. Május 17, 2024 3:47 pm
» Csibefutam
by Laserian Harries Pént. Május 17, 2024 3:40 pm
» Otthon édes otthon
by Stan Lee Csüt. Május 16, 2024 4:36 am
» I buried my faith with you - Laze & George
by Laserian Harries Csüt. Május 16, 2024 3:32 am
Evil is Sexy
Marvel: Madness Returns :: "It's not about how much we lost. It's about how much we have left." :: Marvel: Legendák :: Archivált helyszínek és játékok
Every story needs a villain. Are you up for the role?
Han Yeonu
Hozzászólások száma : 20
Csatlakozás ideje : 2023. Nov. 15.
Tartózkodási hely : valami hülye szuperhős sztori
Munka/hobbi : író, szociológia hallgató
Ki van a képen? : Kim Sejeong ♀ Kim Taehyung ♂
Keresem : A főhősöket és a cselekményt.
• doing good for bad reasons •
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.