Chatbox
» But who's gonna give you your goodnight kiss
by Niel Topsfield Ma 11:40 am-kor
» Angels can cry
by Lacey Harries Ma 11:02 am-kor
» Museum hide and seek - Lacey & Bo-Wei
by Fu Bo-Wei Tegnap 3:01 pm-kor
» Rain announces lightning
by Shu Kyoko Tegnap 8:17 am-kor
» Előzmények
by Danny Ketch Csüt. Szept. 19, 2024 7:11 pm
» Throwback thursday
by Peter Parker Szer. Szept. 18, 2024 10:29 pm
» Teenage disaster
by Aurora Knightley Szer. Szept. 18, 2024 9:47 pm
by Niel Topsfield Ma 11:40 am-kor
» Angels can cry
by Lacey Harries Ma 11:02 am-kor
» Museum hide and seek - Lacey & Bo-Wei
by Fu Bo-Wei Tegnap 3:01 pm-kor
» Rain announces lightning
by Shu Kyoko Tegnap 8:17 am-kor
» Előzmények
by Danny Ketch Csüt. Szept. 19, 2024 7:11 pm
» Throwback thursday
by Peter Parker Szer. Szept. 18, 2024 10:29 pm
» Teenage disaster
by Aurora Knightley Szer. Szept. 18, 2024 9:47 pm
Marvel: Madness Returns :: "This story has been yours all along. You just didn't know it." :: Titkos invázió :: Amerika
Re: We need to do something
• doing bad for good reasons •
we need to do something
Jellemző rá, hogy elkalandozzon a gondolatai között. Olykor nehéz eldöntenem, hogy az ihlete ragadja el éppen, vagy az élet értelméről szőtt idealista elképzelésein töpreng, melyeket bizonyára nehezen egyeztet össze a közelmúlt történéseivel. Velem. Ezúttal egyik lehetőség sem tűnik valószínűbbnek a másiknál; a tépelődő arckifejezése azt a napot juttatja az eszembe, mikor eldöntötte, csatlakozik az X-Menhez és engem hátrahagyva Amerikába költözik. Nem túl jó előjel. Ha bárki másról lenne szó, nem várnám ki, míg magától veszi elejét a nyugtalanító hallgatásának, a bátyámmal szemben azonban mindig több türelemmel viseltetek, mint amennyi tudomásom szerint egyáltalán a rendelkezésemre áll.
Megvárom, míg helyet foglal, csak azután telepszem le én is a közvetlen közelében.
- Gondoltam. Eddig nem tűnt úgy, mintha szívesen dolgoznál ezzel a színnel. - A kezén lévő festékfolt határozottan vérvörösnek hatott, de minden esetre túl agresszívnak Piotr lelkivilágához. Aggódva gondolok rá, hogy talán pont az én befolyásom áll a hátterében. Tudom, mennyire megviselte az elvesztésem, és ami utána következett... Mindannyiunknak könnyebb lett volna, ha végleg odavesztem volna.
Enyhén félredöntöm a fejem, ahogy a falevelekről kezd beszélni.
- Oké, Dumbledore... - Vele együtt mosolygok, mikor végül felkuncog. Pedig szerintem nagyon is jól ment neki a kertelés. Ha tudom, hogy legközelebb az otthon szó kúszik a szájára, mindenképpen bátorítottam volna rá, hogy ne fogja vissza előttem a tehetségét.
- Fel se tűnt - felelem gyanútlanságot színlelve, arcomat az ablak felé fordítva. Régóta nem érzek honvágyat azután a hely után. Egy másik élet részét képezi, amelyben egy másik Illyana szerepelt, halvány sötétséggel a majdnem hiánytalan lelke körül. Legalábbis ezzel győzködöm magam, miközben minden erőmmel igyekszem az agyam hátsó részébe utasítani az emlékeimet. Az elmúlt években is birtokoltam ugyanezt a tudást, egyetlen apró részlet sem merült feledésbe - csakhogy nem éreztem semmit, ha a családomra gondoltam. Ha mégis, annak nem sok köze volt a szeretethez. Az enyémek voltak, és biztonságban kellett lenniük. Hidegvérrel végeztem volna bárkivel, aki egy pillanatig is fenyegetést jelentett rájuk nézve - saját magamat kivéve.
Pontosan ez az oka, hogy nem adhatom meg Piotr-nak, amit szeretne.
- Biztos vagyok benne, hogy senki sem ellenezné, ha hazalátogatnál egy kis időre - teszem hozzá jelentőségteljesen, mielőtt ténylegesen szóvá tehetné a kérését.
Megvárom, míg helyet foglal, csak azután telepszem le én is a közvetlen közelében.
- Gondoltam. Eddig nem tűnt úgy, mintha szívesen dolgoznál ezzel a színnel. - A kezén lévő festékfolt határozottan vérvörösnek hatott, de minden esetre túl agresszívnak Piotr lelkivilágához. Aggódva gondolok rá, hogy talán pont az én befolyásom áll a hátterében. Tudom, mennyire megviselte az elvesztésem, és ami utána következett... Mindannyiunknak könnyebb lett volna, ha végleg odavesztem volna.
Enyhén félredöntöm a fejem, ahogy a falevelekről kezd beszélni.
- Oké, Dumbledore... - Vele együtt mosolygok, mikor végül felkuncog. Pedig szerintem nagyon is jól ment neki a kertelés. Ha tudom, hogy legközelebb az otthon szó kúszik a szájára, mindenképpen bátorítottam volna rá, hogy ne fogja vissza előttem a tehetségét.
- Fel se tűnt - felelem gyanútlanságot színlelve, arcomat az ablak felé fordítva. Régóta nem érzek honvágyat azután a hely után. Egy másik élet részét képezi, amelyben egy másik Illyana szerepelt, halvány sötétséggel a majdnem hiánytalan lelke körül. Legalábbis ezzel győzködöm magam, miközben minden erőmmel igyekszem az agyam hátsó részébe utasítani az emlékeimet. Az elmúlt években is birtokoltam ugyanezt a tudást, egyetlen apró részlet sem merült feledésbe - csakhogy nem éreztem semmit, ha a családomra gondoltam. Ha mégis, annak nem sok köze volt a szeretethez. Az enyémek voltak, és biztonságban kellett lenniük. Hidegvérrel végeztem volna bárkivel, aki egy pillanatig is fenyegetést jelentett rájuk nézve - saját magamat kivéve.
Pontosan ez az oka, hogy nem adhatom meg Piotr-nak, amit szeretne.
- Biztos vagyok benne, hogy senki sem ellenezné, ha hazalátogatnál egy kis időre - teszem hozzá jelentőségteljesen, mielőtt ténylegesen szóvá tehetné a kérését.
Re: We need to do something
• doing good for good reasons •
We need to do something
To Illyana
Elbizonytalanodom. Jobban, mint gondoltam. Megérzem hangulatát, s ugyan tudom, talán legjobban mindenki közül, miként lehet húgommal még ilyenkor is zöld ágra vergődni, azért nem az a kérdés most, hogy elmegyünk-e egy fagyira vagy moziba.
De karjaim már megelőznek, a zsebemből ő köré vágynak, hogy magamhoz ölelhessem. Annyira szerettem volna megvédeni. A biztonságot adni a számára. Ha valakinek, akkor neki a legjobban. A sikertelenség keserűsége és fájdalma csak erősebb lett, a szégyennel együtt, amikor újra láthattam testvéremet. De most a karjaimban van. Mosolyom már akkor ott honolt arcomon, hogy megpillantottam.
Helyet keresek, olyat, ahol leülve egymagasak lehetünk, még ha le is ül majd. Nem kerüli el figyelmem a mozdulat, s fáj. A bizalom kérdése azóta erősen kétséges bennem, hogy bízik bennem, mióta...
- Hnn? - értetlenül nézek rá, de már addigra el is éri a festéket. Hát persze. Ameilyen darabosra érezte magát a festék, nem is akart lejönni, de nem figyeltem rá.
- Köszönöm.
Legszívesebben a földre kucorodnék vele, mint gyerekkorunkban. Nem érdekelt az időkülönbség. Vele eltűnt mindaz, s minden nélkülözés. Csakis a szeretet maradt meg, amiben osztoztunk anyáékkal...
- Jól vagyok. Éppen új festékanyagokat próbálok ki. - de nem ez a lényeg Piotr....
Zavartan elhallgatok, kezeim egymásnak ütögetném, lassan, segítve ezzel nekiindulni gondolataimat.
- Most egészen furcsa a nyár. Még a falevelek neszei is egészen mások. - azért ennyire a kaputól nem kéne eljutni a kályháig.
Várok is egy pillanatot, a földre is tekintek, majd halkan elkuncogom magam.
- Nem igazán megy a kertelés. - mosolyom eltűnik, puhatolozóvá válik, úgy nézek rá.
- Az otthonunkra emlékeztet. Az ottani nyarakra... - szavaimban ott a vágyakozás. Nekem el kellett mennem, nem maradhattam, mindenkit, akit szeretek, csak bajba sodortam volna azzal, aki valójában vagyok.
Re: We need to do something
• doing bad for good reasons •
we need to do something
Szép gesztus volt, hogy megtartották a szobát, amin hosszú évekig Kittyvel osztoztunk. Talán attól féltek, másképp visszajárnék kísérteni; túlvilági démonként szipolyoznám ki az életerőt a diákokból, és azok, akik hátramaradnának, a tábortűz mellett suttognák el a rólam szóló rémtörténeteket. Lehettem volna legenda is, egy szájról-szájra hagyomány, szerencsétlen módon azonban a túlélés jutott osztályrészemül. Plátói rajongás helyett untató, jeges pillantások. Szinte megfosztva érzem magamat. Most is szellem vagyok, csak másképp.
Akadnak olyan lakók, akik ismertek engem az első életemből - hívjuk így -, meg azok a szerencsések, akik egyszer sem futottak össze velem a köztes életemben. Ám a harmadik csoport, Pixie barátai különösen, egyáltalán nem rajonganak az itteni jelenlétemért. Nem hibáztatom őket, de nem is érdekelnek annyira, hogy foglalkoztasson az ellenszenvük. Abba azért bele kellett törődnöm, hogy nem játszhatok folyton az idegrendszerükkel a saját szórakozásomra, ha itt akarok maradni, és még nem győztem meg magamat egészen arról, miért nem kellene itt maradnom. Végtére is Limbót és az egykori otthonomat leszámítva Xavier iskolája az egyetlen hely, rendszer és életforma, amit valaha is ismertem.
Szóval igyekszem jól viselkedni. Például nyugodtan heverészni az egykori ágyamban, amíg az újoncok a Danger Roomban köpik ki a tüdejüket. A szimulációk szerencsére fáradhatatlanok, nem tesz semmit, ha pár órával később kerülök sorra.
Lassan zsibbadni kezdenek az ujjaim, olyan régóta tartom már a telefonomat ugyanabban a pozícióban. Képernyőjén Kitty apró chat képe, az utolsó, bizonytalan beszélgetéseink nyomai láthatóak. Sok mindent írtam már az elmúlt percekben, de még egyetlen üzenetet sem küldtem el. Egyszer oda is eljutok majd, tudom, ha nem is ezen a napon.
Éppen, amikor félredobom a mobilt és egy gondterhelt sóhajra ragadtatom magam, a folyosó padlójának öreges reccsenése adja a tudtomra, hogy valaki áll az ajtó előtt. Ha be is óhajt kopogtatni az illető, készséggel közlöm vele, hogy a Pokol hercegnője ma nem fogad látogatókat.
Enyhén szólva is szélsőséges változás megy végbe rajtam, amint rájövök, hogy a bátyám jött el hozzám. Alighogy megpillantom Piotr-t, ajkaim szeretetteljes mosolyra húzódnak. Ez a mosoly pedig csak az övé: nincs más, akinek a puszta jelenléte ilyen őszinte, feltétlen boldogságot váltana ki belőlem. Máris elé sietek, hogy lehúzzam magamhoz egy hatalmas ölelésre.
- Piotr! Jó látni téged. Minden rendben, te hogy vagy? Gyere, ülj csak le, ahol szimpatikus. - Ott az íróasztal melletti szék és a két ágy, ami közül válogathat. Addig is villámgyorsan lezárom a telefonom képernyőjét és az éjjeli szekrényre helyezem a készüléket, mielőtt még szemet szúrna neki az ismerős arc. - Maradt rajtad egy kis festék. - Vérvörös. Jó testvérként készségesen nyálazom be az ujjamat, hogy eltüntessem a foltot a kézfejéről. A természetes összetevők miatt nem okoz különösebb problémát.
Már azelőtt észrevettem rajta, mennyire gondterhelt, hogy egyáltalán megszólalt volna, ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a kérdezésem nélkül is be fog avatni, amint rátalál a megfelelő szavakra. Az már nem olyan biztos, hogy én is kész vagyok hallani őket.
Akadnak olyan lakók, akik ismertek engem az első életemből - hívjuk így -, meg azok a szerencsések, akik egyszer sem futottak össze velem a köztes életemben. Ám a harmadik csoport, Pixie barátai különösen, egyáltalán nem rajonganak az itteni jelenlétemért. Nem hibáztatom őket, de nem is érdekelnek annyira, hogy foglalkoztasson az ellenszenvük. Abba azért bele kellett törődnöm, hogy nem játszhatok folyton az idegrendszerükkel a saját szórakozásomra, ha itt akarok maradni, és még nem győztem meg magamat egészen arról, miért nem kellene itt maradnom. Végtére is Limbót és az egykori otthonomat leszámítva Xavier iskolája az egyetlen hely, rendszer és életforma, amit valaha is ismertem.
Szóval igyekszem jól viselkedni. Például nyugodtan heverészni az egykori ágyamban, amíg az újoncok a Danger Roomban köpik ki a tüdejüket. A szimulációk szerencsére fáradhatatlanok, nem tesz semmit, ha pár órával később kerülök sorra.
Lassan zsibbadni kezdenek az ujjaim, olyan régóta tartom már a telefonomat ugyanabban a pozícióban. Képernyőjén Kitty apró chat képe, az utolsó, bizonytalan beszélgetéseink nyomai láthatóak. Sok mindent írtam már az elmúlt percekben, de még egyetlen üzenetet sem küldtem el. Egyszer oda is eljutok majd, tudom, ha nem is ezen a napon.
Éppen, amikor félredobom a mobilt és egy gondterhelt sóhajra ragadtatom magam, a folyosó padlójának öreges reccsenése adja a tudtomra, hogy valaki áll az ajtó előtt. Ha be is óhajt kopogtatni az illető, készséggel közlöm vele, hogy a Pokol hercegnője ma nem fogad látogatókat.
Enyhén szólva is szélsőséges változás megy végbe rajtam, amint rájövök, hogy a bátyám jött el hozzám. Alighogy megpillantom Piotr-t, ajkaim szeretetteljes mosolyra húzódnak. Ez a mosoly pedig csak az övé: nincs más, akinek a puszta jelenléte ilyen őszinte, feltétlen boldogságot váltana ki belőlem. Máris elé sietek, hogy lehúzzam magamhoz egy hatalmas ölelésre.
- Piotr! Jó látni téged. Minden rendben, te hogy vagy? Gyere, ülj csak le, ahol szimpatikus. - Ott az íróasztal melletti szék és a két ágy, ami közül válogathat. Addig is villámgyorsan lezárom a telefonom képernyőjét és az éjjeli szekrényre helyezem a készüléket, mielőtt még szemet szúrna neki az ismerős arc. - Maradt rajtad egy kis festék. - Vérvörös. Jó testvérként készségesen nyálazom be az ujjamat, hogy eltüntessem a foltot a kézfejéről. A természetes összetevők miatt nem okoz különösebb problémát.
Már azelőtt észrevettem rajta, mennyire gondterhelt, hogy egyáltalán megszólalt volna, ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a kérdezésem nélkül is be fog avatni, amint rátalál a megfelelő szavakra. Az már nem olyan biztos, hogy én is kész vagyok hallani őket.
We need to do something
• doing good for good reasons •
We need to do something
To Illyana
Már vagy félórája csak keverem a színt, észre sem véve az idő múlását. Valójában a szívem nehéz, egy ideje már vívódok azon, hogy Illyana elé állva felvessem az ötletet: ideje lenne hazamenni, s tudatnunk szüleinkkel, hogy ő még él. Akkor is, ha történtek vele dolgok, akkor is, ha tudom, mennyire nehéz lesz ott újra megjelenni. De szüleinknek joguk van tudni, hogy húgom, a lányuk él. Szeretettel vették körbe, s szívük ugyanúgy fájhatott, mint az enyém, ha nem jobban, amikor azt hittük, meghalt.
Leengedem a kezem, benne a keverőlapáttal, annyira elmerengtem, hogy a kezem automatikusan várakozó üzemmódva került. Sóhajtva könyökölök államra, megkeverve a már száradni készülő festéket.
- Te is érzed?
Durva, vérvörös színe kiváló kiegészítője a méregzöldnek. Vagyis az utóbbi van bennem. A festék anyaga pedig olyan merev és darabos, mint egy kikrisályosodott sóoldat. Vagyis szépen beledolgoztam az érzéseimet.
Leteszem a lapátot, s inkább vizet öntök az egészre. Ebből már úgysem lesz semmi.
Leteszem a bőrkötényt, ahogy felállok, de még mindig nem érzem az energiát, hogy ezzel előálljak Illyananak.
A levendula segíteni fog. Erőteljes illata mindig kijózanít, s előszeretettel szárítom meg a virágokat, mentem el magját, ezzel újabb színeket alkotva a levendula színpalettán, minden évben. Nem igazán foglalkoztat most, az illat viszont kijózanít. El kell indulni ezen, aztán majd jön valami. Anyáék megérdemlik, hogy tudják.
Sosem kell kérdeznem, merre látták. Egyszerűen csak hagyom, vigyen a lában, amerre jónak látja, s ez rendszerint be is jön. És persze, az sem árt, ha ismeri az ember, és a mutáns is, Illyana szokásait.
- Hello. Hogy vagy? - szerintem ennél sutább nyitással nem is tudtam volna kezdeni, bele is süllyesztem kezeim a zsebeimbe.
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|