- Nagyon helyes, úgysem engednélek el itthonról egyhamar most, hogy visszajöttél! – jelentette ki George ellenkezést nem tűrő hangon. Neki sokat jelentett az, hogy visszakaphatta a lányát és ha csak részben is, de tudja életben van, nem veszítette el őt. A lelke mélyén most már egy kis béke honolhat és aggódhat más miatt, nem a lánya hol és miben létéről, meg egyáltalán azon, hogy él-e még, mert itt volt és csak ez számított.
- Miért nem szerettem Szellempókot? A válasz elég egyszerű Gwen. Segíteni próbált, de azzal csak néha rontott a helyzeten. Azt várták tőlem, hogy elkapjam és sittre vágjam, amiért nem tiszteli a törvényeket, mert a rendőrök munkáját nehezíti a folytonos és random megjelenésével, önjelölt hősködésével. Persze mind szép és jó, hogy csak segíteni akartál, de nagy fejfájást okoztál vele nekem. – vallja be őszintén, mert akinek meg kellett hallgatnia a folytonos elégedetlenséget az ő volt, nem Szellempók, nem Gwen. De nem akarta ennél is jobban terhelni a lányát ezzel, ezért is tekintette ezt a témát lezártnak. Ha Gwen tisztázni szerette volna magát, természetesen meghallgatta, sehová nem sietett most.
Gwen utalását egy lehetséges kedves barátnőről meg sem akarta hallani.
- Készítek valamit ha éhes vagy, és ugyan Gwen, nem kell féltened engem. A munkában nincs helye zavaró tényezőknek, romantikának, tudhatnád. – válaszolta röviden, azt nem akarta hozzátenni, hogy számára a munkája fontosabb volt, mint megtalálni újra az igazit.
Elvette a kávéspoharat a polcról, majd úgy ment le szépen és nyugodtan Gwen mellett. Végre sok idő után ez lehetett az első olyan alkalom, amikor nyugodt volt, mert tudta itthon van a lánya. Az, hogy Gwen Szellempók, még emésztenie kellett. Kénytelen volt, ha Gwen igazat mondott – már pedig eléggé úgy tűnt, hogy igazat mond – megbékélni a kialakult helyzettel.

Lelkesen bólogatott amikor a lánya visszakérdezett Nick Wildere, bár az ismertetője nem nagyon volt tetszetős a számára. Őrült tudós, kísérletek, mind olyan tény volt, ami miatt a srác apját lecsukta volna. Szerencse, hogy nem abban a világban élt, mert nem nyugodott volna addig amíg pontot nem tesz az ilyen ügyek végére. Szerinte az emberek csak ne játszanak istent van anélkül is elég problémájuk az életben.
- Értem. – fogta rövidre ezt a részt, mivel nem ismerte Gwen új ismerőseit és nem is nagyon volt lehetősége rá az elmondottak alapján találkozni velük itt, csak ha azzal a kütyüvel átmegy Gwennel a másik világba, ezért nem is állt szándékában tovább faggatózni. Beérte azzal, amit a lánya mesélt róluk és az pont elég volt.
Nem mozdult mellőle. Itt volt, ölelte és amikor úgy érezte, hogy Gwen szabadulni akar a világ elől akkor merte csak elengedni a lányát.
- Örülök, hogy szereztél barátokat, de a visszatérésedet oda, majd később vitatjuk meg. Nem vagyok hajlandó most rögtön visszaengedni téged. – határozta el magát, bár tudta, hogy erővel nem tudná itt tartani a lányát, ha menni akar, akkor menni fog, valószínűleg elszökik az ő akarata és tudta nélkül.
- Mindent kézben tartottam, amennyire lehetett és tudtam. – kezdett bele a válaszba, de azt már nem mondta el, hogy valójában mennyire viselte meg a lánya eltűnése. Hiányzott neki, kereste is éppen eleget, de hogy más világban legyen, arra nem gondolt és nem is számított.
- Az őrsön mindenki nagyon elkötelezett, keményen dolgoznak a biztonságért. A rossz fiúk nem alszanak sosem, volt pár apró bandaháború, de olyan, amiről lemaradtál volna nem hiszem, hogy lett volna vagy nem jutott a rendőrség tudtára. – ez is lehetséges ugyanis, kezdve azzal, hogy Szellempók kiléte is rejtve maradt a rendőrség előtt, meg úgy összességében az egész világban.
- A Szellempókos kérdésedre nem válaszolok, most, hogy tudom mindvégig te voltál az. – neki ugyanis nem hiányzott Szellempók, a lánya annál inkább. Nehezen ismeri be, hogy most össze van zavarodva. Rendbe kell tennie az érzéseit.
- Nem untatnálak most azzal, hogy mi történt a városban. Valójában apróságok, amik szerintem sem Szellempókot, sem a lányomat nem érdekelhetik. Gyere, menjünk a konyhába. Éhes vagy? Van még a kávéból is és nem hűlt még ki.

Kell neki még egy kis idő, míg lenyugszik és rájön, hogy a lánya a Kaine is olyan, mint ő alatt azt értette, hogy pókhálót vet ki és még erősebb is a lányánál. Hol és hogy történnek ilyenek? Tette fel a kérdést csak magának, mert attól tartott, hogy a kapott választól csak feldühödne és ki akarná pucolni azt a helyet, ahol ilyesmi történik New York ártatlan polgáraival, akármelyik New Yorkban is legyenek. Bár még mindig voltak kételyei erről.
- Tehát ez a Kaine olyan, mint te csak erősebb nálad. – ismétli meg az elmondottakat, hogy a lánya is láthassa felfogta. Felfogta, amennyire tudta. Látni akarta a bizonyítékokat, addig nem fogadta el a tényt, hogy neki át kellene mennie valahová máshová.
A máshova szóról hallani sem akart. Figyelte a képeket és a videókat is, megjegyezte magának ezt a Kainet meg Nielt és a Betépett pillangós dolgot. Tényleg valódinak tűntek.
- Ez pedig kicsoda? Nick Wilde személyesen? – érdeklődik, mert szemmel láthatóan mindenhol ott van és az a gyanúja, hogy vagy nagy bajkeverő a srác vagy ennyire érzi kötelességének mindenhol ott lennie. Mindenesetre a bandás videó után megrázza a fejét nemlegesen. Arról szó sem lehet, hogy Gwen ilyesmi miatt okolja magát, az ő lánya nem okozhatott balhét semmiféle rajongóknál, inkább örülniük kéne azokkal a suhanc srácokkal együtt, annak Gwen lett a dobosuk. Ezt persze nem mondja ki hangosan.
- Tehetséges vagy Gwen, erre mindig emlékezz, ha nehézségekkel nézel szembe. Az édesanyád büszke volna rád, ha láthatna most. – nem azért emlegeti a feleségét, hogy gyásszal keserű érzéseket keltsen lányában, csak a tudtára akarja adni a szülei büszkék rá, akkor is, ha mások mást mondanak róla.
- Most itt vagy, ez a fontos. – válaszolta egy kicsit megértőbben, végső soron Gwen a lánya volt, a legféltettebb kincse a világon és amikor azt hitte elveszítette őt, hogy történt vele valami rossz, hetekig kereste és várta őt haza reménytelenül, ez idáig.
- Bajom eshet? Erős fából faragtak, minket Stacyket, ez még a nagybátyádra is igaz, de neki nem kell visszamondanod, hogy ezt mondtam. – George testvére ugyanis álmodozó volt az ő szemében, mégis az látszott beigazolódni, hogy a testvérének volt mindvégig igaza a hősöket illetően.
Látva, hogy érzékeny témára tapintott rá a lányánál, újra feláll mellé és bár tudja, hogy a lánya erős független nő, aki nem kér az öleléséből, most mégis jobbnak látta, ha újra megöleli őt, hagyja, hogy kisírja magát. A sírás nem szégyen, őt is környékezte, de inkább lehettek volna ezek örömkönnyek, mint olyan bánatosak, mint Gwené.
- Peteren nem neked kellett volna segítened. Nem te tehetsz róla Gwen. – csitítgatja és ahogy kislány korában, úgy most is itt van mellette, ez nem olyan horzsolás, amit eleséskor szerzett, de hasonlóképpen érez.
- Ne tedd. – szólal meg a sajnálkozás végén. – Elfogadom a bocsánatkérésed, de attól a három hét az három hét szobafogság kisasszony! Nem úszod meg olyan könnyen. – itt már egyszerre próbált szigorú és tréfás is lenni, hogy megnevettesse a lányát.

- Az emberek megmentését hagyd azokra, akiknek ez a hivatása Gwen. – lepillantott a lányára és nem hitt a szemeinek, az eszének sem, miután a lány előállt azzal, hogy ő Szellempók és nem ne mondjon semmit, inkább hallgassa meg őt, mielőtt diliházba küldené. Nehezére esett ugyan nem közbeszólni, de bólintott, hogy végig hallgatja őt. Ha a lánya elengedi, akkor le is ül Gwen ágyának szélére. Mindahhoz amit hallott le kellett ülnie, hogy felfoghassa miről is beszél Gwen. Noha volt némi logika abban, amit mondott, legalábbis Szellempók és az ő eltűnése között. A párhuzamos világ gondolata idegen volt tőle, nem is barátkozott meg vele és az, hogy Gwen hazaállít és ilyeneket állít. Először azt gondolta, hogy talán átmosták az agyát, valamilyen szer hatására találhatott ki ilyesmiket, de miután a kezében fogta Szellempók maszkját tudta, hogy kivel áll szemben. Szellempókkal és Gwennel, aki egy és ugyanaz a személy, az ő lánya.
Megfogta Gwen kezét és a csuklóját nézte, amin az a furcsa szerkezet volt. Nem azoknak az okosóráknak tűnt, amit a kirakatban látott. Még nem mondta el a lányának, hogy ebből alig hisz el valamit, noha a fele jó hír volt a másik fele pedig szomorúsággal töltötte el őt és aggódalommal. Először tudni akarta ki ez a Kaine? Ő szédítette meg a lánya fejét ennyire? Ő miatta hazudik ilyesmit neki?
- Tételezzük fel, hogy hiszek neked. Ez tényleg… - itt körbe mutatott a kezével és arra az információ tömkelegre értette a gesztusát, amit Gwen most közölt vele, meg persze a maszkra, ami Szellempóké volt. – Tényleg, mind igaz, amit mondtál nekem? Ki ez a Kaine? Beléptél egy bandába és dobolsz? – mély levegőt vett és kifújta azt. Ha a lánya fellépett volna valahol, akkor arról készült volna videó is, látta volna őt, az ilyet mindig nagy dobra verik a tinik, főleg Gwen korában, lázadnak az egész világ ellen. Néha áldásnak tartotta, hogy a lánya nem egy kis hercegnő típus, hanem céltudatos, mint ő, de erre tényleg nem volt felkészülve. Elengedte a lánya kezét.
- Beszélnem kell a barátaiddal, hogy megerősítsék a sztoridat Gwen. Hol van a rejtekhelyük? – állt fel végül, mert azt gondolta, hogy kitaláció az egész és csak itt vannak a sarkon éppen Gwent várják és most jót röhögnek azon, hogy az apja beveszi ezt a szöveget.
- Az a bizonyíték, hogy máshol jártál? – a csuklóján lévő kütyüre gondol. – Jó, elfogadom, az a legkisebb, amibe bele tudok kötni. De először Szellempókot magyarázd meg. Miért nem szóltál róla nekem? Számtalan lehetőséged lett volna rá. Ennyire rossz apa voltam?

Pislognia kell és szabad kezével megtörölnie a szemeit, hogy az általa látott jelenség valóságosságáról meggyőződhessen. Amíg a lányára emlékeztető alak csak áll és meg sem moccan biztos abban, hogy képzelődik, de amikor már mozgást észlel az irányából, világossá válik a számára, hogy nem káprázik a szeme. Leteszi a kávéscsészét a kezéből Gwen könyvespolcának egyik kis szegletébe, az ágynál lévő éjjeliszekrény egy kicsit odébb van most tőle, az íróasztalig pedig úgy érzi el sem jutna, mert első dolga volna megölelni a lányát, megölelni és örökszobafogságra ítélni őt. Így még sosem ijesztett rá. A telefonját sem vette fel. Nem írt és nem is hívta vissza! Éppen az atyai megdorgálást tervezte, amikor hirtelen pókháló vetődött felé és húzta közelebb az őt a lányához.
Az öltözékét nem is realizálta eddig, nem is kereste a magyarázatot rá és ahogy a lánya átölelte őt, nem tudott semmiféle rosszat szólni. Egész idő alatt úgy hitte, hogy a lányával valami szörnyűség történt, elrabolták és/vagy megölték, esetleg elszökött és kényszerítik őt ki tudja mire. De a lánya most itt volt és minden kétséget, ami apai nevelését kérdőjelezte meg, elmulasztotta a lánya ölelése. Mert tudta, hogy ez jeles pillanat. Gwen nem osztogatja csak úgy az öleléseit. Most viszonozta a lány ölelését, legszívesebben el sem engedte volna, de válaszokat akart kapni, nem pedig sokáig tartott a buli kifogásokat. Ő ezt nem hitte el.
- Jobb magyarázatot várok ennél és minimum három hét szobafogsággal kezdünk Gwen! – köszörülte meg a torkát, fájón ugyan, de ki kellett mondania, hogy ezután komoly szigor következik és aszerint növekszik, amíg el nem mondja neki, hogy mégis mi ez az egész.

George Stacy rendőrkapitány éppen a konyhában ücsörgött és a napi kávéadagját fogyasztotta volna el, élvezhette volna a szabadnapját, de azt már több mint három hónapja sikerül keserűen eltöltenie. Ma sem akarta igazából kivenni, csak feltöltődésre volt szüksége. Nem énidő kellett neki, abból lett volna elég, pusztán csak magyarázatokat keresett. Kézzel fogható magyarázatokat azok után, hogy a lánya eltűnt és annak barátja meghalt.
Normális esetben tovább kellett volna lépnie, lezárni az ügyet és újakat megoldani. A bűnözés persze jelen volt a városban, drogcsempészet, gyilkosságok, erőszak, ebben kellett rendszert látnia, találnia, hogy erős maradhasson. Erős is volt. Határozottan tagadta gyengeségét és mindig talált kifogást, munkát, tennivalót, amivel lefoglalhatta magát. De nem volt az igazi. Túl nagy volt a csend a lakásban, már zavarta.
Kevés reményt fűzött ahhoz, hogy valaha viszont látja az ő lányát, de minden nap tett egy próbát, hátha csak képzeli az egészet és Gwen ott van, békésen alszik az ágyában. Bár valahányszor benézett – takarított, azt akarta, hogyha Gwen hazatér olyannak tűnjön a szobája, mintha el sem ment volna – Gwen üres helyét találta odabent, a hiánnyal nézett szembe. Azt kívánta, bár itthon lenne és veszekednének, mert a veszekedés is jobb volt annál, minthogy ne tudjon róla semmit és ez a csend, nem volt ínyére.
Újabb ellenőrzést végzett, kezében a kávés csészével elindult Gwen szobája felé és gondolkodás nélkül be is nyitott oda. Általában nyomasztó csend fogadja őt, lánya emlékének szelleme, de most mintha ez a szellem sokkal élénkebb volna, sokkal valóságosabb.
- Gwen? Tényleg te…