Az édesanyám már meghalt és a családomról nem is óhajtok többet mesélni. Tabu téme ez egy hősnek titulált személynél. Nem fogom kockáztatni az épségét. A lényeg az, hogy apa köszi jól van... Vagyis nagyon remélem, hogy minden rendben vele. Egy ideje már nem láttam őt, mióta valahogy sikerült dimenziót ugranom.

Távolságtartó vagyok mindenkivel. Nem merem közel engedni magamhoz az embereket, még azokat is, akiket sikerül megkedvelnem. Elvesztettem a legjobb barátomat egy ostoba dolog miatt. Ha rájönnek, hogy ki is az a Spider girl minden barátom, családtagom, szerettem veszélybe kerül. Így jobb inkább tartani a tisztes távolságot, még ha az azzal is jár, hogy magányossá válik az ember.
Szóval ne vedd magadra, ha nem vagyok túl érdeklődő, vagy bőbeszédű. Nem veled van a gond, csak a bennem lakozó félelem az oka.

Ha egy pókra gondolsz mi jut az eszedbe? Ijesztő csápok, rengeteg láb, szőrös test, nah meg az a fránya pókháló, amit mindenhol ott hagy.... Nah nem ilyen vagyok. Nincsenek csápjaim, csak két lábam és két kezem van, a szemem normális ember szem. A szőr, nos az van rajtam, de nem olyan csúnya, mint rajtuk. A legtöbb egészen pici és pihe-puha. De ezen felül igen én is tudok a falon mászni, vagy fejjel lefelé lógni. A pókháló sem hiányzik, de az nem az én szupererőm. Azt egy kis kütyü biztosítja nekem. Nah igen akkor elég nagy gáz van, ha elromlik és éppen egy iszonyat magas épületről szeretnél átugorni egy másikra....
Bár nem látszódik rajtam, de az átlagos lányoknál némivel erősebb, hajlékonyabb vagyok. Elég csendesen, gyorsan tudok mozogni, mint akár egy macska... Csak nekem nincs macsakfülem, meg bajszom és nem a nyelvemmel tisztálkodom.
Jah és persze ott van az a valami... az a pókmicsoda... Egy amolyan harmdik mellbimbó (upsz nem az Chandlernek van <3), szóval egy olyan hatodik érzék féleség. Nem igazán tudom körbe írni, hogy mi is az, de ennek köszönhetően könnyen észlelem a özelben lévvő bajt, vagy veszélyt.

És mi a legnagyobb hátrány, hogy mind ezek a képességeknek a birtokában vagyok? A magány... Hogy egyedül vagy, hogy nem mesélheted el apádnak, hogy te vagy Spider Gwen, aki segíteni próbál az embereknek és nem gyilkos vagy, aki megölte a legjobb barátját.

Sose gondoltam volna, hogy belőlem is valami szuperhős féleség lesz. Bár igaz mostanában nem igazán tartanak annak. Inkább egy gyilkost látnak bennem, aki megölt egy fiatal fiút, a legjobb barátomat…  És ha ez nem lenne elég apám az, aki megpróbál elfogni engem. Megmutathatnám neki az igazi arcom, hogy a póknő mögött ki is rejlik igazán, de nem akarok kockáztatni. Jobb, ha tudatlan marad. Jobb, ha nem tudja meg, hogy a lánya az, kit megmart egy különleges pók és azóta hálót szőt és falakon mászik. Még szerencse, hogy nem teljesen vettem át annak az állatnak a tulajdonságait. Semmi kedvem nem lenne legyek beleit kiszürcsölni. Brrr… Még a hideg is kirázz tőle.
Sose akartam bántani senkit, de megtörtént. Még magam sem tudtam rendesen meggyászolni őt. Folyamatosan menekülnöm kell, annak ellenére is, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek másokon. De, amint meglátják a fehér maszkot gyilkosnak titulálnak. Próbálom tisztázni a nevem, de mindig csak rontok a helyzeten.
Könnyebb lenne, ha törölhetném az egészet, vagy visszatekerhetném az időt. Akkor megállíthatnám Petert, hogy elkövesse élete legnagyobb ostobaságát.
Egy hely van, ahol teljes mértékben el tudok menekülni saját önmagamtól, a tudattól, hogy nem tudtam segíteni a legjobb barátomon. Az a hely a csajok és a banda, The Mary Janes. Ha elkezdek dobolni minden gondom elreppen, nem figyelek másra, csak a dobra, a ritmusra és arra a csodálatos érzésre, ami ilyenkor átjárja a testem. Teljesen felszabadulok azokban az órákban. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De utána jön egy újabb arcon csapás…
Néha azt kívánom bárcsak egy átlagos lány maradtam volna, aki békésen végig járja a gimit és az a legnagyobb baja, hogy a srác, aki bejön neki egyszerűen nem veszi őt észre. De ha mind ez nem történik meg velem most talán nem is tartanék itt. Bár régebben eszembe se jutott volna, de mikor el kellett gondolkozni azon, hogy mégis mit akarok majd tanulni az egyetemen csak egy valaki jutott az eszembe… Peter! A mai napig nem tudom felfogni azt, hogy ki volt az, aki képes volt olyat létrehozni egy olyan szert, ami tönkre tett életeket. Biztos lett volna rá valami ellenszer. Meg lehetett volna állítani azt, ami megtörtént, de semmi tudásom nem volt hozzá. Az erő nem mindig elé, sőt sokszor csak hátrány. Így úgy véltem gyógyszerészként sokkal több esélyem van arra, hogy az ilyeneket meg tudjam állítani. Talán sosem fog sikerülni, de meg akarom adni az esélyt neki.
Így hát jelenleg ezt a három dolgot próbálom egyensúlyozni az életemben. Tanulás, a banda és a „hősködés” egy kis meneküléssel vegyítve. Mind ezt úgy. hogy senkinek sem beszélhetek Spider Gwenről. Pedig szeretném elmondani valakinek, segítséget kérni, mert néha nagyon is elveszettnek érzem magam. Anya már rég nincs velünk. Sokszor megyek a sírjához és mesélem el neki a napjaimat, de az nem ugyanaz. Nagy a teher, a nyomás rajtam. Lehet önzően hangzik, de szeretném ezt megosztani valakivel… Viszont nem merem elmondani a barátnőimnek sem, hisz félek azzal csak bajba sodornám őket, nem beszélve arról, hogy fogalmam sincs hogyan kezelnék a hírt. Nem akarom őket elveszíteni, így inkább megtartom a titkom, amíg csak tudom.
.