"Tehát csak játszanak veled." Az igazság ezen tökön rúgással egyenértékű megfogalmazása tágít a hézagon az önuralom falán, hogy utat nyithasson a bensőmben fortyogó lávának, mi minden egyes itt töltött perccel hatványozott erővel kíván a felszínre törni, s felperzselni mindent az útjában. De ez nem az ő hibája. Sőt, sokkal jobban cseszné a csőrömet az, ha teljesen feleslegesen próbálná meg szépíteni a valóságot.
- Igen, vélhetően. Az is benne lehet a pakliban, hogy ki akarják tapasztalni maguknak, meddig mehetnek el. Úgy vannak vele, hogy amiről az apucijuk nem tud, az nem is fáj neki. ─ ez még rövid távon akár egy működő taktika is lehet, de ha további olyan mutatványokra szánják el magukat, mint amilyen a mai, azzal csupán magukat lövik lábon. Ráadásul, ha az összképhez hozzáadjuk azt, hogy pontosan kinek a tudta nélkül szeretnének saját szakállra tevékenykedni, máris kérdésessé válik, milyen hosszan fenntartható a kis lázadozó, új szabadidős elfoglaltságuk. Nem véletlen, hogy Necro annyira begőzölt, mikor megemlítettem ezt neki. Tökéletesen tisztában van azzal, meddig ér az a bizonyos póráz és a reakciójából ítélve, nem lehet túl nagy a mozgástere.
- A fajtájukból kiindulva, számukra ez nem több, mint pihenőidő. Vagy focistának a kispad. De jobb alternatíva hiányában... ─ megvonom vállaimat a mondat befejezéseként, ezzel érzékeltetve azt, hogy beletörődtem ebbe, ám még a fásult elfogadás sem egyenlő azzal, hogy különösebben az ínyemre lenne a tény. Nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy a gyalogok végérvényesen kerülnek le a kozmikus sakktábláról, nem pedig elnyújtunk a cselekvéseinkkel, s a mikroháborúk megnyerésével egy ősidők óta húzódó ellentétet. De ahogy Ellienek is mondtam, nincs nagyobb értékű kártyalap a kabátujjban.
- Akkor lesz igazán egyedi, ha egy természetfeletti rohadék megcélozza. ─ jelenleg nem gondolnám, hogy ennek a veszélye fennállna, hiába nézünk szembe statisztikai szempontból túlerővel. Elsa gyorsan tud mozdulni, ami előnyünkre válik, én meg pontos vagyok, így ketten is viszonylag nagy területet tudunk lefedni. A felszereltségéből ítélve pedig a muníció kérdés sem lehet probléma.
- Az biztos feldobhatta a legközelebbi családi ebédet. ─ nem mintha szakértője lennék a témának. Nem sokban volt részem. Pláne nem az utóbbi években. Tudjuk is be ennek, hogy nem egy élcelődő megjegyzés volt a részemről, sőt, ha szigorúan nézzük, még akár azt is mondhatnánk, hogy egyfajta humor költözik az él helyére a hanghordozásomba. Ami abban a pillanatban tova is suhan, ahogy az utolsó hullámokkal foglalkozunk. Ezt nem fogom hangoztatni neki, de lopva oda-odapillantok az irányába, hogy meggyőződhessek arról, egyik kéntől bűzlő öleb sem próbálja meg megkerülni, és közben némán konstatálom, milyen jól állja a sarat. Bizonyos szempontból, egy ismerős, jó érzés tölt el, hogy van mellettem valaki, kai érti a dolgát.
- Letudva? ─ vonom fel szemöldökömet a leszámolás végén, de ajkaim immáron egy félig-meddig elégedett félmosolyra húzódnak. Egyetérteni túl egyszerű volna...
- Azt hittem, a hozzád hasonló szuperembereknél nincs megállás. ─ elvégre, a képességeihez, amennyiben jól vettem ki abból a minimális infóból, ami a rendelkezésemre áll velük kapcsolatban, hozzátartozik az, hogy nagyobb az állóképessége az enyémnél. Ami fáj a férfi büszkeségemnek, de egyszer majd kiheverem.
- Mi lett azzal a nővel, aki öt percenként megemlíti valamilyen formában a képességeit? ─ cukkolásként ezt még hozzáfűzöm, de tényleg van egy olyan érzete az egésznek, mintha Amerika pajzsos katonája mondaná azt, hogy elég volt neki a harcokból.
- Amennyire az lehetséges. ─ bólintok, hiszen ez az igazság. Fizikailag. Talán néhány zúzódás a ruhák takarásában, ami az adrenalinszint apadása után majd sajogni kezd, de azon kívül kutyabajom. Hangulat szempontjából? Az már egy más kérdés. Egy olyan kérdés, ami még várhat.
- És te? ─ mert jelenleg ez a fontosabb tisztáznivaló. Kutató pillantásom csak felszíni sérüléseket vél felfedezni rajta, amik az ő rátájával gyaníthatóan hamar nyomtalanul eltűnnek. Viszont ez nem változtat egy tényezőn: ha én nem kerestem volna fel, ő nem jött volna ide és valószínűleg valami békésebb módszerrel üthette volna el az este első óráit.
- Talán jobb lenne szétválnunk. Ha vannak még talpnyalóka környéken, nem szívesen vezetném el őket a lakhelyedig. ─ már így is épp eléggé felkavartam körülötte az állóvizet. Nem akarnék még több fejfájást okozni, főleg nem valakinek, aki önzetlenül akart segíteni.