to: Laze I'M DRUNK AND YOU'RE CUTE

Én is morcos tudok lenni, ha a legmélyebb álmomból ébresztenek fel, főleg akkor mikor tudom, hogy a másnap húzós lesz és pihennem kellene. De mégsem ordítok vele. Pedig megtehetném. De ahhoz sink még elég energiám… De ha kihúza a gyufát, akkor kiengedem majd a hangom, de egyelőre megpróbálkozom a békésebb módszerrel.
-Laze ez nem a te szobád. Mégis miért aludnék nálad, ha van sajátom?... De nem ez a lényeg. Kellj fel a földről. Nem maradhatsz ott.-Nem zavar, hogy itt van a szobámban. Tőlem aztán az ágyamban is aludhat, de ne maradjon már a földön. Próbálnám felsegíteni őt, de erre ő ránk le maga mellé. Nah ez már viszont kezdi kiverni a biztosítékot.
-Baszki Laze! Bűzlesz az alkoholtól…-De legalább már értem, hogy miért viselkedik így. Gondolom elég sokat ivott, amivel nincs is baj, hisz miért nem lazíthatna. De nekem hadd ne kelljen elviselnem ezt a szagot és hadd feküdjek már vissza a kényelmes ágyikómban.
-Engedj el! Lehet neked jó itt a földön, de én nem akarok itt aludni.-A hangomban érezhető, hogy kezd elfogyni az a sok türelmem, ami amúgy kipihenten van nekem. Ha hagyja akkor feltápászkodom és megpróbálom őt még egyszer felhúzni, de ha nem akarja, akkor nem erőltetem tovább. Inkább csak neki vágom a másik párnát az ágyról és elő keresek valami takaró félét a szekrényemből, amit hanyagul rá dobok. Aztán még én lesek a hibás azért mert megfázik…
-Jó éjt!-Mondom neki morcosan, majd vissza fekszem az ágyba és lekapcsolom a lámpát. Remélem nem fog elkezdeni itt nekem még egy sort okoskodni, mert akkor biztos behúzok neki egyet, amitől el fog már aludmi.

to: gwen I'm drunk and you're cute

Olyan nagyon-nagyon nyomott voltam, hogy a föld mozgott még, nem is ezen a világon éreztem magam, de úgy kiperdültem az ágyból, mintha valami részeg akrobata mutatványt próbálnék éppen ki. Bár eskü a részeges karatemestert nem akarnám meg leutánozni, abban tényleg Yuen Siu-tien remekel, vele felvenni a részeges karateharcot… legyőzne, sőt még az ő tanítványa Jackie Chan is. Az már mind lényegtelen, hogy én most mennyire alulmaradtam, nem csak hogy alulmaradtam, de alulöltözött is vagyok, magamhoz képest is. Amikor pedig meghallom az ágyat Gwen hangján beszélni. Ijesztő. Nagyon ijesztő.
Amint felkapcsolja a kis lámpát az éjjeliszekrényen és a fénytől hunyoroghatnékom támad. Egyből tudhatnám, hogy rossz helyen vagyok, de eltakarom az arcom, vagyis inkább a szemeim, mintha a napba néztem volna éppen. Direkt nem kapcsoltam fel az égőt kint a folyosón sem, erre tessék. Itt fogok megvakulni ebben a szent helyben. Tényleg nem kellett volna beszélgetnem ezzel a Boti űrlénnyel. Ha valóban így hívták.
A következő kérdésére leengedem az arcomból a kezem, kicsit sem tudom, hogy most mit kellene mondani neki. Nyelek egyet. Fejben össze kell raknom a szavakat, hogy értelmes mondat legyen belőle. De az értelem már régen kiveszett a gondolataimból, valahol a pohár fenekén van még mindig.
- Gwen? Olyan cuki vagy, hogy hazavártál és azt mondod, hogy ez a te szobád. – nevetek, körbe fordítani a fejem még nem sikerült. Akkor érezném, hogy bizony az a növény, amit most át tudnék formálni úgy le korlátozódik, hogy kétségbe kéne esnem. Nagyon is kétségbe kéne esnem, de nem esek. Fűti a belsőmet valami leírhatatlan és bódító, nem mindig engedem el ennyire a kontrolt. Most sem kellett volna.
Amikor lehajol hozzám, megfogja a karom és fel akar húzni innen, olyan aranyosnak látom őt, de olyan aranyosnak, hogy megakarom kérni őt, ne erőlködjön, inkább üljön le mellém. Mert én nem tudom, hogy felfogok egyhamar innen kelni. Itt biztosabbnak tűnik most. Nyújtom a karom neki, igen, nyújtom, de nem segítek. Hanem lehúzom magamhoz, a karjaimba.
- Tényleg nagyon kedves vagy, hogy segíteni próbálsz nekem Gwen. De forog a világ és most az egyetlen biztos pont te vagy nekem. – veszek pár hatalmas levegőt, olyan kellemes illata van, hogy ezen csak ront vagy inkább javít, mert tényleg nagyon azon a hiten vagyok, hogy az ajtó, amit kitapogattam az a Niel ajtaja volt, nem valaki másé, de az eszem addig el nem ér, hogy tényleg feleszméljen bakker, hogy másik ajtó volt. Hogyha tényleg Niel ajtaja lett volna akkor lefejeltem volna a jövőhetet is, ha elindulok előre, de ki gondolkodik már ezen? Kit érdekelnek az ésszerű tények? Hát ez az? Csak kapkodnak az agytekervényeim kis zugában is, ahová az értelmet rejtették el, mert ott most hatalmas tűz van. Alkoholt öntöttem rá és ég, mert meggyújtottam. Más magyarázata nincs annak, hogy fűt valami és nem fázom a pizsamám nélkül.

to: Laze I'M DRUNK AND YOU'RE CUTE

Közeleg a karácsony én meg egyre feszültebb vagyok. Amióta anya nincs velünk minden karácsonyt apával töltöttem kettesben, amik mindig jól sikerültek. Persze egy kis szomorúság is volt az elején, de utána megnéztük a szokásos karácsonyi filmeket jó nagy adag popcorn mellett és az általa készített legjobb forrócsokival. Szerettem azokat az estéket… De most… Most fogalmam sincs mi lesz. Itt vagyok ebben a nagy házban, sok jó ember között, de mégis elveszettnek érzem magam.
Sokáig forgolódom az ágyban mire sikerül végre elaludnom. Fontos lenne kipihenni magam, mert holnap egy hosszú próba vár ránk a fiúkkal. Lesz egy kisebb fellépésünk még az ünnepek előtt. A nagy koncert óta ez az első. Sok negatív kommentet kap a banda miattam, de vannak páran, akik azért kiállnak mellettem. Csak sajnos ők vannak kevesebben. Próbálok nem ezen kattogni állandóan, ahogy Kopasz is mondta, de nem könnyű. Még mindig gondolkozom azon, hogy talán mégis csak ki kellene lépnem a bandából…
Csend uralja a házat. Szinte már mindenki az igazak álmát alussza. Én is békésen szuszogok az ágyam melegében. Még az álmom is elég kellemes. Most szerencsére nem valami horror jellegű, ahol éppen futok valami, vagy valaki elől, amiből hevesen verő szívvel riadok fel. Neeem. Ez az álom békés, nyugodt, aminek köszönhetően nem is észlelem azt, hogy valaki belép a szobámba. Még a pók micsodám is mélyen pihen, hisz tudja, hogy itt biztonságban van, nincs miért aggódnia, vagy ébernek lennie.
De mikor egy ütés éri az arcom arra már azért csak felébredek egy áu kíséretében. Kinyitom résnyire a szemem, de sötét van. Megfordulok és nem látok semmit, csak egy puffanást hallok meg. Mégis mi a franc volt ez? Vissza fordulok az éjjeliszekrényem felé és nagy szenvedés melett próbálom megtalálni a lámpámnak a kapcsolóját. Amint felgyullad az kikászálódom az ágyból és a másik oldalához sétálok.
-Laze?-Megdörzsölöm a szemeimet, mert biztos csak hallucinálok. De mikor ismét oda pillantok Laze még mindig ott fekszik bokszerban… Mi a…
-Laze te meg mégis mit keresel a földön? Miért vagy a szobámban?-Lehajolok hozzá és megfogom a karját. Úgy próbálom meg felhúzni őt. Mégsem maradhat a földön. Persze egyedül nem fog menni. No nem mintha a pókerőmnek köszönhetően nem bírnám el, de még mindig fél álomban vagyok. Így jól jönne az ő segítsége is.

to: gwen I'm drunk and you're cute

A Grand Nimbus Pubból már csak ködös emlékeim vannak, az biztos, hogy valami nagyot mondtam, amin mind röhögtünk. De utána, mintha elvágták volna a filmet. Semmire nem emlékszem. Semmi sem érdekelt már igazán. Jól éreztem magam. Felszabadultan. Mindenkinek fizettem egy kört a csapatból, aztán sorra a többiek is. Legalábbis azt tudom, hogy nem mindet én kértem ki. Ha így lett volna már hamarabb hazaérek. De vajon hazaértem? Nem voltam biztos abban, hogy tényleg ez volna Bayville, forgott és színes fények villódznak, legalábbis addig amíg eszembe nem jutott, hogy ez csak a karácsonyi fények még, amit valaki nem vett még le a házról.
Most lett volna bennem annyi bátorság, hogy felmásszak a teraszon és leszedjem az égőket, de túl sötét volt és senki sem látta volna, hogy csak én gabalyodok bele az égőkbe, nem a megkésett Mikulás vagy az, aki duplán jött idén, mert egyszer már tuti járt nálunk. Asszem.
Valamibe megbotlottam. Szerencsére nem estem orra tőle, vagy legalábbis nem éreztem, ha igen. Nem akartam felkapcsolni a lámpákat, vagyis de felkapcsoltam őket, de az emeleten már nem akartam senki tudtára adni, hogy én most érkeztem haza. Óvatos akartam lenni, vagy legalábbis megpróbáltam. Több kevesebb sikerrel.
Hogy kerültem haza? Ez újra elkezdett foglalkoztatni, mert aki vezette a kocsim az tuti nem én voltam, sőt nem is kocsival mentem, mert tudtam, hogy nem akarok majd beülni vezetni, de így. Valami Botit (valójában Bocsi) mondott, amikor rákérdeztem a nevére és senkire sem emlékeztetett a baráti társaságom közül, ez volt a legijesztőbb benne. Boti az űrlény! Kapok hirtelen a homlokomhoz és próbálok meg nem eltévedni a szobámba menet. Hol kellett volna balra fordulnom? Egy Niel ajtó – tapogatom ki az ajtaját, majd tovább megyek a sajátomhoz. Egyszerű. Melegem van. Amint benyitok első dolgom megszabadulni a ruha feleslegtől, pizsamát majd veszek fel, ha kimegyek innen. Most annak örülök a legjobban, ha be fogom tudni hunyni a szemeimet. Nem kell majd ringatni, hogy mély álomba merüljek, mert már most félálomban vagyok. Nem érzem a növényeimet a közelemben. De majd reggel rájuk nézek. Itt lesznek. Pislákolok kettőt, csak a cipőt tudjam még levenni és szabad ember leszek. Úgy bújok be az ágyamba, mintha már eleve itt lettem volna, csak az lep meg, hogy milyen szűkös a hely itt. Azt hittem van még a falig pár centim. Na mindegy.
Szépen lehunynám a szemeim. Vagyis le is hunyom és az összes létező és nem létező istenre mondom, hogy én aludnék, tényleg aludnék, ha a másik párnáért nyúló karom valamibe nem ütközik, vagy inkább valakibe. Valakibe! Ki is gurulok az ágyból a meglepettségtől. Vagy csak azért, mert sok volt az űrlényes vicc ma. Nem tudom mitől félek jobban. Hogy képzelgek vagy attól mennyit ihattam, ha már itt tartok. De nem mindennap van a csapatból valakinek születésnapja vagy névnapja, már nem kerestük az okokat amire emelni lehetett a poharat csak ittunk nagy büszkén.