Szeretek zavarba hozni embereket, de a poén az egészbe, hogy saját zavarom szoktam legfőképpen poénkodással leplezni. Távol voltam, és még kezelnem kell az új dolgokat.
- Természetesen, örülök, hogy nem makacskodtak tovább, és elfogadták a segítséget. - régen is próbálkoztunk ilyennel, hogy befogadjuk őket, de ők jobban érezték magukat a föld alatt. Kicsit megértem őket, de itt mégis biztonságosabb, megvédjük egymást, és azért kulturáltabb körülmények között élhetnek. Ahogy mindenkinek kéne, és joga van hozzá.
- Mr. Banner eléggé különc, szóval mondtam is neki szívesen látjuk itt. Eléggé elzárkózott az emberek, és a külvilág elől, nekem leginkább magányosnak tűnt. De esze valóban a helyén van, és a kíváncsisága is. Azonnal analizálni akart. - mosolyodtam el, de nem adtam meg neki a válaszokat, nem voltam olyan állapotban. - Nagyon eszes, azért vicces lenne, és kíváncsi lennék egy konzultációra közte és a professzor között. - semmit nem értenénk a beszélgetésből, de kíváncsi lennék, hogy mennyire menne köztük az összhang, esetleges farokméregetés.
Kicsit elgondolkodom azon, hogy honnan kéne tudnom. Nem tudom, ezt se tudnám megmondani.
- Inkább kijavítom magam: rossz megérzésem van az egésszel. A házban találtunk egy titkos labort. Ráadásul ember méretű ketreccel- rázom a fejem. - Első körbe úgy tűnik, hogy emberi kísérletetek folytak ott. Lefotóztam, és elmentettem a koordinátákat, Professzornak is jelentést teszek róla. Arról viszont fogalmam sincs, hogy Remy mit keresett ott, attól félek csúnyán belenyúlt valamibe. - és idegesít, hogy nem engedi, hogy segítsünk rajta. Bár azt is kinézem, hogy ezzel is minket akar védeni... de ha ismer tudja, hogy ez nem lesz olyan könnyű. Tudom szakítottunk, vagyis ellöktem, meggondolatlanul, de akkor is az ő dolga úgy érzem az én dolgom is.
- Régen történt. Az érintés alatt véletlenül betekintést nyertem a tudatában, de azt hittem ezt elárulták neked a többiek. Remy fiatalabb volt, és nem volt az X-ek között. Valaki még ott volt, de homályos volt az arca, mintha igyekezett volna elnyomni... éreztem a fájdalmát, és a megbánást. De nem ő intézte, és nem ő támadott, ahányszor igyekeztem vissza emlékezni arra a gyors, és olykor homályos emlékfoszlányokba. Annyit tudok hogy köze volt hozzá. - ennél többet nem tudok, pont ezért keresem Remy-t, hogy ezt megmagyarázza, amit én nem hagytam akkor neki.

Mosolygok rá, kedvesen, és nem tenyérbemászóan.
- Csigavér őrnagy, senki nem óhajt veled vitatkozni. - kacsintok rá. Gondoltam ezzel felfogom idegesíteni, de na, rég láttam, és leakartam tesztelni, hogy valamit fejlődött e a humorérzéke. Hát nem.
- Fúj, tej a teába? - látványosan kirázz a hideg. - Ízlések és pofonok, de leginkább pofonok, ha engem kérdezel. - lehúzom a kesztyűimet, itt nem kell félnem tőle, hogy kettesben vagyunk, bármi olyan szitu alakulna ki, hogy vigyáznom kéne. Amúgy is már profiként megy az érintések elkerülése. De a kávéfőzés, így sokkal egyszerűbb.
Örülök, hogy nyugis volt itt minden, és jó sok minden történt. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért sokáig távol voltam, de ez nálunk a "régiekkel" elég gyakori. Sok a kiküldetés, vagy már igencsak rászoktunk arra is, hogy vakációra megyünk, amit mondjuk ki, soha nem vakáció.
- Rendben, nagyon kíváncsi vagyok Bishop női megfelelőjére. - vigyorgok. - A lényeg, hogy tegyenek azért valamiért, amiért itt lehetnek. - vonom meg a vállam, miközben hallom, ahogy lefő a kávé, szinte beleremegek.
- Most már szakácsunk is van?  Hűha, mi történt ebbe a pár hónapba? A professzor már bárkit beenged? - forgatom a szemeim, de azért látszik a játékosan megbúvó mosoly, hogy viccelek. De amúgy , komolyan kicsit fura, hogy ennyien jöttek hirtelen.
Majd úgy döntök, hogy Felteszem Bishopnak a fejemben motoszkáló kérdéseket, hisz végül is ő is lehet tud segíteni nekem.
- Inkább Bruce került oda, ahol épp Remy volt. - sóhajtok. - Volt is egy kis incidens, Bruce épp hogy nem változott át, nagy és dühös zöld szörnnyé. Nagy balhét így megúsztam, de elcsúsztam róla... - összeszorul egy pillanatra az öklöm, de dühömet inkább a kávén vezetem le, hogy minél dühösebben megigyam.
- Valószínűnek tartom Nate csupán egy álnév. Se vezetéknév, se semmi ami beazonosíthatná. Őszintén szólva egészen nyugtalanító érzéseim vannak, mintha tudnom kéne mi történik, és még sem tudom... rossz előérzetem van, és nem hiszem, hogy piti tolvajlásról lenne szó. Tudjátok jó, hogy Rem már rég felhagyott azzal, már nem szerette azt az életét. Szerintem bőven... bőven behozta. De ... láttam , mikor megérintettem.... Professzor gondolom elmondta. Azt láttam, hogy a morlockok elleni támadásban segített... Nem függhet össze az ügy?  - tudom, hogy valahol ott a válasz, de egyszerűen nem akar előjönni. Utálom, hogy elcsesztem, utálom, hogy nem adtam esélyt Remynek, és elkergettem. Egyszerűen.. csak szeretnék egy esélyt kapni tőle, hogy megmagyarázza, hogy... tisztázzuk. Ráadásul üldözik, hát segítséget se akar kérni??

Nem vagyok igazán vidám, de a gyerekeket nem akarom letörni, mikor rám néznek, így igyekszem egy enyhén szólva is erőltetett jókedvet magamra ölteni. Bár  igyekszem magam azzal nyugtatni, hogy legalább életben van. Ez már biztos, de nem tudom biztosan kitől is menekül.Közbe rá is jövök, hogy nem is olyan nagy baj, hogy Lucassal futottam össze. Sőt, legalább ő válaszol a kérdéseimre, ha tudja őket.
- Persze, hogy bírom, téged is bírlak. Csak néha tudod srácok... lazíthatnátok. De örülök, hogy itt vagy és őrzöd a rendet. - mosolyodom el, majd elindulunk a konyha felé. Csak reménykedem egyenlőre nem akar senki leszólítani, egyenlőre szeretném megemészteni a dolgokat, és meg tudni ezt-azt Bishoptól, mielőtt vissza szocializálódnék.
- Hm, teát is szeretem, néha megiszom. - vonom meg a vállam. - De a kávé...na az az igazi. Fel tudja dobni a napot. - így lelkesen neki is állok az elkészítésének. Nagyon vágyom a koffeinre..
Végig hallgatom a beszámolóját, csak bólintok.
- Szóval Kurt vissza jött, a drága öcskös. Majd fel keresem. - ha csak nem futunk össze, bár az biztos lesz mit megbeszélnünk.
- Ő hűha, akkor zajlik itt az élet. Ezekre a manókra kíváncsi leszek, ahogy a fiatalabb higanyra is. Illetve a húgoddal is, még nem volt hozzá szerencsém, csak a professzortól hallottam róla.- vigyorodom el, majd megvárjuk amíg a diák elvonul, cseppet sem zavartatva magát. Csak rázom a fejem, nem rég még én voltam az idegesítő diák. Bő infókat nem kaptam Xaviertől, mással voltam elfoglalva, így részletesen viszont senkiről nem tudok.
- Oh szóval tőlük van. - bólintok. - Helyes, valószínűleg idő kell nekik, de belejönnek. Jól kijönnek a többi diákkal? - eléggé elszigetelve éltek, félve az emberektől. Bár itt nem emberek élnek, még is sokkal szabadabbak, mint ahogy ők éltek, más lehet a világnézetük.
- Figyelj, én... na jó, öhm... - megkavargatom vagy huszadszorra a kávét. Már tuti elolvadt a két cukor. - Gambitot kerestem, megakartam vele beszélni a dolgot, kissé úgy érzem elhamarkodottan haragudtam meg, és nem hallgattuk végig... de mindig kicsúszik a kezemből. Viszont a legutolsó alkalommal Bruce Bannerel akadt össze... neki azt mondtam vagyis feltételezte valami Nate küldte... valami Nate az, aki üldözi szintén, és kezdem úgy érezni Ő az akitől valójában menekül, és már nem akar tőlünk segítséget kérni. - ebbe úgy kezdtem bele, hogy alaposan körbe néztem, és a gyerek az ajtót is becsukta maga után, azaz Púp. - Te tudsz, vagy ismerős neked ez a név? Aki esetleg üldözhet is mutánst? Arra is gondoltam csak valami becenév...

Kissé mulatságosnak találom, pont Ő vele futok össze legelsőnek, már az ajtóban. Valószínűleg ellenőrzi a helyet. Valamiért nagyon szívén viseli az iskolát, de ezért csak még jobban tisztelni tudom. De egyszerűen, imádom cukkolni az embereket, szeretem őket zavarba hozni. Arról nem is beszélve, hogy fel kell dobnom magam, nem tehetem meg, hogy depresszióba essek.Nem szoktam ezt a drágám szót használni, de most hirtelen ez jutott eszembe. Sokkal jobb lett volna az "aranyom", vagy " te viruló virágszál, ki feldobja itt mindig a hangulatot" . Mit ne mondjak hatalmas nagy élmény, mikor ő , Logan, és Scott egy szobában vannak.
- Hát, tudod... semmi. Nem találtam semmi említésre méltót. - itt kissé elkomorodom. Nem tudom a professzor mennyit osztott meg a többiekkel, a "tanár" , felnőtt szekcióval arról, hogy merre járok. Természetesen a kemény mag tudja, nem is tudnám előlük már elrejteni semmit. Egy család vagyunk.
Bishop vigyáz ránk, de nem tudom mennyire van személyes dolgokba beavatva.
- Veletek? Mindig közösködtök Summers-el azon a bizonyos zabszemen? - vigyorgok. Tudja jól, hogy csak játszom vele, és tudja kezelni. Sokat kettesbe még nem is beszéltünk, most döbbenek rá. Azért remélem nem esek túlzásba a vérszívásban. Hajam zavaromba a fülem mögé söpröm.
- És ezt köszönjük neked. Sajnálom kissé kimaradtam ebből. De ha bármi lett volna a többiek tudják hol találnak meg. - mosolyodom el kissé szégyenkezve, de egyben nem is. Semmi rosszat nem csináltam az eltűnt időszakomba, és nem is hagytam őket cserben. Viszont picit rosszul érzem magam, remélem más is így gondolja.
- Öhm... - megdöbbenek a tea felajánlásán. Ismét zavarba jövök, de mély levegőt veszek. Kissé félek, vagy nem is tudok félek e beszélgetéstől. Lehet jól is esne, egy olyannal beszélgetni, aki nem áll olyan közel hozzám. - Miért is ne. Jól esne, bár lehet egy erősebb kávéval jobban járnánk. - követem őt a konyhába. Közben páran üdvözölnek, valakitől meg is kapom, hogy hiányoztam. Ők is nekem, bár nem bírom a zsivajt, de néha túl nagy  volt a csend, aminek általában örülök.
- Na mesélj, miről maradtam le? - kérdezem miközben én a kávé főző elé állok, és igyekszem nyitva tartani a szemem. Itthon vagyok, bár otthonom nélkül... de érzem már a biztonságot, és kezd az adrenalin elmúlni.

Már egy jó ideje nem voltam itt, mármint rendesen. Árnyékként néha vissza tértem, feltöltöttem készleteimet, és a Blackbird repülőt. Természetesen elkértem, tud róla a professzor. Tudja, hogy a makacsságom nem ismer határokat, addig fogok menni Remy után, amíg meg nem találom, vagy be nem látom, hogy saját farkam kergetem, és ha ő nem akar vissza jönni, mindhiába.Muszáj vagyok most már kicsit pihenni, mással foglalkozni, már egy jó ideje csinálom ezt,  és nem akarok professzor szemébe hálátlannak tűnni. Mégis a fizetésem tőle kapom, bár én ezt is részben munkának tekintettem, hisz egy mutánst kell visszahoznom. Nem kell, csak szeretnénk, szeretném. Az egész egy hatalmas hiba volt, hogy akkor elengedtem. De ide is tartozom felelősséggel, amit nagyon szépen el is hanyagoltam. Már tegnap éjszaka leszálltam, és helyén hagytam a repülőt. Még muszáj voltam pár helyet megnézem, újból megkérdezve nem látták e arra. Egyszerűen jól esett kocsikáznom, az álmatlanság ugyan nem hiszem jót tett, de egyenlőre nem érzem magam kimerültnek. Mai nap után, magyarázatokkal kell majd szolgálnom... hamar elfáradok. Úgy sem tudom elkerülni az elkerülhetetlent. Így nem besurranok, nemes egyszerűséggel bemegyek a fő bejáraton, ahol kedvenc nagy darab emberem már vár az ajtóban.
- Bishop drágám. - vigyorogva oldalra billentem a fejem. - Csak nem hiányoztam? Megengedek egy ölelést. - lehet nem kéne azonnal cukkolnom, de tudom jó fej, és nem fog kiakadni. Muszáj oldanom az esetleges kínos pillanatot.
- Látom őrzöd a házat, helyes. - beljebb lépek. Bár itt most kicsit feldobtam neki a szemrehányás labdáját, amit teljesen jogosan megkaphatok tőle. Bár nem hagytam az intézet viselt dolgait figyelmen kívül, folyamatosan tartottam a kapcsolatot valakivel, ha bármi gond lett volna azonnal jöttem volna, számíthatnak mindig rám, ezt úgyis tudják.