Bejelentkezés

Pént. Május 17, 2024 9:52 pm

Giants are real
//Lucas//

Védelmező megment az újabb magyarázkodástól, amikor Pikkely rákontrázik Vakond és Kényes örömködésére, ezzel odázva el a döntést, hogy legközelebb milyen növényekkel lepjem meg őket. Persze, ahogy újra szót kapnak, rögtön kiderül, hogy jobb, ha mindenfélével készülök majd. Szerencsére azt nem ígértem nekik, hogy biztosan én hozom el, de ha Bishop-on és Lazac-on múlik, a morlock-ok hamarosan földalatti kerttulajdonosok lesznek.
A halasztás persze nem hiábavaló, mert így legalább gyorsan kikerülünk a szagok lassan elviselhetetlenné fokozódó orgiájából, s már ott is állunk Pestis előtt. Persze, a hölgy jóvoltából csak néhány pillanatig.
- Semmi baj, Lucas... Talán jobb, hogy nem akar most túl közeli ismeretséget kötni velem... - mentem az idős asszonyt és valamennyire magamat is.

- Igen, cserépben, ládában, régi, törött edényekben is elvannak, ha néha átültetik őket... Így át is költöztethetik őket, ha magukkal akarják vinni, vagy ha úgy látják, nem szereti azt a helyet.... Szerintem nem lesz gond velük... Volt olyan megrendelőnk, aki alagsori szobákba vagy éppen borospincébe kért növényeket... - emlékszem vissza a "régi" életem néhány különleges sikerére, hogy aztán újabb probléma merüljön fel, amit egy másik újabb ismerős, Miss Saccharine vet fel. Meglepődök a felvetésén, mert eddig még sosem találkoztam olyan "ügyféllel", akinek az volt a gondja, hogy egy növény túl szép. A válaszon gondolkozok, mikor látom, hogy Bishop mozdul, s körülöttünk hirtelen tér nyílik, csak hogy a visszatérő Pestis fűzhesse hozzá megjegyzéseit a kedvesebbik nénike szavaihoz. Szócsata támad, s harmadik félként a kísérőm is beszáll, Miss Saccharine pártjára áll, s az adományokat védi... Meg engem... Úgy tűnik, sokszor lezajlott már ez köztük, mert senki sem lép közbe a Védelmezőn kívül... Én sem teszem... Talán félelem az, ami visszatart, bár inkább csak az értetlenség... Hiszen semmi rosszat nem tettünk és senkinek sem ártottunk... Ahogy azt sem értem, Maszk ténykedése miért osztja meg ennyire az alagutakban élőket.

Nem érzem jól magam a közjátéktól és már éppen kérdezném Bishop-tól, hogy nem lenne-e jobb, ha mennénk, de ő Miss Saccharine-hoz fordul, s úgy tűnik, a nénike bizalmasául is fogadja őt.

Hallgatom és a vártnál idillibbnek tűnő helyzet képe szertefoszlik. Ez a hely mégis sötét... És ezt nem csak a napfény hiánya okozza.

- Miss Saccharine, nem akarok baj okozni és azt sem szeretném, hogy Védelmező, vagy bárki más bajba kerüljön a növények miatt - kezdem óvatosan. - Úgy láttam, ő jól kiigazodik az itteni szabályok között - nézek Lucas-ra hálásan és talán azt várom, hogy helyeseljen, hogy megerősítsen ebben. S akár megteszi, akár nem, én egy ötlettel rukkolok elő. - Mit gondolnak, ha beszélünk Maszk-kal, az segítene? Ha elmondjuk neki, hogy egy-egy növénynek milyen haszna van, nem lehet, hogy a szépsége mellékessé válik?
Furcsa gondolat, de valamiért nem szeretnék csalódást okozni Vakondnak, Kényesnek, Pikkelyesnek és Miss Saccharine-nak sem.
- Ha segít nekem, találhatunk még növényeket, amelyek itt jó szolgálatot tennének - fordulok aztán az idős asszony felé, de a folytatás nem csak neki szól. - Lehet, hogy jobb lenne, ha nem én mondanám el a javaslataimat neki... Mit gondol, Pestis-t nem tudnánk meggyőzni, hogy segítsen? Ő tűnik, ő nem igazán tart Maszktól...

Hétf. Május 06, 2024 9:53 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Noha a morlockok kaptak már olyan kritikát, hogy ostobák és szellemileg visszamaradottak, ez a nagy részükre nem igaz. Sokuknak beszűkült a gondolkodása a csatornában, mások viszont érdeklődőek vagy épp szárnyal a fantáziájuk, mint Vakondnak is, aki a gombák neveiben harcművész kiáltásokat lát. Nem csoda, hogy ezen mind jót derülünk. Ő maga is belekuncog a vékony, magas hangján, ez pedig még viccesebb, mint amit mondott. Legalábbis nekem.
- Ú, látni fogjuk a csillagokat! Ha az eget nem is, de a csillagokat igen. Már decemberben - lelkesedik tovább Kényes.
Felajánlottuk neki, hogy kaphat speciális öltözéket, ami megvédi a leégéstől és így nyugodtan mehetne a felszíniek közé, de neki fontosabb volt a lenti társaság. Ezekből az elszólásokból derül ki, hogy szabadtér és a természet viszont nagyon is hiányzik neki. Vajon a jelenleg lent élők közül biztosan mindenki itt akart volna maradni, ha nincs Maszk, aki így egyeduralkodóvá vált?
- Na jól van, te Javas, ne hülyítsd őket tovább! Ezeket csinálni kell, nem elmesélni - szól be Pikkely úgy, hogy a jelek szerint ő is kíváncsi, csak épp nem elképzelni akarja a virágokat, hanem szokás szerint két lábbal áll a földön és kézzelfogható történéseket akar.
- Türelem. Arról beszélünk, hogy milyen virágokat szeretnétek. Ez úgy derül ki, ha tudjátok, miből lehet választani - adok rövid magyarázatot arra, hogy mi is történik.
Nyilván értette, csak hozni akarta a formáját.
- A bíbort, azt mindenki szeretné! És a fehéret is, meg a sárgát - cincogja Vakond, Kényes pedig egyetértően bólogat és megint fogvillantóan vigyorog.
Tényleg elvarázsolta őket a gondolat, hogy virágok fognak itt nőni.
Ahogy Pestisre terelődik a szó, kínossá is válhatna a beszélgetés. Furcsának tartom, hogy senkinek nem sikerült még ráhangolódni az idős nőre. Biztos lenne, aki szót ért vele. Az viszont elég beszédes, hogy Lacey-n kívül itt egyikük sem áll ki mellette. A témaváltás jót tesz most és a léptek megszaporozása is, mert a fiatal lány eléggé szenved a csatornabűztől.
Könnyen átjutunk a következő őrön és a nagyterembe érve Lacey ámuldozása teljesen jogos. Engem se hagyott hidegen, mikor ekkora életet és ilyen különleges társaságot láttam a csatornában, életemben először. Ez egy másik világ, más törvényekkel és a szemnek folyamatos élményeket adó alakokkal. Pestis nem viszonozza a köszöntést, csak elvonul.
- Ne törődj vele! Nem egy köszönős típus - próbálom megnyugtatni Lacey-t, aki már most udvariasabb volt a hölggyel, mint itt sokan.
- Gyakori helyváltoztatásnál számolni kell azzal, hogy a növények mennyire helyhez kötöttek. A virágok, saláták és a többi, amit mondtál, ágyásokban, cserepekben is megélnek? Erőben nincs itt hiány, csak kérdés, hogy bírják-e a növényeid. Hogy látod?
Bízom abban, hogy ha már úgyis egyedi termesztésűekről beszéltünk, akkor tud olyanokat készíteni, amik "hordozható" növények és bírják a vándorló életmódot. Elképzelem Kényest és pár erős társát, ahogy vígan cipelik az ágyásokat. Még jobban összehozná a népet.
A tömeg közepén harci helyzetet érzek, megrohannak azok a gondolatok, hogy ha a csatornalakók ellenünk fordulnának, rossz esélyekkel indulnánk. Vagy ha tűz ütne ki, robbanás történne. Az én világomban ez volt a mindennapos. Feszülten figyelek és a mellkasomon összefont karjaimnak csak egy mozdulat kell, hogy fegyvert rántsanak. Nincs erre szükség. Itt mindenkit az adományok érdekelnek. A srácok osztják is, figyelve arra, hogy senki ne repetázzon, míg nem jutott mindenkinek, amire szüksége van.
- Hát neked köszönhetjük ezeket? Nagyon kedves tőled, Lacey. Vagy Javas. Melyiket szereted jobban? - kérdezi a néni igazi nagymamás gondoskodó hangsúllyal.
Ezt én is ismerem, mert egy rövid ideig volt szerencsém a nagymamámnál vendégeskedni. Bujkálni.
- Igen, azt hiszem, ezeknek meg tudnánk teremteni a kellő körülményeket. Bár a kamillát és a jázmint nagyon szeretném és mások is örülnének, de nem javaslom, mert...
Miss Saccharine körülnéz és végül megrázza a fejét. Én is szétnézek. A területen minden rendben. Senki nem tűnik támadásra készülőnek vagy zavartnak.
- Nem is tudom. Talán mondanám a hasznosabbak közül a ribiszkét vagy a mentát, sárgarépát vagy rokonait. Páfrány még szép lenne, kidíszítené az élőhelyünket. Engem lefáraszt ez a sok költözés, de a biztonságunk miatt szükség van rá. Ez a növény talán elviselné. Tudnék mondani még szép virágokat...
A tömeg hirtelen elkezd oszlani. A hátunk mögé néznek és egyesek szemében ijedtséget látok. Megfordulok. Á. Pestis közeledik. Vakond kézen fogva elkíséri innen Pikkelyt és Kényes is elsomfordál egy lesújtó pillantás keretében. Miss Saccharine viszont velünk marad. Suttogva fordul hozzánk.
- A szép növényekkel vigyázz! Maszk gyűlöl mindent és mindenkit, ami és aki szép. Odáig vagyok a jázminért, legfőképp a ritka sárgáért, de biztosan nem engedné. Vagy tönkretenné, ha...
A másik idős hölgy, akit figyelek, most már hallótávolságban van. Ezért fejezhette be a mondandóját a kertész néni.
- Megint pletykálsz, te vén csont? Miket mondtál rólam? - szólal meg a rossz tartású nő rekedt, de erőteljes hangon.
Arrébb állok, hogy tudjon válogatni a holmik közül. És hogy Lacey-t ne legyen képes megérinteni, közéjük helyezkedem. A nő csak a testekhez érve fertőz, tárgyak nem közvetítik a benne rejlő kórokat, úgyhogy nyugodtan összetapogathat mindent.
- Mik ezek a kórók? Te hoztad, kislány? Nem kell ide kert. Minden megdöglik a csatornában, ez egy haláltanya. Vagy csak széttiporja a csürhe. Ha Maszk nem lenne, ezek semmire nem mennének. Már rég kimúltak volna. Csak ő tart rendet, de nem mindenki becsüli meg. Igaz, Saccharine?
- Pestis, ne kezdd megint! Nem őriztünk együtt libákat és a barátainkat sem kellene bántanod. Vonulj el inkább, ahogy szoktál és számold a ráncaidat! - vág vissza az eddig illedelmes néni elég éles hangon.
- Számolom a tiédet inkább. Jaj, mégsem, ahhoz túl sok idő kéne! - csúfolódik Pestis. - Peeersze, mindenki kedvence, hízelegj csak ennek a két felszíninek! Meglátod, mi lesz belőle...
- Asszonyom, maga azért kapott most adományokat, mert Lacey és én hoztunk. Nem kell minket kedvelnie, de ezt a hangnemet nem tűrjük! - szólok rá erélyesen a nőre.
Pestis ezután már ránk sem néz, csak bepakol egy szatyorba mindent, amit összeszedett és keresztülmegy a termen. A három nagy nyílás felé tart. Van egy olyan érzésem, hogy a vezetőjükhöz megy. A morlockok feszülten figyelnek, hogy ne kerüljenek az útjába, se a közelébe. Nem szokása csak úgy szórakozásból fertőzni, de én is óvatos lennék a helyükben. Még egyszer körülnézek, de más már nem igyekszik ide. Néhány holmi maradt, azokat később kiosztják. Miss Saccharine-t láthatóan megviselte a rövid beszélgetés. Figyelem a társamat, hogy őt hogyan érintette? Eddig úgy láttam, nem szívbajos, de ez a nő elég para volt.
- Hölgyem, most már nem hall minket más. Mit szeretett volna mondani? - térek a lényegre.
Miss Saccharine megint körülnéz és nagyon közel hajol hozzánk, hogy vallomást tegyen:
- Félünk itt. Szeretnénk jó dolgokat, mint a virágok és a zöldségek, de meg van kötve a kezünk. Ő túl erős. Túl kegyetlen. Sok itt az erőszak mostanában. Dühösek a morlockok. Sokan felmennének már, de nem mernek, mert tartanak az emberektől, de Maszktól is. Rendszeresen hoz le olyan mutánsokat, akiknek telebeszélte a fejét mindennel. Veszélyeseket. Hagyja őket, hogy megtámadjanak másokat és csak akkor szól közbe, mikor már megtörtént a baj. Utána ő a jóságos gyógyító, aki helyrehozza a sebesülteket és megkínozza a vadakat. Azzal a bagollyal is amit tett, az borzasztó! Én nem láttam, de azt beszélik, teljesen eltorzította. Viszont adott neki hangszálakat és azóta tud beszélni az új fiú. Állítólag bocsánatot is kért, de így kell maradnia. Olyan szép bagoly volt, nekem tetszett! Maszknak ez lehetett igazán a baja, nem is az, hogy megtámadta Vakondot.
Megvakarom az államat. Ezt okosan kell intézni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy amiket Kényes és Miss Saccharine mondtak, az igaz lehet. Vakondon is azt látom, hogy félelemből hallgat, de lehetnek olyanok, akik bedőlnek a nagy manipulátor szövegének. Nem megoldás, hogy egyszerűen lelövöm, mint a saját időmben azokat, akik veszélyeztettek másokat. Az is igaz viszont, hogy Lacey-t nem kéne ebbe belekeverni. Ő önkéntesként jött és nem akarom, hogy bajba kerüljön. A megoldás nem itt és most fog megszületni.
- Köszönöm, hogy elmondta ezeket. Én nem fogom továbbadni. Azt hiszem, megkaptuk a válaszokat a termesztéssel kapcsolatban. Lacey?
Ha még van kérdése, vagy hozzászólna ahhoz, amit hallottunk, azt megvárom. Ezzel a hölggyel megértik egymást és ami a növényeket illeti, közös nyelvet beszélnek. Ez mindkettejüknek öröm, úgy érzem. Nem akarom siettetni őket. Én figyelek a biztonságra, amíg beszélnek. A nyüzsgés újra kezdődik, mert Pestis eltűnt a járat másik végében. Felénk éppen nem tart senki, de ha mégis jönnének, észre fogom venni. A dinó fent megint röpködésbe kezd, de most nem vijjog. Így legalább halljuk egymást.

Isley

Kedd Ápr. 30, 2024 10:30 pm

Giants are real
//Lucas//

Csak mosolygok a gombanevek kiváltotta "ötletrohamon" és igazat kell adnom Vakondnak, amikor felemlegeti a kedvenceit. Bár sokat nem értek a harcművészetekhez, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt kellene mondanom, hogy semmit se, de ahogy Kényes tagolja a két gombafaj neveit, tényleg olyanokká válnak, mint egy-egy félelmetes harci kiáltás. Ezen persze mindenki jól szórakozik, s találnak újabb növényeket, amelyek nevei megragadják a képzeletüket. Hiába, a növényeknek kevesen tudnak ellenállni.
- Nem csak a neve szép, hidd el. Bár több fajtája van, a legtöbb jázmin hófehér virágai olyanok, akár az aprócska csillagok. De képzeljétek, van köztük napsárga is, és ő attól még különlegesebb, hogy már tél végén nyílik...
Hagyom, hogy emésszék a hallottakat, de aztán megint kérdeznek, most éppen a klemátiszokról, én meg nem tudom abbahagyni az "okításukat".
- Ó, igen, szívesen befonnak mindent, kerítést, rácsokat, bármit, amire felkúszhatnak. És ezek a szépségek sok-sok színben pompáznak. Van fehér, sárga, halványrózsaszín és világoslila, de éjszínű és van, amelyiknek káprázatos bíbor szirmai nőnek...
Magam sem tudnék választani közülük, hát engedem, hogy majd megtegyék ők. De ha most nem is tudnak dönteni, azért még akad beszédtéma így is.
De az újabb és újabb nevek mégsem szegik a kedvemet, főleg, mert Bishop is bizonygatja, hogy védencei között sokkal több az "átlagos", mint az, aki több figyelmet kíván. Bár a gondolat maga is fura, hogy átlagosnak titulálom ezeket a különleges "lényeket", akikről nincs feltétlenül jó véleménye a "fentieknek", de akik mégis sokkal emberibbek, mint sokan azok közül, kik őket elítélik. Mert kedvesnek látom Vakondot és Kényest is, és Pikkely is hiába titkolja, odafigyel ő még mindenkire, még rám is. És abban is pontosan ugyanolyanok, mint azok, kik sokkal hagyományosabb életet élnek, hogy néha nem értik meg egymást.
- Biztos van oka, hogy miért viselkedik így... Talán valaki nagyon megbántotta, de még nem tudott beszélni róla senkinek...
Nem is tudom, miért mondom ezt, talán azért, hogy megnyugtassam őket, hogy nem oldok azonnal kereket, csak mert ilyeneket mesélnek, vagy talán, mert pontosan tudom, mit érezhetne, ha így lenne, hiszen én sem beszéltem sokáig arról, hogy mit is éreztem, amikor egy másik világban találtam magam. De szerencsére Védelmező kiment ebből az akár kínossá is válható helyzetből és eltereli a mondandómról a figyelmet, míg aztán új kihívás elő állít a látogatásunk. A szag elől menekülve igyekszünk a tovább, vagyis én tántorgok, a többiek meg mutatják az utat. Végül kikerülünk a rémes szag-felhőből, s az új hely újabb "ismerőst" hoz, s sorsszerűen a rómaiak kettős istene áll előttem, a kapuk és ajtók védőszentje, kihez akár imádkozhatnék is, hogy kalandom idelent jól végződjön. De ez biztosan nem Bishop-on fog múlni, mivel ő engem is a szárnyai alá vesz, kezeskedve értem legújabb ismerősünknél.
Bemutatkoznom nem is kell, a hír megelőzött minket, s a kétarcú, akár névadója, a bejárat uraként enged tovább.
Igyekszem nem megbámulni mindent, de kíváncsivá tesz a hely, hiszen el sem tudtam volna képzelni, hogyan lehet a csatornákban élni, hiszen mindenkiben az a kép élhet, akik még sosem jártak itt, hogy minden koszos és szűkös. Ezért lep meg a terem mérete. Hatalmas, akár egy kisebb falu, nyoma sincs a dohos szagnak, s az idő is kellemes, olyan, akár egy klimatizált, hatalmas, egylégterű, mégis sok lakásból álló komplexum. De persze nem ez az, ami miatt elakad a szavam. Inkább az a sokféle, elképzelhetetlen formát és alakot viselő morlock, aki most minket néz. És "ismerős" is akad köztük, egyike azoknak, akikről korábban beszéltek. Tényleg nem kell gondolkoznom azon, hogy ki lehet. Pestis. Ránk meredő tekintetére köszönésképpen biccentek, aztán már Vakond ujjongását és Pikkely morózus megjegyzését hallgatom, amelyre egy bizonytalan "aha, azt hiszem" a felelet.
Talán Vakond túl hangos, vagy talán Védelmező alakja vonz oda mindenkit, de hirtelen ott állunk egy kör közepén, körülöttünk mindenki Bishop táskájából pakolja a holmikat. Próbálom nem akadályozni őket, ezért örülök, amikor Lucas ismerősként üdvözöl valakit. Valakit, akiről már szintén hallottam.
- Ó, hello, Miss Saccharine, Lacey vagyok... Vagyis Vakondék jóvoltából mától Javas... - mutatkozom be vadonatúj nevemen. Talán abban reménykedek, nem tart majd annyira idegennek. Valamiért kedvelem első látásra. - Csak válasszon a növények közül bármennyit. Azt mondták, jól ért hozzájuk - nem felejtettem el, amit róla mondtak, így szívesen mutatom az "adományomat". - Azt is mondták, hogy talán segíthetne abban, hogy milyen növényekre lenne még szükségük... Kamillát egy nagyobb cserépben el lehetne gondozni és a körömvirág is megélne egy naposabb zugban... És gombát is ígértem Kényesnek... Meg jázmint és iszalagot... Mit gondol, megélnének itt?

Pént. Márc. 15, 2024 5:07 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Még a zseblámpával is félhomályos fényviszonyok között is látni a meglepődést Lacey arcán. Valamit nem úgy értett, ahogy én. Türelmesen végighallgatom, ahogy a többiek is. Főleg Kényes issza a szavait.
- De jó, akkor a növények is a barátaim lesznek! Én is kedvelni fogom őket, mint ők engem.
Vakond elvigyorodik, mikor azt hallja, hogy különleges gombákat fognak kapni. Az ő életükhöz ilyen apróságok is nagyon sokat hozzá tudnak tenni. Egy csatornában minden számít, ami egy kicsit is új színt hoz.
- Nem tudtam, hogy ez a nevük. Shii...ta...ke. E...no...ki - ismétli lassan az óriás.
- Mint amiket a karatefilmekben kiabáltak! Azokat nagyon szerettem! - kezd el Vakond valami egészen másról beszélni.
A kínai gombáktól a harcművész csatakiáltásokig jutottunk. Ez engem is megmosolyogtat, de inkább az a lelkesedés, amivel az apró termetű mutáns beszél.
A bódító hatású gombákról gyorsan sikerül lebeszélnünk őket és örülök, hogy Lacey is hozzám hasonlóan vélekedik erről. Kényes azonnal átlátta a helyzetet, Vakond meg elfogadta. A fenti életben csak elég fiatalkorukig volt részük, azért lehetnek ilyen tapasztalatlan kérdéseik. De ahogy beszámolnak régi életükről és mostani gondolataikról, az nagyon is kedvelhetővé teszi őket. Ez sok morlockra igaz és azt hiszem, a társam is kezdi megérezni, milyen náluk a hangulat.
- Jázmin! Már a neve is szép - ejti ki Kényes áhítattal a virág nevét.
- A klemátisz olyan, mint a borostyán? Körbenövi az egészet? - kérdezi Vakond.
Én nem szólok bele, mert nem értek a növényekhez. Olyanokat tudok csak, hogy bizonyos sebekre vagy bajokra milyen gyógynövénytartalmú krémek jók, de ez nem tartozik ide. Hagyom őket lelkesedni és szemmel tartom inkább a környezetünket, mielőtt és miután elindulunk.
Az óvintézkedéseket elsorolom és a többiekkel együtt összeállítjuk azok névsorát is, akikkel vigyázni kell. Ez ijesztően hangozhat, ezért miután Lacey nagyon precízen összegzi a személyleírásokat és biztosra vehetem, hogy óvatos lesz, igyekszem megnyugtatni.
- Azokat soroltuk fel, akiket mindenképp kerülni kell. Nincsenek sokan. Veszélytelen és jó fej morlockokból viszont jóval többet fogsz látni.
- Igen, mi rendes nép vagyunk! Aki mégse az, az általában nem tehet róla.
- Csak Pestis. Neki se lenne muszáj így viselkedni, de ezt csinálja - szól bele Kényes, akinek láthatóan nagyon a bögyében van a már említett asszony.
- Lacey, ha később megadod nekem, hogy pontosan milyen jellegű fényre lesz szükség, be tudunk szerezni olyan reflektorokat, amik ilyen célra is jók.
Emellett ott van az az opció, hogy a napfényérte szakaszokon is tudnak ezt-azt termelni. Tetszik, hogy a nő ötletei előremutatóak és nem csak adományt hozott (ami pedig önmagában is sokat számít a morlockoknak), hanem már a lentiek életének feldobásán gondolkozik. Nem hiába szerették meg ilyen gyorsan.
A szervezetének viszont sok ez a csatornabeli légkör. Én is küzdöttem az első alkalommal. Lacey a sálába burkolózik, annál hatékonyabb eszközöm most nekem sincs. Marad az a megoldás, hogy iparkodunk tisztább helyre kerülni.
- Szedjük a lábunkat! - adom ki a parancsot mindenkinek, majd a nőhöz fordulok. - Ahol a fényt látod, ott már jobb lesz.
Ezt nem tudom biztosra, de ahol eddig jártam, ott az volt a tapasztalat, hogy a legtöbb járat ilyen, de ahol laknak, azt a gépek egész jól kitisztítják.
- Jaj, tényleg! Nekünk már fel sem tűnik, de Javasnak nehéz ez a levegő.
Pikkely megint horkantósan nevet, de akármilyen fáradt, ő is gyorsabb tempóra kapcsol. Kényes csak aggódóan néz le a magasból új barátjára, de tudja, hogy ő sem tehet semmit.
Ha Lacey kitartott, akkor nemsokára megérkezünk a folyosó végéhez, ahonnan jobbra kanyarodva rozsdás, de masszív és zárt oldalakkal ellátott vaslépcső vezet már innen is láthatóan hatalmas csatornarészbe. Előtte áll egy átlagos magasságú és kinézetű férfi, aki ránk vigyorog. Ahogy megfordul, látni, hogy hátul is van egy arca, ami viszont szigorú és gyanakvó. A többiek csak bólintanak neki.
- Ő Janus. Janus, ő itt Lacey. Adomá...
- Tudom. Pikkely már mondta, hogy vendégünk van. Látom, le is hoztad, Védelmező.
- Igen. Kezeskedem érte.
- Remélem is - szól a férfi határozott hangon és arrébb áll, hogy haladhassunk.
Fegyvert nem látni nála, de ha kell, elég keményen tud fellépni. Nem keresi a bajt, ezért most nem derül ki, mit tud.
A lépcsőfokok csak úgy döngnek alattunk, legfőképp Kényes hatalmas súlya alatt, amit a csomagok még tovább növelnek. Ő megy elöl, utána magam elé engedem Lacey-t. Ha más sorrendet választana, akkor alkalmazkodom hozzá. Még ha meg is botlana, Kényes miatt el se tudna esni, az óriási test megállítaná a zuhanásban. A sor végén Vakond és Pikkely evickélnek lefelé. A szakállas mutáns az apró lábaival kissé vicces mozgást mutat. Tudom, hogy nem szereti a lépcsőket, de azért boldogul velük.
A tűzlépcsőkhöz hasonlóan hosszan kanyargó szerkezeten járva már érezhetően tisztább levegőt szívunk be és a hőmérséklet is sokkal kellemesebb. Még kell a kabát, de már ki lehet cipzározni és úgy sem fogunk fázni. Dr. McCoy nagyon profi gépeket rakott össze és a morlockoknál van olyan, aki ért ezeknek a beállításához.
A terem belmagassága mellett még Kényes is eltörpül. Jó tizenöt méter magas lehet a helyiség, amit az egyik végén tömör fal zár le, négy, kör alakú nyílással. Ezek nyilván további járatokba vezethetnek. Kifeszített köteleken jobb és kevésbé jó ruhák lógnak. Ócska vaskorlátokkal elkerített, nyolcszor nyolcas medencékben nem túl tiszta víz áll.
Itt még nem voltam. A morlockok szeretnek nagy távolságokat megtenni a csatornában és amit hozunk nekik, annak a szállítását is meg szokták oldani. Arról nem is beszélve, hogy több kisebb csoportjuk is van. Költöznek, gyalogolnak és folyamatosan ellenőrzik a járataikat.
- Két hete lakunk itt. Kellemes. Ez az egyik legtágasabb hely, ahol eddig laktunk.
- És mi itt jöttünk össze Pikkellyel! - lelkendezik Vakond, szorongatva a párja kezét.
- Ja. Pedig itt könnyű elveszni a nagy semmiben.
Pikkely cinizmusa mögött sok minden van. Ha látnám az arcát, máris máshogy hangozna ez a mondat. De most mögöttem vannak.
A teremben járkáló alakok a legkülönbözőbbek. Némelyikük emberszerű, mások állatokhoz hasonlítanak inkább, de vannak szinte leírhatatlan formájúak is. Néhányan a falnak dőlve beszélgetnek. Egy repülő dinoszauruszokra emlékeztető lény a plafon közelében röpköd és minket is megközelít, de csak távolról és vijjogva vált irányt. Az egyik medencében aligátorszerű, nőies lény ficánkol nagyon vidáman. Tehát igaz a történet és azóta meg is találták a morlockot, akinek ez a mutáns alakja. Még nem láttam őt, csak hallottam róla. Néhány sátrat is látni és egy-egy elágazásból fejek bukkannak elő. Csodálkozó fejek. Az egyik mögül egy óriási atkára emlékeztető lény rohan ki.
Balra, a folyosó elkanyarodása előtt jellegzetes alak áll. A bokáig érő kabátot viselő, csapzott hajú néni görbe háttal, rosszalló tekintettel bámul minket és hátat fordít, majd eltűnik a mellékalagútban.
- Kiette a fene a banyát innen - mondja megkönnyebbülten Kényes, aki szintén észrevette a "térfigyelőt".
Eloltja a zseblámpát, mert a hatalmas termet felülről óriási reflektorok világítják meg és ilyen apró fényforrásra már nincs szükség.
- Üdv az otthonunkban, Javas! - szól vidáman Vakond.
- Ez itt mind mobilis. Cuccolunk, visszük, megyünk. Nem szeretünk mindig egy helyen tartózkodni, vágod, miért, ugye? - szól nyersen Pikkely.
- Megjöttüüüünk! - sipítja Vakond és akik eddig még nem figyeltek fel ránk, azok most elkezdenek ideözönleni.
Az aligátorlány heves mozdulattal kicsapódik a medencéből és két lábon futva közelít, nagyon figyelve arra, nehogy valakit fellökjön. A dinó zuhanórepülésben ér földet és idétlen mozdulatokkal totyog felénk. Jön néhány tizenéves lány is és mellettük egy maszkos, hasonló korú srác. Hátul látom Tintást, aki türelmesen várakozik. Kesztyűben, hogy ne legyen baj. Az élelem és a ruhák a legnépszerűbbek. Kényes és Vakond adogatják őket az érdeklődőknek, Pikkely pedig leül pihenni.
Végignézek a társaságon és elégedetten mosolygok a látványon. Mekkora öröm nekik minden egyes alkalom, amikor csomagot hozok. Sokan megnézik az új jövevényt is, de hát az első az ellátmány. Nem tudok érte haragudni rájuk.
- Jó napot kívánok! Jaj, milyen szép növények! Milyen egészségesek, a leveleik szinte ragyognak. Szabad megkérdeznem, hogy vehetek-e belőlük? - kérdezi egy sovány, idős hölgy és megigazítja szemüvegét, ahogy kedvesen mosolyog ránk.
- Szép napot, Miss Saccharine! Vegyen bátran! Ő itt a barátom, Lacey. Az ő adományai ezek. Azt hiszem, lenne közös témájuk.
Bátorítóan nézek a nőre, hogy nyugodtan tegye fel a kérdéseit a különös cukorillatot árasztó hölgynek.

Isley

Szomb. Márc. 09, 2024 12:40 pm

Giants are real
//Lucas//

Bishop kérdése meglep, na nem azért, mint ha akkora ostobaságot kérdezne, inkább mert ezen sosem gondolkoztam. Mármint azon, hogy a növények gondolkodnak-e. De aztán rájövök, hogy a félreértést, amely erre a kérdésre ösztönözte, tök egyszerű eloszlatni, így meg is teszem nyomban.
- Ó, hogy azért kérdezed, mert azt mondtam Kényesnek, hogy a növények kedvelni fogják...
Tisztázom le rögtön, hogy én mire is értettem azt a szót.
- A növények másképpen "kedvelnek" minket - kezdem a magyarázatot. - Ők nem küldenek like-okat neked, vagy győzködik a barátaikat arról, hogy mennyire jó fej vagy - most, hogy kimondtam, sokkal kevésbé hangzik viccesnek. - Inkább csak gyorsabban nőnek, vagy több levelet hoznak... Ahogy Kényes pontosan jól érzi - vetek barátságos pillantás rájuk.
Hát, ettől mégis sokkal jobb lett a mondanivalóm, és legalább nem hiszi azt Lucas, hogy feleslegesen ruházom fel emberi tulajdonsággal a növényeimet. Ennyire azért nem vagyok fura. Még idelent sem.
- A ti gombáitok lesznek, vagyis már alapból különlegesek. De azt hiszem, tudok olyat alkotni, amilyet szeretnétek – emlékszem vissza az egyedi növényekre, amelyeket régi életem "ügyfelei" kaptak a Titkos Kertben. Persze egyik sem új faj, csak kicsit világosabb a színe, mint a többiekének, magasabbra, vagy éppen alacsonyabbra nő. Gondolom, itt is tehetnék valami hasonlót. Lehetnének falatnyiak a csiperkék, vagy éppen féltenyérnyiek a laskagombák kalapjai, amelyek halványbarna színűkkel szerintem nagyon tetszenének Vakondnak is. - Igen, shiitake és enoki gombát kaphattok, azok könnyen termeszthetők az alagutakban is - biztatom Kényest és boldog vagyok, hogy a hevenyészett ötlet a "mutáns" sem állat - sem növény gombákról ennyire tetszik nekik. - Nem, dehogy! - tiltakozok azonnal a rémes ötlet hallatán, ám nem én vagyok az első, aki rögtön tiltakozik. - Maradjunk inkább azoknál, amelyek senkit sem sodorhatnak bajba, ahogy Védelmező mondja. Nem venném a lelkemre, ha valakinek ártana bármelyik növényetek, amit én hoztam.
Ezzel a dologgal kapcsolatban mindig hajthatatlan voltam. Mármint azzal, hogy mire is használom a "képességeimet". Ennek legnagyobb "károsultja" természetesen Topy volt, mármint Nicky Topsfield, aki jónéhányszor próbált rávenni valami hasonló dologra, az én legnagyobb örömömre és az ő legnagyobb bánatára sikertelenül. Ezért is tűnik tökéletesen helyénvalónak Bishop támogatása, aki ebben a témában hasonlóan hajthatatlannak mutatkozik. Harmadik támogatónk meg - miért nem lep meg? - Kényes lesz, aki máris továbbgondolja eddig tipegőben járó ötletemet és már kész gombaültetvényre pályázik az alagutakban.
Én persze bólintok, hiszen itt jó helyük lenne a kis "kalaposoknak", ők meg már mesélnek is tovább, újabb és újabb nevek kerülnek elő, amiket nyilván meg kellene jegyeznem, de most inkább a hangulat ragad el. Szebb és kevésbé szép életekről szólnak a mondatok, Kényes és Vakond viszik a szót, néha Bishop is közbevet valamit, én meg kezdem egyre jobban érezni magamat köztük.
A váltás hirtelen lesz, már a virágokról faggatnak, hogy megláthatják majd őket, s ezzel veszélybe kerülhetnek miattuk, így megint én próbálok találgatni, hogy hogyan is lehetne jó mindenkinek.
-Ha hatalmas gladióluszok nyílnának, vagy orchideákkal lenne tele minden, az feltűnő lenne. De kaphatok olyanokat, amelyek akár vadon is megteremhetnének, ha akarnának. Vannak gyönyörű klemátiszok, amelyek még el is rejtenék a bejáratokat a kíváncsi szemek elől, vagy jázmint, aminek csodálatos illata is van - ajánlok rögtön nekik két olyan növényt, ami nem lenne túl feltűnő, mégis új élményekkel ajándékozná meg őket. Persze, Laze-nek is lehetnek majd olyan ötletei, amiket érdemes lesz megfogadni és átgondolni, mivel az "öcsém" is éppen elég kreatív, ha a növényekről van szó.
De most inkább az invitálást hallva indulok el velük, későbbre hagyva az "ajándékok" pontosítását, ugyanis most inkább Lucas-t hallgatom arról, hogyan nem ronthatom el első találkozásomat a morlock-okkal. Persze most sem hanyag és feledékeny, látom, hogy veszi számba a csapattagokat, s indul el csak akkor, amikor már mindenki úton van. Ahogy elkezd mesélni, azt hiszem, a legfontosabb dolog az lesz, hogy ne legyek tolakodó, de aztán előkerül egy hölgy - még egy név, de ezt cseppet sem lesz nehéz megjegyezni - és rájövök, hogy nem hiába intett óvatosságra a látogatás kapcsán Romy. Persze Védelmező-vel érkezni azért jelentős előny, de csak éppen egy keveset képes javítani a hangulatomon a Pestissel való találkozást illetően Kényes viccesnek szánt beszólásával együtt.
- Sovány, idős nénike, foltozott kabát és félelmetes tekintet - ismétlem a tudnivalókat inkább csak a magam megnyugtatására, aztán újabb név és újabb megjegyeznivaló, és már cseppet sem csodálkozom, hogy Bishop "barátai" ennyire elfogadóak. - Csíkos arc, kigyúrt alak és kesztyű, érintkezésmentes bemutatkozás, lehetőleg csukott szemmel - próbálom én is elviccelni a Tintással kapcsolatos figyelmeztetést, amit láthatóan ők sem bánnak, mert már jön is a következő "jelölt", pontosan ugyanolyan különleges, mint az eddigiek voltak
- Persze, ha csak a melegről van szó, a növényeket nem igazán érdekli, honnan is jön - biztatom Vakondot, bár némileg el is kell kedvetlenítenem. - De a fényt sem hagyhatjuk ki a számításból - sajnálkozásom őszinte, mert nyilván sokkal könnyebb dolguk lenne, ha egy kicsit sem függnének a külvilágtól. Újabb járatba fordulunk, s az, hogy egyre messzebb kerülünk a kijárattól, most kezd el igazán érződni, mert ahogy folytatnám, úgy kap el a köhögés a szag, az egyre áporodottabbá váló levegőnek "köszönhetően". Talán ez lesz az oka Pikkely tanácsának, ami kissé későn jön, ám annál hasznosabbnak bizonyul. - Nem nyúlok semmihez, ígérem - próbálok a sálam mögé rejtőzködni az "illatok" elől és csak remélem, vagy gyorsan kifáradnak a szaglósejtjeim, vagy csak átmeneti a szag-orgia, aminek részesei vagyunk. És talán senkit sem sértek meg azzal, ha elkínzott pillantást vetek Lucas felé, miközben azt latolgatom, hogy ide egy tucatnyi jázminbokor is kevés lenne.

Szomb. Márc. 02, 2024 4:12 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
- Az jó. Az nagyon jó. Lesznek növényeink a csatornában, hallod Vakond? És bírni fognak engem. Meg szerintem téged is.
Nekem fura ez, de ha a gépeknek van lelke - ahogy Romy mondja, akkor Lacey szavai a növényekéről nagyon is hihetőek. De lehet, hogy csak az általa növesztettekre igaz ez. Szeretném megérteni.
- A te növényeid gondolkodnak, éreznek, akár még döntéseket is hoznak, tehát tulajdonképpen személynek számítanak? - tájékozódom kedves hangsúllyal.
Jó, hogy elmondta, mert így a morlockok is sokkal jobban fogják becsülni, amit kapnak. Növényekre amúgy is nehéz haragudni.
- Miből fogom tudni, hogy szeretnek engem a növények? Szépen nőnek, rügyeznek, termést hoznak, virágoznak? - kérdezi Kényes kíváncsian csillogó szemekkel az elemlámpája fényében.
Tényleg szuper hallgatni, mennyire jól kijönnek Lacey-vel. Ők is barátságosak, a nő is az, itt nehezen lehet gond. Se Kényes, se Vakond nem igazán sértődős. Utóbbinál azért van pár trigger, de eddig egyiket sem találtuk el és szerintem Lacey nem is fogja. Ahhoz Pikkelyt vagy Maszkot kéne becsmérelni.
- Mutánsok, Lacey? A gombák között is vannak morlockok, akik teljesen máshogy néznek ki, de végülis ők is gombák? - cincog bele Vakond.
Érdekes gondolat. Nem sokat értek hozzá, de néha hallok új fajok felbukkanásáról vagy megalkotásáról. A nő nagyon szépen tálalta nekik.
- Morlock gombák! Ez az egész népnek tetszeni fog. Olyanok, amik máshol nem nőnek, csak nálunk? Kínai gombát is tudsz így termeszteni? Abból anyukám nagyon finomakat főzött.
- És herbál gombát? Nem tudom, mi a neve, de az iskolában az egyik fiú ilyeneket osztogatott nagyon sok pénzért. Lenyugodtak tőle a gyerekek, meg jókedvűek lettek, de aztán az egyik nagyon elkeseredett és remegett. Akkor vitték el ezt a gombaosztó fiút - hadarja magas hangján a szakállas mutáns.
- Herbál gomba nem lesz. Káros mellékhatásai vannak - szólok bele, mielőtt Vakond tovább reklámozza azt, amit más néven az utcákról, a szegény sorúak köréből jól ismerek.
Nem hagyom, hogy a barátaim tönkretegyék magukat!
- Ja, olyan nem kell - köszöni meg a figyelmeztetést Kényes, megint a fogait villantva. - De a jó gombákat én nevelem szívesen. Mintha gyerekeim lennének. Sajnos nem lehetnek, ezért csak az itt lakókon szoktam segíteni, meg játszani velük, de ha lehet egy...ööö...gombaültetvényem...van ilyen? Annak nagyon örülnék!
Bólintok Lacey-nek, hogy emlékezhet. Az én memóriámat sem törölték.
- Persze, persze! Csak amikor valaki olyan téved a csatornába, akiben nem bízhatunk, mert félünk, hogy visszamegy a felszínre és elmondja, milyen lényeket látott és idecsődíti a haragos embereket, akik baseballütővel kergetnének, mint engem, mikor kamaszkoromban átváltoztam ebbe az alakomba. Ezt nem akarjuk! De Maszk téged nem fog töröltetni - fejti ki bővebben Vakond.
Beindul a sztorizás. Szeretnek ilyeneket mesélni és tényleg nagyon érdekes történeteik vannak. Minden egyes morlockról szívesen hallgatom, amiket mondanak. A társamnak viszont ez túl tömény egyszerre. A lényeget elmondtam: nincs veszélyben. Még azokra is figyelnek, akik olyan problémákkal küzdenek, mint a sugárzó mutánsok.
A két morlock odaadó mosollyal hallgatja, hogy mit is lehet várni a növényektől. Tényleg úgy néznek, mint akik csodára számítanak. Azt érzem, hogy nem is a gyógyhatás lesz a lényeg, hanem hogy a természet egy kicsit belép az életükbe. Azt sokan hiányolják.
- Juj, ez nagyon jó! Én is akartam munkát keresni. A háztömbünk sarkán melózhattam volna egy raktárban, de még addig se jutottam el, mert a Napon csak bebugyolálva bírtam ki. Azt megpróbáltam, de mindenki csak cikizett és mikor kiabáltam rájuk, akkor meg kihívták a rendőrséget. Utána bujdostam el. De te biztosan találsz munkát, Javas!
- Itt voltak kisebb családok is. Két nővér, akik macskáknak néznek ki.
- Mint a hiúz, meg a párduc! - kontráz rá a sápadt óriás.
- Ők már fent élnek. Tényleg, jól vannak, Védelmező?
- Remekül. Velünk laknak a suli épületében. Ugyanolyan játékosak, mint amilyennek megismertétek őket - felelek Vakondnak.
Amit tettek, az óriási ostobaság volt, de nem állok neki mindenki előtt szidni őket. Négyszemközt elmondtam nekik.
- Meg volt egy házaspár, akiknek itt született gyerekük. Jaj, nagyon sajnálom, hogy őket megölte egy bűnöző banda. Mélységi Anya a legaranyosabb nő volt, hiába követték patkányok mindenhova.
- A patkányok aranyosak! Az övéi azok voltak! - kéri ki magának Vakond a rágcsálók védelmében.
- Viszont akik fent letelepedtek, azok egyre jobban élvezik a helyet. Néhányan még egyetemre is járnak közöttük. A wakandaiak biztosítottak nekik helyet - mondom mindenkinek.
Lehet, hogy ott Lacey is próbálkozhatna. Nem tudom, ajánlották-e neki, de szerintem tanárnak is kiváló lenne, ha így tud bánni az emberekkel. Odakint majd megemlítem neki.
- Barátságból nagyon sok van itt. Kisebb klikkek is, de nem olyan egymásra fújósak, meg ha valami nagy dologról van szó, akkor mind úgy állunk oda, mint egy nagy...baráti kör - folytatja Vakond.
- Család. Mi nép vagyunk. Egy nagy család, mert mind fura mutánsok vagyunk - szól bele Kényes.
- Nem vagytok furák - nyugtatom meg a kesergő óriást. - Már mondtam, hogy ahonnan én jöttem, ott teljesen természetessé vált, hogy az utcán, az iskolákban, a munkahelyekben és a tévében is szerepelnek mutánsok, bármilyen kinézettel.
És nem csak mutánsok, de ezt most hagyjuk. Kényes elfordulva mosolyog, mintha szégyellné, hogy örül az ilyen gondolatoknak. Pedig örülni szokott. Vakond meg hevesen bólogat.
- A kifolyóknál van napfény! Meg pár olyan helyen, ahol csak nagy rácsok zárják le a járatot, nem csatornafedél. Oda óvatosan kell majd mennünk, nehogy meglássanak.
- És mi van, ha a növényeket látják meg? Nem lesz gyanús, hogy miért élnek növények a csatornában? Javas, te mit gondolsz? Van ilyen máshol is, nem fog annyira feltűnni?
Kényes meglátását osztom, én is látok ebben kockázatot. De Lacey válaszára is kíváncsi vagyok.
Mikor előáll az ötlettel, hogy beszélne Miss Saccharine-nal, a srácok akkorát mosolyognak, mint soha. Attól boldogok, hogy az új barátjuk még a társaikat is meg szeretné ismerni. Új nevén "Javas" tényleg nagyon lelkes. Vakond és Kényes összenéznek, Pikkely pedig csak megrántja a vállát. Nála sokat jelent, hogy nem vétózza meg rögtön az ötletet. Egy ilyen flegma mozdulat azt jelzi a pokróc stílusú nőnél, hogy kezdi elfogadni az új embert.
- Gyertek akkor! - kurjant Kényes a lelkesedés miatt az eddiginél sokkal hangosabban, Vakond pedig lehasal és szokatlan, ugráló mozgással körbeszaladja Pikkelyt.
Ezzel előcsalja a nőből az első mosolyt. Lacey feldobta a banda hangulatát.
- Ez egy jó ötlet - mondom ki, amire a többiek csak utaltak. - Séta közben elmondom, mit kell tudni.
A csomagokkal nincs gond. Kényes a négy karjával mindent elbír. Ami nem fér el rajtuk, azt pedig én viszem. Vakond fickádozva közlekedik, Pikkely mellett maradva. Még utoljára hátrapillantok, hogy biztos nincs-e mögöttünk senki.
- Ahogy Kényes is mondta, a morlockok egy nép. Sokan közöttük barátságosak, ha látják, hogy a barátaikkal együtt jössz. Egyesek szeretik tartani a távolságot, akár az erejük miatt, akár más okból.
- Meg van a banya, aki csúnyábban néz, mint a közös képviselő ott, ahol gyerekkoromban laktunk - beszél bele Kényes.
Pikkely nevetve horkant egyet. Vakond se szól egy jó szót se a néniről. Ez elég sokatmondó.
- Pestis egy idős hölgy, akinek az érintése betegségeket terjeszt. Nem fog megközelíteni, te se tedd vele! A hosszú ujjairól, sovány emberi alakjáról és a húsz éve hordott, foltozott kabátjáról meg fogod ismerni, de majd mutatom is. És ahogy Kényes mondta, a tekintete is eltéveszthetetlen.
- Jaj, meg Tintás! Vele se rázz kezet! Ragacsos tintát bocsát ki az ujjaiból - mondja Vakond, féltően nézve fel Lacey-re. - Ha a szemedbe megy, átmeneti vakságot okoz.
A derekáig ér nagyjából. Vicces lehet, ahogy így vonulunk egymás mellett. A legkülönbözőbben vagyunk és ez pont így jó.
- Ő széles vállú, vízilabdás alkat, égnek álló hajjal, az arcán csíkokkal. Kesztyűt hord, nem lesz gond. Szintén bemutatom majd. Kézfogás nélkül.
- Meg Csappal vigyázz. Ő a fűtőtestünk...
- Kényes, ez nagyon hülyén hangzott - szól be erőtlenül Pikkely.
- Jól van, na! Nem úgy értettem. Hideget ereszt, meleget ereszt. Már rég leérettségizett és utána bukott le az erejével, szóval csak pár hónapja van velünk. Azóta még az X-ektől kapott vezeték nélküli klímákat se kell mindig használnunk, mert mindig helyreteszi a hőmérsékletet.
Na igen. Beszéltem is azzal a sráccal és ragaszkodik a csatornához. Még frissek a fenti élményei, nem fogadja el, hogy tudnánk neki normális helyet biztosítani.
- Tényleg! Javas, a növényeknek olyan hő is jó, ami nem a Napból jön? Mert akkor a fiú segíthetne répát, salátát és virágokat termelni. Vagy a gépek is, de...azok mégiscsak gépek.
Nem rossz ötlet Vakondtól. Jó lenne, ha ez megoldható lenne.
Kényes kezei tele vannak, ezért a szájába vette az elemlámpát és a cammogó mozgása miatt úgy imbolyog a fénycsóva, hogy nem sokat ér annak a számára, aki nem ismerős errefelé. Ez a járat nekem is új. Segítek világítani. Akad itt eldobált műanyag doboz, kartonpapír darabkák és még néhány rovar is. A falakon a csövek nagyon régiek és koszosak, rozsdásak. Nehéz a levegő, a szivárgó víz miatt elég kellemetlen szagú is. A morlockok ezeket a részeket csak áthaladásra használják. Ahol laknak, ott kicsit jobbak az állapotok, de itt nagyon nem. Párszor hátranézek. A terep biztosított, senki nem követ minket.
- Szivi, ne nyúlj majd semmihez... A ti fenti csenevész immunrendszereteknek nem való a csatorna - ad egy pikírt tanácsot Pikkely.
Váó. Tényleg elásta a csatabárdot. Csípősen, de próbál jó fej lenni.
- Annyira nem vészes, de tényleg jobb óvatosnak lenni.
Ahogy ezt Lacey nyilván már kitalálta. Értelmes nő, nem kell ilyeneket a szájába rágni. Mialatt elbeszélgetünk, lassan közelítünk egy sokkal szélesebb járathoz, aminek a végén már látni némi fényt.

Isley

Pént. Feb. 23, 2024 5:58 pm

Giants are real
//Lucas//

Ahogy telnek a percek és egyre többet tudok meg Bishop "védenceiről", egyre inkább rá kell jönnöm, hogy mekkorát is tévedtem az egész karitatív kirándulással kapcsolatban. Mert amikor arról beszélt Romy, hogy Lucas segítségére számítanak a föld alatti hálózat lakói, valamiféle téves elképzelésem támadt arról, hogy a testi különlegességeik mellett talán lelkileg is rászorulnak a morlockok a támogatásra. De be kell látnom, hogy sokkal "normálisabbak", mint a legtöbb ember odafent.
És talán éppen ezért kedvetlenít el kicsit az, amit Kényes mond, és a kissé bánatos megjegyzésére talán ezért lódul meg mári a fantáziám.
- A víz fontos és az is, hogy tápanyaghoz jussanak... Bár azt hiszem, nem lesz itt nehéz nekik ilyesmit találni, ha kezdenek kinőni a palánta-korukból... Azt hiszem, a növények kedvelnének téged...
Kényes figyelme és óvatossága kedvemre való. Talán ezért is szeretném, ha a kívánsága nem maradna teljesületlenül.
- Tudod, a növények és állatok világában is vannak olyanok, akik kicsit másabbak, mint a többiek. Mondd csak, szereted a gombákat? Tudod, ők is sokfélék, de ha szeretnéd, akkor a következő látogatás alkalmával akár azzal is meglephetnélek - ajánlom neki, és amikor a könnyen termeszthető, hófehér csiperkére gondolok, ő jut az eszembe. - Hmm? Mit gondolsz? Megpróbálkoznál vele? - csak remélem, hogy az ajánlattal nem bántom meg egyiküket sem, mert az már látom, hogy ők is nagyon igyekeznek, hogy ne tegyék. És hogy megvédjenek. Mert azért a béke, amit köréjük képzelek, csak látszólagos.
- Én inkább szeretnék emlékezni rátok, ha nem bánjátok... Mindegyikőtökre... - jegyzem meg, amikor egy újabb társuk, Álmodó kerül szóba, meg persze Maszk is, akiről már hallottam. S ha eddig azt hittem, nem lesznek már képesek semmivel sem meglepni, hát persze, hogy rácáfolnak. Mert hirtelen mindenki beszélni kezd, vadabbnál vadabb történetek és persze szereplők bukkannak elő, én meg csak próbálom követni az ezernyi infót, persze sikertelenül. Ezért is örülök, amikor visszaterelődik a szó a növényekre, persze azokra, amiket majd legközelebb is elhozhat nekik... Valaki...
- Azért a növények sem mindenhatók, ha betegségekről van szó, de igen... Talán a kisebb gondokat megoldják... A nagyobbakra meg ott lesz Maszk – hihetetlen, hogy mennyire irigylem ezt a "családot". És a kérdésekért sem tudok haragudni rájuk, különösen Vakondra nem, aki - úgy tűnik - jobban is van már. - Itt semmit... - adom meg a számomra is kiábrándító választ arra, hogy odafent mit is csinálok. Mégsem kellene dicsekednem azzal, hogy főállásban sajnálom magamat. Pont előttük nem kellene ilyet tennem. - De... Szóval tényleg munkát kellene keresnem... Egyébként képzett növényorvos vagyok és volt... Vagyis egy kertészetem van, ahol különleges növények termesztésére szakosodtunk... - folyton előtör a pesszimizmusom, ami ott ólálkodik minden olyan gondolat mögött, ami a hazajutásról szól. - És nem... Nem a családommal élek, de vannak barátaim, ha nem is olyan sokan...
Arra gondolok, hogy talán megtoldhatnám azzal is, hogy "de már néhánnyal többen", de olyan nyálasnak hangzik, hogy inkább elhallgatok. De őket kevés dolog zavarja és már répáról, meg salátáról, meg dinnyéről faggatnak.
-Ha találtok egy olyan helyet, ahová azért jut egy kis napfény és nincsen túl hideg, a saláta és a retek könnyen megterem. A répa már nehezebb ügy, de azt hiszem, az is megoldható. De a dinnye... Tudjátok, annak nagyon sok fény és meleg kell, hogy tényleg finom legyen - töprengek el a kéréseiken, de a leginkább kedvemre valót könnyű megválaszolnom. - Igen, virágokat is kaphattok... - jó néhány ötlettel rukkolhatnék elő, hiszen a jácint, az amarillisz biztosan itt is jól érezné magát egy fényesebb "szobában". - Ó, akkor ő talán tudna segíteni abban, hogy mit is termeszthetnétek idelent... Találkozhatok vele? - teszem fel a kérdést, de a következő "ajánlatuk" ennél sokkal többet kínál. De nem felelek elhamarkodottan, hiszen Lucas tudja, mit szabad és mit nem idelent. Szerencsére nem kell elárulnom a tudatlanságomat mindenkinek, mert Bishop is látja rajtam a bizonytalanságot, hiszen engem figyel. Így csak bólintanom kell, hogy tudja, nem bánom. S ha nem vagyok túl béna ahhoz, hogy ilyen módon közöljem vele a "gondolataimat", lehet, hogy néhány pillanat sem ártana, hogy elmondja, hogyan is kellene viselkednem a "többiekkel". Azért ha nem indít azonnal útnak a kijárat felé, akkor kikönyöröghetek Vakondtól és barátaitól némi haladékot. Mármint arra, hogy követve őket Lucas "gyorstalpalót" tartson nekem morlock-házirendből.

Kedd Feb. 13, 2024 9:07 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Vakond kedvesen mosolyog Lacey szavaira. Úgy látom, ők jól kijönnek. Lehet, hogy Pikkely erre érzett rá, azért volt az átlagosnál is morcosabb. Pedig Vakond a legtöbb morlockhoz is kedves.
- Én majd locsolom őket. Mindig szerettem volna növényt, de azoknak napfény kell, amit én nem bírok - mondja Kényes és most már vigyáz, hogy a lámpával senkinek ne világítson a szemébe.
Lacey kap egy kis betekintést a morlock történelembe. Nem tudom, hogy mennyire érdekli, ezért nem viszem túlzásba.
- Nem vagyunk veszélyben - nyöszörgi Vakond. - Idelent nem él más, csak mi és néhány állat. Akik véletlenül letévednek közénk és meglátnak, azoknak Álmodó, a szépséges átírja az emlékeit és többet már nem találnak ide.
- Vagy Maszk átalakítja az idetévedt embereket torz lényekké és utána törölteti az emlékeiket.
- Olyat csak egyszer csinált!
- Egyszer. Áh... - legyint Kényes. - Javas, amúgy meg látod, a mi kis csapatunkban is van erő. Én azt is kibírnám, ha egy autót vágnának hozzám, a házisárkány meg...
- Hé! - sipítozik Vakond, mire Kényes behúzza a nyakát.
- Egyébként a többiek akárhol lehetnek. A nagyteremben, a többi járatban, egy-egy saját helyiségben, amit kialakítottak. Ez a csatornahálózat nagyon nagy, mindenkinek jut hely, de azért szeretünk egymás közelében lenni. Kivéve azokat, akiknek az ereje veszélyes másokra - folytatja az óriás, miközben Vakond sziszeg és egyre többször néz oda, ahol Lacey ellátja a sebeit. - Mint Halom barátom és a haverja, Szentjánosbogár. Ők elkülönülve élnek, mert nagy dózisú sugárzást bocsátanak ki.
- Ami nem a mutációjuk miatt van, hanem azért, mert kísérleteztek rajtuk. Visszafordítható lenne és addig is kaphatnának védőruhát, mint Forráspont is. Lacey, ő egy lángoló csontváz, akinek az X-eknél készítettek speciális öltözetet. Azóta bátran megy bárki közelébe - szólok bele és egy rövid magyarázatot is hozzáfűzök, hogy a társam ne érezze kizárva magát a beszélgetésből.
- Védelmező, tudod, hogy soha nem mennének emberek közé, mióta megszöktek abból a laborból. Remeték, de egymással jól elvannak és a telepatáink segítenek, hogy tudjunk velük beszélni távolról - kontráz rá Vakond. - De annak örülök, hogy Forráspont baja megoldódott. Szegény kölyök sokat kínlódott. Csak Pióca mellett lehetett, mert az ő képessége megakadályozza az erők működését.
A mozgásából ítélve kezd lenyugodni. Ilyen gyorsan hat a fájdalomcsillapító?
Az üvöltés szerintem jelzi, hogy Pikkely még nem rendezte le a dolgot. Tőle nem kell tartanunk, de a bagolyképű se jön vissza ide. Én azért továbbra is figyelem a két járatot. Ez az én feladatom. Vakond naivan fogalmazott, hogy nincs veszély és itt nem él más, csak pár állat. Nem kell még egy olyan eset, mint a bagolyé.
- Hú, az jó! Vannak rossz alvóink, meg betegségek is felbukkannak. Azokkal Maszk se tud semmit kezdeni. Ha valakinek kitörik a karja, ő átalakítja ép karrá, de a láz kifog rajta. Gyógyszereket persze kapunk, látom, most is kaptunk, de a növényi orvoslás... Ez marha jó! Tényleg mint a mesében! Nem kell kórházba menni, hanem a táskádban mindenre van valami kis jópofa fű, fa, virág - lelkesedik Kényes.
- De jó, hogy jössz máskor is! - mosolyog hátra Vakond. - Te mit csinálsz odafent, Lacey? A családoddal élsz? Sok barátod van? - kérdezi Vakond.
Tetszik, hogy így belejöttek a beszélgetésbe és hamar elfogadták Lacey-t. Nem volt nehéz dolguk, ő is nagyon kedvesen áll hozzájuk. Óvatosan mondta el azt, hogy addig jön, amíg tud. Hogy ez a világába való visszatérést jelenti-e, abban nem vagyok biztos. Idefelé még nem igazán reménykedett ebben. Bólintok nekik, hogy hozom, amit kell, akár Lacey-vel, akár nélküle. Én is örülnék, ha jönne még, mert jó társaság is és könnyű megkedvelni.
A hálálkodásra mindketten nagyon kedvesen mosolyognak.
- Sárgarépát, retket, salátákat lehet? - kérdezi Vakond, aki most már határozottan jobban van.
- És dinnyét? Szeretem a dinnyét és szeretik a gyerekek is, akik velünk laknak - dörmögi Kényes, aki nem hiába a kicsik kedvence, mindig gondol rájuk.
- Maszk nem hiszem... Miért bánná? Igen, ő a vezetőnk, mióta a többiek itthagytak minket. Mindig kapunk adományokat, biztos örülne, ha még termeszthetnénk is itt valamit.
- Csak ne tudja meg, hogy így nézel ki. Maszk ki nem állhatja azokat, akik szépek. Amúgy virágokat is lehet kérni? - kérdezi Kényes. - Azok olyan jók lennének. Van köztünk egy néni, Miss Saccharine, aki botanikus volt. Nagyon hiányoznak neki a virágai és biztos tudná gondozni őket.
- Tényleg, Saccharine Néni! Ő egyébként cukrot izzad ki magából. Szegényre jönnek a legyek - teszi hozzá Vakond.
Lépteket hallok. Fegyverrel a kezemben várok, de csak Pikkely az, úgyhogy le is eresztem. Sértetlen, de fáradtnak látszik. Annyira, hogy még beszólásokra sem telik.
- Hol van a bagoly? - kérdezem tőle határozottan, miközben újra rápillantok a járatokra.
- Már Maszknál...
Odáig kergette és még vissza is rohant hozzánk. A futásban fulladhatott ki. Sötétben rohangálni még nehezebb, márpedig a bagoly csak ezzel támadhatott. Közelharcban Pikkely sárkányformájának nem lett volna ellenfél az a lény. A csipkelődős nő leül Vakond mellé kifújni magát. Fogják egymás kezét és mikor meglátja a szépen ellátott sebet, ami a növényi anyagtól még kellemes illatot is áraszt, ránéz Lacey-re. Már egyáltalán nem úgy, mint amikor beléptünk ide.
- Javas, nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar rendbe hoztál! Mennünk kell, visszük a többieknek a jóságokat. Eljössz velünk? - kérdezi Vakond a párját ölelgetve.
Lacey szemeit keresem és láthatja, hogy övé a döntés. Úgy készültem, hogy akár rövid találkozást szeretne velük, akár hosszabbat, vele tartok. Ha bevállalós és látni akarja a teljes csapatot, akkor odakísérem Vakondék mellett. Ellenkező esetben én is elköszönök tőlük és irány a felszín, mert a fiatal nőt még vissza is akarom kísérni a találkozóhelyig, hogy biztonságban legyen. Jó lenne négyszemközt is beszélni valamikor. Hajlamos vagyok csak a feladatra koncentrálni, pedig az nem mindig előnyös.

Isley

Szomb. Feb. 10, 2024 7:05 pm

Giants are real
//Lucas//

Bishop pillantását magamon érzem, de nem mond vagy tesz semmit, ami azt mutatná, helytelenít valamit. Ahogy Vakond sem utálj az ajándékot. Sőt!
- Aham... Csak egy kicsit segíteni kell nekik, hogy jobban tudjanak gazdálkodni a fénnyel, a vízzel és a tápanyagokkal... A növények a legtöbb helyen képesek megélni... És én is szeretem... Nyersen a legfinomabbak...
A kedves kis alak pártjára állok, talán őt kedveltem meg a legjobban. Ezért is érint annyira rosszul a fájdalma. De remélem, azért segíthetek neki. Mindenki ezt reméli és mindenki ebben bízik. S miközben újabb növényt veszel elő, s teszem ugyanazt, mint korábban, csak hogy Vakond újabb írt kaphasson a sebeire, bólintok a kérdésre is, hogy a növény nem csak a fájdalmat igyekszik majd előzni, hanem az idelent nyilván bőven tenyésző baktériumokat is. Míg ezzel foglalatoskodok, a kérdésekre is válaszok érkeznek és kezdem jobban megismerni a morlock-ok földalatti életét. És a föld felettit is. Nem tudom, mit jobb hallani, azt, hogy idelent is jól vannak, vagy azt, hogy ha akarnak fel is tudnak költözni. Mint minden normális ember. Normális... Milyen kétértelmű szó... És mennyire szubjektív... Minél többet vagyok köztük, annál "normálisabbnak" tűnnek ők is.
- A többiek merre vannak? - kérdezem csendben, mert valamiért az a téves elképzelésem volt, hogy CSAK ők vannak idelent. – Veszélybe sodortátok magatokat, csak hogy elénk gyertek és a többieknek is vigyetek abból, amit hoztunk?
Aztán persze a viszonylagos idillről alkotott kép ugyanolyan gyorsan foszlik semmivé, amilyen gyorsan megszületett, mert vitákról esik szó, veszekedésről, sebekről, és a Maszkról. Ám mielőtt róla kérdezhetnék, üvöltés hangzik fel és én megérzem azt, mennyire félhetnek azok, aki idegenként jönnek ide. Mert ez a világ veszélyes és különleges. Azok számára is, akik benne élnek. Így amikor Vakond újra kérdez, legyűröm a furcsa érzést a gyomromban és felelek neki, csak hogy utána én kérdezzek.
- Persze, készítek nektek hasonlókat. Van olyan, ami segít elaludni és olyan is, ami frissen tart, vagy éppen a lázat csillapítja - hajolok közelebb hozzá és újabb adag pépet teszek a sebeire. - És szívesen eljövök megint, ha szeretnétek... Amíg tudok... - próbálom nem hitegetni őket. - De ha én nem is tudok eljönni, majd Védelmező hoz nektek újabb növényeket.
Laze-nek majd elmondom, mire van szüksége az ittenieknek, s ő hozzám hasonlóan elláthatja növényekkel Vakondékat.
- Ó, az hogy kedvelitek a növényeimet, tökéletes ajándék – mentegetőzöm, hiszen tényleg nem számítottam semmire tőlük. - És a Javas név is kivételes ajándék tőletek - mosolyodok el, hiszen valóban tetszik a név, amit nagy hirtelen rám aggattak. - Remélem, a többiek is szeretni fogják őket. És ha szóltok Bi... szóval Védelmezőnek, hogy mire lenne szükségetek, igyekszem kitalálni, hogy hogyan lehetne idelent is termeszteni. Persze, csak ha Maszk sem bánja? - próbálom terelni a szót arra, ami megragadt a gondolataim között. - Ő most a vezetőtök?

Vas. Jan. 07, 2024 3:40 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Fájdalmasan hangzik. Ez a hely még nem vált az otthonává és az előzőt nem engedte el. Mintha két világ között rekedt volna. Ilyenkor kell csöndben maradni és mellőzni a parancsok osztogatását. A lakóközössége jobban ismeri, tőlük biztosan többet fogad el. De én is emlékezni fogok arra, amit mondott. Ezek meghatározó gondolatok.
Felfigyelek arra is, hogy a szeménél valami idegrángást vagy hasonlót látok. Több oka lehet. Az is elég hozzá, hogy feszélyezi a szituáció. Ettől még szemmel tartom. Nem akarom, hogy baja essen!
Pikkely gúnyos mosollyal néz Lacey-re, de nem folytatja a sértegetést. Mintha csak próbára tette volna. Callisto-nak is van egy ilyen rossz szokása. Vakond pedig szóban megvédte a társamat és még mindig cincog:
- Köszönjük! Ilyeneket még senki nem hozott! Nem is tudtam, hogy idelent lehet egyáltalán termeszteni valamit! Én nagyon szeretem a zöldségeket, főleg nyersen, a földből kirágva.
Lacey növényeken végzett mozdulatában minden benne van. Ez az élete. Egy finom, törékeny, szeretetteljes élet - legalábbis erre vágyik. Kizökkentették belőle. Most határozom el, hogy kifaggatom Topsfieldet és Laze-t arról, mit is tettek és milyen megoldást lehetséges találni. A közös ötletelés során felmerülhet olyan használható gondolat, ami egyedül egyikünk fejéből sem pattanhatott ki. Szegény nő most ugyanolyan elveszettnek tűnik, mint a csatornalakók. Az a különbség, hogy nekik lenne helyük odafent és csak döntés kérdése a költözés. Egyik univerzumból a másikba kerülni viszont nem ilyen egyszerű.
A kedélyek lenyugszanak, a morlockok örülnek az adományoknak és az új látogatónak is. Pikkelyről ez még nem mondható el, de ő is hajlik az elfogadásra. Ezért merem Lacey-t velük hagyni számolva azzal, hogy Kényes fizikailag is megvédené, ha erre szükség lenne. Az óriásnak nagy szíve és jelentős testi ereje van.
- Négykarúaknak minden hely szűkös, haha! - felel nevetve Kényes.
- Változik, csak lassan. Még vigyázunk. Akik felköltöztek, remekül éldegélnek a házukban.
- Nem kell a reklám, Védelmező... Tudjuk, hogy odafent is elnyomás van és örülnétek minél több alattvalónak - szól be megint Pikkely.
- Rend van. Senki nem durvulhat, mert megtudom és megakadályozom - rendezem le határozott hangon, mire csak egy kínos nevetés a válasz.
Pikkely nagyon nehéz eset. Ha nem lenne ízetlen tréfa, nevezhetném Vakond házisárkányának. Jó, hogy egymásra találtak, mert a szimatolós morlock le tudja csillapítani. Már nem olyan komoly az ellenszenv sem. Lacey szemet védő mozdulata nem marad észrevétlen. Ez van, mikor Kényes belekavarodik a négy karja koordinációjába. Vakond hátrahőköl, de utána csak elmosolyodik, a párja meg csak az egyik szemöldökét húzza fel gúnyosan. Úgy látom, nem tetszik neki, hogy a növény vonzza a kifinomult szaglású mutánst és hogy Lacey-vel együtt szemlélik a növényt.
- Segíts, Javas! Jaj, nagyon fáj! Úgy belémvájta a karmait.
Szerencsétlen Vakondot nagyon megsajnálom, de tudok hinni Lacey szavainak. Ha csatornában megélő csodasalátát tudott növeszteni, akkor sebkezelésre alkalmasat is tud. Az időtényező a kérdéses.
- Húúú, de ügyes vagy! - szól Kényes széles mosollyal, miközben támogatja a még mindig remegő Vakondot. - Látod, Vakond? Mindjárt kapsz kenőcsöt. Ez fertőtlenít is?
Nem látom, mi történik, mert nekik háttal biztosítom a helyet. Számítanom kell arra is, hogy ha a Bagoly visszajön, be fog sötétíteni. Egy kevés fényt tudok majd csinálni. Mardos a felelősség. Ha innen figyeltem volna a szótlan lényt, akkor nem támadja meg Vakondot. Szerintem a többieket már kiismerte és ezért mert támadni, azt viszont nem tudhatta, hogy tőlem mit várhat. Én sem nyitottam tüzet, hiszen egy csendben várakozót nem lehet úgy fogadni. Legközelebb nem így lesz. Csak a szerencsén múlt, hogy nem Lacey-t támadta meg. A fenenagy figyelmem és stratégiám csődöt mondott. Ha meg kellett volna őt védeni, nem biztos, hogy ment volna. Most már nem tágítok.
- Amíg az összes morlock a csatornában élt, Callisto vezette őket. Pikkely rá célozgatott, mert túl keménykezű vezető volt. Segítettünk neki és ötven társának felköltözni egy jól őrzött, félreeső helyen levő házba. Ott már nem hagyjuk, hogy félelemben tartsa a többieket. Viszont Kényes, milyen vad dolgokra gondolsz? - adok választ Lacey-nek és teszek fel egy fontos kérdést.
- Meg akart enni! Kell ennél vadabb dolog? A baglyok rágcsálókat esznek. Már biztos kinézett magának, de eddig nem volt alkalma elkapni - fakad ki Vakond.
- Tényleg! Kihasználta, hogy most kevesen vagyunk és messze a többiektől. Milyen kétszínű, hogy eljátszotta itt a segítőt. Maszk...ő szokta ezt tudni mindenkiről. A vesénkbe lát, de azt mondta, maradjon csak a madár, mert fent megölnék az emberek. Mindenféle veszélyes alakot befogadott már. Mindennaposak itt a harcok, verekedések és sok a sérült. Maszk helyrehoz mindenkit a képességével, de újra és újra ez történik.
Nem tart fegyelmet. Vagy élvezi, hogy rá vannak kényszerülve, mert ő a nagy gyógyító, akinek mindenki hálás lehet. A bagolyképűhöz hasonlókat eszközként használja.
Távolról dühös üvöltés hangzik fel. Vakond elmosolyodik.
- Az én Pikkelyem! Jaj, ő ki nem állhatta Callisto-t. Mindig veszekedtek és az a nő sokszor megalázta. Maszkkal sokkal jobban kijönnek.
Ez érdekes és egyben aggasztó is.
- Javas, ilyen gyógyító növényt is tudsz hozni legközelebb? Jössz még hozzánk, ugye? Legközelebb készülünk valami ajándékkal is. Most nem tudtuk, ki jön még a Védelmezővel. - vigyorog Kényes, mint a tejbetök.
Vakond bólogat, de közben beharapja az ajkát. Küzd a fájdalommal.

Isley

Pént. Jan. 05, 2024 9:03 pm

Giants are real
//Lucas//

- Megszoktam... És azt csinálhatom, amihez értek... Otthon... Szóval azon a másik helyen saját cégem van... ~ Ami rohadtul hiányzik... ~ De minek is mondanám, és mit mondana rá Lucas Bishop, hogy sajnálja? Ennek aztán tényleg lenne értelme. Ahogy annak is, hogy arról merengjünk, hogy mit is kellene tennem akkor, ha BIZTOSAN nem mehetnék haza.
Nem is tudom, mit hoz elő bennem a felvetése. Haragot? Félelmet? Tagadást? Tök mindegy, erről nem vele beszélek. Van kit cseszegetni emiatt. És talán jó is, hogy nem cincálom darabokra a szavait, mert gyorsan túl is lép az egészen, talán látja idegesen rángatózó bal szemhéjamat. És ez talán figyelmeztetés is neki. Mert aztán folyton magamon érzem a tekintetét. A lépcsőkön is... És odalent is...
Bár amikor a kirakodást bízza rám, valaki már jobban izgatja. Nekem sincs túl jó érzésem a sötétben lapulóra való utalástól, főként azért, mert én velük ellentétben nem sokat látok belőle. A zsákok kiürülnek, ahogy az én mondanivalóm is elfogy az "ajándékról". Persze csak addig, míg Pikkely úgy nem érzi, hogy túlontúl beleavatkozok az életükbe.
- Nem, nem akarom megmondani, mit tegyetek... Csak azt mondtam, mi lenne nekik a legjobb... Azt tesztek velük, amit szeretnétek... Nektek hoztam őket...
Jó érzés végigsimítani a zöldes, bordós, sárgás leveleken és nem felejtve Lucas tanácsát, nem sajnálkozok... És nem sértődök meg. Hiszen éppen eleget bántották őket, felesleges, hogy én is megtegyem. Hiszen az is lehet, soha többet nem járok erre.
Talán azért magamra venném egy kicsit a dolgot, pontosan azért, mert én is gyűlöltem mindig, ha velem akartak ilyet tenni, hát kínosan ügyeltem arra, hogy ne kövessem el ezt a hibát én is. De aztán Kényes "javasasszonynak" nevez ~milyen fura szó!~
Vakond meg gyerekként veti rá magát a csomagokra és lelkendezik, akár egy kisgyerek karácsonykor. Az egész a kissé ijesztőből most vált át valami sokkal barátságosabba és viccesebbe. Gyanítom, Lucas is így véli, mert ott hagy velük és az eddig homályban felé indul, csak hogy neki is bemutatkozzon. Addig figyelem, míg a kedves óriás nem kérdez és a figyelmemet nem fordítom a válaszoknak.
- Azt hiszem, sokkal világosabb, mint itt… És sokkal kevésbé szűkös, mint idelent - próbálok olyan választ adni, ami nem bánthatja meg. – Arról pedig, hogy változott-e a világ, jobb, ha őt kérdezitek… Bár nem hiszem, hogy az emberek sokat változtak volna az utóbbi időben...
Folytatnám, de Pikkely megint közbeszól és ahogy Kényes fordul, elvakít a lámpával, amivel eddig főleg a csomagokat pásztázta. Hirtelen rántom a szemem elé az egyik tenyeremet, csak miután már ismét látok valamennyire, akkor jut az eszembe, hogy a hirtelen mozdulat talán nem az, amivel itt próbálkoznom kellene. Még akkor sem, ha félig öntudatlanul próbáltam védeni a lenti sötétséghez lassan hozzászokó pupilláimat a fénytől. De aztán a fénypászma újra a csomagokra vándorol, amelyek mellett még mindig Vakond guggol, én meg újra megpróbálom kivenni az árnyakat a sötétben.
- Aham... Fogd csak meg, milyen puhák és selymesek a levelei - hajolok közelebb a mozgékony orr tulajdonosához.
És ekkor romlik el minden. Csak a sötétebb árnyat látom, ahogyan előront a homályból, a visítást hallom, s látom Vakondot hirtelen felemelkedni és eltűnni a szemeim elől. Aztán egy újabb sikoly, fenyegető, valami hatalmas növekszik, alakul előttünk, akár a mesék szörnyei, robaj, zajok, puffanás, s aztán csak Kényes hallom, ahogy most Vakondot világítja meg a fénnyel. Vagyis inkább a vérző hátát. Én meg csak állok megkövülten...
- Javas, van gyógyító erejű növényed is?

Gyógyító erejű növény... Mégis micsoda??? Bagolyriasztó??? De aztán rájövök, hogy vakondnak kér segítséget. Mármint Vakond vérző sebeinek.

- Nincs, de lesz – ígérem, és most én leszek az, aki a cserepek mellé térdel. Kiválasztom az egyiket, amiben sok apró kis palánta ül, petrezselyem lehet, a fodrosabb fajtából. De még frissek, zsengék, de tele vannak erővel. Az emlékeimben elszántan kutatok valami után, ami segíthet a törpén. A fűszerek között nem lelek semmire, ám szöget üt a fejemben, amit Kényes mondott korábban. ~erdő-mező minden füve~ A tenyeremet borítom az aprócska zöldes fűcsomónak ható növénykékre, csak hogy új hajtások bukkanjanak elő a földből. Vastagabb, nagyobb levelek, mélyebbre furakodó gyökér. Sajnos most kényszerítenem kell a sejteket, hogy gyorsabban nőjenek, s hogy használják fel a maréknyi talajban rejlő minden tápanyagot, s vizet. Nem lesz hatalmas bokor hát abból, mi életre kell, csak két, lassan, mégis szabad szemmel láthatóan növekvő szár, kibomló, kecses fehér szirmok, és picike, szív alakú terméstövek, amelyek lassan telnek meg a növekvő magokkal. De nem várom meg, míg megérnek. A növény levelei kellenek.
- Sietek... - szakítok le 2-2 levelet, s sietek vele Vakond felé, miközben apróra tépkedem a zöld lemezeket, hogy aztán a sebekre halmozzam őket, ha a sebesült hagyja. Aztán kezdek el kutatni a kötszer után. Nem kell sietnem. Míg a vérzés el nem áll, felesleges lenne bekötnöm. Lucas pedig bennünket őriz... Hiszen ő a Védelmező... S hogy az idő teljes és a sebesült figyelmét is eltereljem, kérdezek.
– Mondjátok, ki az a Callisto? És mit akart az az alak Vakondtól?

Szer. Jan. 03, 2024 10:37 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Értek a szóból. Bloom nem akar rögtön mindent az orromra kötve. Ezt el tudom fogadni. Első találkozás, egy kis ijedelemmel, a város szélén. Finomabbnak kell lennem. Ez a katonásdi nem mindig kifizetődő, de nehezen vetkőzöm le magamról olyankor is, mikor tényleg szükségtelen.
- Ez remek adottság. Szereted is a képességedet?
Nekem úgy tűnik. Egybevág azzal, amit látok. Egy kulturált, szép lelkű nöhöz illik a kertészkedés.
- Hozzá már volt szerencsém.
Laze sokat beszél, de ez nem került szóba. Mintha Lacey szavai mögött némi rosszallás húzódna meg. Nem biztos, hogy jól látom, de amúgy sincs hozzá semmi közöm.
Felkapom a fejemet arra, hogy Topsfield hozta erre a világra. És Laze? Lesz még miről beszélni a bayville-iekről.
- Tehát a mutánsbarát hely is azon a másik világon van?
Pedig kezdtem örülni, hogy itt is találni ilyet.
- Ha teljesen biztos, hogy nem tudsz visszamenni, akkor remélem, a többiek segítenek ezen a világon megtalálnod a helyedet és a céljaidat.
Egyértelmű, hogy nem tőlem várja a segítséget. Ehhez barátok kellenek. El tudnék gondolkodni azon, hogy mi mindent jelent egy ilyen esemény, de most nem teszem. Figyelnem kell a biztonságunkra, fókuszban kell maradnom.
Lacey szavai és lépései összhangban vannak. Én ennek ellenére ügyelek arra, hogy ne zuhanjon le. Nem törheti össze magát úgy, hogy jött segíteni.
Az a "Hello" nagyon bizonytalanul hangzott. Meg tudom érteni. Én is új vagyok neki, a morlockok még újabbak. Mindenre nem lehet felkészülni lélekben, akármilyen nyitott.
- Köszi! - nyugtázom, hogy Lacey kirámol helyettem. - Vannak olyan részek, ahol kicsit több.
- Majd mi azt tudjuk, hogy hol mennyi fény van - szól be megint Pikkely.
Fel se veszem. Mindig éles a nyelve. Szerintem félti a titkukat, hogy nyilvános lejáratoknál, kifolyóknál is megfordulnak. Mintha így meg lehetne őket találni. Végülis nekem is sikerült. Jövőből hozott tudással...
- Még megmondja azt is, hogy mit csináljunk! - csattan fel megint.
Vakond átöleli a derekát, miközben le se veszi a szemeit az adományokról.
Pikkely arckifejezése enyhül egy kicsit, még a csekély zseblámpafényben is látni.
- Kicsim, ne már! Friss zöldségeket kapunk. Tudod, milyen az? Jó, nem olyan, mint amikor kirágok a földből egy gyökeret, de majdnem olyan finom! Ültethetünk, termeszthetünk. Itt a csatornában! Még fűszereket is kaptunk.
- Mint a...javasasszony a meséből, aki ismeri erdő-mező minden füvét, fáját!
Mikor már minden előttük van, a rágcsálószerű figura ráveti magát a csomagokra. Nagy szatyrokban hoztam a cuccokat, hogy könnyen el tudják vinni. Vakond orra és karmos mancsai már el is tűnnek bennük.
- Tiszta, minden tiszta! Jó holmik - mondja a napszemüveges figura, miután mindent végigszaglászott.
Lacey biztonságban lesz, Kényes már most megkedvelte és ő vigyázni szokott arra, akit kedvel. Jó erőben is van, úgyhogy ha Pikkelynél elgurulna a gyógyszer, akkor se lesz baj. Ellépek tőlük és megközelítem a baglyot. Most már nem engem figyel. Vakondot nézi, továbbra is nagyon mereven.
- Bishop vagyok. A többiek Védelmezőként ismernek. Segíteni szoktam az idelent élőknek. Érted mit tehetek? - kérdezem a szárnyas figurát.
Nincs válasz. A szemei mozdulnak felém, de aztán visszatér Vakond figyeléséhez.
- Milyen most a felszínen élni, Lacey? A csúnya mutánsoknak jobb soruk van már? Vagy még ellenségesek az emberek? - kérdezi az óriás.
- Tudod, ki a csúnya... - kontráz rá a morcos nő.
Kényes véletlenül Lacey szemébe világít a lámpával, de észbekap és a csomagok felé irányítja a fényt. Vakond eközben a salátáknál guggol és piszkálgatja őket. A szaguk nagyon tetszhet neki, mert az orrával körbejárja őket, aztán a fűszereket vizsgálgatja.
- Ánizs? Ez ánizs? - kérdezi az egyiket szimatolva.
A bagoly ezt a pillanatot ragadja meg és hihetetlen gyorsasággal röppen el. Hátrahúzódom és a fegyveremhez kapok. Rárepül Vakondra és a másik kettő hiába kap utána, elragadja magával a cincogva visítozó törpét. Rohanok utána, de Pikkely utamat állja. Sikít egyet és közben változik az alakja. Bőre elkezd a nevéhez illően változni és a nő még Kényesnél is magasabb sárkány formát ölt, ahogy a bagoly után ered. Elkapja a farktollát, kitépi a karmai közül Vakondot és hátradobja nekünk. Éppenhogy el tudom kapni, nehogy szétzúzza magát. A bagoly eltűnik egy mellékjáratban az őt üldöző Pikkellyel együtt.
- Én tudtam, hogy ez egy sunyi alak! Vakond, jól vagy? - kérdezi az óriás és odavilágít.
Szerencsétlennek vérzik a háta. Remélhetőleg a karmok nem vájtak túl mélyen a húsába.
- Javas, van gyógyító erejű növényed is? - fordul Kényes Lacey-hez.
Jól van. Ő is kapott morlock nevet.
- Kötszer van. Lacey megkeresed? Én őrt állok, hátha a baglyunk visszarepül. Pikkely ellen nincs sok esélye, de ha kicselezi, még visszatérhet.
A zsákmányért. Úgy viselkedett, mint egy állat, ösztönből. Pisztollyal a kezemben figyelem a két lehetséges járatot.
- Lehet, hogy még fióka és nem volt lehetősége megtanulni a képességét uralni. Egy pofont akkor is kap majd tőlem. Nem lehet így viselkedni azokkal, akik befogadták! Mióta Callisto nincs velünk, vad dolgok mennek itt...

Isley

Szer. Dec. 27, 2023 7:57 pm

Giants are real
//Lucas//

Mellőzni a sajnálkozást… Ha lenne noteszem, nyilván felírnám az első szabályt, így csak igyekszem észben tartani, bár amennyire belelendül a beszédbe, szerintem igen hamar bajba fogok kerülni a mostanában nem túl sokat edzett memóriám miatt.
- Értem…
Csak ennyi futja, csak hát nem akarom, hogy azt higgye, nem figyelek arra, amit mond… Meg hát én is utálnám, ha valaki úgy lépkedne mellettem, mint egy tál fish and chips. Azt is be kell vallanom, hogy a tanácsa meg teljesen használható, bár felesleges. Én is utálom, amikor arról faggatnak, hogy jól vagyok-e. Ilyenkor szívesen válaszolnék valami keményebbet, mondjuk, hogy „Nem, a világ, amiben eddig éltem, egy hülye varázskönyv emlékeiben él csak, de ha már ilyen kedves és együttérző vagy, nyilván tudsz rajtam segíteni… Nem? Hát akkor menj te a…!”
A gondolat pedig pont jókor érkezik, mert Bishop arról faggat, hogy honnan jöttem… Na, ez is egy olyan téma, amiről kicsit sem szeretek beszélni, mert sosem tudom, kinek mit mondhatok. És hiába bízik meg Romy benne, nekem még nem sikerült ezt a bizalmat megszavaznom neki. Ezért jut számára egy távolságtartó, ám szándékaim szerint nem udvariatlan felelet.
- Elég messziről… Szerintem nem jártál még arra…
Ez sem túl eredeti, de nyilván szükségszerűen óvatos… A morlockok lehet, nem ilyen gyávák.
Így az első szabályt már szerintem túl is tárgyaltam magamban ahhoz, hogy ne felejtsem el. Ahogy nem fogom a következőket sem. De először még több kérdés jön. Van, ami kicsit sem zavar és van, ami…
- A bárhol talán nem jó megfogalmazás… Mert még sok helyen nem próbáltam… De ahol van némi fény és víz, vagy legalább víz, ott azt hiszem, menne… - ez is feltételezés, de ez legalább nem zavar. Nem érzem úgy, mint ha ezzel fényezném magam, de amikor a Ház növényeit hiszi az enyémeknek, az már tagadásra késztet. – Nem, az Laze műve… Mármint Lazerian-é…
Szándékosan nem mondom ki a vezetéknevét, így ezzel sem adok alapot a találgatásra. Bár, ha jól ismeri Romy-t és a bandát, akkor ez előbb, vagy utóbb úgyis nyilvánvaló lesz a számára. Amilyen okos, azt hiszem előbb…
Lucas Bishop azonban nem annyira tartózkodó, amennyire én vagyok. Minden aggodalom nélkül számol be egykori ~ de hülyén hangzik ~ és mostani hivatásáról. Egyetlen dolog vigasztal csak, hogy én sem tévedtem túl nagyot vele kapcsolatban. Abban azonban igen, hogy az „otthon” témát elereszti majd. De most meg azt kérdezi, hogy ismerkedtünk meg, így már én sem úszom meg a vallomásokat.
- Laze és Niel hoztak ide… Nem olyan régen… Egy másik… Szóval egy másik Földről… Véletlenül… - még mindig annyira hihetetlenül hangzik az egész, de nem tudom máshogyan mondani. – Az a baj, hogy nem tudnak visszavinni… Itt ragadtam… És én sem kedvelem a sajnálkozást…
Elhallgatok, csak hogy lássa, nem akarok többet mondani és persze azért is, mert remélem, első találkozásunkat nem fogja beárnyékolni, hogy nem vagyok túl közlékeny ebben a témában.
Ám úgy tűnik, kicsit sem az a sértődős típus, mert már arról biztosít, hogy ez békés környék, és bár a hópelyhes viccet nem igazán értem, megnyugtat, hogy nem faggatózik tovább. Ahogy az is, hogy legalább olyan óvatos, mint én. Bár neki sokkal nagyobb a zsákja, így, ha a lépcsőn csúszna el, sokkal nagyobbat esne, mint én. Bár ezt nem biztos, hogy ő is így gondolja, mert le sem veszi a szemét rólam.
- Nem csúszik – vetem oda, s lépéseim valóban biztonságosak a bőven redőzött talpú csizmában. Laze is atyaian gondoskodott rólam.
Aztán néhány lépés után változik a környék, már nem a fák és a bokrok, meg a lesből támadó hópelyhek miatt kell aggódnunk, hanem a betontörmelék és a falra pingált obszcén és kevésbé gyomorforgató rajzok és feliratok miatt. Bár azt várnám, egy alagútban melegebb van, mint a szabad ég alatt, itt mégis hűvösebb van, borzongatóan hideg.
- Kész vagy? – kérdezi Bishop, én meg bólintók, határozottan, miközben azért vannak kétségeim afelől, mire is vagyok felkészülve.
Arra nyilvánvalóan nem, ami majd következik. Nem, nem azzal van a baj, hogy ő hamarabb látja meg az ajtót, mint én, hiszen ő már járt erre. Az sem lep meg, hogy a zárt ajtón tenyérrel ütött egyszerű ritmus egy jelzés, csak hogy ne jusson be bárki azokhoz, akik idelent rejtőzködnek. A dupla zárszerkezet sem annyira meglepő, a melegházakban nálunk is akadt ilyen, hogy ne szorulhasson be senki, aki véletlenül keveredik a növényeink közé. De lesz meglepetés. Mielőtt belépünk a félhomályba.
A három alak szolgáltatja, aki bennünket üdvözöl, s láttukra értelmet nyer a „mutáns” kifejezés. Mások, mint mi, túl sok, túl fehér, túl nagy, túl furcsa a trió ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül álljak velük szemben. S ha elfelejtettem volna a tanácsot, most ott villogna lelki szemeim előtt a figyelmeztetés „Ne sajnálkozz!”, s ha más nem ez adna bátorságot ahhoz, hogy belépjek. Persze éppen csak annyit, hogy egy „Hello”-t ki tudjak préselni és hogy a lábaim is mozduljanak. Befelé…
Bishop már sorolja is a neveket, én meg anélkül, hogy feltűnően bámulnám őket, próbálom kitalálni, kihez melyik tartozik, s egyenként biccentek nekik.
Vakondot és Kényest talán nem tévesztem el, így Pikkely kilétére is fény derül hamar. Ahogyan arra is, hogy közöttük is vannak kedvesek… És kevésbé azok.
Kényes az előbbi, termete nem gátolja meg abban, hogy ő nyerje meg először a szívemet, Vakond meg olyan, akár egy ajándékokat kutató gyermek. Pikkely azonban…
Pikkely váratlan kérdésére próbálom kitalálni a feleletet, amikor Bishop hirtelen abbahagyja a pakolást, s a sötétbe bámul, oda, ahol én semmit sem vettem észre, de ahol nyilván még van valaki, és már meg is kapom a feladatomat.
- Persze... – biztosítom csendben, hogy aztán már adogathassam is ki egyenként a dobozokat, csomagokat, s mindent, amit a hátizsák rejt. S mikor már nem marad benne semmi, a magamét is leveszem, s a cserepekben csücsülő palántákat teszem le a többi holmi mellé. – Romy mondta, hogy itt kevesebb a fény… - rakom le az utolsó növénykét a földre, s miközben elmagyarázom, mire is valók, azt hiszem, Pikkelynek is választ adhatok. – Ezek saláták… Ha kicsit megnőnek, a külső leveleiket szedjétek le és ültessétek el. Úgy szaporíthatjátok… Ezek meg fűszernövények… Nem teljesen zöld… Jobban bírja a sötétet… De attól még az íze ugyanolyan… Csak segíteni jöttem...

Csüt. Dec. 14, 2023 8:19 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
- Határozottan jó ötlet volt. A csatornában nem él meg túl sok minden, úgyhogy ez kivételes ajándék lesz. Víz van bőven és akad odalent, aki fényt tud kelteni.
Ezen kívül használnak olyan helyeket is, ahova egy kis fény is behatol, mint a folyókba torkolló csatornalejáratok vagy egyéb rácsos megoldások, de minden infót nem adok ki róluk. A lényeg, hogy fogják tudni, hol termeszthetik ezt a növényt. Lacey-vel nem osztom meg, hogy a csatornalakók semmiért nem adnak pénzt már jó ideje, hanem lopnak vagy adományokból élnek. Nem a legjobb ajánlólevél.
- Annyira jól rejtőzködnek, hogy a mutánsok között sem ismerték őket túl sokan egészen a közelmúltig.
Az X-ek előtt is sokáig rejtve maradtak, kivéve a Professzort, aki elől nagyon nehéz elrejtőzni.
- A sajnálkozást majd mellőzzük! Azt szűrnék le belőle, hogy szerencsétlennek és nyomorultnak tartod őket. Majd lassan megértik, hogy nem így van, de eleinte még félreértelmeznék.
Nem tudom, hogy meddig fog tartani a társalgás velük. Aztán ott lesz a kérdés, hogy utána Lacey mit mond, jön-e még máskor is. Bárhogy is alakul, igyekszem felkészíteni úgy, hogy ne érje kellemetlen meglepetés.
- Igazad van, csak ezt nem mindenki látja be. A mutáció a hétköznapi nyelvben tényleg olyan, mintha korcsokat emlegetnének. Még nem született rá olyan kifejezés, ami nem is lekezelő és nem is elszállt. A "továbbfejlődött ember" például elég rosszul hangzik.
Felkapom a fejem arra, hogy Lacey a jelek szerint mutánsbarát környéken élt eddig.
- Merrefelé van az a hely, ahol a mutánsok elfogadottak?
A nagymamám történeteiből hallottam egy-két ilyen városról, sőt államról, de Lacey-től szeretném megtudni, hogy ez melyik lenne.
- Ez azt jelenti, hogy bárhol képes vagy növényt termeszteni és akár új fajokat is létrehozol? A Mi Casa-ban azt a szép zöldövezetet is te alkottad? - kérdezem elismerően, mert tényleg lenyűgözött az a környezet.
Megeresztek egy félmosolyt arra, hogy Lacey megtalálta a helyét. Ennek a pillanatnak mindenki életében el kell jönnie, de sokaknak nem sikerül.
- Ráhibáztál. Én a seregben találtam igazán magamra. Ott az utolsó küldetésem során át kellett ugranom egy időportálon, úgy kerültem ebbe a korba. Száz évet utaztam visszafelé. Ezen a világon biztonsági vezető vagyok.
Tulajdonképpen ugyanúgy békefenntartással foglalkozom és még sok minden mással is. Megvédem azokat, akiket kell és pártolom a mozgalmat, ami a mutáns faj számára elhozza a békét. Nagyobb léptékben játszom, mint a saját időmben és néha elég nehéz.
- Nem állított rólad olyat, ami ezeknek ellentmondana. Hogy ismerkedtetek meg egyébként? Én egy parkban találkoztam vele, mikor megviccelte a kutyája.
Ahogy Romy se savazta a kertésznőt, én se savazom Romy-t olyannal, hogy elesett és a képessége is elszabadult. Azóta már sokkal ügyesebben használja és az eséstechnikában is fejlődött. Még nem eleget, de halad. Lacey szavai arra engednek következtetni, hogy rá is figyelnem kell majd. Az arcába is pillantok és elhatározom, hogy nem csak a környék biztonságát, hanem az ő lépéseit is figyelni fogom. Nem eshet hasra, nem törheti össze magát azért, mert jött segíteni. Ha botlik és zuhan, mert nem megy neki a talpon maradás, akkor az én felelősségem, hogy épségben maradjon. A reflexeim készen lesznek.
- Csak egy mókus volt. Ez tényleg békés környék. Legfeljebb akkor lennénk veszélyben, ha esni kezdene és egy száguldó hópehely támadna meg minket.
Adok rögtönzött magyarázatot idézve néhai katonatársamat, Malcolmot, aki mindig ezzel a hasonlattal írta le, hogy nincs veszély. A feszültséget is rögtön oldotta. A jó öreg Malcolm tudott valamit...
Ahogy beszélgetünk, egyre közeledünk a morlockokkal megbeszélt találkozóhely felé. Azóta se húzott el mellettünk egyetlen autó sem, a környék tényleg nyugis. Egy gazos és őszi színekben tündöklő avarral borított lépcső vezet le arra a rövid kis útra, amin elérjük a híd alatti alagutat. Lehet lépni rajta, de figyelni kell, hogy ne csússzunk el. Kezemmel megálljt parancsolok Lacey-nek és nekiállok szétrugdosni annyira a leveleket, hogy ne fenyegesse őt az elcsúszás veszélye. Én megyek le először és ahogy követ, figyelemmel kísérem a lépéseit. Készen állok, hogy elkapjam, ha mégis borulna.
A keskeny betonsáv, amit elértünk, valahol a hátunk mögött a távolban rácsatlakozik az autóutakra is, de innen ezt nem látni. Ahogy az alagút belsejét sem. Remek hely titkos járatoknak és találkozóknak.
Graffitik. Nem tetszik, hogy időnként járnak ide festékflakonos vandálok. Általában nem veszélyesek, de ha pont kilesik a felszínre érkező vagy innen lentre távozó csatornalakókat, abból származhatnak bajok. Most egy művész sincs a környéken. Egy madár csivitelése csendül fel. A hang irányába nézek és látok is egy tollászkodó...valamit az egyik fa legmagasabbra nyúló ágán. A madártan se az én asztalom. Ártalmatlannak néz ki, nekem ennyi elég.
- Mindjárt találkozhatsz a barátaimmal. Kész vagy? - szólok Lacey-hez egy mosollyal, mielőtt belépnénk az alagút sötétjébe.
Úgy érzem, ez nem természetes sötétség. Szinte tapintható, pedig nem jöttünk be túl mélyre. Szándékosan nem kapcsolok lámpát. Fontos az álcázás. Hallgatózom és semmi zajt nem hallok.
Úgy beszéltük meg, hogy a jobb oldalon kell keresni az ajtót. Ki is tapintom. Nem látom ugyan, de rozsdás, mocskos vasszerkezet lehet. Biztos nem tartják karban. Teli tenyérrel ütök rajta halk tá-titi-tá jelzést, mert ezt beszéltük meg.
Eltelik egy másodperc, mire hallom a zárszerkezet kattanását. Belül elvileg nincsen kulcslyuk, úgyhogy ez vagy tolvajmegoldás vagy mutáns erő műve. Mikor a zaj abbamarad, eltolom a külső reteszt és a kilincset is lenyomom. Ahogy kitárom az ajtót, bentről egy kevés fény szűrődik ki. A fejem magasságában látok meg egy nagyon fehér kezet, amiben ócska zseblámpa világít.
- Gyertek gyorsan, mielőtt meglátnak! - suttog egy határozott, mélyebb tónusú női hang.
A fehér kéz egy pillanatra körbejáratja a fényt és meglátom, kik állnak az ajtó mögött. Egy Lacey-hez hasonló magasságú, de rövid hajú és még kabátban is láthatóan izmos nő, mellette egy nekem derékig érő szakállas figura, akinek a haja a homlokába van fésülve. Napszemüveget hord és feltűnően nagy orra úgy mozog, mint a rágcsálóké. Karmos végű kezeivel integet nekünk. Aki a lámpát tartja, jó magasra emeli azt, hogy lássuk az arcát.
- Hahó! - mondja hiányos fogazatával vigyorogva a mészfehér bőrű óriás, aki nálam jó fél méterrel magasabb és négy karja van.
- Szevasztok! - köszönök nekik, majd Lacey-re nézek.
Ha nem hőkölt hátra ettől a társaságtól és attól, hogy egy isten háta mögötti helyen egy vasajtó mögé kéne belépnie, akkor én is befelé invitálom.
- Ők itt Pikkely, Vakond és Kényes - mutatom be sorban egymás után a csajt, a mélynövésűt és az óriást. - Ő pedig Lacey, aki nagyon hasznos dolgokat hozott nektek.
- Szia Lacey! Engem azért hívnak Kényesnek, mert azonnal leégek a napon. Ha kilépnék ebből az alagútból, már a könnyű téli napsütés is megkapna - dörmögi a magas termetű fickó lassan, de vidáman.
- Köszönjük, ez volt a legfontosabb, nagyfiú - duruzsolja Pikkely. - Na, haladjunk!
Ha mindketten beléptünk, Vakond elkezdi szaglászni a hátizsákomat.
- Forralt bort hoztatok? - kérdezi cincogóan magas hangon.
- Hékás! - szólok rá és kesztyű kezemmel eltolom magam mellől. - Bornál sokkal jobbakat hoztunk.
Kicsomagolok, de közben úgy helyezkedek, hogy a kis kíváncsiság ne tudja könnyen megközelíteni a társamat. Kényes csak vigyorog és világít, Pikkely viszont Lacey-t méregeti. Ő is helyes vonásokkal rendelkezik. Talán épp ez a baja?
- Te mit akarsz tőlünk? Miért vagy itt valójában?
Szúrósan nézek rá, ő meg visszakacsint. Vakond odasündörög hozzá és ráteszi a karmait Pikkely derekára. Fogják egymás kezét. Ez újdonság nekem, de lecsillapította a hirtelen haragú csajt. A háttérben mozgást látok és két szemet is. Kényes észreveszi és egyik tenyerével nekem mutatja, hogy nem kell aggódni, egy másikkal odavilágít, két fennmaradó kezét pedig csípőre teszi, közben pedig beszél és beszél:
- Azt a bagolyképűt még nem ismered. Mi se. Múlt héten jött és keveset beszél, viszont tud sötétet csinálni. Azt mondta, a kinti alagutat még jobban besötétítette. Láttátok?
Én még az alakot figyelem. Gubbaszt egy cső alatt és nagyon mereven néz. Nem köszön, nem mozdul.
- Lacey, segítesz kipakolni? - kérdezem, mert én szemmel akarom tartani a baglyunkat.

[ zsebszöveg ]

Isley

Vas. Dec. 10, 2023 8:17 pm

Giants are real
//Lucas//

Megnyugtató, hogy nem hiába cipeltem a zöldségeket, ahogyan az is, hogy Bishop vizsgálódása sem teljed ki annyira, hogy a személyes szférámat jobban zavarja, mint egy kávézás a Starbucks-ban.

- Felőlem rendben – biccentek a tegeződésre. – És részemről az öröm – viszonzom az udvariaskodását és vetem újra át a vállaimon a hátizsák pántjait. – Romy nem igazán beszélt arról, hogy kikkel is fogunk találkozni, de gondoltam, talán némi fény és víz mindenhol akad… És akkor ezért sem kell pénzt adni – magyarázom az „ajándék” okát. – Bár lehet, hogy félreértettem…
És igen, nyilvánvalóan félreértettem, mert Lucas magyarázatából úgy tűnik, nem a szegénység hajtotta a föld alá azokat, akikhez készülünk. ~Morlockok…~ Nem, azt hiszem, sosem hallottam ezt a nevet, ahogyan azokról sem hallottam eddig, akik viselik. Bár miért is kellene csodálkoznom? EZ a világ nem pont OLYAN, mint az, ahonnan én jövök, ám igazán nincs jogom ítéletet mondani róla. Nem jobb és nem rosszabb… Más…
Ahogyan az emberek is mások. „Otthon” nyilván nem sok esélyem lett volna találkoznom bárkivel is, aki pl. Lucas Bishop-hoz hasonlít.
- Sajnálom… – fejezem ki talán szükségtelenül az együttérzésemet, miközben lassan elindulunk az elhagyatott úton. Ez megint egy olyan dolog, amit odahaza sosem tettem volna. Legfőképpen egy vadidegen alakkal. Aki most éppen arról beszél, hogy ahová tartunk, ott talán olyanokkal találkozhatok, akik… Vagy ijesztőek, vagy engem tartanak annak. – Azt hiszem, a másság mindig félelmet, vagy irigységet szül és ezen az sem segít, ahogyan néha nevezik őket - osztom meg vele talán teljesen ostoba meglátásomat. – Már a mutáns szó is olyan, ami megbélyegez… Mint ha nem lennél normális, csak valami szörnyű selejtje a természetnek, valamiféle gaz, amit ki kell gyomlálni… Pedig mindennek van haszna… És mindenkinek… - vonom le végül a következtetést. – És ha így nézed, akkor én is „mutáns” vagyok. – felelek meg a kérdésére is. - Bár ahonnan én jöttem, ott ezért nem üldöznének a föld alá… De ami igaz, attól, hogy jól értek a növényekhez, még az ujjaim sem zöldek – mutatom fel a kissé átfagyott kezeimet, az régi „névre” utalva. – Azzal foglalkozok, amihez értek és ezen senki sem akad ki… Gondolom, veled is így van… - emlékeztetem az ő „másságára”. – Ahogy így elnézlek, te valami katonaféle lehetsz… - igyekszem követni a határozott és tökéletesen céltudatosnak tűnő lépteit, meg persze a emlékszem a parancsként hangzó megismerkedésünkre is, amelyekből ezt az igazán nagyszerű következtetést vontam le. Persze azt is látom, hogy lopva engem figyel és mintha éppen azt mérné fel, vajon nem rohanok el sikítva, ha meglátom a „házigazdáinkat”. – Romy mást akart küldeni, de én voltam, akinek éppen semmi dolga sem volt… Nem hiszem, hogy a nyakadra küldött volna, ha nem bízna abban, hogy a segítségedre lehetek… - próbálom bizonygatni ittlétem jogosságát. - Remélem, azért nem mesélt rólam semmi kiakasztót… - néha nem tudom, mit gondolnak rólam a házbeliek. – Talán azért is választott, mert nem igazán kell attól tartanod, hogy előítéletekkel rendelkezem, vagy olyan ismeretséggel, ami talán az ártalmukra lehet a… morlockoknak – ízlelgetem a furcsa szót. – Ahogy fóbiáim sincsenek… - felelek az újabb faggatózásra. - Nem eszek állatokat általában, de nem azért, mert undorodok tőlük… A növényekkel sem volt sosem bajom és mivel egy kertészet tulajdonosa vagyok, szerintem attól sem kell tartanod, hogy a kosz miatt fogok aggodalmaskodni – ha ő viccelni próbált, hát megteszem én is, bár sejtelmem sincs, miért éppen ezeket a dolgokat hozom fel. – Ó, a sötétség pedig pontosan annyira zavar, amennyire másokat és szerintem az ok is hasonló. Pontosan az, hogy nincsenek sötétben látó szemeim és éppen ezért ha nincs világítás, gyakrabban esek hasra valamiben, mint fényes nappal – fejezem be a kissé bénának tűnő magyarázatot.
Persze óvatlan lennék, ha nem venném észre mindenre kiterjedő figyelmét, és azt is, hogy rándul meg gyaloglás közben a pántba kapaszkodó keze. Csak egy röpke mozdulat, de a szeme is villan mellé, halk kilégzés, pont, ahogy a feszültség távozik az emberekből, vagy megkönnyebbülten sóhajt fel valaki, hogy nem az elmebajos szomszédba botlott bele megint. Én meg csak próbálom kitalálni, hogy ez most veszélyes helyzet, vagy csak elbambultam egy kicsit. – Azért szólj, ha futni kell! – kutatom a bokrokat és a kissé lombjukat vesztett fákat. – Bár azt mondtad, nem lesz gond…

Bejelentkezés

KEDVCSINÁLÓ

Az oldal vezetősége

Chatbox

Legutóbbi küldetések

Not scared of giants