Aprót rándítok vállamon, mert felkészültem rá, hogy elhajlanak feltúrt tincseim bántó frekvenciái alatt. Még egy suta félmosollyal is próbálkozom, milyen jó, hogy nem fog ordítani.
Először iróniát sejtek mögötte, hogy pont nem látja, de aztán szemlesütve felfogom, talán megértette, tényleg sajnálom.
-Igen, ezt belekalkuláltam. Hogy ijedt és sokkos állapotban voltál, sokkal jobban, mint mi.
Főleg, hogy Laze valamit szívott is. Még sosem láttam igazán megijedni…
Fáradtan huppanok le a fotelébe, azt hiszem derogálna beismerni, hullaként jöttem megint, avagy null huszonnégy ez a túlfeszített, fáradt állapot jellemző. Biztos azt hiszi órákig fel fogom tartani, tíz percenként egy-egy bocsánattal. Pedig valahol tényleg nem én tehettem róla, egyszerűen beindult a könyv. A pillanatnyi magam elé meredésből kizökkent a kódok és ajtók hieroglifája.
-A varázstárgyam egyik képessége, hogy képes féreglyukat nyitni egy hosszú folyosóra, innen nyílnak a különböző világok. A te ajtód valamelyik a milliárdból, de ha megfejtem a kódját, úgy, mint hogy ez a 6969-es Föld, meg fogom tudni keresni.
Pislanok rá kissé laposan és reménykedve, talán nagyjából el tudtam magyarázni a helyzetet.
Nagy levegő, folytathatnánk tényleg órákig a bocsánatkérősdivel, azt hiszem ő sem akar becsapni, még mindig haragos és csalódott. Egyetlen húsvér elszenvedője lehet ennek, én, aki elfoglalta a babzsák fotelét.
Darwin a macskája, kicsit bólintok erre, elég fancsali képpel, szintén, ebből is volt konfliktus.
-Áh…
Nyer értelmet az üzlettársak kifejezés, különleges növények, na igen, Laze el is hozott valamit.
-Addig találhatunk neked valamit, bármit. Ha ennyire értesz a növényekhez hasznos lehet a kutatómunkád az itteni világ számára. Már ha szeretnéd… Például a Wakandai Egyetemen.
Jut eszembe a többiek mind jólnevelt egyetemisták, csak én kerültem ki teljesen az oktatási rendszer minden hagyományos módját. Kósza ötlet, nem is tudom honnan származik, de rossz lehet feleslegesnek érezni magad.

Nagyjából akkor szedem magam össze és nézek rá, amikor beinvitál az oroszlán barlangjába.
Azt hiszem tehetség kell hozzá, hogy valaki ennyire béna legyen minden nőnemű egyeddel és napok, hetek kelljenek hozzá, mire összeszedje magát és megkezdje a bűnbocsánatért esedező körutat. Ahogy felpillantok, továbbra is ellenséges, de valamennyire sorsába leteörődő arcára, rájövök, egy hosszú canossa első lépcsőfoka, és titkolt gyávaságom legszívesebben ostobán heherészne: kösz, most nem.
Aztán mégis bemegyek, mert annó eldöntöttem, hogy a hősködéssel bátorság is jár, még ha valahol egyszerűbb is lenne legyőzni egy tűzokádó sárkányt.
-Kösz. Egyébként nem baj. Mármint, ha kiabálsz, lehet ettől éreznéd magad jobban.
Lépek be a szobába óvatosan és jó nagy levegővel, amivel majd én is védőburkot képezhetek egy esetleges farkasüvöltéshez magam köré, bár inkább csak reszketegen kifújom a vendégszoba közepén, ahogy körülnézek.
Nem, azt hiszem Bloom nem rendezkedett “még” be hosszú távra.
Közben megkapom, hogy egyetért és hülye voltam, úgyhogy veszek még egy jó nagy levegőt. Hozhattam volna nyugiteát vagy valamit, Laze szereti, gondolom ő is.
-Sajnálom.
Nézek a szemébe, legalábbis most már felelősséget vállalva ezért az egészért.
-Mondanom kellett volna, amikor megtörtént többször és tennem valamit, hogy jobban érezd magad. Ha esetleg, ha bármi van, amíg megoldom, szükséged lenne akármire, akkor kérlek szólj.
Pótolok be néhány elmaradt mondatot.
Közben rázom a fejem, mert befejezi a magáét, amivel nem értek egyet.
-Nem, nem tehetsz semmiről. Ha valakinek ekkora erejű varázstárgy van a birtokában, mint nekem, akkor nekem kell kontrollálnom, ti, te nem tudhattad.
Próbálom felmenteni legalább ez alól, különben is állítólag szeretek minden terhet egyedül cipelni. Csak rázom a fejem megint, de aztán rájövök, hátha megkönnyebbülés neki is a bocsánatkérés, úgyhogy gyorsan biccentek, hangosan is hozzáteszem.
-Semmi baj.
Aztán azt hiszem keresek valamit, amire leülhetek, mert a változatosság kedvéért elfelejtettem eleget aludni. Ha akad széke, akkor arra, ha semmi olyasmi, talán a fal mentén, a földön is jó lesz.
-Hát, rájöttem, hogy minden világnak van egy kódja, a miénk 6969-es Föld és ha megfejteném a tiéd, valamint azt, melyik ajtó mögött hányas kódjelzés lapul, akkor azt hiszem igen. Elnézést, hogy ez ennyire lassan megy, de nem adtak használati utasítást hozzá, még épp csak kapizsgáljuk honnan származhat egyáltalán ez az ereklye. De ha megfejtem, nem lesz akadálya a világok közti átjárásnak. Nagyon…hiányoznak az otthoniak?
Teszem hozzá halkan, sokkal halkabban, mint a hosszas magyarázatot a kódokról, esetleges pozitív kimenetelekről.

Ajjaj. Az első és második gondolatom is agyam falára forr, ahogy hirtelen felrántja az ajtót, pedig már mentem volna, mert azt hittem nincs is itt, elnapolhatok egy kellemetlen canossa járást.
De az ajtó feltárul és ő élesen, határozottan követeli a magyarázatot.
Torkomra forr egy nyelés, mintha félúton meggondolná magát és fél lépést teszek hátra.
Legalább olyan félelmetes, mint Kopasz, nagyon durva…
Minden kihullik fejemből, amit igazából nem is gyakoroltam be, arra gondoltam elütjük valami megsemmisült poénnal, imprózok, de most...
Legyőzött pillantást vetek a földre, már megint megrágom a piercingem és még remegő ujjaim is zsebembe rejtem.
Mert ez komoly dolog, elrángattam ide egy másik világból, összezúztam az életét, hasadás keletkezett a téridő kontinuumon, bántottam. Egész egyszerűen kifejezve valaki ártatlant, Laze közreműködése ebben teljesen lényegtelen és az is érthető, hogy Lacey Harries utál.
-Én…
Kezdem a földnek, érzem, hogy piercing rágásom mellé durva vörösség és hő is elönti az arcom.
-Igazán sajnálom és megpróbálom helyrehozni, mert azóta is kutattam. Már…már nagyjából tudom hogy működik, csak meg kellene találni az ajtódat. Szerintem…szerintem összejöhet a dolog és haza tudlak vinni.
Hebegem Lacey lábának, pedig ha feljebb emelném a fejem biztosan érezné rajtam az ólmos fáradtságot, látná a fekete karikákat szemem alatt, amik nem csak késői koncertekről mesélnek, tényleg haladtam, valóban kihasználok minden másodpercet, hogy ezt az egész terhet méltósággal cipeljem, mint egy férfi. Az a felnőtt, akinek a bátyám, Dominic sosem látott, de aki majd ott lesz, ha megtámadják a szentélyt.
Persze Lacey Harries nem tudja, hogy rajta kívül is mennyi mindet pakoltak rám, vagy hallgatja az agyamban felsikkantó késztetéseket, álljak már meg aludni néhány órát, leülni egy játék elé, olvasni valamit, a világ túl gyorsan pörög, mert a legrosszabb körhintára szálltam. És fáradt vagyok, nagyon fáradt. Néha már annyira, hogy szeretnék végre kiugrani, akkor is, ha iszonyat nagyot esnék, ha több métert kellene zuhannom. Eltörni a lábam, vagy az orrom, mert görbén nem lehetnék popsztár, senki sem kérne autogramot tőlem. Nem cserbenhagyni senkit, vágyni cserbenhagyni…mindenkit, csak néhány órára.
-Tudom, hogy nincs mentségem és nem is akarom Lazere fogni, én voltam felelőtlen.
Folytatom némi szaggatott lélegzet után, sután.

Hatalmas levegőt veszek Bloom zárt szobaajtaja előtt. Még egy utolsó hajvakarás mielőtt bekopognék, ettől csak méginkább égnek merednek tincseim.
Szerettem volna beszélni vele már amióta ide hoztam, csak én és ő, Lazac hülye viccei, a többiek hátbaveregetése és buli címszavak nélkül.
Csak én és a megtestesült bűnöm, akiről még nem is szóltam Strangenek, bűnbánó mosollyal, óvatos felajánlással, visszaviszem, mert elméletileg már működhet.
Nem akartam megoldás nélkül beállítani, azt hiszem keveset foglalkoztam vele és nem is igazán kedvelt meg a lányt. Lehettem volna nyomulósabb a “filmes” estén, de lefoglalt nyomorom a lányokkal.
Az egész kaotikus életem csak tovább nyomott, mint migrénesek agyát a melegfront.
Három kopogás elég lesz. Ha nincs itthon, jövök máskor, bár-mint piercing rágás közben emlékeztetem magam rá, nem ő az egyetlen lány, akivel tisztáznom kell pár dolgot. Fogalmam sincs mi történik mostanában ezen a fronton.
Bár Bayvillebe költözéssel jobbra fordultak a dolgok, nem akarom kiskanállal kikaparni a vénáim, hogy variánsaim vannak, akiket assinként kellene levadásznom, azért még nem épültem fel teljesen a dologból.
Ad1 kösz Bishop, hogy megmutattad mekkora kórokozó tudnék lenni, ad2 és Strange, hogy feltetted azt a kérdést megismertem-e őket eléggé ahhoz, hogy képes legyek rutinosan ölni. Én, akit tudom, sokan béna szarnak tartanak, például Laze, aki látott sírni.
Ha feltennének egy sokat érő kérdést, jól vagy-e már, csak hazudnám, hogy persze. Azt hiszem én sem feltétlen hívom majd meg a variánsaim teára, mielőtt megpróbálnám megölni őket, de a Bayvillebe költözéssel megint olyan, mintha lennének körülöttem, barátok támogatnak, hallgatnak meg, vagy csak mosolyognak amolyan “jó reggelt” haver fejjel, és néha ennyi pont elég, hogy ne őrüljek meg teljesen.
Nem mindenkivel rózsás viszont a helyzet, az egyikük éppen itt lakik és ha kinyitja, felemelt kézzel lépek egyet hátra, fegyvertelenül.
-Készültem védőbeszéddel.