Amikor megértettem, hogy Fu-Xi kardját kell megtalálnom, a lényem mélyén valami feléledt. Ez a kard nem csupán egy ősi fegyver volt; sokkal több annál. Éreztem a hatalmát, a benne rejlő erőt, amely a világok rendjét egyensúlyban tartotta évszázadokon át. A legenda szerint a kard maga is élt, és az igazságot képviselte, megvédve az emberiséget a káosztól és a sötétségtől. Ha valaki rossz kezekbe juttatná, beláthatatlan következményekkel járna, és a rend felborulna.
Ahogy egyre mélyebbre merültem a gondolataimban, rájöttem, hogy a kard megtalálása nemcsak egy küldetés volt számomra, hanem kötelesség is. Az ősi vérvonalam emléke megdobbant a szívemben, és éreztem a súlyát annak, amit a kard jelentett: a hősiesség, a bölcsesség, és az emberiség iránti elkötelezettség örök szimbólumát. Fu-Xi kardja egy híd volt a múlt és a jelen között, és rajtam múlott, hogy ezt a hidat megtaláljam és átjárhatóvá tegyem.
Ahogy megérkeztem a helyiségbe,talán egy magasan lévő lakásban találtam magam, egy puha ülőalkalmatosságon ülve. A szemem lassan hozzászokott a furcsa, más környezethez; a magas ablakokon át beszűrődő cikázó fények táncot jártak a falakon. Éreztem, ahogy a mellkasom szorul, a szívem pedig gyorsabban ver; ez a hely teljesen idegen volt számomra, mégis valahogy ismerős is egyben. Az érzés, mintha egy másik világba csöppentem volna, átjárta az egész lényemet.
Ekkor vettem észre őket. Két fiatal fiú állt előttem, a szemük csillogott a meglepetéstől, ugyanakkor valami ismeretlen bizonytalanságtól is. Az egyikük mintha gyorsabban mozdult volna, de erre nem vennék teljesen mérget. A légkör vibrált a döbbenettől és a várakozástól. Éreztem a saját meglepetésem is, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyzetben találom magam. Ahogy a két fiúval találkozott a tekintetem, éreztem a kérdéseiket és a zavarukat.
Talán ők sem voltak felkészülve erre a találkozásra. Az arcukra kiülő bizonytalanság azonban valami különös megnyugvást is adott nekem; mintha éreztem volna, hogy nem vagyok egyedül ebben az idegen világban, hogy valami vagy valaki vezetett ide ebben a pillanatban. Minden olyan valószerűtlen volt, de valamiért mégis úgy éreztem, itt a helyem, és talán ez a két fiú jelentette a kulcsot ahhoz, hogy megértsem, miért. Aztán elmondtam mit szeretnék, de csak zűrzavart fakasztottam. Nos legalább nem feltételezték rólam, hogy rájuk támadnék. Az egyikük valamit varázsolt talán? Idézett? A másikuk pedig megállás nélkül magyarázott. Aztán ki varázsolt, valami holmit adott át nekem. Én már másodjára ismételtem el szó szerint ugyanazt. Ettől most úgy éreztem, mintha begyakoroltam volna a mondandómat, de ha harmadjára is el kell mondanom, hát legyen.
Aztán egy csapásra megvilágosodtam. Talán az érdekli őket, hogy a tárgy mit kaptam működik-e. Megráztam a fejem, bízva abban, hogy jó a feltételezésem. Végül eszembe jutott az is, mi lenne a tökéletes megoldás. Hát persze, a talizmánt mit megkaptam csak akkor működik, ha viselem is. Le is raktam hát gyorsan a holmimat a földre és felnyitottam, hogy kutathassak rejtett tartalmai között. Na nem sok mindent hozzam magammal, csupán a legfontosabbakat. A medált végül a nyakamba akasztottam és harmadjára is elismételtem mondandómat ha nem ugyanolyan lelkesedéssel, de legalább annyi kitartással. Szerettem volna azt sugallani nekik, hogy békével érkeztem.
- Barátsággal érkeztem, a nevem Fu Bo-Wei és a segítségeteket szeretném kérni. - kezdtem neki egy újabb meghajlással immáron talán sikerrel és békés gesztussal.
- Egy távoli világból, amit ti talán Ta Lo néven ismertek. Azért jöttem, hogy megkeressem az őseim kardját és a két hiányzó gyűrűt, amelyek veszélyt jelenthetnek, ha egyesülnek a többi gyűrűvel. Meglehet szokatlan, de hiszem, hogy okkal nyílt ide a portál.

Amikor a hírek megérkeztek Ta Lo belső világába, először nem hittem a fülemnek. Shang Chi felbukkanása és a Tíz Gyűrű újraéledése nem volt mindennapi esemény, de a legaggasztóbb az volt, hogy a népem attól tartott, a maradék két gyűrű megtalálásával és az összes gyűrű egyesítésével valami rossz történhet. A bölcsek tanácsa engem választott ki, hogy átkeljek a külső világba, megkeressem az elveszett gyűrűket és őseim kardját, Fu Xi örökségét.
A portál, amely Ta Lo-t a külső világgal összekötötte, egy rejtett, misztikus kapu volt, amit csak a legkiválasztottabbak használhattak. A bölcsek figyelmeztettek, hogy a külső világ mostanra teljesen megváltozott, tele van ismeretlen technológiákkal és furcsa szokásokkal. Bár aggódtam, a kötelességtudatom erősebb volt a félelmeimnél.
Amikor a kapu előtt álltam, mély levegőt vettem, és elképzeltem őseim szellemét, ahogy figyelnek engem. Megerősítettem az elhatározásomat, és beléptem a portálon. Az utazás szinte azonnali volt, de mégis végtelennek tűnt. Mintha az idő és a tér összemosódott volna, és egy pillanat alatt több ezer éves világomból a 21. század bambuszerdejében toporogtam. Éreztem, az erdő minden egyes fűszála, kósza növénye él, szinte magamba szippantottam a qi lenyűgöző erejét itt. Aztán emlékeztettem magam, hogy ennél tovább kell keresgélnem. Összpontosítottam, megpróbáltam a kardra fókuszálni, mit még sohasem érintettem, aztán egy helyiség plafonján szaltóztam ki, pedig esküszöm egészen mást láttam a túloldalt.
A hirtelen átkerülés döbbenetes volt. Lakásnak tűnt, melynek ülőalkalmatosságára zuhantam, ami megdöbbentően puha és kényelmes volt az otthoni környezetemhez képest. A zajok és a fények körülöttem szinte elnyomtak, és egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat. Ahogy próbáltam magamhoz térni, észrevettem két fiatal srácot, akik döbbenten bámultak rám. Az egyik éppen egy valamilyen eszközt tartott a kezében, a másik pedig fogalmam sem volt mit csinált. Az arcukon a megdöbbenés és a hitetlenség keveréke ült.
Hirtelen érkezésem nyilvánvalóan teljesen váratlan volt számukra, és én is próbáltam összeszedni magam. Az otthoni világom szabályai és szokásai az itteniektől mennyire térhetnek el? Éreztem, hogy a küldetésem most igazán elkezdődött, és bár a helyzet szürreális volt, nem adtam fel a reményt, hogy megtalálom a választ minden kérdésemre és teljesítem a küldetésem.
Ahogy megpróbáltam felkelni a kanapéról, észrevettem, hogy a két srác még mindig döbbenten néz rám, mintha egy szellem jelent volna meg előttük. A szívem hevesen vert, de próbáltam megőrizni a nyugalmamat. Tudtam, hogy most minden mozdulatomnak jelentősége van, és hogy minden szavam és tetteim meghatározhatják az utamat ebben az ismeretlen világban. Mosolyt vettem magamra.
- Barátsággal érkeztem, a nevem Fu Bo-Wei és a segítségeteket szeretném kérni. - kezdtem neki egy meghajlással, békés gesztussal. A probléma csak az volt, hogy az odahaza kapott amulettet mely segíthet a kommunikációban elfelejtettem a nyakamba akasztani.
- Egy távoli világból, amit ti talán Ta Lo néven ismertek. Azért jöttem, hogy megkeressem az őseim kardját és a két hiányzó gyűrűt, amelyek veszélyt jelenthetnek, ha egyesülnek a többi gyűrűvel.