Az igazságmérő és az ügyfél családjának kapcsolata feladja a leckét. Sok megfejtendő rejtély, rögeszme vagy őrület. Az igazság vagy a felnagyított paranoia a háttérben elég érdekes koncepció. De közel sem annyira, mint a legújabb ügyfelem.
Az eleje még ártatlan következtetésnek is beillene. Aztán ahogy azokat a mondatokat kezdi sorolni... Mintha tényleg rólam lenne szó. A két éve visszahallott kételyek alapján Loki pontosan ugyanezeket suttogta Teddy fülébe. Én menten rosszul leszel. Biztos vagyok benne, hogy elsápadva nézek fel Nate-re. Lehetséges lenne, hogy a saját világom Lokija toppant be az irodámba szórakozni velem? Eléggé hozzá illő, bonyolult, egyben kegyetlen játék lenne. Mélyen ütött és övön alul annak idején. Én tényleg elhittem, hogy az újjászületett énje más, mint a korábbi. Hogy a barátunk. Elvégre kiválóan játszotta a szerepét. A kezdeti kétkedés után a legtöbben megbíztunk benne. Tommy előtt persze sosem mert áskálódni. Azzal megvárta, hogy a bátyám földön kívüli pályára álljon.
Zúg a fülem az egésztől. A társadalmat egyben tartó nagy hazugságokból, vagy a mindennapi élet kegyes kis hazugságaiból alig fogok fel valamit. Emlékeztetnem kell rá magam, hogy az eszköz valódi. Hogy a mutató nem lengett ki akkor sem, amikor én igazat mondtam a véleményem átadásával. Akkor pedig annak is igazságnak kellett lennie, amit a vendégem elmondott. Pedig Lokira vallana, hogy elém tol egy ilyen szerkezetet, a hazugság jelét igazságnak hazudja, és végigkamuzza az egész előadást. Csak, hogy tesztelje, jelenleg hol tartok, és mennyire szedtem össze magam. És szórakozzon egy jót a nyomoromon. Igazából az egész lehetne egy oltári kamu is, de ebbe nem akarok belemenni. A paranoia veszélyes szörnyeteg, és az emberi elmét játszi könnyedséggel tudja elemészteni. Vennem kell egy mély levegőt. Eldöntöm, hogy végső soron elhiszem, hogy az ereklye valódi, az igazságnak mutatott dolgok pedig tényleg igazságok. Máskülönben én is beleőrülök ebbe, anélkül, hogy valaha használtam volna az ereklyét. A kérdéseim már ennek szólnak.
Hümmögéssel reagálok, ahogy figyelem a szimbólumot és hallgatom a választ. A tulajdonosok önámítása reális. Valószínűleg, aki ismerte és használta az iránytűt, nem mondott szándékos hazugságot. Nekik hasznos lehetett valamikor, ha jelezte az önámítást, a tudattalan hazugságot. A sajátjukat is. A kórságok valamennyire bonyolítják az átkot, de nem annyira, hogy túl szofisztikált legyen.
- Valóban későn diagnosztizált, vagy inkább villámgyorsan romló kórságokról volt szó? Több évig, évtizedig húzódott a felismerés, vagy teszem azt egy éven belül azért felismerték a rákot, de már végstádiumban? - én inkább ez utóbbira gyanakodnék. Már csak a hazugság ennyire azonnali és brutális büntetése miatt is. Azt igyekszem kizárni a tudatomból, hogy ez a fajta közelség a mesélés közben is Lokira vallana.
- Tudom - nem vártam választ a korábbi kijelentésemre. Mostanra amúgyis teljes bizonyossággal tudtam, hogy több információnak van birtokában, mint amennyit elárul. Rólam mindenképp. A vállamat érő szorítás viszont már nem emlékeztet az asgardi nyavalyásra. Bizalmas, de nem az a túlzott bizalmaskodás, amitől hideglelést kaptam annak idején.
- Sokan tudhattak az iránytűről a családtagokon kívül? - egy újabb kérdés. De az én gondolataim más irányba indultak. Lehetséges lett volna, hogy egész eddig rossz irányból közelítettem meg a kérdést? Mármint, ez a lehetőség bármikor fennállhatott. De most új ötletem támadt, ezért a kérdés. Szeretném valamennyire igazolni magam.
A megszólításra vonatkozó kérdésnél hátrasandítok rá a vállam fölött. Sajnálom, amiért belekényszerítem ebbe a játékba. Nem kifejezetten kedvelem a hasonló játszmákat. Kapcsolatokban semmiképp. Közben már az ereklyét forgatom a kezemben, próbálom minden oldalról megvizsgálni. Nem lep meg, hogy “Nate” kívülről tudja a belegravírozott mottót. A fordításra bólintok. Ez segítséget jelent. Bár jelenleg épp nem tudom, mennyit. Valami azt súgja, nem feltétlenül a felirat lesz a megoldás nyitja. Legalábbis az átoké. Az eredeti varázslaté esetleg.
Homlokomat ráncolva követem “Nate” mozgását. Figyelek mindenre, amit mond. A berregést hallva viszont az iránytűre is. Szóval ellentmondás. Amit aztán a vendégem igazol is. Valóban más, mint akinek bemutatkozott. Nem csak névben, de fizikai valóban is.
- Ezek igen fontos részletek... - kezdenék bele a korábbiak értékelésébe, amikor leteszi elém a könyvet. A polcról. A hátam mögötti polcról levett könyvet. Amit biztosan nem én raktam oda. ... Hát én megfojtom Tommyt. Ezt persze nem merem hangosan kimondani, én is tudom, hogy nyilvánvaló kamu. Ettől még gondolhatom. Azért a számat becsukom.
- Maradjunk a tárgynál. A könyvet és az én testvéremet most hagyjuk - jobbnak tűnik lapozni. A dobozt és a könyvet odébb teszem, az iránytűt pedig leteszem kettőnk közé. - A te testvérednek annyiban igaza van, hogy ha nem ismered a pontos mágiát, veszélyes lehet szórakozni vele. Rengeteg különböző varázslatfajta létezik. Az enyém közvetlen hatással bír a valóságra. Amit, gondolom, te már úgyis tudsz. Szeretnék egy áldozati tőrt a kezembe - kitárom a tenyerem, és a határozott igényre válaszul meg is jelenik az eszköz. Elmosolyodom. Akárkit is ismerek “Nate” néven, máris rengeteget tud. Valószínűleg untatni fogom.
- Az, hogy az átkot véráldozattal rögzítették, fontos részlet. Maga a kivitelezés nem túl átgondolt. Hirtelen haragra utal, még az sem kizárt, hogy egy boszorkányság iránt valamennyire érdeklődő tulajdonos keze volt az egészben. Az igazi probléma, az általad elmondottak szerint is, hogy összefonódott az eredeti varázslattal, ami az igazságot mutatja - egyelőre egészen jól állok. Nem volt egyértelmű hazugság. A hosszútávú következményekkel pedig én, azt hiszem, képes vagyok megbirkózni. Csak meg tudom gyógyítani magam, ha arról lenne szó. - Visszatérve a véráldozatra, a legtöbb esetben egy varázslat nem várja el a mágiahasználótól a gyilkosságot. A vér sokkal inkább egy pecsét, ha úgy tetszik. Egyfajta felajánlás, ami adott esetben az eltökéltséget is szimbolizálhatja. Arról nem is beszélve, hogy így nehezebb megtörni. Legtöbbször pár csepp vér elég hozzá. Pont annyira, hogy az átkozónál gyengébbek ne akarjanak próbálkozni. Ha ismersz, gondolom azt is tudod, hogy a jelenlegi képességeim meg sem közelítik, amit pár éve tudtam. De ettől még tehetek egy próbát a valóság szövetével. Olyan megoldásom biztosan lenne, ami roncsolhatja az eredeti bűbájt, de ezt megtartanám végső megoldásnak - a vendégemre mosolygok újra. Közelebb húzom magamhoz az iránytűt, a tőrt leteszem mellé. Sebtében megoldom, hogy feltűrt ingujjal folytathassam.
- Hála a médiának, a véresküknél és véráldozatoknál a legtöbben a tenyerüket vagy az ujjukat vágják meg. Szerintem egy karcolás az alkaron sokkal célravezetőbb, mint az olyan érzékeny területek - teszem hozzá magyarázatként, és felkapom a korábban idézett áldozati tőrt. - A korábbi kérdéseim az átok felmérésére irányultak. A legjobb úgy nekimenni ennek az egésznek, ha minél pontosabban tudom, mi ellen megyek. Garantálni nem tudom, hogy elsőre sikerül, de szerintem tegyünk egy próbát - egy apró kacsintás, hátha még a könyv emlékét is elkergethetem. Elég nagy célzást tett arra, hogy amúgy tudja, nem én tettem oda. De azért jobb nem kockáztatni azt az összemosást. Viszont most dolog van.
Ideje bemutatnom, amiről eddig csak dumáltam. A tőrrel karcolást ejtek a bal alkaromon, és a vért az iránytűre csepegtetem. Áldozatnak talán éppen elég. Minden idegszálammal koncentrálok rá, hogy meg szeretném oldani a problémát és megtörni az átkot.
- Azt akarom, hogy az átok leváljon a bűbájról. Azt akarom, hogy az átok leváljon a bűbájról. Azt akarom, hogy az átok eltűnjön. Azt akarom, hogy az átok eltűnjön, örökre. Az iránytű visszakapja az eredeti funkcióját. Az iránytű ártalmatlanul visszakapja az eredeti funkcióját - minden hitemet és akaraterőmet beleteszem a kijelentéseimbe. Őszintén akarom, hogy amit kimondtam, a valóság is legyen. Várok egy keveset. Aztán a velem szemközt ülőre mosolygok.
- A legbölcsebb valami önámítással lenne kipróbálni. Ha működik, siker, ha nem, akkor valahogy visszavonom a következményt. A másik alternatíva azonnali és túl kiszámíthatatlan - akármennyire vagyok jó, egy levágott fejjel jelenleg nem hiszem, hogy sokat tudnék kezdeni. Jobb lenne az óvatos változatot kipróbálni a teszteléshez.

Van valami különös abban, ahogy elismétli a korábban könnyednek szánt választ. Igyekszem profin kezelni. Nem egészséges többet belelátni, mint ami: üzleti beszélgetés. Bár a megérzéseket nehéz lerázni.
- Nagyjából, bár nem túl megnyerő negatívan nyilatkozni az ügyfélkörömről. Viszont az elégséges presztízs miatt megéri. Néha összesodor a munka a hivatásosokkal. Anélkül nehéz - őszinte válasz. A pillantása azt sugallja, nem fog megsértődni a legelső beismerésen sem. Pedig elég kényes kérdés. Többen dobják fel, de magukat elvétve sorolják az elítélendő ismerőseik közé. Valamiért ő mintha magát is közéjük tenné.
Nem gondolnám, hogy ennyire jó a humorom. Egészen meglep a nevetése. Szerintem egészen béna flörtölési kísérlet volt, sarokba is állítanám magam érte, vagy kitörölném az emlékeinkből az egészet. Ha képes lennék rá. Tartok tőle, az emlékek felülírása túlmutat a tudományomon. Az sokkal inkább telepata képességekkel menne.
- Amúgy sem köpnélek. Ha egyszer nem tetszene a végzés a neved mellett, nem én tervezem odatenni - egy lazának szánt vállvonás a bénázásom mellé. Kár, hogy nem jutott ennél valami frappánsabb eszembe. Leckéket kellene vennem a bátyámtól. Két éve még kínos lett volna bevallani, hogy ebben gyorstalpalóra szorulok, most már inkább belemennék a játékba. Nem derogál bevallani, hogy béna vagyok, elvégre nem is először szembesülök vele. Inkább oktasson valaki tapasztaltabb, mint még tíz ilyen alkalom.
Áttesszük a beszélgetést az irodába. Itt már talán könnyebb lesz tartanom magam a szakmaisághoz. Főleg egy efféle csecsebecsével az asztalon. Alaposan át kell gondolnom, mit és hogyan fogalmazok meg. Vajon az önámítást mennyire érzékelné hazugságnak? Annyira nincs kedvem kideríteni.
- Az igazságba, vagy a látens paranoiába. Bocsánat. Úgy gondolnám, ha valaki nem tud egy ilyen szerkezet nélkül elnavigálni az életben, azon eleve eluralkodóban van az üldözési mánia, mindenben a hazugságot keresi. Hogy végül ez, vagy a megtalált hazugságok vezetnek az őrülethez... talán a kettő együtt - reagálok óvatosan. Egy véleményért csak nem leng ki az igazságmérő. A folytatás viszont elgondolkodtat egy pillanatra.
- Szóval azt mondod, a kegyes kis hazugságokra szükség van a társadalom lelki békéjéért? Érdekes megközelítés - tettem hozzá aprót hümmentve. Tulajdonképpen én is ebben éltem, nem igaz? Anyáék önámítása a normális családról, a saját tévképzeteim arról, hogy minden rendben van a jelenlegi helyzettel... Sok minden nincs rendben vele. De szükségem van valami kapaszkodóra. Mint például, hogy ha meglesz a saját világom Lokija, megoldódik majd minden. Még szerencse, hogy az eszköz gondolatokra nem reagál. Hirtelen nem is tudom, melyikünkre rezonált be a tű: az én csendes dilemmázásomra, vagy Nathan mondott valamit, ami elkerülte a figyelmem?
Hallgatom a történeteket a korábbi balszerencséről, amit az iránytű okozott. Nos, egyik sem túl szép sztori, mindazonáltal elgondolkodtató. Töprengve figyelem a nyugvó nyilat. A történetek minden bizonnyal igazak. Nem épp szívet melengető história, de volt szerencsém a magam démonaihoz.
- Nem feltétlenül szükséges. Szóval a hazugság minden esetben azonnali, szörnyű halálhoz vezetett? Egyáltalán nincs példa elhúzódó folyamatra vagy kegyesebb halálnemre? - nem feltétlenül szeretném arra kényszeríteni, hogy a családja legsötétebb történeteit elevenítse fel előttem. Elég sokat tud a ketyere múltjáról, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon. Ez alapján viszont nem tűnik túl kifinomultnak az átok, amit ráhelyeztek. Semmi esetre sem tekinteném szofisztikált bosszúnak, sokkal inkább egy hirtelen felindulásból elkövetett átoknak gondolnám. - Csak a tudatos hazugságra reagál, vagy olyasmire is, amiről a válaszadó sem feltétlenül tudhatja, hogy hazugság? Netán bizonytalanságra? - fontos kérdésnek tűnt. Ismét csak az átok bonyolultságát akarom firtatni. Tisztában vagyok a jelenlegi korlátaimmal, és nem lenne jó olyasmibe belepiszkálni, amin maximum rontani tudnék. Egyelőre nem tűnik erőn felülinek, de még kiderülhet, hogy feszegeti az aktuális határaimat.
Az nem tetszik, hogy pontosan tudja, mi vagyok. Hogy ki, az már egy egészen más kérdés. De sejtéseim szerint többet tud, mint amennyit elárul. A válasza is ezt sejteti. Óvatosan megkomponált, információt alig tartalmazó reakció. Az iránytűvel kettőnk között határozottan okos lépés, de ettől még nem érzem kevésbé feszélyezve magam ebben a beszélgetésben.
- Tudod, magadtól... Jóval többet is, mint amit sejteni engedsz, ha jól sejtem - kérdezni akartam. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam. Nem szeretném olyan helyzetbe kényszeríteni, hogy a saját védelme érdekében hazudnia kelljen. Én nem tervezem bántani. Akárhonnan is jött rá a valóságra... Az efféle csapdák állítása nem olyasmi, amit bírnék gyomorral.
Az átokról szóló információk viszont hasznosak. Két-háromszáz éves átok, nem tudni kitől és miért. Ez eddig elég kétesélyes, noha maga a mágia nem tűnik túl bonyolultnak. Hangsúly a “tűnik”-en.
- A hölgy vásárolta az iránytűt, vagy korábban is a családod tulajdonában állt? Fontos részlet lehet, hogy a család elleni bosszú, vagy az eredeti tulajdonosnál, esetleg magában az ereklyében kell keresni a megoldást - teszem hozzá magyarázatként. Értem a dolgomat. Bár nem veszem annyira lelkesen, hogy még közelebb kerül hozzám ez a fajta Damoklész kardja.
Az ajánlat viszont csábító. Azt hiszem, ez az arcomra lehet írva, ahogy a velem szemközt ülőt méregetem. Tényleg szeretném tudni, hogy ki is lehet valójában - ha már volt kedves elárulni, hogy nem az, akinek bemutatkozott. Ebből még lehetnének gondok.
- Ez esetben szólítsalak továbbra is Nate-nek? - teszem fel a kérdést egy apró, bocsánatkérő mosollyal. Talán ennyiből még nem lesz baj. Igyekeztem úgy kérdezni, hogy ne legyen feltétlenül muszáj az igazságot válaszolnia. Aztán tekintetem visszavezetem az iránytűre. Kiemelem a dobozból, forgatni kezdem. Rejtett szimbólumok, utalások után kutatok rajta. - Szükségem lenne minden információra, amiről tudsz az ereklyével kapcsolatban. Tényleg mindenre. Egyelőre nem tűnik túlzottan szofisztikált átoknak, de ha nálam erősebb mágiahasználó tette rá, akkor egy téves próbálkozással könnyű lenne rontani rajta - jelenleg pedig megoldani szeretném a problémát, nem pedig valami Loki-féle bonyolult tervvel kitérni előle. Az ő gondolatmenetét inkább megőrizném a vészforgatókönyvnek. Utolsó utáni opciónak, amikor már minden próbálkozásom és azok tartalékai is elbuktak.

Nem ez az első alkalom, hogy meg mernék esküdni rá, flörtöl velem a kliens. A zavar viszont most csak fél pillanatig tart, gyorsan elpislogom, és inkább a megjegyzésen kuncogok.
- Remek kérdés. De eddig kivédte a prank callokat, szóval valamit valamiért - vonok vállat a felvetésre. Elismerem, elég elit placcot találtam az irodának. Ezzel együtt szeretem, mind a helyszínt, mind az előszűrést. És tökéletes alibit nyújt mindenhez. Oké, tudom, utólag igazolom az impulzivitást, de legalább nem jön teljesen rosszul.
És ismét mintha visszakanyarodnánk a flörthöz. Vagy én látok bele többet, mint ami történik? Kellene egy dilidoki. Most már egészen értem, miért van erre szüksége az embereknek.
- Csak óvatosan, a stalking bajba keverhet. Nem mutatna jól a neved mellett a távoltartási végzés - villantok rá én is egy mosolyt. De valahol kiéget ez a béna válasz. Szerintem engem nem lenne szabad emberek közé engedni, ha nem baráti összejövetelről, vagy szigorúan vett munkáról van szó. Ezeket a bénázásokat el kellett volna hagynom a régi csapattal együtt.
Még időben harapom el a kikívánkozó mondatot, hogy szerintem is elég frissítő a vendégem. Az már tényleg a gáz ultramagasra tekerése lenne. Jobb is a lényegre térni és letelepedni az irodámban. Hálát adok az univerzumnak, hogy semmi asgardi varázslat nincs a dobozka és az ereklye közelében. Határozottan felkeltette az érdeklődésem, és kíváncsian hallgatom a kis mesét róla.
Hát persze, hogy vagyonszerzéshez van köze! Minden ilyen eszköznek valamilyen úton-módon a pénzhez van köze. Erre csak bólogatni tudok, nincs kérdésem. A különös iránytű már annál érdekesebb. Egészen az Arany Iránytű című könyvet juttatja eszembe. Közelebb is hajolok, hogy szemre vegyem a szimbólumokat. Sajnos ez biztos nem annak a műnek az inspirációja, de a szimbólumok határozottan érdekesek. Az eszköz jobban leköt, minthogy a vendég közelebb hajol.
- Érdekes... Üzleti tárgyalásokon használták? - érdeklődök az eszközről. Határozottan egyedi megközelítése a vagyonszerzésnek. Továbbra is igényli az önerőt és a saját zsenialitást, de jelentősen megkönnyíti a dolgot, ha tudja az ember, a partnere mennyire ferdíti a valóságot. Kíváncsi vagyok, mit mutatna erről a helyről... Bár igazából az iroda nem illúzió, nem hazugság. A valóság része, csak némi rábeszéléssel lépett bele.
- Azt meghiszem, de nem tenne jót a beszédpartnernek - elhúzom a számat. Én is szívesen használnám a ketyerét, ha egyszer összefutok Loki egy variánsával. Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy azt se hiszem el, amit kérdez. - Egész pontosan milyen következmények? Tudsz példákról? - teszem fel a következő kérdést. Kíváncsi vagyok a rontás pontos természetére.
Egészen addig, ameddig a vendégem nekem nem szegezi a vádat. Mit vádat, valóságot! Pedig biztos vagyok benne, hogy ezt nem reklámoztam ideát! Szerintem Tommy sem. De merem remélni, hogy szólt volna róla, ha X-villán kívül elárulja valakinek. Reflex lenne azonnal letagadni az egészet, de egy ilyen eszközzel közöttünk, nos, nem szeretném kipróbálni azokat a következményeket. Tehát a tagadás offos.
- Ezt a kis apróságot nem szoktam a névjegykártyámra írni. Honnan hallottál róla? - egy erőfeszítés nem tagadni, hanem csak oldalra biccenteni a fejem. Nate-et egészen magasra kell helyeznem a különös személyek ranglistáján. Határozottan top3-as.
Várok egy kis ideig a válaszra, mielőtt sóhajtva visszavezetem a tekintetem az iránytűre.
- Ahhoz, hogy kezdeni tudjak vele valamit, ismernem kéne a körülményeket. Mikor kezdődött a rontás, hogyan derült rá fény. Van-e gyanúsított, aki ráhelyezte - sajnos pillanatnyilag még nem tudnám visszanézni a tárgy múltját. Kénytelen leszek abból összerakni a mágia lényegét, amit tudunk. Rontani nem szeretnék a helyzeten, és nem vagyok a legerősebb formámban, hogy csak úgy megpróbáljak felülírni valamit, amit nem ismerek. Nagy pech. De mindkettőnk érdekében itt és most inkább a biztonságosabb útvonalat választanám. Éppen ezért nem füllentettem a kérdéseimmel sem.

Az e-mailt látva kezdett gyanús lenni a dolog. Tommy betoppanása óta kezdtek igazán megszaporodni a különös események az iroda háza táján. Először Han Yeonu. Aztán a helyi Kate. Most ez az újabb e-mail, rejtélyt és mágikus ereklyét emlegetve. Lassan gyanakodnom kellene, hogy igazából Tommy a káoszmágus és realitás-mester kettőnk közül. Tényleg úgy érzem, mintha csak a mézes madzagot húzták volna el előttem. Valóra válik Tommy kívánsága. Legutóbbi ott létemkor a hazaiak sikonyálnának, hogy az én álmaimhoz idomul a valóság. Tiszta agyrém. Fenntartom, hogy a paranoiának rajtam kellett volna kiütköznie, nem rajtuk. Mindenesetre adok egy időpontot. Akkor is, ha gyanús az egyetemista a családi ereklyével.
Az első megállapításom, hogy rendkívül pontos egyetemistával van dolgom. Azonnal ajtót nyitok, kezet rázok és beinvitálom. A második megállapításom, hogy az irodám az utóbbi időben vonzza a jól öltözött és modellkatalógusból kilépő fiatalokat. Vagy így próbál valamit tudatni velem az univerzum - átkot vagy üzenetet - vagy Tommy a kérésem ellenére komolyan vette a kerítést. Mindenesetre ezt most igyekszem lazábban venni, már nem ér annyira váratlanul. Új vendégem elég lelkes, úgyhogy vagy nagy a baj, vagy ő szeretné a legjobban megoldani ezt a bizonyos családi rejtélyt. Ha tényleg érdekes az ügy, a találkozó után tárcsázom is Tommyt.
- Ez esetben csak Will - felelek egy mosollyal. Nem bánom a tegeződést. Ránézésre valamivel fiatalabb nálam. Fura lenne magázódni. Már Kate-nél is fura volt az az első pár perc. - Te a Nathan-t vagy a Nate-et preferálod? - ha már tegeződés, ezt még jó lenne tudni. Csak, hogy mindenki komfortosan érezhesse magát.
- Igazán nem probléma - válaszolok a tempóra. - Sokan feltételezik, hogy kizárólag felsőkategóriás az iroda, úgyhogy nem vagyunk túlterhelve. Ha meg látom, hogy valamit nem tudunk azonnal bevállalni, azt már az időpont egyeztetésekor jelzem. De meglepődnél, mennyien szeretnék diszkréten kezelni a piszkos ügyeiket, akik mellesleg paranoiásak a keresési előzményeiket illetően - teszem hozzá egy kisebb vigyorral. Tegeződést kért, úgyhogy az öltöny és nyakkendő ellenére szerintem nyugodtan vihetem ezt a beszélgetést lazábban. - - Kérsz egy kávét vagy teát, mielőtt belevágunk? - udvariasság. Adjunk az udvariasságra. Mindig mindenkit megkínálok, nem csak az idősebbeket. Fontos a jó ügyfélélmény. Ha rászorulnék az iroda bevételeire, mégiscsak ebből élnék. De amint ezzel megvagyunk, már kísérem is be az irodámba. Nem kell ehhez a tárgyaló.
Nem számítottam rá, hogy azonnal előkerül majd a tárgy, bármilyen felvezetés nélkül. Mégis, a rózsafüzér és szentírás kombót látva megkönnyebbülten sóhajtok. Legalább nem asgardi varázslat. Loki anno tanított párat, amikor a csapat bizalmába akart férkőzni. Nem szívesen nyúlnék az ő okításához. A bibliai csapásokat előbb bevállalom. Úgyhogy megtámaszkodok az asztalon, ujjaimat összekulcsolom és egy kicsit előrébb hajolok.
- Mit kell tudnom a tartalmáról? És a kapcsolatáról veled? - ideje a lényegre térni. Ha már Nathan ennyire in medias res kezdte a történetet. Az érdeklődésemet mindenesetre felkeltette vele.