Nem igazán tudom mi folyik itt, és nem tudom ezeket a lényeket hova tenni. A döbbentségem, és nyilván azért jöttünk, hogy megtudjuk tényleg léteznek e, és mennyire jelentenek veszélyt, az ami tartja bennem a lelket. Lehet kívülről úgy tűnhetek, hogy félek, mert nem félek. Egyszerűen igyekszem felmérni a helyzetet, és átgondolni mindent. Megfigyelni őket.
- Oh tudom, csak reménykedem, hogy nem ember evők. - jegyzem meg epésen, közben az engem bökdösőt nézve, hátha erre reagál valamit, de a póker arc ennek a fajnak nagyon megy. Egy kopoltyúja se rezdül.
Igen az egyértelmű volt, hogy összehordták maguknak a dolgokat, hogy minél kényelmesebben éljenek. Rejtőzniük kell, ezért sajnálom őket, de legyünk realisták, szegények, hogy élhetnénk? Szerintem még ők sem akarnak emberek között élni... Inkább legyen itt,vagy másutt rendezzenek be egy otthont, számukra egy utópiát.
Mikor bejelenti lemegyünk... kissé megijedek. Mármint képes vagyok légbuborékot létrehozni, de nem tudom meddig tart, és mennyire sérülékeny. Régen csinálta, és gyakoroltam, azóta nem volt alkalmam rá, sem éreztem szükségét.
- Mi nem tudunk lélegezni a víz alatt, így szerintem ezt a lehetőséget zárjuk ki, elhisszük. - mondom higgadtan, miközben összefonom karjaim a mellkasom előtt.
- Nem kell kiakadni, mi valóban békés szándékkal jöttünk, illetve jelezni, hogy láttak titeket emberek... azért is tud rólatok ez a jó ember mellettem. - biccentek bishopp felé.
- Sajnálom, ami veletek történt. - bár kissé viccesnek, és aggasztónak találom egyben, hogy állatok a szennyeződés miatt kaptak majdhogynem emberi formát, illetve intelligenciát. Ez veszélyes... és kész csoda valóban nem támadtak még emberekre.
- Biztonságosabb, és rejtetettebb helyet kéne keresnetek... - mondom végül. Bár a diplomácia soha nem volt az erősségem, így ezt inkább Bisphora bíznám, bár azért igyekeztem megnyugtat, és biztatni őket, nem tudom mennyi sikerrel.

Amikor ezek a valamik, hirtelen lepattannak a falról, enyhén felsikítok, egyszerűen reflex, és nem is jellemző rám. Bár az is tény, hogy nem sűrűn kerülök horror jelenetben egy barlangba, ahol egy csomó rákuram előugrik a semmiből. Csak reménykedhetem, hogy egy vér spongyabob, nem fog valahonnan előkúszni.
Bishop védelmezően elém áll, meglepődöm, oké, a fiúk is védelmezőek velem, de együtt élünk, és én adom nekik a szálást... na jó, szeretném hinni, hogy nem csak ezért.
A lények marha furák, nem hiszem, hogy mutánsok, hisz egy egész legénység itt van, és mind egyformán néznek ki. Ilyet még nem láttam, és nem is igazán tudom hova tenni őket.
- Békével jöttünk... - egy kissé fájdalmas mosoly ül ki az arcomra, majd megrezzenek, mikor teljesen értelmesen meg is szólalnak.
- Oké, ez egyre parább... - Bishop igyekszik lehűteni a kedélyeket, de csak beakarnak minket tuszkolni a fészkükbe. Mivel nem akarunk balhét... egyenlőre, így követjük az utasításokat, és beljebb megyünk. Egy igen kis szép ... falucska a föld alatt, melynek közepén a tenger vízéhez kiú terpeszkedik, akárcsak egy tavacska. Más helyzetben azt mondanám egész szép, és igencsak otthonos lehet.
- Mond kik, vagy mik vagytok ti? - kérdezem azt, aki épp engem bökdös beljebb. Csak vicsorít. - Hát ne is számítsatok így arra, hogy elfogadjanak... - ugyanis én tényleg nyitott vagyok, de ha valaki támadóan áll fel, és bunkózik, az emberek között se tetszik. Oké védik magukat, és a fajtájukat megértem.
- Ezek tuti valami kísérlet eredményei. A ruhát tekintve, valami tengerészek lehettek... valami nagyon félre sikerült. - és persze valószínűleg ez is valami állami kísérlet lehetett, és nem az hogy segítenének rajtuk valszeg kidobták őket, akár egy szemetet...

Tátva marad a szám, ahogy hallgatom a történetét, pislogok kettőt, mire magamhoz térek. Azért ilyen még a filmekben sincs, azért mondják, hogy a való élet sokkal durvább.
- Hát ez nem semmi. Mondanám, hogy biztos kitaláltad, de ilyet nem lehet.- igyekszem is kiverni a fejemből, elég vizuális vagyok.
Szándék és lehetőség. Na igen. De valamiért mindig elcsúszik az egész.
- Van aki akaratlanul is olyat csinál, amit más el ítél. És persze ilyenkor mindenki játssza a szentet. - mint, ami nálam volt. Egyszer hibáztam, vagyis... nem tudtam hibázni, hisz azt se tudtam hogy erre képes vagyok. Mások még is úgy csináltak, mintha szándékos lett volna, mert őőők ilyet tuti nem csinálnának. Jah persze. Vannak ám álszentek abba az x szektába.
- Nem egészen, nem minden fehér és fekete. A szürke színre senki nem felel, pedig az van ott mindenütt. Egyszerűbb a két élénket észre venni. - nem is akarok erről beszélni többet, mert előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy az én esetemet is felhozzam témának. Az pedig kizárt dolog. Évek teltek el úgy, úgy hogy egyáltalán nem beszéltem róla, és igyekszem minél kevesebbet gondolni rá, de hát ez ... sosem sikerül.
Miközben éppen vizsgálnánk a helyszínt... hirtelen eltűnik lábam alól a talaj. Egy rövid zuhanást követően, csak annyit érzek, hogy kiszorul a szusz is belőlem, és sűrű köhögések között felülök.
Látom Bishop is velem együtt esett le, de egy ilyen rambomackónak természetesen ez meg se kottyant. Nagy nehezen felkászálódom magamtól, azért biccentéssel megköszönöm a segítség nyújtást.
- Persze, meg vagyok... asszem. - még egy kicsit igyekszem rendbe hozni a tüdőmet. Közben elfogadom a zseblámpát is. Amit megcsapkodva be is kapcsolok, és igyekszem körülnézni.
- Kérlek szépen ez... fogalmam sincs. De valószínű, hogy ez lehet a rejtekhelyük bejárata. Vagy valami ősrégi leletet találtunk, barlangrajzokkal - megvonom a vállam. - Amúgy ezért jár lóvé? Ha felfedezel egy ilyen helyet? - kérdezem Bishopot, őszinte érdeklődéssel.
Majd tovább megyünk tovább. Igyekszem minél halkabban de az apró kavicsok a cipőm alatt folyamatosan ropognak, így egy idő után feladom. Látod a barlang alagútján nincsenek pók meg por hálók. Valószínűleg itt járnak ki-be. - ugyanis a szélek teli van ilyenekkel. Igyekszem nem jobban megnézni, nem hiányzik egy pók. Bár egyre jobban gyanakszom arra, hogy ha megtaláljuk ezeket, akkor a pókokat még vissza sírom.
- Te komolyan meg akarod ezeket keresni? Nem azért, de több horror film kezdődött így- sóhajtok. Van kaland vágyam, de azért vannak határaim, és azok a szörnyek titkos odúja. Főleg ha egy barlangba van... mondjuk valószínű, hogy a víz alatt lesz, itt csak ki-be járkálnak a szárazföldre.

Úgy hallgatom a történetét, mint apám meséit régen. Kissé talán a szám is nyitva marad, hisz nem minden nap hal az a ember ilyen történetet.
- Fűha, én meg azt hittem itt gáz. - majd pislogok kettőt, mert az arckifejezése nem arról árulkodik, mint aki ezt kitalálta, vagy csupán felnagyította a dolgokat. - "mentális erejével kisugározta a születés lelki élményét" hogy mit? - pislogok rá, mint gyerek, ki még több történetét esedezik az esti meséért. Mondjuk tudom, hogy ez valós dolog, és lehet nem szívesen beszél róla. Inkább így csak ennyire kérdezek rá.
- Nem vagyunk rosszabbak az embereknél? - sóhajtok. -Annyi különbséggel, hogy ha mi gonoszkodni akarunk, sokkal örültebben tehetjük a képességektől függően. - láttam, s hallottam dolgokat. Az x-menek kívülről talán menőn hangozhat, de nem egyszer láttam olyat megörült mutánst, aki egyszerűen letépte a bőrt a egy másik ember testéről, és csak az inak, izmok, és a vér maradt. Igen emberek is tudnak ilyen vadak, és mocskok lenni.-  Nekünk kéne erőnk felelősségének tudatában jobbnak lennünk. De ezt soha nem hagyják, ők pedig ebben rosszabba. - mély levegőt veszek, velem ebbe nem igazán szerencsés vitába szállni, vannak egyéni gondjaim, és ebbe nem akarok senkit belevinni, és magammal süllyeszteni a mocsaramba.
Főleg, hogy Bishop valóban hisz ebben, és valóban segíteni akar. Ő egy példaérték, bár megkérdezném ölt e már embert, vagy tett már olyat, amivel nem volt jobb egy embernél.
Miközben tapossuk a susnyást, igyekszem nagyokat lépni, a fűszálak szúrják a lábszáram. Kellemetlen,de igyekszem lábam elé nézni, és keresni valamit, bármit.
Mikor Bishop megáll megmutatni egy vízi növényt, annyira megtorpanok éppen hogy nem megyek neki.
- Őszintén... ismerem, mármint láttam már kiszárítva halászoknál, vagy árusoknál, de ez olyan mélyen nő, hogy fogalmam sincs, hogy került ide. Szóval Rambo asszem nyomon vagy... - vállon veregetem, de ezzel egy időben eltűnik a talaj a lábam alól.
Zuhanok egy ideig, de nem vészesen sokáig. Épp annyira, hogy törést ne szenvedjek, viszont a szuszt is kilökte belőlem, így igyekszem kapkodni a levegőért. Nem tudom Bishop velem esett e, csak igyekszem a látásomat élessé tenni kis hunyorgással.
- Mi a jó franc... - lassan felülök. A karomat felhorzsoltam. - Asszem a barlang is pipa... - motyogom magam elé.

- Igen ezzel tisztában vagyok.. - nem megyek bele túlzottan, de számomra az x-men is ilyen nyomás volt. Illetve az exem. Mikor beléd vagy magyarázva mi, hogy helyes, olyannyira, hogy te is elhiszed, bár tudod legbelül, hogy ez nem így van. Mikor szerelmes akarsz lenni, de valójában nem vagy az, de annyira azt mutatja feléd, amit hallani akarsz. Nekem ez is "agymosásnak" számít.
Hűha, az érdeklődésem felkeltette, még nem találkoztam emberrel, ki a jövőből jött. Elismerően biccentek.
- Nos ez izgalmasnak hangzik. Tehát akkor nálad, ahonnan jöttél apokalipszis van? - tátom el a számat,azért ez borzasztó lehet.
- Akkor ezek szerint menthetetlen lett a világod. - rázom a fejem. - Gondolom, akkor megkönnyebbülés lehet itt lenned. Hogy, mivel jöttél ide? Illetve... mivel, mi az a pont mikor elkezdődött a világvége? Meg lehet előzni? - nos ez az egy ügy, ami még felkelti világbéke párti életemet. Nyilván háborút nem akarok... nem is értem ki akarja. Sosem értettem a gonoszok motivációját, kiknek az a életcéljuk, hogy megsemmisítsék a világot. Nos igen, de akkor Ő miben, és hol fog élni? Kik fölött fog uralkodni? Nevetséges.
- Volt, de... elég kemény ügy. Nem szívesen beszélek róla. Elég annyit tudnod, hogy az miatt hagytam ott az x-eket. Csodálkozom is, hogy nem tudsz róla. De örülök, hogy mondják el mindenkinek...
Sóhajtok, valószínűleg ebbe némi üldözési mániám is van. Az egy dolog, hogy nem az esti tv-zés mellett mesélik el, hogy volt ilyen is, azon viszont csodálkozom, hogy nem figyelmeztették sötét erőmre Bishopot.

- Én is hoztam fegyvert. - morgom, a botom a zsebembe van, ez megmaradt az x-ektől, és vigyázok is rá. Különleges, egy gomb nyomással nyílik ki teljesen, és majdhogynem törhetetlen... remélem.
Miután leszállunk a hajóról, és felmérjük a terepet... nem erre számítottam. De ha vízi kolóniáról van szó, több mint valószínű, hogy a víz alatt vannak, viszont szükségük is lehet a szárazföldre, azért is választottak egy lakatlan szigetet.
- Nem igazán, de menjünk beljebb. Eléggé sűrű a növényzet, lehet csak egy fától nem látjuk. Érdemes alaposan körülnézni, mielőtt búvárkodsz. Illetve tünde szemem nincs, nem láttam barlangok, körül kell nézni. Kicsi a hely, de nem annyira, hogy körbe belátom az egészet egy távcsővel. - nem vagyok bunkó a hangsúllyal és szavaimmal. Inkább tájékoztatás jellegű-
Mivel az is lehet, hogy semmi nyomot nem látunk, és az is teljesen felesleges lenne. A gallyak ropognak a talpunk alatt, a nap pedig nem kímél minket. Így már várom beérjünk a fák közé, kicsit lehűlni. Viszont egy madár sincs az égen, és fülsüketítő a csend, azon kívül, amit mi okozunk a gazzal.
- Bárhol lehet barlang. Én valószínűnek találom, hogy onnan járkálnak fel, ha valóban még itt vannak. Az is lehet, hogy intelligensek, meg tudták valahogy, hogy észre vették őket, és elmentek. Bár ez nem intelligens fajra is vonatkozhat. Hisz önvédelmi ösztönük is arra biztathatta őket, hogy fogják a nyúlcipőt.

Nem akarok túlzottan barátságtalan lenni, hisz most együtt fogunk dolgozni.
- Tudok ha jó a csapat együtt dolgozni.-kiemelem a jó szót, ugyanis az x-menek között pont sikertelen tapasztalatom volt. Most viszont.. lehet, de csak lehet megtaláltam a jó csapatot.
- Igen, eléggé vonzó tud lenni úgy hírlik, állítólag szép a hangja is. - vigyorgok. Mindig is jót mulattam ehhez hasonló történeteken.
- Soha nem értettem az ilyesmit. - rázom a fejem. Soha nem adnám oda magam kísérleti célból. Még végső esetben sem. Mi lehetne végső esett, amiért belemennék? Szerintem semmi.
- Helyes, akkor már ketten vagyunk. Maximum majd kellemesen csalódunk, nem igaz? - kissé savanyú mosoly szélesedik szét az arcomon, kicsit azért ennél lelkesítőbbet szerettem volna, de most így jött ki.
Felkelti a figyelmem, és jól megnézem. Eléggé normálisan beszél, és hallom szavaiban Xaviert is. Viszont valami mélyebbet is érzek szavai mögött.
- Milyen fajok között háborúban volt részed? - kérdezem, bár nem igazán szeretem az ilyen csata témákat. Azóta pláne nem, ami velem történt.. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
Nem igazán szeretek szerepelni, én az a fajta vagyok, aki megáll hátul a sarokban, és inkább hallgat. Nagyon végső esetben fejezem ki bármiről is a véleményem, de akkor eléggé nyersen. Bólintok, eléggé jó történet.
- Apám sokszor mesélte. Mindig máshogy, hogy ne legyen unalmas. Mikor nagyobb lettem akkor kerestem utána, melyik verzió volt az igazi. - mosolyodom el gyengéden az emléket felemlegetve.
- Oh értem, azt hittem csak lecsekkoljuk őket. - cukkolom. De oda vágok neki egy üveg mentes vizet. - Azért ne száradj ki.
Végül közeledünk, felállok, és körülnézek, egy távcsövet is előkapok, és igyekszem megfigyelni a helyet, miközben közelítjük a parányi sziget felé.
Valóban nem nagy, éppen csak elférne egy kisebb falu, település rajta.
- Kicsi ez a sziget. - megrázom a fejem. - Ha él itt valaki, nem hiszem, hogy a felszínen. - majd hátra fordulok, és kiakadnak a szemeim. Füttyentek egyet. - Az igen, Rambo felkészült a diplomáciai útjára. - nevetek. - Már bocsi, de ha békés szándékkal akarsz menni, ez lehet elijeszti őket, nem? - sóhajtok. Viszont ha cseppet sem békések, nagyon is kelleni fog.
- Na jó tudom, ez eléggé kétesélyes hogy végződik. Veled megyek, bírlak. - mondom végül, mintha valami hatalmas nagy ajándékot adtam volna számára.
A kormánykerékhez megyek, majd szépen igyekszem biztonságosabb helyen kikötni.
Miután ez sikeres Bishop segítségével, én is leszállok vele a hajóról.
- Oké, G.I. Joe. És most? Belefújunk egy kagylóba? - vonom meg a vállam, hiszen egy árva nesz sincs. Egy- két sirály köröz felettünk, de ezen kívül semmi.

Tulajdonképpen nem minden erőmet mutattam meg. De erről nem kell tudnia, ez nálam amolyan... intim dolog. Elég ha a hozzám közelállók tudnak róla, vagy csak majd idővel észre veszik.
- Még nem. Milady csak most kezd igazán teljes lenni, hosszú utakra. No meg a legénység se hátrány, ami szintúgy nem rég ... alakult ki, vagy mi.- vonom meg a vállam. Nem igazán vagyok társasági ember, ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok. Így még furcsa nekem ez a csipet csapat. Bár kissé fura egyedüli lányként csupa pasival, de egyúttal vicces is. Jól érzem magam velük... kissé félek, hogy ez meddig fog tartani.
- Persze, sok mese van. Van aminek van alapja, csak átköltötték, hogy még szenzáció hajhászok legyenek. Sellőket is a tengeren hónapokat töltő részeg matrózok találták ki, mikor már hallucináltak. Atlantisziak, mondható egyes matrózoknál vallásnak, van aki abban hisz, és Poszeidonhoz, és annak egyéb mítoszi megfelelőjéhez imádkozik. Titkos katonai kísérletek, hát mint x-men tudhatnád, ebbe sajnálatos módon semmi mese nincs.- sóhajtok. Tudnék én is emberekkel kísérletezni, megtalálni az agyukat, józan észt, illetve némi empátiát más emberek, élőlények iránt.
- Hogy mi? - kissé elbambultam, és kérdését nem igazán fogtam fel. - Oh én nem iszok. Nagyon, nagyon ritkán, maximum ha ünneplünk. - megvonom a vállam, nem szeretem az érzékeimet tompítani, az erőm sötét oldala mai napig ... rejtély, és nem tudom irányítani. Jobb így.
- Majd meglátjuk, hogy minek nevezzük őket. Én csak azt mondom, inkább készüljünk fel a legrosszabbra. Ha eddig nem tudtatok róluk, sem az emberek, lehet nem véletlen. Lehet árnyékban, ismeretlenül szeretnének maradni, és ezért bármit megtennének. - részben én is ilyen vagyok, voltam... nem tudom, mostanában, mintha nyitottabb lennék... most is egy x-et fogadtam..
- Hűha? Én és a mesélés? - nevetek. - Hát őszinte leszek fejből nem sokat tudok, édesapám mesélt mindig mikor gyerek voltam. Azt hiszem kedvencem talán Odüsszeusz története tetszett- megköszörülöm a torkom - Háromezer évvel ezelőtt Odüsszeusz, a görög hős egészen az Adriáig hajózott, hogy felfedezze az ottani világot is, aztán egy hatalmas vihar épp Mljet szigetének közelében vetette őt partra. A híres hajótörött a szigetet uraló nimfa, Kalipszó hatása alá került. És bár Odüsszeusz nagyon vágyódott felesége, Penelope után, képtelen volt ellenállni a nimfa – és persze a sziget – páratlan szépségének. A nimfa nem is eresztette őt: hét évig ragadt Mljet szigetén a görög hős, hogy Kalipszó szeretője lehessen, aki halhatatlanságot ígért a házasságért cserébe.
Mljet szigete, ahol a görög hős hét évig "raboskodott"
Alighanem élete végéig ott is maradt volna a szépséges tájon, ha Zeusz meg nem elégeli hiányát, és el nem rendeli, hogy a nimfa eressze őt el bővköréből, Odüsszeusz pedig térjen mielőbb haza, görög földre. Így aztán a hős új hajót épített és hazaevezett, maga mögött hagyva a szépséges, szerelmes nimfát és a gyönyörű szigetet. Mljet szigetének déli csücskében ma is húzódik egy barlang, amely Odüsszeusz nevét viseli, és elsősorban a búvárkodás és fényképezés szerelmesei járnak ide, hogy feledhetetlen pillanatokat tölthessenek a csodálatos tájon. - Kissé elmélázok. - Innen is eredhet a halhatatlanság forrása. Sokat keresték ezt a szigetet. - egyszer talán én is eljutok oda. Kalandos lenne. - Bár én nem iszom, de ha kell valami neked, a hajó konyha felvan töltve.

(történet forrása)

Elismerően füttyentek mikor, a hirtelen jött lökéstől, amit én okoztam, nem esett el. gyorsan reagált, és megtudott kapaszkodni. Mondjuk nem kis termet, valószínűleg harcos, így elég jók lehetnek a reflexei. De azért vicces volt, ahogy hirtelen keresgélt valamit, amiben megtudott kapaszkodni. Kicsit azért rosszul érzem magam.
- Bocs, figyelmeztettelek volna. De így volt hatás vadász, nem ? - vigyorgok, de nem úgy, mintha kigúnyolnám.
Nem bírom ki, hogy érdeklődjek, még ha csak minimálisan is. Érdekel is, de nem is, így nem igazán csap arcon, hogy nem igazán tud válaszolni arra, hogy a prof hogy van.
- Értem. - azért felsóhajtok. Jót tesz, jót csinál, így remélem minden rendben. Egy részt az én hibám is, hogy nem is akartam maradni, azok után.
- Mióta az eszemet tudom. Apám hajós kapitány volt. Tőle örököltem. - ő szeretete meg velem, inkább. Nem lenne attól függetlenül kötelességem nekem is tengerész élethez hasonlót élni, de annyira megszerettem velem. És úgy érzem a képességem is ehhez méltóan alakult ki. Vagy csak véletlen.
- Hááát a leírás alapján nem úgy hangzik. Mármint mintha valami torz sellők lennének. Azért elég nagy csalódás lenne... - miután irányba tettem a hajót oda megyek hozzá. - Őszintén, még sem nem is hallottam ilyenekről. Pedig azért félig vizen élek. Tengerészek között pedig, mindig vannak mesék, és legendák, sztorik. De a nagyja piás, így csak mesék maradnak. Nem néz utánuk senki. - megvonom a vállam. Bár eléggé izgalmas küldetésnek hangozhat, hogy utána járni a tengeri legendáknak. Ajkamba harapok, már beszéltünk hasonlóról a fiúkkal, de lehet tényleg bele kéne vágni. Kicsit kezdem sajnálni, hogy nincsenek itt. Főleg így, hogy Bishop nem is tud rólam semmit... mondjuk ezt honnan tudhattam volna. Lehet, sőt biztos, hogy élvezték volna ők is.
- Viszont ha ilyen "szörnyek" nem leszünk kevesen? Mármint... értelmes lényeg, tárgyalni akarsz velük, vagy mi? - nézek rá őszintén, nem tudom elképzelni ez az egész, hogy sülhet el jól. Tényleg kezdem hiányolni a srácokat.