Valódi nevén Yizhi Yong-Bou igazi lustaság. Szeret sziesztázni és fetrengeni, nem igazán tudja fellelkesíteni semmi, csak a jó szaké vagy egy kis küzdelem. Imádja a versengést, szeret versenyezni és fogadni, így a szerencsejáték is egyik kedvelt elfoglaltsága, főleg, mióta Niuméval utazik, ha úgy adódik kiéli ezen hajlamát. Persze, nem volt mindig ilyen, pár éve veszett nyoma, na már persze azelőtt is igazi lustaság volt, de nem volt ennyi rossz szokása, de azokról majd len-tebb.
Szeretett verekedni, de arra is mindig csak edzésként gondolt, szerinte a szellemnek és a testnek egyaránt kellett a kihívás, így mindig próbálta a határait feszegetni. Ha futott tíz kilométert, rátett még egy lapáttal, ha meditált, akkor azt egy lábon tette egy öt méter magas oszlop tetején. Ha látott valami egyedi gyakorlatot, megpróbálta elsajátítani, egyenesen túlszárnyalni, gúnynévként megkapta a Fensuì laohu gúnynevet, ami annyit tett, hogy a törtető tigris.
Egyszerű oka volt annak, hogy ennyire hajtotta magát és a legjobb akart lenni. Az, hogy részt vehessen a fővárosok nagy tornáján, ahol minden kiválasztott megméretteti magát, hogy eldöntsék, a fővárosok nagyságrendi sorrendjét. Ez volt az álma, hogy a legjobb lehessen és Ta Lo harcosaként az ő neve alatt emelje az első helyre fővárosát.
Szabad idejében sziesztázott, ritkán segített az otthoniaknak, azt vallotta, hogy edzés utána pihenés dukál, hogy a szellem friss legyen, de olyan is volt egyszer, napokig meditált, étlen és szomjan, csak mert hallotta, hogy ez az út a tökéletességhez.
Egyébként nyersesége ellenére jó szívű, mindig megosztotta azt, amije van, idősekkel és a nőkkel tisztességgel bánt, elvetette a Tigris szigeten lévő női és férfi lét közti hierarchiát is.
Tao egy ősi harcos család leszármazottja, így nem meglepő versengési vágya, háborúk nagy hősei kerültek ki a Yong-Bou klánból, Istenek pajzsainak emlegették őket, ez is a címerük. Bár sosem vallották ezt amolyan küldetéstudatnak, inkább felelősségnek, nem voltak hagyománytisztelők, csupán tudták, ha hívja őket a csatamező, mosollyal az arcukon védték meg a Császárt és Ta Lo fővárosát.

Tao rengeteg időt szentelt a szellemi és testi erejének tanulására és fejlesztésére. Annyira akarta és küzdötte a hatalmat, hogy ez az idők során meglátszott rajta és bár elveszítette emlékeit, akaratlanul előtör belőle az Őrzőket átjáró qi és szellemi energia, aminek köszönhetően.:

- Qi testében és szellemében való áramoltatása
- Ereje akár háromszorosára nő, miután testének egy adott pontjába koncentrálja a qi-t.
- Legfőbb képessége, ami szintén véletlenszerűen tör rá, az a jövendölés, jövőkép előidézése. Három másodpercnyi történést képes látni a jövőből, ami látomás formájában tör rá alkalmanként, akár harc közben egy halálos csapás képében vagy alvás közben egy másnap rá váró veszély képzetében. Olyan éles és szép a kép, akár egy emlék junta eszébe, de nem csal nála, mások, hozzá közel állók esetében is előfordult már egy-egy látomás. Őrzőként ezt gyakran tudta manipulálni, de mivel elveszítette az emlékeit, nem tudja, hogy hozhatja elő akarattal.
- Öngyógyítás: A qi áramoltatásával kisebb, és közepes sebek gyógyítására is képes, azonban, képességének tudatának híján csak az öngyógyítása gyorsabb egy halandó emberénél.
- Testből való kilépés: Annyira elmélyült a meditáció és a szieszta tanulmányaiban, hogy már képes kívülről szemlélni dolgokat, kilépve testéből és elutazva más síkokra. Természetesen ezt sem tudja használni tudása híján.
- Qi használatával képes sebességének és reflexeinek növelésére is. (Jelenleg ritkán tudja használni)
- Tao kíváló harcos, mind pusztakezes, mind fegyveres (az ő esetében kardos) készségeit tökélyre fejlesztette.
- Tao képes Qi-jének áramoltatására, jelenleg öntudatlanul, de érintésével mások sebesüléseit is képes gyógyítani, megfelelő koncentrációval ez erősíthető, de jelenleg amnéziája miatt nincs ezen tudás birtokában.
- Tao elméjét képes megvédeni más mentális támadások ellen, amit egy amolyan Qi pajzzsal hozhat létre, ez jelenleg nem túl erős, kisebb támadások tartását képes elviselni
- Képes mások harci taktikájának és készségének elemzésére és lemásolására, mivel gyermekkora óta a tornára edzett, gyorsan képes felmérni a csatatéri helyzetet maga körül
[/i]

Hűs szellő áradt végig az arcomon. Ha nem mély koncentrációban lettem volna éppen, talán még élveztem is volna, hiszen olyan volt, mint nyári melegben egy meleg szívű anya simítása. A mólón ücsörögtem meditációs ülésben, kezeimet ölemben nyugtatva és a belső békémre koncentráltam. Reggeli rutinommá vált, valamiért korábban keltem a családomnál, kik szintén korai ébredők voltak munkánkból adódóan, de mindig hajt ilyenkor a tettvágy, így fogadott apám javaslatára meditációval próbálom lenyugtatni a bennem tomboló belső fenevadat.
Igazán vallásos a fogadott családom, spirituálisak és hisznek minden apró babonában, de ez kicsit szórakoztató bennük, nekem pedig kötelességem volt felvenni a hagyományaikat, hiszen évekkel ezelőtt befogadtak maguk közé és gondomat viselték, holott azóta is gyötör az amnézia. Nem emlékszem semmire a múltamból, csak a házuk előtt ébredtem egyik éjszaka, harci öltözetben és két karddal az oldalamon, amik azóta is a szekrényemben pihennek arra várva, hogy végre visszatérjenek az emlékeim. Mindannyian tudtuk, hogyha ez megtörténik, elválnak útjaink, rá voltunk készülve, így nem lepett meg senkit, hogy egy Nimue nevezetű hajós lánnyal az oldalán elhagytam a kis halász falut. A helyi verő emberek, egy kisebb szervezet szedte be minden alkalommal az adót a szegény falusaktól és mi sajnos nem tudtunk fizetni. Itt jött elő a különleges erőm, a kiaknázatlan képességem és bár nem tudom megfelelően használni, legyőztem őket, minden erőlködés nélkül. Nem hagytam belőlük sokat, a maradék szélnek eredt, de mivel senki nem akarta, hogy a szemük előtt vigyen el a hatóság, jobbnak láttuk, hogy a balhéba szintén belekeveredett Nimuével együtt hajóra szálljunk és menekülőre fogjuk.
Sajnáltam a dolgot, mert bár megszerettem őket, mégis úgy éreztem, kalandra vágyom, valami visz előre, fogadott apám elmondása szerint egy belső fenevad, egy tigris, aki kalandra éhes, ebben pedig egyet kellett értsek vele.

Kora reggel kötöttem ki, míg Nimue aludt és mivel a kikötő is még csak ébredezett, összekötöttem a kellemes a hasznossal és mediációba kezdtem. Nem volt mély, nem próbáltam újdonsült képességemet fejleszteni, qi-t vagy chit vagy energiát áramoltatni, egyszerűen csak élveztem a bennem lévő belső békét.
Nimuével pár hónapja hajózunk együtt, igazából nem jöttem rá még teljesen, mi is a célja, de tetszik a kalandvágya és az életszemlélete. Vagány lány, aki tudja mit akar, nem fél elvenni azt, ami az övé, de ad, ha valakinek szüksége van rá. Nem merném kijelenteni, hogy bajtársak lettünk, de jó egy kicsit azt érezni, hogy olyan helyen vagyok, amit közelebb érzek magamhoz, hogy tartozok valahová és ki tudja, lehet utunk során meglelem azt, ki voltam korábban és honnan jöttem.

Épp végeztem a meditációval és kezeim a reggeli napüdvözlőhöz felemeltem egy mély lélegzettel a fejem felett összezártam és leengedtem a mellkasom elé. Épp, hogy kit tudtam fújni a levegőt, mikor egy látomás tört rá az elmémre. Egy jó adag víz tócsa képében, ami az arcomat találta el és aminek köszönhetően a vízbe zuhanok. Egyre gyakrabban törtek rám ezek a képek és többször megmentették az életemet, így elkezdtem ezzel is foglalkozni, igazából napi meditációim gyakran szóltak a gyakorlásról, aminek köszönhetően egyre többször tudom előhozni ezt a képességet. Mint egy álomkép, mely az ébredést követően halványodik, de ez nem olyan, éles marad és jó vagy rossz érzéssel társul, ami az esemény megtörténtéig nyomaszt és elkísér. Nimue sokszor viccelődött azzal, hogy tuti varázsló vagyok, nem egyszer láttam a tévében Dr. Strange nevezetű fickót, amint megmenti a világot, de magamat nem tartom olyan jó embernek, sem olyan elhivatottnak. Egy egyszerű halász vagyok, aki a múltjából adódóan harcos képességekkel rendelkezik és két karddal, melyen címerek díszelegnek. Olyan címerek, melyeket nem tudtam azóta sem azonosítani, sehol nem találtam róla feljegyzéseket, pedig utunk során sok könyvtárban megálltam és internetkávázókban is kutattam utána, de nem olyan tudás ez, amit itt a földön megtalálok.

Egy hirtelen jött megérzés tört rám, ahogy kinyitottam a szemem, elfordultam oldalra és mosolyogva tértem ki a felém törő vizes fuvallat előtt, amit Nimue küldött felém még álmoskás szemekkel. Szerettünk viccelődni egymással, de szerencsére ezzel túlzásokba nem esünk, ismét vettem egy mély lélegzetet és felpattantam a móló egyik zsámolyáról, melyen a hajónk köteléke pihent pár órája, mióta kikötöttem. Büszkén néztem Nimue csalódott arcára, majd megráztam a fejem, mint, aki lekorholná őt tettéért.
- Nézzünk valami kávét a városban – javasoltam megveregetve a vállát, bár ez is amolyan bátorító gesztus volt, biztatva őt, hogy legközelebb ügyesebb lesz. Nyilván, ha nincs a jövőbelátásos képességem, akkor most csurom vizes lennék, de szerencsére anélkül mehetünk be a városba, hogy előtte ruhát kellene cserélnem. Ez az életem, jelenleg nem tartalmas, de cserébe izgalmas és jól érzem magam Nimue társaságában, aki pedig segít, hogy megtaláljam elveszett önmagam. Hálás vagyok neki, remélem meg tudom hálálni neki azt a segítséget, amit ad nekem, arról nem is beszélve, hogy felengedett a hajójára és együtt utazhatok vele.