Valahol a lelkem mélyén és ezt piszok nehéz bevallani (azzal együtt, hogy van lelkem) sajnálom az öregasszonyokat. Minek eddig élni? Tönkre ment porhüvely, kiszolgáltatottság, az enyészet szappanos illata, kb. mindennek annyi, érzed, hogy hamarosan neked is harangoznak, veszekedsz a temetkezéseden, bogarak egyenek, vagy lángok és fogalmad sincs mit mér majd a halálisten, mennyire voltál szemétláda a pokolhoz.
Ez a nő, ha éppen nincs megszállva, amit nem zárok ki, nem tűnik véres szájú gyilkosnak, de azt sem vetem el, hogy az, feszeng szerencsétlen, az empátiámra játszik és valamennyire megkapja.
Különösen a szemüveges öregasszonyok hatnak meg. Eleve a szemüvegtől összeszorul a gyomrom, mint segédeszköztől, de ha egy néni kezében van…
Lehet Luc örvendeztet meg ezzel a pillanatképpel, a nyanyának mindjárt csápjai nőnek és nem fog ilyen elesettnek látszani.
A nőnév semmit nem mond, de figyelem az öreglány reakcióit, még némi mosolyt is kap, csak a szemüveg miatt. A huszonegy, huszonkettőt elengedem a fülem mellett, igazából már majdnem leéltem egy életet máshol, szóval nyitottan kezelem a kérdést, vehetem előző életnek, vagy folytatásnak fiatalabb testben, mindegy. Helena Dolezal.
-Ez igazán rendes dolog öntől, sok kortársa magas szinten űzi az ipart.
Vigyorgok továbbra is, de azért csak nem Helena van itt, az öreglány kotnyeleskedik helyette.
A néni felületes tudással bólogat, vagy játszik, követem, biccentek én is, meglátjukot legyintek a dologra.
Hm, mit sajnálunk a szemüvegeknél is jobban? Felállok, amikor a néni elkezd bőgni, keresek magamnak okot a járkálásra, egy pohár víz neki, nekem. Ez egyébként tiszta, nem vagyok ekkora állat, szekrényből veszem elő.
Épp csak tálcát veszek ki, máris hagyom az egészet, nem szolgálom fel rendesen, ahogy kéne, az illem diktálná, közelebb hajolok a nénihez, zsebemben már szenteltvíz acsarkodik.
-Valóban? Egy kedves ismerőse miatt fáradt személyesen, pusztán klubbéli ismeretség alapján? Erre vesztegeti a hosszú ideig kuporgatott pénzét, egy kedves ismerősre?
Nem hiszek neki, valami lappang a háttérben, kicsit sem diszkréten, fejére locsolom az apró fiolányi szenteltvizet, lássuk elkezd-e füstölni a feje. Amennyiben nem, még összehúzott szemmel húzódom hátra, úgy teszek, mintha eloszlatta volna a gyanakvásom, kissé modorosan rakom ingzsebbe vissza az üvegcsét.
-Elnézést, elővigyázatosság.
Hiába tesz úgy, mintha rám bízná az életét, egy idegen, klubbos bige ritkán ér ennyit az öregasszonyoknak. Gyanakodva figyelem miféle cím kerül a papírra, elkapom előle.
-Érdekes, hogy ennek ellenére személyesen fáradt egy ördögűző irodájába. Van néhány különös ereklyém.
Lent a pincében, de nem teszem hozzá. Most már megnézem magamnak ezt a Helenát. A pénzem elrakom, majd ha elment, széfbe, jelszóval, kóddal, lehet az öreglány jós, boszorkány, tisztánlátó, médium, akárki, kurvára nem hiányzik, hogy lelejmoljon.
-Hát, ha nem kéri a vizet, mármint a szentelten felül, rendben, akkor majd keresni fogom.
Hirtelen váltás, távozóra fogja, mintha rájött volna a cifrafosás. Lehet beparáztattam a szentelt vízzel?
Totyogok utána, valahogy ezek olyan lassan szédelegnek és még kicsit vizslatom hogyan tornássza le magát a lépcsőn, aztán csukom be mögötte az ajtót és a cigifüstön túl most szellőztetek öregasszonyszagra is.
Helenához felkészülten megyek, nagyobb adag szenteltvíz bombák, áldott kereszt, rózsafüzér, lövedékek, egy szent kard ereklye, tőr és a fejembe gyömöszölt féléletnyi tudással eggyütt. Este hatig mondjuk kétszer belaszom, öt körül le kell küzdenem a kísértést, hogy betoljak egy pohár whiskyt alapozásnak, nem nagyon eszek, bár ritkán, hányás ilyenkor lazán előfordulhat.
Kocsiba pattanok és nagyjából fél hétre ott is vagyok a megadott címen, épp csak elnyomom az aktuális cigarettám, már pattanok ki, kézitáskában a fegyverekkel.
Éppen nyitva van a bejárati ajtó, valaki baszott becsukni, fel tudok gyalogolni a negyedikre, liftekben nem bízom. Szakadt már le velem egy pár. A csengőt azért próbáljuk ki, megnyerő mosollyal és ha ajtót nyitnak, az alábbi, talán váratlannak tűnő szöveggel.
-Miss Dolezal, ugyan locsolóverssel nem készültem, de a roppant bőkezű “nagyanyja” vagy “tündérkeresztanyja” magára szabadított…engem.
Aztán képen öntöm a jó adag Krisztus “vérével”

Mivel a vénasszonyok nagy macskaszakértők, hiszek neki. Meg aztán minek hazudna egy idegen állat neméről, még akkor is, ha nem láttam golflandákat fityegni Szarházi lába között. Herélt hím, kész.
A gyanakvás mégis orrtövön basz, főleg, ahogy mélyet tüdőzök az átható néniszagból, horgolt terítők bukéja, szappan, elhasználódott emberi test és újdonsült macskám nem létező golyója. Még csak sejtés, halvány, szarom le szintű, de ott van, hátha megszállta, manipulálja valaki, vagy csak paranoia.
A rendetlenségem feletti rosszallás már tény. Elmosolyodom. Kicsit szemtelen és ez van szerű, benne van, hogy hálás lehet a nyitott ablakért.
Megtesszük a klisé köröket, én szabadkozom, ő elnézi nekem. Hazudunk. Én baszok rá mit gondol, őt rohadtul idegesíti a kosz.
Sebastian bácsi egy horkantást kap. Nem együttérző, tíz év nagy idő, a halál törvényszerű, sokkal lényegesebb a lelkesedés, hogy nem a papa fog nosztalgiázni a szétkúrt nappalim közepén.
Ahogy leül és én is megnyekkenem a magamét saját cigiszagú bőrfotelemben, egy pillanatra tágra nyílik tekintetem. Ismeri a Kopogószellemek “hivatalos” nevét? Oh wow néni, magának nem kell rózsafüzér.
-Úgy hallom jártas a témában.
Chack a furaságnak. Ahogy beszélni kezd, jegyzetfüzetet veszek elő, ismerős hölgy, feketemágia gyanúja, talán szellemidézés.
-A fiatal hölgy neve, kora? Tud egyáltalán arról, hogy idejött?
Az önjelölt boszorkák makacsak tudnak lenni.
-A Poltergeistek nem minden esetben helyhez kötöttek, lehet ez tárgy, vagy személy is.
Jegyzem meg hanyagul, kissé érdeklődve, nem tudom egy tízes skálán mennyire lesz izgalmas a munka. Az élményből sokat elvesz, hogy egy vénasszony adja elő, de sima kopogó, ugyan már. Legyen hármas, de mivel ma itt más még nem kopogtatott…
Ceruzám hegye mélyet vág a következő pontba, kicsit koppan a tompa hegy.
-Vállalom, persze.
Tegyük fel, hogy nincs szívem szarban hagyni a néni ismerősét, bár érdekes kérdés miért érdekli.
-Rokonságban áll az említett személlyel? Mellesleg tudja, hogy szükséges az illető beleegyezése, valamint fel kell vennem vele a kapcsolatot?
Unoka?
-Kétszáz dollár előleget kell letenni, ha nem sima rituálé, vagy több napos kutatómunka, felszámolok még. Amennyiben fizet, kelleni fog a drága Helena címe.
Kocogtatom meg ceruzámmal a jegyzettömb firkalapját. Egyelőre szegényes, aztán ha szomszéd ez a szép Heléna még az is lehet pár óra múlva minden meglesz és én kérem meg a szellemet, legalább egy kibaszott csillárt ejtsen a nyakunkba. Ha a vénasszony nem is, Helena biztos el tud ugrani. A nyanyát majd lököm én.

Kinézett magának egy macska. A random patkányt először fintorral fogadtam, mégis van szaga az egérnek, aztán rájöttem nincs az a kurvaég, hogy ennyire finnyás legyek, szóval kidobtam, Volkovék macskája Lili még felnyalná és isten tudja miféle pestist terjeszt egy ilyen.
-Kurva szar ízlésed van, egyszer bele fogsz dögleni a patkányokba. Na gyere, szerintem Volkovéknak van tápjuk, majd megadom nekik.
Etetni kezdtem, úgyis visszajárt és fura módon udvarolt, pedig általában irtóztak tőlem az állatok, mintha érezték volna az ektoplazmát. De a macskákat szerettem, átjárót képeztek két világ között, ha úgy adódott Szarházival le tudtam volna menni a pokolba. Különben lehet nőstény volt, sosem nézegettem neki.
Halasztgattam a dolgot, pokolban csak akkor jártam ha baszottul arra vitt a szükség, még macskával sem volt a legjobb élmény. Eleve égett utána mindenem. Na igen, nem ujjongok a tudattól, hogy helyjegyem van Luciferhez és tulajdonképpen oda látogattam, ami néhány év múlva engem is várt, ráadásul kibaszott sok bugyra volt. (10 és az sok, ha a pokolról van szó)

Éppen megfordul fejemben merre lehet Szarházi. Otthon dekkolok, vagyis az irodámban, de a másik szobában alszom, itt veszem fel a “rendeléseket” Átható füstszag terjeng bent, általában nyitva az ablak, sokszor télen is, legalább résnyire, csak esetleges rituálékkor kerülnek le a redőnyök. Éppen egy rubik kockát morzsolgatok, lábam fent pihen az asztalon, oda se nézek, folyton kirakom az ismétlődő színes mintázatokat, ajkamból egy elhasznált cigicsikk vágyik megérdemelt nyughelye, a hamutárca sírhelyére, amikor csengetnek.
Remek, tegnap óta nem kerestek már. Nyakkendőm éppen félrecsúszva, de nem igazítom meg, oltári poklot csináltam magamnál, ez már nem is tudom hányadik szál és a füstölő is rátol egy lapáttal, bizonyos energiák elkerülése miatt általában benyomok valamit.
A rendetlenséget mögöttem hagyjuk, ráfogom a zsenire, aki átlát a káoszon, de mintha atom robbant volna. Papírhegyek, egy utóbbi ördögűzés óta nem helyére tolt, ferdén álló szekrény, oldalra fordult irattartó komód, összehamuzott kanapé, a tegnapi kuncsaft csipekesztűje.
Nyitom az ajtót, először azt hiszem a macskát hozták vissza, igen, hozzám tartozik, de aztán megjelenik a lábamnál.
-Maga szerint lány? Mert akkor lehet át kéne neveznem Szarháziról Cédára.
A vénasszonyok nem a kedvenc ügyfeleim, általában hót unalmasak, a halott férjükkel akar beszélni mind. Kiveszem a cigit, hátra hajlítom. Takarítónőt kellene fogadnom. Végülis a rezsi nem vész, telne rá.
-A kedves papa szenderült jobblétre? Jöjjön be, a kupiért elnézést, tegnap démont űztem, elmozgatott néhány bútort.
Baszki ez a nő is a sírban lesz pár év múlva, én a helyében már nem baszakodnék szellemekkel.
Előrángatom a gurulós fotelem, lelököm róla a Times-t aztán az öreg segg kipróbálhatja mennyire nyikorog. Én egy másikra ülök le, keresek az asztalomon jegyzetfüzetet, a sastolpennám arrébb lököm, maradjunk örökírónál, már ha még fog ez a szar.
-Meséljen erről a kísértetről.
Egy ilyen vén anyónak kb. minden ismerőse halott lehet már.