Fülledt erotikától bűzlő szelleműzés, ilyenben sem volt még részem. Eddig a büdös életbe nem mozdultam még rá áldozatra és gyanítom Helena testének kevesebb köze van hozzá, mint az őt birtokló, minden nemében kívánatos rejtélynek, aki vidáman teniszezik iróniámmal. Felprüszkölök, örülök, hogy nincs a kezemben kávé, automatikusan jön, hangosan, löttyenne belőle talán a padlóra is. Nem szeretek máshol koszolni, az ilyen helyeken pláne, megoldja helyettem az ektoplazma.
-Zsánereket áthidaló pornó, nyilván.
Emelem meg szemöldököm, szinte vádlón, tagadod, hogy ágyban akarod végezni velem, Thea?
-Kösz, hogy megkönnyíted a dolgom az ilyen megjegyzésekkel és abszolút lelohasztod a fantáziám.
Irónia, megint, pattog, ha elütik, talán érthető, hogy éppen ellenem játszik, bár nem vagyok biztos benne, nem-e tesztlap szagú az elcsábításom, aztán mattot ad a királynak, lehullik a koronám és minden leg jelző csúfosan lemállik rólam. Kényelmetlen gondolat, talán szűkebb, mint a nadrágom lesz, ha ezt tovább folytatjuk, nem veszek mély levegőt, koncentrálok a kibaszott poltergeistre és veszem komolyan ezt, aminek nem kellene problémát okoznia. De minden helyzet magában hordozhat csavarokat, a kéj például nem volt az egyenletbe kalkulálva, Helena teste az ártatlan nagymamakedvenc habitussal nem feküdné meg az alhasam és jutnának olyan kényelmetlen, gombóckeltő gondolatok eszembe, milyen kurva kielégítetlen vagyok.
Érdekel a pszichológus öngyilkossága, a nagybetűs Titok, ami ezt a nőt övezi, egyik szemöldök fel, ennyivel kérdezek rá, nem hiszem, hogy most fog megnyílni.
Követi a másik, csatlakoznak és összezárnak, taps a fülledt erotika királynőjének, kezd engem is megfojtani. Bár Luc becézése és neve temporálisan kijózanít.
-Na baszki. Akkor annyira nem sajnálom, nyilván nem éri meg visszarángatni, csak hogy tőlem is kapjon egy pofont. Majd belerúgok, ha leértem mellé.
Talán tényleg szegény, avagy legalább bántalmazott lélek lapul az ellenállhatatlan mozdulatok, a vérlázítóan szexi tekintet mögött, elvégre ki rúg ekkorát, ha nem az, akit zaklattak? Legalább nem mosolygok, az eltűnt, rejtélyek megoldatlan dobozaiba dugta egy angol lány túltolt karizmájú, spanyol testben, nem, ma reggel nem a mai program volt az első gondolatom még úgy sem, hogy azt hiszem ugyanolyan kielégítetlen voltam, mint ebben a pillanatban. Túl sokat dolgozok, legalább megoldhatnám magamnak mielőtt ördögűzni megyek, még akkor is, ha ez csak szaros poltergeist. Kezd felbaszni, hogy húzom az ügyét, ez a nő az agyam, essünk túl rajta és lerombolom az önbizalmát egy csókkal, mielőtt rázárom az ajtót a miérjeire.
Futó pillantást kap a dekoltázs két mély belégzés között, látom rajta mennyire jól szórakozik, de ajkam csak gunyorosan képes rándulni megvetés helyett, figyelmem összpontosítása pont a mondat végére, koncentráció, Helena is tét és Helena ártatlan.
Fogalmam sincs egy tízes skálán mennyire manipuláció, de ahogy a nő testét és a benne összerezzenő lelket látom, csak a NŐ mint olyan ragadja meg figyelmem, átmenetileg a rá reagáló vad is lecsitul, belevájom tekintetem az övébe, mélyen, hogy karcos, magabiztos hangon ígérjek szebb jövőt. Sokat tesz a dohányzás függőség, hogy egy viszonylag fiatal énben is férfiasabbnak hasson egy átlag podró huszonévesénél.
-Nem foglak.
Csaknem rajta ismét megcsap ez a valahol fűszeres erotika, amivel az isten faszára kivánja a kibaszott kopogószellemet. Talán megsejti, mielőtt letörölném és az ő védelmének szentelném minden figyelmem, tudásom.
Szenved, vagy vágyik rám, talán mindkettő, akármennyire is abszurd, beteg aberrációt farag ebből a női kéjbe zárt testes szellem, de csak szusszanást kap fogcsikordulására, belégzést pihegésére, nem nyelek több illatot, vagy túrok a szénfekete haj feketelyukába. Elragadtatna, háttérbe szorítaná a szenvedést, talán megfordítanám úgy, hogy jó legyen. Mélyet szusszanok, próbálom őt kizárni belőle.
Kemény hasfalon szántom a fekete filc kíméletlen vonalait, kapok megjegyzést, de kupakot szorítok fogaim közé, figyelmet a rúnára bőre helyett, csak amikor félredobom válaszolok.
-Hidd el, én is jobban szeretném a nyelvemmel csinálni, de az sajnos nem lenne olyan tartós.
Veszem fel a kesztyűt, nyalok egy utolsót abba a fagyiba, amit mindketten meg akarunk enni, talán azért szenvedünk attól ennyire finom, mert nem kóstolhatjuk meg. Milyen ízed van Helena a palackban? És milyen a valódi ízed?
Gyorsnak kell lennem, ahogy megjelenik a kör peremén, amikor a nő alkaromba kapaszkodik, már tudom mennyire gyorsnak. Utolsó ígérő pillantás neki mielőtt kántálni kezdek, nehogy értékes másodpercek csorogjanak tova tétlenségem résén. A latin szöveg keményen, kérlelhetetlenül folyik alá ajkamról, tenyerem Helana rúnára rajzolt hasfalára helyezem, hogy bent tartsam a lelkét, burkot képezzek teste körül, megtörjem a köztük fennálló kapcsolatot.
Érzem, hogy szenved, ahogy Lucifert ócsárolja, hallom körme kaparászását a padlón, a poltergeist felerősödő visítását néhány tárgyat, ami nagy és nehéz, mégis körberepül a szobán, hát átüvöltöm a feltámadó szélvészt, latinul küldöm vissza a kurva anyjába, érzem, amikor elválik Helenától és tőle, talán felfokozott fájdalmát is, amit az elszakadás okoz, de nem hagyok nekik időt, sem a szellemnek kiélvezni, sem a Titoknak belegebedni, ügyes, mentális vágással nyisszantom el a köldökzsinórt és azt a századmásodpercet használom ki, amit a poltergeist döbbenete nyújt az elváláskor. Megtorpan a világ, magára hagyom Theát a körben, ahogy kiugrom belőle és egy huszáros vágással pokolra küldöm a bestiát. Visítás hallatszik felőle, túl hangos, valamik felreppennek, megremeg a csillár, fekete szénfolt mar a padlóba ott, ahol a dögje a pokolba távozott. Előrántott szent tőrrel ejtek hosszú vágást a padlóba, nehogy legyen esélye visszamászni a pokolból.
Zihálós levegőt veszek, visszafordulok hozzá, hát nem pont a kibaszott csillár alá rajzoltam azt a tetves kört?
Nincs sok időm, szakad, csak annyi az egész, hogy félrerántom belőle, éppen el, éppen biztonságba, engem háton talál. Nem vészes, volt már rosszabb, csak a levegő tűnik el egy pillanatra, a szoba, a padló, a szavaim.
Nagyjából egy másodpercre üt ki, az is csak a fájdalom, hogy beletenyerelek az összeszabdalt búra és villanykörte elegyébe már semmi… Legalább félre tántorodom, ha nem is egyenesen állva Csak most sötét van. Azt hiszem nem csak nekem van sötét. Megkérdezném jól van-e, de nem tudok megszólalni.

Túl meleg van a néni lakban, annak ellenére, hogy egy fiatal latína lakja, akiben az entitás fülledt, párás fürdőszobává varázsolja a lepukkant, semmitmondó bérház kölcsönfalait. Mert ez biztosan albérlet, vagy Helena örökölte, de a felújításra már nem futotta gyér, szeretetszolgálatokon alapuló fizetéséből. A tekintete mögötti vadmacska más kategória, gondosan kerülnöm kell sötét szeme mögötti báját, a ragadozómozdulatokat, vagy ahogy levegőt vesz, szükség lesz minden vérre az agyamba és ő tipikusan az a nő, aki nem hagy gondolkodni. Mintha az entitás ronda, csontos háttértáncos lenne egy lepukkant sztriptízbárban. Kiszárad a szám, a kávé látszólagos folyadéksága ellenére, tágulnak orrlyukaim, amik próbálják kerülni illatának sajátos aromáját és szagolni valami lankasztóan öreglányosat. A vénasszonyban nem izgatott volna fel - mantrázom magamnak, sikeresen elképzelek egy kijáró műprotézist, megállapítom, hogy Thea nem normális és mindez egyszerre sem segít kizárni a hely és helyzet fülledt erotikájt.
Megszabadulok a csészétől, számban még feketéllik a kávé savanykás íze, cukor nélkül, száraz szájjal próbálom felvenni az irónia fonalát.
Fekete szemeim az övébe vájnak, mintha benne raboskodhatna minden felfedezőpillantása, amivel azt hiszem vizsgáztat, ha ért hozzá néhány rúna csúnya képletté válhat a kezében. Hiányzik a bögre hűs, porcelánérintése, a hamis megnyugtatás fogni valamit, felülethez érni, tárgyhoz ragadni.
-Miért, szerinted ki csinál előválogatót egy ördögűzéshez? A csillag születik?
Légbőlkapott tehetségkutatót dobok hozzá, amíg igyekszem meggyőzni magam, nem is tetszik a humora. Aztán a szemöldököm az, ami követi kifejezéstelenségét, próbál mögé nézni és elkergetni az indokolatlan zavart néhány vörös foltban, amit egyes helyeken van pofájuk pírnak nevezni. Szinte köhintek, majdnem úgy, mint egy huszonéves, zavarban. Marad a szemöldök mustráló íve, amivel éppen néhány külső jegyben próbálom megfejteni mennyire kínozzák. A szóbeszéddel ellentétben nem vagyok szadista, én is a poltergeist végére akarok járni, egyszerű, hatékony vágással nyisszantani el a köldökzsinórt.
Továbbra is nagyot nézek, vissza akarom kapni a csészét, lélektanilag alkalmatlan vagyok nagy vallomásokhoz…vagy mégsem? Úgy marad a szemöldök, neki szánt kérdőjelet ölt.
-Kinyírta magát a pszichológusod és ehhez elég volt egyetlen ülés? Ha ez most nem irónia, talán én látok túl sokat ebbe a megjegyzésbe.
Mi a fasz? Komolyan, mi a fasz? Nem mintha hinnék a foglalkozásban, vagy valaha is úgy gondoltam volna akár egyre, ez aztán érti a dolgát, ugyanakkor mániákusan kerültem minden ilyesmit, egyszerű, de valid vállrándítással: minek?
Az, hogy a nő veszélyes, valahol pszichopata, nem kerülte el a figyelmem azóta, hogy elhangzott: Thea, de most sajátos színezetet ölt. Árnyalja magának egy elviselési skálán és tompán még megfordul bennem az is, mit kapok én, ha egyetlen ülés után halálba rohantak előle.
Megdugni biztos nem akarták és ahogy rám rajzolja a kört, én is keresztet vetek magamra, ebben különbözünk, én és a halott pszichológusa. Ajkam mégis rosszindulatú ránc keretezi, talán elégtétel a halott lelkéért.
-Ha még ezen a síkon van és úgy gondolod, összehozok egy találkát vele. Felteheted neki az ezerdolláros miért kérdést.
Vagy csak engem érdekel? De kétlem, hogy velem egyszerű dolga lenne, minden más, szimpla földi halandó már megpróbálta volna fejbelőni magát, ha felbassza Lucifert, bár talán én csak logikusan gondolkodom. Később akarok pokolra jutni. A temérdek füst és gyárkémény attitűd már egy másik dilidoki analízise lenne, rejlik benne ugyanis jó adag ambivalencia.
Figyelem, ahogy a mosdóhoz szalad támaszért, feltételezek némi fájdalmat a képletben, vahol haragszom magamra, hogy húzom Helena idejét, Theát pedig elkönyvelem nagyon rondának.
-Helyes, nem jó, ha elvonják a figyelmem a munkáról.
Nem tetszik a tartás és a vele járó izgalom, amikor erőt merítve a csatornából visszafordul, ócska elégtétel csak, hogy nem ismer, meglepetés, legtöbben még a keresztnevem se tudják. Kissé aggasztó a folytatás, hogy figyel és bizonyos határok átlépése. Jobb, ha nem reagálok, maradunk egymással szemben, két ragadozó, aki felméri a másik erőviszonyait. Közben már rég egy antilopra kellene vadásznunk.
Ehelyett erősen fellángol valami régi, pincékben rejtegetett késztetés, olyasmi, amit ritkán húzok elő bele lesve egy-egy magazinba. Túl intenzív a jelenléte, mellőz minden eddig tapasztalt kislányosat, vad libabőr emlékezteti, hogy reagál rá egy ajkát kissé elnyitó, egyre nehezebben lélegző férfitest. Az ajkát bámulja, szempillái félig eltakarják a szemébe csiholt, égő vágyat, amit egyre nehezebb visszatartani. Eljutok a torokköszörülésig, száraz, kifejezésem túl sokat mond tekintetem útvonaláról az érzéki vonások mögött bujkáló nőre.
-Igen
Hangzik el ez a hülyeség, miközben hátralép és én már a táskámba túrok, előveszem például a szent krétát felrajzolni az alapjelet és egy filcet, ami nem remeghet meg ha bőréhez ér majd. Alkoholos, de nem baj, ha pár napig ott lesz még a nyoma.
Előkészületeim alatt magára talál a halott, ilyenkor érzik a közelgő véget, a pokol egyre közeledő vas kapuját, izgága, intenzív példány, ha nem a nő testében lenne, cafatokra aprítanám, de a szenteltvízzel, szentföld porral szórt ezüst lövedék táskám mélyén marad.
Munka közben érintést érzek, de nyugodtan pillantok rá, a megvadult kamasz mélyen szunnyad, szusszantással nyomom el.
-Most ez épp a te érdeked is, ha csak nem akarod kinyírni a nőt. Ebben az esetben neked sem segítek.
Közlöm gúnyosan, befejezem a kört, érzem a hőmérséklet gyors, fagyos zuhanását, hirtelen nem vágyom kinyitni az ablakot, párába gyűlik össze egy utolsó, mély sóhaj. Ekkor megragad, rajta kötök ki, karommal támaszkodom fölötte, miközben hunyorítva várom, hogy a Caspernek titulált fasz kiszórakozza magát szerencsétlen növénnyel, kiélje perverzióját az ártatlan berendezési tárgyakon, amik már rég megadták magukat. Addig is fölé hajolva védem, mint egy sérthetetlen barlang, nem igazán félek, összekapcsolom tekintetem az övével, mintegy arra figyelmeztetve, ő se tegye, a körön belül például nem valószínű, hogy eltalál. A fokozódó horroron át is nézem, például a rezsókattogás elektromos kisülés aggodalmát szítja bennem, de tovább bámulom.
-Nyugi, csak ektoplazmatikus hiszti, mindjárt abbahagyja.
Ugyanazt mondjuk, csak ő kicsit később és az övé jobban tetszik, jobban a repedéseknél, az üvegnél, szélnél és jégnél, amibe beleborzongok. Mosolyra rándul ajkam, tetszik, ahogy kimondja: fasz, ahogy átkarolom, mert holmiféle cserepektől tartok. Sajnos egy mély belégzés bőre illatából még bejátszik, mielőtt felegyenesedem.
-Nem áll le, egy pillanat. Kicsit fájni fog, kapaszkodj belém nyugodtan, nem tart soká és hamar pokolra küldöm, ígérem.
Felegyenesedem és elkántálok egyszerű, latin megkötő igét, hangos, tántoríthatatlan hangom, mert nem nekem fáj, ahogy megkötöm a poltergeist ektoplazmatikus vibrációját, ahogy nem mozdul és Helena testén áll majd bosszút. De belém kapaszkodhat, csak feltérdelek mellőle, tépheti a lábam, derekam, a ruhám, belemarhat a bőrömbe, eggyel több múló karc egy rég összefirkált felületen.
-Jó, van egy kis időnk, amíg nem tombol.
Hajolok hozzá zihálva.
-Tűrd fel a hasadon a pólót, ide kötjük Helena testét, ehhez a világhoz.
Fekete filc kövér felülete ér a bőréhez, hűvös, sikamlós simogatással, ez nem fog fájni neki, rúnát rajzol rá. Hol egyenes vonalút, hol domború görbéket, ívben, pontosan és gyorsan, a lüktetést kizárom, pedig ott pulzál közben saját “poltergeisem” az alhasamban.

Nem bordélyba jöttem, mégis alig kapok levegőt, mintha tele lenne az éra fülledt erotikával és a mozdulatokba is egyre többször képzelek ruhátlanságot.
Előrelátó szemvillanással keresek egy ablakot, bár már így is elárultam magam. A démon, vagy sátán, aminek egyébként nem neveztem, már talán a fejembe lát, keresi a cipzárt a sliccen és nem nagyon ellenkeznék, ha lehúzná.
Magam elé sóhajtok, onnan veszek levegőt nőies nevetéséhez, kacér kézmozdulatához. Észreveszem, hogy régi, rossz kilincs rozsdállik az ablakon. Szellemek valahogy sosem kísértenek újépítésű házakban.
Ajkam széle rándul, ahogy veszi a poént, talán csak titokban sértődik meg. Kiröhögjük a reumát. Nekem nem lesz, egész biztos hamarabb fűbe harapok, hiába nem sietek annyira a pokolba.
Kicsit nekidőlök a pultnak, tekintetem szórakozottan citerázik rajta és Helena berendezésein, próbálom elidegeníteni tőle a tárgyakat. Kétségtelenül katolikus bútorok, az öregedés felmagasztalása még valid is lehetne, magasra vándorol szemöldököm gunyoros íve.
-Az, valóban emberi, azzal együtt, hogy jó nagy szívás. Már annak, aki meg akarja tapasztalni a fogatlanságot és inkontinenciát.
Fél szemmel figyelem mozgását, mintha csak más ízületeivel játszadozna. Fintorom csésze mögé rejtem, mielőtt kiinám az utolsó korty feketét és jelentőségteljes koppanással rakom vissza, elé a pultra, neki kell majd elmosni, én vagyok a vendég. Helena nem biztos, hogy tud rólam, ez a nő nem biztos, hogy akarja, hogy tudjon.
-Nem semmi előszűrés ahhoz képest, hogy ritka az exorcista foglalkozás. Már-már úgy érzem magam, mint egy állásinterjún.
Horkantom. Apró közjáték zavar meg bennünket, sebesen követem mozdulatait és a sarokba parancsolt szellemet, rezdüléseiből gyanítom, érzi Helena fájdalmát, ahogy az is világos a külleme ellenére törékeny virágszál nem bírta volna ezt ilyen állhatatosan.
-Sokat jelentek neked, ha még ezt is vállalod értem.
Húzom kis, sunyi mosollyal, mert mindketten tudjuk, nem én, hanem az alkalmasságom.
Óceánon túl hever valahol egy anomáliaként. Bizarr metamorfózisa a “tele”kommunikációnak ahol a mobilt más teste helyettesíti. Fogódzót keresek az akcentusán, európára tippelek, keresztnévből, ha valósat mondott, Anglia.
-Egészséges hozzáállás, látott már pszichológus?
Durcás, csak én vagyok fontos kislányfelfogás, egy kis fricska, amivel meghúzogatom a haját. Az elhunytra szúrós pillantást vetek, kezd zavarni a jelenléte, az ektoplazmatikus vibráció, az előttem álló nő kiszolgáltatottsága és főleg, hogy kívánom.
Kört rajzol rám, visszatartom lélegzetem, beszippantom szám egy részét és igyekszem nem megremegni, vagy visszaemlékezni mikor is voltam utoljára nővel, vagy mióta vonzanak az anomáliák. Ellök és ellépek, ravaszkás mosollyal,  száraz alsó ajkam óvatosan megnedvesítve a beszédhez.
-Szerintem figyeljünk a feladatra, hiszen profit akartál. Az vagyok. Ezt a szegény lányt nem szívesen használnám ki. Aztán mi lesz, ha egyszer meglátlak téged? Ki tudja?
Hallom a lefolyóba csorgó, eltitkolt keserűsget. Maszkokat húz, mindig mást, de ez ott ázik benne, mint a zacc.
-Jaj de végleges valaki. De nem ismersz eléggé, nem szoktam csak úgy belenyugodni.
Ez sem igaz, tök természetes leszaromsággal kezelem, hogy pokolban lenne a helyem, elengedtem, most is ellököm magam más, korhadt bútorától. Hagyjuk egyelőre a meghatározást.
Pótcsekelvések tárházának lehetek szemtanúja, szinte kedvem van nekem is hajtogatni, de az én konyharuháim mosásra szorulnak. Thea, megfulladt, valószínűleg angol, mivel tehetős könnyebb utánanézni.
Ahogy beszélek, közelebb lép, rálehellem az utolsó mondatot. Ha csak egy pont, akkoris vérvörös, hamis ajkak peremén végzi. Odahúz, információt rejt kutató tekintetem közé, aztán elengedjük egymást, lustán gyűrődnek utánunk a rongyok.
Lemarad egy sóhaj, ajkamon kering körbe, mert megint játszadozni kezd, a pokol karomra vésett bejáratával incselkedik, kiráz a hideg, elönt a forróság. Láthatatja a karomon a hadseregként felsorakozó libabőröket.
-Szóval nehezítő körülmény, hogy ne tudjak koncentrálni
Nézek a szemébe kendőzetlen vággyal. Kipislogom. Megköszörülöm a torkom. Úgy teszek, mintha komolynak születtem volna.
Elfordulok, kell egy másodperc összeszedni magam, mély belégzés, elűzött libidó, néhány lépés, a magammal hozott táskáig.
-Légy erős. Csináld, amit mondok. Nagyjából ennyi.
Középre megyek, félretolok néhány bútort, elkezdem felcsavarni a szőnyeget, aztán ránézek.
-Ülj a földre.
A megszentelt krétám veszem elő. Igen, az is van, áldásos íróeszköz, szakrális porból. Ránézek, lássuk mennyire vagy engedelmes, Thea.

Van ebben a nőben valami megmagyarázhatatlanul macskás. Lehet, hogy csupán a kecsesség, az ívesre húzott szempár, a leopárdmozdulatok, ragadozó tekintet, bizonyos élveteg kisugárzás, viszkető késztetés ajkára tapadni és elkenni rajta gunyoros rándulásait és végül odáig gyalogolok a nő kanyargós, szinte hánytatós útján, hogy előcsalom a valódit. Ebben a dohos, belvárosi lyukban, a kopogó frusztráló jelenlétének fertőzött mocskában. Thea…
Rájövök, hogy ezt a nőt kenném a konyhapultra és nyúlnék a combja közé.
Levegőt veszek leküzdeni minden illetlen késztetést, vagy mentálszinten való beleremegést abba, hogy “Cortez” hát persze, hogy azt használja, amit szinte senkinek nem kötök az orrára, amit legkevesebbszer szoktak kimondani.
Gúnyos mosolyom szinte belekarol az övébe és ilyenkor szoktam rágyújtani. Most csak a kávémat iszom, olyan mint egy időnként felbukkanó, fekete fedezék.
-Szeretik a démonok is ezt mondani. Nem kell hinned a sátánban, hisz ő benned. Jobb, ha elfogadlak.
Hunyorgok rá a bögre mögül, míg ízlelem a számba adagolt forró muníciót.
-Unalmas. Erről a fogalomról más elképzeléseink vannak. De egy dohos vénlány képében biztos sokkal izgalmasabb volt, a fájó csípő rohadt szórakoztató tud lenni.
Iktatom közbe önmagam, a maró gúnyt, ami általában előjön, hacsak nem anyagi érdekek fűznek a beszélgetőpartnerhez, vagy Volkovékról van szó.
-Na és hogy áll a tesztlapom? Félig kitöltve? A poltergeist lesz a végső próba?
Gúnyos horkantással veszem a fricskát, lelki szegénynek nevezett. A mennyek országáról sajna lemaradtam, szar így lelki szegényként, főleg, hogy még észt is vert belém a kurva ég.
-Gondolom szeretnéd mozgásra bírni, azért vagyunk itt és “dolgozunk” egy mellék ügyön. Valakin, aki neked nem számít, csak egy eszköz. Ostoba öregasszony, vallásos menyecske, meg egy poltergeist, akinek kegyetlenül szétrúgom a seggét.
Ha valaki kérdezné, miért utálom a mutánsokat, ez jó példa lenne. Eleve gyűlölöm, ha valamit nem értek és ez a mentál blabla pont ilyen átláthatatlan rejtély. Fúr, frusztrál, magabiztosságom leple alatt erősen viszket.
Ahogy ez a természetes kéj is, ami körüllengi, felvont szemödökkel követem a pohárfelület ujjazását, érintéseinek ívét és a kacér mozdulatot, én akarom kóstolni a kávécseppet. Bal kezemmel lazítok a túl szorosra húzott nyakkendőmön, érdes a hangom, amikor újra beszédre használom.
-Az is a terved része, hogy elcsábíts? Hogy érdekeljen a valódi tested?
Inkább saját hülyeségem teszem fel kérdésként, ott a pont a mondatom végén, hogy érdekel, de hátrébb lépek, mintha impotens lennék. Összeráncolt szemöldök, beszívott száj, belülről rágok rajta.
-Nincs rád magyarázat?
És ez nem tetszik, akkor inkább tartozzon az X-ekhez, vagy ne legyen teste.
Szúrós szemmel követem a csapig, ott horkantással érem tetten, egyre megy, használja a nőt, mint egy kísértet, vagyis az.
Megfordul a fejemben, hogy rosszul van, de baszok könnyíteni a lelkivilágán.
-Tehát már halott voltál, amikor valami boszorkánymester elbaszott valamit?
Figyelem mit művel a ronggyal. Aztán először látok meg benne, valami emberit, vagy szándékot, nem végezni akar Helenával, hanem a saját, kifacsart, hülye módján segíteni.
-Az természetes. Mármint, hogy megmentjük a nőt. Az lep meg, hogy érdekel a sorsa, nem csak egy használi tárgy, egy törlőrongy a kezedben. Miféle kockázat? Ugyan már. Minden kibaszott lélegzetem kockázat és a pénz sem érdekel annyira, mint hiszed. Ezek után nem kérdés, hogy vállalom-e, vagy megnézem azt a valódi testet. A rejtvényeket sem vetem meg. Nocsak, még a végén én beszéllek rá téged, hogy eltüntetem a mumusod? Csak nem?
Mosolyra húzódik ajkam, most én közeledek, egy lépés felé, másik a konyharuhának, rámarkolok. Abszolút felesleges színjáték, de valamiért meg akarom fogni.
-Feltámasztott, aztán megölted? Egyébként leszarom. A legtöbb poltergeist ócska, szar alak, gondolom a tiéd is egy beteg állat volt. Minél több csótány kerül a föld alá, le a pokolba, annál jobb.
Magam alatt vágom, én is oda jutok, “élve” vagy halottan fog felzabálni az összes, de a filozófiai kávézgatásokat másik alakalomra pakoljuk. Elengedem a rongyot.

Enyhe szemöldökfelvonással adózom a tájékozottsággal vegyes diszkréciójának. Nem mondja ki, csak sejtet és ehhez csupán én is biccentéssel járulok hozzá. Hagyjuk a démonokat nyugodni, igényt tartok a fejemre, az övé is elég értékes.
Magamon érzem tekintetét, miközben a mennyezetre ragadt remekművet “csodálom” és egyre inkább bánom saját prekognícióm a nagymama kedvence kislányokról, a kliens tabu, ugyanakkor valami még mindig nem stimmel, a succubus szintén lehet kártyalap. Odáig nem süllyedhetek, hogy kikezdjek egy démonnal. Próbálom kiűzni efeletti sajnálatom gondolataimból és semleges félmosollyal viszonyulni hozzá, valahogy macskaszerűen mozog, ez is a succubusok sajátossága.
Marad a mosoly, ami gazdagok divatlapjainak szól. Csak futólag tanulmányozom a ringó csípőmozgást, helyeslő hümmögéssel járulok hozzá saját fogadalmához.
-Bármennyire is vonzó lehet a túlvilág, az ember ráér vele foglalkozni.
Fogalmam sincs miért igyekszik mindenki ennyire a sírba és vájkálnak természetfeletti dolgokba, pár év, kiderül, erre gyorsítják a folyamatot, szándékosan.
Tiniként, aztán másodszor is tiniként (amikor már jobban viseltem) is sok mindent adtam volna a nemtudásért, igazi kincs, nem hibába kántálja a pap, boldogok a lelki szegények. De nem én, aki kénytelen keresztet szorítani a csábító, csinos nyak köré. Nem fél, nem érzem rajta az ördögűzés előtti feszült pillanatokat, azt a finom rezgést, amikor beszarnak a rohadékok, hogy visszaküldöm őket a pokolba. Pocsék egy hely, még saját lakói is utálják. Nem remeg meg kezem, enyhe félmosollyal próbálom kiszedni belőle az igazat, állhatunk így még, csak az én kezem fog zsibbadni. Ellenben a Poltergeist zsizseg, ő úgy viselkedik, mint az űzésre szánt többség, retteg, hogy megsemmisül, eljön érte a valós halál, amibe igazából már rég beledöglött. Várják a pokolban, kénes széndarabokat dugnak majd az asztrálseggébe.
Hamar velem szembe toppan, lejjebb a kezem, átmenetileg felfüggesztem a kínzásukat. Sima, egyetértő biccentéssel reagálok arra, hogy Thea.
Utánozom a vigyorát, a visszafogott, simulokény ajakrándulást, de az én pofámon sármba fullad. A maga nemében mindkettő kívánatos.
-Örülök, hogy végre bemutatkoztál, Thea.
Elrakom a keresztet, bár annak nem örülök, hogy fogdossa és az édes többes szám is beszáll a mókába, hogy utálom.
-Nem, ettől nem félek. Inkább csak ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból.
Állok meg vele szemben nyugodtan, kis támaszték a szűk konyha egyik pultja. Rajta hagyom “nekik” a kurva ujjlenyomatom.
-Nem igazán hiszek az anomáliákban. Inkább tűnsz másik szellemnek, megszállónak. Vagy nem ezt csináltad? Az eredeti Helena gondolom a nagymamák kedvence, téged viszont nem imádott volna annyira Margaret. Miért?
Halál nyugodtan hörpint, ízletesen csúszik a fekete, mintha statiszta lenne egy drámában, vagy kávéházban vitatkoznánk a megszállás erkölcsi kérdéseiről. Iszok én is, bár nem annyira kívánósan, szar lennék a reklámba.
-Nem lehetsz testetlen, ha fel akarsz bérelni. Persze, hallottam már mentális képességű emberekről, csak épp nem tudom mennyire higgyek bennük.
Vannak, de nem akarom elfogadni, hogy vannak. Igazságtalan fricska lenne a kurva élettől, túlságosan húznám a pofám rajtuk.
Előbukik belőlem egy szórakozott-felháborodott “hah”
-Mégis miért fogadnám el anélkül, hogy bármit is mesélnél, Thea. Te is X vagy micsoda vagy, aki mások testével szórakozik?
Megható, hogy hozzájuk is elért a hírnevem, de nem fogok beszarni a képességétől. Nyugodtan iszom a kölcsönkávéját tovább, egy idegen nő konyhájában, akit, jelenleg úgy érzem mindketten kihasználunk. Tény, hogy érdekel, csörren a csésze, ahogy leteszem kiürülve, nézek rá, legalább olyan élesen kihívó pillantással, mint ő, próbálok a veséjébe látni, a barna szemek mélyén heverő Thea-éba nézni, nem hagyom túl egyértelműen nyitva a kapukat, hogy érdekel mi a franc ez.

Komoran bámulok a macska után a cigitől gomolygó füstben. Szarházi egy dög. Pont a legöntudatosabb állatot kellett magamhoz édesgetnem, már kívülről fújom a segglyuka alakját, annyiszor tisztelt meg vele.

Kellemesen csiklandós érzés, ahogy hozzáér a kupakkal, végigkarcolja egy szabályos háromszög ívét. Mást kezdeményeznék, ha nem lenne kliens és sürgős ügyünk, az elcsábítottak mosolyával követem mozdulatait, ért hozzá, sokkal jobban illik faszik oldalára, mint öregasszonyokhoz.
-Neki? Miért másoknak nincsenek?
A bujaság démona is lehetne, ahogy kitolja a melleit, valami biztosan nem stimmel az egész sztorival, próbálok félrepislogni, mielőtt elkap a farkamnál fogva. Megbámulom rendetlenségét, a kopott kanapéját, a szőnyegmintákat.
Felvándorol tekintetem a mennyezetre, szoktak ilyet, kedvenceik az ágyak, asztalok, székek, bár van, hogy a szekrényeket borogatják. Igazi dizájnerek. Elismerően szemlélem ezt a plafonhoz ragasztott példányt.
-Sajátos építészeti ízlése van, ráfoghatod, hogy egyedi tervezés.
Kanyarog félmosolyom az asztallábak között.
Kiválóan alakítja ezt a szerepet, az biztos és a csinos külső is megtévesztő, egy ideig megint magára vonja figyelmem, aztán helytelenítve a szakbárkodást félreficcen ajkam.
-Nem lenne szabad ilyesmibe nyúlnotok, pont ez lesz a vége, kifogtok egy kellemetlenebb alakot, vagy valami még rosszabbat.
Az, hogy a testéhez kötött nehezít a történeten, nem minden szelleműzés szokott jól elsülni, de még mindig nem démon, reszelősen szívom be a levegőt és a benne ragadt kósza flört darabkákat.
Figyelem légies táncmozdulatait, kilejt a konyhába egyszerű lépdelés helyett. Talán táncolnak Margarette szabadidejükben.
-Köszönöm
Előlegezem meg neki a bizalmat, hogy jó kávét főz és követem a magam lendületes, de szálegyenes lépteivel a pulthoz. Már kérdezném kell-e segítség, de megoldja, és jobban áll neki a független, büszke nő pozitúrája, mint az én okvetetlenkedésem egy idegen szekrény mélyén.
Biccentek és kiszolgálom magam, ahogy jelezte, lassan öntöm ki a fekete nedűt az egyik pohárba, alig egy kortnyi tejjel, kevés cukorral, feketén, keserűen iszom, de gyorsan keverem el az adalékokat.
-A név kulcsfontosságú lesz és ezek az infók is segíteni fognak, épp csak
Pillantok rá, fürgén előveszek egy keresztet és a szélét Helena állának szegezem. Nem ér hozzá, tesz kárt benne, de alapvetően éles hegye van, érdemes odafigyelni rá, hogy ne sétáljon bele az ember, ha ember egyáltalán.
-Nagyon érdekes ez a sokrétű tudás Jamesről, de korábban még nem tudtatok ennyi mindent. Mondd el ki vagy, különben nincs üzlet. Nem Helena vagy
Nézek a nő szemébe, bár nem reagált a szentelt vízre, a legerősebb bukottak ki tudják kerülni, talán itt többről van szó, talán ő több egy kicsit. Jamesnek várnia kell, nem mintha ezek után ne lenne kedvem a pokolra száműzni a kibaszottul beteg, gyilkos lelkét, remélem Lucifer lábujját fogja szopni ez a féreg.

Ez a rohadt dög! Fintorogva sziszegek vissza, bár az ő ellenséges és valamiért feminimnek érződő fújásához képest az enyém ártatlan arcjáték. Margaret azt mondta kandúr, akkor miért van olyan furcsa, megmagyarázhatatlan érzésem, hogy egy perszóna zongorázgat az idegemen?
Öklöm rázom a szekrénysor felé, de elérni se esélyem, se kedvem, úgyhogy rágyújtok,  le kell veznetem a stresszt valami szarban és a füstöt a pofájába fújom, akkor is, ha ez kvázi állatkínzásnak számít. Senki sem mondta, hogy én vagyok a gazdák gyöngye.

Erősen kétlem, hogy ez a Helena, egy ilyen nő, büdös öregasszonyokkal barátkozna. Ő az a típus, aki  latin amerikai éjszakákat kajtat, cigifüstbe burkolja áldozatai szívét. Még jó, hogy az enyém már nagyjából elrohadt…
De azért félmosollyal kapok nikotin pamacsai után, átmenetileg leszarva Caspert, mert meggyőződésem, hogy csak fél pillanat lesz. Követem a kabát röptének útját, aztán engedelmesen odahajolok, néhány számot formázni a karjára, gyorsan, mégis incselkedő karcmozdulatokkal. Aztán előkapom a mobilom, felcsörgetem, neki is meglegyen az én számom. Mivel levetem a zakóm, egyrészt kurva kényelmetlen így, másrészt nem sokkal utána úgyis felkínálja, tűrök egy kicsit jobb karom ingujjján, csak az első tetoválás végrúnájának kanyarulatáig.
-Bocs, az enyémre már nem férne rá, sok rúna vendégszerepel rajta.
Tele van tetoálva angyalszimbólumokkal, az egyikkel elvileg ki tudnám nyitni a mennyek kapjukát, egy másikkal a poklot, de mindkettő iszonyat melós, ezért szeretek inkább…macskát használni. Csak futólag jut eszembe szarházi, még Margaret is mellékszereplő lesz, pedig úgy érzem fontos, mennyire nem kompatibilisek.
-Casper tudja hol vannak a határai, ez dicséretes, sok fajtársa elfelejti… Miatta? Vagy úgy egyáltalán?
Firtatom, mintha máris megkínált volna kávéval és az ágy mellett kuporgó, rettegő szellem csak csúf maszk lenne egy rendetlen szoba falán, ágy melletti szobadísz a könnyed flörtök hálójában.
Egészen a szent sóig nem kételkedem, hogy biz isten meghívatom magam valamire, Vele és kipróbáljuk azt az ágyat, de amikor flörtmosolyért pillantok rá oldalt, még a sűrű füst párában is kiszúrom a sziszegést. Gyanú savanyú illata szállja meg orrom, szemöldököm is komor ráncba szalad.
-Te? Akkor nem hétköznapi, latinamerikai szépség vagy, értesz a szelleműzéshez is?
Fordulok felé gyanakvó félvigyorral, mintha még mindig Margaret mellékszerepéről akarnám lerántani a leplet, ugyanakkor…
A vér, a mozgások, vagy hogy “Casper” eltűnik, arra enged következtetni, hogy ő lesz a forrás, már mielőtt kimondja tudom, arckifejezésem előre megsúgja, komor lesz, tekintetemből eltűnik a flört, mozdulataim merevebbekké válnak, a nő életét, az esélyeit latolgatom. Vannak.
-Jól van, már világos.
Lépek hozzá közelebb, leveszem a megszentelt füzért és ledobom az ágyára, így talán meg tudom fogni a karját anélkül, hogy felvisítana fájdalmában.
-Semmi baj, így is meg tudom oldani.
A magabiztosság nem álca, vagy túlzás, tény, hogy nehezebb munka, de kopogószellem még nem csúszott ki a kezeim közül, az csak egy ember, halott ember, de mégis, nem démon szállta meg, nem annyira ártatlan lélek, hogy vérre keljen mennem a lelkéért, minden körülmény nekünk kedvez. Mélyet tüdőzök a bennünket körülölelő nikotinból, megfogom a karját, amikor hozzám ér, mert még mindig azt hiszem le kell majd támogatni egy székre. De erős nő, erősen nézek a szemébe is.
-Nem tíz perc, de tudom garantálni, hogy túl fogod élni, mit szólsz? Elég jó üzlet? A pénz nem annyira számít, hacsak nincs plusz csavar a történetben, mert sejtek valamit… Egy Margaret típusú néni nem igazán lehet a te barátnőd. Mindegy, egyszerre csak egy dolgot, egyelőre foglalkozzunk a kopogóval. Kitaláltad a gondolataim azzal a kávéval.
Figyelem mozdulatait, kissé rabult ejt a kívánatossága, de profi vagyok, sokkal profibb, mint egy huszonéves logikusan lehetne, így elnyomom a csikket én is az övé mellé, szennyezzük alaposan azt a virágföldet, aztán féloldalas mosollyal vállat vonok a pénzre.
-Azt majd meglátjuk. Szóval, mit tudsz még Casperről? Ha el akarom távolítani mellőled, szükségem lesz a nevére, többek között. És nem ígérem, hogy nem lesz kellemetlen, de lehetne rosszabb.
Kislány, démon, bukott angyal, hercegségek, lehetne vállalhatatlan, esethenék kétségbe, stresszelhetnék. Így csak Helena vérvörös ajkaitól kell távol tartanom magam és Casperre koncentrálni, az menni fog.

Öregasszony neheztelés jön, öregasszony neheztelés megy, nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a visszafogott nyanyabazdmegeknek rózsafüzér akcentussal, inkább a képét mustrálom, mennyire sisteregnek a pólusai. Elédegetten hajolok hátra, biccentek klubbos Helena szuperbarátságára és oldalra a “ráérünk” mappába tolom a nő mentális aktáját.
Bűzlik az egész, mintha a néni eszköz lenne, egy régi bakelit porosodó újrahasznosítása. Felvonom szemöldököm, mert az ő korában ördögűzőkhöz járkál egy futó, klubbéli ismerősének.
-Nem is tudom, telefonál, vagy ideküldi Helenát magát.
Aztán ennyiben hagyom, olyan gyorsan megy el, mintha gyomorproblémák kínoznák és tűnődve pislogok hűlt helyére.

Van időm felkészülni, lenne, ha szürke és újdonsült, abszolút váratlan, kéretlen macskámra nem most jönne rá a szeretgethetnék. A vállon simogatás és szőrtúrás még oké, el is merülök dorombolásában, éppen leülnék a fotelba, elfogadva sorsom és szembenézve a ténnyel, hogy szeretem a macskákat, amikor…
Körömreszelőnek használta Jézus testét, illetve a keresztet, ami annyira nem hat meg, Istennek kellett volna felelősséget vállalnia érte, az ő fia volt, de ha eltépi a Jeruzsálemben szenteltetett kurva rózsafüzért esküszöm belenyomom pofáját a legközelebbi szarba.
A dolog tényleg akkor romlik el köztünk, amikor megint abuzálni kezdi azt a kikúrt kanapét, amikor…
-Mi a…? Szarházi! Hogy lehetsz ekkora tahó állat?! Az istennek vettem neked azt a kurva alomtálcát?!
Tanácstalan  meredek a szagló macskahúgyfoltra és ahelyett, hogy nekiállnék tisztítószerrel súrolni, hozzávágom flakonostul.
Szent célom alaposan seggberúgni Szarházit, főleg hogy a nyomorék alommal folytatja a szemétkedést, de mindig elszalad lendülő lábam útjából.

Még út közben is átkozom magam, hogy lehettem akkora idióta, hogy befogadtam a dögöt.
Azonnal rá is gyújtok, hogy a nikotinfüst és a menetszél oldja a kurva macska miatt keletkező feszültséget, sőt már azt latolgatom, átszambázok Volkovékhoz, Liliana kezébe nyomom, ő ért a nyelvén, szóljon neki, hamarosan kóbor macska lesz, ha még egyszer húgyba lépek, vagy ülök!
A megadott cím előtt lehiggadok, szellemekkel melózni nem lehet ezres vérnyomással és az is meló, mire felvértezem magam mindennel, beleértve a szerencsére ép és még szentnek gondolt füzért, amit a kurva macska szájából rángattam ki. Fel is csavarom jobbomra.

Igaz, hogy kissé erős kezdéssel nyitok, de Helenát pont ennek a nőnek az ellenkezőjeként képzeltem. Ájtatos manó testalkat, alacsony, vagy telt, jelentéktelen, szentképfejű. Semmiképp egy belevaló latin amerikai fullos buksza, akinek még a modulatai is sok mindent megmozgatnak fantáziámban és egyik között sem szerepel szellemirtás.

Ahogy belépek az én lakásom női megfelelője tárul szemem elé, kosz, hamu, otthonos illatok, talán csak a temérdek papíré hiányzik.
Ha Margaret feszengett az én mocskomtól, ezt sem kellett volna protkós mosollyal tűrnie. Egyáltalán járt már itt? Miért nem takarítócéget fogadott Helenához?
Félszeg mosollyal fogadom ezt az extra nőies reakciót, kedvem lenne levenni a zakót, csak mert kurva meleg van, általában nálam is, de tököm fog otthon teljes szerelésben feszíteni. És mert ez a nő éppen olyan, akinek a jelenlétében nem kell az emberre szkafander.
-Elővigyázatosság. Egyébként bármikor keverek neked koktélt isten vérével, csak szólj, Margaret barátnőd már tudja a számom.
Lépek beljebb, futó pillantás a káoszra, ami az enyém idézi, mintha a csaj én lennék, csak nőben. Iszonyat kibaszás lenne egy Lucifertől. Mondjuk a kopogó hülye jelenlétét azonnal megérzem, meg is pillantom, egyenes rámeredek a szellemre, pont azt a helyet választotta főhadiszállásnak, ahová én is szívesen bemásznék.
-Jó ízlése van a fickónak. Vagy direkt helyeztétek a székhelyét az ágyad mellé, hogy nézze, amikor alszol? Egyébként igen, Constantine, örvendek. Szerencsére egyszerű Poltergeistnek tűnik, semmi extra. Kérek egy szállal, ha szabad.
Meggyújtom, ketten mahumuzunk a jobb napokat is látott talajra, duplán burkolja be füst a lánykérót.
-Áh…
Meredek a perverz alak rég halott arcába. Előveszek egy tibeti sót, kicsit erősebb, mint a hagyományos, szerzetesek exportja és az arcába szórom, elvileg fájni fog neki, nőkínzásért nem érdemel azonnali feloldozást, hogy Lucifer egyik lábköröm gomba szakértője legyen. Bár a poklot az ő kedvéért tuti nem nyitom meg.
-Ez így szokott lenni. Idős asszonyokról, most átpártolt hozzád, de megoldjuk, nagyjából…
Flegmán órámra pillantok.
-Tíz perc.
-Szeánszozni meg ne menj máskor, Caspernál sokkal rosszabb is lehetett volna. A nevét nem tudom, de utána lehetne nézni, az ilyesmiről mindig találni valami, még az Archív újságokban is. De gondolom minél előbb megszabadulnál tőle. A só jó, néhány rúna is kelleni fog.
Veszek elő fehér krétát zsebemből és fürgén sarokba rajzolom Caspert, hogy biztosan ne tudjon mozdulni, egyáltalán. Még simán ihatnánk egy kávét.
-Csak tárgy dobást tapasztaltál? Lépteket, kopogást, szekrény nyitogatást?
Pillantok rá vissza, ajkam szegletében elégedett félvigyorral, érzem és látom mennyire fél a köcsögje, szerencse, hogy nem démon, máskülönben kéne a neve, így azért nem annyira fontos.