Throwback thursday

A padlón érzett vibrációkon keresztül eljut hozzám annak ténye, hogy az imént a testemmel áttört falból újabb és újabb kövér darabok hullanak alá a folyosó és az osztályterem padlójára egyaránt. Az üzenetükkel egyidőben pedig az idegek eljuttatják az agyamba a becsapódás eredményét:
- Ahhh, a hátam... ─ tönkre felszínre szinte hörögve a szavak a számból, miután újra jut levegő az ütéstől megviseltté vált tüdőmbe. Szinte biztos, hogy ezt még holnap is érezni fogom, főleg, hza a továbbiakban is gumilabdaként leszek kezelve. Amire minden esélyem megvan, ugyanis a felvert porral telített levegőt szabályosan keresztülszeli az a természetellenesnek ható, Jurassic Parkba illő üvöltés, ami csak egyet jelenthet... sikerült felkeltenem a figyelmét.
Dübörgő léptek bírják táncra a linóleumon nyugalomra lelt törmelékdarabokat.
Már jön is. Mozdulj, Parker, mozdulj már!


- Skacok, a világért se érezzétek úgy, hogy siettetni próbállak benneteket, de az őszintét megvallva, miattatok máris késésben vagyok, pedig szeretném tartani az ütemtervemet mára. ─ az utolsó pillanatban félredöntött fejemnek köszönhetően az arcomtól csupán milliméternyi távolságban suhan tovább egy késnek a hegye, valóságos ragadozó méregfogaként szúrva bele az üres levegőbe, de mivel pókösztönöm bizsergése intenzíven suhan végig gerincem mentén, elkapnom a támadást kezdeményező csuklóját, nehogy ledöfje pillangókésével az éppen hátulról közeledő társát. Nem szorítok rá a csontokra, éppen csak annyi erőt fejtek ki, ami ahhoz elegendő, hogy mozgásban lévő keze már az érintésem pillanatában megtorpanjon a levegőben. Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy kénytelen vagyok a biztonság kedvéért közelebb engedni a hátam mögül érkező alakot. Széles ívet ír le a penge, amit a bordáim közé szeretne becélozni, de pechjére, ez az elnagyolt mozdulat nekem bőven elég időt hagy a reakcióra. Elrúgom magam a földtől, továbbra is tartva az ATM rabló megragadott csuklóját, hogy miután arrébb rúgtam a lendületben lévő, domináns lábammal a szúrófegyvert, egy rántással segítsek rá arra, hogy a két amatőr tolvaj romantikusan egymásnak boruljon. Alig egy másodperccel azután érik lábaim a járdát, hogy ők az ütközéstől ők is betont fogtak.
- Awh, hát nem bájos, amikor így egymásra találnak? ─ a világért sem rontanám el nekik a nyilvűános olvadozásommal ezt a rendkívül fontos és intim pillanatot, ezért gyorsan le is hálózom őket, nehogy szétrebbenjenek. Ahogy elégedetten szusszanva körbepillantok a távozás előtt, arra leszek figyelmes, hogy több járókelő döbbent, csodálkozó pillantása szegeződik rám.
- Mi az? Ketchupos a ruhám? ─ magamat is sikerül a hirtelen jött gondolattal beparáztatnom, szóval gyorsan lenézek, hogy csekkoljam. Az egyik férfitól kapik is érte egy felhorkantást.
- Nevet rajta, pedig tényleg nagyon nehéz hálóhintázás közben ebédszünetet tartani! ─ a new yorki hot-dog árusoknak pedig hiába mondja az ember, hogy nem kér rá ketchupot, mert ők is tudják, hogy csak a sorozatgyilkosok nem kérnek ketchupot. De folt nincs, csak a bámészkodók merészkednek közelebb.
- Óh, ugye ez nem az a kínos pillanat, amikor az ember mögött áll egy híres színész és észre sem veszi? Mert a Social Network óta nagyon szívesen találkoznék Andrew Garfielddal. ─ nem mintha tartanék magamnál tollat, hogy autogramot kérjek tőle, de pacsizhatnánk. Ebből az álmodozásomból az a pasas zökkent ki, aki az imént derült a nem létező foltomon.
- Múltkor megmentettél attól a zsebtolvajtól. Nem volt alkalmam megköszönni. ─ nem láthatja ugyan, de széles vigyorral az arcomon rázom meg felém nyújtott kezét.
- Semmiség, örülök, hogy minden jól alakult. Megtenné, hogy hív nekik egy 911-es taxit? ─ mutatok a lehálózottakra.
- Intézném én, de a másik nadrágom zsebében van a mobilom, mert ez túlzottan kidudorodna tőle. ─ túl sok információ? Meglehet. Ha így is van, a nevetése nem arról árulkodik, hogy bánná, így én egy integetéssel később már suhanhatok is tovább.

A Midtown tetején öltözök át, az időspórolás kedvéért.
Így csak tíz percet kések. Volt már rosszabb.
A nagy rohanásban viszont nem veszem észre, hogy konkrétan belefutok valakibe, aki épp az osztályterem ajtajában magyarázkodik. Még megüti a fülemet a "mosdón voltam" félmondat, mielőtt kishíján felborítom a hang tulajdonosát.
- Áh, Mr. Parker, csak nem Mr. Thompsont szedte össze a mosdóból? ─ Mr. Hammond szavaira többen felröhögnek az osztályban. Félve vetek egy oldalpillantást a másik későre, attól tartva, hogy a rá jellemző gyilkos tekintetet kapom meg egy eltátogott "halott vagy" fenyegetéssel társítva, de Flash rám se bagózik. A szemei mintha karikásak lennének, és és minden további szó nélkül sétál a leghátsó sorhoz a helyére.
- Most, hogy mindenki itt van, átbeszélhetjük a múltkori dolgozat eredményeit...
Harmincöt perccel később izzadó tenyerekkel sétálok a folyosón, közelítve a szekrényemhez. Az övé mellett. Az egy új felső rajta? Ne már, Peter, szedd össze magad!
- Szia, MJ! ─ oké, a köszönés már megy, most dobj be valamit!
- Mi újság? ─ ... ehh, nem lettem az éjszaka során egy Tony Stark, de kezdetnek megteszi.