Ajjaj. Az első és második gondolatom is agyam falára forr, ahogy hirtelen felrántja az ajtót, pedig már mentem volna, mert azt hittem nincs is itt, elnapolhatok egy kellemetlen canossa járást.
De az ajtó feltárul és ő élesen, határozottan követeli a magyarázatot.
Torkomra forr egy nyelés, mintha félúton meggondolná magát és fél lépést teszek hátra.
Legalább olyan félelmetes, mint Kopasz, nagyon durva…
Minden kihullik fejemből, amit igazából nem is gyakoroltam be, arra gondoltam elütjük valami megsemmisült poénnal, imprózok, de most...
Legyőzött pillantást vetek a földre, már megint megrágom a piercingem és még remegő ujjaim is zsebembe rejtem.
Mert ez komoly dolog, elrángattam ide egy másik világból, összezúztam az életét, hasadás keletkezett a téridő kontinuumon, bántottam. Egész egyszerűen kifejezve valaki ártatlant, Laze közreműködése ebben teljesen lényegtelen és az is érthető, hogy Lacey Harries utál.
-Én…
Kezdem a földnek, érzem, hogy piercing rágásom mellé durva vörösség és hő is elönti az arcom.
-Igazán sajnálom és megpróbálom helyrehozni, mert azóta is kutattam. Már…már nagyjából tudom hogy működik, csak meg kellene találni az ajtódat. Szerintem…szerintem összejöhet a dolog és haza tudlak vinni.
Hebegem Lacey lábának, pedig ha feljebb emelném a fejem biztosan érezné rajtam az ólmos fáradtságot, látná a fekete karikákat szemem alatt, amik nem csak késői koncertekről mesélnek, tényleg haladtam, valóban kihasználok minden másodpercet, hogy ezt az egész terhet méltósággal cipeljem, mint egy férfi. Az a felnőtt, akinek a bátyám, Dominic sosem látott, de aki majd ott lesz, ha megtámadják a szentélyt.
Persze Lacey Harries nem tudja, hogy rajta kívül is mennyi mindet pakoltak rám, vagy hallgatja az agyamban felsikkantó késztetéseket, álljak már meg aludni néhány órát, leülni egy játék elé, olvasni valamit, a világ túl gyorsan pörög, mert a legrosszabb körhintára szálltam. És fáradt vagyok, nagyon fáradt. Néha már annyira, hogy szeretnék végre kiugrani, akkor is, ha iszonyat nagyot esnék, ha több métert kellene zuhannom. Eltörni a lábam, vagy az orrom, mert görbén nem lehetnék popsztár, senki sem kérne autogramot tőlem. Nem cserbenhagyni senkit, vágyni cserbenhagyni…mindenkit, csak néhány órára.
-Tudom, hogy nincs mentségem és nem is akarom Lazere fogni, én voltam felelőtlen.
Folytatom némi szaggatott lélegzet után, sután.

Hatalmas levegőt veszek Bloom zárt szobaajtaja előtt. Még egy utolsó hajvakarás mielőtt bekopognék, ettől csak méginkább égnek merednek tincseim.
Szerettem volna beszélni vele már amióta ide hoztam, csak én és ő, Lazac hülye viccei, a többiek hátbaveregetése és buli címszavak nélkül.
Csak én és a megtestesült bűnöm, akiről még nem is szóltam Strangenek, bűnbánó mosollyal, óvatos felajánlással, visszaviszem, mert elméletileg már működhet.
Nem akartam megoldás nélkül beállítani, azt hiszem keveset foglalkoztam vele és nem is igazán kedvelt meg a lányt. Lehettem volna nyomulósabb a “filmes” estén, de lefoglalt nyomorom a lányokkal.
Az egész kaotikus életem csak tovább nyomott, mint migrénesek agyát a melegfront.
Három kopogás elég lesz. Ha nincs itthon, jövök máskor, bár-mint piercing rágás közben emlékeztetem magam rá, nem ő az egyetlen lány, akivel tisztáznom kell pár dolgot. Fogalmam sincs mi történik mostanában ezen a fronton.
Bár Bayvillebe költözéssel jobbra fordultak a dolgok, nem akarom kiskanállal kikaparni a vénáim, hogy variánsaim vannak, akiket assinként kellene levadásznom, azért még nem épültem fel teljesen a dologból.
Ad1 kösz Bishop, hogy megmutattad mekkora kórokozó tudnék lenni, ad2 és Strange, hogy feltetted azt a kérdést megismertem-e őket eléggé ahhoz, hogy képes legyek rutinosan ölni. Én, akit tudom, sokan béna szarnak tartanak, például Laze, aki látott sírni.
Ha feltennének egy sokat érő kérdést, jól vagy-e már, csak hazudnám, hogy persze. Azt hiszem én sem feltétlen hívom majd meg a variánsaim teára, mielőtt megpróbálnám megölni őket, de a Bayvillebe költözéssel megint olyan, mintha lennének körülöttem, barátok támogatnak, hallgatnak meg, vagy csak mosolyognak amolyan “jó reggelt” haver fejjel, és néha ennyi pont elég, hogy ne őrüljek meg teljesen.
Nem mindenkivel rózsás viszont a helyzet, az egyikük éppen itt lakik és ha kinyitja, felemelt kézzel lépek egyet hátra, fegyvertelenül.
-Készültem védőbeszéddel.