Nem zavartattam magam, mert úgy gondoltam, biztosan nem a szomszéd jött át vagy nem betörő, aki ennyire udvarias, hogy aztán kiraboljon minket. Nem. Olyannak tűnt, mint Lance, csak az ügyvédi külső nélkül és mínusz a hajjal, mert Lance haja hosszú volt, ez a férfi rendesen járt fodrászhoz, nem úgy, mint mi itt a Bayvilleben.
- Oh szuper! Kávét kér esetleg? Vannak spéci kávészemeink. – nem cibetmacskás, az hiányzik még csak, annál is jobb, saját kezűleg termesztett chilles kávészemek, úgy lemegy alfába tőle mindenki, hogy azt is elfelejti mérges volt. – De vizet is adhatok persze vagy egyéb gyümölcslevet. Van kedvence? Kipréselek valamit frissen mindjárt. – csak a növény ne akarna ellenkezni nekem éppen most. Persze rákényszerítem, túljárok a növény eszén, addig addig kényszerítem, amíg engedelmeskedni nem kezd nekem. Amint valóra válik a legszörnyűbb álmom is, na akkor pillantok a férfi felé újra. Nem szerelő kell neki, akkor a jelek szerint nem Lancehez jött. Nincsenek titkos kártya partik.
- Ezt felmondaná hangrögzítőre is kérem? Ha valakinek erről mesélnék nem fogja elhinni! – Kaine-el már próbálkoztam hasonlóval, most nem fogom elővenni a mobilom és megnyomni a hangrögzítőt ismételje meg még egyszer, mert tudom, hogy nem fogja, az emberek nem csinálnak ilyesmit, meglepődnék, ha igen, ettől függetlenül, én mindig szeretek próbálkozni. Azt még lehet.
- Csak szeretném, ha létezne. Jó volna sok mindenre. A magokat nem ennék ki a madarak, védve volnának, a belőle készült olaj pedig… - ki tudja mire volna jó, de az biztos, hogy most egy szemernyi mag se látszik ki.
- Nem hússal fogom etetni, az biztos. – nyugtattam meg ezzel inkább magamat, a többit kicsit később fogom életre kelteni. – Egy pillanat, menjünk beljebb. – a válaszának megfelelően készítettem neki italt, hogy ki ne száradjon itt amíg a többieket várja és arról beszéljen nekik, hogy Laze milyen rossz házigazda volt. Ha jött utánam és nem maradt kint, akkor láthatta milyen szépen tartok szemfényvesztést neki.
Ha újra kitértünk a kertbe, miután lett frissítője a kérdésére is megpróbálok válaszolni szépen és kimérten. Ritkán adódik, hogy valakit így érdekeljenek a növényeim. Gyanúsnak kellett volna lennie!
- A véremben van a növénytermesztés. – szó szerint, de ezt nem akartam ennyire nyíltan kimondani, hadd értse csak metaforikusan, ahogy minden más ember érti, amikor ilyet állít.
- Ezek a fák nem voltak itt ilyen szépek, amíg én ide nem jöttem. – mutatok végig a gyümölcsösfákon, amik szerencsére nincsenek úgy megbolondítva, mint ez a légycsapó utánzat.
- Huh, sok mindennel! Egyetemre jártam, sófőrködtem, törődtem a barátaimmal, megjártam a Grand Canyont, felújítottuk ezt a házat. Melós volt, de megérte. Ha pár héttel hamarabb jön még láthatja a festékeket, meg a zsákokat és a felfordulást az egész házban. Bár így otthonosabb. – sokkal otthonosabb, békésebb a hely, mióta az útszakaszt szépen benépesítettem fákkal, bokrokkal, hogy véletlenül se kémkedjenek be. A tegnapi másvilági utazást persze nem említettem meg, bár említett valami dimenziókat ő is, nem hiszem, hogy pont ez érdekelné, az ember nem dicsekszik ilyesmivel, de nem ám, én se fogok.
- Maga hol volt az elmúlt másfél évben? - ha már ő ezt kérdezi, gondoltam miért ne kérdezhetnék vissza én is. Biztos örülni fog, ha nem csak magamra gondolok.

Nem voltam biztos a dologban, hogy valóban a látott növényt fogom szépen életre kelteni Bloomnak, de még hittem, a legreménytelenebb pillanatban is. Nem evilági volt, persze, hogy nem kellett volna így kizsigerelni szegény Bloomvilágbéli növényt, akkor sem, ha a csodálatát akarom elnyerni. De én makacs és akaratos voltam. Nem hagytam, hogy a másvilági növény kifogjon rajtam. Túl sok energiát adhattam a másviláginak, mert amikor megpróbáltam formálni az szépen megharagudott rám és a számomra ijesztő gyökereket növesztett, vastagabbakat, mint amit először terveztem neki és magasabbra is nőt s, akkora embercsapója lett – mert ez nem Vénusz légycsapója volt már, hiába indult annak mérgében, miattam – hogy az hihetetlen. Eskü már csak a szemei hiányoztak, mint Chompernek a Plants vs. Zombiesból.
Olyan hirtelen jelent meg a közelemben az ismeretlen alak, hogy nem tudtam eldönteni, valahonnan a szomszédból termett ide és most lebuktam miként termesztem a növényeket a kertünkben, vagy Niel egy mágustársa és ezért tudott ilyen észrevétlenül s, gyorsan itt teremni. Niel nem mondta, hogy mágustalálkozó tervez ide Bayvillebe, akkor talán nem kezdek el termeszteni aznap. De mivel úgy tartják, illik válaszolni, ha kérdeznek ezért megpróbálok hasonló lelkesítővel kezdeni és meg sem kérdőjelezni, hogy kitől tudja ilyen jól a nevem. Tuti Niel mágustársáról van szó, döntöm el magamban. Arra nem számítottam, hogy Kamar Tajban híressé vállok Niel által.
- Igen. Én vagyok. A többiek nem tudom hol vannak most, de van frissítő a hűtőben. Megkínálhatom esetleg azzal, amíg utánuk kérdezek? – aztán az is bevillan, hogy esetleg Lancehez jött, aki most nincs itthon, bár nem tartom vele egykorúnak Mobius urat, szent meggyőződésem, hogy kocsik kellene szerelni. – A szerelőnk még nincs itthon, de szolgálhatok névjegykártyával, hátha eléri. – agyalok tovább. Fel se merül, hogy Velem akar beszélni!
A növény elég „pompás” lett ahhoz képest, hogy érzem az ellenszenvet az irányából felém. Nem tetszett neki, így kellett életre kelnie. Kicsit hátrébb lépek tőle, még mielőtt megmozdulna vagy valami ilyesmi.
- Vagy másban kellene segítenem? – kíváncsiskodom. – Amit most lát az… ööö… - próbáltam kitalálni a keresztezett növény nevét és nem úgy beállítani a még ki nem csíráztatott társait, mintha egy növényes szekta áldozatai lennének. – Napraforgó légycsapó, tudományos nevén Helianthus muscipula! – rögtönöztem egyet gyorsan, jobban hangzott, mint a Gyilkos naposlégycsapó vagy bármi hasonló.

Teljes a csend és a nyugalom Bayvilleben. A nyughatatlanság meg ilyenkor munkálkodik bennem, mert túlságosan kíváncsi vagyok és érdekel, hogy a titokban vízbe tett növény levele mire képes itt nálunk. Az egy dolog, hogy szerencsétlen lányt ide hoztuk, első dolgom volt átengedni neki a szobám, amíg nem jelölünk ki neki egy sajátot a probléma megoldásáig, de ő végül egy másik mellett döntött, amivel semmi gond nem volt, filmmaratont tartottam. Én a nappaliban ücsörögtem és morfondíroztam az asztalra tett poháron, amiben mintha a növény szólongatott volna. Nem, nem tudott. Csak én képzeltem bele, mert már annyira érdekelt, hogy miféle másolatokat lehetne létrehozni belőle. Hát felpattantam az ágyból, mert a nyughatatlanság és tenni akarás nagyobb úr volt, így elkezdtem azt tenni, amihez a legjobban értek, ha túl nagy a csend.
A konyhapulthoz vittem az éppen látszólag gyökereztetni kívánt kroton (Codiaeum variegatum) maradványait, így könnyebb volt nekem is, minthogy ébredés után a nulláról kezdjem a felhasználását.
Mint a kicsi rossz gyerek, először csak könyököltem felette, néztem még egy kicsit, hogy mit hozhatnék ki belőle, de hiába akkora nagy darab ez a levél, kárba nem akarom, hogy vészen első próbálkozásra, ezért felötlött bennem a tökéletes terv! Annyira keltettem „életre” először, hogy egy kicsit több lehetőségem legyen elrontani ezt a csodás másvilági növényt. Még jó, hogy a lány nem látja, hogy min ügyködök az ő növényének levelével.
Mert kivettem a vízből és ahogy a mentát aprítanám a mojitohoz a vágódeszkán, úgy vágtam néhány darabba a levelet is. Bár ez a levél nem volt mojitoba való az is igaz. Mindegy! Szóval feláldoztam szegény levél életét és még hátat is fordítottam neki, amíg a konyhapolcokon nem keresgéltem valami növényi után. Amilyen okos voltam, kitaláltam, hogy valami hibridet kéne létrehozni, de mégse. Volt itt napraforgómag, de már valaki rá járt, pedig direkt kértem, hogy a sósat vihetik, a sótlant hagyják már meg nekem. Mindegy! Majd a kupaktanácsnál szóvá teszem megint basszus, ha más nincs. Ennyi sótlan szotyit nincs ahová tegyek a zsebembe se már, oda kellene egy hátizsák, hogy mindig elférjen az az adag, amit beszerzek. Na mindegy.
Le is ültem a műtőasztalhoz, ami a vágódeszka volt perpillanat és a csomagot meg is bontottam, majd belemarkoltam. Semmi óvatosság vagy finomkodás, beleszúrtam pár magot a levélbe. Kis levélsünnek nézett így ki, nagyon borzalmas volt, de lesz ennél jobb is. A szotyit kicsit megbabráltam jó előre, hátha több fog kelleni belőle, így vágódeszkástól és a manipulált szotyicsomaggal mentem ki a kertbe. Ésszel kell gondolni, előbb a kertet teszem tönkre, majd aztán csak a szobám. Úgyis ráfér a helyre egy kis dzsungelesítés még! Hát miért ne tehetném meg most?
Letettem a szotyis tasakot a terasz párkányára, most nem volt plusz zsebem ahová tehetném, ott jó helye lesz. Pár lépést a hátsókerttől pedig megtudok tenni, annyira már nem vagyok béna a növények életben tartásában, majd indával megtámogatom! Háh!
Egyszerűnek kellett volna lennie, mint mindig, ha anyósnyelvet szaporítok és pakolom tele a házat velük, kell a friss levegő ugyebár. Itt most nem kezdtem el felásni az egész kertet, csak a kis kézi ásót szerkenyáltam elő a fészerből magamnak, aztán valahol a hátsókert egy elnövénytelenedett részénél kezdtem el ásni. Ide szántam Bloom növényét. Magamban persze büszke voltam, hogy micsoda meglepetés lesz ebből, ha meglátja majd! Csak jobb kedvre akarom deríteni őt, még valami, ami az otthonára emlékezteti őt. Több kis gödröcskét ástam, amibe szépen beletettem a szotyival átszúrt levéldarabkákat. Elég hülyén nézett ki, de én tudtam mit csinálok, legalábbis ami a szotyis részt illeti, hogy ez a növény mire képes, az jó kérdés, de mindjárt kiderül!
Az elején, mint minden növénynek először a kis fürtjeit láthattuk életrekelni, de ez inkább a szotyi miatt volt, mert az nőtte körbe a vastagabb levéldarabot apró indácskaként, majd keveredett össze a két növény egyé, amint Bloom növényének levelén is elkezdett munkálkodni az erőm. Ha pedig azt gondolnánk, hogy az első próbálkozásra valami csoda nagy napraforgó termett, színes vastag levelekkel, akkor valamit nagyon elronthattam a kivitelezésnél. Erőszakkal passzítottam egymáshoz a két növényt, nem csoda, ha borzalmas vége lesz és így tiltakozik az ötletem ellen.