Egészen elszórakoztat a válasza a világról és a nemezisekről. Egészen addig, míg Doom-ot meg nem említi.
- Na ő pont nem hiányzik. A jelenlétedben sem szeretnék Cassie-ül járni, nem ám a távollétedben - a hideg is kiráz. Még ennyi évvel később is fáj, ami Stature-rel történt. Anya próbált segíteni, de még mindig hibásnak érzem magam a történtekért. Valamennyire mindenképp. Többnyire segít, hogy nem gondolok rá. Most is igyekszem száműzni hidegebb éghajlatra. A sarkvidék jól hangzik.
Nem azért dicsértem korábban, hogy most visszakapjam. De azért a fene egye meg, jól esik. A rögtönzött párna-vár már egy másik kérdés, az első hat még azért ütött a becsapódáskor. A tudományos okfejtését csak félig értem, a csillagászati arányok megfelelnek. A pattogáson és a kérésen csak nevetek. Pár szó és övé a hímzőkészlet. Hímzőrámával több méretben, és minden színű cérnával, amire csak gondolni tudok. Ezzel csak megoldja, nem? Akármit is szeretne. A kisasszonyos kézimunka mindenesetre új hobbinak tűnik. Megkérdezném, ki ez és mit művelt a bátyámmal, de igazából pont ez vall Tommy-ra. Mindig kitalál valami újat. Már megtanultam, hogy jobb nem kérdezni.
- Bonyolultabbat is kérhetsz, mint egy hímzőszett. Ennyire már nem vagyok berozsdásodva - nevetek egyet, mert volt pont, ahol tényleg ez lett volna a top. De szerencsére azon túl vagyunk. - Sokféleképp meg lehetett volna oldani, de ezt hagyjuk. Az elporladás nem volt kellemes - kihagytam volna a dolgot, de már legalább annak is vége. Az univerzum kiegyensúlyozta a dolgot és Tommy-val is csak két év telt el. Para lenne, ha egyikünk öt évvel idősebb lenne, mint a másik. Asszem az jobban megborítana, mint az erőm elvesztése és az univerzumközi stoppolásunk. - Hacsak nem akarod kifejteni hosszas ellenvéleményed, szerintem mára már ejtsük Teddyt és a többieket - az arcára van írva, hogy lenne mondanivalója, csak lenyeli a kedvemért. Én meg nem rontanám az esténket az exemmel. Most már mindkettőnknek van olyan exe, akit a másik nyugodtan szidhat. Mind felnövünk egyszer.
- Azért merem remélni, hogy az ő szintjét megugrom. A cuccaimról meg tudod, hogy nem izgulok értük. Azért inkább, nehogy valamelyik lurkó ejtőernyőzni akarjon az erkélyről - mutatok rá a kis problémámra. Aztán csak vigyorogva nézem a növekvő huzatdekort. - A gyerekek dedikált párnát kapnak? Amúgy ezzel pénzt is kereshetnél, csak mondom - már amennyiben szüksége lenne egy kis mellékesre a magánnyomozói állás és bármi egyéb mellett, amit kívánhat magának. Úgyis tudja, hogy megadok neki bármit, amit kér, és amit a képességem enged.
Nevetve hallgatom a beszámolóját. Az iskoláról, a helyről, bármi egyébről, ami éppen eszébe jut.
- Engem leptél volna meg a legjobban, ha tanítanál, de hímezni se láttalak még - tárom szét a karjaim. Sose lehet tudni nála. A rögtönzött párna-váram már kezdene túl kényelmes lenni, úgyhogy felállok, hogy tényleg megejtsük azt a körbevezetést. - Ha most ezek után áradozok, az olyan lenne, mintha csak a kérésedre tenném - forgatom a szemeim, miközben bevezetem a lakás belsejébe. Na nem mintha nem lenne tervben. Majd valahol jól elrejtve az idegenvezetésbe.
 

Nem egészen értem, mi az az új pézsécsomag a kezében, de mindegy is. A drámát nem tőlem tanulta, az hót biztos.
- Nem. Egyrészt, az a képességem kuka, másrészt amúgy is sokkal egyszerűbb lenne rendbe tenni - vonok vállat a kérésre. Merem remélni, hogy inkább deus ex machina típusú gyógyításért telefonálna, nem pedig a megszűnésért. És még én bonyolítom túl az életet.
Arra gondolkodás nélkül bólintok rá, hogy turkálna ő mások szennyesében helyettem. Nem bánom, csinálja csak. Arra viszont nem számította, hogy ennyire olcsón megúszom a nevetést. Kifújok egy megkönnyebbült sóhajt, aztán elvigyorodok.
- Valahogy úgy. Kellett valami sikerélmény is a pech-széria mellé - teszem hozzá azért. Mert egész eddig a hazajutás komoly célkitűzés volt, nagyjából nulla százalékos sikerrátával. Nem életem eredménye. - Előbb-utóbb eljön az is. Most már csak idő kérdése - oké, tudom, övön aluli. Az idő a bátyám legnagyobb ellensége. Neki ez egy örökkévalóság lesz. Talán nem annyira, mint az a két év, amit kalózkodással töltött.
Érdekesen hangzik a legénység, nem is tudom megállni nevetés nélkül. Tommynak mini-verzió, ráadásul hét? Sok mindent megadtam volna értük az elmúlt két évben, de ezt nem most fogom az orrára kötni. Talán majd egy másik alkalommal, amikor nem érzelegtem neki máris túl sokat.
- Érdekes világ. Voltak ott rendes méretű egyedek is? - kérdezek inkább másra. Csak hogy egy kicsit elkanyarodjak gondolatban a mini-Tommyktól. - Tudom-tudom, de ahhoz interakció is kell a potenciális nemezisekkel. Ezt igyekeztem eddig kerülni - mutatok rá kicsiny problémánk gyökerére. Most, hogy itt van, akár tábort is üthetünk és kitehetjük az “ősellenséget fogadunk” táblát. Az az érzésem, ha ezt kimondanám, már rég villogna a neonfelirat a terasz korlátján, a liftben és az emeleten mindenhol, Tommy-nak hála. Szerintem imádná a káoszt, amit ezzel okozhatna.
- Más oldalról nézve, minket legalább ki akart iktatni a képből az a barom, szóval csak jelentettünk neki valmai fenyegetést? - próbálkozom egy vigasztalással. - Büszke is vagyok rád. Menő dolog, ha a bátyád a világ leggyorsabb embere - jó, oké, neki nincs szüksége az ego-boostra. De már réges-rég nem érdekel, hogy nagyfiúnak tűnjek, vagy csak tettekkel mutassam, hogy büszke vagyok rá. Két év kilátástalanság eléggé sokat segített abban, hogy ne legyenek fenntartásaim és addig értékeljem a tesóm, ameddig velem van. Azért a kis allűrös hátradőlése és Olümposzos beszólása végén a képébe vágom azt a párnát, amit az előbb nem tettem. - Az én képességemen még segít a gyakorlás. Legfeljebb, amikor visszaszerzem a régi erőmet, csak nagyobbat fogok odaütni a lenyalt hajúnak - teszem hozzá egy vállvonással és egy vigyorral. Annak tökéletes tudatában, hogy mire észbe kapok, már el leszek náspángolva a párnákkal.
A szokásos furcsa jelenségek tárháza mellett azért én élvezem, hogy végre nem vagyok egyedül. A felvetésre csak nevetek.
- Biztos vagyok benne, hogy erre te pontosabb becslést tudnál mondani, de csillagászati? Most kellene megjátszanunk a jackpotot - teszem meg tétjeimet az esélyekre. Nem is akarok belegondolni. Számolatlan párhuzamos dimenzió közül épp abba keveredett, ahova engem száműztek. Köszönöm, nem kérek esélylatolgatásokból. Az eredmény elég.
Mondjuk, ahogy Tommyt hallgatom, akár még sok is lehetne. Már az eredmény. De eléggé hiányzott a hadarás és az összefüggéstelen témaváltások. Nem tudom megállni vigyorgás nélkül, ahogy hallgatom.
- Nekem mindegy, jöhetsz varázsoltatni is. Legalább gyakorlok. Mint láttad, nem vagyok a top formámban. Viccelsz velem? Leloptad volna Thanos kezéről a fukszos kesztyűt. A csapattal kapcsolatban egyetértek. Kate-re egy szavam nem lehet, végig próbált volna mellettem állni, de a közhangulat kemény dolog. Utólag belegondolva amúgy marhára kiakaszt, hogy Teddy nem vette az adást és ennyire könnyen beleugrott. Mármint könyörgöm, ezt az egzisztenciális válságot nem nekem kellett volna letolnom? Méghogy mi van akkor, ha én manipuláltam az egészet... Könyörgöm, ha ez így működne, legalább hét rohangálna itt belőled, veled együtt nyolc. Kábé ennyit tudtam, mikor megismert, nem többet - oké, már én is hadarok, ráadásul bele is lovalltam magam. Ennyit arról, hogy a hátam mögött hagytam az egészet. Inkább veszek egy mély levegőt és megrázom a fejem. - Nem számít, az a múlt, lezártam, nem lesz megbeszélve, úgyhogy ennyi. Kurtöt kérdezni is fogom, nem felejtem el, főleg ilyen felvezetés után. Már kedvelem a srácot. A nagybácsiskodást mennyire vegyem komolyan? Édességek vagy házi vidámpark? Legyen kölyökbiztos a lakás, mikor látogatóba hozod őket? Vagy Pete bá féle túlélőtúra? A remeteségem abszolút önként vállalt, köszönöm az emlékeztetőt, de hagyjuk a tegnapban azt is, ha lehet - vigyorgok válaszként. Nem bánom, ha hozza a kölyköket. A káoszt sem. Bármikor rendet teszek és megfoltozom az összetört dolgokat. Amúgy se fizettem semmiért. Konkrétan a semmiből lettek. Miért érdekelne, ha esetleg bárminek baja lesz?
Menet közben megkenem magamnak a pirítóst. Nem is emlékszem, milyen dzsemet varázsoltam az asztalra. Amúgy meg fullosan részletkérdés. Az új ismerősök jobban érdekelnek.
- Ne is mondd, az itteni Pete bá halála olyan égő. Nekem nem volt ilyen mázlim, vissza kellett keresnem híradásokat. Értékeltem volna egy figyelmeztetést előtte - emelem égnek a tekintetem. Tényleg sokkal jobb lett volna, ha valaki a képembe nyomja, hogy kedvenc bácsikánk már alulról szagolja a hóvirágot. - Érdekes társaság amúgy. Szívesen megismerném őket. Vannak mások is? - két falat között azért elgondolkodok a kérdésen is. Végül megrázom a fejem. - Nem tapasztaltam semmi furcsát. Vannak konkrét tünetek? - nem feltétlenül gondolnám, hogy ne tudnám kezelni. Pont a valóság szövetét manipulálom, még ha jelenleg nem is teljes potenciálon. Sőt, eddig igen-igen keveset műveltem ahhoz képest, ami odahaza ment.
- A rave-et annyira nem adom, de kiscsoportos összeröffenésekben benne vagyok. A profot kerülném. Ő volt az utolsó csepp a pohárban, mielőtt lett a hodály, és nem vágyom a közelébe. De ha azt mondod, megéri meglátogatni a villát, egyszer-egyszer benézek - annyira biztos vagyok benne, hogy ez is egy elhamarkodott ígéret. De mindegy, nem számít. Ha Tommy a két hely között akar ingázni, ennyit igazán engedhetek neki. - Kikkel eresztenél össze először? Sógor koma és a hetesikrek? - talán ők a legveszélytelenebbek, de az is egy elég vad menetnek hangzik. - És amúgy milyen az X-eknél? Kaptál feladatot, tanítanivalót? - valahogy nem tudom Tommyt elképzelni, amint az ottani lurkóknak tart gyorstalpalót, de még történhetnek csodák. Az azonos univerzumot is bemákoltuk.
 

Egy kicsit azért én még gyanakszom arra, hogy a képzeletem játszadozik velem. A válaszai viszont valóságra mutatnak.
- Jó, az emeletit tényleg, de több vendégszobám is van - jegyeztem meg oldalra sandítva az épület belseje felé. Nem tagadom, hogy a mazochizmusom egy páratlan megtestesülése az a szoba, amit Tommy-ra gondolva alkottam annakidején. De arról inkább még gondolatban sem regélek. Az a pszichomókus egyre inkább elgondolkodtató. - Mertem remélni. Azért ha mozgásképtelen vagy, szólj. Miattad hajlandó vagyok ellátogatni oda - nevetek fel a válaszán. Ameddig magától jön, addig én be nem teszem oda a lábam. Nem és nem. Az volt az utolsó csepp, mielőtt megalkottam ezt a helyet.
Nem mulasztom el a tekintetét a hősugárzós szerencsétlenkedésemet látva. Igyekszem úgy tenni, mintha nem érezném magam csődtömegnek miatta. Nem egyszerű feladat, de jobb dolgaink is vannak.
- Valamiért én ódzkodok a mások szerelmi életében való vájkálástól - hümmögök a kommentárjára. - De ha befut egy ilyen ügy, ígérem, lepasszolom neked - legalább akkor nem kell elutasítani, Tommy is megkapja a szórakozását, nekem meg nem kell ilyesmivel foglalkoznom. - Nevess, amennyit akarsz, hobbinak indult az iroda. Csak hogy ne sokalljak be a zsákutcáktól és néha mással is foglalkozzak a hazajutáson kívül - vonok vállat a megjegyzésére. Nem feltétlen rossz az, ha csak egy bizonyos réteg tud megfizetni. - Mindenképp. Ereklyevadászatnak nem indulok neki nélküled - vigyorgok rá válaszul. Ha tényleg nem én estem át az anya-féle életközépi válságba, akkor ideje új célok után nézni. A hazajutás már nem is olyan sürgető.
- Oké, ez neked kínzás lehetett. Kibírtad józanul, vagy teljes életérzés volt, űr-rummal fűszerezve? - felesleges is Tommy szavába vágni, mire végigérek a kérdésen, elsorol hét nevet és elregéli a teljes történetet. Ezen már nevetnem kell újra. Szerintem az elmúlt két évben nem szórakoztam ennyit. - Oké, hülye kérdés volt. Kik a legénység? Antonio, Bruno, meg a többiek? És kikérem magamnak, nem maradásra akartam berendezkedni itt, a nemezisgyártás meg akadályozta volna a nyomozást - késztetést érzek hozzá vágni egy párnát a szomszéd ülőalkalmasságról, miközben az oldalamat dörgölöm. De inkább leteszek erről. Egyrészt úgyis elkapná, másrészt garantáltan én húznám a rövidebbet. És még az én erőm az isteni, miközben gyorsabban mozog, mint ahogy én fel tudom fogni. Szerintem eltérő fogalmaink vannak az isteniről.
- Napi gyakorlással, ahogy régen is fejlesztettem. Most röhögsz rajtam, de nem akarod tudni, honnan indultam újra két éve. Maradjunk annyiban, hogy megalázó szint volt, és ahhoz képest a mostani már egész élhető - inkább ráhúzok a kávéra. Megállom, hogy varázsoljak mellé az asztalra valami erőset. Ha az elmúlt két évben kikerültem az alkoholizmust, nem most szeretném elkezdeni.
Bólogatok a válaszra, és nem tudom megállni mosolygás nélkül a Tommy mellett furaságnak érzékelhető dolgokat. Noha azért ok az örömre nem sok. Hét év odaát. De Loki bármikor leverhető.
- Isten a rohadék, szóval elég sokáig elélgedélhet, bárhol is legyen - teszem hozzá kiegészítésként. Nem bánom, ha nem hetvenévesen akarjuk leütni, bár a nagyfater és X-prof hajlott korukban is egészen odavágtak odahaza, ha akartak. Én annyit nem akarok várni a bosszúra.
A következő kérdés, hogy ő mit szeretne. Épp csak a viselkedéséből gondolom, hogy menet közben csinált valamit, megint. Csak egy apró pillantás, és egy érzés... Az erkély nyitottságát kihasználva körbekémlelek a horizonton. A porfelhő a láthatár egy pontján árulkodó. Az első kérdő pillantás után inkább csak fejem csóválva rendezem a vonásaim. NEM akarom tudni. Hallgatom a választ. A vigyora nem tetszik, és csak a sok éves tapasztalat késztet, hogy megtapogassam a fejem. Vállat vonok, legyen neki gyereknap. Hiányzott, még ez is.
- Héj, itt vagy, valamilyen csoda folytán épp abban a világban, ahova száműzött engem az a rohadék. Ebben a világban nincs is belőlünk másik verzió. Ha te adni akarsz egy esélyt ennek a világnak, én benne vagyok, innentől maradásra készülök - válaszolok őszintén. A szüleink, a régi csapatunk... ők ennyi idő alatt ugyanúgy tovább kellett hogy lépjenek, mint mi. A jobbik felem itt van, nekem más nem kell. Ha őszinte vagyok magammal, akkor igazából csak miatta akartam hazajutni, senki másért.
- Ha pénzre van szükséged, szólj, és kapsz társkártyát - full fölösleges ide-oda utalgatni, használja nyugodtan a meglévő számlát. Na jó, ha saját életet akar kezdeni, akkor neki is létre kellene hozni egyet. Hogy én mennyire utálom az adminisztrációt... Tommy hadarása viszont hiányzott. Meglepő, mennyire gyorsan kapcsolok, teljesen magától áll rá a fülem. Felnevetek a sok kérdésre. Remélem tudja, hogy sorrendben fogok válaszolgatni, pont annyi átvezetővel, mint ahogy feltette a kérdéseit.
- Nem terveztem maradni, nem csináltam reklámot magamnak, úgyhogy még csak azok a gazdagok jelentek meg, akik nem az ismert szupergonoszok. A stratégiát még nem tudom, majd együtt kifundáljuk. Teddy-t lezártam, elgyászoltam, már mielőtt felvettem a videónaplót. Sógor vagy sógornő pozíció szabad, eddig nem keresgéltem, kérlek ne segíts, köszönöm, megoldom. Inkább keresgéld az én sógor-sógornő jelöltemet, okés? Vagy Kurt kapitány a sógorjelölt? A hodály az enyém, vagyis a mienk, az ügyfelek az irodát látogatják. De a kapitányt és az új barátokat szívesen látom, most már felpörgethetjük ezt a helyet - azért mindennek az elhadarása után szusszannom kell egyet. Hát én nem tudom felvenni a versenyt Tommy tempójával. De elgondolkodtató volt a sok kérdése.
Megiszom a megmaradt kávém és töltök magamnak egy teát. Magamhoz veszek egy pirítóst.
- Mesélj az X-ekről. Kikkel találkoztál eddig, és ők milyenek? - teszem fel a következő kérdést. Ő máris barátokat szerzett. Valahol megnyugtató, hogy csak én voltam egyedül és magányosan, máshonnan viszont irigykedem. Nem baj, nem számít. A lényeg, hogy már ketten vagyunk a világ ellen.
 

Vele nevetek. Tudok jobbat? A feltételezés is abszurd volt a részemről, Tommy és a várakozás nem férnek meg egy mondaton belül. Még mindig nehezen hiszem el, hogy tényleg itt van, és nem én csúszok bele az őrületbe. De legalább szép az a bizonyos lejtő!
Mondjuk annál kevés kínosabb dolgot tudok elképzelni, mint hogy sírjak a vállán, pedig igencsak kevés választ el tőle. De legalább szép az álom. Mikor eltol magától, már kezdem elhinni, hogy ez a valóság. Ugyan egyáltalán nem könnyezek, de megdörgölöm a szemeim, túl szárazak amúgyis.
- Kösz. Te is passzolhatnál, akad hely elég - reagálok zsigerből. Nem mintha nem mondta volna a válasz videójában, hogy van az X-eknél saját szobája. Oda viszont én vissza nem megyek. Eléggé traumatizált a dolog legutóbb, nem vágyódok kitenni magam ennek ismét. - Úgy értem, ha akarsz. Nekem az is elég, ha el tudlak érni - mert ennyi év után már nagyon nagyra értékelem azt is, hogy ugyanabban az univerzumban vagyunk. Ott ver tanyát, ahol akar, ameddig tudok beszélni vele időről időre.
Ha már itt vagyunk, kényelembe helyezem magam a közelében az erkélyen és némi koncentráció és két ismétlés árán varázsolok magunknak egy szabadtéri hősugárzót. Én nem rezgek olyan magas fokozaton, hogy a hőfokról megfeledkezhessek. Hidegen hagyni meg nem akarom.
- Szerencsére a szeretős esetek eddig elkerültek. Legalább az épület nívója csinál nekem egy ilyen irányú előszűrést. De akadt már dolgom ellopott üzleti pendrive-val, műkincs előkerítésével, vagy leendő üzlettárs lenyomozásával. Az ereklyevadászat csak idő kérdése - vigyorodok el büszkén. - Ismert gonosztevővel és szuperhőssel még nem fújt össze a szél, szóval még nem léptem rá senki tyúkszemére. Igyekeztem észrevétlen maradni és nem keresni a bajt - teszem azért hozzá. Nem mondom, azért figyelni szoktam. Például nem szoktam figyelmen kívül hagyni a mellettem zajló eseményeket, ha épp terepen vagyok. De egyelőre nem keveredtem még bele semmilyen nagy volumenűbe, ezt pedig lehet hogy jó előjelnek vehetem. - Na és veled mi történt? Az űrkalózkodás milyen volt?
Felnevetek Tommy ajánlatára. Ez annyira ő. Már tényleg egészen elhiszem, hogy valami kozmikus csoda folytán végre rám mosolygott a szerencse és nem csak beképzelem magamnak, hogy itt van.
- Sejthettem volna, hogy fel kellett volna töltenem a hűtőt - sóhajtok és néhány szóval odavarázsolom neki a tejet. Meg egy kis terülj-asztalkámat a kisasztalra. Az a tál müzli úgysem lesz elég. És talán egyszer nálam is beüt a kávé annyira, hogy legalább megéhezzek. De egyelőre inkább felkapom a kávésbögrét és hátradőlök a fotelben.
- Fogalmam sincs. Egész eddig a terv az volt, hogy szép lassan visszaépítem az erőmet, vagy legalább annyit visszaszerzek, hogy hazajussak hozzád. Nem feltétlen ebben a sorrendben. Aztán együtt seggbe rúgjuk Lokit - vázolom az eredeti elgondolást. Ez a terv élt a fejemben pár perccel ezelőttig, amikor is kiderült, hogy Tommyhoz már nem is kell hazarohannom. - Ha otthon ugyanúgy telik az idő mint itt, már hét év eltelt. Így, hogy itt vagy, már nem tudom, vissza akarok-e menni. Sokkal jobban érdekel, hogy Lokinak akadjunk a nyomára és lehetőleg ezúttal mi tángáljuk el őt. Ami nem lesz egyszerű, mert az én régi képességeimmel bármelyik univerzumban lehet - sóhajtok újra és belekortyolok a kávéba. Nehéz az ügy, és egész eddig nem kellett ezen gondolkodnom. A hazajutás volt a prioritás, mert egyedül úgyse lett volna esélyem. És ha ciki, ha nem, nem akartam egyedül lenni. Most sem akarok. - Neked milyen terveid vannak? Már azon kívül, hogy kinyírjuk Lokit. Maradnál? - én oda megyek, ahova ő. Őszintén nem érdekel, hol vagyok, ameddig a jobbik felem is ugyanabban a világban mozog.  
 

Fogalmam sincs, mégis milyen indíttatásból kezdtem el a videónaplót. Talán, mert fenemód magányos voltam ebben az átokverte világban. Ezt igazán egy pszichológus tudta volna megmondani. Az lett volna csak a jó beszélgetés: bocsika, egy másik világból pottyantam ide, és küzdök a magánnyal, lécci beszélgessünk! Ettől még én is pszichiátriára utalnám magam, leginkább a zártosztályra, főleg, hogy a jelenlegi lakhatásommal épp a gazdag ficsúrt játszom. Mindegy is.  
Sóhajtva lépek be a szobámba, kezemben azzal a CD-vel, ami az első felvételt tartalmazza. Néhány naponta meg kell próbálni, jó? Nem mintha remélnék változást. Épp egy hullámvölgyemben vagyok, azt hiszem.  
- Kerülj Tommy-hoz, kerülj Tommy-hoz, kerülj Tommy-hoz... - mantrázom minden koncentrációmmal. Na és ez is... Hogy visszatértünk oda, hogy minden bonyolultabb dolgot szinte mantráznom kelljen. Jelenleg ez is sokkal jobban az agyamra megy, mint szeretném.  
Az igazi sokk mégis akkor ér, amikor eltűnik a kezemből a CD. Egy kis ideig csak pislogok a lemeztartó hűlt helyére a kezemben. Akkor most sikerült? Végre megint tudok dimenziók között teleportálni? Hát ezt ki kell próbálni! Gyorsan körülnézek a szobában és felkapok egy random párnát. Van belőle elég, nem fogom sajnálni, ha sikerül átküldeni otthonra.  
- Legyél otthon, legyél otthon, legyél otthon... - kérem a párnától, reménnyel teli izgalommal. Annál nagyobb a csalódás, amikor a párna mégis a kezemben marad. El is hajítom a francba, keresztül a szobán. Akkor mégsem tudok dimenziók közt dobálózni. Hogy az a kibaszott rossebb egye meg!  
Már épp készülnék is magamba roskadni, amikor leesik a tantusz. Lehet, hogy dimenziók közt nem tudok üzenni - de a CD mégis eltűnt a kezemből. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy Tommy is ebben a világban van! Háh! Gyorsan le is száguldok a konyhába lefőzni egy kávét. Ha meglátja azt a felvételt, biztosan ide jön. Ugye? Csak nem hagyna lógva. Meg biztos nem szalasztaná el kommentálni a lakcímet. Ami azt illeti, emiatt még most is ég a pofám, de most már akkor se vagyok hajlandó visszacsinálni.  
Végül egy bögre kávéval a kezemben megyek vissza a szobámba, hátha mégis én néztem be a dolgot és ejtettem ki a kezemből a lemezt. Az ágyon lévő darab ezt látszana igazolni, de nem egészen ott voltam, mikor korábban kísérleteztem. És feliratozva sincs. Úgyhogy a hálószobai tévét használva gyorsan meg is nézem. Kis híján félre is nyelem a kávét. Kell egy perc, hogy összeszedjem magam. Mégiscsak blama lenne 26 évesen Tommy előtt bőgni!  
Még mindig a felvétel hatása alatt botorkálok le az emeletről. Úgy dédelgetem azt a bögre kávét, mintha az életem múlna rajta. Nem, kicsit sem kínos. Nem is merek kinézni a teraszra az ablakon keresztül, és mintha még a kezem is remegne, amikor kinyitom az ajtót. Neeeeem gáz. Ááááá, dehogy.  
- Azt hittem, Cini Minies-t akartál. Igazán megvárhattad volna - kezdek bele egy vigyorral. Próbálok magabiztos lenni, na! Legalább feleannyira, mint ő szokott lenni. Az a doboz gabonapehely tényleg csak egy mondatba kerül. Amint a kiülő asztalán van, én is közelebb sétálok és leparkolom mellé a kávét.  
Ahogy végignézek rajta... A franc üsse meg, nem lehetek ennyire érzelgős! Gyorsan át is ölelem és a vállára hajtom a fejem, legalább ne lássa, hogy én itt megint adom az anyámasszony katonáját.  
- Nekem is hiányoztál - nyögöm ki végre. Még mindig alig akarom elhinni, hogy nem csak álmodom ezt az egészet. Ha kiderül, hogy már magamnak képzelgek, mint anya itteni verziója, komolyan beutalom magam a zártosztályra.