Igazán hálás volt a társaságnak, amiért a rögtönzött - és emiatt kissé kései - Halloween-partyval megvárták a negyedéves nagy vizsgák végét. Meg a beköltözés utolsó morzsáit is kényelmesen sikerült abszolválni. És mivel nagy létszámúra duzzadt társaságuk moziesttel akart ünnepelni, zokszó nélkül csinált mindenféle nasit, beleértve Romy kedvenc nachos-tálját is. Minden elismerése az övé volt, amiért ennyi jalapeno-t kért a szószba.  
   A maga részéről egy nagy tál vajas popcornnal a kezében vetődött le az egyik ülőalkalmasságra a többiek közé. Pont úgy foglalt helyet, hogy szükség esetén lábbal még megbökhesse Laze-t, ha nagyon szemtelenkedett volna. Amúgy ez egy remek alkalom volt az új lakótársak megismerésére. Bár sosem vágyott kollégiumba, azért kifejezetten élvezte eddig az ifjúsági ház hangulatot.  
   - Nekem mindegy, a többség dönt - vont vállat. Vagy épp az döntött, akinél a távirányító volt. - Boldogan játszanék, ha elmondod, az micsoda - válaszolt Crystalnak a kimondhatatlan nevű játék kapcsán. Még csak szóhoz sem tudta hasonlítani, ami alapján megpróbálkozhatott volna a kimondásával. Ezért aztán ezt a részt inkább elengedte, és kényelmesen hátradőlt.  
   Megkínálta a körülötte ülőket a nassolnivalóval és ő is szemezgetett belőle. Igazság szerint, bár a film borzolgatta az idegeit, azért annyira nem tűnt parának. Bár meglehet, csak azért nem érzékelte creepy extrának, mert teljesen tudatában volt annak, hogy filmet néz és nem dokumentumfilmet. Vagy legalábbis ő ezt gondolta.  
   Az ijesztő jelenet még elment volna. A villámcsapás sem volt vészes. Még a mennydörgésszerű belépőt is elviselte volna. De amikor villogni kezdett az elektronika - hála kedvenc unokanővérének - és ehhez még velőtrázó sikoly is társult, reflexszerűen ugrott meg. Nem szállt túl magasra, de a másodperc tört része alatt dobta el a kukoricás tálat és vette fel az állati alakját. Kivont karmokkal landolt egyik új lakótársa - David - karján. Ügyes cica volt, perfektül megkapaszkodott rajta, miközben az ajtó felé fújt.  
   Kissé elvesztette a kontrollt, úgyhogy kommunikáció híján kénytelen volt így figyelni a belépőre. A reflektort egy újabb fújással honorálta. Na persze a helyzetéből nem mozdult, kellőképp stabil volt. És véletlenül sem az volt a dolog hátterében, hogy hirtelen azt is elfelejtette, hogyan húzza vissza a karmait.
   

Mi az, amitől a legjobban tartasz? Válj azzá! Tanácsolták. Én viszont valami olyasmitől tartottam, ami ebben az életemben, ebben az univerzumban nem történt meg velem, így Halloween alkalmából most inkább nem lettem Higanyszál felesége vagy maga Higanyszál. Láttam Romy arcán, hogy nagyon felszusszant, amikor azt mondtam végül, hogy zombi leszek – az majdnem felért volna egy kínzással nála szerintem, ha Higanyszálnak adom ki magam. Azt se tudom még, hogy ki ez a Higanyszál, de a neve alapján, talán jobb, ha nem is kérdezősködök körbe. Nem vagyok kíváncsi rá – attól még jobban rettegek, hogy meglátom és nálam bekapcsolják a rózsaszín világítást – és ez így van a legjobban még.
- Részemről megvárhatjuk Kaine-t. – csak ugye voltak itt türelmetlenebbek is nálam, nem mutogatok ujjal senkire sem, mert nem illik, de végül bekapcsolódott a tévé és a kíváncsi-félős/nem félős szemek rá szegeződtek, vagy legalábbis úgy tűnt.
A kanapén foglaltam helyet Lockjawot a karjaimba vettem, olyan volt, mint egy kis plüss, akire lehet szükségem lesz az ijesztő jeleneteknél. Bár ismerve őt, már megszokta a többieket annyira, hogy oda akarjon majd menni valakihez. A magát Légiónak nevező Dave-t nézte ki legutóbbi áldozatának – ezért van most a karjaimban – mert kiderült róla, hogy a kutyákat a legtávolabb szereti tudni magától.
- Le pauseolhatnád a filmet amíg hazaér Kaine. Játszhatnánk valamit, mondjuk ቦዟኟዃ ቶሏኲዎድሏቭሏዎራቶኟዎ (ivós kártyajáték, valószínűleg csak Dave fogja tudni Crystal mire gondolt zavarában). – aztán eszembe jutott, hogyha lenne is hozzá társasjátékuk, csak narancslé, víz és a hűtő többi tartalmát nem néztem meg, valószínűleg okkal nincs itthon Kaine.
Minden teljesen rendben volt – leszámítva, hogy ment tovább a film és ijesztő képek kerültek a képernyőre – amíg ajtócsapódás, sikoly, sötétség és a nagy riadalomban hátsóra esés nem fogadott.
- Eltűnt a kanapé!? - szólaltam meg ijedtemben, bár azért előtte volt egy kis sikkantás is az én részemről.
Ott kuporodtam Lockjawwal az ölemben a padlón, amíg valami fura fazon a Hetedik mennyországból – esküszöm csak egy kicsit idősödött Barry Watson féle Matt Camden állt előttünk.
Amíg még senki sem szólalt meg és csak a férfi világította körbe a jelenlévőket megpróbáltam feltápászkodni a földről Lockjawwal együtt – készen álltam én megvédeni a többieket is, ha esetleg betörőről lenne szó – a mobil lámpájának félhomályában hiába pillantottam volna bármelyikükre is, amíg a betoppanónk – vagy inkább trappolónk – meg nem szólalt és Romy vissza nem válaszolt neki, azt hittem rá hajítom Lockjawot, hogy mi megmeneküljünk. Lockjaw valószínűleg elvitte volna őt valahová félelmében, de örülök, hogy nem hoztam elhamarkodott döntéseket.
- Ismeritek egymást? – most nagyon hirtelen azt se tudtam, hogy hol van a telefonom, ezért egy halványfényű gömböt lebegtettem a plafon irányába. Vigyázva, még véletlenül se jelezzen a tűzjelző.

Szándékosan úgy dőltem le a kanapén, hogy ezáltal bő két főnyi helyet elfoglaljak.
– Stipi-stop, én Kaine mellett ülök! – azért választottam ezt a spotot, ha már Halloween jeligével horrorfilmet tervezünk nézni, akkor meglegyen a biztonságérzetem a legerősebb személy mellett, másrészt legálisan csimpaszkodhatok! Mármint tök normális, ha a lakótársad berezel, akkor hagyod, hogy kirettegje magát a karodon, nem? Jó-jó, beismerem, csak nem akartam, hogy Gwen leüljön Csodapók helyére és főleg NE mellé!  
– Biztos nem akarjuk megvárni Kainet? Még ő sem látta a filmet – próbáltam az aktuális távirányító felelőst meggyőzni. Nem azért, mert féltem volna a filmtől, biza nem! Lehet, hogy Csodapók még nincs itt, de Arrow itt volt mellettem… Hé, úúú, te csaló, te galád, hogy mersz megcsalni már megint Gwennel és miért pitizel Freddynek?! El fogsz hízni!!!
Egy szó, mint száz: nem. Nem akartuk megvárni, Kainet. Ilyen helyzetben mindig tabu a demokrácia. (Lesheted a melegvizet, Laze!) Emiatt félig a telefonom mögé bújva néztem a TV-t. A film közben SMS haddal bombáztam Csodapókot, hogy hol késik már? Lemarad, kimarad! Nem felejtettem el minden riadalmamról beszámolni neki, ahol amúgy akár legálisan a karjaiba is csimpaszkodhatnék, ha itt lenne. (SZTORNÓ! Ezt az utóbbit nem írtam le neki, visszatöröltem, lakótársak vagyunk az istenit!)
Eddig békésen hesszelő Arrow hirtelen felült és füleivel kagylózott. Közelebb húzódtam a mellettem ülőhöz, de nem ismertem volna be, hogy megijedtem.
– Nem, Arrow, eszedbe se jusson áriába kezdeni. Semmi sem történt, ez csak film – fojtott hangon szóltam rá kiskutyámra, megelőzve a dalolászást. Tekintetem visszasiklott a képernyőre. De minek?! A jelenettől elállt a lélegzetem, felállt a szőr a hátamon, remegő testem szinte a kanapét is megmozgatta, a kijelző betükröződött és…
BAMM!!!
– ÁÁÁááááÁÁÁáá – a para jelenet-villámlás-ajtóban álló kísértet triumvirátusának hatásától kiszakadt belőlem egy fejhangú sikoly. Utoljára annyit láttam, hogy Arrow megindult a nappali bejáratához. Én pedig kileheltem a lelkemet a telefonomba. Elküldtem a PINK-KÓD-ot Kainenek, aztán Wi-Fi-n keresztül begurultam a ház elektromos hálózatába. Kiáltozva szánkáztam végig rajta, egyetlen dologra gondolva közben: legyen már vége.
A biztosíték komolyan is vette kívánságomat.
Egyetlen egyszer volt ilyen fájdalmas a visszaérkezésben részem. A Deja vu-tól kínomban nyöszörögve fetrengtem a hideg padlón, lassú pislogásokkal próbáltam hozzászokni a sötéthez és levegőt kapni. Hunyorogva néztem bele a fénybe. Pedig mindig mondják, hogy ne nézz bele! Vagy ne menj felé? Hagyján, ez a világosság Lavina hangján beszélt! Várjunk csak…
– Lance?! – böktem ki, menten hasra fordulva. – A legjobbkor jöttél! Baj lenne, ha most nem idézném a definícióját annak a szónak, amit mondtál?

Az ablaktörlő hullámokat hányt a szélvédőre, reflektorral sem láttam messzebb a kocsi orránál. Elgurultam a garázs szájáig mire feltűnt, hogy már dekkol bent két járgány. Fasza. Én jól begurultam, kisasszony meg kint rekedt az özönvízben.
Honnan szervált Romy nőt a Bondja mellé? Alfa Júlia nem szerepelt a listán. Mazochista állatok meg piperkőcök vezetnek ilyen dizájn fostalicskákat. Ha behálózta egy tróger, amíg nem figyeltem…
Viszketett a tenyerem.
Biztos akadt valami szórakoztató a helyzetben, de nem volt ott Mindy, hogy kiemelje, az én humoromat meg elmosta az eső.
Magamhoz rántottam az utazótáskát az anyósülésről, beraktam egy szemeteszsákba, és átbasztam a vállamon. Enyhe rengések gerjedtek a talajban, ahogy a bakancsom tócsából tócsába csobbant. A mennydörgés dübörgő basszussal festette alá a laza földindulást.
Elővettem a kulcsot, de minek? Biztatás nélkül engedett a kilincs.
A mögöttem csattanó villám összefolyt a TV-ből derengő kékes fénnyel. Löktem egy célzott rezgést a villanykapcsoló felé, de semmi, szóval ledobtam a motyómat, és benyomtam a mobilon a zseblámpát.
Első benyomás: a kecómba okádott valami amatőr lakberendező pinterest boardja.
Második: egy középsulis farsang is kidobta ide a taccsot. Egy, kettő, három… Nyolc kölyköt rókázott a nappali közepére.
Harmadik: az előbb mintha még egyel több kanapé és kölyök lett volna.
Hátrafésültem a képemből az ázott sörényt, és egyesével átvilágítottam őket, kezdve a szöszkével, akit épp elnyelt egy babzsákfotel. Átsiklottam a macskán, a két tinibálványon, a tinin meg a színes hajún. A seggre hullott trióval zártam, zombi- és random X-lány után megállapodtam Romyn.
– Mi a picsa, szivi?
Hova keveredtem? Ifjúsági zártosztályra? Mutánsmenhelyre? Leselejtezett X-men részlegre?
Mondd, hogy csak mozizni hívtad át őket!