Azt szívhatta mellre, hogy egy tíz éves kissráchoz hasonlítottam, pedig nőiesnek tartom, egyszerűen csak szarok a vicceim. Lenyeltem a világ legpocsékabb poénjainak enciklopédiáját.
De ha ezen kicsit túllendülünk, eljutunk odáig, vigyem haza, el kell gondolkodnom vagy nagyon jól csinálok valamit, vagy piszkosul elrontottam.
Bámulom, latolgatva, vajon mennyire ver át, hallgatom összevissza kalapáló szívem ide-oda feszengését.
Egy szegény, ártatlan terrorista, akit megmenthetnék. Még ha Jules fröcsögne is “mit hoztam már megint haza” Vagy okozok egy kis galibát az X-ek között, vagyis ha neki nincs képessége igazából bárki lekapcsolhatja nálunk néhány másodpercen belül. Különcök között különcként azáltal, hogy nincs képessége?
Komolyan gondolja, fegyver nélkül egy csinos vörös lány, Cess biztosan kedvelné. Nem Ash, hanem Misty.
Kinyújtom felé kesztyűs kezem, ezt nyugodtan megrázhatja, dukál egy kacsintás-féle.
-Ha én bevédelek a világon senki sem fog piszkálni. Be vannak szarva a rohadástól. Csak mondd azt, Wither hozott, nála kell reklamálni. De nem fogod kitaszítottnak érezni magad köztünk, mutánsok között? Persze jó fejek, a legtöbben.
Mi begyűjtősök legalábbis.
-Mi külön katonai különítmény vagyunk a fiatal X-ek között, dolgozhatnál velünk, az ölést sem kell feltétlen abbahagynod, csak jobban megérné, mert a köcsögöket irtanád. Azért mégis jobb érzés kövér kopaszokat ölni, mint ártatlan kislányokat, nem?
Általában túlgondolom, ahhoz képest Ash X-é avanzsálását tök lazán veszem. Az emberek köcsögségére persze bólintok, tapasztaltam.
-Király, akkor gyere. Megkeressük a kislányt és hazaállítok veled. Alig várom, hogy lássam milyen arcot vágnak a többiek, ha beközlöm, hazhoztam a terrositát, aki meg akart ölni!
Kezdek el fütyörészni a kislánynak, hátha hallgat rám és lábhoz jön. Talán Ash-nek lesz jobb módszere is.

Muszáj behunynom a szemem, koncentrálnom, nagy, sűrű levegővétellel: Én a jó fiú vagyok ebben a történetben, az ellenségek lerohasztását leszámítva nincs velem gáz, nem gyalulok bele a nők lelkivilágába, ha lehetne, odaadnám az arcom, vagy testem egy részét, élje ki rajta szadista vágyait. Stop, megint rossz irány, mint valami szado-mazo szappanopera, nagy levegő, még mindig jó arc vagyok, vicces.
Amikor a nevem ízlelgeti sokféle Kevin eszembe jut. Kevin az Üvegből, vagy hogy beszélni kell róla, esküszöm egy kétlábon járó klisé hegy vagyok, várom a dobpergést, amikor jön a Reszkessetek betörők és elhúzom a szám. Hát persze, amivel Jules is mindig buzerál: KEVIN!
De maradjunk a Pokemoonos bólogatásnál, Ash. Aki majd mindjárt megoldja, hogy ne bántsam, mindketten elégedetten menjünk haza innen, én egy túlélő mutáns lánnyal ő meg sok szép, ezek szerint karácsonyi élménnyel. Hogy meihlessem, mosolygom rá. Na ez a mosoly kissé odafagy, amikor közli, hogy nem kérni akar. Mert nem, de aztán mégis.
-Őőő komolyan? Az X-ekhez? Mármint…
Egy perc néma csend, egyetlen másodperc, amíg lelki szemeim előtt látom Julian elsötétedő tekintetét, ahogy Xavier haja kihullik.
Hazahozott egy bérgyilkost? De végülis mit tudna Ash csinálni egy rahedli kegyetlen erős mutánssal?
-Ha megígéred, hogy nem fogsz lövöldözni a suli közepén, akkor jah. Vagy megígéred, hogy nem adsz ki minket a… Várj… Erre megy ki? Elvezesselek a suli búvóhelyére és kiadj minket? Akkor le kéne adnod a terrorista cuccaid, meg fel kéne hagynod ezzel az életmóddal is. Beszéljek a főnököddel? De várj, miért is? Az tulajdonképpen egy mutánsokért működő szervezet. Nem mintha nem szeretnénk az embereket, én kifejezetten humanitárius vagyok és az olyan faszfejeket, elnézést a ronda szóért, szóval pöcs, mint Pyro menesztjük. De mégis...miért?
Annyira meglep, hogy egy kisebb Hamlettet elszavalok neki. Biztos kéne éreznem, hogy ez CSAPDA. Ne bízz senkiben, aki mutánst akar ölni. De mi van, ha megváltoztatta a csodálatos személyiségem? Én lehetek az, aki megváltoztatja az életét?

Tuti elszúrtam a sértegetéssel, pedig nagyon próbálom magam ahhoz tartani, még véletlenül se bántsam meg a másikat. Olyan ostoba szókapcsolat jut eszembe, mint a “rossz Dobby” de mégiscsak hülyén venné ki magát, ha elkezdeném ütni a fejem valamibe.
-Bocsánat, tényleg nem akartam udvariatlan lenni, végülis tök okés, ha emberként nem vagy otthon mutáns körökben.
Hadarom zavartan, ha így folytatódik hajlandó lesz forró csoki mellett megbeszélni, miért NEM éri meg kinyírni a kislányt. Kicsit mondjuk lelomboz, hogy nem akarja feladni, találhatom ki, hogyan ússza meg ép bőrrel? Sehogy. Ha hozzám ér, ha eléggé lehúz, bomlik, hacsak a közelemben van. Francér’ erőlteti Jules is az edzéseket, nem bírja ki mellettem senki.
-Jó, de nem akarlak kinyírni, márpedig ki foglak, ha nem adod fel. Szerintem… egészen véletlenül, csak attól, ha túl sokáig állsz mellettem és elég rossz kedvem lesz hozzá. Alapvetően nem tehetek róla…
Kezdem magyarázni és jutifalatként, vagyis, hogy prezentáljak valamit halálosságomból, kap egy rossz lehellést, mert már elég pocsék kedvem van.
Bűnbánóan pislogok a szédelgésére, de prúszer lenne elkapni és felsegíteni, ha egyszer egymás halálos ellenségei vagyunk, nem? Még jó, hogy csak a vállamban kapaszkodik meg, gyorsan zsebre dugom kesztyűs kezem, még véletlenül se kezdjen szétesni, aztán egészen furcsa, zavarba ejtő mozdulatot tesz, és nő, szóval húha, totál elvörösödöm, amíg el nem lök és rám nem rivall, tényleg bámulom.
-Bocs. Nem… nem annyira. Kevin, így jobb egy kicsit? Nem nagyon szoktak közel jönni hozzám.
Vallom be és helyette gyorsan megbámulom a falat, észreveszek egy ráragadt random velőt, valamelyik biztonságié lehet. Guszta.
-Ashley? Azt bírom, a Pokemoonból még, meg az egyik Olsen iker is Ash, mindegy.
Össze-vissza hadoválok, ráadásul, amíg mi itt “romantikázunk” megszökik mindkettőnk áldozata. Ó hoppá, én jófiú vagyok, nem szabad elfelejteni!
-Tényleg? Mit kérsz cserébe?
Mondanám, hogy egy randit, de nem jó ötlet, ha másba vagyok szerelmes. Mondjuk Jules nagyot nézne, hogy összehoztam egyet, Én, egy bűnözővel!
-Akármit kérhetsz, majdnem.
Teszem hozzá, mert biztos ki tudna találni valami gyalázatosan meredeket.

Bámulom a nőt, elkerekedett szemmel, hihetetlenkedve és majdnem nagyon köcsög dolgokat kérdezek. Nem is lenne bennük semmi vicces, arcomból is kifutnak a színek, gondolataimra fekete festék ömlik. Visszafogom, megsemmisült pillantást vetve a padlóra, hátha elhallgattat. Hát nem tud.
-De nem szoktál gondolkodni?
Csúszik ki mégis a miért, aztán rájövök, hogy persze túlspiláztam, mert egy bérgyilkos nem tesz fel filozófiai kérdéseket, az ő szótárából hiányzik a miért. Azért van, hogy ha kezébe adnak egy fegyvert, minenkit agynlőjjön vele, aki szerepel a listán, mintha egy játékautomata karakter lenne. De vajon sosem fordult meg a fejében, miért?
Tök mindegy, ki kell nyírnia, hogy befejezhesse a melót és ez az a rész, amikor szabad rohasztanom. Csak általában már nem szoktam dumálni a halottal, pár másodperc, hozzá kell érni és annyi. Bár igazából, amíg itt állok és sajnálom, simán agyonlőhet.
Hát igen, szomorú vagyok, olyan istenes ajakelbiggyesztősen, mert a vadász se dumál a nyúllal, mielőtt lelőné, amikor beköpöm, hogy büdös a leheletem, a csaj pedig teljesen jogosan akad ki ezen, elmúlik.
Pislogok rá, hogy az istenbe magyarázzam meg, hogy minél szarabb hangulatban vagyok, annál mérgezőbb a közelemben lenni (szó szerint)
-És ha mégis feladnád a dolgot mielőtt rádlehelek és belehalsz?
Bár túlzás mert a gázosításhoz igaz depresszió kell, talán könnyek, esetleg csak belázasodik estére, ha közvetlenül a szájára sóhajtok. Ez valami érdekes, köztes megoldás lenne.
Egyelőre nem jön össze, mert véres csatánk közben én nemes egyszerűséggel seggre ülök, nézek rá és magam elé hogy a jó égbe hoztam összes ilyesmit, bónuszként kiröhögnek, ennyit a halálos szájszagról.
-Haha?
Csatlakozom bizonytalanul, hátha kezet rázhatunk (francba, nem úgy, kesztyűben) és összegereblyézhetem a mutánst én, mert éljen az élet, hippik vagyunk, nem rohasztunk.
-Semmi baj, ez a dolgom, másodállásban bohóc vagyok.
Átvitt értelemben sajnos tényleg. Munkaköri leírás, hogy belül cseszett szomorú a festett vigyor mögött.
Megragadom kesztyűs kézzel és összeszedem minden negatív gondolatom. Eszembe jut, hogy meghalt az apám, elrohadt a közelemben és nagyot sóhajtok rá. Igen…ettől meg kell szédülnie, bár maga a szaga nem lesz rossz, igazából egy fantát ittam indulás előtt, bejátszik a tompa naranillat még, de a hatása, halott apával gondolataim között még lehet…kiábrándító.

Ezt a korábban felkelni dolgot már sokan mondták, különféle bohóc kontextusba helyezve. Persze most nem kezdem el taglalni, ha kicsit is szomorúbb lennék, itt mindenki meghalna, bleértve a vörös “muhahát”
Azért nem hagyom futni a nőt, bár kesztyűs kézzel kell bánnom vele és úgy a zsaruk kezére adni, mert azt hiszem mi begyűjtőosztagosok nem a hétköznapi bűnözőkre vadászunk, legalábbis egy terrorista sem csücsül nálunk egyelőre.
Próbálom neki elmagyarázni, én igazán nem akarom bántani, csak a lányt akarom, akiért küldtek, de nehéz a felfogása.
-Sokan…
Bólogatok, próbálok napirendre térni a fintor felett, ami nekem szól és annak mennyire undorító vagyok. Na bumm, nem az első ilyen, ráadásul még mutánsok között is igazán visszataszító a lényem.
-Hát jó, kapsz néhány popó paskolást, de jobb, mint elrohadni nem? Ráadásul nem ébredt fel benned némi emberség, vagy valami? Például, hogy megkérdezd miért akarnak bántani egy ártatlan mutánst? Puszta fajgyűlöletből?
Kezdek el papolni neki, bár eddig sem volt rá hatással az ilyesmi, a lelkére hatni, aztán ki tudja hova dugta.
-Ne már
Reagálok az érmére, mert ez nagyon random, nem fogom szerencsejátékra feltenni mások életét, Hellion kinyírna. És lehet a lelkiismeretem közben mindenki mást is.
-Értsd meg, meg kell mentenem, különben nagyon rosszkedvű lennék és olyankor büdös a leheletem.
Ajjj
Utálok küzdeni! Bár kaptam kiképzést a többiekhez képest meglehetősen tunya vagyok.
-Jó, de ha leütlek nincs harag, okés? Szépen hagyod, hogy a főnököd elpicsázzon és átadhatod neki az üzenetet, mutánsokkal többet ne kezdjen.
Megigazítom a kesztyűm és felveszem a harci alapállást, bár csak az időt húzzuk vele, aztán majd futhatok a lány után. Gyorsan le kell ütnöm.
Akkor rémülök meg viszont igazán, amikor másik kezemről is megpróbálja levenni a kesztyűt, gyorsan elrántom előle és megpróbálom elgáncsolni, valamint kesztyűs kézzel, ha összejön leütni, nem hagyni, hogy lerángassa a kesztyűm, különben vége. Bár ha nem lesz más választásom, azt hiszem kénytelen leszek tényleg ártani neki. Fenébe!
//nem tudtam rá dobni, úgyhogy eldöntheted sikerül-e a gáncsolás és leütés, avagy mennyire xD//

Áh, egy pszichopata! Szomorúan nézek rá, hogy idáig jutottunk, rövid, ámde tartalmas ismeretségünk során, ami olyan szépen kezdődött. Még az önéletrajzomban is jól mutatott volna: Megmentettem egy nőt
Az elrohasztottam mégis hogy fog hangzani? Különben is, szegény kövér biztonsági őrök, most már sosem fognak tudni lefogyni.
-Mondták már, hogy ez rémesen hangzik? Mintha valami főgonosz lennél egy nagyon szar animéből. Már csak egy “muhahaha” hiányzik a végéről.
Mutatom be jelentékeny torokköszörüléssel hogy kell csinálni. Aztán furcsa érzés vesz erőt rajtam, mintha nem csak hülyéskednék és őt tényleg mocskos emberek bérelték volna fel kövéreket ölni. Van vajon ennek olyan ista-szerű megnevezése, mint a rasszistáknak? Hájista? Csak azért mert neki jó alakja van…
-Aha, szóval valaki irányít, mi? Ajh, tudod milyen nehéz lesz nem megölni téged és kinyomozni ki bérelt fel? A francba már!
Fakadok ki, mert ide nem én kellenék, hanem Julian! Nyomozni, úgy ejnyebejnyézni, hogy a csaj szájában alma van, kikötni egy székhez, faggatózni, vagy tudja isten mivel rábírni, hogy csicseregjen. Én az ilyen finomságokra nem vagyok alkalmas, vagy elbomlik, vagy elrohad, nincs köztes megoldás, csak a bűz marad utána, rajtam meg még egy lélek halála szárad.
Jaj ne, meg akar lépni! Azonnal sietek utána, de felemelt kézzel nehogy idő előtt bomlasztó élményben részesítsem, ráadásul egyre szarabb a kedvem, vagyis ha elfajul a dolog még a lélegzetem is mérgező lehet.
-Figyelj, nem egyezhetnénk valahogy meg? Nem akarlak megölni… Nekem nem klassz, hogy te is az én lelkemen száradsz majd, vagy a falon, a padlón és csak egy pocsolya leszel. Ez a kesztyű azért van, mert jófej vagyok, de ha nekikeseredek az egész kurva épület kirohad a ge*be…
Francba! Káromkodtam! Szám elé kapok, de szerencsére a kesztyűs kezemmel.
Aztán kaparni kezdek vele a maszk után, de a lány nyomában.
-Mit akarsz az alannyal? Mert tudod én jó helyre vinném, a sajátjai közé.
Próbálok érvelni, miközben rohanok utána, vagy legalábbis megyek az ő tempójában és iszonyatosan szégyellem magam, hogy nyomdafestéket nem tűrő, ordenáré stílusban, vagyis…önmagamhoz híven viselkedtem, úgy, mint az igazi Kevin, aki egyre jobban utálja a világot.

Az ember arra számítana, hogy kánkán dobogó lépteit hallja, valami énekszót, de nem ez történik.
Igaz, hogy a korláton kb. már húzom magam és annyira zihálok, hogy ide fogom köpni a tüdőm a lépcsőfordulóra.
Viszont amikor meghallom a lövéseket, összerándulok, lelki szemeim előtt máris halottnak látom a fényképen látott szőke, rózsaszín tincses lánykát, hallom Hellion üvöltését fülemben “ezt elkúrtad barátocskám” miközben engem a hideg ráz majd vulgáris szavaitól és a hangnemtől (nem mintha sűrűn káromkodna)

Közben a szőke lány sikoltva bújik női megmentőjéhez, hiszen konkrétan az élete múlik rajta, egészen befúrja szőke fejét a másik mellkasába, aztán könnybe lábadt szemmel, szepegve nyöszörög neki.
-Akkor téged küldtek a suliból, igaz?
Figyelmen kívül hagyja a fenyegetést és csak tompán sikkant, amikor az ismeretlen vadmacska előretör és konkrétan nekiesik a biztonságiaknak. Megijed és menekülőre fogja.

Ekkor érek én fel zihálva, átlépve egy még nem rohadó tetem felett és csak a biztonság kedvéért lehúzom kesztyűm a jobb kezemről.
Összerezzenek és majdnem elájulok, amikor a fülembe ordít valami állat, éppen megterheltem a szívem lépcsőzéssel, erre tessék vonyítással akarnak megölni. Különben is allergiás vagyok a hangos zajokra. Kesztyűs kezemmel megvakarom halántékom, de iszonyatosan viszket a másik, meztelen, hogy legalább a hajamba túrjak bele.
Éppen békésen zihálgatok és harcolok magammal, csak legalább az orrom vakarhatnám meg, amikor elém toppan az a nő, akiről nem tudom mit gondoljak. Esetleg vehetne etikett leckét, előkelő viselkedés hölgyeknek…
-Elég goromba vagy, pedig kihúztalak a trágyából.
Ráncolok orrot rá, ami meg is rándul, ahogy előkapja a fegyverét. Meg-kell-vakarnom-az orrom.
-Najó, ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba. Miért gyilkoltad halomra a biztonságiakat? Mert csúnya, kövér férfiak? Elég lett volna néhány diétás recept és kalóriaszámláló, nem kell felkapni a vizet a hájra.
Az igen, olyan kérdést kapok, hogy szemeim majd kiesnek helyükről. Hol a nő? Milyen nő?
-Oké, őszinte leszek. Én egy lány miatt vagyok itt, őt kell elvinnem valahová, a biztonságiak és a kövér emberek abszolút hidegen hagynak.
Hadonászok felemelt kézzel. A másikon ott van még a kesztyű.
-Jó lenne, ha senkinek nem esne baja, elviszem a lányt és kész. Ezt a dolgot már majd te eltussolod. Nem az én gyilkosságom, vili? Különben undorok a fegyverektől.
Fintorgok, mert ezek szerint lelövöldözte őket. Mondjuk lehet vica versa unszimpátia volt. Egy etikett óra tutira megoldaná a gondjait!

Azt hiszem az elbaltázott humorom (gondolom ez is genetika, mint ahogy elrohad tőlem minden) nem teszi lehetővé, hogy a nők jól reagáljanak rám.
Szóval a Tarzan-Jane hasonlatért még egy mosolyt sem kapok és rövidesen kiderül, ami általában “hogy én mekkora hülye vagyok?!” Ezt a részt nem szoktam szeretni.
Először mondjuk az történik, hogy a csajszi összeomlik, én meg érte guggolok, hogy a spéci kesztyűm terrorizálja a kavicsokat. Elgondolkodtam már milyen mélyre hatol a rohadásom, például fonnyadna-e tőlem a magma, de ezt a gondolatmenetet jobb, ha nem most viszem tovább.
-Segíthetek valahogy? Például leülünk egy padra, én pedig veszek neked kólát. Valójában varázsszer, csomó mindenre jó, másnaposság ellen, vagy mint most, ha leesik az ember vércukra.
Magyarázom, miközben magához ölel néhány vasat, ami elég érdekes. Hozta magával a rabláncait?
Megértően nézek rá, mert én is küldetésen vagyok, hát ugyanabban a malomban őrlünk csak nálam még egy magányos szatyor sincs. Be akart ugrani az épületbe, hát aztán? Biztos az a küldetése, hogy egyenesre kalapálja a vaságyakat, amit szex közben elhajlítanak. Vagy ezaz, bilincseket hordoz magával, végülis a szado-mazo nyugodtan nevezhető küldetésnek.
Na igen, ki vagyok éhezve, nem sok opciója marad az embernek, ha elrohadnak tőle mások és csak kesztyűben tud barátkozni magával. Viszket is a tenyerem, hogy lehúzzam a kesztyűt, de ki akar megint herpeszt?
-Hát persze…
Kezdem, amikor mégis hagyna a francba, egészen addig a részig megadó mosollyal, amíg random megfenyeget.
-Egyáltalán nem kedves az életem, rohadtabb már nem is lehetne…
Kezdeném mondani, amikor leesik, hogy ez valami aranyos fenyegetés féle szeretett volna lenni. Megvakarom hátul a tarkóm, súrlódik rajta a speciális anyag bevonat.
-Öhm…
Ennyi, komolyan, tényleg ennyi. Megemelem kesztyűs mutatóujjam, mintha egy pergős párbeszéd közepébe szeretnék vágni. Ez az összeralcióm arra, hogy a nő felugrik és betör egy ablakot. Nem, ezt a  szálló tulajdonos nem fogja értékelni.
-Vajon tudja, hogy majd ki kell fizetnie?
Kérdezem a mellettem álló biztonsági őrtől, aki már veszi is elő az adóvevőt, hogy belebődüljön. Számolom hányadik emeleten landolhatott.
Ekkor már nem takargathatom akkora elánnal pőre, magamutogató gyanúm, hogy a nő esetleg gonosztevő lenne, és sietve otthagyom az őrt, csak a maga tempójában küldje rá az embereit, én berohanok az épületbe és mindenfelé mutogatom az X-es jelvényem.
-Különleges ügynök, behatolás történt, hívjanak egy üvegest!
Szemmértékre, nagyjából láttam hová ugrott fel, de a lift foglalt, emberek mászkálnak ki-be zavarodottan és ha bent ragadok bukta, úgyhogy a lépcsőt veszem célba.
Az egész szálló felbolydul, hallok sikolyokat, főleg fentről, tehát egyesek máris pánikba estek és mellettem is feldübörög néhány biztonsági. Biztos vagyok benne, hogy előbb érnek a nő nyomába, mint én, mert már a második lépcső fordulónál szorongatom az oldalam. Juliannak igaza volt az edzésekkel kapcsolatban, fene kenné el a sima száját!
Közben az én “célpontom” is elindul vagy öt gurulós bőrönddel a lift felé, hogy találkozzon velem. Épp csak másba botlik bele. Kedvesen rámosolyog.
-Foglalt. Szörnyű mennyit kell rá várni.