Lili reakcióját hallgatva nem volt nehéz felismernem, hogy valami nem stimmel. A nevetése és a kacsintása mögött ott lappangott egy érzés, amit talán még ő maga sem tudott teljesen megfogalmazni. Persze, örültem, hogy egy pizzával és néhány viccel el tudja engedni a dolgot, de éreztem, hogy valami megmaradt a háttérben. Amikor felnevetett, én is elmosolyodtam. Tipikus Lili, mindig megtalálja a módját, hogy könnyedén vegye a dolgokat, legalábbis kívülről. A pizza-adóról szóló megjegyzésére megvontam a vállam. Elfogadtam, hogy most én vagyok az, aki „fizet”, legalábbis szimbolikusan. A csapatmunka mindig is jól ment nekünk, de most először éreztem, hogy valami megcsúszott benne – és nem biztos, hogy ez csak a pizzáról szólt.
Ahogy elkezdett beszélni a döntéseimről, a gyomrom összeszorult. Nem akartam kizárni senkit, pláne nem őt. Talán túl sok mindent tartottam magamban, mert azt hittem, nekem kell megoldanom minden problémát. Úgy éreztem, hogy ha nem én hozom a döntéseket, akkor valami baj történik. De Lili szavai most más fényt vetettek erre. Bőségesen volt még mit tanulnom itt közösségről, csapatmunkáról, osztozásról. „... kizártok minket.” Ez a mondat megütött. Ő nem csak része volt a csapatnak – ő annál sokkal többet jelentett nekem, mint itt sokan. Mégis, úgy érezte, hogy kihagyom a fontos dolgokból. Az az apró mosoly, amit az imént még viseltem, gyorsan eltűnt az arcomról, ahogy a monológja folytatódott. Tudtam, hogy nem bízott abban, hogy figyelek rá – és talán igaza is volt. Túlságosan belemerültem a saját gondolataimba, és elfelejtettem, hogy másoknak is vannak érzéseik, amiket figyelembe kéne vennem.
Amikor a spanyolra váltott, csak egy pillanatra meglepődtem. A spanyol mindig egyfajta családiasságot hozott közénk, hiszen bízott bennem annyira, hogy velem megossza mindazt, mit ilyenkor mondani szokott. Ha csak nem szerette volna ha mások hallanák, ha csupán óvatosságból tette vagy csak épp neki is hiányzott az élete ezen szeglete.
Tudtam, hogy meg kell válaszolnom, de valahogy nehéz volt megtalálni a megfelelő szavakat. Nem akartam, hogy úgy érezze, tényleg kizártam őt az életemből, mert valójában ő volt az egyik legfontosabb ember számomra. Csak valahogy nem tudtam mindig kimutatni ezt, és most ennek a következményeivel kellett szembenéznem.
- Tudom, hogy igazad van – sóhajtottam végül, és tettem egy félénk kísérletet, hogy elérjem őt. – Sosem akartalak kizárni, csak megkímélni azt életem egy olyan részétől, mit én is szívesen hagynék magam mögött... azt hiszem, túl nagy súlyt rakok magamra. Nem akartam, hogy úgy érezd, nem bízom benned. Ez nem erről szólt, Niel pedig a szó szoros értelmében egyedül akar mindent megoldani. Ezzel a részével én sem értek egyet.
A gondolat megviselt, de igaz volt. Niel úgy tűnt, mindig inkább saját maga akart megbirkózni a dolgokkal, de ahogy Lili is mondta, ez nem volt egészséges. Talán én is ugyanúgy tettem ezt vele – távol tartottam, mert féltem, hogy ha közelebb engedem, akkor még több teher nehezedik ránk.
- Nem mondom, hogy nem akartam segíteni neki. – folytattam, és mélyet sóhajtottam. – De néha úgy érzem, hogy Niel nem is akarja, hogy segítsünk. Mintha direkt el akarna rejteni minden problémáját, és azt hiszi, hogy ezzel megvéd minket. Pedig pontosan ezzel árt magának. Mikor megláttam a lehetőséget, hogy kapcsolódhat az ügyünk, szerettem volna ha nekem lesz benne segítség, mint egyedül árt magának. Veszélyes az a hely, ahonnét ezek jöttek. Én sem szeretném, hogy valaha is megtapasztalnátok. Szeretném azt a múltam lezárni és magam mögött hagyni. Te még nem érezted úgy, hogy vannak dolgok, miket egyedül szeretnél elrendezni?

Egy bólintással vettem tudomásul, hogy nem sokról maradtam le. Eszerint mi vonzottuk be azt a káoszt, ami kitört. Egyik sem jobb opció, de most már mindegy mert megtörtént. Pedig felkészültem, hogy a filmbe temetkezve igyekszem majd ezt a tömeget megszoknom. Egyébként is hozzá kell szoknom, hogy ennyien lettünk nincs mese.
- Én meg azt hagytam ki. - biccentettem a víz felé. Bár most egyáltalán nem voltam szomjas, bár fogalmam sincs meddig leszünk idefent, meglehet amíg elfogy a pizza, a téma és Lili is inkább bemenne mert fázik. Általában ezekből válogattunk, ha épp felültünk a tetőre dumálni, hogy a többieket ne zavarjuk.
Elmosolyodtam, ahogy áment mondana az ötletemre. Sok mindenben hasonlóan gondolkodtunk, így ez cseppet sem lepett meg. Talán az összeszokottságunk tette, talán a mentalitás, ezt még nem döntöttem el. De kifejezetten jó kedvre derített most.
- Legközelebb kezeskedek róla. - válaszoltam még mielőtt egy újabb szelet pizzát burkoltam volna magamba. Nem is fizikailag merített ki ez az este, inkább mentálisan. Talán Lilit is ez nyomasztotta, de talán volt itt más is, amit lassan fel is hozott. Niel viselkedése meglepően érdekesen ütött ki.
- Igazából csak Romy kérése miatt hoztam vissza őket. Annyira nem érdekel, hogy mit csinálnak egymással. - nem felvigyázó voltam és ők sem szertelen kamaszok, gyerekek meg végképp sem. Így egy egyszerű vállrándítással letudtam. Lili vonásain inkább próbáltam kiigazodni. Valamit nem mondott el. Vagyis csak pár pillanatig, mert ahogy a Nieles témát kezdtük kibontani, máris készségesebben osztotta a véleményét és az észrevételeit. Nem éreztem bűntudatot, amikor rám villantotta a tekintetét.
- Nielnek furcsa álmai voltak. Nekem pedig volt pár lerendezendő tag a saját világomból. Mágusok. Valahogy a kettő összefonódott, csak le akartam rendezni őket anélkül, hogy titeket belerángattalak volna ebbe. Nem azért, mert nem bíznék a képességeitekben és a segítségetekben, hanem mert nem akarom, hogy bármi rossz megkörnyékezzen onnét titeket.

- Én teljesen lemaradtam mindenről, Milessal még megvan a bolt, aztán az az Alvers fickó és az áramszünet. De addigra már szerintem elszabadult a pokol, nem? - már a jó ég tudja, hogy mi mi után következett, annyiban voltam csak biztos, hogy most már a tervek szerint alakul az este. Lilit figyeltem, eszembe jutot, hogy még nekem is eléggé festékes az arcom. Le is töröltem egy kis réteget grimaszolva.
- Akkor fent. Öltözz fel, kelleni fog. - bólintottam a megjegyzésére. Valahol megnyugtatott, hogy jobban érzi magát.
Miután meggyőződtem róla, hogy a nappaliban minden rendben van, és a többiek már összeszedték magukat az elharapózott állapotokból, végre fellélegeztem. Niel és Laze is sokkal jobban voltak, és a társaság újra a megszokott jókedvében volt - vagy csak mindenki rohadt fáradtra zsibbadt. Az este kaotikusan indult, de mostanra minden a helyére került.
Odamentem az asztalhoz, ahol a pizzák sorakoztak, és gondolkodás nélkül magamhoz vettem egy egész dobozt. A forró, ínycsiklandó illat körülölelt, és éreztem, hogy a gyomrom megkordul. Egy szelet már nem lenne elég – úgy döntöttem, hogy inkább az egész dobozt viszem magammal.
Lassan felindultam az emeletre, távol a zajos társaságtól. Ahogy felértem, egyenesen a fürdőszobába mentem. A tükörbe nézve megláttam az arcomat, amelyet még mindig elkenődött festék borított. A halloween bulira való készülődés és az események közepette teljesen megfeledkeztem róla, hogy lemossam. Romy mennyit dolgozott vele, aztán itthon sincs. Tényleg nincs ma gyeplő.
Megnyitottam a csapot, és hideg vizet engedtem a tenyerembe. Lassan kezdtem lemosni a festéket az arcomról, amely már amúgy is elkenődött és foltos volt. A víz hűsítő hatása megnyugtatott, és ahogy a festék lefolyt az arcomról, egyre tisztábbnak és frissebbnek éreztem magam.
Miután megszárítottam az arcom, a doboz pizzával a kezemben elindultam felfelé, egyenesen a tetőre. Az éjszaka csendje körülölelt, és ahogy kinyitottam az ajtót, egy pillanatra megálltam a ház falán, hogy élvezzem a kilátást. A csillagos égbolt végtelennek tűnt, és a város távoli fényei alattam szinte álomszerűen ragyogtak.
Leültem a tetőre helyezett pokrócra Lili mellé, a doboz pizzát az ölembe helyeztem, és lassan kinyitottam. Az első szeletet kivéve beleharaptam, és élveztem a nyugalmat, amit a csillagos ég alatt találtam. Az éjszaka hűvös szellője simogatta az arcomat, és minden harapással egyre jobban ellazultam.
- Te tényleg mindenre gondolsz. - biccentettem a pokróc felé, nekem ez eszembe sem jutott. Lili felé emeltem a dobozt, ha még kérne vegyen nyugodtan. Ez volt az a pillanat, amire igazán szükségem volt. A város zaja tompán hallatszott fel ide, és a béke, amit itt visszakaphattunk New York zajos pörgéséhez képest, felbecsülhetetlen volt. Az elmúlt órák feszültsége lassan elillant, és csak az éjszaka nyugalma maradt.
- Igazából csak nehéz volt tartani magam ahhoz, hogy mindenki jól vegye Romy kérését. Nekem nincs hat kezem, hogy összefogjak mindenkit. De egy ponton megfordult a fejemben, hogy mindenkit oda szíjazok hálóval ahol épp van. - igen, ezen még volt mit finomítani. De annyira nem volt talán necces.
- Ők... nem akartam tudni, szóval inkább csak szóltam nekik, hogy inkább józanul kövessenek el megbánnivalót. - nem akartam túl sokat mondani, nem is érdekelt. Nem ismertem annyira őket csak tudtam, hogy a lány tart tőlem, David pedig mindenkivel passzív-agresszív viselkedést folytat. Vagy inkább az közöny?
- Nielen nem tudok kiigazodni, mi baja volt? Te jól vagy?