Chatbox
» Museum hide and seek - Lacey & Bo-Wei
by Fu Bo-Wei Tegnap 15:01-kor
» Rain announces lightning
by Shu Kyoko Tegnap 8:17-kor
» Előzmények
by Danny Ketch Csüt. 19 Szept. 2024 - 19:11
» Throwback thursday
by Peter Parker Szer. 18 Szept. 2024 - 22:29
» Teenage disaster
by Aurora Knightley Szer. 18 Szept. 2024 - 21:47
» Egy utolsó fejezet
by Danny Ketch Szer. 18 Szept. 2024 - 21:18
» two disasters
by Volstagg Szer. 18 Szept. 2024 - 20:35
by Fu Bo-Wei Tegnap 15:01-kor
» Rain announces lightning
by Shu Kyoko Tegnap 8:17-kor
» Előzmények
by Danny Ketch Csüt. 19 Szept. 2024 - 19:11
» Throwback thursday
by Peter Parker Szer. 18 Szept. 2024 - 22:29
» Teenage disaster
by Aurora Knightley Szer. 18 Szept. 2024 - 21:47
» Egy utolsó fejezet
by Danny Ketch Szer. 18 Szept. 2024 - 21:18
» two disasters
by Volstagg Szer. 18 Szept. 2024 - 20:35
Marvel: Madness Returns :: "This story has been yours all along. You just didn't know it." :: Titkos invázió :: Amerika
Re: Miles Away
• doing bad for good reasons •
Hamar befejezem a bámészkodást. Az a megtorpanás rövid ideig tartott, gyorsan megindult a forgalom. A kamionok szép komótosan haladnak, aztán lefordulnak az áruházpark felé vezető úton. Oda aztán mindig kell valamit vinni, az biztos. Megyek tovább nyugodtan és szemmel tartom a mögöttem sorakozó kocsikat is. Van egy-kettő, aki beelőz, még épp szabályosan.
Aztán észreveszem azt a taxit, aminek lenne lehetősége elém vágni, de nem teszi. Pedig az ilyen sofőrök mindig rohannak és fittyet hánynak az előírásokra. Mindent a minél gyorsabb útért - és a nagy jattért. A kanyarban látom, hogy mögötte egy fehér kocsi szintén tartja a tempót. Az még nem gyanús. De egész sokáig követnek, és egyetlen előzési lehetőséget sem használnak ki, sőt az én sebességemhez igazodnak. Ez már érdekes. Mielőtt le tudnék kanyarodni, kezdenek színt vallani. Felhúzom az ablakot, biztonságosabb lesz.
Nem fogom hagyni, hogy leszorítsanak. Ha vadulnak, hát én is megrántom a kormányt és megpróbálok az autóm oldalával erőből nekikoccanni a másiknak. Ez még nem életveszély. Amikor az egyik kocsiból lövést adnak le, nincs elég időm reagálni. Berobban az ablaküvegem és érzem a bal vállamon a találatot, meg pár szilánkot, ami a nyakamba vágódik. Revansra sincs lehetőségem, mert egyszerűen nem bírok mozdulni. A kormány úgy forog, ahogy akar, a gázpedálról lassan elmarad a nyomás, de a féket se bírom taposni. És lőni se vagyok képes. Van egy sejtésem, hogy kik ezek és hogy tőlem mit akarhatnak. Energiára lenne szükségem, de perpillanat sehonnan sem tudok meríteni.
Inkább együttműködöm, minthogy a halálba hajszoljanak. Élve kellek nekik, ezért lőttek bénítóval. Előrebukok a kormányra, így jelzem, hogy részemről véget ért a hajsza. Magamban számolok, hogy mennyi idő telik el. Hátha észreveszem majd, hogy gyengül a szer hatása. Torkomban dobog a szívem, de tudom, hogy ezt is meg fogom oldani. Láttam a jövőmet. Nem itt ér véget.
_________________
Time is passing us by. What a beautiful moment.
If we took it away, we could use it on some other day.
THE EQUALIZERIf we took it away, we could use it on some other day.
Re: Miles Away
• doing bad for bad reasons •
the famous mr bishop
A menetszél erőszakosan borzolja a hajamat, amint az autósort kerülve végigszáguldok az úton Bayville felé. Vigyázok rá, hogy ne kövessem le a célszemély irányváltoztatásait. Az útvonal egy része már ismeretes számunkra, tökéletesen értelmetlen lenne tehát magamra vonnom a figyelmét. A lelkemre lett kötve, hogy csak a legvégső esetben avatkozzak bele a tervbe olyan módon, ami a szerepem felfedésével járna. Nem tudom, eddig a pontig mennyi idő lehet hátra, de biztosan nem elég ahhoz, hogy alkalmam legyen elunni magamat a motorom hátán. Amint a forgalom alábbhagy, ezzel együtt pedig ahhoz a szakaszhoz érkezünk, ahonnan az útiterv bizonytalanná válik számunkra, csupán idő kérdése, hogy kiszúrja a két ártalmatlannak tűnő autót – egy jellegtelen fehér furgont és egy mezei taxit – és megpróbálja lerázni őket. Addig nekem sincs más dolgom, mint figyelni és beolvadni. Ezek közül egyik sem esik nehezemre, élvezem, hogy a türelmetlen sofőrök agyára mehetek a gyorsításaimmal és előzéseimmel. Ritkán érzem magamat ennyire felszabadultnak. Megvan az ára annak, hogy egy ilyen törekvő szervezet tagjaihoz sorolhatom magamat, ez az ár azonban sohasem lehet túl sok, sohasem lehet több annál, mint amit kapok cserébe. Hiszen tisztában vagyok vele, hogy csakis a Hydrának köszönhetem az életemet.
Azelőtt elveszett voltam. Valahányszor használtam a képességemet, akarattal vagy anélkül, fizikailag teljesen kimerítette a szervezetemet, csakúgy, mint az idegeimet. Nem volt senki, aki segíthetett volna rajtam (olyan régóta elvesztettem a családomat, hogy már az arcvonásaikat sem tudom felidézni magam előtt), céltalanul tengődtem az őrület és kétségbeesés határán egyensúlyozva. És akkor megjelentek ők. Megtanították, miként válhatok sebezhetetlenné a saját képességemmel szemben, és ennél még sokkal többet: segítettek, hogy közelebb és közelebb kerüljek az adottságom teljes potenciáljának eléréséhez.
Mostanáig csak nagyon kevés alkalommal vezényeltek terepre. Kezdetben úgy gondolták, máshol hasznosabban tudnánk kihasználni az erősségeimet. Ám miután bebizonyítottam, hogy mindkét téren megállom a helyemet, újabb próbatételek következtek. Hogy ez is egy ilyen alkalom, vagy ezúttal valóban a csapat teljes értékű tagjaként vagyok jelen, ebben nem lehetek biztos. Sokszor észlelem úgy, mintha lenne bennük valamiféle bizalmatlanság irányomban. A naiv énem szeretné azt hinni, hogy mindössze a gyors fejlődésem az oka, hiszen saját magamat is meglepem időnként az egyes mérföldkövek elérésekor. Csakhogy sosem volt rám jellemző, hogy a jóhiszemű belső hangomra hallgassak. A gyanakvás és a paranoia sokkal közelebb áll a jellememhez. Márpedig tudom, hogy van valami a háttérben, és rá fogok jönni, bármennyire is szeretnék eltitkolni előttem.
Látva, hogyan csillapodik körülöttem a forgalom, némiképp lassítok az eddig diktált tempómon. Szinte ugyanekkor reccsen fel a fülesem. A „lovasság” tájékoztat róla, hogy ideje akcióba lendülni. Ők akarnak lenni azok, akik beviszik az első ütést a célpont számára.
Lélegzetvisszafojtva figyelem, amint a fehér Ford és a taxi nekilendül, hogy leszorítsák őt az útról, a legújabb bénító lövedékekkel célozva rá, téve mindezt a közelünkben tengődő gyanútlan sofőrök legnagyobb döbbenetére. Csak remélem, hogy lesz elég eszük és alkalmuk messzire kerülni a kibontakozó akciót.
Azelőtt elveszett voltam. Valahányszor használtam a képességemet, akarattal vagy anélkül, fizikailag teljesen kimerítette a szervezetemet, csakúgy, mint az idegeimet. Nem volt senki, aki segíthetett volna rajtam (olyan régóta elvesztettem a családomat, hogy már az arcvonásaikat sem tudom felidézni magam előtt), céltalanul tengődtem az őrület és kétségbeesés határán egyensúlyozva. És akkor megjelentek ők. Megtanították, miként válhatok sebezhetetlenné a saját képességemmel szemben, és ennél még sokkal többet: segítettek, hogy közelebb és közelebb kerüljek az adottságom teljes potenciáljának eléréséhez.
Mostanáig csak nagyon kevés alkalommal vezényeltek terepre. Kezdetben úgy gondolták, máshol hasznosabban tudnánk kihasználni az erősségeimet. Ám miután bebizonyítottam, hogy mindkét téren megállom a helyemet, újabb próbatételek következtek. Hogy ez is egy ilyen alkalom, vagy ezúttal valóban a csapat teljes értékű tagjaként vagyok jelen, ebben nem lehetek biztos. Sokszor észlelem úgy, mintha lenne bennük valamiféle bizalmatlanság irányomban. A naiv énem szeretné azt hinni, hogy mindössze a gyors fejlődésem az oka, hiszen saját magamat is meglepem időnként az egyes mérföldkövek elérésekor. Csakhogy sosem volt rám jellemző, hogy a jóhiszemű belső hangomra hallgassak. A gyanakvás és a paranoia sokkal közelebb áll a jellememhez. Márpedig tudom, hogy van valami a háttérben, és rá fogok jönni, bármennyire is szeretnék eltitkolni előttem.
Látva, hogyan csillapodik körülöttem a forgalom, némiképp lassítok az eddig diktált tempómon. Szinte ugyanekkor reccsen fel a fülesem. A „lovasság” tájékoztat róla, hogy ideje akcióba lendülni. Ők akarnak lenni azok, akik beviszik az első ütést a célpont számára.
Lélegzetvisszafojtva figyelem, amint a fehér Ford és a taxi nekilendül, hogy leszorítsák őt az útról, a legújabb bénító lövedékekkel célozva rá, téve mindezt a közelünkben tengődő gyanútlan sofőrök legnagyobb döbbenetére. Csak remélem, hogy lesz elég eszük és alkalmuk messzire kerülni a kibontakozó akciót.
nice to meet you
Lucas Bishop a Nap Hősének tart
Miles Away
• doing bad for good reasons •
Mióta erre a világra kerültem, nagyon hamar megsokasodtak a feladataim. Ez jó. Többségük halaszthatatlan és egész népcsoportok, vagy akár egy komplett univerzum léte is függhet tőlük. Én pedig élvezem azt, hogy elfoglalt vagyok. Nem is gondolok nyugdíjas évekre. Láttam az öregkoromat és a véget is. Tudom, hová tartok, csak azt a talán harminc vagy hány évet nem ismerem még pontosan, ami oda vezet. Úgyhogy teszem inkább azt, amiről biztosan tudom, hogy fontos. Nyomozok, megmentem a rászorulókat és megvédem azokat, akiket kell. Bayville-ben is van pár szövetségesem, akikkel mindig meg kell beszélnem valamit, a barátaikat pedig szeretném megismerni, de valahogy sose érek rá. Jellemző, hogy a melóra ráérek, a könnyed társalgásra kevésbé. Meglátjuk, ma melyikre kerül sor.
Az útvonal nagyjából adott. A kocsival azt a nyomvonalat követem, amit szoktam. Egy-két elágazásnál térek csak le és közben figyelek, hogy nem követnek-e? Nem szoktak, de ha egyszer fognak, észreveszem. Meghúzgáltam pár oroszlán bajszát. Hydra, orosz maffia és az üzletfeleik. Meg akiknek nem tetszett, hogy Harlem közepén szétrobbantottam egy óriási Őrszem Robotot. A legnagyobb baklövésem, hogy hagytam az alkatrészeit kikerülni a fekete piacra, vagy épp az oroszok markába. Meg fogok találni mindent, megsemmisítem ezeket az utolsó fémszilánkig és aztán nincs több ilyen hiba.
Elég komoly a forgalom. A Xavier Iskolától Bayville határáig elérni szép nagy túra. Onnan már könnyebb lesz. Ezen a szép verőfényes napon érthető, hogy az emberek mennek kirándulni, mindenféle családi, baráti programon vesznek részt. Vagy csak dolgoznak, mert ma is muszáj nekik. Sokkal több fiatal sofőrt is látok. Kiszabadultak az iskolákból, most irány az országút. Jó nekik. Éljenek csak! Az én életem nem így alakult, de másoktól nem sajnálom.
Pár agresszív sofőr is akad, mint az előbbi ferraris, akinek muszáj volt az óriási teherautót a kanyarban megelőzni. Én készen állok arra, hogy kényszermanővert hajtsak végre, ha épp szükség lesz rá. Vagy ha valaki nekiáll emberkedni és idejön egy baseballütővel, pisztollyal, akármivel, azt is lerendezem. A hónom alatt két fegyver pisztolytáskában, a bokámra csatolva egy-egy kés, a mellettem levő sporttáskában pedig még komolyabb cuccok. Ezek nélkül nagyon ritkán indulok el.
Két nagy kamion fordul be az útkereszteződésnél. Lassítok, ahogy kell. Nem rohanok. Se a halálba, se egy balesetbe. Kivárom a soromat, haladok szépen, ahogy lehet és közben szemmel tartom a környéket. Pár olyan pillantást is vetek rá, amivel gyönyörködhetek a zöldövezetben. Különleges. Nálunk nemigen volt ilyen.
_________________
Time is passing us by. What a beautiful moment.
If we took it away, we could use it on some other day.
THE EQUALIZERIf we took it away, we could use it on some other day.
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|