Vállat vonok a kérdésére. Egyrészt nem biztos, hogy tudni akarom a választ, másrészt a mindenkinek szöveg már kifullasztott köröket jelentene. Inkább szó nélkül hagytam a dolgot. Túl kínos lett volna.
Különben is olyan jól szólt a zene és a tegnapi nap minden írmagját ki akartam törölni az emlékezetemből – nem ment ez olyan könnyedén persze – így megint csak önmagamat adva, hoztam a formám.
- Remek példám volt, akitől elleshettem a mozdulatokat. – és még ha a szavaim nem tették volna elég nyilvánvalóvá, hogy rá gondoltam most, akkor egy apró csettintős mutatóujjas Laze-féle fingergunt mutattam mindkét kezemmel felé.
A kis produkcióm és a hirtelen felém fordulása között el kellett telnie két pislogásnak, hogy értelmezni is tudjam mi történt, de ő úgy látszik hamarabb reagált erre, mint én. Háh helyen van az esze, ebből is látszik, lenyűgöző.
- Tökéletes lesz így. Köszönöm. – pillantok a serpenyőre, majd rá, most már elég kínos lenne tényleg odalépni hozzá és a kávé mellé odaadni neki azt a köszönöm puszit, szóval a szándékot szépen visszatartom. Remélem emlékszik még arra, hogy bocsánatot kértem tőle az éjszaka és tényleg az ég világon semmi bajom nincs vele. Most sem azért menekülök a kávémhoz, mert utálnám őt.
- Igaz, ma nem hiszem, hogy újra beakarnék öltözni jégfiúnak. – amennyit szenvedtem azzal, hogy kimossam a hajamból a hajsprayt valószínűleg nem fogok még egyszer Laceynek könyörögni segítsen ki egy icipicit.
Én is helyet foglalok az asztalnál. Hagyom persze, hogy előbb ő vegyen annyit amennyit szeretne, türelmes vagyok a kezdeti üres a hűtő hisztit leszámítva, mintha nyoma se lett volna annak a reakciómnak igen. Kávéhoz jutottam, az a különbség.
- Tényleg? Van egy hosszú listám, amit már régóta megakarok nézni, de sosem kerítettem rá időt! Elvileg van pár jó, amiről meg se mondod, hogy nem gyerekeknek szól. Tök vagány a trailerük, jobban megéri, mint a filmek… - és ha nem hagyott volna ott egy nagy rakás rántottát nekem, akkor valószínűleg annyira őszinte lett volna hozzá, hogy azt észre sem veszem és kimondom, amit ritkán mondok ki hangosan.
- Nem mondod, hogy te ilyen kicsi étkű vagy. A nem randinkon azért ennél többet ettél és akkor is éhes voltál, biztosan most is. Vegyél még nyugodtan. – ha kell noszogatom, nem kell szégyenlősködnie, pont most. Akárhogy döntött elvettem az én részemet és hasonló jó kívánsággal nekiláttam a sajátomnak is.
- Tökéletesen pupis lett. – nevetem el a végét, mert nem számítottam arra, hogy ez a szó ennyire megtetszik neki, még használni is fogja.

-Szívfájdalmat? Miért kinek okoztál olyat?-És most nem az exeire gondolok, hanem az itt lakókra. Bár tény azt sem tudom, hogy miért szakítottak, vagy hány barátnője volt, de ez nem is lényeges. Igyekszem figyelni a rántottára és úgy csinálni, ahogyan azt kérte. Bár nem látom, hogy púposodna, de gondolom ha nem égetem oda, akkor csak jó lehet. Bár szerintem kissé száraz lesz így, de ő tudja hogyan szereti.
A szemem sarkából látom, hogy beáll valami fura pózba, így felé pillantok, majd vigyorogva figyelem ahogy elkezd gitározni, majd dobolni.
-Te aztán tehetséges egy dobos vagy!-Szélesedik ki a mosolyom, majd vissza is térek a rántottához. Azt hiszem most már tényleg jó lesz neki. Éppen vissza is fordulnék hozzá, hogy azért megkérdezzem a véleményét róla, mikor ledöbbenek, hogy milyen közel van hozzám. Nem számítottam erre.
-Öhm… Csak kérdezni akartam, hogy így jó lesz?-Egyet hátrébb is lépek. Ha úgy véli jó lesz így neki, akkor le is veszem a serpenyőt a tűzhelyről és az asztal közepére teszem, majd megízesítem én is a kávémat, amibe bele is kortyolok. Kell az energia. Bár ilyen jól tényleg nagyon rég aludtam.
-Szerintem most egy ideig hanyagolni kellene az ilyen estéket. Előbb heverjük ki a tegnapit.-Meg nem gondolom, hogy pont az én invitálásomra jönnének. Azért mégis csak valamennyire kívülálló vagyok itt. Vagy csak én nem tudom teljesen az otthonomnak nevezni ezt a házat.
Leülök az asztalhoz a bögrémmel, majd lehet bunkó vagyok, de előbb magamnak szedek, hogy lássa mekkora adag marad meg neki Nem kell sajnálni, vagy a dupláját hagytam meg a számára.
-Animációkat? Azt hiszem láttam egyet otthon. Aranyos volt. Szóval persze, akár olyanokat is nézhetünk. De aztán, ha egyszer haza jutok át jöhetnél te is és én is megmutatok olyan filmeket, amiket itt nem ismertek.-Oké itt több filmet láttam már, de azért tudnék mondani párat, ami lehet neki is tetszene.
-Jó étvágyat és remélem elég pupis lett.-Mosolyodom el ismét, majd neki is látok a reggeli ebédünknek.

Kiskutya szemekkel nézek rá, amikor visszakérdez a pupis rántottára. Gyerekkoromban én neveztem el így, azóta se javítottam ki magam, még ha azóta eltelt egy kis idő.
- Milyen azon kívül? Hát… csak egy kicsit tovább tartod a láng alatt, nem olyan nehéz elérni a pupis állagot. – nyugtatom meg őt, hogy elrontani semmiképpen sem fogja a reggelinket.
- Igaz, még nem okoztam elég szívfájdalmat neked, hogy ez változzon. – nem is áll szándékomban, de ezt nem teszem hozzá. A jó hangulat érdekében be is kapcsolom a rádiót, amin egyből megszólalt a Romy által hallgatott Elvis dal, amit én merő egyszerűséggel át is kapcsoltam a Rock FM-re, ahhoz nem ittam eleget, hogy Elvist kicsúfolóan színészkedjek itt Gwennek és… na mindegy. A Rock FM-en viszont már sokkal inkább az én zeném szólt, mondanám, hogy a kávéfőzőnk is becsatlakozott a dobok és a gitár basszusába, de nem. Viszont én! Megfogtam a két kávéskiskanalat, amit a cukorhoz szántam meg amúgy is és elkezdtem Billie Joe Armstrongot majd Tré Cool dobolását is utánozni. De nem akárhogyan! Nem én! Először kivártam, felvettem a megfelelő pozíciót, kis terpesz, dobolásra vagy gitározásra készülő kezek, még nem lehetett eldönteni, eddig úgy nézett ki a mímelés, mint aki fűnyírót készül tologatni az udvaron, de amikor a dobok a tetőfokon voltak, akkor felszöktem és vad léggitározásba kezdtem, meg utána dobolásba a falon, persze nem érintettem hozzá a falhoz a kávéskanalakat, még használni kell őket. Sietve a spájz ajtaját is kinyitottam, hogy majd a ritmusra be is lökhessem a lábammal, mint valami lázadó rosszcsont. Közben a kávéról sem feledkeztem meg, amikor az egyik poharat elvettem már csak a fejemet ráztam a ritmusra, hogy ki ne löttyintsem ide, mert vége az élemnek akkor, ha kárba megy Gwen kávéja. Előbb az övét készítettem el. Majd a következőt tettem a kávéfőző alá és megnyomtam a hosszú kávé gombját. Amíg még tartott a zene bele is éltem magam, olyannyira, hogy látva szépen elkészül a rántottával még köszönöm szépen puszit is nyomtam volna az arcára, ha nem lep meg és néz velem szembe. A Green Day American Idiotja után Rob Zombie Dead City Radio and blablablája következett. Na ez is tetszett, már el is kezdtem ritmusra mozgatni rá a fejem, de kicsit odébb húzódtam azért, mintha a zene miatt lenne csak, meg amúgy se akartam a hajam az ételbe rázni. Inkább gyorsan megnyomtam a kikapcsolás gombot a kávéfőzőn és elvettem a saját kávémat.
- Ha közösségi esteket szeretnél, írd ki nyugodtan a hűtőre, hátha vevők lesznek rá a többiek. Tedd hozzá, hogy Laze mentes, én meg majd véletlenül „belecsöppennek” az estétekbe. – kacsintok, miközben a kávémba tett cukrot igyekszem elkavargatni. Muszáj beleinnom, legalább csak egy kortyot, utána már könnyű szerrel fogok előkészülni a reggelihez, tányérokat vettem elő. Letettem a kávét az egyik mellé, villát készítettem elő.
- De szívesen nézek meg veled filmeket és sorozatokat, van még mit bepótolnom, a Netflix, Syfy, Apple, Hulu és társai nyomják a képembe az újdonságokat csak idegrendszer és idő kell hozzá, hogy azokat megnézd. Vannak animációsfilmek is, amik érdekelnek, te szereted azokat? Nem baj, ha nem, majd kiderítjük! – vigyorgok, látványosan bízva abban, hogy ő nem az a típus, aki fogja a fejét, hogy jaj az animációsfilm az rajzfilm és milyen gyerekes az már.

Spoiler:

Megértem, hogy miért kapja fel a vizet, de sajnos a jelenlegi helyzeten ez nem segít, nah meg nem rég ébredtünk meg. Még korai idegeskedni ilyen dolgokon. Csak kérdés, hogy hogyan is lehetne megakadályozni, hogy máskor is előforduljon ez. A szabályaink megvannak már, de mégis van, aki megszegi azokat. Jó lenne kideríteni azt, hogy ki is az a Csenőmanó. Akkor el lehetne vele beszélgetni. Nincs azzal baj, ha megeszi, de akkor pótolja is.
-Pupis rántotta?-Pislogok rá értetlenkedve.
-Az mégis milyen? Mármint oké ne legyen taknyos, de azon kívül?-Mitől lehet púpos egy rántotta? Alaposan átnézem a hűtőt, hogy marat e még valami, amit bele tehetünk a reggelibe. Egy kicsit ráncos paprika, egy paradicsom… És biztos lesz valahol hagyma is….
-Miért ne csinálnám?-Ha már magamnak készítek, akkor már mindegy, hogy hány tojásból csinálom nem? Ő addig is a kávéval foglalkozik, ami jelenleg kelleni is fog. Ennyit rég nem aludtam. Tény későn is nyomott el az álom, de akkor is igen korán ki szokott dobni az ágy. Most meg… Ha a Nap nem sütött volna a szemembe, akkor szerintem még most is aludnánk… Csak a legbizarabb az volt ahogyan aludtunk. Nem is tudom mikor kerültünk ilyen közel egymáshoz…
No de mindegy is. Inkább a rántottára kell koncentrálnom. Előbb a hagymát vágom fel apró kockákra, hogy amíg minden mással foglalkozom az tudjon kicsit pirulni. Persze miközben felkockáztam elkezdtem könnyezni. Hogy én mennyire utálok hagymát vágni… Pedig közben annyira finom tudd lenni az ételben.
-Nincs az az isten, aki rávenne arra, hogy én azt újra nézem. Bealvásra pont jó volt szóval ha legközelebb nem tudok elaludni majd folytatom, de hogy erre pazaroljam az időmet… Biztos vannak azért ennél jobb filmek, vagy sorozatok.-Most még a nagy boci szemei sem tudnának meggyőzni arról, hogy nekem azt a sorozatot végig kell néznem.
-Milyen rég is volt az a gimi. Néha vissza vágyódom oda.-Még mielőtt megcsípett volna az a pók. Minden annyival egyszerűbb volt…
-Rövid sok tejjel.-Nem szeretem a sima kávét, nekem túl keserű.
-Amúgy be lehetne vezetni havi szinten egy közös mozizást. Bár nem tudom, hogy a többieknek tetszene az ötlet, de ha ők nem is lennének benne akkor mi bevezethetnénk. Aztán maximum aki akar csatlakozhat.-Ki lehet írni a hűtőre, hogy filmezés ekkor és ekkor. Aztán vagy jönnek vagy sem. De legalább mi jót szórakozunk.
-Nah mindjárt kész is van.-Ha nem volt semmi speciális kérése, akkor a talált zöldségeken kívül mást nem igen raktam bele a rántottába, természetesen a fűszereken kívül.

Próbálom kitörölni az álmosságot a jobb szememből és eltakarni a szám, miközben ásítás tör fel. Pedig most keltem fel bakker. Legyintek is a kiakadásán. Ugyan nem tesz semmit. Miért is kér bocsánatot?
- Nyugi Gwen. Nem nagy ügy. Én a bizalom jelének vettem. – ezért is beszéltem róla, olyan könnyedén. Legalábbis igyekeztem.
- Kiderül. – sóhajtok végül.
Odalent persze a bélpoklosok hűtője fogad, ami nem kecsegtet túl sok jóval, csak azzal a vigyorgó jellel. Kiég az agyam is ettől. Még nem ittam meg a reggeli kávét, hogy kedves legyek az ételhiány láttán. Tudjátok, vannak, akik tele pakolják a hűtőt mindenféle földi jóval, gondolnak két órával későbbre is és vannak a fosztogatók, akik áthúzzák a telepakolósok számításait. Az a jó ebben, hogy a szerepek szoktak cserélődni is. Csak ne reggel érne engem a telepakolósok csüggedése és agyvérzés közeli élménye.
Gwen nyugodtságára felkaphatnám a fejem, de az én agyamban már zöldség-gyümölcs háborúk folytak, miként lehetne megtréfálni őket vagy egy kis borsót törni az orruk alá. Elvettem Gwentől a poharat és ittam is a hidegvízből. Nagyon kellett ez már.
- Köszi Gwen. – adom vissza a poharat neki és azzal Sir Lancelothoz lépek a kávéfőzőnkhöz. Nem én adtam ezt a nevet neki, Romy szerint így hívják, szóval nekünk is így KELLene hivatkoznunk a kávéfőzőre. Áh dehogy!
- Jó lesz. Mehet bele paprika, sajt, ha még van és egy kis fűszer csak, ételízesítő. Én a pupis rántottát szeretem, nem a félig megsültet. – nézek rá kiskutya szemekkel és remélem, hogy ő is átsütve szereti, tocsogós részek nélkül és megérti a kisgyerekkoromban elnevezett, de azóta se megváltoztatott pupis rántotta fogalmát. Ez pontosan olyan, mint amikor az anyai nagyszüleimet kicsi tatátnak és kicsi mamának kezdtem el nevezni, apaiakat meg a nevükön neveztem egyszerűen. Őket nem kedveltem annyira, kicsit zárkózottabbak voltak és távolabb laktak tőlünk. Azt csak később tudtam meg, hogy haragszanak apára és nem tudnak mit kezdeni az érzéssel, ezért inkább elköltöztek még az én születésem előtt.
- Lehet. – törődők végül bele Gwen megjegyzésébe, hogy talán tényleg ez történik éppen. Végül is korán reggel kell a nagybevásárlásókat elkezdeni, mert akkor kerül ki minden frissen, nem tapogatták annyian meg az árut se. Mondjuk a felvágottal más a helyzet, főleg, ha előre becsomagoltat vesz az ember.
- Tényleg elkészítenéd? Nekem is? – jó persze, eddigre leeshetett volna, hogy ja tényleg megtudja oldani közösbe a rántottát és el lehet osztani felesbe, csak ez meglepett, annyira, hogy elveszítettem a logikusságot is az agyamból teljesen. (Mikor volt ott logikusság? Istenem, soha Laze! by Morf)
- Ugye elkezdtek járni a sráccal és én annyi nyálasságot, mint abban a két-három percben volt, életemben nem követtem el. Mármint én is voltam középsulis, de bakker nem voltam a barátnőm szájára ragadva minden szünetben. Az ázsiai csaj mégis akar menni a bálra. De többet nem spoilerezek, megnézhetjük újra, csak huszonöt percet rabol el az életedből, nem többet, nem kevesebbet. – bár, ha leszámítjuk a stáblistát akkor még annyit se fog elrabolni.
Feltöltöttem kávészemekkel a kávéfőzőnket, mármint volt benne, de jobb, ha a következő kávézónak nem kell majd ezzel foglalkoznia. Vizet is töltöttem a víztartájba, kiürítettem a kávézaccos kis dobozkáját. Nem volt túlságosan tele, de ha három kávé lemegy, már panaszkodik, hogy tele van és ki kell üríteni, a kávézacc elrázogatása pedig mit sem segít, mert a következő kávénál úgyis sírna újra, hogy ő tele van, ne szórakozzunk már vele. Hát nem is fogok. Inkább kiöntöm a kávézaccos szemetesünkbe, amibe csak kávézacc kerül, semmi más.
- Rövid, sima vagy hosszú kávé legyen? – nyilván nem ez van a kijelzőre írva, de én most egyszerűsítettem a rend kedvéért, minthogy a kávéfajták rövidségével és hosszúságával összezavarjam szegényt. Főleg, ha double espressozok itt neki meg, meg amivel még Sir Lancelot kecsegteti a kávérajongókat Bayvilleben.

Meglepetten pislogok rá. Oké azt sejtettem, hogy az itteni csajokkal nem kezd ki. Vagy legalább is úgy tapasztaltam, hogy erre odafigyel. De azért arra nem igen vagyok kíváncsi, hogy hány „idegen” ágyban ébredt már az évek során. El tudom képzelni, hogy nagy nőcsábász a nagy dumájával Biztos az egyetemen is sok lány khm ismerőse van.
-Megértelek… Én meg ahhoz, hogy valaki mellett…-Nah igen nekem viszont nem sok tapasztalatom van ebben, sőt. Őszintén szólva nincs tapasztalatom benne. Egyszer voltam szerelmes, vagyis azt hittem, hogy az vagyok, de akkor még naaaagyon fiatal voltam.
-Oh felejtsd el a tegnapit. Minden megoldódott. Senkinek sem esett baja. Niel szeritem a te koktélod nélkül is kiütötte volna magát.-Rántom meg a vállam. Nincs azzal semmi baj, ha az ember néha elengedi magát. Nem is értettem miért csináltak belőle akkora ügyet. De lényegtelen is. Megtörtént, túl vagyunk rajta, felesleges már ezen rágódni.
Ahogy elmondja, hogy a vállán pihentettem a fejem kikerekednek a szemeim és kissé rémültem pislogok rá.
-Hogy mi? A válladat használtam párnának? Basszus! Ne haragudj!-Nah ez tényleg tök ciki. Jobb lett volna nem tudni erről. Ah baszki!...
-Szerintem kellett volna maradnia, de gondolom a többiek már felették a maradékot. Vagy legalább is remélem, hogy nem veszett kárba.-De én most nem is bírnék pizzát enni. Nem is tudom megérteni azokat, akik reggelire pizzát esznek. Oké már ebéd idő van, de nekem akkor is reggeli idő, hisz csak most keltünk fel. A gyomrom nincs felkészülve nehezebb ételekre.
-Öhm őszintén nem igazán kívánom azt. Akkor inkább már egy melegszendvics, vagy rántotta.-Amíg ő a hűtőhöz sétál én a konyhaszekrényből elő veszek két poharat és az egyikbe töltök magamnak friss vizet, mert úgy érzem, hogy teljesen ki vagyok száradva.
Ahogy a pultra csak összerezzenek. Mégis mi a franc történt? Értetlenkedve pislogok rá és hallgatom a kirohanását. Öhm miről maradtam le? Az előbb még teljesen jó kedve volt. Lehet megjött neki?... Ilyennek sem láttam még. Persze megértem, hogy miért kapta fel a vizet, de azért nincs még világ vége.
-Oké nincs semmi baj Laze. Megoldjuk. Biztos hagytak valamit nekünk is. Tessék!-Odaadom a poharamat, ami még félig tele van. Neki is biztosan jót fog esni egy ksi hideg víz.
-Nah nézzük mit hagytak nekünk.-Azzal én is bekukucskálok a hűtőbe. Hát tényleg nincs sok minden benne, de találok pár tojást, az alsó fiókban még paradicsom is van. Tökéletes.
-Jó lesz a paradicsomos rántotta? Sajnos sonka vagy ilyenek nincs…-Azzal mégis csak finomabb lenne, de örüljünk annak, hogy egyáltalán van mit ennünk nem?
-Lehet amúgy az, aki ott hagyta azt a cetlit elment bevásárolni…-Persze megvan a hűtőszekrény használatának a szabálya is és illene tiszteletben tartani mások cuccait. Persze én is van, hogy veszek magamnak valamit és vagy megeszi más, vagy a csenőmanók viszik el. Bosszantani tud nagyon is, de azért még nem borultam ki így miatta.
-A kávé jó ötlet. Addig én összedobom a rántottát.-És azzal elő is veszem a serpenyőt, amit felteszek a tűzre, egy kis olajd, majd először a paradicsommal kezdek el foglalkozni.
-Nah és amúgy történt valami izgalmas a sorozatban, vagy ugyanúgy szenvedtek tovább a csajok?-

Jó volt azt hallani, hogy megedződött a srácok között. Tudtam, hogy erős lány ő és nem fogja hagyni magát. Ezt már akkor megmondtam neki, amikor elmentünk hárman plázázni és végül kettesben maradtunk.
El kellett volna mondanom neki, hogy a srácok alatt most kivételesen nem csak a bayvillei lakókra gondoltam, de most már mindegy. Hogy a lányoknak milyen lányos elfoglaltságaik voltak, arról nem kérdeztem őket, nekem is megvolt az én dolgom, nekik is. Nem ütöttem túlságosan bele magam a dolgaikba, kivéve akkor, ha megkértek rá. Kell ez vagy az. Fuvar az egyetemig és vissza, ha éppen ráérek és nekem is akkor van utam oda, amikor nekik. Meg amúgy is, ha kérik beviszem őket. Nekem még igazi papírjaim is vannak hozzá.
Lényegtelen.
Ahogy az is lényegtelen, mennyire lazán kipattanok az ágyból és úgy teszek, mintha nem úgy szeretgettem volna őt, mint egy kis plüsst. Erre nem voltam felkészülve.
- Oh oké, bocsi csak... Nem szoktam hozzá, hogy Bayvilleben más ágyában ébredek. – nem mintha más ágyában szoktam volna ébredni mostanában, na mindegy ezt nem taglalom most.
Inkább mentem a menthetőt, sikertelenül gondolom. Ebből nincs szép kiút.
- Remélem! Azt is remélem, hogy nem kerestek a szobámban lebaszni a történtek miatt. – nem szoktam bezárkózni, meg szerintem a Bayvilleben senki sem, de ugye minek, nincsenek erőszaktevők a falón belül.
Próbálom szépen lassan össze is szedni magam, gondolkodás nélkül nyitok ajtót, jobb lesz úgy, ha úgy kezelem a dolgot, mint ahogy a többi kínos dolgot is szoktam. Egyszerűen, lazán. Nem zavartatva magam. Csak ügyesen, ez menni fog!
- Rendben, én se először a kávéval akartam kezdeni nyugi. Késő reggeli mellé tökéletes lesz. – bár már mindjárt ebéd volt. Csodálatos bakker!
Kinyitom az ajtót és kiengedem szépen magunkat innen. Körbe se nézek, hogy lát-e vagy hall-e valaki. Tuti hall. Lili itt van a másik szobában. Ezt szépen megcsináltam. Vagyis most nem tudom megmondani, hogy itt van-e, de tuti rám fogja kenni, hogy nem tudott aludni valami tinisorozat miatt, ami Gwennél ment.
- Tovább, mint te, de nem sokkal. Egy részt megnéztem egyedül mire rájöttem, hogy bealudtál nem csak a fejed pihenteted a vállamon. – lefele tartva a lépcsőn magyarázom ezt már neki. De aztán leérünk a földszintre és első dolgom a konyha irányába menni. Kell az a kávé és igen, az étel is.
- A pizza teljesen elfogyott, ne is keressem igaz? – érdeklődök Gwentől, abban reménykedve, hogy ő talán jobban emlékszik erre, mint én. Na de sebaj.
- Müzlit szeretnél vagy valami egyebet? – nyitom ki a hűtő ajtaját és nézek bele. Megint egy mosolygós szmájli fogad. Ki a halál ennyire holdkóros bassza meg, hogy vigyorgó szmájlit hagy a hűtőben. Kiveszem a cetlit, felcsapom a konyhapultra a rajzzal lefele.
- A kaja tolvaj ismét lecsapott az éjjel! Nem hiszem el… vagy már reggel, isten tudja. A tegnap még semmi sem fért el a hűtőben. Semmi… - morgok a kifosztott hűtőnek.
- Tudod mit? Termesztek görögdinnyét és csak a héját hagyom itt és ráteszem ezt a cetlit, amit kaptam! – fordulok Gwen felé, miközben kivettem a normális tejet a hűtőből. Csak a kávéhoz először. Lehet, hogy ha átengedem Gwennek a terepet akkor lát valami használhatót is.
- Főzök le kávét, jó? – veszek elő kávéscsészéket, hogyha mégis kérne és szedem elő a kávészemeket.

Kezd egy kissé zavaró lenni a számomra, hogy folyton azt hajtogatja, hogy milyen kedves vagyok. Én nem érzem magam ennyire jónak, mint ahogy ő azt elképzeli.
-Laze nem vagyok én ennyire kedves meg cuki meg miegymás.- Persze mindig megpróbálok segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá. Aztán nyilván nem mindig sikerül, de nem vagyok a kedvesség mintapéldánya. Luna az volt. Ő kedves és cuki is, meg bátor és erős. De én a közelében sem vagyok annak a lánynak.
-De amúgy a srácok mellett elég jól megedződöm. De persze nem kell elvinned. Megértem, hogy néha szükségetek van olyan programra, ahol csak ti fiúk vagytok jelen. Azt hiszem a lányoknál is van ilyen, bár őszintén szólva én nem igazán vagyok alkalmas az olyan beszélgetésekre. De még nem vettem részt itt ilyenben.-Mondjuk azt sem tudom, hogy a Bayville-i lányok szoktak e taratani csajos estéket. De amíg nem rendeződik a helyzet Romyval talán nem is kellene részt vennem az ilyeneken.
…
Igaz kissé fura ez a szituáció főleg azért is, ahogy össze voltunk bújva, vagy nem is tudom minek mondjam azt. De gondolom ez csak egy emberi ösztön, reflex… Fogalmam sincs. Gyerekkorom óta nem aludtam mások mellett. Utoljára is anya mellett. És az nagyon nem most volt. Ezért fura is ez az egész, de nem történt semmi, csak mind a ketten bealudtunk azon a borzalmas filmen. Az csak nem bűn.
-Hé nyugi! Nem történt semmi baj. Csak elaludtunk ennyi.-Rántom meg a vállam. Azért nem vagyok leprás, hogy így ki kelljen pattania az ágyból. Nem rontottam rá, hogy most azonnal takarodjon ki a szobámból.
-Neked is jó reggelt. Vajon a többiek is ilyen sokáig aludtak? Mondjuk nem lepődnék meg a tegnapi után.-Kinézek egy pillanatra az ablakon, majd vissza Lazere, aki már menne is tovább. Nah én ilyen gyorsan nem tudok felébredni, de ahogy kinyitnám a számat, hogy nemet mondjak megkordul a gyomrom.
-Öhm azt hiszem ha kávé nem is, de valami ennivaló jól esne.-Mosolyodom el, majd úgy ahogy vagyok el is indulok vele a konyha felé.
-Meddig bírtad?-Pislogok fel rá még mindig kómás ábrázattal. Nem is merek a tükörbe nézni. A hajam biztos kész szénakazal, de köztük csak nem gáz, ha elengedem magam.

Sunyi kis vigyor kerül az arcomra.
- Ez egy titkos küldetés volt Gwen, amit a többiek nem láthattak előre jönni! – lelkesen sztorizom el neki, hogy miféle ép magyarázat lehet erre a bolondságra, amit mi ketten véghez vittünk. – Mindenképp, ezután tudni fogom, hogy rád számíthatok. Remélem te is tudni fogod, hogy bármi baj van a növények ott lesznek melletted. – kacsintok, szándékosan nem az inda szót használva a képességemre, mert mostanában mással is próbálkozom és az indák bármilyen nyugodt kontextusba is használom, teljesen félreérthetőek. Nem akarom, hogy azt higgye… meg se szólalok inkább ilyen témában.
- Nézőpont kérdése, egy listán tutibiztos, hogy fent volt. – kommenteket szándékosan nem néztem meg róluk, úgyis tudom, hogy más véleménye nem az enyém. Attól amiért X-nek és Y-nak nem tetszik az, amit látott, nekem nem kell egy követ dobálnom velük. Ez így van a legnagyobb rendben.
Gwen reakcióját látva, hogy mi pasik, hogyan reagálnánk egy ilyen tinisorozatra igyekszem halálkomolyarccal végig nézni. Igen, most erre van szüksége. Hogy azt lássa a szemem sem rebben, pedig nagyon röhögnék és sajnos a vállam el is kezd a vissza folytot nevetéstől felemelkedni, majd leereszkedni nagyon gyorsan, míg végül hangot nem adok annak, hogy mennyire viccesnek találtam a reakcióját. Nem tudok komoly lenni. Próbálkozom, de mi történik? Más szemmel látom őt, mintha felvettem volna a Cukifaktorú napszemüvegem a közelében és le se akarnám venni.
- Na, azért… Vannak határok Gwen. De ha szeretnéd, talán egyszer elviszlek a srácok közé. Szigorúan csak akkor, ha megígéred, hogy szólsz, ha nem érzed jól köztünk magad. A srácokkal néha túlzásokba esünk és nem mindig tudjuk hol a határ a vicc és a sértés között. Egy ilyen kedves lányt, mint te nem akarna egyikünk sem megbántani, szándékosan. – tudom, hogy így van. Azt nem szoktam hangoztatni, hogy a srácok között ki mennyire fontos nekem a baráti körömből, mármint lány létére, ők se szokták benyögni, hogy most több lányt szédítenek egyszerre én meg ezzel vagy azzal vigyázzak, mert le van stoppolva triplán vagy duplán is. Nem értem ezeket. De most nem is ez a lényeg.
- Mondj újat Gwen, ezt már tudom! – azt nem tettem hozzá, hogy egyre többször hallom, van, aki teljesen komolyan mondja ezt, van, aki csak tréfálkozva, de egyfajta figyelmeztetésként, hogy akármit is művelek éppen, le kéne állnom. Az más kérdés, hogy nem fogok, akarok, tudok már.
Pörög a sorozat, történnek a sületlenebbnél sületlenebb dolgok és még én hittem azt, hogy a Bayville egy időzített tinidráma, de nem, vagyis nem csak az.
Nem csoda, hogy Gwen bealszik. Az se csoda, hogy nem tudom csak úgy itt hagyni őt. Egy darabig tényleg abban reménykedem, hogy hátat fordít nekem, de nem teszi. Lehet ezért is alszom be. Túl sokáig vártam.
Az álmomra, hogy volt-e egyáltalán nem emlékszem, de az tiszta, teljesen tisztán hallom, hogy Gwen azt mondja: „Laze ébresztő! Át aludtuk az egész délelőttöt.” Basszus!
Úgy hőkölök ki az ágyából, mint akinek most mondták volna meg, hogy jön az ellenség és tűz ütött ki.
- Oh baszki. Ne haragudj! Bealudtam. – hátrálok el az ágytól.
- Jó reggelt máskülönben. Csak ööö. – meg kellett masszíroznom az orrnyergemet, még korán volt nekem, ahhoz, hogy delet mondjak, pedig rendes bayvillei lakók tényleg delelnek most.
Az ajtó kilincsért nyúl a kezem.
- Szeretnél egy kávét? Nekem most jól jönne egy.

Megforgatom a szemeimet a szavaira. Úgy tűnik ő mindenre talál magyarázatot… Csak egy bibi van.
-Igen, de most nem volt ilyen küldetés. Viszont, ha szerveznek ilyen versenyt, hogy mennyi borzalmas filmet vagy képes végig nézni akkor gondolj rám! Megnyerjük ketten!-Bár nem hiszem, hogy vannak ilyenek. Bár a mai világban már mindenből versenyt csinálnak.
-Hát akkor miért nem onnan nézünk meg egyet. Egy toplistán szereplő film csak nem lehet olyan borzalmas. Vagy ez is rajta volt?-Ha nem akor fogalmam sincs, hogy honnan is szedte ezt. Vajon direkt ilyet keresett, hogy elborzassza az egész csapatot? A lányok biztos leharapták volna a fejét e miatt.
-Nah várj… Képesek vagytok ti fiúk összegyűlni és ilyen filmeket vagy sorozatokat nézni? Ha megint tartotok ilyet hívj meg… Oké tudom akkor már nem lesz pasi party… De naaagyon kívácsi vagyok arra, hogy mit műveltek közben, mert sajnos megszületett az a kép a fejemben, hogy párnát szorongatva sírtok, vagy drukkoltok éppen az aktuális főhösnek, hogy összejöjjön a suli menő srácjával.-És igen ez a kép túlságosan is beleégett az agyamba. Be is mutatom közben neki, hogy mire is gondolok, majd csak nevetek egyet.
-Bolond vagy!-Rázom meg a fejem. De ha ennyire ragaszkodik ehhez a sorozathoz… Csak abban reménykedem, hogy tényleg nem fogjuk végig nézni. Annyira azért nem érdekel a dolog.
A harmadik réznél végül sikeresen bealszom és még arra sem ébredek fel, hogy Laze mocorogni kezd, hogy lehajtsa a gépem képernyőjét. Nem ébredek fel éjszaka sem. Mélyen és békésen alszom végig az estét.
A Nap már régóta besüt az ablakomon, mikor mocorogni kezdek, vagyis próbálkoznék, de mintha „falakba ütköznék”. És mi ez az illat? Lassan nyitom ki a szemeimet, de olyan látvány fogad, amit elsőre nem fogok fel, így megint csak becsukom azokat és ismét kinyitom, de ő még mindig ott van.
-Laze!...-Mondom halkan, miközben próbálok kiszabadulni a „fogságból”. Fogalmam sincs, hogy mikor kerültünk ilyen helyzetbe, de kissé kellemetlen ez az egész. Ha sikerül kijutnom az öleléséből megfordulok és felülök az ágy szélén. A kezembe veszem a telefonomat és kissé meglepődöm azon, hogy mennyi már az idő.
-Laze ébrsztő! Át aludtuk az egész délelőttöt.-Ha nem ébredne fel a hangomra hátra fordulok és kicsit megrázom őt, majd felállok és kinyújtoztatom a végtagjaimat.

Pacsira nyújtottam a kezem, amikor azt mondta, hogy nem vagyunk normálisak, amiért végig néztük ezt ketten. Nem tehetek róla. Mindig örülök annak, amikor kiderül, hogy mégse vagyok ezzel egyedül.
Az még inkább viccesebbé válik, amikor azt mondja, hogy ő jól meglett volna enélkül a film nélkül is. Az biztos, hogy én is. De muszáj volt megnéznem, hogy elmondhassam ez tényleg művészi film, csak inkább elrettentő példaként szolgál.
- Persze, elhiszem. Ám ha most lenne valami küldetés, amit teljesíteni kell, mondjuk… Nézd végig a Blackbirdst, akkor mi tuti sikeresen teljesítettük volna. – emlékeztetnem kellene magam, hogy nem egy játékban vagyunk, ahol a sztori úgy halad előre, ha bizonyos küldetéseket véghez viszünk, mert biztos untatnám őt ezzel.
- Hogy őszinte legyek, elég érdekesek vannak fent a toplistán. Nem tudom melyik éri meg, mert van olyan, amit még én sem láttam. A nagy klasszikusok közül is akad ilyen. Valahogy nem fogja meg a fantáziám, na most leüljek és végig nézzem. – mindig elterelem a figyelmem és lekötöm magam mással, ami többről szól, mint egy horrorfilm megnézése. Nem azt mondom, hogy mindig a növényeimmel vagyok el. De olykor igen és ez mindent befolyásol. Mostanában pedig főleg. Hogy elsül valami rosszul? Nézőpont kérdése ez.
- Pppfff alap! Mi fiúk csak a csajok miatt nézzük a tini sorozatokat, cseppet sem azért, mert jót röhögünk rajta, annyira fájdalmasan béna az egész. – grimaszoltam egyet. Talán ennek lett az a köszönete is, hogy jól eltenyerelte az arcom a légköréből. Olyan vicces volt! Nem kommentáltam sokat.
- EZ AZ! – a levegőbe is bokszolhattam volna, vagy bármilyen győztes mozdulatot produkálhattam volna itt, de attól tartottam, hogy a nagy lelkesedésemet nem fogja megbírni az ágya, ezért visszafogtam magam. Tényleg.
Visszaültem a helyemre. Kicsit megtörölgettem a szemeim, hogy éber maradhassak, mert elaludni, akármennyire is szerettem volna, nem voltam álmos. Rezzenéstelen arccal néztem végig az első részt magamban azt kérdezve, hogy ez mégis mi a fészkes fene volt. De látva Gwen éber arcát nem csuktam le a laptopját.
- Én? Lehet. Kevés olyan van, amit nem néznék végig. Még a legunalmasabb se tud elaltatni. Ez benne a legszebb. Na jó, igazából van, amit szenvedve néztem végig, mert túl vontatott volt, de képben akartam lenni a dolgokkal.
Végig ültem a következő részt is. Volt, hogy egy kicsit nyújtózkodnom kellett, mert ez az egyhelyben ülés nem az én asztalom. Jött a harmadik rész, aminél nem tudtam eldönteni, hogy melyik csaj a zavarodottabb, az ázsiai vagy a barátnője és mindez egy srác miatt. Hű bakker. Már el se tudtam dönteni melyik a halott csaj valójában, mert valami nem volt tiszta. Én, ha halott lennék nem így viselkednék. Mondjuk én fiú vagyok. Halálra szívatnám a társaim, ez fix.
Gwen hirtelen közelségét észlelve, azt gondoltam csak egy szimpla baráti gesztus, hogy esetleg ő is annyira unja már, de a fejembe vettem, hogy ezt végig nézem és makacsul kitartok mellette. Muszáj lesz. Nem húzódom el tőle, túl későn realizálom, hogy ő tulajdonképpen bealudt és ha most a sorozat közepénél felébreszteném őt akkor morcos volna és nem tudna visszaaludni. Ezért tényleg nagyon óvatosan amennyire a karom elér – indázni most egyet jelentene azzal, hogy tönkre teszem a szép káláját és azt nem akartam – megpróbáltam lecsukni a laptopját, minimálisan mozogni, vagyis semennyire, mert ha megmozdítottam volna a vállam tuti meglökőm a fejét azt meg nem akartam. Inkább szerencsétlenkedtem egy sort a párnával és vártam a sötétben. Hátha megfordul és akkor betakarhatom, visszasurranhatok a szobámba. De aztán a sötétben én is elaludtam. Franc tudja, hogyan. Pedig azt mantráztam magamban, hogy ébren kell lennem. Bizonyára az ellenkezője sikerült, mert amikor felébredtem olyan védelmezően és birtoklóan öleltem magamhoz Gwent, mintha az életem múlna rajta. Mármint azon, hogy megvédjem őt, nem azon, hogy ölelgessem.

-Ennek feletébb örülök.-Mármint, hogy nem akar belém harapni és megenni a húsomat… Eszembe is jutott egy film erről… Valami pasas, aki ember húst evet… De fogalmam sincs már mi is volt a címe neki. De úgy emlékszem elég népszerű egy film volt.
-És igazuk is lett volna, de mi meg végig nézzük… Azt hiszem nem vagyunk normálisak.-De legalább mi elmondhatjuk, hogy becsületesen végig néztük és nem… A végére sem lett jobb. Ez egy nagyon rossz film, amit nem értek, hogy hogyan adhattak ki. Mikor megnézték a rendezők, a színészek büszkék voltak a munkájukra? Azt hitték, hogy ezzel befutnak? Mert ha igen, akkor ott a fejben naaagyon sok probléma lehet.
-Hát biztosan van valaki, akinek bejön ez a film, de én tudtam volna élni nélküle…-De nem őt akarom okolni vagy ilyenek. Nem ő tehet róla, hogy ez ennyire rossz volt. Eszek is egy adag gumicukrot, majd feltápászkodom az ágyról, hogy a pohár vizemet elvegyem az asztalomról és az éjjeli szekrényemhez rakjam.
Ahogy elkezd mesélni az újabb csodáról felszökik a szemöldököm. Most tényleg? Az elmondásai alapján ez sem tűnik éppen egy remek alkotásnak… És ebből még több részt is csináltak. Remek.
-Nincsen valami jó film? Amin nem akad ki az ember, de méltó a horror film címre?-Kérdezem tőle miközben visszamászom a helyemre. Ahogy a képernyőre nézek elfintorodom. Most tényleg tini sorozatot akar velem nézetni?
-Legalább azt mond, hogy a csajok miatt érdekel ez téged. Az nem is néz ki olyan rosszul.-Mutatok az egyik lányra, bár tény én nem a lányokért rajongok, de attól még elismerem, ha valaki szép.
-Bah oké… Legyen…-Adom be a derekam miközben eltolom a pofáját az arcomból. Megforgatom a szemeimet, majd kényelmesen elhelyezkedem és várom, hogy elindítsa a sorozatát.
Micsoda tini tragédiák… Persze az a híres végzős év… Komolyan ez a legnagyobb problémájuk? Hmm az a pasi nem is néz ki olyan rosszul benne. Jó az ízlése a csajnak, bár elég vézna…
-Te szereted az ilyeneket?-Pislogok értetlenkedve Laze felé.. De aztán olyan dolog történik, ami miatt az ember elkezdi megnézni a következő részt is, mert felizgatták a folytatás miatt. Nah megint valami borzalom, ami képes a képernyő elé ragasztani az embert. Ezek nem is ostobák, hanem zsenik!
A második résznél még úgy érzem, hogy nem vagyok álmos, de a vége felé már egyre gyakrabban kezdek el ásítani… Aztán elkezdődik a harmadik rész is. Egy pillanatra Lazre pillantok, hogy megbizonyosodjam arról, hogy ő ezt tényleg nézi e… És igen… Biztos vagyok benne, hogy az ázsiai csaj miatt…
Aztán szép lassan elsötétül a kép és elmerülök az álmok világában. Egy ideig a testem tartja is a pózt, amiben elhelyezkedtem korábban, de végül a fejem megbillen Laze felé, és annak vállán pihen meg.

Nagy hitetlenkedő szemekkel néztem rá, amikor azt mondja, hogy nem ivott belőle, miután rá förmedtem. Ráförmedtem volna? Uh basszus, ha az lett volna a ráförmedés akkor milyen, ha tényleg rászóltam volna, mint egy óvóbácsi vagy tanárbácsi! Professzornak nem vagyok elég professzoros maradjunk annyiban.
- Oh, bocsi. Nem akartam, hogy úgy érezz. – most már persze mindegy, mert elszúrtam. De jobb is, ha nem tudja, hogy milyen íze lett volna az alkoholosnak, a mentes is finom volt. Megkóstoltam, amikor mindenki más nem látta. Nem akartam, hogy kiöntsék. Most a simának semmi baja se lett volna. Vagyis de van egy kicsi, de annak az volt az egyetlen hibája, hogy nem rontottam el alkohollal.
- Ne aggódj, nincsenek ilyen késztetéseim. – nyugtatom meg, én inkább voltam hízelgő, mint ratlingféle harapós dög. Nem is látom abban, hogy mi szeretnivaló van abban, ha valakin otthagyod a fogaid nyomát, szerencsétlennek nem elég, hogy véraláfutásos lenne a bőre, hanem még… na mindegy.
A filmre koncentráltunk inkább, ami egyre csak bonyolultabb lett. Több volt a visítozás a vége fele, mint amennyire emlékeztem.
- Már itt kikapcsolták volna a többiek az fix. - de tűrtem és végig néztem, pislogni nem felejtettem el azért, de ahol már sok volt igyekeztem édeséggel pótolni a kiégésemet. Nagy nehezen lejárt a film egy …to be continued felirattal. Majdnem felkacagtam.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez vajon melyik rendező agymenését dicséri, de jobb volt nem tudni.
- Hát igen, ezek a rendezők az undorító szépségét akarták megmutatni. A vége fele már elvesztettem a fonalat és nem tudtam, hogy kinek melyik része maradt még ép és nem véres. – kacagok kínomban.
- Nem akarsz ennyire gusztustalant? Hmmm. – a laptopjáért hajoltam és az ölembe vettem, hogy átgörgethessem rajta a kínálatot. – Van egy furcsa, amit mostanában, talán a Halloween miatt elkezd feldobni a szolgáltató. Rövid sorozat. Egyedül nem néztem bele. De ha van kedved és szeretnél újra velem együtt kiégni, akkor megnézhetnénk azt. Mit szólsz? – görgettem egy keveset, de itt nála nyilván nem dobja be, ami rám nézve égő, rá kevésbé, de legalább megkíméli őt az algoritmus úgy ahogy.
- Áh megvan! Nézd! Röhöghetünk rajta. – gyorsan elolvastam az ismertetőt róla és éreztem, hogy instant fejfájást fog okozni nekünk. De inkább azért, mert borzalmasnak fogjuk találni, mintsem kellemesnek. De sebaj!
- Csak pár részt, kéééérlek! Plíízzz plízzz plízzz. Utána meg visszamegyek a szobámba. Jó? – az arca elé dőltem, hogy esélye se legyen elfordítani a fejét tőlem és ne lássa a laptop kijelzőjének fényében a bűnrossz kérlelő gyerekes arcom.

-Semennyit nem ittam belőle, miután rám förmedtél!-Grimaszolok egyet felé, mert ez tényleg így volt. Miután rám szólsz ki is öntöttem a poharam tartalmát. Teljesen úgy beszélt, mintha nekem tilos lenne, de persze ez már tisztázódott és csak félreértés volt az egész.
Nyilvánn tudom, hogy egyikőjüket sem ismerem nagyon jól. Például ha kiderülne, hogy mindenkinek holnap van a születésnapja fogalmam sem lenne, hogy mégis mit vennék nekik ajándékba, mert nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy ki mit is szeret, vagy kit mi érdekel. Oké Laze szereti a növényeket, de meglepő vagy sem neki nem azt vennék.
A csikizés váratlanul ér és nem is szeretem, de a nevetés mellett ezt nem tudom elmondani neki, de végül csak megkímél engem. Nagyon helyes. Bár nem mintha bármit is tudtam volna csinálni. Na jó az erőm megvan hozzá, de nem bántanám.
-Na ugye… Szóval ez hibás bemutatása volt annak, hogy mit is csinál… De ezzel nem azt akarom mondani, hogy mutasd be az eredetit.-Nem mintha kinézném belőle azt, hogy képes lenne rá megtenni.
A film elindul és mi csendben maradunk. Elég fura egy film, de én mégis nézem egy fintorral a képemen. Nem értem miért nem kapcsolom ki inkább. Talán pont ezért sikeres, mert az emberek nem tudják leállítani, mert kíváncsiak, hogy ezek után mi lesz a vége.
-Nagyon undorító! Még jó, hogy nem vacsora közben kezdtük el nézni.-Nem vagyok egy finnyás alak, de ez már nekem is sok lenne azt hiszem. Főleg, hogy még a hangok is túlságosan élethűek. De végig nézem és nem beszélek közbe, nem állítom meg, hogy pufogjak egy sort egy-egy abszurd jelenetnél… Bár tény az egész film abszurd, de hagyjuk is ezt az apró részletet.
-Hát ez… Ez valami borzalmas volt. Egyáltalán nem volt ijesztő, viszont annál undorítóbb. Azt hiszem jobb, hogy nem néztük meg a többiekkel. Ugye neked ez nem tetszett!?-Kissé  megváltozna a véleményem róla, ha azt mondaná, hogy de. Akkor valami tényleg nincs rendben a fejében.
-Viszont nem vagyok még álmos. Szóval ha esetleg van másik film ötleted felőlem azt is megnézhetjük. Csak kérlek ne legyen ennyire gusztustalan.-Ennyi elég volt mára ebből.

Kevés dologra figyeltem oda az estéből miután káosznak élték meg a felvidító szándékú próbálkozásomat. Így az sincs meg teljesen, hogy Gwen végül nem kóstolta meg a másik italt, amit a többiek is.
- Az alkoholmentes is finom volt, bár abban kevesebb él volt ez igaz, de ne bánd, hogy nem ittál olyan sokat abból, amit készítettem. – lehet neki sok is lett volna tényleg, azt meg nem tudom én hogyan kezeltem volna, hogyha Gwen vagy bárki más úgy berúg, hogy az életről se tud semmit. Az nagyon rossz érzés lehet, főleg másnap, ha fejfájósan ébred az illető. Vajon Gwen fejfájós, ha másnapos? Persze ezt nem most fogom megkérdezni tőle, meg úgy egyáltalán nem áll szándékomban megkérdezni tőle ezt, csak elgondolkodtat a dolog egy kicsit.
- Talán. – kacsintottam egyet és újra vettem a gumicukorból egy keveset. Érzem, hogy ez a csoki-gumicukor kombó nem lesz a legjobb és a végén savanyú képet fogok vágni talán, de nem számít.
- Néha egy élet sem elég ahhoz, hogy megismerjünk valakit, nem, hogy ilyen kevés idő, amióta mi ismerjük egymást. De meglepő mód jól haladsz. Tiszta büszke vagyok rád. – tényleg így volt, nem csak azért mondtam ezt, hogy neki jobb legyen itt.
Áh de hogyha azt hiszi, hogy én ezt ennyiben hagyom, mármint szimplán felnevetek azon, hogy ennyire nyitott könyv vagyok a számára – kivéve azokat a lapokat, amiket még én magam sem néztem meg és ő sem tárt még fel – máris elkezdek valami visszavágón agyalni. Nem vagyok túlságosan az apró bugyutaságok híve, de ha rám jön az öt perc, akkor lány legyen a talpán, aki megmenekül tőlem. Na ez az. Nem volt hová!
- De már Laze! – feleselek vissza, de nem áll szándékomban halálra csikizni őt, tartok attól, hogy kapok egy nem kívánt gyomron rúgást, vagy rosszabbat, amiért mindjárt meggondolja magát és egyedül nézi végig a filmet.
- Igazad van. – nézek rá miután elengedtem és ő rendbe szedte egy kicsit a haját, pedig eskü így is szép volt. Ha már az én hajam össze volt borzolva, mit számít az, hogy az övé is közelít az enyém borzosságához? Ja igen, tudom. Sokat számít.
- Nem halálra csikizik az áldozataikat. Azt egy komédiától vagy paródiától várná az ember. – a kis csúnya nézését látva csak még inkább előtörne belőlem a nevethetnék, de visszafogom magam, amikor azt látom, hogy elindítja a filmet.
- Ne aggódj, a filmeket végigkommentelő, röhögő, ficergő nem én vagyok a családban. – ezt érthette úgy is, hogy Harrieséknél, de szerintem a Bayvilleben is. Ha filmről volt szó, akkor azt szerettem nyugodtan végig ülni és nézni a filmet, a kommenteket meg, hogy mennyire rossz volt, csak a végén szoktam elmondani. Bár a film végére lehet, hogy azt is elfelejtem, amit közben akartam mondani, ezért jó velem végig ülni ezt a filmet. Az eleje ismerős volt, a körfűrészt idéző hangoktól már nem riadhatott meg Gwen sem, azokat a jeleneteket már látta és hallotta is. De aztán a húsevő emberilények mellé megérkezett a ratling is, úgy szaladt oda a húsra, mint ahogy a dögevők is szoktak, a kis hullámos testével még szép látvány is lett volna, ha eltekintünk attól, hogy most egy ronda patkányról van szó, aki beszél. Először persze rávisított a nála jóval nagyobbakra, mindezt hasztalanul. A húst zabálók felé sem fordultak, csak lakomáztak tovább, a filmben szándékosan csak ezeknek a lényeknek a csupasz hátát mutatták, arra én se lettem volna kíváncsi, hogy miként harapnak bele a húsba, de művér, bél és társai vonása fel-fel tűnt azért. Pofázott valamit a ratling, mire egy kéz kapta el őt a háttérben, újabb patkány visítás. Ha azt hinnénk, hogy a szorításba bele halt, akkor nem ez történt. Ráharapott a fogva tartója kezére és a húsból akkora darabot kihasított, hogy komolyan mondom annak a patkánynak vasból kellett, hogy legyen az összes foga, mert én ilyet még nem láttam. Túlzás volt hát, ahogy az is, hogy azt a húsdarabot vitte magával, mint valami sajtot, amit kiharapott az előbb, étel gyanánt.
Sötét volt, csak néha neonfény villódzott be a ház egyik folyosójáról, ahol a bajba jutottak, a húsevők és a ratling volt. Épp eltorlaszolták a pince ajtaját a húsevőktől és síratták azt a társukat, aki a fogságukba esett és így az áldozatukká vált. Kimenekülni nem tudtak, túl sokan voltak a ház körül, a húsevők nem kislétszámmal jöttek, hanem sokan és éhesen. Invázió volt ez a javából. A yeewooo, aaarr, kkaarrrrrrhhh és hasonló üvöltések sokasodni kezdtek, aztán egyszer csak – talán az egyik szellőzőnyiláson bejutott – a kétségbeesettek közé behuppant valami. Először csak az esésre lettek figyelmesek, de nem tudták megállapítani, hogy mi az, mert túl gyorsan mozgott, mint ahogy a mobilfényét vezették. Szerintem ezt is szándékosan csinálták. Szép képet kaptunk a pincéről, a miénkben sokkal nagyobb a rend, itt volt minden, basszus. Valami korhadozó állvány, amire mindent rápakoltak, amit nem kellett volna, volt egy poros lepel is rajta, amiről egyszer csak előtűnt a ratling csodásan ocsmány feje meg persze teste is és ráugrott a hozzá közelebbihez, aki a mobilfényes volt, nyilván, mert miért lett volna ez másképp. Amilyen ügyetlen volt a mobil ki is esett a kezéből, a fényforrásuk meg most a padlón volt, de az, aki összetalálkozott a ratlinggel üvöltött. A többi is bepánikolt, amikor az áldozat kérte, hogy szedjék le róla ezt a dögöt, de mintha a falnak beszélt volna az elején. Végig szaladgálta őt a ratling, vagy összezavarni akarta, vagy egy biztos pontot keresett, ahol árthat az áldozatának, ezt időnk nem volt megtudni, mert a húsevők kiszagolták a csapatunkat a pincében. A ratling is elkiáltotta magát, hogy ide gyertek, lent vannak a pincében! Na akkor harapott bele istenesen abba, akin eddig csüngött. Kiharapta szerencsétlen fültövét a helyéről és ahogy Csámpás elvitte a Weasley ikrek lehallgatós fülét úgy tűnt el a ratling is ezzel. Hívta a társait, akik inkább sima patkányok voltak, mint hozzá hasonlók, de szót értettek egymással, végtére is a ratling félig patkány.
Ki kell jutnunk innen, kezdett bele az egyik kétségbeesett nő. De a másik férfi megállította, hogy nem mehetnek innen ki. A csapat harmadik tagja pedig a patkányokra hívta fel a figyelmet, hogy kezdenek ide özönleni. A negyedik a füléhez kapott és ordított, míg az ötödik próbált csillapítani, hatástalanul. Teljes volt a káosz. A rendőrség, ha az elején ki is hívták őket, ki nem jött a helyszínre, ahogy az lenni szokott kamunak hitték az egészet. A hatodik srác, valószínűleg a hős típus, akit először fognak megenni ahogy innen kikerül, valami ütő szerszámot keresgélt. Nyilván kapott egy baseballütőt, meg favágófejszét is rögtön. Meg persze, hogy megkapta a csavarkulcs készletet is, amiben talált egy jó nagy franciakulcsot is. Ő készen is állt, hogy eszetlenül kirontson és halottat csináljon magából. Elő is állt a tervével a többieknek. Senki sem díjazta az ötletét, de szorított az idő és már közeledtek a húsevők is. Hallani lehetett a hangjuk egyre közelebbről és közelebbről. A kamera a pincén felüli térre került, ahol ezek a kannibálok voltak. Úgy belevitték a kamerát szerencsétlen szereplőhöz, hogy telibe láttuk a rémes pofáját, ami valószínűleg nem a málnasziruptól volt piros.
- Fúj de ronda. – szólalok meg halkan, annak ellenére is, hogy azt mondtam nem vagyok kommentelő típus. Azért nem egy hétszépséget láthattunk az biztos s, bár a Forest megedzett, nem mondom kellett még egy kis gumicukor ehhez.