Szemeit forgatta a Dominic-ről adott jellemzésre. Persze a sunyi, kárörvendő mosolyt sem sikerült levakarnia a képéről.
- Minden elismerésem a színészi vénájának. Ezek szerint alaposan pályát tévesztett - még egy aprócska, gunyoros meghajlásra is futotta tőle, mintha csak tényleg fejet hajtanak vagy kalapot emelne az idősebb Topsfield színészi zsenije előtt. Színtiszta szarkazmus volt. Érezte, hogy túltolja. De úgy tűnt, Niel lelkének erre szüksége volt, neki pedig nem sok bűntudata volt miatta.
- Áh... Így érthető. A stresszes popsztár lét helyett én is inkább lennék agyatlan bábu egy kis babusgatásért cserébe - tárta szét karjait, mímelt megadással. Egyértelműen ironizált. Nem igazán tudta megérteni, és a saját értékítéletét sem próbálta meg elrejteni. Amúgy sem volt jelen az, akinek ezzel kapcsolatban figyelnie kellett volna az érzéseire.
- Ne csak reméld. Hidd el, és akkor biztosan menni fog - mosolygott az ereklye kapcsán. Ő biztos volt benne. - Ne feledd, az a könyv téged választott. Ennek pedig oka volt - tette hozzá emlékeztetőül. Ezúttal nem rontotta a szavainak a súlyát cinkos kacsintásokkal. Nagyon is komolyan gondolta. Ideje volt, hogy Niel is elhigyje saját magáról, hogy különleges.
Elégedett volt magával. Azzal, hogy Nielnek is tetszett a megoldása. És boldoggá tette a tudat, hogy végülis sikerült pozitívan zárniuk ennek a kis incidensnek a történetét. Jobb volt ez így, és neki is nagy kő esett le a szívéről.
- Szerintem ráérsz ezen akkor aggódni, ha összerakja a problémát. Addig pedig nyugodtan felkészülhetsz rá - jegyezte meg finoman. Úgy érezte, a srác megint kezdi túlstresszelni a helyzetet. Ennek pedig jobb lett volna elejét venni. A túlpörgés nem tett jót a bioritmusnak, különösképp az alvásnak.
A saját kis egzisztenciális krízisét is sikerült végső soron egészen tűrhetően levenniük. Bólintott az ígéretre és a bizalomra.
- Higgyek magamban, ahogyan te hiszel bennem? - kérdezte egy kis féloldalas mosollyal. Érdekesnek tartotta, ahogyan fordult a kocka. De ez legalább megnyugtató volt. És bízott abban, hogy közösen megtalálják majd a megfejtést erre a talányra.
Niel eldőlésén csak halkan kuncogott. Egészen aranyos volt, ahogyan szinte félálomban beszélt még neki mindenről.
- Reggel. Majd reggel varázsolsz - korrigált gyorsan, aztán csak bólogatott a továbbiakra. - Rendben. Jövök majd. Ne feledd, figyellek - figyelmeztette a srácot játékosan. Aztán elkezdett az ajtó felé hátrálni. - Nasi és innivaló az éjjeliszekrényen. Álmodj szépeket - a könnyed zárás érdekében még csókot lehelt a tenyerébe, azt Niel felé fújta. Aztán csak kiosont az ajtón, hogy a konyha felé vegye az irányt. Valóban későre járt. De ez éppen tökéletes időpont volt arra, hogy csináljon magának egy kis éjjeli szendvicset, harapnivalónak.

//Köszönöm a játékot!   //

Elnézte Niel arcát, és tudta, hogy ezt most finomabban kellene megfogalmaznia, mint ahogy zsigerből jött volna. Úgyhogy bólintott.
- Igen, te is. Ha itthon vagy, könnyebb - tette hozzá egy finom kis mosollyal. Mégiscsak könnyebb volt elkapnia Romyt a szobájában, vagy Kaine-nek kipanaszkodni magát edzés közben, végszükség esetén a tetőn. Azóta az első alkalom óta egészen megkedvelte ezt a gyakorlatukat. Megértette, hogy Niel is vágyott erre a meghitt bizalomra. Csak hát, mire a telefonhoz jutott, már túl volt az egészen. És be kellett látnia, a saját hétköznapi ügyei elég gyerekesnek tűntek Niel átlagos problémáihoz képest.
Dominic dalszövegeinek jellemzésén elnevette magát, mielőtt még esélye lett volna visszafogni a reakcióját.
- Ne haragudj, csak... Nehéz elképzelni a tesódat boldognak és szerelmesnek. Egyáltalán nem így ismertem meg - szabadkozott gyorsan, eltakarva a kaján ábrázatot. Nem akarta ezt az oldalát mutatni. Ettől még nehezére esett Dominicot a nyálas hősszerelmes profilba képzelnie. De a mentális kép kapcsán már sikeresen megállta röhögés nélkül.
- Ne szerénykedj. Az elméletet is tudod. Fogalmad sincs, a bátyádhoz képest ez mekkora előny. Fel nem fogom ésszel, hogy dobálózhat a gyakorlattal, ha sejtése sincs az elméletről, mert nem olvas - a fejét ingatta és egy frusztrált sóhajt is elengedett, ahogy visszagondolt a teljesen sötét tapogatózásokra. Nielről tudta, hogy elméletben penge. Bebizonyította. Már akkor is, amikor a gyakorlat még egyáltalán nem ment neki jól. - És látod? Mondtam, hogy menni fog. Elég ha csak feleannyira hiszel magadban, mint én hiszek benned - kacsintott a srácra, újabb pozitív megerősítésként. Már korábban is mondta neki, hogy menni fog. Ezt igazából csak Nielnek kellett volna elhinnie.
- El én. Teljesen véletlenül, természetesen. Tudod, ha már úgyis ráment a napom, kiélveztem a frusztrációját - vállat vont, kaján örömmel. Megvoltak a maga kis finom elégtételei. Nem számított, hogy ő is vesztett némi időt. A lenézésért, alábecsülésért kijárt. Niel reakciója pedig magáért beszélt. Határozottan megérte a kis trükközése.
- Ha egyáltalán rájön, hogy nálam van a tartalom és nem csak üres dobozt talált. Nem igazán nézte ki belőlem, hogy meg tudom oldani. Szerintem akkor nem hagyta volna nálam, ameddig körülnézett - legyintett egyet, kicsit fájt a feltételezés, de előnyükre vált. Niel aggodalmas barázdái viszont már nem tetszettek neki. Egyáltalán nem. De az okot hallva elmosolyodott újra.
- Tudja, hogy barátok vagyunk. Szerintem előbb nálad kopogna. Egyébként sem adtam meg neki az előző lakcímem sem, szóval ha mágikus stalker módba vált, jövök hozzád a bűbájos távoltartási végzésért - viccelődött egy keveset. Egyáltalán nem aggódott. El nem tudta képzelni, hogyan találhatták volna meg. Nielre ez az egész sokkal veszélyesebbnek és fenyegetőbbnek tűnt. Abban tényleg csak reménykedni tudott, hogy nem keverte nagyobb bajba a kis trükközésével.
Erről beszélni mégis sokkal kellemesebb volt, mint a kisebb egzisztenciális válságáról. Niel ügyesen kezelte. Sokkal ügyesebben, mint ő. Hamar visszacsalta a mosolyt az arcára a döbbenet és sokk után. A sráctól olyan természetesnek és magától értetődőnek hatott az egész. Esélye sem volt túlgondolni az egészet.
- Jó lenne megtanulni irányítani. Vagy legalább ellenállni neki. Az irányítást átengedni könnyebb - egy aprócska beismerés. Csak a korábbi tapasztalatból. - Ez nem azt jelenti, hogy zavarna az érzékelés. Sőt. Kifejezetten megnyugtató kérdés nélkül is tudni, hogy itthon vagy - tette hozzá gyorsan. Nem akarta, hogy Niel rosszul értelmezze a korábbiakat. Lilia viszont nagyon is tudta, hogy nem akart még egyszer olyan helyzetbe kerülni, ahol át kellett engednie az irányítást a körülötte lévő varázslatnak, hogy az vezesse, ne pedig a józan esze vagy legalább az ösztönei.
Nevetni volt a legkönnyebb. A helyzeten, az egészen. Hogy végre volt alkalmuk megbeszélni.
- Majd holnap - válaszolt azonnal. - Mindjárt ideájulsz. Majd varázsolsz holnap. Ha eddig nem jöttek rá, nem az éjszaka közepén fognak. Én pedig megígérem, hogy leadom a drótot. Személyesen vagy telefonon, de azonnal - még a kezét is a szíve fölé emelte, hogy letegye a nagyesküt. Nem tervezte megszegni. Egyik ígéretét sem, ezt pedig különösen. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy igazából ő tartotta ébren Nielt a beszélgetés kezdete óta. A srác már akkor kész lett volna az ágyba alélni.

Bólogatott Niel summázására. Pontosan így volt. Egyetem, edzés, vizsgák, család, Bayville... Akadtak feladatai neki is. Ahhoz is, ha el akart menekülni, de ahhoz is, ha egészségesebb módszereket akart a frusztrációihoz.
- És engem is az tart egyben, hogy van, akivel bármit megbeszélhetek és kiadhatom magamból a problémáimat. Mint Romy. Vagy Kaine - tette hozzá a korábbi szentbeszédhez. Így neki nem maradtak fenn frusztrációi. Legalábbis nem voltak képesek maguk alá temetni. Ami ebben a házban, úgy tűnt, máris egy hatalmas előrelépésnek minősült.
Ezen a ponton egy aprócska nevetés hagyta el az ajkait. Végigmérte Niel-t.
- Melyikeket tartod rossznak? - tette fel a nagy kérdést. Nem volt benne biztos, hogy ezen a téren egyezett az ízlésük.
A szemeit forgatta az idézetekre, amik Niel anyjától hangzottak el.
- Az ostobább? - ajánlott egy újabb összehasonlítást. Elmosolyodott. - Akármit is lát benne anyátok, a közeledbe sem ér. Tényleges tudásban és kitartásban semmiképp - ezt fontosnak látta közölni. Valahol azt érezte, Niel önbizalmának nagyon hiányzott a pozitív megerősítés. Úgyhogy a Dominic-ről való panaszkodások közé sikeresen beiktatta. Arra inkább nem reagált, hogy megbabonázta volna az idősebb Topsfieldet. Amúgy sem gondolta, hogy a srác fizikai vonzalomnál többet érzett iránta. Arra pedig jobb volt nem gondolni.
Elnevette magát azon, mennyire beletalált a valóságba. Mondjuk sejthette volna. Már a Harry Potterben is megmondták, hogy a varázslók gyengepontja a logika. Sok mindent megmagyarázott a katakombákban történtekről. És arról, amit csak most vetett fel.
Sejtelmesen somolygott az első kérdésre. Megvárta, hogy Niel első döbbenete elmúljon. Aztán a vigyora csak még szélesebb lett.
- Reméltem, hogy nem fogsz haragudni érte - kezdett bele egy kis kacsintással. Látványosan büszke volt magára. - Mikor feltörtük a rejtvényeket és megszereztük az ereklyetartót, visszatért a mágia. Dominic eltolt vagy húsz percet arra, hogy megpróbálja feltörni a dobozt. Jelzem, sikertelenül. Aztán a kezembe nyomta, ameddig ő körülnéz, hátha akad másik loot. Elfelejtettem említeni neki, hogy máshonnan nem érzékeltem a mágiát. A doboz zárja amúgy egy elég egyszerű logikai rejtvénynek tűnt, szóval tettem vele egy próbát. Mire a bátyád végzett az átkozódással, én eltettem a doboz tartalmát és visszazártam a feladványt. Azért a mihez tartás végett veszekedtem vele egy kört, mielőtt hagytam, hogy elvigye - vállat vont, azzal a büszke, sunyi mosollyal. Úgy gondolta, nem is csinálhatta volna jobban. Kifejezetten elégedett volt magával és a kis sunnyogásával. És nem, egyáltalán nem érzett bűntudatot, amiért kvázi meglopta és átverte az idősebbik Topsfieldet. Sőt, úgy érezte, ennyi igazán járt neki az elvégzett jótéteményeiért azokban a katakombákban. Egy párszor kihúzta magukat a bajból.
Nos, a mágia és a saját kapcsolatának megerősítésekor igazából le kellett volna ülnie. De csak pislogott maga elé, ahogy Niel-t hallgatta. Aztán felnézett rá.
- Mi? Dehogy. Legalábbis nem hiszem. Nem hiszek a vallásos babonákban. Vagy a felsőbb hatalomban. A varázslat csak... Mindig úgy gondoltam, hogy valami teljesen más. Egy megmagyarázhatatlan dolog, amit csak a kiválasztottak használnak és éreznek. Nem olyasmi, amit én is érzékelek. Korábban legalábbis sosem érzékeltem. Az első alkalom az volt, mikor találkoztunk - ismerte el őszintén. Ha a mágiát rossznak gondolta volna, valószínűleg Niel-ről is más lett volna az első benyomása. Vagy a második. Vagy ki tudja. Nem számított. Abban biztos volt, hogy sem tudatosan, sem tudat alatt nem ítélte el a varázslatot. Inkább csak szkeptikus volt. Eleinte.
A macskák mágikusságáról szóló előadásnál tényleg le kellett ülnie. Ez határozottan nem volt korábban a képletben. De annál inkább elgondolkodtató volt.
- Ez megmagyarázza, én miért érzem, és a családom többi tagja miért nem - állapította meg egy sóhajjal. Ez egyben azt is megmagyarázta, miért érezte ezt a mágneses vonzást a két Topsfield felé. És az ereklye felé. Már ha tényleg ereklye volt. Egyelőre talán jobb lett volna csak simán mágikus tárgynak neveznie. Nem állíthatta, hogy ez egyáltalán nem kutyulta össze a gondolatait és az érzéseit.
Aztán Niel-lel együtt pattant fel, ölelte át, nevetett vele. Végre sikerült elérnie, hogy tényleg beszélgessenek és figyeljenek egymásra. Erre az eredményére is büszke volt.
- Niel... Szerintem te most inkább pihenj. Majd ha kipihented magad, akkor foglalkozhatsz a könyvtárral. És majd ha egyszer végre kipihented magad, az állítólagos ereklyét is odaadom, rendben? - csak egy ajánlat volt. Meg egy kis finom megvesztegetés, hogy Niel ne hajtsa túl magát. Az eddigiek alapján nem ehhez nem túl sok reményt fűzött volna.

- Még nem döntöttem el. A hullámzóval közel jársz. Néha még értem, mi jár a fejében, gyakran nem. Lapozzunk - jobbnak tűnt nem túl sokat agyalni ezen most. Csak egy kicsit féltékeny volt arra, hogy Niel-nek ennyire könnyű volt Laze-zel. Ha jobban belegondolt, neki ezzé a szoros barátsággá Kaine lépett elő. Ezért is volt ideje most tényleg lapozni.
Kicsit rosszul érezte magát, amiért Niel ennyire meghátrált tőle. De ettől még nem tervezett bocsánatot kérni azért, amit gondolt. A mártírkodást hülyeségnek tartotta. Főleg, ha – a jelek szerint – Niel kifejezetten mártír akart lenni. Így aztán tényleg merő ostobaság volt.
A kérdést hallva nagyon nehezen állta meg egy mély sóhaj nélkül. Végül sikerült uralkodnia magán, és csak a szemöldökét vonta fel.
- Például? Tudod, ha sok a feszültség, és egy nap végén úgy érzed, szétrobbant, valamelyikünk szívesen meghallgatna. Akkor is, ha csak arra van szükséged, hogy valakinek hangosan kimondd, ami frusztrál - ajánlotta végül egy apró mosollyal. A saját frusztrációját lenyelte. Pedig biztos volt benne, hogy ezt az ajánlatot nem először tette. Azt kívánta, bár Nielben lett volna elég bátorság, hogy éljen is vele. Akkor talán nem ennél a vitánál tartottak volna.
Ismét uralkodnia kellett magán, hogy ne nevessen fel. Niel pontosan úgy festett, mint aki tökéletesen higgadtan kezelte volna, ha bármikor csak úgy megemlíti Dominicot. A Kaine-nel közös megegyezése után amúgy sem igazán érezte úgy, hogy a fiúknak joga lett volna ítélkezni ebben, vagy bármilyen más kérdésben, amit nem azonnal közölt.
- Önkéntelen vallomása, jól eldugva a rantolásokba. Nem egy költő - pontosított Niel kedvéért. Bár érzései szerint ennyit azért sejtenie kellett volna Dominic-ről. Nem volt épp a szavak embere. Főleg az érzelmeit illetően. Lilia szerint kifejezetten tévúton járt sok tekintetben.
- Szerintem más a fogalmunk az érdekesről és a kalandról, querido - ingatta a fejét Niel kommentárját hallva. - Ne aggódj, megvédtem volna magam, ha okot ad rá. De szájalásnál többet nem tudott. Őhatalmas mágussága beteleportált egy olyan hely közepébe, amelyik blokkolta a mágiahasználatot. Vak vezet világtalant szituáció volt. Jelzem, én értem többet, legalább betájoltam, merre kell menni - oké, elismerte, rantolt egy keveset. De talán Nielt is megnyugtatta azzal, hogy nem egy kéjutazáson vett részt a tesójával, hanem egy elég kellemetlen összezártságban és kényszerű összedolgozásban.
- Akármilyen titkot fejthettünk volna meg, az én mágiatörténet ismeretem a Harry Potterben kimerül. A bátyád esetében lehet, hogy ez az olvasmány is kimaradt - rázta meg a fejét őszinte csalódottsággal. Még izgalmas is lehetett volna, ha Dominic legalább egy-két rúnát megfejt és nem izomból meg ösztönös logikából kell megoldaniuk a végső talányt, na meg minden mást. - Pontosabban a végén sikerült megszerezni egy dobozt, ami Dominic szerint ereklyetartó. Az nála maradt. Még nem kopogtatott a tartalmáért, szóval arra tippelek, hogy továbbra is varázslattal próbálja feltörni a logikai játékot - pimasz mosollyal vállat vont. Ez alapján Niel is sejthette, hogy a dobozka tartalma nem került a másik mágushoz.
Örült a tesztnek a mágiával, az eredménynek kevésbé. Személyes erősítő. Ez mintha Dominic szájából is elhangzott volna. Akkor kellemetlen utóízt hagyott maga után. Niel esetében ezt a szerepet szívesebben vállalta volna, de még mindig meggyőzésre szirult. Nem akart kellék lenni. Hiába tudta, hogy Niel randira akarta hívni, az ezen az előítéletén nem változtatott.
- A varázslat olyasmi, amit a tudomány jelenlegi állása szerint nem tudok megmagyarázni. Azt könnyebb elfogadni, hogy más csinálja, mint hogy én is érzékelem és ennyire szervesen hozzám tartozik - felelt őszintén. A varázslatot korábban egész egyszerűen egy teljesen másfajta képességskálának kezelte. Az alakváltására legalább rá lehetett fogni, hogy x-gén, mutáció, miegymás. Nem véletlenül akarta tanulmányozni.
Zavartan elmosolyodott Niel megjegyzésére. Ő nem annyira érezte különlegesnek. Inkább egy idegbajhoz közelinek. De legalább túl tudott jutni a nagyján az elmúlt hetekben. Nagyjából. Az elfogadással még küzdött. A srác zavarát kevésbé értette, a kezdeti makogását még kevésbé. Aztán jött a következő zavarba ejtő megjegyzés, amiből egy kifejezés azért megragadta a figyelmét.
- Hogy mágikus egy macska? Niel... Mire gondolsz? - magyarázatot várt. Talán végre egy nyomot, ami neki is utat mutatott, hogy egyáltalán merre keressen válaszokat. Aztán csak halkan kuncogott a folytatáson. - Nem fáradtál már el mára? Majd kitaláljuk, mikor - tette hozzá egy apró mosollyal. Kezdett megnyugodni a kis kiborulása után.
Látta, Nielt mennyire megrázta a kis története. Szemeit forgatva ült le mellé. Ő nem vette az idősebb Topsfieldet ennyire komolyan. Szerinte a fiatalabbnak sem kellett volna.
- Ugyan már. Ha ennyire hevesen reagálsz rá, azzal validálod. Ne törődj vele. Én nem vettem fel, neked sem muszáj - tette hozzá egy mosollyal. Aztán reflexből ugrott fel Niellel, csak hogy utána megölelje. Ettől viszont már kitört belőle a nevetés.
- Niel, neked már így is hosszú napod volt. Ez a dolog ráér. Addig én is megbarátkozok vele. Az előszűrésnek viszont örülnék. De ne én legyek a prioritás - kérte tőle, a korábban is említett Lacey-ügy miatt. Tudta, hogy Nielnek ez valószínűleg nem kevés bűntudatot okozott már így is. Nem akarta tetézni azzal, hogy az ő apró-cseprő dolgaival húzták az időt.

- Nekem az a tapasztalatom, hogy néha jobb a megérzésekre hallgatni. Ha azt érzed, hogy nem okés, akkor jobb ha a végére jársz - jegyezte meg a visszakozást hallgatva. Kicsit meglepte, hogy Niel a baráti kapcsolataiban is ennyire bizonytalan volt.
- Tudom, hogy ez természetes, nem leszek mindenkivel olyan szoros kapcsolatban, mint másokkal. Romy-val és Kaine-nel állunk a legközelebb egymáshoz. Laze csak azért furcsa, mert régen egy társaság voltunk, barátok. Persze, megszakadt a kapcsolatunk pár éve, de akkor is különös azzal szembesülni, hogy már nem találjuk úgy meg a közös hangot - sóhajtott, megrázta a fejét. Tudomásul kellett vennie, hogy mindketten sokat változtak. Talán túlzottan is sokat. És valahol örült annak, hogy Niel és Laze ennyire egymásra találtak.
- Talán inkább mártírkodás, önként vállalt számüzetés, nem acélemberkedés, hanem színtiszta hülyeség... A dráma legalább fele abból ered, hogy magadba fojtod a problémát, mert elhatároztad, hogy egyedül kell megoldanod és beszorítod magad az elképzelt kereteid közé - válaszolt őszintén. Nem igazán akart kihátrálni a korábbi szavai mögül csak azért, mert Niel egóját bántotta. Biztos volt benne, hogy finomkodtak a környezetében éppen elegen. Ő pedig a barátai körében nem akart rejtegetni semmit, különösen az álláspontját és a valós gondolatait nem.
Éppen ezért érte hátba szúrásként a kis megállapodás Kaine és Niel között. Valamiért elégtételnek könyvelte Niel hátrálását. A magyarázat viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszését. Mélyet szusszant és inkább lenyelte, ami ennek kapcsán kikívánkozott. De határozottan feljegyezte magának. Erről később beszélni akart Kaine-nel is. Nem most. Majd amikor lenyugodott és nem akarta leharapni érte a fejüket. Jobbnak tűnt lapozni.
- Ugyan, csak vannak nővéreim. Láttam címeket - legyintett. Erre őszintén tudott legyinteni. Szerencsére elég változatos ízlésük volt a testvéreivel. Könnyű volt valamiről csak hallani, de nem olvasni.
A következő téma elég kényes volt. Ő is tudta. Niel válaszait hallva kénytelen volt ingerülten szusszanni egyet újra.
- Pont ezért nem tartom a dolgot sem telefontémának, sem egy koncert és edzés között elsüthető valaminek. Edzésbalesetről hallottál már? Egy sportoló karrierjét ketté tudja törni, ha nincs ott fejben. Az a csoda, hogy te eddig ép bőrrel megúsztad - egész eddig neki is oltári mázlija volt minden ilyesmivel. De mondjuk neki volt alkalma megtanulni azt, hogy a magánélet az edzőterem falain kívül marad. Niel esetében ilyen leckékben nem volt biztos.
Dominic egy teljesen más személy volt. Ahogy a vele való önkéntelen “kapcsolata” is egy teljesen független dolognak tűnt.
- Persze, két sakálvokál között lelkiztünk - a válaszból átütött a szarkazmus. Sóhajtott, megrázta a fejét. - Én nem fogtam vissza magam, ha ő hülyeséget beszélt, ő pedig visszakiabált valamit, amiből én kiolvastam mást. Néha volt egy-egy elejtett vallomása, de hogy lelkiztünk volna az költői túlzás. Leginkább panaszkodott, az nagyon ment neki. Cirka két mondatonként veszekedtünk miután elteleportált bennünket a perui katakombákba. Amiket ő amúgy valahova a világ másik felére saccolt a boszorkány miatt, akihez tulajdonította. Kicsit Indiana Jones feeling volt a sztori, az okos régész nélkül - summázta a dolgot a lehető legtömörebben. Nem volt épp egy olyan felszabadult szituáció, mint amit érzései szerint Niel vizionált maga előtt. Ezt pedig jobbnak látta hangsúlyozni. Azt viszont csak remélte, hogy a srác tényleg vette az adást.
Aztán Niel csak belement a játékba, hogy megpróbálja a varázslatot, kéz a kézben. Elég vakító élmény volt. És ő is válaszokat akart. Hogy csak képzelte az egészet, vagy tényleg volt valami az egészben. És a válasz... nem egészen erre vágyott. Talán a cáfolatnak valamivel jobban örült volna. Erre csak akkor jött rá, amikor Niel megerősítette, hogy nem szokott a varázslat ennyire erős lenni és talán miatta volt. Hogy biztosan miatta volt.
- Rossz sorrend - szaladt ki a száján azonnal. Nyelt egyet. - Te voltál előbb. Az az egyetlen egy incidens Dominic-kal csak utána - korrigált gyorsan. Csak hogy addig is valami másról beszéljen. Megrázta a fejét és nyelt egyet. - Nem borított fel semmit a világnézetemen kívül. Nem gondoltam, hogy ezek a dolgok engem is érintenek, és egyáltalán nem voltam erre felkészülve. És nem tudom, hogy az alakváltáshoz van-e köze vagy máshoz - rázta meg a fejét tanácstalanul. Tényleg fogalma sem volt erről a dologról.
Aztán azonnal felnézett Niel-re a kérdés hallatán. A szája is picit tátva maradt. Bólintott.
- Igen. Mint egy mágnes, amit utat mutat. Hozzád. A mágiához. A bátyádhoz, de másként mint veled. Bár őt nem ez alapján azonosítottam be. Hasonlít a szagotok - korrigált azonnal. Nem érezte azt, hogy vonzódna az idősebb Topsfieldhez. Romantikusan semmiképp. Egy izgalmas feladványnak látta, hogy ő nem hátrált meg, hanem tartotta magát és visszaszájalt, még akkor is, amikor mindketten tudták, kinek volt igaza. De azért ismerte a lojalitást. Ha a két srác szembe került volna egymással, kérdés nélkül állt volna Niel mellé.
- Én nem tudok róla, hogy lett volna - rázta meg a fejét újra a rokonság említése kapcsán. - Nem hiszem, hogy tudnának segíteni. A mágiában senki nincs otthon. A nagyszüleim annyira vallásosak, hogy minden évben végigülök egy katolikus és egy orosz ortodox misét karácsonykor, mikor nem is hiszek bennük. Nem mondom, hogy újraindítanák miattam a Salem-i boszorkánypereket, de nem hiszem, hogy jó szemmel néznék a dolgot - ismét csak a fejét tudta ingatni. Nem gondolta volna, hogy bárki segíteni tudott volna ebben. Niel ajánlatára viszont felkapta a fejét, épp mikor kezdett volna eluralkodni rajta a tanácstalanság. - Megtennéd? Tényleg elmehetnék oda? Egyáltalán, érteném, amit azokban a könyvekben leírtak? Szeretném érteni saját magam - bólogatott lelkesen. Azt ugyan nem gondolta, hogy különleges lett volna, de abban biztos volt, hogy a válaszokhoz ott közelebb kerülhetett volna. Elvégre a genetikát is emiatt választotta, mint szakirányt.
Aztán csak nézte a szikrákat, ahogy a varázslat megszűnt. A fényjáték mindig elbűvölte.
- Huh? - kommentálta a következő kérdést. Aztán csak felnevetett a dolgon. - Kaptam egy-két félreérthetetlen ajánlatot az ágyába, de ennél tovább nem ment. És ezt nem igazán tudom úgy értékelni, hogy megpróbált felszedni. Ahhoz próbálkozni kellett volna, nem ilyen komolyan vehetetlen módon felkínálkozni - a fejét ingatta. Nem értette a srácokat. Ez egyszerűen nem olyasmi volt, amin akár egyetlen pillanatig is elgondolkodott volna. Vállat vont. - Amúgy sem kezdenék olyasvalakivel, aki ennyire látványosan hadban áll egy barátommal. A telenovellát maximum nézni szeretem, nem átélni - vállat vont és a srácra mosolygott. - Nincs okod aggódni. Dominic nem akkora nagymenő, mint amilyennek beállítja magát. Ahhoz pedig egész biztosan kevés, hogy ne téged válasszalak, ha egymásnak ugrotok - tette hozzá őszintén. És már sokkal könnyedebben, mint a korábbi témáik esetében.  

Valahol értékelte a könnyed beszélgetést. Leginkább azért, mert tudta, ő mit akart megvitatni. És a félreértés részén már régesrég túl voltak. Laze témájában a fejét csóválta.
- Reméljük, nem tartós. Egy beszélgetés jobbat tenne neki. Talán épp veled. Ha ti ennyire közel álltok, rád jobban figyelne, mint rám - fájdalmas beismerés volt, rossz szájízt hagyott maga után. Talán épp olyat, mint az ecet. Sóhajtott. - Segíteni viszont csak azon tudsz, aki szeretné, hogy segítsenek rajta. És már felismerte, hogy probléma van. Ezért lenne érdemes először beszélgetnetek - tette hozzá egy apró mosollyal. Talán Nielnek is jót tett volna. Vele szemben látványosan visszafogta magát, próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Lili úgy érezte, Romy felé is ugyanez a helyzet. Nem értette, miért. Így csak jobban aggódtak érte. De ha Laze-zel tudtak segíteni egymáson és megosztani egymással a fájdalmukat... Akkor talán az a barátság sokkal hasznosabb lehetett mindkettejüknek, mint elsőre látszott.
A bűntudattal kapcsolatos válaszon csak egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját először. Minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy ne forgassa a szemeit.
- Jaj, Niel, ne játszd a telenovellás dívát. Semmi közöd a variánsaid döntéseihez. Nem tudnád befolyásolni őket, felelősséggel sem tartozol értük. Nem vehetsz ennyi mindent a saját nyakadba, mert összeroppansz tőle. Bőven elég, ha csak amiatt érzed szarul magad, ami felett kontrollod is van, akármilyen minimális is. Meg aztán, ha folyton csak az élet keserű oldalára koncentrálsz és keresed, mi miatt kell “vezekelned”, akkor lemaradsz a jó dolgokról. Ne felejts el boldognak lenni. Túl fiatal vagy hozzá - tette hozzá vállat vonva. Néha úgy érezte, Niel túl komolyan vette az életet. Vagy csak művész léttel járt, hogy ennyire mélyen megélt mindent és ennyire a lelkére vette a negatívumokat? Remélte, hogy nem művész-betegség. Gwennel az együttesben ez duplázta volna a könnyen depibe zuhanó lakótársak számát.
Nem volt nehéz rajtakapni a srácot, hogy csak menekülni akar a témából. Tekintve hogy ő is pontosan ugyanezt csinálta odahaza. Mint minden testvére kamaszkorukban. Pont elégszer volt alkalma látni őket. És ő is elégszer alkalmazta, hogy azonnal szemet szúrjon. Bólogatva hallgatta a magyarázatot, bár szerinte mese volt habbal. Egészen Kaine említéséig. Ott még a szája is tátva maradt, aztán karbatett kézzel hallgatta tovább és vonta fel a szemöldökét.
- És az a te ötleted a “védelmünkre” vagy a közös ötletetek, hogy minket kizártok ebből az egészből? - tette fel a nagy kérdést. Ezt igazából Kaine-től sem várta volna, és hirtelen neki is sokkal kellemetlenebb lett az egész téma. Határozottan hátbatámadva érezte magát. Még nem tudta volna pontosan megfogalmazni, miért. De ez az egész nem volt számára ennyire könnyen lenyelhető.
A könyvek szerencsésebb témának tűntek. Sóhajtott és vállat vont.
- Nem feltétlenül vagyok otthon ebben a műfajban, de az Idő Kereke sorozat elég hosszú. Abban biztos több egyszer fenn – egyszer lenn pillanat van. Vagy a Hat Varjú. Sokkal rövidebb, de az még szerintem is jó - nem a fantasy regények olvasása töltötte ki a szabadidejét, már amikor volt neki. Sajnos javarészt vaktában tapogatózni tudott volna. Egy-két olyantól eltekintve, amit ő is fogyasztott valamikor.
Dominic, és az egy hónappal korábbi kis kalandjának említése... Nos, Nielt elnézve okkal tartott ettől a témától. A srác határozottan nem reagált rá jól. Valahol értette, valahol pedig nem. És nagyon, nagyon nem akart úgy visszatámadni, hogy fájjon. Az ösztöneit lenyomni mindig egy küzdelem volt. És Niel válaszai ebben alig, vagy egyáltalán nem segítettek.
- És az, hogy a leszervezett elfoglaltságaidat ott kellett volna hagynod, nem pont azt támasztja alá, hogy alig vagyunk itthon egyidőben? - tárta szét a karjait ő is, tükrözve a srác korábbi gesztusát.
Aztán visszatért a fel-alá mászkáláshoz, a saját rantjához. Mert az volt, nem magyarázat. Csak a saját érzéseinek az összefüggéstelen kiadása.
- Mi? Díos mío, dehogy - legyintett ingerülten Dominic kapcsán. Nem mintha szerinte a srác képes lett volna rá. Ezen a ponton meggyőződése volt, hogy Nielt is csak azért tudta, mert tisztában volt vele, mit mondjon, hogy nagyon fájjon. Próbálta volna ő megfogalmazni, hogy mit is kellett letisztáznia magában. Aztán jött a következő kérdés. Sötéten felnevetett. - Miről nem? Kegyetlen az élet, küzdeni kell a szülői elismerésért, miért blokkolja a hely a mágiát, miért nem lát semmit, amúgy is a rohadt csapda miért ugrott a lába elé - adott egy összefoglalót Dominic jellemző panaszairól. - Tök rossz helyen keresi a validációt. Ennyit mintha neki is a képébe vágtam volna egy ponton - vállat vont. Előfordulhatott, hogy csak akarta. De nem igazán fogta vissza magát, amikor az idősebb Topsfield felbosszantotta, ami eleinte nagyjából minden második mondat volt.
Ennél amúgy szerinte sokkal lényegesebb dolgok is történtek, a saját érzelmi megborulásának csak a leglazább értelemben volt köze a két sráchoz. Amikor felpattant és inkább elkapta Niel kezét, hogy varázslásra kérje, az kicsit saját magáért is volt. Mert szerinte is teljesen őrült dolog volt minden konklúzió, amit levont abból az esetből. Aztán figyelte, érezte ahogy áramlik körülöttük a varázslat, testet ölt a pajzs. A világosságtól hunyorognia kellett.
- Ilyen szokott lenni normál esetben is? Portálnyitás után? - tette fel a kérdést Nielnek. Talán most már sikerült rájönnie, hogyan fogalmazhatta volna meg a dolgot. - Amit helyre kellett tennem magamban, az hogy úgy fest, képes vagyok érzékelni a mágiát. Ott Peruban én voltam az, aki követni tudta a mágiát a hely közepébe. Tudtam, merre kell menni, és nem tévesztettem el az utat egyszer sem. Én a racionalitást pártolom, tudományos karriert tervezek. Képzelheted, mennyire megborított ez a felismerés. És azt hiszem, valamennyire még erősíteni is tudom? Ebben nem vagyok biztos - megerősítést várt, vagy valamiféle cáfolatot. A mágiát felerősítő képességét eddig csak Dominic nevezte meg, az ő szavára viszont kevésbé volt hajlandó adni. Amennyire az a srác tisztában volt a saját képességeinek az elméleti hátterével, Lilia egy lyukas garast sem tett volna tétnek arra, amit mondott. Niel szavára viszont adott. Róla tudta, hogy az elméletben penge. Egy hónapja még sokkal pengébb volt benne, mint a kivitelezésben.
- Ne érts félre, fogalmam sincs, mit jelent ez. A családomban senki másnak nincs ilyen trükkje. Már említették volna, ha lenne. Úgyhogy vagy engem kellene dilidokihoz vinned Laze helyett, vagy nem bolondultam meg, és tényleg oda-vissza hatunk egymásra a mágiával. Őszintén nem tudom, melyik az ijesztőbb - ismerte el, megrázva a fejét. Jó lett volna, ha legalább valamelyik teóriájában megerősítést kap. Már így is elég nehéz volt ez a helyzet.

- Sok olyan is bealszik rajta, aki a szakomon van - nevette el magát halkan. Azért nem akarta felverni a házat. Főleg azokat nem, akik a szomszédos szobákban voltak. Bár Laze nem is volt még a szobájában. Akkor tulajdonképpen majdnem mindegy lett volna. De ettől még nem akart zajongani, ha nem volt muszáj.
- Én értem, hogy neki sem egyszerű, de... - kezdett bele, aztán csak sóhajtott és megrázta a fejét. - Mindegy. Laze szerencsés, hogy ennyire jóban lettetek - zárta végül egy mosollyal. Igazából csak örült, hogy dobták a romlott kaja ötletét. Meg valahol tényleg örült annak, hogy Laze nem teljesen magányos. Bár annak még jobban örült volna, ha inkább beszél velük ahelyett, hogy hülyeségeket csinálna.
- Egyrészt, szerintem volt felbujtód. Másrészt a bűntudatod így is túlórázik. Szerintem felelősséget vállaltál bűneidért, nem kellek én hozzá - ismét csak ingatni tudta a fejét. Ebben a házban túl sokakat emésztett néha indokolatlan mértékben a bűntudat. Ha nem a genetika iránt érdeklődött volna, azért akadt pár pillanat, ahol elgondolkodhatott volna, ne csapjon-e fel terápiás macskának. De az valahogy nem igazán vonzotta.
- Erre most csak azért bólintottál rá, hogy békén hagyjalak vele, igaz? - nem neheztelt érte. Egy szava sem lehetett. Néha ő is rábólintott a családja idősebb tagjainak kéréseire és intelmeire, holott pontosan tudta: ez csak annyit mutatott meg számára, mit és hogyan nem akar csinálni. Valahogy ezt érezte Niel-től is a csapatmunka kapcsán. Már annyiszor kérte. Ő is, szerinte Romy is. De sosem kapott tőle segélykérést, pedig... De ugyebár ahhoz azt meg kellett volna beszélniük.
- Relaxálásnak olvashatsz egy-két regényt. A hosszabb szériákban megvan az a hullámvonal, hogy egyszer jobb lesz, aztán mélyrepülés, megint javul, és ismét a mélybe, mielőtt eljutsz a konklúzióig - remélte, hogy Niel érti a célzást. Hogy nem kell megijednie a mélypontoktól, mert előbb-utóbb jobb lesz. És a jobb után is jöhetnek még kisebb-nagyobb mélypontok, mielőtt minden a helyére kerülne.
A vallomás és randi puszta gondolatának kombinációjától még sokáig zavarban volt. Túlzottan sokáig. Kihúzták a lába alól a talajt, elfogyott a levegő, és hirtelen értette, miért nem tudott Niel korábban a szemébe nézni. Ő sem tudott. Annyira szívesen mondta volna neki, hogy a tökéletest túlértékelik, de nem akarta elvenni a kedvét mindentől. Arra ott volt a saját vallomása. Annyira félt a fiú reakciójától... És látta, érezte, jó okkal.
- Mert nem telefontéma. Most sem tartom annak - ezt az egyet merte magabiztosan kijelenteni. Minden mást hallgatva a fülei lefelé fordultak. Niel haragudott, ez nyilvánvaló volt. Ő pedig a macska oldalában sokkal kevésbé tudta elrejteni, ha tartott valamitől, vagy nem érezte magát komfortosan egy helyzetben. Nyelt egyet. Az ütsz vagy futsz életérzés erősen munkált benne. És egyiket sem akarta. Sem kimenekülni a helyzetből, sem visszatámadni.
- Hogy miért nem szóltam azonnal? Mert túlhajtod magad, mert alig vagy itthon, mert mire eljutottam odáig, hogy egyáltalán felvennéd-e a telefont, hogy megkérjelek, személyesen beszéljük meg, már rég kínos volt az egész, aztán jöttek a költözés, a vizsgák, én meg...arghh - védekezett, ő is érezte. És a morranás a végén a tehetetlenségének szólt. Mert nem tudta megmagyarázni. Sok mindent nem tudott megmagyarázni anélkül, hogy igazán mélyre menjen a saját világában. Ezen a ponton kezdte úgy érezni, megfullad.
Úgyhogy most ő volt az, aki felpattant és fel-alá sétálni kezdett az ágy Niel felőli oldalán. Próbált mély lélegzeteket venni és lenyugodni. Nem akart kiabálni. A léptei még idegességében sem csaptak zajt, ösztönösen is nesztelenül közlekedett.
- Oké, most én tereltem, sajnálom. Igazából féltem, és nem értettem, és helyre kellett tennem magamban az egészet, addigra meg már nyakig benne voltam a halogatásban. Egyébként az az alak egy kókler, csak ugat, de nem harap. Nagy a szája, csak panaszkodni tud, fejjel megy a falnak, eszébe sem jut gondolkodni és mindent mágiából próbál megoldani ész nélkül, a legbénább variánsod több bajt csinálna. Vedd el tőle a varázserejét és pont annyit tud a mágiáról, mint én, tehát a nagy büdös semmit. Oké, hazudtam, ezt húzzuk át, bármi amit én tudok ösztön és megérzés, és egyáltalán nem volt könnyű megemészteni, hogy nem tudok mindent a tudománnyal magyarázni, hogy az alakváltás mást is hozhat, hogy a világ nem tisztán természettudomány, és... áh! - idegességében a hajába túrt, véletlen túl hevesen, ujjaival beleütközve a füleibe. Felszisszent, leguggolt. Elemelte a kezeit a fejétől. Nem tudta, hogyan adhatná át a frusztrációját úgy, hogy értelme is legyen. Nem maradt meg sokáig a földön, hamar felugrott és a fiú elé sétált.
- Tudom, mikor vagy a házban, vagy a közvetlen közelben. És nem illatról vagy hangról. Egyszerűen csak érzem, mert a mágia akkor is érződik rajtad, amikor nem varázsolsz aktívan - tudta, hogy ügyetlenül öntötte szavakba. Nem is tudta, mit csináljon. Tehetetlenségében csak Niel kezéért nyúlt és a sajátjai közé zárta. - Így próbálj meg varázsolni - kérte, szinte esdekelve. Csak egy próbát. Hogy nem ő örült meg, hogy tényleg tudott erősíteni rajta.

Megértőn bólintott a fiú kijelentésére. Tökéletesen értette az álláspontját. De valamiért olyan csalódottnak tűnt, amikor ezt kimondta. Pedig amióta csak ismerték egymást, ezt hallotta Nieltől: nem kezdene ki valakivel, aki a banda rajongója. Ő is kedvelte a zenéjüket, bár ő csak Romy lejátszási listájának köszönhetően találkozott velük.
- Niel... Észlelted, hogy csak piszkállak, ugye? - kérdezett vissza egy mosollyal a bocsánatkérés után. Nem is értette, miért veszi a fiú ennyire véresen komolyan. Ő nem érzékelte annak. Tisztázták a félreértést, elmúlt. Nem akarta, hogy Niel azt higgye, neheztelne rá emiatt. Vagy bármi más miatt.
- Nem baj, ha nem megy, sokan nem értik. De ha istenadta tehetséged van a képletekhez, akkor egy próbát megér ez is. Meg aztán, nekem az is segítség, ha felmondhatom a jegyzetemet, legfeljebb alszol rajta egy jót - vont vállat egy vigyorral az arcán. Nem zavarta az sem, ha Nielnek sem ment jobban. Mitől ment volna? De egy kísérletet megért. Ha mágikus képleteket megérzésből számolt ki jól, akkor ennek is adhattak egy esélyt. Kezdte elfogadni, a természetfelettinek a különös működéseit. Jobbnak tűnt úszni ennek az árjával, mint szembemenni vele és belefulladni a megmagyarázhatatlanságba.
Bőven elég volt az idegrendszerének csak hallani Laze legújabb húzásáról. Néha kedve lett volna megkérni Kaine-t, kapja el kedves lakótársukat és lógassa ki a toronyból. Fogalma sem volt, az a szőke hol hagyhatta el az eszét. Aztán persze megcsapta a fülét Niel bosszúötlete. A romlott hal puszta gondolata is a perui katakombák oszladozó elemeit juttatta eszébe. Arca szinte azonnal zöldes árnyalatot vett fel.
- Lehetne, hogy szagtalan prank legyen? Macska-szaglás, tudod - bökött az orrára, nagyot nyelve. Nem szeretett volna túl sokat gondolni erre. De ettől még egy kérést és egy emlékeztetőt megért. A nagy zajjal járó tréfáért se lett volna oda, de a fülcsengést és félsüketséget talán egy fokkal jobban viselte volna.
- Én azt értem, hogy az ereklyét csak te látod át, de nem kell válladra venned a világot és solo-questeket tolni. Romy szava járásával élve, azért van co-op lehetőség, ha találsz egy gixert, amit meg kellene oldani - sóhajtott a fejét ingatva Niel válaszait hallva. Nem egészen értette, miért kellett egyedül hősködnie és teljesen kizsigerelnie magát.
A következő téma azért sokkal meredekebb volt, mint gyerekes bosszúk meg iskola és túlhajszoltság. Ő is érezte, mennyire nem lenne helyes ezekről is ugyanolyan könnyedséggel beszélni. Persze, Niel simán kisokkolta őt a saját kis világából azzal a vallomással. Nem is volt véletlen, hogy a keményebb résszel kezdte a saját szónoklatát. A fülei ékes bizonyítékkal szolgáltattak arra, mennyire nem tudta nyugodtan kezelni a teljes sztorit.
- Hát, ha egy ilyen variánssal előbb találkoztak, mint veled, vagy szimplán találkoztak egy ilyennel, akkor azért érthető, ha lehetséges forgatókönyvként kezelték. Szerintem bárki óvatos lenne, ha látna valakit, aki kísértetiesen hasonlít egy olyan emberre, akit legutóbb teszem azt gyilkolni látott - jegyezte meg elgondolkodva, aztán vállat vont. - Szerintem nem kell bizonyítgatnod vagy mentegetőznöd. A tetteid és választásaid majd beszélnek helyetted, és nem kell mindent most rögtön és egyszerre. Ha túlhajtod magad és nagyon belepörögsz, abba ilyen háttér nélkül is beleőrülhetsz. Bárki beleőrülne. Emlékszel még arra, hogy lazítani is lehet? - lágy tónusban tette fel a kérdést. Alapvetően próbálkozott Nielt egy kicsit kirázni a saját gondolatspiráljából és egy másik perspektívát adni neki.
A szuperhősök párkapcsolata, a vallomás már egy teljesen másik téma volt. Gyorsan beszélt, talán kicsit átgondolatlanul is, helyenként egészen biztosan nyersen és kíméletlenül. A reakciók alapján látta ő, hogy célt ért a mondandójával. Kapott is egy újabb magyarázatot.
- Ugyan már, ez félelmetes dolog. Vicc nélkül, teljesen komolyan. Nem a bőröd viszed vásárra, hanem a lelked. Tök természetes halogatni, és nem késznek érezni magad valamire. Sok regényhősnek se megy könnyen, pedig azok fikciósak - ingatta a fejét, miközben arcán egy őszinte, megértő mosoly játszott. Ő is félt volna. Sőt, ő is félt. A legkevésbé sem számolt azzal, hogy a nagy kioktatás közepette kibukik belőle, amúgy egy randimeghívásra igent mondott volna.
Sokkal egyszerűbb lett volna továbbra is az ablaküveg tükröződésében vadászni egy szemkontaktust. Az, hogy Niel ennyire fixírozta, nem segített a zavarán. Érzései szerint az összes vére az arcában volt. Komolyan átkozta, hogy ennyire jól látott. Gyorsan lesütötte a szemét, majd felnézett, majd megint le. Nem tudta eldönteni, a kezeit fixírozza az ölében, vagy a srác arcáról próbáljon valamit leolvasni. Teljesen tanácstalan volt. És utálta ezt az érzést. A visszakérdezésre ismét felnézett.
- Igen, tényleg - bólintott lassan. Kezdte kapiskálni, hogy ez a beszélgetés Niel-ből legalább annyira kiütötte a levegőt, mint belőle. Ez a rész valahol megnyugtató volt. Az kevésbé, hogy a srác ennyivel gyorsabban kapcsolt.
- Ácsi, az előbb még kész voltál cölibátust fogadni és kolostorba vonulni mágusszerzetesnek. Mi a biztosítékom, hogy ha kialszod magad, nem gondolod meg magad újra? - kérdezett vissza, ügyesen megjátszott magabiztossággal. Azért az arca szinte világított az ott kerengő vértől, aljas árulóként jelezve, hogy félig sem annyira ura a helyzetnek, mint szerette volna. Végül egy apró, zavart nevetés után bólintott. - Komolyan mondtam az előbb. Ha és amikor elhívsz randira, igent mondok - mert ezt még mindig csak feltételesnek és közvetettnek érezte. Mintha a srác a kérdésben is csak kerülgette volna a forró kását. Ami nem volt feltétlenül baj, mert az elhallgatott dolgok miatt úgy érezte, megvezeti, nem tud mindent, talán akkor újra visszakozna. Úgyhogy egy pillanatra a tenyereibe temette lángoló arcát, vett néhány mély levegőt.
- Moment. Mielőtt elhívsz, én is tartozom egy vallomással. Vagy kettővel. Igazából összefügg - vezette fel gyorsan a következő problémát, mielőtt újra esélyt adhatott volna magának kihátrálni a dologból. Még mindig utálta az egészet. De tovább halogatni csak még kínosabb lett volna. Úgyhogy vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét és belefogott. - Emlékszel, amikor Romy riadót fújt, mert nem értetek el egész nap? Az azért volt, mert belefutottam a bátyádba. És egy sor véletlen balesetnek köszönhetően a kontinens túloldalán kötöttem ki vele, zéró térerővel. A részletekkel csak akkor fárasztalak, ha érdekel. Személyesen akartam elmondani, mert a telefon egy olyan mehh megoldásnak tűnt. Főleg akkor, amikor még érzékenyen is érintett, és azóta ez az egész már csak kínos, még akkor is, ha kisebb gondod is nagyobb most ennél. Nagyon haragszol miatta? - pislogott fel Niel-re óvatosan. Volt itt még olyan, amit meg akart osztani, leginkább az az érdekes kapocs közte meg a mágia között. De tekintve, hogy azt a Dominic-os eset során tanulta meg saját magáról, nem tudta megkerülni a másik Topsfieldet. És jobbnak tűnt nem is titkolózni ezügyben. Úgyhogy először azt akarta tudni, Niel ezt a részletet hogyan fogadja.