- Sok olyan is bealszik rajta, aki a szakomon van - nevette el magát halkan. Azért nem akarta felverni a házat. Főleg azokat nem, akik a szomszédos szobákban voltak. Bár Laze nem is volt még a szobájában. Akkor tulajdonképpen majdnem mindegy lett volna. De ettől még nem akart zajongani, ha nem volt muszáj.
- Én értem, hogy neki sem egyszerű, de... - kezdett bele, aztán csak sóhajtott és megrázta a fejét. - Mindegy. Laze szerencsés, hogy ennyire jóban lettetek - zárta végül egy mosollyal. Igazából csak örült, hogy dobták a romlott kaja ötletét. Meg valahol tényleg örült annak, hogy Laze nem teljesen magányos. Bár annak még jobban örült volna, ha inkább beszél velük ahelyett, hogy hülyeségeket csinálna.
- Egyrészt, szerintem volt felbujtód. Másrészt a bűntudatod így is túlórázik. Szerintem felelősséget vállaltál bűneidért, nem kellek én hozzá - ismét csak ingatni tudta a fejét. Ebben a házban túl sokakat emésztett néha indokolatlan mértékben a bűntudat. Ha nem a genetika iránt érdeklődött volna, azért akadt pár pillanat, ahol elgondolkodhatott volna, ne csapjon-e fel terápiás macskának. De az valahogy nem igazán vonzotta.
- Erre most csak azért bólintottál rá, hogy békén hagyjalak vele, igaz? - nem neheztelt érte. Egy szava sem lehetett. Néha ő is rábólintott a családja idősebb tagjainak kéréseire és intelmeire, holott pontosan tudta: ez csak annyit mutatott meg számára, mit és hogyan nem akar csinálni. Valahogy ezt érezte Niel-től is a csapatmunka kapcsán. Már annyiszor kérte. Ő is, szerinte Romy is. De sosem kapott tőle segélykérést, pedig... De ugyebár ahhoz azt meg kellett volna beszélniük.
- Relaxálásnak olvashatsz egy-két regényt. A hosszabb szériákban megvan az a hullámvonal, hogy egyszer jobb lesz, aztán mélyrepülés, megint javul, és ismét a mélybe, mielőtt eljutsz a konklúzióig - remélte, hogy Niel érti a célzást. Hogy nem kell megijednie a mélypontoktól, mert előbb-utóbb jobb lesz. És a jobb után is jöhetnek még kisebb-nagyobb mélypontok, mielőtt minden a helyére kerülne.
A vallomás és randi puszta gondolatának kombinációjától még sokáig zavarban volt. Túlzottan sokáig. Kihúzták a lába alól a talajt, elfogyott a levegő, és hirtelen értette, miért nem tudott Niel korábban a szemébe nézni. Ő sem tudott. Annyira szívesen mondta volna neki, hogy a tökéletest túlértékelik, de nem akarta elvenni a kedvét mindentől. Arra ott volt a saját vallomása. Annyira félt a fiú reakciójától... És látta, érezte, jó okkal.
- Mert nem telefontéma. Most sem tartom annak - ezt az egyet merte magabiztosan kijelenteni. Minden mást hallgatva a fülei lefelé fordultak. Niel haragudott, ez nyilvánvaló volt. Ő pedig a macska oldalában sokkal kevésbé tudta elrejteni, ha tartott valamitől, vagy nem érezte magát komfortosan egy helyzetben. Nyelt egyet. Az ütsz vagy futsz életérzés erősen munkált benne. És egyiket sem akarta. Sem kimenekülni a helyzetből, sem visszatámadni.
- Hogy miért nem szóltam azonnal? Mert túlhajtod magad, mert alig vagy itthon, mert mire eljutottam odáig, hogy egyáltalán felvennéd-e a telefont, hogy megkérjelek, személyesen beszéljük meg, már rég kínos volt az egész, aztán jöttek a költözés, a vizsgák, én meg...arghh - védekezett, ő is érezte. És a morranás a végén a tehetetlenségének szólt. Mert nem tudta megmagyarázni. Sok mindent nem tudott megmagyarázni anélkül, hogy igazán mélyre menjen a saját világában. Ezen a ponton kezdte úgy érezni, megfullad.
Úgyhogy most ő volt az, aki felpattant és fel-alá sétálni kezdett az ágy Niel felőli oldalán. Próbált mély lélegzeteket venni és lenyugodni. Nem akart kiabálni. A léptei még idegességében sem csaptak zajt, ösztönösen is nesztelenül közlekedett.
- Oké, most én tereltem, sajnálom. Igazából féltem, és nem értettem, és helyre kellett tennem magamban az egészet, addigra meg már nyakig benne voltam a halogatásban. Egyébként az az alak egy kókler, csak ugat, de nem harap. Nagy a szája, csak panaszkodni tud, fejjel megy a falnak, eszébe sem jut gondolkodni és mindent mágiából próbál megoldani ész nélkül, a legbénább variánsod több bajt csinálna. Vedd el tőle a varázserejét és pont annyit tud a mágiáról, mint én, tehát a nagy büdös semmit. Oké, hazudtam, ezt húzzuk át, bármi amit én tudok ösztön és megérzés, és egyáltalán nem volt könnyű megemészteni, hogy nem tudok mindent a tudománnyal magyarázni, hogy az alakváltás mást is hozhat, hogy a világ nem tisztán természettudomány, és... áh! - idegességében a hajába túrt, véletlen túl hevesen, ujjaival beleütközve a füleibe. Felszisszent, leguggolt. Elemelte a kezeit a fejétől. Nem tudta, hogyan adhatná át a frusztrációját úgy, hogy értelme is legyen. Nem maradt meg sokáig a földön, hamar felugrott és a fiú elé sétált.
- Tudom, mikor vagy a házban, vagy a közvetlen közelben. És nem illatról vagy hangról. Egyszerűen csak érzem, mert a mágia akkor is érződik rajtad, amikor nem varázsolsz aktívan - tudta, hogy ügyetlenül öntötte szavakba. Nem is tudta, mit csináljon. Tehetetlenségében csak Niel kezéért nyúlt és a sajátjai közé zárta. - Így próbálj meg varázsolni - kérte, szinte esdekelve. Csak egy próbát. Hogy nem ő örült meg, hogy tényleg tudott erősíteni rajta.

Megértőn bólintott a fiú kijelentésére. Tökéletesen értette az álláspontját. De valamiért olyan csalódottnak tűnt, amikor ezt kimondta. Pedig amióta csak ismerték egymást, ezt hallotta Nieltől: nem kezdene ki valakivel, aki a banda rajongója. Ő is kedvelte a zenéjüket, bár ő csak Romy lejátszási listájának köszönhetően találkozott velük.
- Niel... Észlelted, hogy csak piszkállak, ugye? - kérdezett vissza egy mosollyal a bocsánatkérés után. Nem is értette, miért veszi a fiú ennyire véresen komolyan. Ő nem érzékelte annak. Tisztázták a félreértést, elmúlt. Nem akarta, hogy Niel azt higgye, neheztelne rá emiatt. Vagy bármi más miatt.
- Nem baj, ha nem megy, sokan nem értik. De ha istenadta tehetséged van a képletekhez, akkor egy próbát megér ez is. Meg aztán, nekem az is segítség, ha felmondhatom a jegyzetemet, legfeljebb alszol rajta egy jót - vont vállat egy vigyorral az arcán. Nem zavarta az sem, ha Nielnek sem ment jobban. Mitől ment volna? De egy kísérletet megért. Ha mágikus képleteket megérzésből számolt ki jól, akkor ennek is adhattak egy esélyt. Kezdte elfogadni, a természetfelettinek a különös működéseit. Jobbnak tűnt úszni ennek az árjával, mint szembemenni vele és belefulladni a megmagyarázhatatlanságba.
Bőven elég volt az idegrendszerének csak hallani Laze legújabb húzásáról. Néha kedve lett volna megkérni Kaine-t, kapja el kedves lakótársukat és lógassa ki a toronyból. Fogalma sem volt, az a szőke hol hagyhatta el az eszét. Aztán persze megcsapta a fülét Niel bosszúötlete. A romlott hal puszta gondolata is a perui katakombák oszladozó elemeit juttatta eszébe. Arca szinte azonnal zöldes árnyalatot vett fel.
- Lehetne, hogy szagtalan prank legyen? Macska-szaglás, tudod - bökött az orrára, nagyot nyelve. Nem szeretett volna túl sokat gondolni erre. De ettől még egy kérést és egy emlékeztetőt megért. A nagy zajjal járó tréfáért se lett volna oda, de a fülcsengést és félsüketséget talán egy fokkal jobban viselte volna.
- Én azt értem, hogy az ereklyét csak te látod át, de nem kell válladra venned a világot és solo-questeket tolni. Romy szava járásával élve, azért van co-op lehetőség, ha találsz egy gixert, amit meg kellene oldani - sóhajtott a fejét ingatva Niel válaszait hallva. Nem egészen értette, miért kellett egyedül hősködnie és teljesen kizsigerelnie magát.
A következő téma azért sokkal meredekebb volt, mint gyerekes bosszúk meg iskola és túlhajszoltság. Ő is érezte, mennyire nem lenne helyes ezekről is ugyanolyan könnyedséggel beszélni. Persze, Niel simán kisokkolta őt a saját kis világából azzal a vallomással. Nem is volt véletlen, hogy a keményebb résszel kezdte a saját szónoklatát. A fülei ékes bizonyítékkal szolgáltattak arra, mennyire nem tudta nyugodtan kezelni a teljes sztorit.
- Hát, ha egy ilyen variánssal előbb találkoztak, mint veled, vagy szimplán találkoztak egy ilyennel, akkor azért érthető, ha lehetséges forgatókönyvként kezelték. Szerintem bárki óvatos lenne, ha látna valakit, aki kísértetiesen hasonlít egy olyan emberre, akit legutóbb teszem azt gyilkolni látott - jegyezte meg elgondolkodva, aztán vállat vont. - Szerintem nem kell bizonyítgatnod vagy mentegetőznöd. A tetteid és választásaid majd beszélnek helyetted, és nem kell mindent most rögtön és egyszerre. Ha túlhajtod magad és nagyon belepörögsz, abba ilyen háttér nélkül is beleőrülhetsz. Bárki beleőrülne. Emlékszel még arra, hogy lazítani is lehet? - lágy tónusban tette fel a kérdést. Alapvetően próbálkozott Nielt egy kicsit kirázni a saját gondolatspiráljából és egy másik perspektívát adni neki.
A szuperhősök párkapcsolata, a vallomás már egy teljesen másik téma volt. Gyorsan beszélt, talán kicsit átgondolatlanul is, helyenként egészen biztosan nyersen és kíméletlenül. A reakciók alapján látta ő, hogy célt ért a mondandójával. Kapott is egy újabb magyarázatot.
- Ugyan már, ez félelmetes dolog. Vicc nélkül, teljesen komolyan. Nem a bőröd viszed vásárra, hanem a lelked. Tök természetes halogatni, és nem késznek érezni magad valamire. Sok regényhősnek se megy könnyen, pedig azok fikciósak - ingatta a fejét, miközben arcán egy őszinte, megértő mosoly játszott. Ő is félt volna. Sőt, ő is félt. A legkevésbé sem számolt azzal, hogy a nagy kioktatás közepette kibukik belőle, amúgy egy randimeghívásra igent mondott volna.
Sokkal egyszerűbb lett volna továbbra is az ablaküveg tükröződésében vadászni egy szemkontaktust. Az, hogy Niel ennyire fixírozta, nem segített a zavarán. Érzései szerint az összes vére az arcában volt. Komolyan átkozta, hogy ennyire jól látott. Gyorsan lesütötte a szemét, majd felnézett, majd megint le. Nem tudta eldönteni, a kezeit fixírozza az ölében, vagy a srác arcáról próbáljon valamit leolvasni. Teljesen tanácstalan volt. És utálta ezt az érzést. A visszakérdezésre ismét felnézett.
- Igen, tényleg - bólintott lassan. Kezdte kapiskálni, hogy ez a beszélgetés Niel-ből legalább annyira kiütötte a levegőt, mint belőle. Ez a rész valahol megnyugtató volt. Az kevésbé, hogy a srác ennyivel gyorsabban kapcsolt.
- Ácsi, az előbb még kész voltál cölibátust fogadni és kolostorba vonulni mágusszerzetesnek. Mi a biztosítékom, hogy ha kialszod magad, nem gondolod meg magad újra? - kérdezett vissza, ügyesen megjátszott magabiztossággal. Azért az arca szinte világított az ott kerengő vértől, aljas árulóként jelezve, hogy félig sem annyira ura a helyzetnek, mint szerette volna. Végül egy apró, zavart nevetés után bólintott. - Komolyan mondtam az előbb. Ha és amikor elhívsz randira, igent mondok - mert ezt még mindig csak feltételesnek és közvetettnek érezte. Mintha a srác a kérdésben is csak kerülgette volna a forró kását. Ami nem volt feltétlenül baj, mert az elhallgatott dolgok miatt úgy érezte, megvezeti, nem tud mindent, talán akkor újra visszakozna. Úgyhogy egy pillanatra a tenyereibe temette lángoló arcát, vett néhány mély levegőt.
- Moment. Mielőtt elhívsz, én is tartozom egy vallomással. Vagy kettővel. Igazából összefügg - vezette fel gyorsan a következő problémát, mielőtt újra esélyt adhatott volna magának kihátrálni a dologból. Még mindig utálta az egészet. De tovább halogatni csak még kínosabb lett volna. Úgyhogy vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét és belefogott. - Emlékszel, amikor Romy riadót fújt, mert nem értetek el egész nap? Az azért volt, mert belefutottam a bátyádba. És egy sor véletlen balesetnek köszönhetően a kontinens túloldalán kötöttem ki vele, zéró térerővel. A részletekkel csak akkor fárasztalak, ha érdekel. Személyesen akartam elmondani, mert a telefon egy olyan mehh megoldásnak tűnt. Főleg akkor, amikor még érzékenyen is érintett, és azóta ez az egész már csak kínos, még akkor is, ha kisebb gondod is nagyobb most ennél. Nagyon haragszol miatta? - pislogott fel Niel-re óvatosan. Volt itt még olyan, amit meg akart osztani, leginkább az az érdekes kapocs közte meg a mágia között. De tekintve, hogy azt a Dominic-os eset során tanulta meg saját magáról, nem tudta megkerülni a másik Topsfieldet. És jobbnak tűnt nem is titkolózni ezügyben. Úgyhogy először azt akarta tudni, Niel ezt a részletet hogyan fogadja.

Rosszul érezte magát azért a zaklatós kommentár miatt. Végtére is, ezekből a rajongókból származott Niel-ék bevétele, eladásai. Meg bizonyára sokan voltak köztük azok, akik miatt a srác folytatni akarta a zenélést. Nem felejtette el azt a képet, amit annak idején mutatott.
- Szerintem a kérdést is el kéne engedniük. Eleve egy egészségtelen viszony lenne, ahol te folyton piedesztálra vagy emelve. Az csak a lelkületeden múlik, hogy neked ez szarul esne és nem visszaélnél vele - nem is értette, miért volt ez egyáltalán bárki számára kérdéses. Ő kifejezetten tartott volna egy ennyire egyenlőtlen hatalmi helyzettől. Megvoltak azok neki is, akikkel sosem kezdett volna. És emögött kifejezetten jó volt elbújni és nem beismerni, miért is nem akart, pontosabban mert romantikus kapcsolatot keresni.
- Köztünk? Nem inkább közted és Romy között? - kérdezett vissza egy apró mosollyal. Ő nem volt jelen, mikor Romy beinvitálta Freddy-t. Kedves bácsikájuk kapcsolódását ismerve ő sem csapta volna a lány orrára az ajtót. Amúgy sem volt szokásuk. Pont emiatt nőtték ki a Mi Casa-t eléggé rövid idő alatt. A rajongólányok már tényleg csak a cseresznyét szolgáltatták a habon.
- Tényleg? - nehéz lett volna leplezni a meglepetését. De az első döbbenet hamar átcsapott vigyorgásba. - Lenne egyáltalán időd rá? De ne lepődj meg, ha a szerveskémia házimmal zaklatlak. Azok a számítások bonyolultak tudnak lenni, még akkor is, ha a szabályok nem vészesek hozzá - ha őszinte akart lenni, már az is segítségnek számított volna, ha felmondhatja valakinek a jegyzeteit vagy a tankönyv egyes részeit, amiket tényleg fejből kellett tudnia oda-vissza. De ezzel igazán nem kínzott volna senkit. Tudta, hogy a legtöbbeknek altató lett volna.
Laze és a dimenzióközi emberrablás sokkal kevésbé volt könnyed téma. Legszívesebben tényleg jó alaposan megrángatta volna gyerekkori barátját. Talán épp csak Niel fáradtsága tartotta vissza attól, hogy most azonnal leugorjon az alsó szintre, vagy bárhol is tartózkodott éppen a házi dzsungel önjelölt hőse.
- Ha engem kérdezel, nem elég nagyot. Ne higgy annak, aki azt mondja, csak a fejét, meg ne sántuljon. Rúgd bokán legközelebb - szusszant a srác viselkedése kapcsán, a fejét csóválva. Még a kezeit is csípőre tette így törökülésben. A legkevésbé sem tűnhetett fenyegetőnek. De annál inkább tudott kicsi latin pukkancs lenni. A folytatást hallva viszont egy kicsit megakadt saját bosszankodásában, a paprikás hangulat el is párolgott. - Nem lesz az sok? Niel, nem kell minden felelősséget egyedül a válladra venned. Vannak barátaid. Segítünk, ahol lehet - ajánlotta egy kicsit halkabban, és tétova, óvatos mozdulattal megfogta a fiú kezét. Egy aprót szorított is rajta. Őszintén nem tudta, miért is próbált ennyivel óvatosabb lenni, mint Kaine esetében. Neki nem félt nyílegyenesen megmondani a véleményét, szinte soha. Nem tudta, most miért akart finomabb lenni.
A keményebb témánál... nem egészen erre számított. Meglepődött, és a légvételre is koncentrálnia kellett, hogy ne felejtse el. Hallhatta a történetet, majd a fejét csóválta.
- Mi az isten ez a hozzáállás? Olyan, mintha méreggel akarnál gyógyítani egy mérgezést - sóhajtott. Aztán vissza is húzta a kezét, amikor Niel felpattant. Csak nézni tudta őt egy ideig. És hallgatni. Elakadó lélegzettel, figyelni minden kimondott szóra. Mert érteni akarta, milyen érzések is kavarogtak a srácban. Lettek volna megjegyzései nagyon hamar, és egyáltalán nem volt könnyű számára, hogy magában tartsa őket. Már épp készült volna közbevágni, mikor megütötte a fülét Romy neve, és az ígéret. Vele kapcsolatban? Hol jött ő ebbe a képletbe? A választ hallva pedig mi sem tükrözte jobban a zavarát, mint az előbukkanó macskafülek. Az arcát sokkal jobban tudta kontrollálni, mint a zsigeri reakcióit. Szüksége volt egy kis időre, hogy értelmezni tudja magában az elhangzottakat. És vennie kellett egy mély levegőt is.
- Oké, ez kemény, de kezdjük az elején. Szerintem engedd el ezt a fatalizmust. Ha a környezetednek nem is megy, neked mindenképpen szükséged lenne rá. Te saját magad vagy, nem egy másik világból származó Niel. Csak te tudod, hogy mit szeretnél a saját életedben. Mások rossz döntéseiért nem te vagy a felelős és nem is fogod utánozni őket, csak mert a multiverzumos kozmoszben egyezik a DNS-etek. Én nem hiszek az eleve elrendelésben, és szerintem a te lelki állapotodnak is jobb, ha leszámolsz ezzel az elgondolással - darálta le azt a részt, amit valamennyivel könnyebb volt kezelni. A fülei idegesen kagylóztak körbe a házban, mielőtt visszatértek volna a fiú felé. Most jött az igazán nehéz rész, úgyhogy szusszannia kellett egy nagyot.
- Most lehet, hogy rosszul értelmeztelek, úgyhogy ha valamit félreértettem, akkor bocsánat. De, már ne is haragudj, szerintem ez az érvelés hülyeség. Miért ne lehetne barátnőd? Vagy romantikus kapcsolatod? Csak mert az életed most épp komplikált vagy veszélyes? Ha ebből indulunk ki, akkor minden szuperhős tegye a magánéletét jégre örök időkig, mert veszélyes szeretni? Érted, amit mondok, ugye? Ez nem életszerű. Az érzéseknek eleve nem lehet parancsolni. Akkor most kárhoztasd magad magányra egész életedben? Ez alapján a logika alapján nekem is élből vissza kellett volna utasítanom bármilyen randimeghívást, pusztán abból kiindulva, hogy a Hydra és az orosz maffia radarjára bármikor rákerülhetek Romy mellé, ha nem vagyok rajta már most - mindezt végighadarva a hajába túrt. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy talán most kellene felhoznia Dominic-ot, Perut, a mágiával való megmagyarázhatatlan és érdekes kapcsolatát. Mindent, ami összezavarta és amivel jelenleg nem tudott mit kezdeni. De talán jobb lett volna előbb témát váltani, vagy kitárgyalni legalább egy bonyolult ügyet a következő előtt.
- Egyébként igent mondtam volna. Mármint a meghívásra - sütötte le a szemét, érzései szerint lángoló arccal. Csak egy kis ideig tudta a takarót nézni, utána felnézett. És mivel észlelte, hogy Niel kerüli a tekintetét, inkább az ablak tükröződéseiben kereste a szemkontaktust. - Még sosem volt alkalmunk úgy kettesben lenni, hogy csak jól akartuk érezni magunkat. Mindig vagy vészhelyzet volt, vagy legalább egyikünk érzelmileg teljesen kiszolgáltatott. Majd amikor tényleg elhívsz, ezt a részét fogom a legjobban várni - ajánlotta egy mosollya. A mostanit... nos, ezt nehéz lett volna valódi randimeghívásként kezelni. Meg valahol úgy érezte, Niel-nek ez most tényleg sok lett volna. Túlzottan sok dolgot kellett volna előtte legalább saját maga számára letisztáznia, Lilia szerint.

Valahogy nehezére esett elhinni, hogy valóban ne zavarta volna a jelenlétével a fiút vagy a tervezett pihenését. De nem szólt semmit, csak bólintott. Úgy döntött, akkor eszerint fog cselekedni, és nem gondolja túl a dolgot.
- Ez azért nem hangzik kis dolognak. De a varázskönyv jó dolog, nem? Tudtam én, hogy menni fog - válaszolt egy lelkes vigyorral a srác meséjére. Bár azért annak örült volna, ha tud segíteni valamit. Nem akarta ő magára hagyni Nielt a problémáival. Noha nem rendelkezett valami hű de nagy képességgel, és varázsolni sem tudott. Hacsak... De nem, azt a felfedezését még nem merte felvezetni. Pedig tudta, hogy kellene.
- Ugyan már. Szerintem kicsit elcsúsztak az üzenetek. Romyt ismerve valami olyasmit mondhatott, hogy a házban lakó popsztárt nem zaklatjuk, a valós jelentés pedig elveszett félúton. Tudod, Romy is sokat aggódik érted, családtagnak tekint, és eléggé felháborították a rámenős zaklatók. Rajongók! Rajongót akartam mondani, bocsánat - javította magát gyorsan. Az, hogy ő zaklatóknak tartotta azokat a kamaszokat, nem jelentette azt, hogy Romy is osztotta a nézeteit ezzel kapcsolatban. - Kaine nagyon is jól tette, hogy ide hívott téged. Én is jobban örülök, hogy nem vagy egyedül és tudsz kihez fordulni, ha társaságra van szükséged. Láttam rajtad a múltkor is, hogy nem emelnéd fel a telefont, ha rajtad múlik, mert nem akarnál zavarni. Ha egy házban vagy másokkal, legalább csak a nappaliig kell lemenned - tette hozzá egy sokat tudó mosollyal. Ugyan elég sok időt töltött az elmúlt időszakban a saját szobájában, azért a fülei még a helyükön voltak. És nem is tudta őket zenével lenullázni, annyira hangosan sosem hallgatta az alapzajt.
- Ami azt illeti, nehezebbre számítottam. Szerencsére tényleg érdekel, amit tanulok, bár van egy-két kínzásnak is felérő alapozó tárgy... - kezdett bele a válaszba, mire eljutott a tudatáig Niel teljes gyónása. Néhány hosszúnak tűnő másodpercig csak pislogni volt képes.
- Hogy mit művelt Laze?! Hát én megfojtom. ¿Cómo puede ser tan estúpido?* - fakadt ki kisebb hadarásban. De elég volt egy pillantást vetnie Nielre, hogy inkább szusszanjon egyet, majd még egyet. És végül egy harmadikat a biztonság kedvéért. - Oké, megnyugodtam. Úgy ahogy. Gyilkosság napolva. Szóval egy lány Laze? Biztos, hogy nem ugyanolyanok? Egy is sok tud lenni belőle néha... De örülök, hogy hazahoztad. Ha már ebbe a világba keveredett, akkor tényleg ez volt a felelősségteljes döntés - sóhajtott és kicsit még közelebb kúszott. Idő közben sikerült feldolgoznia a másik ledobott bombát is. Bár azért nem teljesen. Nyelt egyet, és próbálta keresni a szavakat.
- És mi a sztori ezekkel a variánsokkal? Miért kell megölnöd őket? És egyáltalán, hogy viseled ezt az egészet? Ez elég súlyos témának hangzik az egy mondatos rövidített verzióban is, de ha már elkezdted, kérlek fejtsd ki - érdeklődött végül óvatosan. Kényes topic volt, ő pedig próbálta inkább egy kicsit finomabban megfogni. Bár legszívesebben már faggatózott volna. Ezek után a perui kiruccanással előhozakodni tényleg csak óvodás problémának hatott volna a saját szemében. Már-már cikinek.

*:

Így, hogy volt alkalma alaposabban megszemlélni Niel-t, már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész látogatás, vagy hogy csak így egyszerűen rátört. Sokkal jobb lett volna utólag érkezni és kopogni, akkor tényleg lett volna esélye elküldeni is. Lilia is látta, a srác mennyire nyúzott volt, és emiatt azért nem kis bűntudat kezdte kínozni. Nem épp készült rátenni még egy lapáttal arra a fáradtságra? Már csak a puszta jelenlétével is.
- Biztos? Mert visszajöhetek máskor is, ha csak udvariasságból marasztalsz. Nem lesz belőle sértődés, ígérem - emelte kezét a szíve fölé esküre is, ha ez kellett. Látva Niel fáradtságát, kicsit odébb is húzódott az ágyon, hogy elég helyet hagyjon neki, ha esetleg inkább eldőlt volna. Érdeklődve figyelte. Aztán csak elmosolyodott.
- Hát igen. Egy élettel ezelőttnek tűnik, pedig csak egy hónap volt. Ne haragudj, hogy eltűntem, elég sok kemény zéhánk volt... - kezdett bele azonnal a magyarázkodásba. Aztán lassan elcsordogált a tudatáig az is, amit hallott. - Mi történt? Miket csináltál, mióta nem láttalak? Nagy bajban vagy? Tudok segíteni? - kezdte meg a kérdezősködést is. Ha már barátok voltak, esze ágában sem volt benn hagyni a csávában, hogy egyedül másszon ki belőle. Főleg nem azok után, amiket együtt átéltek abban a házban. Azóta sem értette, miért is nem tépte meg a fiú bátyját, amikor alkalma volt rá. Talán tényleg amiatt, mert olyan szerencsétlennek tűnt. Ha jobban megnézte, Niel most egészen hasonlított rá. Nem a szerencsétlenséggel. Inkább a fáradtsággal és a karikás szemekkel. Talán inkább kávét kellett volna hoznia a jegestea helyett. Vagy egy jó nyugtatót. Az alvás határozottan jót tett volna neki.
- Tényleg? - kapta fel a fejét, amikor Niel kijelentése kirángatta a gondolataiból. Közelebb is húzódott hozzá, majd visszahelyezkedett törökülésbe. Teljesen felé fordult, rá figyelt. - Hallgatlak, csupa fül vagyok. De mindenek előtt tisztázzuk, hogy nincs semmi baj a költözéssel. Végre mindenkinek van helye, ha már ennyien élünk egy rakáson. Egyébként szerintem a rajongóid ijesztőek, hogy ennyire nem ismerik a privát szférát. Azon csodálkozom, hogy a régi címedet nem ismerték - csóválta a fejét sóhajtva. Aztán elvigyorodott. - Röviden, én örülök, hogy itt vagyunk és te is itt vagy. De most már tényleg hallgatlak, eskü, befogtam - tette hozzá és egyik kezét a szájára is tette, hogy jelezze: most már tényleg figyel. Nem akarta még egyszer a fiúba fojtani a szót.

Ha eddig nem lett volna számára egyértelmű, hogy túl régen volt alkalma négyszemközt, vagy egyáltalán nyugodt körülmények között beszélgetnie Niellel, akkor azt a mai üzenetváltások, majd az ismét felszívódás este teljesen egyértelművé tették. Sok minden volt, amit hallott ebben a házban. A falak közel sem szigeteltek annyira jól, mint kellett volna. Hogy ez teljesen rossz volt-e? Nem. Abszolút nem. Amilyen szervezeteknek voltak rajta a listáján egyes lakók, jobb volt többet hallani a kelleténél, mint annál csak egy árnyalatnyival is kevesebbet. Talán pont ezért nem merült fel egyszer sem igazán, hogy kezdeni kellene ezzel valamit.  
Mégis, amikor összeszedte a konyhában az üdítőket, meg a kis éji nassolnivalót, el kellett gondolkodnia azon, nem lesz-e ez a módszer overkill a jelen helyzetben. Elvégre üzenetváltásban már beszéltek, igaz, hogy csoportos beszélgetésben. De éppencsak túlvolt egy komolyabb ZH időszakon, amikor néha még Romyt is ki kellett tiltania a szobájából, meg Niel is elég elfoglalt volt. Az idő viszont csak telt. És ő még mindig nem vallotta meg, hogy volt már pechje Niel tesójához neki is, mert ezt személyesen akarta. Erre itt állt egy hónappal később, még mindig hallgatva, mert nem futotta többre futó köszönéseknél. És ebből már kezdett igencsak elég lenni. Tekintve, hogy éjjelente azért a srác is többnyire itthon volt, a mai napról pedig tudta, hogy koncert sem lesz, ez tűnt még a legbiztosabb megoldásnak.  
Sóhajtott. Végülis, Kaine esetében is bevált. De ez valahogy mégsem érződött ugyanannak a szituációnak. Mindenesetre alapos körülnézések után beosont Niel szobájába. Kis hozományát (két üdítő, meg egy csomag ropi) letette az éjjeliszekrényre, ő pedig helyet foglalt az ágyon, törökülésben. Aztán várt, fülelt a ház zajaira. Követte mindenki mozgását. És csak remélte, hogy ma este tényleg hazajön Niel is. Bár Laze-t sem észlelte a házban. Tényleg remélte, hogy nem épp most mentek bulizni valahova. Azt biztosra vélte tudni, hogy nem volt koncert.  
Egy örökkévalóságnak tűnő időtartam végén sikerült odalenn meghallania Niel és Laze hangját is, meg egy eddig ismeretlen hangforrást. El kellett gondolkodnia, biztosan jó ötlet-e ez az egész. Mi van akkor, ha a női hang Niel társaságában készül feljönni az emeletre? Az ablak felé nézett. Még lett volna ideje angolosan távozni, ha akart volna. De egyelőre inkább a beszélgetés foszlányait próbálta kivenni. Aztán mire a távozás mellett dönthetett volna, már nyílt is az ajtó. Nyelt egyet. Nem volt itt semmilyen ismeretlen vendég, csak a zenész fiú, meglehetősen nyúzott állapotban. Ismét átgondolta az életét. De most már legalább egy kicsike magyarázattal tartozott volna, nem?  
- Szia - mosolygott rá óvatosan, amikor végre Nielnek is sikerült őt bemérnie. Na igen. Ezt sokkal jobban át kellett volna gondolnia, mint Kaine esetében... - Nem tudtam, mikor leszel itthon... Zavarok most? - tette fel az első és legfontosabb kérdést. Aztán felemelte a kezeit, jelezve, hogy teljesen békével érkezett. - Nem gond, ha igen. Csak mondj egy időpontot, amikor ráérsz. Nem volt alkalmunk beszélni, mióta... Tudod. Csak érdekelt, hogy vagy azóta - mosolygott, sokkal kevésbé határozottan, mint szokott. Valahol mégiscsak ismeretlenebb terepen volt, mint azt előzetesen gondolta.