Nincs képességem.

Őrület, hogy mi folyik a bolygón, az egyik pillanatban még nagy vidáman tartok az IZ*ONE koncertre, majd a koncert kezdetén, többed magammal eltünök, megszününk létezni, és a banda fele is erre a sorsra jut.
Később pedig arra eszmélek fel, hogy többed magammal fekszem a padlón, ugyan abban az arénában. Pár embert felismerek a suliból így látomásból, de beszélni még nem beszéltem velük soha. Mindenki beszélgetni kezd a mellette lévővel, így hozzám is szól egy lány a közelben, én pedig egy rövid igennel felelek, mire a lány felém nyújtja a kezét, amit elfogadok, majd fel húz amit aztán megköszönök neki. A zsibongásra, hírtelen nyílik a aréna egyik ajtaja, és három alak jelenik meg, gondolom biztonságiak lehetnek. Az egyik mond valamit a másik kettőnek, majd elszalad viszont a másik kettő a helyén marad, és nem engednek ki senkit. Nekem, nagyon rossz érzésem kezd lenni, bár semmi rosszat nem csináltunk, csak a koncertre érkeztünk, amire már vártunk. Elö keresem a mobilomat, és nagybátyám mobil számát kezdeném hívni, ha eltudnám érni, csak a hívott szám már nem létezik, így telefonálni sem tudok, hogy legyen itt valaki aki igazolja az állításomat, bár a diákom nállam van, talán az is elég lesz.
Majd olyan történik, amire senki nem számított, és fegyveres emberekkel találjuk szemben magunkat, amik kibiztosítva vannak, és az egyik hozzám közelebb álló férfi leüt a fegyverével, mire a földre esem, és  beájulok. Mikor kezdek magamhoz térni, érzem, hogy a kezeim hátra vannak bilincselve, és a két oldalamon egy-egy megtermett ember ül, és nagyon jól látni, hogy nem koreaiak, de még csak nem is valamelyik Ázsiai országból valóak. Valahonnan nyugatról származhatnak, talán Amerikából, de csak talán. Az anyós ülésen megfordul egy öltönyös fickó, és amint látja, hogy fent vagyok, majd elkezdi sorolni a vétkeimet, ami nem más mint: betörés, garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, igazoltatás akadájozása. Semmit sem értek, én csak a kedvenc bandám koncertjén akartam ott lenni, nekem csak ennyi a bűnöm. Én próbáltam megértetni, hogynem vagyunk bűnözők, csak pár fiatal akik koncertre mentek, de az anyósülésen ülő férfi már eldöntötte, hogyegy szavamat sem hiszi el, míg szerinte az igazat nem mondom. A Söuli központba beérve, aztán kiderült, hogy valóban lett volna 2018 ban egy koncert, csak aztán elmaradt az eltünések miatt. A férfi ezekután elengedett minket, és ezzel letudta a maga részéről a dolgot, még csak bocsánatot sem kért a gyanúsítás miatt, ami kicsit igazságtalan, de mit tehetnék.
Az utam, a legközelebbi taxihoz vezet, amibe beszállva bemondom a címet, és elindul a kért címre. Az út során, sokmindenről esik szó, a 2018 as eltünések és a mai vissza térések. Meglepődöm mikor mondja, hogy az egész isten műve, hisz nem annak nagyon vallásosnak tünt, bár ha jobban megnézem az a kereszt a visszapillantóra helyezve nagyon árulkodónak kéne lennie.
Miután megérkezünk, kifizetem a sofőrt és szállok is kifelé, közben megköszönve a fuvart. Miután a taxi elhajt, a kapu felé fordulok, ahol már más név szerepel, és ezzel kezdenek össze állni a darabkák, hogy én is egyike vagyok azoknak, akik eltűntek akkor 2018 ban, és azóta valamikor a nagybátyám eladta a lakást, majd elköltöztek valahova. Ha ez még nem volna elég, még az eső is elered, így a közeli busz megállóban keresek menedéket, majd ismét előveszem a telefont, és azt a személyt hívom, akiben még reménykedem, a legjobb barátnőmet, Min Jisoot, aki fel is veszi, majd miután elsírtam a mai napomat neki, gyorsan eljön értem, de nem egyedül, hanem a pasijával aki egyben már a férje is.