- Ne már! ─ legyőzötten tekintek táblázatomra, ami előtt az elmúlt negyed órában már harmadjára bukkan fel az ablak, hogy kajánul hirdesse: "A program nem válaszol." Nem mintha ez nem lett volna egyértelmű abból, hogy az ötödik kattintásra sem szeretett volna reagálni semmit, és még a Ctrl+Alt+Del parancson is gondolkodn ia kell egy sort. Frusztációmban ujjaimat hagyom szabadon futni hajmban, a pusztításuk jeléül rakoncátlan tincseket hagyva maguk után, majd arcomat temessem kezeimbe. Már épp elkezdenék egy ritmust játszani a széktámlám nyikorgásával, amikor egy hang zökkent ki a Smoke on the water üteméből:
- Rossz teljesítmény, igaz? ─ ujjaim közül pillantok az idegen férfira. Szívesen válaszolnék én a kérdésére is, de egyrészt túlzottan el vagyok foglalva, hogy azon kattogjak, vajon fültanúja volt-e az unaloműző magánkoncertemnek, másrészt, megelőz, mielőtt elüthetném valamivel a kínos csendet.
- Sokan nem gondolnak bele, hogy ez még 2026-ban is probléma az oktatási intézményekben. ─ ezzel igazából nehéz vitatkozni, én már javasoltam néhány beruházást az igazgatónak, de ilyenkor általában előkerülnek a pályázati és költségvetési keret témák, amik arra fordíthatóak le, hogy: "Ne álmodj róla egyhamar!"
- Bocsánat, kopogtam volna, de nem tudtam, jó lenne-e az időzítés a gép miatt és hát nem igazán van... ajtó. ─ pillant háta a valóban elárvult keretre, én pedig végre összeszedem magam annyira, hogy leengedjem kezeimet a képem elől.
- Költségvetési gondok. ─ vágom rá egy szívdobbanás alatt, hogy megtörjem a jeget, miközben kicsit sem kínos nyikorgásmennyiséget produkálva felállok székemből.
- Csak viccelek! Volt egy kis incidens, miután a múltkor beragadt. ─ így is mondhatjuk. Az idő nyüstölésétől megfáradt zsanérok és a szupererő nem olyan páros, mint a lekvár és a palacsinta. Inkább olyan, mint a nutella és a pizza. Ki rontana el pizzát édességgel? Még Gargan sem lenne ilyen elvetemült.
- Maga biztosan szülő. Miben segíthetek? ─ kezdetnek mondjuk abban, hogy nem okozok neki egy kisebb infarktust, mert a kikerekedő szemek alapján arra következtetek, hogy nem picit sikerült mellélőnöm a találgatásommal.
- Ha az is leszek, a barátnőm még nem szólt róla. ─ megkönnyebbülten nevetek fel. Legalább kettőnk közül valakinek jól is megy a jég megtörése.
- Nem, én igazából az új informatika tanár vagyok. Vagyis, leszek. Remélem. Most kezdek, szóval még semmi nem biztos, de bízzunk benne, hogy nem döntöm romba a rendszert. ─ mutatja fel keresztbe tett ujjait egy széles mosoly kíséretében.
- Mr. Harrington azt mondta, hogy betársulhatok ebben az irodában, amíg meg nem oldják a helyhiányt az emeleti átrendezések miatt. ─ emeli feljebb jelzésképp a kezében tartott dobozt, tele a holmijával, amit mindeddig sikerült nem észrevennem.
- Oh, igen, te vagy, aki a Brooklyn Visions Akadémiáról jött át, igaz? Roger említette, hogy jönni fogsz. ─ nyújtom a kezem, de némi fáziskéséssel azért leesik, hogy az övéi némileg foglaltak, így csupán három másodperccel tovább marad a levegőben kinyújtott jobbom annál, mint amit el lehetne könyvelni egy random energialevezető mozdulatnak.
- Hadd segítsek azzal! ─ veszem át a dobozát, hogy az új tanár érkezésére lepakolt asztalhoz vihessem. Az irodánk nem valami tágas, így aztán két lépésből letudom a távot.
- Bocsi, hogy miattam kell majd szűkölködnöd, én szóltam, hogy tökéletesen jól ellennék a robotika szakkörösök laborjában, de süket fülekre találtam vele. ─ küld felém egy bocsánatkérő mosolyt.
- Ugyan, el fogunk férni! ─ legyintek, majd a dobozának tetején pihenő Palpatine figurára pillantva elvigyorodok.
- Star Wars, hm? ─ még a végén kiderül, hogy nem leszek egyedül a kockaságommal a tanári karban.
- Igen, és mindaddig, ameddig valamelyikük azt nem mondja, hogy az új trilógia a kedvence, a diákokkal is jól ki fogok jönni. ─ máris úgy érzem, hogy egy új barátra leltem.
- Kevesebbért is buktattak már meg valakit. ─ most rajta a sor, hogy felnevessen.
- Ugyan, nem tennék olyat... mindenki tudja, hogy a hétvégi házi sokkal hatékonyabb kínzás. ─ már éppen rűmutatnék artra, hogy ezzel nem fogja magát belopni a tanulók szívébe, amikor megrezzen zsebemben a mobilom.
Üzenet MJ-től. Kértem, hogy írjon, ha eljön az ebédszünetére.
- Most el kell ugranom, de ha bármiben segíthetek, csak szólj! ─ a második kísérlet a kézfogásra már jobban sikerül. Az ajtóból még visszafordulok a velem egymagas alak felé, mikor megszólal:
- Egyébként Ned vagyok! Vagyis... Edward Leeds, de a barátaim csak Nednek szólítanak.
- Én Peter. Peter Parker, de mindenki csak... hát... izé, Peternek szólít. ─ szép volt, Peter! De legalább Ned újra felnevet, mielőtt illetlen módon faképnél hagynám és sietősen szelném át a suli folyosóit, hogy alig másfél perccel később már a tetőről elrugaszkodva lőjjek ki egy hálót...
Az utat Brooklynba gyorsan teszem meg és bár arra számítottam, hogy a Parker-szerencsének megfelelően valami közbe fog jönni, a város elég csendes ahhoz, hogy rekordsebességgel jussak el a Peter Pan kávézóhoz. Mielőtt még belépnék, megigazítom ingem gallérját, hogy a pókruha ne kandikálhasson ki alóla és igazítok egyet a hajamon. De azért még megállok egy pillanatra, és figyelem, ahogy nekem háttal ülve a telefonja kijelzőjére tapad a tekintete. Nem kell sokat töprengenem rajta, mi kötheti le ennyire a figyelmét, mert fogadni mernék rá, hogy melóról van szó.
- Jonah állására pályázol? ─ érintem meg lágyan a vállát mögé lépve. Kihasználom ezt a pozíciót arra, hogy megvárjam, míg felém fordítja a fejét, és aztán lopjak egy csókot magamnak ajkairól.
- Remélem, nem várattalak meg túlzottan! Kaptam egy új kollégát és váltottam vele egy pár szót. ─ megkerülöm az asztalt, hogy vele szemben ülhessek le.
- Milyen a hangulat a szerkesztőségben? ─ tudom, hogy sokat vagyok elfoglalt, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelne, hogyan telnek a napjai.

Ez a pár nap, borzasztóan telt. Kissé bezárkóztam, mondván sok a munkám. De pont ez az, semmi tenni valóm nincs. Jonah elvette tőlem a cikkemet, és csupán forrásként jelölt meg rajta, ez lehetett volna a nagy esélyem. Nem bír engem, túl nagy szám van, ezt tudom, de ennyire kicsesszen velem nem értem. Ott van Harry is, aki visszatért, de egy parazita szerű lény tartja életben, aki végig a fejében van. Erre igenis, kellett pár nap, hogy össze szedjem magam. Pár nap elteltével ma mentem be először a szerkesztőségbe, és Robie volt az egyedüli, aki megköszönte a cikket, és tudja, jól hogy az én anyagomat használta fel JJJ. Hát legalább, egy valaki tudja, hogy kibasztak velem. Igyekeztem Harry állapotára is bármit, ami segít. Telefonálgattam, böngésztem, de rá kellett jönnöm, hogy Norman Osborn a világ egyik legnagyobb embere, se tudott rá semmi megoldást, akkor én hogy találhatnék? Peter az egyedüli esélyes rá, mint fiatal tudós, aki az újdonságokra is figyelni tud.  Én pedig tehetetlen vagyok, és az elmúlt napokban úgy éreztem, hogy kicsúszok alólam a talaj. De ma felszívtam magam, és felkeltem korán, kisminkeltem magam, felöltöztem csinosan, de kényelmesen. A szerkesztőség már szűknek tűnt, és fullasztónak. Mindenki az új gyereknek gratulált, aki egész nap JJJ nyomában járt, és igyekezett kedvére tenni. Nos, ez az amire én soha nem voltam képes: a talpnyalás. És lehet ezért is van, hogy nem jutok előre. De mosolyogva, vidáman végig csináltam a napot, nem hagyom, hogy Jonah lássa rajtam, hogy megviselt, nem adom meg neki ezt az örömöt. Egyetlen egy dolog van, ami ma tartja bennem ma a lelket, hogy együtt ebédelek Peterrel. Ha törik, ha szakad kifogok menni... Akkor eljött a meeting ideje...Ebéd időbe, meg se vártam bárki hozzám szóljon, Robie-nak szóltam, hogy ebédelni megyek, mosolyogva, majd passzív agresszívan kivágtam magam a Hírharsona épületéből, és igyekeztem minél gyorsabban eljutni a megbeszélt helyre, ami annyira nem volt messze. Leültem, rendeltem magamnak egy kávét, amíg nem jön Peter. A telefonomat kezdtem ele böngészni, és nézegetni az állás lehetőségeket.Kit akarok hülyíteni, ha nem a Hírharsona, amiért megszenvedtem, mégis hova mehetnék? Máshol se protekcióm nincs, és JJJ elintézte, hogy sok impozáns cikket se tudjak felnyújtani portfóliómba. Az egész helyzet kész vicc...
Majd megérzem valaki kezét a vállamon, majd Peter ajkait az enyémet, és szinte azonnal megnyugszom. A kérdésére felhorkantok, hogy ez ennél jobban be se találhatott volna.
- Épp ellenkezőleg.  - sóhajtok.
- Új kollégád lett? Legalább jó fej? - kérdezem mosolyogva. Peter mindig magának való volt, de még is jól kijött az emberekkel. Emiatt mindig féltékeny voltam.
- Hát J. Jonah Jameson tisztogatást tart, szerinte túl sok az unatkozó újonc az újságnál, szóval aki nem tesz le pár napon belül egy címlap gyanús cikket, repül. Épp megnéztem a lehetőségeimet. - felmutatom a telefont, amit leis zárok, és leteszem az asztalra.
- Nem  akarom ott hagyni az újságot. - mondom határozottan. Pár perce nem így gondoltam. De itt van előttem Peter, aki szuperhősködlik, és mellette tanárként dolgozik. Nehogy már JJJ kiszúrjon velem.
- Csak találnom kell egy ütős sztorit! - egyre inkább lelkes, és határozott vagyok, leginkább saját magamat lelkesítem fel, Peternek elég jelen lennie.
- A te napod milyen volt? - kérdezem vidáman, miközben a pincérnő fel veszi a rendelésünket.
- Beszéltél azóta Harryvel? - félve teszem fel a kérdést, de egyben aggódva. Mi váltottunk pár üzenetet, de semmi komoly. Valamiért visszafogottan viselkedem vele az incidens óta, amiért rosszul érzem magam, de igyekszem magam most már össze szedni. Ő Harry, a Mi Harrynk!

Felhorkantására egy szelíd mosoly költözik az arcomra, miközben egyik szemöldökömet felvonva, enyhén félredöntött fejjel nézek rá.
- Miért? Szerintem jó vezető lennél, és secc-perc alatt gatyába ráznád a Harsonát. ─ persze, megértem a mostani tartózkodásának okát. A Jó öreg Tripla J nem arról híres, hogy a személyiségével beragyogná mások számára a szerkesztőséget, régen is így volt ez már, MJ elmondásai alapján pedig ez nem javult az évek során.
- Akkor neked nincs okod aggódni, hiszen te vagy a legjobb riporterük. ─ és szerintem ezt a főnöke is tudja, mindegy, mennyire próbál meg kibabrálni vele. Ismerve mindkettejüket, ha tippelnem kéne, a súrlódásaik alapja az, hogy nem értenek egyet a lap prioritásait illetően. JJJ az eladási számokat és az oldalának látogatottságát tartja szem előtt, mindegy, hogy azokat mennyire vitatható forrásokkal és sztorikkal kell fenntartania. Mary Jane viszont törődik a várossal, az itt élőkkel, és mindenek előtt az igazság felderítésével. Sajnos, ezutóbbi a mai világban már nem marketingelhető olyan effektíven, mint egy szaftos összeesküvés-elmélet.
- De ha segítség kellene... ─ körbepillantok asztalunk környékén, mielőtt előrébb hajolnék székemen, hogy az előzőeknél fojtottabb hangon tegyem hozzá:
- ... tudod, hogy engem nem zavarna, ha rólam hoznál le valamit. ─ Jonah utál engem, legalábbis, ami az alteregómat illeti és ezt sose rejtette véka alá. Zavaró? Hangyányit. Pláne, ha hozzátesszük, hogy képes volt emiatt podcastet is indítani. Szerintem ő az egyetlen ember ebben a városban, aki képes volt az utálatából hobbit faragni, ami, önmagában nézve, már-már egész lenyűgöző teljesítmény. A lényeg, hogy ez most kapóra jöhet és ha az kell MJ helyének megtartásához, hogy Pókemberről adjon le valamit, szeretném, ha tudná, hogy ennek nem kell az útjában állnia. Különben sem lehet rosszabb annál az alkalomnál, amikor Elektró miatt Jameson rendőrgyilkosnak próbált beállítani. Az az egy a mai napig fáj, pedig sok éve volt már. 
- Igen, ő lesz az új infósunk, és az alapján, amit Rogertől hallottam, érti a dolgát. Az M.I.T.-n végzett, és ezelőtt a Brooklyn Visionsben tartott órákat. ─ erről jut eszembe, alkalomadtán meg kell majd kérdezzem tőle, miért akart váltani. Elvégre, az Akadémia nagy presztízsnek örvendő középiskola lokális szinten.
- Szerintem nem lesz gondja a beilleszkedéssel. Van egy lazasága, ami miatt jó eséllyel pályázhat majd a "legjobb arc tanár" címre. ─ igazából lövésem sincs, hogy van-e ilyen verseny, de hé, ha a tantestület megszervezné, én nem mondanék nemet egy kis baráti kompetícióra.
- Tényleg, azt meséltem már, hogy megkaptam az akadémiai tízpróbásokat? ─ annyi minden történt mostanában, és mindketten kissé elfoglaltak voltunk a magunk világában, simán lehet, hogy ez az apróság elveszett az éterben a fontosabb teendőink között.
- Így már óraadó tanár helyett... hát... ─ vakarászom a fejem hátul, mert igazából kellett rájöjjek, hogy fogalmam sincs, van-e ennek valami hangzatosabb megnevezése.
- ... óraadó és szakkörvezető tanár ül előtted. ─ a hangzatosságon még ráérek dolgozni. De ez nem szegi a kedvemet, és büszkén ki is húzom magam ültömben.
- Nem sokat, csak üzenetben beszéltünk pár szót. Azt hiszem, szeretne nekünk teret adni azután... ami történt. És úgy gondoltam, fair lenne, ha ő is megkapná ezt. Tudod, hogy ő is hozzászokhasson a változásokhoz. ─ és leginkább kiheverhesse a stresszt, amit érezhetett a múltkori találkozónk miatt. Már önmagában az is elképesztően nehéz lehetett, hogy elmondja az igazat az állapotáról, nemhogy még dűlőre jutni az incidenssel kapcsolatban.
- Megszervezi a találkozót Dr. Connorsszal az egyik OsCorp laborban. Még nem tudom, pontosan, mikor, de nem szeretnék sürgetni semmit. ─ az egészsége a legfontosabb, és az utolsó, amit el szeretnék érni, az az, hogy kiboruljon, mert körülötte mindenki más is azt teszi.
- Te mit gondolsz... az új barátjáról? ─ a nyilvános hely miatt azért igyekszek virágnyelven fogalmazni, mellőzvén az olyan részleteket, ami az asztalok között lépkedő pincérnőnek kisebb szívrohamot okozhatna. De mivel most csak ketten vagyunk, MJ nyugodtan kiadhatja magából, amit nem mert volna Harry előtt. Kettőnk közül az én reszortom, hogy sok mindent magamban elzárva tartsak, nem az övé, és ehhez bizony ragaszkodok!

Csak mosolygok, annyira imádom, hogy ennyire pozitív. Bár csak én is kapnék valamennyit az Ő energiájából, és lelkesedéséből. Tőle, olyan természetesen jön, én inkább magamra erőltetem. A felvetésére mást nem tudok, csak beletúrok zavaromba a hajamba.
- Nem lennék jó vezető. - mondom őszintén, nem tudom mennyire bírnám azt a nyomást, és a stresszt. Nézzetek JJJ-re, az évek folyamán teljesen elvesztette a józan eszét is. Idáig nem akarok eljutni. Szeretek dolgozni, szeretnék sikeres lenni, de még sem látom egészséges dolognak a munkának élni. Viszont a mai világban főnöknek lenni ezt jelenti. És a beosztottak jövője is a kezedben...
Nyilván többször is eljátszok a gondolattal, hogy sokkal jobban csinálnám az öregnél, mert marha sok hülye döntést hoz. De nem vagyok vezetőnek való.
- Kedves vagy, de egyszer se jelent meg sem a címlapon, sem az első pár oldalba cikkem. Nem tudom mi lehet a probléma, Robie többért is odáig volt, de még sem jelenhetett meg csak az én nevemen egyik sem. Néha azt gondolom ezzel motiválni akar, versenyeztetni, de ... úgy érzem átlépett ez egy határt.
Főleg, hogy mindezek után úgy dönt, hogy  megszabadul emberektől. Főleg így, amit számomra teljesen el lehetetlenít.
- Tudom, és köszönöm. - megfogom a kezét. - De tudod, hogy Jonah milyen fajta cikkeket fogad el tőled. Nem foglak egy munkáért sárba tiporni. - megrázom a fejem. - Az ellentmondana mindennek, amiért akarnám ezt csinálni. - sóhajtok. Nem lesz könnyű dolgom. De kicsit most úgy érzem ez a sors keze. Ha most elbukok, nem ez az utam...
Majd elkezd mesélni az új kollégájáról, elvigyorodom.
- Nos akkor úgy tűnik ő is nagy koponya, végre lesz egy kocka barid? - vigyorgok. Sokszor kellemetlenül éreztem magam, hogy ezekről nem tud velem beszélni, de igyekeztem eme hiányosságomat máshogy pótolni.
- Ami azt  jelenti, hogy.... - nézek rá lelkesen, majd befejezi mit jelent a tízpróbás tanárnak lenni.
- Remek! - fel lelkesedem, de fel kell tennem egy kérdést, ami lehet picit lelombozza. - De fogod bírni? Mármint ez nagy felelősség nem? Mert utazgatni kell velük versenyekre...
Nos nem lenne valami kellemes dolog, mikor a tanár bácsi egy idegen városba, államba ott hagyja a gyerekeket. Gondolom lesz kísérő tanár, bár én ilyeneket nem vettem részt, én színjátszókörbe jártam, nem igazán járkáltunk el.
Kissé félve ugyan, de rákérdezek Harry-re. Nagyon kényes témává vált, és még én sem tudom, hogy álljak ehhez az egészhez.
- Támogatom, hogy valahogy beszélj Mr. Connorsal. Meg amúgy is jó lenne látnod személyesen, hogy... tudod, normális e. - hát nincs kellemes élményem róla. Ugyanis a végzős bálunkat kissé ketté szelte, és majdnem engem is. Az biztos, hogy azon az estén több szempontból is közelebb kerültünk Peterrel, nem csak hogy az első randink volt..
- Őszintén szólva, megrémít. Nem természetes, és nem hiszem, hogy hosszú távon jót tesz Harrynek. Értem, hogy az egészségét fenntartja, de a fejében van Peter, ettől előbb vagy utóbb... bekattan. Nem ? Arról nem is beszélve, hogy mennyire veszélyes lehet másokra is nézve, még lehet kontrollálja. De meddig? Nem, Harrynek más gyógymód kell.

Kijelentésére előbb jobbra, majd balra billentem a fejem, mintegy mérlegelve azt, ami az imént elhangzott, de bármelyik oldalról nézem is, nem tudok rábólintani.
- Akkor értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet. ─ kétlem, hogy belőle újabb Jameson válna, ha ilyesmitől tart. MJ foglalkozik másokkal és személyesen tapasztaltam, hogy hajlandó áldozatokat hozni azokért, akik fontosak számára. Mi más lennének az ismérvei egy jó vezetőnek, ha nem ezek a tulajdonságok?
- Ha úgy érzed, ott nem becsülik meg a munkádat, bármikor otthagyhatod őket. Csak azért, mert Jonah szereti egy több, mint húsz éves statisztikára alapozva azt hangoztatni, hogy ők a legnagyobb szerkesztőség New Yorkban, attól még nem ők az egyetlenek. ─ és ha már itt tartunk, a legjobb is vitatható lehetne, de talán több szempontból sem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy ezt objektíven megítéljem. Amikor ott dolgoztam, főleg webszerkesztéssel, archíválással, digitalizálással és az amatőr fotózással foglalkoztam. Sosem berültem bele mindabba, ami most Mary Jane világa.
- Fogadni mernék, hogy a Bulletin egy szempillantás alatt alkalmazna, ha váltani akarnál. ─ talán az a hely sem teljesen porblémamentes, de az biztos, hogy a főnökséggel nem lenne ennyi gondja.
- Tuti, hogy hamar irodát kapnál Karen Page-é mellett. ─ az eltökéltsége és igazságérzete határozottan adottak hozzá.
- MJ, emiatt felesleges aggódnod! ─ vonásaim lágyulnak ,ahogy egy mosoly költözik az arcomra, és gyengéden végighúzom hüvelykujjam az övéin. Sosem feltételezném róla, hogy szándékosan lökött a busz alá, én pedig nem ajánlottam volna fel a segítséget, ha aggódnék egy-két szalagcím miatt.
- Szerintem nincs olyan mély sár, amiben Jonah nem próbálta volna már megforgatni a nevemet. ─ forgatni, beletaposni, belebetonozni, valamelyik a három közül biztosan kellőképpen lefedi a valóságot, de már régen megtanultam, hogy jobb nem rágódnom ezen. Amikor megtettem, lyukat ütöttem a régi szobám falába, és a mostani szomszédom biztosan nem örülne, ha egy maszek kukucskálót alakítanék ki kettőnk között.
- Kikérem magamnak, én nem vagyok... ─ kezdek bele a teátrális sértődöttségembe, de végül csak elvigyorodok, és megvonom a vállam.
- Lehetséges. Még nem akarok semmit elkiabálni. Az, hogy mennyi időt tölt nálunk, elsősorban az igazgatótól függ. ─ nem mondom, én azért örülnék, ha kitartana. A diákok megérdemelnek egy jó tanárt. És tény, nem lenne rossz néha pár... khm... kocka témát kivesézni valakivel.
- Az utazgatás része azért még odébb van. Ahhoz el is kellene jutni az országos fordulóig, amire a következő tanévig még nem fog sor kerülni. Egyelőre városi szinten kezdünk, azok a versenyek pedig itt lesznek megtartva. ─ így nem kell amiatt aggódnom, hogy egy hivatást elhanyagolnék a másik miatt. De ha már itt tartunk...
- Ha mégis arra kerülne a sor... ─ veszek egy mély levegőt, ezzel is kis időt nyerve magamnak a folytatás előtt.
- ... most már sok a... különleges egyén... ─ óvatos megfogalmazás és még így is folyamatosan a környezetünket kémlelem, hogy senki ne fogjon gyanút.
- ... a városban. Talán nem is baj, ha néha a másik... ─ apám, nehezebb virágnyelven beszélni, mint azt első blikkre feltételezné az ember.
- ... hobbim a kispadra kerül. ─ huh, igazából könnyebben ment ennek a kimondása, mint hittem. Ez valahol fura, nem? Vagy csak nekem? Most minek pörgök ezen??
- Nyugi, biztos vagyok benne, hogy teljesen normális. Amíg az ESU-n voltam, sok időt töltöttem vele. Jól van. Mármint, érted, amennyire a családja miatt "jól" lehet. ─ nem lepne meg, ha a mai napig emésztené a bűntudat amiatt, ami történt. Így belegondolva, sok közös van benne és Dr. Warrenben. Nem csoda, hogy olyan zökkenőmentesen kijöttek és meg tudták osztani egymás közt a mentorálásomat.
- Épp ez a legaggasztóbb része. Harry állapota nem olyasmi, aminek bármilyen szaklapban utána lehetne olvasni. Ilyesmire se orvosilag, se semmilyen más szempontból nem volt példa. Ha egy nagyobb cég holnap el is kezdene vakcinát gyártani az Oshtoran-szindrómára, akkor is meg kellene szakítani a jelenlegi... kezelést. Azt viszont senki sem tudhatja, milyen hatásai lennének annak Harryre nézve. ─ vállaimat lejjebb eresztem, mintha a világ súlya kerülne rájuk, miközben hátrébb dőlök, hogy hátam a támlát érinthesse.
- Senki, csak Curt. ─ oké, ez csupán félig igaz, de abba, amit Harrytől tudtam meg, már keményebb dió belevágni. Pótcselekvésként játszani kezdek a cukortartóval, hol az egyik, hol a másik irányba pördítve meg a totyakos kis üveget ujjaim között.
- És az apám. De őt már nem fogjuk tudni megkérdezni. ─ halkan ejtem ki a szavakat, szinte már legyőzötten, hiszen olyasmiről van szó, amin nem tudok már változtatni. Még a képességeimmel sem.

Az utóbbi napok igencsak összezavartak. Sok mindent megkérdőjeleztek bennem, leginkább azt is, hogy az újságírói pálya a nekem való e. Máshogy nem tudnék igazságot szolgáltatni? Úgy érzem most holtpontra értem, és eléggé gyengének érzem magam így, sebezhetőnek. Mindig magabiztos voltam, tudtam mit akarok, de kezdek szét esni.Ezt igyekszem nem kimutatni, van Peternek is elég baja. De valóban ezt a célt tűztem ki egyenlőre magam elé, hogy ezt még megpróbálom, aztán komolyan el kell gondolkodnom, mert így nem fog menni.
- Az is lehet, hogy én akarok sokat. Lehet én nem veszem észre, hogy ez valójában nem nekem való. - vonom meg a vállam, mintha semmiség lenne. - Persze, tudom, több újság van, vannak lehetőségek. Csak tudod, az ember önbizalma kissé alábbhagy, ha ennyire nem kell az egyiknek. - mosolyodom el keserűen.
- De majd lesz valahogy, mindig volt. - mert egyáltalán nem tudom ha más szerkesztőséghez akarnék e tartozni. Az is megfordult a fejembe, hogy más alternatívát keressek, de ugye a lakásom is ott van, így arra is gondolnom kell, hogy fent kell tartanom.. Anyámék elköltöztek, nyugodtabb életet akartak, rendbe hozni a házasságukat. Nem tudok haza költözni, így felelősségteljesen is kell döntenem.
- Tudom, de ha sárba kerülsz, miattam, nem vinne rá a lélek, és az nem az igazság feltárása lenne.
Amiért elvileg ezt az egészet akarnám csinálni...
Őszintén gondolom. Nyilván lehet más lenne, ha olyat csinálna pókember, de ... Peter nem fog, és nem fog ilyen előfordulni. Valószínűleg akkor is védeném, és még jobban kiakasztanám JJJ-t.
- Fuha, értem. Szóval egyenlőre csak a közelbe fogtok menni. De látom eléggé lelkes vagy, szóval biztos menni fog. - mosolyodom el, engem is fel lelkesített. Nehéz Peternek a beosztása, és nagyon fontos neki a Pókember szerep... tudom. Soha nem tudná feladni.
- Értelek, csak... nem is tudom. Nem lenne nehéz? Vissza fogni magad, és ha szól a pókmicsodád - ezt suttogva - , akkor nem menni? Mármint én támogatom az ötletedet, kell neked is szünet, nem arról van szó. Csak nagy felelősség gyerekekkel ezt meg tenni. - az, hogy engem vagy egy haverját, az iskolát esetleg ott hagyja nem gond. De egy kiránduló csoportot ?
- Mondjuk úgy is megy kísérő nem? - gondolkodom ismét ezen hangosan.
- Egyébként, gondolkodsz ezen? Hogy... enyhíteni az esti műszakon, vagy abba hagyni? - kérdezem aggódva. Nem ő lenne, de teljesen megérteném.
Dr. Connors miatt teljesen jogos az aggodalmam a történtek fényében. De ha Peter úgy látja, hogy teljesen jól van, és meg lehet benne bízni, akkor úgy van, és én is így teszek. Biccentek. Akkor ennek fényében valóban minél hamarabb beszélnek annál jobb.
Őszintén szólva én is kíváncsi lennék részletesen Harry állapotának, és mit lehet tudni a szimbiótáról.
- Tudom, rengeteget olvastam, vagyis kerestem utána. Iszonyat ritka betegség, ritka a gyógymód is annyira, hogy szinte nem is kerestek rá... - sóhajtok.- Viszont bárhogy gondolkodtam, Norman Osborn nem talált rá semmit... de lehet minél többet össze dugjátok a fejeteket olyat találtok, hogy megváltod a világot. - komolyan gondolom.
Peter, ahogy említi az apját enyhe borznogás fut rajtam keresztül. Mindig összeszorul a szívem, mikor róla beszél. Egyértelmű tőle örökölte a tudósgént, és így ismeretlenbe is teljesen felnéz rá.
- Értem.- megfogom a kezét. - Mesélted, hogy egyszer találtál valami bőröndöt, nem találtál... jegyzeteket? Vagy bármit amin.. elindulhatnál? - fájdalmasak, nem tudom pontosan mit talált, nem beszélt róla, vissza tette a szekrénybe.

Azt kívánom, bárcsak valahogyan többet tudnék neki segíteni. De tapasztalatom szerint az egyetlen ember ezen a bolygón, aki legalább valamennyire képes hatni J. Jonah Jamesonra, az Robbie Robertson. Az ő ismeretségük régre nyúlik vissza, bizonyos szempontból egyszerűbb időkre, és ennek a mai napig meglátszik a nyoma.
- Ha mást szeretnél csinálni, tudd, hogy én támogatni foglak! ─ bárhogyan is döntsön. MJ mindig is sokkal összeszedettebb volt nálam, hosszú ideje irigylem benne, hogy neki már akkor tiszta elképzelése volt arról, amikor én még azzal voltam elfoglalva, hogy eltűnjek egy maszk mögött. Minden értelemben. Visszagondolva, talán kissé túlzottan le is foglalt ez. Néha elmerengek azon, vajon a nagyobb jó érdekében nem-e épp azokat hagytam több ízben is cserben, akik a közvetlen közelemben voltak. Hiszen még Flashnek is megvoltak a maga problémái, de engem lekötött az, hogy vagány szupererőkre tettem szert és nem akartam másról tudomást venni. Szeretném azt gondolni, hogy ennél azért már érettebb vagyok és nem áll szándékomban ugyanezt a hibát újra és újra elkövetni.
- Ezt ne hangoztasd JJJ irodája előtt. Az ér a nyakán tuti vészes lüktetésbe kezdene az "igazság feltárása" hallatán. ─ vigyorodok le, mert valahol számítottam egy ilyen reakcióra. Ha valaki összeszámolná, az a főszerkesztő hányszor áldozta már fel az igazságot az árusítás oltárán, új vallást kellene alapítani a modernkori sajtónak csak miatta.
- Mi a helyzet a Fisk sztorival? Azt mondtad, a szervezett bűnözéses témára vevő volt. Azon a fronton sincs semmi, ami segíthetne? ─ nem mondom, hogy nekem annyira ínyemre lenne, ha Mary Jane ilyen témákba ásná bele magát még jobban, de az imént tettem ígéretet arról, hogy mellette leszek, szóval ezt tudnom kell félretenni.
- Ha a versenyzők létszáma elér egy bizonyos limitet, kérvényezhetem, hogy valaki tartson velünk hosszabb utakon. De mivel így is emberhiány van az iskolában, nem tudom, kinek lenne erre kedve vagy kapacitása. ─ de ez most úgyis részletkérdés, hiszen New Yorkot nem mostanában fogjuk elhagyni.
- Talán majd megkérdezem nedet, ha már sikerült berendezkednie és kényelmesebben érzi magát. ─ feltéve, hogy addigra nem lesz belőlem elege.
- Nem is tudom... ─ újabb mély sóhajtól emelkedik meg a mellkasom, hogy kipillantsak az ablakon, mintha a városi forgalom látványa valamilyen módon segíthetne kitisztítani a gondolataimat.
- ... nem tudom, hogy valaha is képes lennék teljes mértékben leállni. A másik meló a részemmé vált. ─ szó szerint, hiszen magukat a képességeket nem lehet kikapcsolni. Vagyis, de. A tudásom már évek óta megvan hozzá. De sosem vinne rá a lélek, hogy megszabaduljak tőle, mindegy, mennyi problémát okozott a múltban.
- De tudod, mindazzal, ami a közelmúltban történt... ─ miért olyan piszkosul nehéz erről beszélni? Nem, nem is nehéz. Inkább miért érzem önzőnek magam, amiért ilyen gondolatokat dédelgetek?
- A világ kezd végre helyrerázódni. Hála a Bosszúállóknak. És most már itt van Kaine, meg a többiek. A különleges adottságúak száma exponenciálisan növekszik, és nem hiszem, hogy Doktor Strange vagy Wong a nyugati partra akarnának költözni a közeljövőben. ─ az lenne  ám a pokoli a költözködés. Véletlenül eltörsz egy vázát, és rászabadítasz valami többezer éves szellemet a világra.
- Egyszerűen már nem érzem szükségét annak, hogy 0-24-es készenlétben álljak. ─ őszintén szólva, még nem tudom eldönteni, hogy ez rossz dolog-e vagy sem.
- Viszont az iskolával végre úgy érzem, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Ahol a legtöbbet segíthetek, ahelyett, hogy arra kellene figyelnem, Herman Shultz mikor akarja megszegni a próbaidejének feltételeit. ─ mert legyünk őszinték, egész nap ütlegelhetek bűnözőket csilivili technológiákkal és cuki kódnevekkel, de az ilyen harcokba épp a környékem miatt fogtam bele annak idején. Ha most abban is segíthetek, hogy az új generáció az álmaiért nyúljon, nem akarom elszalasztani a lehetőséget.
- Az ő éveikben a tanárok sokat segítettek, hogy ne vesszek el teljesen. Inspiráltak. Nekem sincs jogom ennél kevesebbet tenni. ─ nevezhetjük mérlegkiegyensúlyozásnak, vagy aminek csak akarjuk, a lényeg az, hogy a mostani munkámmal visszaadhatom nekik azt a segítséget és támaszt, amit én kaptam évekkel ezelőtt.
- Talán mert Dr. Osborn nem jó helyen keresi a megoldást. ─ újra előrébb dőlök, hogy fojtott hangon oszthassam meg a teóriámat MJ-vel:
- Emlékszel, hogy beszélgettünk a mutánsokról? Arról, hogy milyen sokféleképpen megnyilvánulhatnak az adottságaik? ─ tudom, elrugaszkodott ötlet lesz, de egy időben a szuperkatonák is annak tűntek az emberiség számára.
- Mi van, ha egy antibiotikum-féle gyógyszer helyett a mutációt replikálni lehetne? Ha mesterséges körülmények között változást idéznénk elő a DNS-láncban, de lézerszemek és csontpengék helyett arra bírnánk rá a testet a módosítással, hogy meggyógyítsa önmagát? ─ elvégre, hasonló ment végre az én szervezetemben is. Egy-két apró részletet leszámítva.
- Amit apa holmijai közt találtam, az alátámasztja Harry elmondásait. Együtt dolgozott Curttel, és az egyik kutatási területük a fajkeresztezés volt. Ha hozzáférhetnék a jegyzeteikhez, a megfelelő vérdonorral szerintem létrehozható olyan szérum, ami bebikázná Harry immunrendszerét. ─ túl sok a kérdőjel? Persze. Ezért is van szükségem Mary Jane külsős nézőpontjára. De nem tudnám megmondani, melyikben reménykedek jobban, abban, hogy őrültnek nevezzen, vagy abban, hogy egyetértsen.

Csak elmosolyodom a támogató szavaktól. Jól esik ezt hallanom, és biztos vagyok benne, hogy Peter komolyan is gondolja. Támogat mindenbe, ez így van mióta barátok lettünk a gimiben.De egyenlőre nem adom fel a harcot, ma arra jutottam nem hiába küzdöttem fel magam idáig. Nem adhatom itt fel, és bízom benne a kitartásom kifizetődő lesz. Ami annyit jelent, hogy végre elnyerem Jonah bizalmát. Sajnos amíg ő a főszerkesztő nála kell bevágódnom, és mivel a túlzott nyalizás, amit ő nagyon szeret, nekem nem megy muszáj vagyok ehhez olyan cikket szolgáltatnom, amit nem dobhat sehogy sem vissza. Bár az igaz a Fisk cikkem is így indult, majd mi lett bőle... másnak a sikere.
Elnevetem magam, bár ez inkább kínos nevetés, mert tudom igaza lesz.
- Pedig kipróbálnám... hátha Robbie-t ültetik a helyére. - forgatom a szemeimet. Bár tény, hogy viccelek. Soha nem kívánnám Jonah halálát, hiába az ellenszenv. Jót akar az ő maga módján.
Megrezzenek a kérdésére. Nem beszéltem neki róla részletesen, látta ő is a cikket, kiborultunk és ennyi.
- Ugye a saját cikkemet is elvette tőlem, mondván túl sok érzelem volt benne, és nem voltam túl objektív, így mivel érintett személy voltam benne érzelmileg más írta meg, így át is vették a Fisk témát. A továbbiakba Robbie vette át, neki is voltam hajlandó átadni a forrásaimat. Most csak az a lényeg, hogy Fisk le legyen csukva, és kész. Társírónak megjelentett a cikkben. - legalább ennyit tudtam nyerni a dologban. - Ez New York, megannyi dolog van amiről írhatok, csak óvatosnak kell lennie, és egy olyan témát kell találnom, ami az én elveimnek is tökéletes, illetve Jonah se tudja vissza utasítani. - szó szerint a legjobb ötletem, hogy várok, hogy a legjobb cikk forrása az ölembe hulljon.
Közben megkaptuk a rendelésünket, őszintén szólva annyira nem vagyok éhes, de cézársalátát rendeltem, gondoltam az könnyebben fog csúszni. Muszáj valamit ennem, a sok koffein mellé, de most csak matcha teát rendeltem hozzá a két kávém mára megvolt.
Amíg Peter elmagyarázza a dolgokat, addig eszegetek, és hümmögök, lelkesen figyelek. Imádom mikor magyaráz, annyira beletudja élni magát.
- Persze értelek. Ez még rendben is lenne, ha valóban tudnád tartani, én támogatnálak. Te és ő... egyek vagytok, nem is mondanám tedd le teljesen a hálót. - mondom mosolyogva, ugyan úgy szeretem Peter Parkert, mint Pókembert. - Én is így gondolom, hogy van már elég hőse ennek a városnak, jót tenne neked, ha nem éreznéd amúgy se, hogy minden a te válladon van. Széles mosoly kerekedik az arcomon, mikor azt mondja, hogy az iskolában végre megtalálta a helyét.
- Ennek nagyon örülök Peter, megérdemelted. - nagyon remélem nem is fog semmi közbe jönni, mondjuk egy újabb világvége hangulat, ami belerondíthat. Ráadásul Peter valóban tökéletes tanárnak, szeretik az emberek, élvezettek, szenvedéllyel beszél mindenről, és nem tudsz nem rá figyelni. Kicsit irigykedem, jó lenne ha én is azt érezném, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell. De még eléggé inkább elveszetnek érzem magam, egyedül Peter mellett enged fel ez az érzés, és érzem hogy otthon vagyok, jó helyen, ahol lennem kell. Viszont munka is kell...
Majd rátérünk Harry-re, és még mindig a szívem szakad meg érte.
Nem mondom, hogy nem kell koncentrálnom, hogy mindent értsek amit Peter mond, bólogatok.
- Azt hiszeeem megvan... - mármint, hogy miről beszél. - Fantasztikusan hangzik, jó lenne ha ez mehetne. Ezt például dr. connors is szívesen hallaná. Én ugyan nem értek hozzá, bizonyára eléggé bonyolult folyamat. De valószínűleg, Mr. Osbron ha lehetőséget lát benne, bizonyára támogatni fog. - Peternek forradalmi ötletei lehetnek, megannyi. Mi lenne ha megkapná a megfelelő támogatást hozzá... világot is válthatna vele. Már az ötletéért is büszke vagyok rá.
- Ha elvinnéd Dr. Connorsnak, amiket találtál, biztos segítene ebben is, hogy megtaláljátok a többi kutatását. Biztosra veszem ketten többre mennétek. - kár hogy ebben érdemben nem igazán tudok segíteni. De izgatottan várom mi lesz ebből.
- Mindenképp el kéne menni Harryvel Coney Islandra, ne érezze azt, hogy tartok tőle, és szeretném ha jól érezze magát. Vagy veszélyesnek gondolod? Múltkori után picit instabilnak tűnt az-az izé. - aggodalmas a tekintetem, és nem félek... csak attól, hogy elveszíthetjük Harryt.

- Miért? Nem ő a társvezető már évek óta kinevezés nélkül is? ─ elvigyorodok, mert hacsak emlékeim nem csalnak, Robbie éppen annyira szívén viseli annak a szerkesztőségnek a sorsát, mint amennyire Mr. Ugyanahhoz A Borbélyhoz Járok Már Több Mint Húsz Éve. Még talán jobban is, ha az alkalmazottak leépítésének mellőzését nézzük. És lelkiismeretes munkatársként kötve hiszem, hogy az évek eltántorították volna abban, hogy bölcs ráhatásával bizonyos keretek között tartsa Jamesont és az egész újságot. Az biztos, hogy a Bugle.Net nem indulhatott volna el az ő elképzelései és türelme nélkül, én csupán a technikai megvalósítással járultam hozzá.
- Na és mi a helyzet a szuperképességűek kérdésével? Hogyan áll a lap a számuk radikális megugrásához? ─ fura, eddig valamiért erre sose kérdeztem rá és szégyellem is magam miatta. Pedig ez több embert érintene, mint az, hogy egy krónikusan dühös újságíró éppen mit próbál egy álarcos öntörvényű nyakába varrni.
- Harlem óta az emberek jobban felfigyelnek az ilyen hírekre, talán így ebből össze tudnál hozni egy címlapsztorit. ─ JJJ nem szólhatna semmit, hiszen aktuális témáról szólna a cikk, kellően távol a szervezett bűnözéstől, és még a személyes érintettséget sem hozhatja fel MJ előtt ellenérvként.
- Vagy ott van az biztonsági céges ügy. Szerintem megérné firtatni, hogy miért nem lenne jó a városnak, ha a Sable International new yorki kirendeltséget alapítana Manhattan szívében. ─ ha a hírekre is működne a pókösztönöm, erre például tuti bizseregne.
- Néha már attól meztelennek érzem magam, ha nincsenek rajtam a vetők. ─ túl sok információ? Gyanús, mert még a füleim is lángolni kezdenek zavaromban, de akkor is ez az igazság. Illetve, az én szerencsémmel mindig jobb biztosra menni, mert soha nem lehet tudni, mikor üt be a krach.
- A lényeg, hogy ez egy hosszabb folyamat lenne, de most legalább adottak a körülmények ahhoz, hogy végre lecsituljanak a dolgok körülöttünk. ─ akiket az elmúlt évek során a Rykersre juttattam, most is a bűntetésüket töltik. Az elsők között akadnak olyanok, mint Jax Bryce, aki még jó útra is tért azóta.
- Az NYPD-s kapcsolataimat persze értesíteném, amikor távol vagyok, hogy kellően fel tudjanak készülni és szemmel tarthassák a kétesebb elemeket. ─ igen, még mindig Hermanre gondolok. Egy képes szótárban a "visszaeső" szó mellett tuti az ő arcképe virítana.
- És ha bekövetkezik a legrosszabb... ─ előrébb fészkelődök székemen, hogy fojtottabb hangon folytassam:
- ... mondjuk egy újabb Thanos, úgyis ott leszek. ─ nem tudnám megállni, hogy ne segítsek. De ennek most már más módja is van, egy olyan, ami meglepően hamar fontossá vált számomra.
- Még talán mi is elutazhatnánk valahová. ─ várjunk, ezt egyelőre csak fejben terveztem hozzátenni. Lehet valami lassító szerkezetet szerelni az ember szájára?
- Mármint... persze, meg kellene várnunk vele a nyári szünetet, hogy elég ideje legyen mindkettőnknek éscsakisakkorhanekedisvanhozzákedved. ─ az az apróság fel sem tűnik, hogy a mondat végét gyakorlatilag egy szuszra darálom le. Régen beszélgettünk róla, hogy jó lenne más helyeket is látni a már jól ismert utcákon kívül, de aztán valahogy sosem került rá sor. Az életünk, és néhány intergalaktikus támadás mindig közbeszóltak.
- A legtrükkösebb része megtalálni azt az alanyt, aki megfelelő genetikai bázisul szolgálna egy ilyen kotyvalék összeütéséhez- Eredetileg a saját DNS-emre gondoltam, de... ─ elharapom a mondatot, mert igazából ezt sem akartam kimondani. Még nem. Mentségemre szóljon, egy "Magamon terveztem kísérletezni" bejelentés valahogyan egyetlen beszélgetésben sem tűnt ideálisan elsüthetőnek anélkül, hogy megölném vele a hangulatot.
- ... de ez a tea isteni, nem? Szerintem a legjobb a városban! ─ le is húzom gyorsan a maradékot, mert legalább addig se dumálok. Az már mellékes, hogy a nyelvemet szénné égeti, selymes, de tűzforró simításával.
- Ahhoz majd előbb el kell érnem, hogy végighallgasson és ne nézzen totálisan őrültnek az ötletem miatt. ─ sosem maradt harag köztünk a szóban forgó dokival, sem Pókemberként, sem Peterként, de utóbbi esetében én csak az egykori mentoráltja vagyok. Méghozzá egy olyan volt tanuló, aki a kérdezősködésével valószínűleg nem egy múltbéli sebet fog feltépni, amiket aztán lelocsolhatok egy olyan kutatási ötlettel, aminek több lehet a buktatója, mint ahány idegileg labilis taxis található az utakon csúcsforgalomban.
- Nem, nem hinném, hogy veszélyes lenne. ─ rázom meg a fejem határozottan.
- A másik... vagyis, Venom kiszámíthatatlan, ezt felesleges lenne tagadni, de inkább csak szeszélyesnek, érzékenynek tűnik, semmint kimondottan rosszindulatúnak. ─ életben tartja Harryt, pedig ha egy tisztán ártó szándékú lényről beszélnénk, akkor már régen kereshetett volna magának a túléléshez egy másik, egészségesebb gazdatestet.
- Nem segíthet rajtuk az sem, hogy a kapcsolat nem csak fizikai síkon, de mentálisan is létrejött. Kölcsönösen reagálnak egymás érzéseire. És mivel mindkettejüknek új lehet ez a mostani helyzet.... ─ a két irányú utca még előnytelenebbé válik, de ezt MJ is érteni fogja. A legjobb, amit tehetünk, hogy egyelőre megbékélünk a tudattal, miszerint már nem csak Harryre kell gondolnunk.

- Hát ez a gond, ha papírom nem az...- vonom meg a vállam. Így nincs teljhatalma. De egyébként is, mindenki tőle kér segítséget, vagy tanácsot. Arra is Őt szokták megkérni, hogy beszéljem JJJ-vel, mert ő az egyetlen ember, akire VALAMICSKÉT hallgat.- Nehéz egy olyan főszerkesztővel, aki besározni szeretné őket. Többen adtunk le olyan cikket, ahol hősöket dicsérünk. Vagy nem lett kiadva, vagy "némi" kiszínezésen ment keresztül a cikk. Láss csodát, mindig az volt a vége, hogy egyébként is ők tehetnek mindenről. Az a baj, hogy azok az újságírók, akik tisztelik a hősöket, nem is próbálkoznak már, a seggnyalók pedig bármilyen lehúzó cikket képesek írni, akár úgy gondolják akár nem. - nem könnyű az újságírás. Csak is ritka alkalmakkor volt olyan esett, hogy például pókember hőstette miatt került címlapra, de valószínű Jonah nem bírt aludni éjszaka, és korrigálta magát a következő podcast-ben.
- Igen a Sable International-ról már gyűjtöttem anyagot, ez jó ötlet. Csak épp a Fisk-es ügy teljesen elvette minden tartalékomat. Illetve a sok-sok dolog ami történt. De igyekszem össze szedni magam, és szerintem is annak kéne utána járnom. - mosolyodom el lelkesítően, ahogy ő tette. Nagyon hálás vagyok neki érti.
- Biztosra veszem Peter, hogy megoldanád. Én tényleg csak arra leszek kíváncsi, hogy a lelkiismereted mennyire fogja megengedni. De én támogatlak benne, nem neked kell cipelned az egész város súlyát, ezt régóta mondom. - de sajnos, vagy épp hogy nem sajnos Peter mindig is lelkiismeretesen végezte polgári munkáját, ha mondhatom így. Máshogy is megtudná menteni a világot, például a tudományával, de maga a pókember lét annyira egybe nőtt vele. Kíváncsi vagyok ezt hogy tudja majd megállni, hogy csak úgy ne húzza fel ruhát egy puszta járőrözésre.
- Reméljük nem lesz egy újabb Thanos, de megnyugtató, hogy itt leszel nekünk. - válaszolok vigyorogva, de azért játékosa kacsintva.
Az utazás ötletére kiakadnak a szemeim. Komolyan ezúttal Ő hozta fel? Régóta mondom neki, hogy szeretnék világot járni, ezért is szerettem volna többek között oknyomozó újságíró lenni... de Peterrel is kikapcsolódni. Nagyon sokszor ingatag lábakon állt a kapcsolatunk, mind kettőnk munkája miatt. Úgy vélem a kapcsolatunknak is jót tenne, ha végre nyugodt körülmények között, csak egymással tudnánk foglalkozni.
- Az nagyon jó lenne. - mosolyodom el ábrándozva. De sajnos mindig úgy érzem ez csak álom marad. - Dehogy nem, persze, hogy örülnék neki. Szerintem jót tenne neked, nekem, nekünk. - ismét felveszem a lelkes arcomat.
Csak lelkesen nézek, és bólogatok a tudományos részeken. A tea résznél elnevetem magam.
- Igen ez a legjobb. Figyelj, biztos meg fognak hallgatni. Szerintem ele Mr. Osbron minden lehetőségbe kapaszkodni fog.
Hát őszintén szólva nem igazán nyugtatnak meg Peter szavai. Harry mindenhogy nézzük veszélybe van, hiába próbáljuk szépíteni a dolgot. De igyekszem jó képet mutatni előtte, és segíteni.
- Az egész aggasztó. - sóhajtok. - Segíteni kell neki. - rázom a fejem. - Pont hogy igen, a mentális része zavar a legjobban. Borzasztó lehet, és előbb vagy utóbb belefog bolondulni, vagy átveszi felette az uralmat. Láttunk erről jó pár filmet.
- közbe rezeg a telefonom, beállítottam az ebéd időm végére, mert tudtam, hogy belemerülve a beszélgetésbe nem fogom figyelni az időt.
- Vissza kell mennem. Akkor mi lesz a következő lépés? Mikor próbálsz kapcsolatba kerülni velük? Vagy előbb érezzük még jól magunkat Coney Island-en?

Arcomra igaz visszatérnek az aggodalom jelei, azt viszont túlzás volna állítani, hogy különösebben sokkoló újdonságként érnének a hallottak, így csupán bólintok egyet, picit komoran.
- Ez nem meglepő. Ők mások, mint a Bosszúállók. Vegyük csak példának azt a tavalyi robbantásos esetet. Hiába került fel az incidens a netre, azóta sem történt hivatalos állásfoglalás egyetlen szervezettől sem. Még csak azt sem lehet biztosan tudni, hogy egyáltalán van-e szervezet, ami mondjuk a privát szektor részeként kapcsolatban állhat a kormánnyal. Nehéz olyanokban megbízni, akik ennyire nem publikusak. ─ elúzom a számat, de közben hangomból nem hiányzik a megértés sem. Sajnos, tapasztalatból tudom, hogy a rejtőzködés és az inkognitó mennyire nem bizalomgerjesztőek az emberek számára. Emiatt peidg nem lehet őket hibáztatni.
- Azt sem szabad elfelejteni, hogy itt most nem csak olyanokról van szó, akik megpróbálják a legjobb belátásuk szerint használni az adottságaikat. ─ a hős kifejezés nem áll olyan könnyen a számra, mint MJ-nek. Ennyi év, és még mindig furának érzem. Bizonyos szempontból vicces, hogy egy kifejezéstől jobban idegenkedek, mint magától a cselekvéstől.
- Óhatatlanul is lesznek olyan személyek, akik megpróbálnak majd ebből hasznot húzni, és nem fognak törődni azzal, kiknek ártanak vele. ─ ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy a provokáció és az ördög falra festése, amit a Harsona a megváltoztatott cikkek lehozásával művel helyénvaló lenne, csak azz, hogy érthető. És nem feltétlenül alaptalan.
- Jameson csak annyit tesz, hogy meglovagolja a hullámokat, amíg azok némi pénzt sodornak a partra. ─ sóhajtok. Bosszantó? Naná, hogy az. De amíg a képességekkel rendelkezők közül valaki ki nem áll a világ elé, hogy tisztázza a dolgokat, addig nem sok változásra számíthatunk a közeljövőben.
- Tényleg? Nem tudtam, hogy tengerentúli magáncégek ügyével is foglalkozol. ─ kíváncsiságomban felvont szemöldökkel és egy enyhe félmosollyal nézek rá. Nincs kétségem afelől, hogy ha Mary Jane szabad kezet kapna, olyan cikkeket tudna produkálni, amiktől sok olvasónak kikerekednének a szemei. Pláne a szkepticizmus korában, amelyben az ember jobban hozzá van szokva a hazugságokhoz és azok felismeréséhez, mint az igazsághoz.
- És találtál valami érdekeset a kutatás során? Mondjuk öszeköttetést Symkaria és Latvéria között? ─ oké, tudom, hogy ez csak egy légből kapott teória és most kissé le is buktattam magam, hogy trendingelő összeesküvés-elméleteket szoktam hallgatni a YouTube-on. De hé, néha a járőrözések unalmasak szoktak lenni és valamivel le kellett kötni magam, ha már rá tudtam csatlakozni a kapitányság wifijére. Plusz, szimpatikus volt a Top10-es srác narrálási stílusa.
- A szerencsémet ismerve? Nehezen. De a város nem maradna teljesen magára. ─ itt élek már a kezdetek óta és vélhetően nem lennék képes egy-egy vakációnál hosszabb távra elhagyni. A srácot kivehetik New Yorkból, de New Yorkot nem vehetik ki a... oké, ez így nagyon furán hangzik, inkább hagyjuk!
- És mások is ott lesznek, remélhetőleg. ─ halkan elnevetem magam, mert azért legyünk reálisak és teljesen őszinték, egy Thanos szintű fenyegetéssel szemben nem én képezném a világ legerősebb védelmi vonalát. Vannak az All-Starhoz erre sokkal jobb képességekkel megáldott individuumok. Én csak egy srác vagyok Queensből, hálókkal. Az én repertoárom aligha vehetné fel a versenyt a misztikus portálokkal és a vibránium szárnyakkal.
- Tényleg? Mármint, ez szuper! Örülök! ─ úgy lélegzek fel, mintha egy kisebb hegy esett volna le a vállaimról, mert tényleg így van... kicsit tartottam attól, hogy rossz ötletek fogja tartani az ebből a környezetből való kiszakadást, most, hogy végre azzal foglalkozhat, amit szeret. Mellesleg, egy kiruccanás ezt még nem zárja ki. Akár egy munkaügyi nyaralást is kihozhatunk belőle, ha szeretné egybekötni a kellemeset a hasznossal. Arra pedig, hogy jót tenne nekünk, csak bólogatni tudok. Magam sem mondhattam volna jobban... mondjuk, ahhoz az kellett volna, hogy ki is merjem mondani, de ez most más kérdés.
- Igen, engem pontosan ez aggaszt. ─ sóhajtok egyet, mert valahogy sosem töltöttek el a legjobbb megérzések, valahányszor Mr. Osbornról volt szó. Harry előtt ezt persze igyekeztem és igyekszek továbbra is elrejteni, de sosem volt szimpatikus számomra az a könnyedség, amivel át tudott lépni másokon.
- Nem tudom, mennyire volna előnyös egy olyan eljárást épp az ő kezébe adni, amit az imént felvázoltam. ─ szavaim lényegében a "közöld, hogy nem bízol az illetőben, anélkül, hogy kimondanád, hogy nem bízol meg benne" Peter Parker-es megfelelője. Nem akarom expliciten közölni, de tény, arról van szó, hogy fenntartásaim vannak Norman morális megközelítéseivel, illetve értékrendjével kapcsolatban.
- A szükség, és az elkeseredése hibákhoz vezethet. ─ méghozzá súlyosakhoz. Elvégre, mégiscsak emberkísérletekről lenne szó, ráadásul fajok közti eljárásokról. Láttunk már olyat, hogy egy tudós törekvései rosszul sültek el, mikor ilyesmivel játszott. Nem is egyszer. Ironikus, az ember azt gondolná, az ilyen nagy koponyák látnák a sémát az elődeik hibái mögött.
- Nyugi, nem fogjuk magára hagyni, ezt megígérhetem! ─ mondatomban, csak úgy, mint szemeimben, megtalálható az elhatározás, a May által annyit emlegetett Parker makacsság. Nincs olyan forgatókönyv, amiben Harryt magára hagynám, mindegy, mennyire szűkössé válnak a lehetőségeink.
- Igen, azt hiszem, nekem is lassan vissza kellene mennem. ─ pillantok az órámra.
- Délután még kémiázok egyet az elsős csoportommal. Aztán felveszem a műszakot... a másik helyen. ─ még Yurival is beszélnem kell ma. Szerencsére, nincs pókreflektor, amivel az égen jelezhetne, így az időzítés eléggé rám van bízva, de jobb, ha nem várom meg vele a késő estét. Fekvés előtt valamiért mindig morózusabb. Szerintem a minőségi alvás hiánya teszi. De ezt nem mondhatom neki, mert a végén még lelő.
- Ahogy te is mondtad, jót tenne nekünk egy kis kikapcsolódás. Találkozunk Harryvel, hagyjuk, hogy mindketten megnyugodhassanak és kiengedhessenek. Utána megbeszélem vele a részleteket Curt kapcsán. ─ nem lenne jó kiborítani Venomot azzal, hogy szüntelenül a háziorvosáról faggatom a lakótársát.
- Egy vacsi este? ─ tudom-tudom, nem élünk együtt, de azért még szeretném annyit látni, amennyit csak lehet. Tudod... mintha... normális életünk lenne, vagy mi.

Csak elmosolyodom a helyzetjelentésén. -Nehéz, tudom, hogy nem minden hős cselekszik teljesen jól, és helyesen. De meg kell adni az esélyt. Nem mindenki olyan, mint te.. aki minden negatív média ellenére, tovább csináltad.  - sóhajtok. Sokaknak ez elveheti a kedvét, sajnos, és idáig nem szeretnék eljutni. - Gondolod a pénz miatt? Nem tudom, inkább fura igazság érzete van. Mást gondol, és azért kiáll, minden eszközzel. Egyébként becsülendő, csak más nézeteket kéne vallania, mondjuk a valóságot. - forgatom a szemeimet. Nem könnyű ember, és még nehezebb rábírni a valós dolgokra. Sokan kivannak rá akadva, és néha vissza is esik az újság eladása. Bár tény, hogy sokan megveszi, mert kíváncsiak arra is, mindennek ellenére ő mit gondol. Ő aki nem elfogult. Nem tudom mennyire jó ez.
- Sable-el csak azért foglalkozom, mert megvettek több ingatlant is. Magán hadsereg, és nem értem miért van szüksége rá a városnak. Ezért kezdtem el kutakodni. Csak épp minden zsákutca, és titkosított. Nem lehet őket elérni. Így elakadtam. De igyekszem akkor erre ráállni, erről nem hallottam bárkinek is feltűnt volna. Igazából a technológia az ami megrémiszt - akár Peterre is veszélyesek lehetnek, mert nem mindenki szereti a hősöket...
- Symkaria és Latvéria? Arról sokat nem tudni, és csak találgatások. Ezzel egyenlőre nem foglalkozom, most New York érdekel, utána jön külföld. - a háború sosem jó, de az, hogy ők most itt telepednek le, félő mit hoznak ide.
- Nem kell aggódni Tigrisem, lesz ki vigyázzon a városra, amíg romantikázol egy kicsit a barátnőddel...- mosolyodom el, és erősebben megszorítom biztatásként a kezét. Ha egyáltalán valóban össze tudjuk hozni. Mióta együtt vagyunk kisebb megszakításokkal, és máig zavarba tud tőlem jönni, és attól hogy, hogy áll a kapcsoltunk, mire mit fogok mondani.. elpirulok.
- Azért leszel ott, hogy mindent kézben tarts. Csakis így menj bele, és add át a kutatásokat. - figyelmeztetem. Válaszolok,de többre nem, nincs időm, szól az emlékeztetőm. - Bocsi. Persze, rendelek valamit, vagy csináljak? Na jó meglátjuk hogy lesz. - nevetem el magam, mert én és a főzés... fura, hogy évek óta együtt vagyunk, és egymáshoz hívogatjuk egy egymást...épp szakítás előtt volt, hogy néztük együtt albérletet, de hát közbe jött aminek kell... azóta nem hoztuk szóba.
- Akkor este 8kor várlak, mondanám ne késs. - felállunk, majd megcsókolom. Napom fénypontja. Egy ebéd, és teljesen máshogy látom a világot.
- Vigyázz magadra. - majd megyek vissza a szerkesztőségbe, de miért van olyan érzésem, mintha a nyakamat szorongatnák?