Elképzelem, ahogy egy rakás veres borjú szájtátva hallgatja, ahogy Volstagg azzal parolázik mennyi biztonsági őrt baszott agyon. Ajkam széle megrándul, de higgyje csak ezt harci kedvnek, vagy tököm tudja.
-Hát persze
Konstaláloma jelzőit, gondolom a barom nem szerepel köztük, a gyerekgyárost kihagyák, az alkesz inkább olyan jelentést kapott mennyire jól bírja az italt, meg bezzeg-bezzeg.
-Áh köszönöm, igazán nem muszáj. A Pottyant Bobnál nem kell…érdekesebb. Persze ez remek. A sok kis rőt hajú.
Fűzöm hozzá köhintve, diszkréten utalva rá, szakadjon le rólam, de van egy olyan érzésem, nem fogom megúszni. Hümmentek, mert jó a memóriám, a zsenialitásnak ára van, de nem teszem hozzá. Cserébe jól megfontolhatná mivel terheli az elmém. Azt amelyik olyan szorgosan gyártja az illúziókat és annyi minden vár még rá, ha ki akarok rabolni egy bankot. Az emberek például mindig begőzölnek a túszoktól, hogy máshogy lehetne normális módon elmenekülni? Éppen ezen  gondolkodom, amikor elkapja a nyakam, felszisszentek és valamennyire ijedt hangon kiáltok is, mialatt ő baszki az újságok címlapjáról beszél. Hogyne, persze, csak az kellene.
-De az emberek nem értenék Volstagg a barátságosan erőszakos! Téged is bolondnak néznek, engem is, nem vetted még észre? A Midgardi emberek nem látnak rendesen…
Kezdem, hátha, aztán csak győzzek ennyi mindent megúszni.  Felszabadultságot érzek, amikor egy percre elválok tőle, előremegyek és várom, hogy domborítson valamit, ha csak nem tömi tele magát gesztenyékkel és fekszik le a bank lépcsőire aludni.
Szerencsére bejön, már csak valami hatásos fegyver kéne a kezébe, bár a hulláját, ha lelövik nem nekem kell majd elvinnem.
Hála a csökött agyának még azt hiszi illúzió az a pár pánikba esett, meglóduló civil is, aki egy őrült hajhászása elől menekül, és én is hallom hogyan követeli az illúziómágust, aki természetesen nem mutatkozik. Muszáj valamennyire Jacknek átadnom a terepet, jól jönne a telekinézis, óvatosan hátra lépek és a porondra engedem. Pár perc elég lesz.

-Húúú, de bírlak, apám! Elhiszem, hogy puszta kézzel szétszeded ezeket. Megvan az összes őrszem? Ka-me-ra, valakik így hívják. Aha, kész.
Szánom ez utolsó mondatot Davidnek és elbámulok arra, amerre a “trollok” testükkel is omlasztották be a ki és bejáratot, szerintem David pont így akarta. Egy percre eltátott szájjal nézem mit csinál a vörös hős, még épp idejében ugrok el az útjából, mert repül felém. Fürge vagyok, sokkal fürgébb Davidnél. Vidáman nyújtok felé kezet, nyugodtan kapaszkodjon bele, ÉN felhúzom.
-Remélem nem ütötted meg magad Volstagg a Termetes. Megölelhetlek?
Davidnek ez már sok, szeretne visszajönni, úgyhogy másodperceim maradnak.
-Utána be kellene horpasztanod egy nagy fémes, vasból lévő ajtót. Ott tartják a trollok a kincsem. A többit már én elintézem.
Vagyis David, mindjárt visszajön.

Azt is ki kell találnom hogyan szabadulok meg ettől a behemódtól, ahogy kardvívásra hív, egyszerre több izmom dolgozik azon, hogy erőltetett mosollyal vegyem ezt…megtiszteltetésnek.
-Egyszer biztosan sort kerítünk rá. Ha visszaszereztem a birtokom elég sok dolgom lesz Volstagg a Termetes, de majd úgy intézem, hogy legyen rád időm.
Sohanapján kiskedden pont jó lesz. Képzelem mennyit főzhet rá odahaza az “asszonya” és olyan pottyantós lehet, amilyennek engem hív, 14 gyerek, te jó ég és csupa Volstagg származék. Olyan lehet ott, mint valami kór. Gyorsan eltüntetem arcomról a fintort, eleve a baba mint olyan kiborít. Hangos, ronda, váladékozó alien, aki elszívja a nőkből a szexualitást és a kalciumot.
-Nos…gratulálok Volstagg, szép családod lehet, gondolom várod már, hogy hazamenj hozzájuk.
Ebben mondjuk nem tudok segíteni, ha visszaküldhetném, mondjuk megvolna rá a képességem, túl nagy szívességet tennék ennek a világnak. Nem vállalok ilyesmit…
-Az előbb, még termetes voltál, de nekem mindegy, legyél oroszlán és áldom a szerencsémet, bizony.
Vigyorgok rá, ha elintézi nekem az őröket és sikerül kicsempésznem a pénzt egy kis fejfájás még belefér a termetes oroszlán hencegéseitől. Meg ha túlélem ezt gernicsérv nélkül… Kicsit ropognak még az ízületeim tőle…
Már majdnem odaérünk a bankhoz, amikor elkapom az alábbi szófordulatot. Megtorpanok és kissé kiakadt fejjel ismétlem, annyira döbbenetes:
-Éles nyelved úgy hajintja a móka bonbonjait
Már nem is figyelek rá hogyan úgy, mert ez: móka bonbonjai kisüt pár biztosítékot a fejemben, serceg minden személyiségemé.
-Azta… a te bobnobjaid aztán ütnek Volstagg a Termetes oroszlán.
Nézzük ahogy magasodik a bank épülete előttünk, kijelenti, amit. Ha netalántán rá fog jönni mit művelek vele, lesz egy rohadt egyedi ellenfelem, az biztos. De egyelőre tűnődve nézem az épület acélszerkezetét. Elő kell majd hívnom valakit, hogy segítsen… Kicsit megterhel ugyan a CGI, de még bírom és ha sikerrel akarom véghezvinni, bírnom is kell, nagyot lélegezve szedem magam össze, ahogy Volstagg a bank előtt álló őrt fixírozza.
-Ki tudja Termetes, hátha előhívják azt a sárkányt is.
Jegyzem meg, aztán remélem hallgatni fog rám és kényelmesen megvárhatom, amíg beront, boldondot csinál az alkalmazottakból, túszokat ejtünk, a kijutást pedig intézem, amikor szemem sarkából látom, hogy a sült gesztenyés felé iramodik. Ilyen nincs…
Mindenesetre már nem fordulok hátra, besétálok és sóhajtva leülök a váróban. Megfordul fejemben, hogy a porontycsináló szarban hagyott, de aztán robajt hallok. Gyorsan lehasalok a földre és több ügyfél is követi példám, amikor beront a fegyvere nélkül. MI AZ ISTEN, AZT MEG HOL A FRANCBAN HAGYTA? Hatalmas cirkusszal, ráadásul rám mutogat, aki rémülten rázza a fejét.
Igaz, a rivaldafényt szerencsére máris lopja, ahogy egy automatát hajít az egyik biztonsági lábának, aki azonnal oldalra bicsaklik és még én is látom a nyílt törés deformálódását, az egész lábszárának annyi.
Oké, oké, Jack kell. Gyorsan fedezékbe vonulok, két ujjam halántékomhoz rántom és megpróbálok vele beszélni. Nehéz lesz teljes kontroll alatt tartani, de megpróbálom. Közben felbolydul az egész bank, az emberek sikoltoznak belül, az illúzióm is megszűnik, ahogy Jack átveszi az irányítást, hiszen ő telekinetikus.
-Óóóó, máris!
Suttogja, amikor kiadom a parancsot, miszerint omlassza be a bejáratot, ha már automata, akkor az nekirepül és az egész kóceráj bejárata beomlik, se ki, se be ne lehessen jönni, különben is kint egy oszlop már összedőlt, gondolom követi a többi.
Remek… Mivel mutogatott rám, a biztonsági felvételeket is meg kell szereznem és törölnöm…mindent. Az emberek elméjét is, a túlélőkét. Minél kevesebb kell.
-Megint előcsalták az illúzót Volstagg, de minket nem csapnak be, ugye? Hol hagytad a fegyvered? Mi lesz így?
Indul meg felénk két maradék biztonsági, én egy asztalt hajítok neki, Volstaggie meg majd intézi a saját ellenfelét.
-Egész jók vagyunk mi? Nyírjunk ki minél többet!
Jack elszabadul kissé, de hagyom érvényesülni a káoszban. Egyelőre az automatával sújtott őr fájdalmasan siratja lábát, az asztalos még mozog és már hívják a rendőrséget. A rejtett kamerákra figyelek, rohanni kezdek és random nekivagdosok dolgokat, így mondja David.
-Kiiktatom az őrszemeiket.
Kiabálom nagyon élénken a vörös fickónak, aki nekem baromi szimpatikus. Na ezaz! David kicsit kopik belőlem, ha így van a következő körben lopok egy maci ölelést az északi istentől, én baromira csípem a vörösöket!

Jó atya ég! Nagy levegőt veszek és próbálok jó képet vágni Volstagghoz, a Termeteshez, valóban tökéletes palimadarat fogtam. Még az a nyomorult Karami is örül elmém mélyén és már költi a zsét gondolatban.
Bólogatok nagyjából mindenhez, amit mond, nehezemre esik, de majd ha troll illúzióval borítom a banki alkalmazottakat, megtérül minden mosolyba fektetett extra energia.
Nem hinném, hogy lenne kapacitásom kivenni részem a harcból, egy képességet csak egy személyiséggel tudok használni, ugyanabban az időben, de végülis csinálhatok úgy, mintha. Fintorogva vállat rántok, mintha nem tartanám olyan sokra, aztán újabb mesét szövök, már csak a történetvezetés fonalát nem szabad elvesztítenem, ennyi hanggal és gondolattal körülöttem néha bosszantóan fárasztó koncentrálni.
-Van egy legendás kardom, ami sosem téveszt célt, örököltem, kiérdemeltem.
Hazudom szemrebbenés nélkül, ami nehezemre esik a sztoryban, hogy visszafogjam hangom görbíteni igyeksző gunyorosságot és arckifejezésem valami lelkesebbe vonjam, mert ilyen savanyú képpel aligha beszélhetnék az örökségemről. Minden tökéletes, amíg ki nem tépi a karom a helyéről, legalábbis úgy érzem ez a széndéka, annyira megszorítja a kezem. El is mozdulok és minden erőmmel próbálom kirántani, talán ez az ellentartás ment meg, bár így is tántorgok néhány lépést és nehezemre esik nem felkiáltani. Kissé mogorván nézek rá vissza, ember, nem mindenki Asgardi!
-Jó, akkor annyi kaját, amennyi még beléd fér. Biztos elkél egy tonna minden héten.
Mozgatotam meg sziszegve az ujjaim, élnek-e még az ízületeim. Kicsit zihálok, megrázom a kezem, hátha múlik a kellemetlen sajgás, semmi kedvem hazudott életemről regélni ennek a bárdolatlan baromnak //sorry //
-Nem, én már el is felejtettem őket.
Gyűlölöm ezeket a keresztkérdéseket, főleg mert nincsen hozzá fantáziám. Fájós kezemmel lustán legyintek felé.
- Mert titkos civilizáció vagyunk, nem is szívesen beszélek róluk, hanem ez a te Hildéd is olyan életerős nő, mint amilyen te vagy férfiban?
Faggatom inkább, holott a legkevésbé sem érdekel milyen kancát búgatott Asgardban. Kicsit be kell ugyan vetni magam, hogy teljesen bekajálja a szorimat, orvostanhallgató vagyok, nem bölcsész, hogy faszságokat találjak ki. Beszél, csak dumál helyettem is, kitalálja legalább a történetet. Ha így áll, akkor még könnyebb dolgom lesz, mint gondoltam. Egy pillanatra fellelkesülök és fájós tenyerem még mindig rázva hadarom.
-Úgy van, ahogy mondod, illúziót használtak és először nem értettem mi folyik ott, hiszen egy bank épületének képét mutatja az a hely, ami valójában az én kastélyom és az én kincseim, de képes vagyok a varázsképességemmel lerántani róla a leplet, a kardommal szétkaszabolni a trollokat és legyőzni a sárkányt, csak egy igaz, hithű harcostárs kellett. Tudod mit? Még azt is megbocsátom, hogy majdnem letépted a kezem.
Veregetem hátba öblösen, bár attól tartok ez nekem megintcsak jobban fáj, mint neki fog.
Tekintetemmel követem az elszálló üvege útját lustán, nemtörődöm, addig Volstagg legalább magyarázza a felszolgálóknak miért nem tud viselkedni, én is iszom egy kortyot, aztán részemről mennék már, de ő még beszél, hát hogyne beszélne, még engem is megaláz, bemutat mint holmiféle pottyantott Bobot, még a hajam is összekuszálódik, ahogy rángat, mogorván fújom ki az arcomból.
-Kérünk fogyatékos kedvezményt, az üveget is írhatják az állam bolondjainak számlájára.
Fordulok diszkréten az egyik felszolgáló bigéhez, mielőtt elhagynánk a színhelyet.
-Ha ilyen nagylelkű vagy, nem álom utadat Volstagg a Termetes.
Csapom zsebre kezeim, aztán indulok is utána, hiába kapkodna utánunk a személyzet, hogy nade aranyra nem adunk. Gyorsan megparancsolom az agyuknak: Hagyjanak bennünket békén és mutatom az utat ennek a nagy, szőrös meláknak, egyenesen a bank felé.
Impozáns épület, rég épülhetett bár nem a főbank New Yorkban, azért egy nagyobb vállalat székhelye, szép kis summa lapulhat a széfekben. Kelleni fognak majd kocsik ezt mind elszállítani, avagy ha bezárkóztunk egy kissé összetettebb terv hogyan fog távozni innen a pénz. Talán…még Karamira is szükségem lesz.
-Látod, banknak álcázták, ami ennek a világnak a pénzintézete, de valójában.
Nagy levegőt veszek, óvatosan megérintem homlokom és koncentrálni kezdek az illúzióra, ami minden CGI-t megszégyenítő fantasy kastély képét vetíti Volstagg szeme elé. A bejáratnál strázsáló biztonsági pedig átváltozik hatalmas, zöld trollá.
-Legyen az a terv, hogy bemegyek én először, megpróbálok békésen tárgyalni velük, aztán, ha nem jönnék ki öt perc múlva berontasz. Mit szólsz?
Fordulok felé, továbbra is fenntartva Volstaggnak az illziót. Majd leülök a váróban és mire beront egy a vörös barom engem is áldozatnak fognak gondolni. Ha segít kiütni mindenkit már csak a távozás haditervét kell átgondolnom…

A fintor arcomon nem változik, csak mélyül, még hevesebbe vált, ahogy némán ismétlem utána ezt az abszurdumot: Midgardra Pottyant Bob
Mi az isten?
Hihetetlen milyen tempóban válaszol, egy örökkévalóság mire végigmond valamit, eposzokban gondolkodik. Próbálom moderálni Midgardra Pottyant Bob-nek hívott képem, bár kifejezetten pottyantnak érzem magam a közelében.
Elnyomok egy ásítást, aztán megragadom az egóját, mintha lasszóval vonnám satuba.
-Akkor éppen rád lesz szükség megállítani a trollokat! Mutatom az utat…Midgardi trollvadász!
Biccentek ünnepélyesen, bár arra rohadtul nem vagyok kíváncsi miféle narancssárga trollokat vágott agyon Asgardban. Nem hiszem, hogy az itteni rendőrök és biztonságaiak hasonló méretekkel rendelkeznének, de részletkérdés, azt láttatok vele, amit akarok, ha narancssárgák lesznek, akkor mandarin trollokat.
-Nem nagyon értek trollul, úgyhogy nem értettem a kiabálásukat, de most hogy mondod az egyik kifejezetten narancsos árnyalatban játszott.
Busszal, te jó atya isten (na abban se hiszek)
-Hát persze, meg és hát hogyne, vállvetve fogunk küzdeni.
Jack telekinézisét éppen kölcsön vehetném, habár kisujjam körmét se szívesen mozdítanám holmiféle kitalált trollok ellen és ha már illúziók, majd úgy csinálom, valami marha nagy harcosnak lásson, az éppen elég lesz.
Nem csak képesség, mázli is kellett hozzá hogy elkaptam ezt a részeg marhát. Esküszöm jó fej leszek és kitömheti a gigászi zsebeit ropogós zöldhasúakkal. Majd azt mondom, koboldfejek fizettségül mert mindent egyedül csinált.
-Kezet rá Volstagg! Arany lesz az, mellyel itt tudsz fizetni magadnak, amit csak kívánsz. Sert, nőket.
És az igazából rám is rám férne, Winifred mostanában kerül, pedig komoly szeretői kötelességei vannak. Habár a kurvák locsogása mindig fárasztó.
Bólogatok a Nibelung-énekre, írja a halál.
Amikor bemegyünk az étterembe majdnem lefejelek egy asztalt ettől a rohadt Bobozásról, rángatózik is arcomon egy ideg. De fontos az inkognitó, jó lesz az a Bob. Nagyot nyelek, elvigyorodom.
-Gazdag herceg, az atyáim éltek itt évezredek óta és nekik köszönhetem az örökségem. Nincs elhagyatott helyen.
A többit nem is értem, hanem rátapintott, okosan kell válaszolni neki. Vagy ki nem szarja le, egyszerűen elhiszi, ha úgy akarom, nem?
-Ezek a trollok valahogy megneszelték, hogy én örököltem a kincses palotát, a sárkányt pedig valószínűleg ők szabadították az otthonomra. Hidd csak el.
Nézek mélyen a szemébe, aprót érintve homlokomon, bevetve azt az erőt, amit illetlenül kevésszer használok, ami annyi bosszúságot okoz, de most, mégis…különösebb erőfeszítés nélkül győzhetem meg.
Hagyom, hogy bezabáljon, sőt meg is hívom rá, én csak egy kólát kérek, frissen kell tartanom az elmém.
-Készen állsz Volstagg?
Szólítom “harcba”

Hogy én mennyire utálom ezt a boomerkedést. Vágok egy szemforgatós grimaszt, de úgy teszek, mintha a szemafornak szólna.
Amikor elérkezünk az Activity mutogatós részéhez, már teljesen világos, hamarosan összeszedek egy gyogyós beteget és ezt én mondom a többszörös személyiségzavarommal. Csá skizo kettő, szervezzünk bankrablást, jó lesz, fürödhetsz a szajréban, mint Dagobert bácsi.
Csak viseljelek el…
A küldetés legnehezebb részének az ígérkezik, hogy út közben ne vágjam fel az ereim valamivel, főleg, amikor ki-kiolvasom fejéből a “fiúcska” szót, de ez a kurva ebéd is abszurd.
A ficsúrra megint ráng egyet arcom, idegeim éppen nyaralni küldöm. Vidám…én, már ha az örömös arc azt jelenti visszafogottan fintorgok. Hátratúrom hajam, aztán óriási levegőt veszek ehhez a beszélgetéshez.
-Egy jelentéktelen fiú. Legyek Bob.
Legyintek a más planéta szülöttjének és elgondolkodom miféle illúzióval vegyem rá a rablásra…
Áh, szóval Asgard! Mi az isten él ott (Odinon kívül) ami rákényszeríti, hogy lopjon nekem?
-Tehát szereted a trollokat? Szeretnél fogni néhányat?
Ők lennének a biztonsági őrök.
-Nagy, tüzes bunkósbottal járó trollok. Tudok egy helyet itt a városban, amit éppen megszálltak. A podcastod nem ismerem, de rá fogok keresni.
Hazudom, mert a tag két másodperc után is baromi fárasztó, franc fogja hallgatni még szabadidejében is.
Most meg éhes! Eszem megáll. Kivezetem a járdára mindenesetre, mint egy vak tatát, ha így folytatom elnyerem az év gonosztevője címet…
-Egyezzünk meg! Eszem veled, te pedig segítesz legyőzni a trollokat. Mint mondtam megszálltak egy helyet, az a hely történetesen a kastélyom és a vagyonom is elbitorolta egy sárkány. Segítesz legyőzni és megjutalmazlak cserébe. Áll az alku?
Adok neki pár aprót, ne mondja senki, hogy teljesen szar arc vagyok. Előtte meg is etetem, hátha kevésbé fog bűzleni az alkoholtól, mire feltörjük a széfet.

Szerencsétlen dolog így fogalmazni, mert nem farkas vagyok, vagy hasonló dög, mégis áldozatra várok az utcasarkon.
Hatalmas sóhajtással, zsebre tett kézzel vizslatom a sok unalmas, lepra tekintetű idiótát. Felkészülök rá, hogy beszéljek Karamihoz, méghozzá rávegyem, ne most raboljunk bankot, ennyire random, ha akarja hozok hozzá áldozati bárányt az X házból, ott nem sajnálok senkit, aki apám valagát nyalja.
Na ekkor szúrom ki a kosztümös figurát és bár nem néztem utána van-e most valahol jelmezbál, az a furcsa megérzésem támad, nem a fotók kedvéért öltözött ki.
Épp tudok gondolatot is olvasni, hiszen Karami ilyen tervéhez muszáj volt elhagyni a gyógyszeradagom, így ha nem harsogná is elcsípem ezt  furcsa mondatot.
Szép az élet, mint Alfheim tükörtisztaságú tavainak hullámfodrai!
Ha csak nem egy Shakespeare színház bolond alkoholistája, látok benne fantáziát. Éppen ekkora idióta kell nekem, nekünk.
Nehézkesen nyelek egyet, hogy kontroll alatt tartsam az izgága Karamit, akit legalább annyira felajzott a látvány, mintha egy sztriptízbár nagy csöcsű rúdtáncosát látná. Közben zúg, kattog a fejem, nehéz kizárni a sok kéretlen gondolatot és csak a jelmezes majom kusza szavajárására koncentrálni.
De én vagyok Légió, és bár sokan vagyok, most egyet is elég elnyomni magamban.
Nagy levegőt veszek, érzem, hogy jó sok szomogot tüdőzök le, de mielőtt átmennék greenpeaces köcsögbe, még megneszelem azt a gondolatot a bárdról. Tökéletes. Ha beront egy bankba, valami olyannal, plusz a biztonságiak agyonlövik magukat a parancsomra, simán távozhatunk egy teherautónyi szajréval. Bár…igazából nem szeretek ölni, borzasztó kosszal és kényeletlenséggel jár. Talán egy istenes ájulás is segítene a dolgon. Igen, Karami puhapöcsnek tart miatta, mert mindig jobb biztosra menni, de nem gondol bele mennyire frusztráló élet lenne a szökött fegyenccé. Ha ez a fegyver valóban képes minderre és a fickó nem evilági, ahogy sejtem, tökéletes áldozat.
Már csak a dolog legnehezebb része jön. Rávenni a barmot, amelyik ott áll a szemafor alatt, feltartja a forgalmat és mindenki anyázik rá gondolatban, nyomdafestéket nem tűrőn, hogy törjön be egy bankba és rabolja ki nekem. Vagyis iszonyat kemény illúziókra lesz szükségem.
Első körben azonnal rohanni kezdek felé, nemzetközi kézjelekkel biztosítva a mérges, dudáló autósokat, semmi baj, mindjárt visszaviszem a zártosztályra, valakinek oda is kiáltom.
-A bácsikám, megszökött a diliházból, legyen rá tekintettel, ember! Nincs szíve?
Elég hipokratikus az én számból, de mindent a cél érdekében. Ha odaérek a nagy emberhez, gyorsan megrántom bundás karját.
-Menjünk innen biztonságba, el akarják ütni. Majd én segítek, sőt nekem bátran beszélhet róla honnan jött valójában, mert hogy nem a földről, az egészen biztos. Bízzon bennem, én is egy másik bolygóról érkeztem.
Egyelőre elég ez a kurta hazugság, nem használok mentális meggyőzést, gyűjtöm az erőm, mert sokra lesz szükség ehhez, nagyon sokra.

Freddynek hívják az okot, amiért nem vettem be a mai gyógyszeradagom (hihetetlen, hogy ezt egy bank fogja bánni)
Egyelőre jó szarul viselem a xanaxmegvonást, kb egy órája minden zsizsegő ember gondolatát hallom, aki mellett csak elmegyek az utcán és mind jelentéktelen ostobaságokon agyal. Kit érdekel hogyan fognak elmosogatni? Ki nem szarja le a hétvégi koktélpartikat, vagy a lócombú titkárnőt, esetleg a “kibaszott túlórát?”
Nekidőlök egy házsor hideg falának és szenvedve próbálom kizárni a sok hülye paraszt értelmetlen siralmát. Ez ráadásul egy elhagyatottabb mellékút, csúcsforgalomban ez az egész halál lenne.
Amikor fontolgatom miért vagyok ekkora kezesbárány Freddynek, a fejemben megszólal nem annyira kedvenc terroristám, Karami azzal a frenetikus ötlettel, miért is ne rabolhatnánk ki egy bankot. Pontosabban miért is ne raboltatnánk ki valakivel?! Bár gondolom mi is ott leszünk mint ennek a csodás akciónak értelmi szerzői.
A terroristámnak egyébként számtalan rajtam kívülálló projektje van. Ha hagyom őt irányítani, ami mostanában ritkán fordult elő, hogy teljesen átvette volna az uralmat, de ha valamennyire mégis érvényesül, akkor pl telefonál és szálakat mozgat, különféle beosztottjainak üzen, veszi rá őket dolgokra.
Annyira nem tudom követni, de ha emlékezetem nem csal valami drogügyletet szervezetett és egy rabszállító karavánt robbantatott fel valakivel, hogy híveket szerezzen.
Múltkor, még otthon voltam, most nem a titkos bázison, ahol egy vámpírt rejtegetek, hanem Bayville-ben, felvetette, kéne neki pénz.
Először arra gondoltam ráuszítom Karamit a popsztár gyerekre, de hátha szomorítom még a tinitagokat egy darabig, imádom, hogy már a puszta jelenlétem is frusztrálja őket és az sem hátrány, hogy lett bent egy szeretőm.
De a pénz kell neki gondolata mégis vissza-visszatért és most, hogy nem vettem be azt a kibaszott xanaxot csak hogy kurvára működjön a szerszám este Freddynek, elemi erővel tör rám a késztetés, bankot KELL raboltatni Valakivel.
A francba is, ebből megint oltári botrány lesz. Mérgesen megütögetem halántékomat, de ha Karami belelendül, nem száll le rólam és az akarata olyanná válik akár egy makacs rögeszme. Bank, rablás, valaki. Valaki különleges, társnak.