Csak sóhajtok, és ha ennyit szűrtem volna le? Komolyan, belehalna, ha némi érzelmet képes lenne kipréselni magából?
- Nem, nem ennyit szűrtem le, abból, amit mondtál, csak már örültem, hogy a végén kiderül vannak érzéseid, és igyekeztem erre az apró dologra koncentrálni. - ismét, de most egy színpadias sóhaj. Néha komolyan aggódom érte.
- Nincs semmi fajta hőskomplexusom, van egy munkám, egy életvitel, amit választottam. Így felelősségteljesen igyekszem azt elvégezni. Ez esetben még teljesen érthető is, hogy beleártom magam, mert ártatlan civileket marcangolnak szét szörnyek. Te mégis miért csinálod amit csinálsz? Azért, hogy megvédd az embereket, hobbiból, vagy unalomból? - kérdezem csípőre tett kézzel, mert tényleg érdekel végre egy őszinte válasz tőle. Kíváncsi vagyok, ha ezt ő feleslegesnek tartja, hogy ember életek vannak veszélybe, én pedig csak leszeretném csekkolni, akkor nála mi az értelmes vadászat lényege. Nem összeveszni akarok vele, csak megérteni..A következő kijelentése viszont nagyon is meglep. Egy szörnyvadász aki nem kedveli a legendákat? Érdekes.
- Ilyet se hallottam még, nos olyanról igen, hogy szkeptikusan áll valaki a legendákhoz. De hogy kedvelni, nem kedvelni... - vigyorgok. - A Legendák inkább mesék, te döntöd el mennyire hiszel bennük. A legendáknak vannak igazság alapjuk, az más dolog, hogy azok mennyire lettek kiszínezve. Én szeretem, mindig is szerettem a történeteket, meséket. - vonom meg a vállam. - Egyáltalán nem volt gyerekszobád? Csak a depresszióra lettél tanítva?- nézek rá őszinte érdeklődéssel, de persze van némi élcelődés a hangomban.
Bár tényleg nem értem, akkor miért jött velem, ha nem érti miért van erre szükség, és nem is tetszik neki. De ennek ellenére is, örülök, és boldog vagyok, hogy velem tart. Kezdek hozzászokni a jelenlétéhez, és ijesztően természetesnek hat. Egyre rémisztőbb a helyzet, de még rémisztőbb a tudat, hogy elmenjen. Gratulálok Elsa szépen belesétáltál megint.... aztán kit fogsz ezúttal okolni, ha megint darabokra törik a szíved?
- Nem, ami azt illeti, hogy tanulj a mestertől. - kacsintva megyünk tovább, majd elgondolkodom rajta, amit mond - Te nem igazán találkoztál már jó lényekkel, igaz? Egyébként sokan vannak, hála az égnek, lucifernek, vagy kinek. Nem minden szörny, szörny. Valaki élni szeretne, mint egy átlag ember, és nem keresi a bajt, ők betartják ezeket. Ismerik a vadászokat, és akik nem vadulnak el, azok félik őket. Ezért kell, mint most néha ellenőrzést tartani, békésen. - kezdem úgy érezni magam, mint egy oktató, de élvezem, az tuti.
A tulaj egyáltalán nem olyan, mint általában egy.... ilyen hely tulaja. Egy luxus, elit, privát bárhoz tudnám elképzelni. Kifinomult az iroda, és ő maga is. Eltűnődve nézem, bizonyára vámpír lehet. A több évtizednyi bölcsesség, és élettapasztalat tükröződik a tekintetéből. Mielőtt bármi is mondanék Dan átveszi a szót. Még hogy megfigyel, hogyne. Elmosolyodom halványan, és gyorsan, hogy újdonsült barátunk ne vegye észre.
Olyan jól elbeszélgetnek, így nem igazán szólok bele, végülis Danny jól csinálja a saját stílusában. Én pedig igyekszem minél jobban megfigyelni a fickót. Jól gondoltam, hogy vámpír. De a neve egyáltalán nem ismerős.
- Arra vagyok kíváncsi csupán, hogy minden rendben megy e a klubba. Például nincsenek ember áldozatok, ember sütemények, ember sült, esetleg pár lekötözött etető, egyéb maradványai az előbb említett emberekből a pincébe. Egyszerűen arról szeretnék meggyőződni, hogy minden szabályszerűen megy e. Sajnos nemrégiben kiderült, hogy máshol előszeretettel szolgáltak ki embereket, amit értelemszerűen nem hagyhatunk. Ha minden rendben megy iszunk párat, esetleg lenyomunk pár vérfarkast billiárdba, dartsba, ha jól láttam van Mortal Kombat retro játéktermi játék ? - fuh hogy is hívják azokat? Nem szeretnék rá ijeszteni, bár tény, nehéz dolgom lenne vele, minél öregebb egy vámpír annál nehezebb megölni.... róla pedig fogadni mernék, hogy pár évszázada is élhet. Van valami benne, valami... régi... van ennek értelme ?

Az érintésével egybefűzött kérdésre részemről csupán egy szemforgatásra futja, mely mégis inkább sikerül játékosra, semmint bosszúsra.
- Te komolyan ennyit szűrtél le abból, amit mondtam? ─ igazából, közel sem zavar annyira a dolog, mint amennyire megpróbálom azt a szemére hányni. Mostanra már hozzászoktam ahhoz, hogy szereti a számára legkedvezőbb részt meghallani, hogy aztán azt használhassa ellenem. Ezzel éberen tart, hogy mindig készen álljak egy ilyen húzásra, de bizonyos szempontból alkalmazkodóbbá is tett egyben. Például bárki más esetében már sokkal morózusabb hangnemben válaszoltam volna, mondván a törődés egy sebezhető pont, amit a természetfelettiek nem fognak habozni, hogy kihasználhassák. Ezt most is így gondolom, a különbség csak annyi, hogy nem érzem szükségét a hangoztatásának, sem annak, hogy általa egy újabb réteg falat húzzak magam elé. Még, hogy én nem vagyok képes a változásra. Csak aztán ennél többet ne nagyon várjon el tőlem senki!
- Én csak azt mondom, hogy ez a hőskomplexus káros az egészségre. De ez a te ügyed, a te döntésed. Én csak az erősítés vagyok. ─ akármilyen röhejesen hangzik, hiszen ebben a jelenlegi felállásban sármos és szerény személyem maximum lelki erősítésnek tekinthető. A fizikai részére Elsának aligha lenne szüksége. Mondjuk úgy, hogy én vagyok a józanság hangja, arra az esetre, ha a túlzott jótevési mánia a fejébe szállna.
- Én nem kedvelem a legendákat. ─ vonom meg a vállaimat. És mielőtt megkapnám, miért jövök megint a pesszimista hozzáállásommal, magyarázatként még hozzáteszem:
- Hamis biztonságérzetet nyújtanak. ─ azt, hogy hiszek-e ebben a legendában, hangoztattam már korábban, és ezen a ponton, nem is számít igazán. Ami fontos, az az, hogy az eféle történetek elhitetik az emberekkel, hogy valamiféle különleges őrangyal vigyáz rájuk, de közben semmi olyannal nem szolgál, ami segíthetne a tényleges túlélésben. Így, az én szememben, az ilyen mesék feleslegesek. Nem beszélve arról, hogy elkerülhetetlen módon, előbb-utóbb csalódást fognak okozni. Mint az emberek úgy általában.
- És rondítsak bele a legendás Bloodstone egyik nyomozásába, mikor végre láthatom élőben? ─ azt már tudom, hogy harcban megállja a helyét. A fegyvereket is ismeri. De, ahogy ő is mondta, ez most más. És igen, magamat ismerve, nem fogom tudni megállni, hogy feltegyek egy-egy kérdést, ha épp szükségesnek látom, de hajt a kíváncsiság, hogy milyen az, amikor ő nyomozó üzemmódba kapcsol. Ilyen minőségben én különbözök tőle. Eric és én felszámoltunk. Ha megvolt a célpont, lőttem, nem kérdeztem. Ellie famíliája, az alapján, amit a nála tartózkodásom alatt megtudtam a naplókból, teljesen máshogy működött. Magasabb szinten, ha úgy nézzük. Ők megfigyeltek, tanulmányoztak. Nekem sosem kellett profilozási munkát végeznem ahhoz, hogy elfogadjam, miért kell meghúznom a ravaszt, az öreg Ulysses, és a morális mércéjét nézve a lánya viszont nem ilyen fekete-fehérben lát. Ők látnak valami mást is az éj fenevadjain túl. Valamit, ami számomra nem létezik. És ezért tartom szükségesnek, hogy jelen legyek ennél az ügynél.
- Nem is erre próbáltam utalni, hanem arra, hogy talán az itteniek közül nem mindegyik rohadék fog úgy hozzáállni a szabályokhoz, mint te. Sőt, igazából meglepne, ha érdekelnék őket a szabályok. ─ miért foglalkoznának ilyesmivel? Amennyire tudják, Elsa elvileg visszavonult és rajta kívül nem igazán van olyan, aki különösebb veszélyt jelentene rájuk. Hacsak nem olyan ostobák, hogy olyanok figyelmét hívják fel magukra, mint azoknak a Bosszúállóknak a freak showja, nagyobb a mozgásterük most, mint az elmúlt tíz évben valaha. Ilyen körülmények között nagyon könnyű hozzászokni a korlátok és szabályok hiányához.
Annyit mindenesetre meg kell hagyni, hogy a férfi, aki az irodában fogad minket, nem ezt testesíti meg. Nyugodt, összeszedett, modoros. Kissé talán túlzottan is angolos a stílusa. Kedvem volna bemosni egyet a tenyérbemászó képébe.
- Ez teljesen érthető, jómagam szintén hallottam a Bloody Maryben történt sajnálatos incidensről, s biztosíthatom, Miss Bloodstone, hogy én sem kívánom hasonló eset megismétlődését az én területemen. ─ ujjait finoman összeérintve támasztja egyik kezét a másiknak, előrébb dőlve a bőrülőkén, hogy könyöke azt asztal lapjára kerülhessen.
- És mi az, amit "hallott" róla pontosan? ─ a szükségesnél talán bunkóbb stílusban sikerül megnyomnom a kérdésben a kulcsszót, ami elárulhatja, hogy már most nem hiszek neki, de a kamu sajnálkozás nem érdekel, a tények miatt vagyunk itt.
- Azt, hogy az érintettek elkeseredett lelkek voltak, akik a kiutat abban látták, hogy másoknak ártanak. ─ válaszával kiérdemel tőlem egy lekezelő horkantást.
- Lelkek? Nem erős szó ez egy kicsit rájuk? ─ én jobban preferálnám az agyatlan ösztönlény megfogalmazást, de kimondatlanul hagyom.
- Csupán annyira túlzó, amennyire rám is az volna. ─ negédes mosolya közben megvillantja hegyes szemfogait. A látványtól izmaim megfeszülnek, de mielőtt figyelmeztetném, hogy ne jusson eszébe semmi hülye ötlet, ragadozó tekintete megenyhül és visszafordítja tekintetét Elsához.
- Bocsássák meg a modortalanságomat! A nevem Deacon Frost. ─ kezét egy behízelgő mosollyal Elsa felé nyújtja.
- Londonból érkeztem, s ezt a szórakoztató létesítményt csupán nemrégiben vásároltam fel az előző tulajdonstól, akihez nem volt kegyes a mai gazdasági helyzet. De természetesen örömömre szolgálna, ha körbevezethetném magukat, és közben természetesen szolgálatukra állok bármilyen kérdésben, ami felmerülne.
- Bármilyen kérdésre? ─ szavaimról úgy csöpög a szkepticizmus, mint esővíz az ereszcsatornáról egy kiadós nyári zápor után.
- Az illem keretein belül, magától értetődően. ─ hiába a félredöntött fej, és a sejtelmes félmosoly, a hang még így is autoritást hordoz magában, azzal az üzenettel, hogy most az ő házában vagyunk.
- De, mindenek előtt, engedjenek meg nekem egy kérdést! ─ lassan siklik vissza pillantása a vele szemben lévő, vörös hajú nőre.
- A bejövetelkor bizonyára volt alkalma alaposan is szemügyre venni a vendégkörömet képző személyeket. Hadd legyek tehát annyira direkt, hogy rákérdezhessek, mi az, amire kegyed pontosan kíváncsi. A faji hovatartozásukra, vagy inkább a természetükre? ─ a selymes, búgó hang mögött egy csendes vihar figyelmeztető morgása lapul meg.
Egy szótlan oldalpillantást vetek Elsára, hogy megbizonyosodjak róla, nem én vagyok az egyetlen, aki nem ilyen tulajra számított. Nem elég a külsőségben észrevehető elemek, amik miatt kitűnik innen, de a jelek szerint Mr. Englishman is legalább annyira az egyenes beszéd híve, mint én. Ez még akár veszélyes is lehet.

Végig hallgatom, majd miután eljut az agyamig miről is beszél, megszeppenve megállok majd vigyorogva rá nézek.
- Csak nem aggódsz értem? - megsimítom az arcát, mire erre reagálna, és leütne, gyorsan elveszem. - Figyelj évek óta ezt csinálom, ez a munkám, szeretek segíteni. És nagyon hízelgő, hogy aggódsz, köszönöm. - minden gúny nélkül mondom ezúttal. Én is aggódnom értem, nem hiába segítek. - De mondtam nem kell jönnöd, és folytasd a kutatásaidat, azzal is kell haladnunk, tudom. De jelenleg meg vagyunk lőve, és nem árt mással is foglalkoznunk, még az is lehet valaki tud a démonokról is valamit. - megrázom a fejem. - Akkor akadhatunk a legjobb nyomra, mikor nem is számítunk rá. - a jegyzetek nem segítenek, nem tudtunk meg többet.És ez sajnos tény, és tudom e miatt is morgós most. De nem ülök itthon, és beleájulok a kutatásba, mikor egyenlőre semmi értelme. Inkább ellenőrzöm a "szörny" helyeket, hogy sehol ne legyen olyan szörnyűség, mint a Bloody Mary-be.
- Lehet, valószínű egy sima vadász, és ennyi. De elég nagy a kíváncsiságom, hogy tudni akarjam ki ő. Én is akarok ilyen suttogó legenda lenni, ez tök menő. - forgatom a szemeim. Persze a Bloodstone név is elég, hogy összefossák magukat, de azért jó lenne külön nevet is szerezni, legenda lenni. Nem ezért csinálom attól még poén lehet.
Nevetek a reakcióján, mikor mondtam neki bárja is lehetne, majd vigyorgok a rémálmán, nos ezen a rémálmon osztozkodom.
- Miért ne kérdeznél? Akartál jönni, gondoltam jobban beleakarsz folyni. Meg amúgy is megvan a karizmád ahhoz, hogy hátha kitudsz szedni belőle olyat, amit én nem. Felesleges erőszak nélkül. - jóképű férfi, magabiztos kiállással, de van benne valami sötét, és ijesztő, amit én már tudok kezelni, és tudom, hogy Ő nem ilyen... de más ezt ijesztőnek, fenyegetőnek találhatja.
- Szabályok nélkül, összevisszaság lenne. De nem mondom, hogy minden esetben be kell tartani. Annyit mondok, hogy ne menjünk fejjel a falnak. - és ezt pont én mondom? Én fogom legelsőnek ezt megszegni. Legszívesebben képen törölném saját magam. Csak apám szabályait ismétlem, de soha nem tartottam be őket.
Majd bemegyünk az irodába, és hellyel kínál minket. Szóval udvarias, és jól öltözött, és ápolt. Egy romkocsmát vezetőt nem így képzel el az ember. Valószínűleg meg tudunk mindent beszélni...
- Jó napot. Elsa Bloodstone vagyok. Csak felmérni a hely működését jöttem, biztonsági okokból. - megeresztek egy vad félmosolyt. - Szeretném tudni miféle hely ez, kik járnak ide, és mi célt szolgál pontosan, illetve ha csak barátian körbe vezetne. Ha mindent megfelelőnek találunk, megyünk is. Sajnálom, de volt nem rég egy incidens a Bloody Mary nevű Pub-ba, és szeretnék róla meggyőződni, hogy hasonló még csak véletlenül se forduljon elő más helyen. Remélem megérti. - Az évek folyamán sokat gyakoroltam, és figyeltem meg, hogy az emberek, hogy beszélnek meggyőzően, és béketeremtően.Úgy vélem sokat fejlődtem benne, viszont ha nem találok mindent úgy, ahogy kéne, kissé átváltozom más személyiséggé...

Bár tény, hogy abszolút bunkó tudok lenni, nem mindig akarok annak is tűnni a nap huszonnégy órájában. Viszont, mikor a felelősséget említi, nem tudom megállni, hogy felhorkantsak.
- Tehát erről van szó? A kötelességtudatról? ─ mert ha igen, akkor az még rosszabb, több szempontból is. Hiába állítja, hogy nem akar mindenhol ott lenni és a vállain hordozni a világ súlyát, azzal a mentalitással, amit az imént megosztott velem, pontosan azt teszi, akár be akarja ezt látni magának, akár nem. Egy bizonyos pontig még tisztelem is érte, de tapasztalatom szerint épp az ilyen félreértelmezett idealizmus és jótevési kényszer azok a hajtóelemek, amik halálos csapdába szokták csalni a hősködő embereket.
- Én nem látok az egészbe ilyen mély gondolatokat. Ha ezzel foglalkozol, szerintem annyit érsz csak el, hogy idővel megöleted magad a semmiért. Én azért csinálom, mert jó vagyok benne. Mert élvezem. De az, hogy kiképeztek valamire, még nem jelenti azt, hogy bármelyik emberért szét is tépetném magam. ─ nem őrültem én meg, az ilyesmire ott vannak a maszkos flepnisek. Persze, többször táncba vittem már a halált, de sosem azért fogom megtenni, mert a nagy kozmikus rendben a nagyobb jót tartom szem előtt. Ezek a tündérmesék részei, amit az emberbe sulykolnak pólyáskortól kezdve. Le kell egyszerűsíteni a dolgokat. Én szörnyeket ölök. Ha közben egy ártatlan jómadár megmenekül, király. Ha nem... nos, szomorú, de én biztos nem fogom a lelkiismeretemen hordozni ezt a keresztet életem végéig. Nem tudom, ez rólam mit mond el, de cserébe nem is szoktam ezen kattogni.
- Én nem fűznék ehhez túl sok reményt. Mint mondtam, azok a mesék elég felnagyítottnak és légből kapottnak tűnnek. Ha pedig olyan penge lenne, mint azt állítják róla, már rég tudnom kellene, ki ő. Vagy az apádnak. Ha jól láttam, szeretett feljegyzéseket tartani olyanokról, akik túlmutathatnak az emberi vadászokon. ─ ha a famíliájukban végigvonuló örökségre gondolunk, ez nem is annyira meglepő. Nevezhető lehet paranoiának, de szerintem érthető, hogy tudni akarta, kiből válhat harcostárs, és kiből potenciális ellenség.
- Te is tudod, hogy az nem ugynaolyan. ─ somolygok az orrom alatt. Ha befestené, na az már dögösen nézne ki. A parókák csak furák, sosem értettem őket.
- Kösz, a sármom melletti jó tulajdonságaim egyike. ─ egy bár? Érdekes ötlet. Talán ha türelmesebb lennék másokkal és kedvelném az embereket, még össze is jöhetne. De jelenleg csak ürügy lehetne arra, hogy összeverjek másokat, ami nem a legjobb marketing egy vendéglátó hely üzemeltetéséhez.
- Üdv a klubban! Én se pónilovakról me kismacskákról álmodtam utána egy darabig. ─ Eric szerint az ember sok mindenhez hozzá tud szokni. Az én véleményem az, hogy azért vannak dolgok, amikhez sosem fog megedződni a gyomor. A természetfeletti férgek párzása például ilyen. Az égő farkashús bűzéhez hamarabb alkalmazkodtam.
- Óh, szóval most már kérdezhetek? Eddig azt hittem, csak izomnak vagyok itt. ─ legalábbis annak az ürgének a reakciója alapján ítélve, aki az imént ajtót nyitott nekünk a hely tulajának irodája felé.
- A hozzájuk hasonló koporsómágnesek jól tudják tettetni az ijedtséget. Nem venném feltétlenül készpénznek. ─ sok áldozatot szedett már mindkét faj azzal, hogy megpróbált emberibbnek tűnni, csakhogy közelebb édesgessék magukhoz a prédájukat. Ettől még nem lesznek olyan elesettek, mint amilyennek mutatják magukat.
- Akkor viszont ostobák. ─ ennyi a személyes meglátásom azzal kapcsolatban, hogy előbb kezdenék el egymást falni, mintsem minket megtámadjanak. Ekkora létszámfölényben ők lennének előnyben. Könnyű áldozatok lennénk. Ha nem használják ki, hiányzik néhány agysejtjük. Talán az összes.
- Szabályok? ─ felhorkantok, immáron már másodjára a nap folyamán. Ulysses esetében ez még nem lep meg, ő egy régi kor szülötte, nála még lehet, hogy működött az olyasmi, mint a kézfogással kötött üzletek és a betyárbecsület.
- Jól van, Miss Szakértő, lássuk, mennyire állják majd meg a helyüket a szabályaid. ─  én nem fogok beleavatkozni, amennyiben nem válik teljesen szükségessé, de nem rejtem véka alá azt sem, hogy szerintem hülyeség az egész. Gyémántot a disznók elé, hogy úgy mondjam.
Az irodába lépve egy markáns arcvonásokkal rendelkező, megtermett alkatú férfi fogad bennünket dolgozóasztala mögött. Az ablakon beszűrődő fénynek köszönhetően vállig érő, kiőszült haja még fehérebbnek tűnik a természetesnél. Arcára sejtelmes mosoly költözik, ahogy megpillant minket.
- Kérem, foglaljanak helyet! Miben lehetek a mélyen tisztelt vadászok szolgálatára? ─ kezével a tölgyfaasztal túloldalán található, régimódi, de továbbra is elegánsnak és kényelmesnek látszó karosszékek felé int. Én Elsára pillantva csupán leheletnyit emelem meg az egyik szemöldökömet, ezzel jelezve, hogy a színpad az övé, elvégre az ő szabályai. Én pedig szépen játszok. Egyelőre.

- Tisztában vagyok, hogy nem lehetek ott mindenhol, és ne is akarnék. Ez nem kifejezetten arról szól, hanem ... a felelősségről. Felelősséget érzek, mert tudom valami nincs rendben, és nekem megadatott az-az erő, amivel segíthetek. Egy ember nem tudja megvédeni magát velük szemben, de mi megtehetjük, hogy megelőzzük. -teljesen komolyan gondolom, és szeretném, hogy megértené, hogy miért csinálom ezt. - Te miért csinálod ezt? Csak mert Erik belevitt, vagy érzel valami felelősséget, hogy jobbá tedd a földet, és ne legyen az embereknek rémálma szörnyektől? - kérdezem komolyan, erről még sosem beszéltünk. Kissé elgondolkodom, ezeken a suttogásokon.
- Az a baj a köreinkben sok a rejtélyes, és legendás alak. Állandóan vannak olyanok, akik nem vállalják fel magukat, vagy tartoznak egy csapathoz sem. Dugiban elintézik a rosszakat, majd eltűnnek mint a kámfor. Szóval akár létezhet ez az ember, és valószínűleg valami magányos lovas. Lehet ha vámpír témába utazik, akár össze is futhatunk vele. - vonom meg a vállam. Az sem kizárt az egyik ilyen rejtélyes fazonnal már akár ismerhetjük is egymást.
Eredetileg szőke vagyok, de mikor elhagytam a családi fészket vörösre festetem a hajam, mindig is tetszett ez a hajszín, és kicsit el is tudok távolodni Buffy-tól.
- Oh igen ? Felvehetek egy parókát... - vigyorgok kéjesen, de semmi komoly, most munka.
- Fantasztikus ötlet. Ha neked lesz egy motoros bárod az lesz a neve majd Név Nélkül. Ezt már most levédetem. Nagyon kreatív vagy, ezt szeretem benned. - nevetek. Majd körülnézünk, és Danny felvetésétől kirázz  a hideg. Hát baromira reménykedem ez nem egy fészek.
Marha jó, most erről fogok álmodni. Reménykedjünk benne, hogy itt nem a szaporodás a cél. - Ismét a hidegrázás, de inkább megyek, és igyekszem mindent megtudni a helyről , mielőtt még több rémálmom lesz.
- Miért? Kötve hiszem, hogy pont te nem fogsz megszólalni, és kérdezni. - forgatom a szemeimet, persze hogy én akarok a főnökkel beszélni, de kötve hiszem, hogy csöndben fog mögöttem tornyosulni.
- Nem hiszem, ha megnézed őket, eléggé megvannak ijedve. Szerintem itt nem ilyesmiről lesz szó. Előbb lenne ebből szaporodás, mint, hogy minket megtámadjanak. Félnek a vadászoktól, a vadak máshogy reagálnak. - de biztos ő is megtudja különböztetni őket, bár nem tudom mennyire volt dolga szörnyekkel, lehet inkább csak démonokra van kiképezve teljesen. Legalább így is kiegészítjük egymást.
- Egyszerűen megkérdezem mi ez a hely, van e vadász, aki felügyelet alatt tartja e helyet, az engedélyek, stb. Apám szerette kézben tartani a dolgokat, és szabályok vannak, ilyen helyekről. Megkapják a szabadteret,de embereknek nem eshet baja. - sóhajtok. Ha még ezek így vannak. Igazából tényleg haza kéne utaznom és megtudni hogy állnak a dolgok. Ki irányít, ha irányít valaki. Cullen-el is rég beszéltem, és jó lenne már összedugni a fejünket, hogyan tovább...

- Lehet, hogy ez sokként fog érni, mert most hallod először, de még a te kiképzéseddel és különleges képességeiddel sem lehetsz ott mindenhol. ─ sóhajtok egy nagyot, mert nem vagyok valami jó az eféle érzelmesebb, és motiválóbb jellegű beszélgetésekben. Enyhén fogalmazva sem. Továbbá nem tudom, hogy a modern amerikai utak vénségével vetekedő Ulysses annak idején miféle elvárásokat táplálhatott bele a saját lányába, de azért elnézve Ellie jelenbéli maximalizmusát van egy körülbelüli képem róla. Az elszánt törekvések szépek, de egy idő után visszássá válnak. Bloodstone vagy sem, ha enged az ilyen gondolatoknak, azzal nem ér el mást, minthogy egy szélmalomharcba sodorja magát és idővel óvatlanná fog majd válni miatta. Jó, hogy dolgozni kezdett az ügyön? Valószínűleg. Jó, hogy megállította azt a szóban forgó vérszipolyt? Persze. De ettől még nem az ő felelőssége lesz lekövetni, mit csinál minden egyes természetfeletti féreg a kerületben.
- Én sem gondolnám. De nem is arra a tarka ruhás bohócra utaltam. ─ vagy a Bosszúállókra, ha esetleg ők lennének a következő példa. Szerintem ők túlzottan el vannak foglalva az idegen inváziókkal és a forradalmi törekvéseikkel ahhoz, hogy a kisemberek problémáival törődjenek. Az olyan helyek, mint ez az ivolda sosem kerülnének az ő radarjukra, hacsak valamelyik ambíciózusabb vámpír át nem akarja majd változtoztatni New York teljes lakosságát hozzá hasonlóan az éjszaka gyermekévé.
- Én pedig mondtam, hogy nehéz engem lerázni. ─ lehet, hogy csak egy kósza megérzés, lehet, hogy több annál. Akárhogy is, a lényeg az, hogy őt idegesíti a dolog, ezért itt vagyok. Ez a legkevesebb azok után, amit az én ügyemben tett. És különben sem mondhatnánk azt, hogy be lennék táblázva, ami a napirendemet illeti.
- Őszintén? Olyasmiket, amikkel élénk fantáziával megáldott gyerekek rukkolnának elő egymás közt egy iskolaudvaron. ─ a történetek... érdekesek, hogy úgy mondjam. Van bennük átfedés, talán ez a legmeglepőbb bennük, mégis, szkeptikus vagyok az igazságtartalmukra vonatkozólag.
- Suttogásokat egy fazonról, aki elvileg vámpírokra szakosodott. És profi. Vérprofi. ─ ennyi szójátékot megengedek magamnak, még úgy is, hogy belül utálom magamat érte.
- Állítólag szereti a kardokat, de sokkal többet nem tudni róla. Ha engem kérdezel, szerintem pár izgatott vadász a lekaszabolt testekből igyekezett elterjeszteni egy kamu legendát. ─ ami megmagyarázná, hogy miért mondják ezekben a történetekben olyan gyorsnak és lényegében érinthetetlennek a rejtélyes jótevőt.
- Szőke, hm? Megnéznélek szőkén. ─ ez kivételesen nem is beszólás a részemről. Viszont most nehéz eltessékelnem a képet, amin a szőke Elsa jelenik meg lelki szemeim előtt.
- Miért kéne neki? Lehetne Név Nélküli a hely. ─ vonom meg vállaimat, mert azért legyünk őszinték, el tudom fogadni, hogy ők ilyen retro hangulatot akartak maguknak. Még mindig jobban jártak, mint a Pokol Kutyái.
- Talán igen, talán nem. Ha a gyarapodás a cél, azt úgyis nemsokára megtudjuk. ─ ezek  korcsok nem arról híresek, hogy sokáig tudnák magukat türtőztetni. Ami még aggasztóbbá teszi azt, hogy mi itt vagyunk, az ő ösztöneik örvényének kellős közepében. Ellie erős, tudja tartani magát, de ekkora létszámfölénnyel szemben azért igen kérdőjeles, hogy milyen kimenetelre számíthatnánk.
- Nem mondanám, hogy ez a hobbim, csak egyszer jártam ilyen helyen ezelőtt. De az elég is volt. ─ fintor költözik a képemre. Próbálom lenyomni magamban az undort, mert még az hiányzik, hogy valamelyik bolhás vagy kevésbé bundás személyes sértésnek vegye az érzéseimet tisztán tükröző arckifejezésemet.
- Azért pontosítsunk, te szeretnél a főnökkel beszélni. ─  jó zsaru, rossz zsaru módszer, hm? Értem én, mit csinál, és rajtam nem fog múlni. Nevezhet rossz zsarunak, nevezhet seggfej zsarunak. Minden perspektíva kérdése.
- Egyelőre igen. ─ bólintok. - De nem lepne meg, ha kifelé menet már várna minket meglepetés. ─ tapasztalataim szerint, ezek a hulladékok összetartóak, és amint bajt szimatolnak, egyszerre támadnak.
- Mi a terv a főnökkel? ─ burkoltan inkább arra kérdezek rá ezzel, hogy milyen módon akarja kikérdezni a tulajt, mert személy szerint, nekem már viszket a tenyerem. És ha a fejes összeszarja magát, a kijutásunk is zökkenőmentesebb lehet.

Csak rávigyorgok. Egyszerűen ma szarul keltem fel. És kicsit bosszantott is a helyzet esélytelensége, hogy győztem volna le? Cseppet ma ingerültebb vagyok a kelleténél, ezzel tisztában vagyok.
- Oh, dárgaságom, te még nem jöttél rá? Rólam mintázták az agressziót. - kicsit rámorgok, majd neki indulunk a helynek.
- Semmi, egyszerűen emlékeztetett arra, hogy mi a feladatom, mi a munkám, amit mostanság totál elfelejtettem. Ha akkor nem döntök csak poénból úgy, hogy megnézem a helyet, lehet hogy az a rohadék további áldozatokat szedet volna. - válaszolom teljesen őszintén. Majd sóhajtok.
- Kötve hiszem, hogy az a ugribugri szuperhősök ismernék a szörnyvilágot. Általában nem arról szólnak az újságcikkek, hogy Pókember megállított egy vérszomjas vámpírt. - elgondolkodom, valóban nem volt e ilyen. - De érted, erre mi vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy egy ember nem tudna amúgy se egy egész várost figyelme alatt tartani. Ez csak egy ellenőrzés, hogy a csehó jól, és szabályosan megy e. - megvonom a vállam. - Mondtam, hogy nem kell jönnöd.- de örülök, hogy eljött. Sokkal jobban érzem magam, ha az oldalamon van, persze ezt hangosan soha nem mondanám ki.
- Mármint mit hallottál ? - érdeklődve nézek rá.Majd megállunk egy kicsit időzni a hely előtt, ami gyorsan sikerül ki is elemeznünk.
- Na azt megnézem, hogy tudsz. - itt elvigyorodom magam. - Oh nem tudom, hogy a fantom képem szerepel e. Egyébként régen szőke voltam, lehet leginkább úgy ismernek. Amúgy se gondolom, hogy minden vörös hajú nőtől beszarnak. - valószínűleg ha bemutatkoznék tudnák ki vagyok, de odáig akkor jutok el, ha már gond van.
- Te nagyon kivagy akadva a nevére, biztos jobbat adnál. - cukkolom, amúgy kitudnám nézni belőle, hogy egy kocsmát vezet, egy motoros kocsmát. A fantáziám azonnal beindul, igyekszem gyorsan kiverni a fejemből. Most dolgozunk.
Kissé megdöbbenünk, miután beljebb mentünk, és teljesen más, mint amire számítottunk. Olyan, mintha itt a szörnyek... együtt vannak. Együtt isznak , játszanak, szórakoznak? Valamiért nagyon ver a mellkasom. Mintha valamit megzavartam volna, mintha nem kéne itt lennem.
- Kötve hiszem, hogy itt a tenyészet a cél. - súgom oda neki vissza. Együtt vannak, de akik együtt ülnek, bandáznak, azok közös fajba tartozhatnak első ránézésre.
- Miért te sűrűn jártál ilyen helyen? - kérdezem, miközben felmérem a terepet.
- Szerintem keressük meg a főnököt, és kérdezzük ki pontosan mi ez a hely. Természetesen valami privát helyen. - ahol elárulva a nevem, szerintem nem fog titkolózni. Oda megyünk így a csaposhoz.
- Hello, szeretnénk a tulajjal beszélni, ha itt van. - mosolyodom el negédesen. Úgy érzem én leszek a jó zsaru, és a mellettem tornyosuló felhőkarcoló a rossz zsaru. A férfi eléggé befeszeng miközben végig néz rajtunk.
- Nem csináltunk semmi rosszat..
- Nem ezt kérdeztem. Én sem akarok semmi rosszat, csak főnökkel beszélni. Nyugi van. - szinte remegve bólint, miközben hátrébb megy.
- Nos ez egész jól ment. - nézek fel Danny-re elégedetten.

Enyhén felszalad az egyik szemöldököm a reakció halatán. Nézzenek oda, valaki ma rossz szuperlábbal kelt fel. Ez normális esetben hidegen hagyna, de úgy azért már felfigyelek rá, hogy kettőnk közül általában ő a türelmesebb típus, ami az ereje miatti álladó önuralmát tekintve talán nem is annyira meglepő. Teszek magamnak egy mentális feljegyzést, hogy később majd kérdezzek rá arra, pontosan mi bosszantja fel ebben a helyben annyira, egyelőre viszont jobbnak látom hagyni némi szünetet két beszólás között. Mondjuk úgy, öt másodeprcet.  
- És én még azt hittem, én vagyok az impulzívabb, aki mindenhez erőszakot akar alkalmazni. ─ pedig nem is... van, amihez a sármom is elég. Meg egy éjszaka. ha megvan hozzá a megfelelő partner.
- Egy pszichopata vérszívó? Sokkoló. De mi olyan különleges ebben az egyben? ─ eredetileg, úgy terveztem, várok a specifikumok tisztázásával, de a tömören összefoglalt beszámolója alapján még mindig úgy érzem, hogy van valami, amit nem mondott ki. ha tippelnem kéne, azt mondanám, talán ismerte a legfrissebb áldozatot, de tippelgetni nem akarok, ha már most ilyen morózus hangulatban van.
- Különben is, azt hittem ennek a városnak már megvan a szemfogas piócákra szakosodott őrangyala. ─ legalábbis, hallottam történeteket egy ilyen alakról. Személy szerint túlkapásnak tartom őket, de New York furább csodabogarakat is tudhat a sajátjai között, elég csak arra a flepnisre gondolni, aki képes piros-kék spandexben Tarzankodni az épületek között. Ilyen után egy titokzatos alak, akinek személyes vendettája van a vámpírokkal, már nem is olyan hihetetlen.
- Igaz, Louisianában is keringtek hasonló pletykák, amikor átutazóban voltam ott. ─ nem kevésbé túlzóak, így sosem tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. Talán csak a vadászok kezdtek el városi legendákat terjeszteni, hogy félelmet generáljanak a természetfelettiek körében. Jó kontroll stratégiát biztosít, már az előttre, hogy egyáltalán le kellene csapniuk.
- Nyugi, tudok én szépen viselkedni! ─ már amennyiben szépen kérnek meg rá, és az ebben az esetben megtörtént, így hacsak nem köt belém valamelyik, én sem fogok eltörni semmit.
- El tudok vegyülni, ha az kell. De téged nem fognak odabent felismerni? ─ a Bloodstone név nem iseretlen, pláne nem ilyen alakok között. És a vörös haj ráadásul nem a legideálisabb, hogy eltűnjön a tömegben. Ha valamelyik gusztustalan hullajelölt személyesen is ismerte az apját, könnyen elfajulhatnak a dolgok.
- A BloodyMary legalább köthető egy italhoz. Ennek a helynek viszont olyan a neve, mintha a '90-es évekből ragadt volna itt. ─ és ha már itt tartunk, külsőre is stimmel. Mára már minimalistának számítana, de ez érthető, ha nem akarják az ivót nagydobra verni.
- Nem fogom írásba adni, de felfogtam! ─ rajtam a sor, hogy szemeimet forgasssam. Mi vagyok én? Egy neveletlen gyerek, aki simán átszalad az úttesten, ha nem fogják a kezét?
Egyébként sem volna célravezető pattognom. Nem kell hozzá természetfeletti detektor, hogy már a belépést követő második percben meg tudjam állapítani, nem sok hétköznapi ember található a vendégkörben. Amikor Eric és én legutóbb ilyesmire bukkantunk, nem volt szép a vége...
- És akkor még finoman fogalmaztál! ─ közelebb hajolok hozzá, hogy a fülébe súghassak:
- Ez a hely egy fészek. Olyan hely, ahol egy helyre tömörülhetnek, hogy az olyanok, mint mi ne szedjék őket darabokra. Amikor legutóbb ilyet láttam, ott hibrideket is megpróbáltak nemzeni. ─ nos, jelenleg legalább nem egy orgia kellős közepébe trappoltunk bele. Azután az eset után egy hétig nem tudtam rendesen aludni. Eric jót mulatott ezen, én kevésbé.

Kissé zavar azóta is mi ment a BloodyMary-ben. Bár a tulaj megvolt esküdve, hogy ez egyszeri eset volt, és nem tudott erről. Bár mint kiderült egyszer már volt ilyen, vagy kétszer, de azt el is simította. Hát tudja a franc mennyire higgyen egy vámpírbár üzemeltetőének. Viszont mostanában úgy vagyok vele, ha már vissza akarok térni a vadászathoz egyszerűbb lenne minden ilyen helyen utána nézni, amiről tudok. Történetesen azt tudom, hogy működik egy motoros kocsma, és minden gyanú szerint vérfarkasok odúja. Viszont mást nem igazán tudok. Így gondoltam körmére nézek a helynek. Max iszok egy jót, hátha pár fafejt meg is alázhatok szkanderba. Viszont legnagyobb meglepetésemre újdonsült oldalbordám is velem akar tartani. Komolyan nem hittem volna, bár lehet őt is a sör az ami ide vonzza. Viszont ragaszkodott a motorjához, kicsit megsértődtem, hogy nem hívott meg a hátsó ülésre, de biztos valami férfi dolog...  Viszont a kis autóm nem olyan kicsi, ugyanis ő motorral a városba azért valljuk be sokkal jobban tud közlekedni, mint én a sok balfasz között. Komolyan, ingyen van manapság a jogsi? Mikor leparkolok csak duzzogva vágom be az ajtót, és igyekszem eltenni a kulcsokat, mikor Danny-t hallom a vállam mögött.
- Írásba adhatom, hogy miért vertem be az orrod perceken belül. - sóhajtok bosszúsan, forgatom a szemeimet, miközben elpakolok. Hát legyen ennyi öröme.
- Röviden tömören, voltam a egy másik bárba pár hete, ahol brutálisan megkínzott, és szétszabdalt egy kedves vérszívó emberi nőket. Mivel úgy tűnik visszatértem a szakmába, így úgy vélem némi járőrözés nem árt. Annyi fülest kaptam, hogy ebbe a kocsmába a gyanúk szerint vérfarkasok vannak. Ilyen szépen csendbe körülnézek, és csak akkor buktatom le magam, ha valami gázt találok. Szóval ezt tőled is elvárom, csak semmi felesleges balhé, oké? Fő a békesség, ezt szeretném megtartani ha lehet. - apám kezdeményezte ezt, hogy nyugodtan éljenek, nem fogjuk értelmes lényekként hobbiból levadászni. HA viselkednek, és nem bántják az embereket. De ezt néha le is kell ám csekkolni.
- Itt kötve hiszem, hogy árulnak lónyálat. Amúgy is sörös csaj vagyok. - forgatom a szemeim a bejárathoz sétálva, mintha erről tudnia kéne magától is. Felnézek a nevére, csak elismerően bólintok. - Nem is tudom, szerintem ez eléggé ötletes lett. Most komolyan rosszabbnak mondod, mint a BloodyMary? - vigyorgok, majd a bejárathoz érve természetesen nem volt senki. Ki lenne oly idióta aki ide besétálna? A név, és a kinti motorok sokasága, sokat elárul, és az a pár rossz arc, akik pont kint álltak, és néztek minket ahogy besétálunk. - Mint mondtam ok nélkül semmi balhé. - mondom Dannyke még egyszer miközben belépünk a füstös, félhomályos helyre. Többen is felénk pillantanak, elég nagy a hely... teli van billiárddal, csocsóval, darts-al, régi játéktermi gépek? Kicsit felcsillan a szemem, de csak megköszörülöm a torkomat. Ami viszont végképp meglepő, hogy nem csak rossz arcú motorosokat lehet látni, hanem különböző kinézetű embereket. Például megesküdnék, hogy a sarokban épp egy vámpír pár dartsozik?
- Azt hiszem ez a hely még nagyobb meglepetésekkel fog szolgálni, mint amire gondoltunk. - szólok oda Dannyhez, aki szintén nézelődik, de nem látom a reakcióját, sokkal magasabb nálam, és pont úgy állunk.

Kiteljesedés... meglehet, hogy magamat áltatom vele, épp úgy, mint azzal az ábrándképpel, hogy a lustán szemerkélő, decemberi eső cseppjei a menetszéllel vegyülve elmoshatják belőlem az igazságot, ha elegendő gázt adok az alattam duruzsoló gépszörnyetegre. Eric biztosan lemondóan csóválná a fejét ennek láttán, míg Carter arcán megjelenne a névjegyéül szolgáló, alig észrevehető mosoly, ami bosszantó módon mindig azt sejteti, hogy tud valamit, amit te még nem. És miközben az átalakított, 2004-es Harley megadó, fülbemászó morgásával hajlik meg akaratom alatt, nem tudom kiverni a fejemből, hogy a családom öreg barátja, ki jelen volt az életemben mióta csak az eszemet tudom, valóban sejthetett valamit arról, amit a jövő tartogatott számunkra, mikor nekem ajándékozta ezt a motort. Én pedig, noha szívesen forgatnám a szemeimet a szokásos, szerencsesütikre hajazó bölcsességeire, ha most itt lenne, még dühös sem tudok lenni rá emiatt, mert szívem felgyorsuló pumpálással árasztja szét ereimben a felszabadultságot, miközben rendre suhannak el mellettem a város számomra színtelen, és feledhető tömbjei. Valahol a közelemben felharsan egy uató dudája, de én rá se hederítek, helyette épp csak annyi ideig vetek vállam felett hátam mögé egy futó pillantást, amennyi abszolút szükséges ahhoz, hogy megpillantsam a valamivel lemaradva haladó autót. Szám sarka felfelé görbül, mert bár nem láthatom innen a járgány sofőrjének arckifejezését, lefogadom, hogy Ellie nincs elragadtatva attól, hogy egy könnyen kezelhető iránymutatóként használom a helyi sebességkorlátozást. A látszattal ellentétben viszont nem tervezem veszélybe sodorni a küldetésünket azzal, hogy lemeszeltetem magam. Akármiről is szóljon  ez a mai kirándulás. Az általános stílusával ellentétben meglehetősen szűkszavú maradt, ami a részleteket illeti, sőt, azt is elejtette, hogy felesleges vele tartanom, hiszen gyorsan el tudja intézni egymaga is. Cuki próbálkozás, de azért mostanra már igazán ismerhetne annyira, hogy tudja, ennyire könnyen nem lehet engem lerázni. A kibúvásra tett kísérletével azonban legalább megerősítette a gyanúmat, hogy valami olyan lezáratlan ügyről lehet szó, ami személyes neki. Nekem ez csak még egy indok volt arra, hogy eljöjjek. Még csak az kéne, hogy egy engem idéző, forrófejű döntéssel belesétáljon valami csapdába, aztán közölhessem a hírt az öccsével... igen, mert biztosan csak emiatt az egyetlen indok miatt baszná a csőrömet és egyáltalán nem lenne köze hozzá semmiféle más forrásból táplálkozó bűntudatnak.  
- Kimondod most, hogy lenyomtalak vagy majd írásba adod később? ─ ezzel a kérdéssel és egy pofátlanul szemtelen vigyorral fogadom, miután kiszáll pár pillanattal ezelőtt leparkolt kocsiból. Nem véletlen, hogy nem mentem bele az anyósülésen való újabb utazásba, ugyanis a közös edzéseink, pontosabban, az ő állandó önkontrollja után szükségem volt valamire, amiben nem válhat tényezővé a szuperereje. Nevezzük kiegyenlítésnek a múltkori baráti földhözvágásért.
- Egyelőre hajlandó vagyok eltekinteni tőle, ha ez azt jelenti, hogy végre elmondod, miről van szó. ─ leszállok letámasztott első szerelmemről, hogy egy hanyag mozdulattal igazítsak egyet bőrkabátom ujjain, ezzel is kerülve a tekintetét. Mert nem, nem azért vagyok itt, mert adósnak érezném magam a segítségéért. Jobban mondva, ez nem olyasmi, amit hallani fog tőlem.
- Bejön a koktélkínálatuk? ─ bökök fejemmel az ivó felé, előbb Elsa arcát fürkészve, csak aztán engedem meg tekintetemnek, hogy a hely külsején pihenjen, befogadva a ránézésre hétköznapinak tetsző lokáció részleteit. Semmi kirívót nem vélek felfedezni, leszámtva az ajtó mellett álldogáló, merev tekintetű szekrényt, aki az arckifejezése alapján valamikor a múlt században juthatott nőhöz.
- Ha most az jön, hogy jelszó kell a belépéshez, akkor hivatalosan is találtunk valamit, ami röhejesebb ebben a bárban a nevénél. ─ túlzás? Elképzelhető. Vélhetően a Rider Wolves még csak nem is a legbénább név, amit egy ilyen hely kaphat, viszont így hangot adhattam annak, mennyire nem sejtet sok jót a kockafejű kidobó, anélkül, hogy túlzottan felhívtam volna magunkra ezzel a figyelmet.
- Mehetünk? ─ pillantok Elliere, és a várakozás mellett bőröm alá beférkőzik a vadászat előtti, jól ismert izgalom. Egy elfuserált élet kevésbé elfuserált mellékterméke.
Kiteljesedés... meglehet, hogy magamat áltatom vele, de most kimondottan tetszik ez a hazugság.