Ha most megtehette volna, akkor lefényképezte volna a lányt és megmutatta volna neki, milyen arcot vág ebben a pillanatban, csak úgy jó szándéka jeléül, meg mert kellett egy friss fotó a lányról és ő gyűjtötte a vicces rajongó-arcú Simonette fényképeket. Volt egy külön drive mappája, csak erre fenntartva. De most nem akarta – nem volt rá elég ideje – elrontani a lány jó kedvét. Túlságosan be volt zsongva és ezt Lachlan akkor is látta volna, hogyha vak lenne, erre megesküszik, bár lehet keres egy vak embert és megkérdezi nem a zsongás-e az, amit kihall a lány hangjából? Na jó, ez vad ötlet volt a részéről. Nem tudta eldönteni, hogy a lánynak vagy a vak embernek volna ez nagyobb sértés.
- Alap. Ha az egyik szülőd tanár, akkor szégyen, ha rossztanuló vagy. Az pedig nem opció, hogy a másik bankár és lefizeti a tanárokat, hogy átengedjenek minden tantárgyból. Ha felhoznám az ötletet megalapoznám a következő három évre a szobafogságot és azt nem akarom. – mondjuk akkor végkép nem tartaná be a szobafogságát, mert kiszökne, sokkal, de sokkal szembetűnőbben és nem érdekelné őt, hogy ki az, akinek ezzel árt, mert magának biztosan nem. Ő szeret élni.
Arra már nem tér ki, hogy mit szerelt rá a motorbiciklijére, van ennél fontosabb dolog is. A meglepetés, amivel remélhetőleg egy darabig el fogja csitítani Hisztis Misst.
- Le kell töltened egy appot hozzá, hogy működjön is, addig szép karkötőként szolgál. – vigyorgott, mert itt volt a csapda vagy legalábbis azt gondolta, hogy nem most akarja majd aktíválni Hisztis Miss a karkötőjét, de ha mégis akkor sem történt volna nagy baj, ő készen állt arra, hogy segítsen neki, noha nagy volt benne a késztetés, hogy a lányt szenvedni lássa egy kicsikét.
- Nyugodtan. – bólint, amikor meghallja a lánytól azok a varázsszavakat, amiket várt is meg nem is. A szíve viszont örült annak, hogy Hisztis Miss már most fel akarja venni, legszívesebben… Nem tett volna semmit. Amilyen hirtelen a szívében elkezdődött érlelődni a cselekvési szándék, addig az esze lebeszélte róla. Végső soron ő fiú, azoknak tudni kell viselkedni, nem pöröghet rá ennyire egy lányra sem, még ha az a barátnője is.
- Segítsek a karkötővel? – úgy volna illendő, ha így tenne és ezt nem azért gondolja így, mert tudja, hogy milyen szenvedős ezzel bíbelődni.
- Lemaradtam pár fontos dologról, amin megígértem, hogy részt veszek, de végül nem tudtam elmenni. Ez csak egy kis kárpótlás. Bár az időt nem fogja visszahozni, amit külön töltöttünk, ez igaz. De így láthatod, hogy fontos vagy nekem. – manipulálja őt, persze, hogy ajándékokkal akarja elhalmozni, hogy észre se vegye azt a sok változást, amit megtapasztalt, legbelül. Más embernek érzi magát, a reflexei viszont még mindig jók. Látja ám, hogy Hisztis Miss mennyire kikészült és teljes a rózsaszín köd nála, elkapja őt és olyan mélyen a szemeibe néz, hogy az már hihetetlen.
- Nyugi Sims, vegyél szépen mély levegőt és fújd ki. – feleslegesen nyugtatgatta és ezt ő is tudta. Ha nem nézett volna a lány szemeibe, akkor nem vette volna észre, az ott megbújó csillogó szemeket sem. Hogy fokozza a lány érzéseit közelebb húzódott hozzá, persze, hogy olyan szándékkal, de áruló Júdáshoz hasonlóan ő is csak Hisztis Miss arcára adott csókot.
- Ha lenyugszol, lehet nem csak az arcodra adok. – suttogta Hisztis Miss fülébe, úgy gondolta ezzel sokkal hatásosabb lesz. Hogy jó vagy rossz irányba hatásos? Nos, az most nem érdekelte őt.
- Mit terveztél mára? Társasjáték? – találgatott Lachlan, bár sejtette, hogy Simonette mindent megfog tenni azért, hogy jól érezzék magukat, ezért döntötte el magában, ha nem muszáj, nem rontja el a lány napját, akármennyire is volt benne egy különös késztetés, hogy most itt rögtön forduljon meg. Ha Simonette benne volt, akkor bemehettek és hagyta, hogy a lány vezesse őt tovább.

Látta a lány arcán, hogy mennyire örül neki és ezért azt a részét, ami ezt annyira csöpögősnek és soknak gondolta mélyen elnyomta magában. Odaakarta adni neki az ajándékot. Látni az arcát, amikor belenéz a csomagba és meglátja mit ötölt ki a romantikusabb fele. Már ha volt neki olyanja. Manapság mindenen zúgolódott. Kevés dolog tetszett neki, ami meg igen azt két percre rá meg is unta.
- Igen, Simonette, te. – hagyta jóvá és féloldalas vonalka jelent meg mosoly gyanánt az arcán, amikor a lány hátra pillantott. Lachlan nem tudtam kit keres, amíg meg nem értette, hogy a lány csak önbizalomhiányos lehet és ezért nem hihet az ő szavainak.
- Nagyon kedves gesztus tőled. Nem fogom elfelejteni. – tényleg nem fogja, a fortyogó énje tesz róla, hogy felkerüljön az indokok közé, a lányt miért is kellene elkerülnie. De nem tudja. Ez a kettősség nem tetszik neki persze, jó volna úgy megölelni Hisztis Misst, hogy közben ne akarná az egyik keze meghuzigálni a haját, mint az óvodában.
- Helyes, csak egy pillanat az egész! – kezd felesleges szabadkozásba, de tudja, hogy jól áll neki ez. Másképp nem tudná ilyen jól szédíteni a lányt és vele együtt saját magát is, mert egyszerre akar mindent és semmit. Ha a lába nem vinné előre és a kezét nem nyújtaná előre, akkor itt ragadnának ebben a pillanatban. Szerencsére nem ez történik.
- Mostanában minden nagyon összejött, inkább mondjuk úgy. A suliban nagy a hajrá a végzős év miatt. A szüleimet nem fogom tudni megváltoztatni. A motorom jól van. Képzeld felszereltem rá… - nem fog lelkesen beszámolni arról, hogy mivel állt elő és mivel égeti ki szó szerint azokat, akik mögötte vagy előtte haladnak. Mintha szikrákat húzna maga után az úton.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz az egyik ajándékról. A társa nézd, már rajtam van. Ha megnyomod a kijelzőjét akkor nálam fog világítani, hogy éppen hiányzom vagy rám gondolsz. – mutatta fel lelkesen a totwoo okos karkötőt, amiből való igaz lett volna nyaklánc változat is, de a karateedzések miatt nem lett volna jó, ha lóg valami a nyakában és a karkötő mégis másabb.
- Minden útmutató le van írva a csomagolásában, de szívesen segítek majd, ha úgy döntesz felveszed. Úgy tudom, hogy a csillagos a Holddal a lányos verzió szóval a Nap az enyém. – nyelvet öltött, mintha tényleg ennyi jelentősége lett volna annak, hogy kié melyik égitest. Hangosan persze nem mondta ki a gondolatait, hogy így olyan, mintha Hisztis Miss volna az ő csillagja. Ez is egy szörnyű becézési forma, amit nem fog egyhamar hangosan kimondani, mert nem pillangók repkednek tőle a gyomrában, hanem éhes kicsi denevérek karmolják.
- A csokoládé csak azért, mert cuki vagy, amikor hozzá jutsz. – magyarázott olyan őszintének tűnő arccal, hogy ha látta volna magát egyszerre szörnyülködött volna és lett volna büszke magára.
- Eszembe jutott, hogy legútóbb Rowling új könyvéről beszéltél. Vagyis nem új, de mondtad, hogy nincs meg neked és arra gondoltam örülnél, ha ez változna. – erőltetett százwattos vigyor, nem emlékezett arra őszintén, hogy a Varázsalmanach nem volt meg Hisztis Missnek vagy a Mézesfalásos, de ő az Almanachot vette meg, abban több oldal volt.
- Tetszik? – kíváncsiskodott, mert nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá.

Fájdalmas képet vág a tükör előtt, már nem tudott kifogásokat gyártani és a szobafogsága is lejárt. Már túl sokáig húzta, csűrte csavarta a dolgokat, hogy a mai találkozót is átpakolják valahová máshová. Mostanában túl sok kifogással jött, edzésekkel, fáradtsággal, leckével, már annyi leckét kéne tudnia kívülről, hogy eddig kétszer is lediplomázott volna jelesre mindenből, ha tényleg erről lett volna szó. De nem erről volt szó. Igaz, néha tényleg edzésen járt, fáradt volt, sok volt a leckéje, volt, amit nem is szeretett és nyűgnek gondolta már. Valami azonban mindig azt súgta neki, hogy ne csüggedjen, szedje már össze magát, mutassa meg nekik ki a tökös csávó, csapjon oda. Szóval önbizalomból nem volt hiánya. Nem, azzal tényleg nem volt semmi gondja. Itt másról volt szó. De nem tudta, hogy ez Hisztis Miss miatt van, vagy azért, mert most szívesebben lenne a haverjaival és videójátékozna. Azonban az is időpocsékolás, pedig régebben szerette, most valahogy máson kattognak a gondolatai, mintha valami megoldást keresne, de nem jött rá mire akar válaszokat kapni a régmúlt meséiben, történeteiben. Szerinte a God of War teszi, amivel elkezdett játszani nem olyan régen megint.
Felsóhajt. Most már teljesen mindegy, nem indulás előtt öt perccel fogja visszamondani a találkozót. Végül is, ma megígérte. Tényleg megígérte, hogy elmegy. Még azt is mondta a telefonba, hogy csak a lány kedvéért teljesen szabaddá tette a napját. Szóval egy csupa csöpögős szöveget letolt, hogy a lány elhiggye tényleg ennyire fontos. Fontos is volt, valamikor. Már maga se tudja eldönteni, mikor változott meg ez. De nem akarja elengedni, hiába zakatol attól az agya, hogy engedje el Hisztis Misst, mindketten jobban fognak járni.
Felveszi a kabátját. Elveszi az ajándékot, amit Hisztisnek szánt, átszól a bejárattól a konyha és a dolgozószoba irányába, hogy elment, majd jön valamikor. A választ nem várva meg, becsukja az ajtót és már fel is ül a robogóra, hogy elvezethessen a városon keresztül a neveldéig. Kanyargós utakon kell átmennie, már most feltúrázodik, hogy több pirost kapott ki, mint zöldet, de ez a gondolata hamar szertefoszlik, amint a megbeszélt helyet kezdi el megközelíteni. Lekapcsolja a motort és szépen tolja maga mellett. Senkit se akar felébreszteni vagy magára vonni a figyelmét. Sötétnek sötét van, de nem elég sötét ahhoz, hogy azt mondhassa mindenki alszik már. Nem alszik senki ilyenkor. Vagyis, senki olyan, aki számít valamit neki. A szíve tudta, hogy Hisztis fontos neki, de az esze, megvolt kattanva. Most is, amit látott éppen! A szíve szépen elhessegette azt a sötétpiros felhőt, ami beárnyékolta volna az arcát és jelzőfény lett volna, hogy itt valami nincs rendben, vegye már észre. Nem akarta észrevenni. Most nem. Már nem. Itt volt.
- Még mindig nem vagy semmi, hogy ilyen trükköket tudsz! – dicsérte meg s, lépett közelebb hozzá, miközben az ajándékot a háta mögé rejtette a bal kezével. Nem érti, pedig eredetileg nem is akarta még maga mellett tartani, így oda a meglepetés. Fránya kéz! Gondolta magában.
- Akármire is készülsz, állj meg egy pillanatra! – jobb kezét nyújtotta Hisztis felé, hogyha ő eddig kibírta és nem üdvözölte Lachlant úgy, ahogy mindig is szokta a nagy lelkesedésével.
- Hoztam neked valamit. Egy kis kárpótlás, amiért mostanában keveset találkoztunk. – lebiggyeszti a száját, tudja nagyon jól, hogy hogyan kell sajnálkozó arcot vágnia, majd, ha lehetősége van rá, akkor át is adja az ajándékos tasakot.