Ugyan, a világért sem cicáznék vele, fejem rázom, nem szánok én szurkálásnak semmit, örülök, ha hajlandó lesz majd tanítani, vagy legalább egy százalékát megérthetem annak, ami az ő fejében van.
Aztán kicsit beavat a dolgaiba, az arrogáns balfaszt nem hiszem, hogy akárki hallhatja, totál elvörösödöm, pedig teljesen világos kire akartak (a köpennyel együtt) célozni.
-Ugyan… Mindenkinek mással kell megküzdenie és maga sikeres ember volt már előtte is.
Mondhatnánk rólam is ugyanezt, de tini bandában korynikálni kontra életeket menteni más lapra tartozik. Végül megfontolom, amit a pszichológusról mond és bár én ebből a dimenzióból származom, néhány ismerősöm nem, aztán ha portál nyitogatásról és varázskönyv dimenzió ugrásokról beszélnék neki… Márpedig nehéz lenne kihagyni a történetből a mágiát. Lassan biccetek.
-Igaz…
Aztán következik a Darth Vader rész, esküszöm olyan, egy pillanatra megáll bennem az ütő, meredek rá, közben agyféltekém kockábbik része próbálja a filmjelenetek részeihez kapcsolni. Igen, ez az, amikor Luke és Obi Van beszélget Anakinról…
-Hát, hánytam.
Térünk vissza anyámtól a gyilkosságra, de olyan erőteljesen kérdezi, hogy ilyen őszinte, zavarbaejtő vallomást kap. Aztán megbámulom a térdem.
-Aztán kb. összezuhantam hogy mit tettem és irtó bizarr volt ezt valakivel, aki a tökéletes másom.
Teszem hozzá. Egy percig, vagy talán kevesebb, borzongva meredek magam elé, mert csak egy dolog, hogy eltökélten kész vagyok irtani gonosz önmagaim, de egy másik ténylegesen átélni. Az unalmasra kapom fel a fejem.
-Hát azt elhiszem.
Strange, aki mindent lát és tud, mintha elspoilerezték volna neki a világ összes filmjét.
-Mindig ugyanaz az eredménye lesz? Soha semmi nem okoz meglepetést? Nehéz lehet így élni.
Sóhajtok fel, példát kell vennem róla, semmi nem lehet olyan pocsék, mint a mindentudás.
Kissé kiszárad a szám, amikor emberi szempontból közelíti meg őket.
-Nem…
Nem ismerem a variánsaim, nem jártam utána, vagy ismerem a miérteket, mitől váltak azzá. Biztos, hogy ragaszkodni kezdenék hozzájuk és akkor sosem, akkor nem…tudnám megölni őket.
-Kaine Parker a barátom, igen.
Teszem hozzá kicsit felocsúdva gondolataimból. Aztán…valami olyasmit mond, ami túl logikus, annyira, hogy szinte fáj és minden Darti iránt érzett ragaszkodásom feltör. Bár próbálok a lehető legjózanabbul állni hozzá, hogy az áthozott dinoszaurusz miatt ránk omolhat a múlt és hogy nem kéne. Különben is Strange mi a frászt gondolna rólam, ha bevallanám, hogy ragaszkodom a Consognatushoz?
-Nem szeretnék, és nem is direkt… Szerintem becsukódtak azok az ajtók, én csak használom őket. Szóval csak akkor van gond, ha valakit áthozok, nem? Mint Dartit, véletlenül.
Teszem hozzá halkan, halántékomban vadul dübörög a doki ultimátuma.
Aztán olyan hideg lesz, meg mintha manpulálnám, ami hirtelen nagyon rosszul esik, szóval nem is tudom azért akarok-e majdnem bőgni, mert jól esett az önagam, vagy mert ezt összetörte aztán pár mondattal, hiszen csak az érdekei vezettek hozzá és valójában nem számítottam senkinek. Vissza kell vinni Dartit. Pedig mennyit költöttem a hülye terráriumára!
-Nem akartam semmi beetető szöveget és megoldok mindent, egyedül.
Közlöm aztán nem kissé sértődött hangon, miközben oldalt fordulok és elvakarom azokat a könnyeket, amik ki akarnának jönni. Csak illúzió volt, hogy nem vagyok egyedül, amit Dominic már összetört, ideje megbarátkoznom a gondolattal és nem ragaszkodni. Főleg egy hülye dínóhoz. Bishop nagyon csalódott lesz, ő is szerette… Még jó hogy, még jó hogy meg tudtam mutatni Romynak és Kainenek.
Felsóhajtok és elindulok lefelé. Majd mondok neki pár búcsúszót, például, hogy szerettem a gazdája lenni. És út közben pötyögök a közös chatra is.

Bőszen bólogatok a doki újabb bölcsességére és próbálok zen állapotba kerülni, hogy felfogjam.
-Igen, elméletben ez nagyon jól hangzik, gyakorlatban viszont nehéz őket kontrollálni. Önnek nem ez volt a legnehezebb Kamar-Tajban?
Nem tudom pontosan mennyi idő alatt vált mesterré, annyi megvan, hogy meglepően gyorsan és nem volt zökkenőmentes, próbálok abba kapaszkodni, ha a nagy Strangenek is feladták a leckét, nem ciki ha nekem se azonnal megy.
-Segítene, ha pszichológushoz járnék? A managerem mindig mondja.
Ostobán bámulok rá, mert elég sok szar van a hó alatt, ha felteszem a miértet, nem biztos, hogy jó válaszok születnek.
A viccre, amit totál komoly képpel ad elő felnevetek, aztán hehegéssé csitul a dolog, főleg, ahogy rákérdez anyám nevére. Biztos ismeri, rendesen kivette részét a szentélyek dolgaiból, mielőtt elhatározta, hogy ellenük fordul.
-Adriana volt régen, most Reliquia.
Még a beceneve is azt sugallja megszállottja a mágikus, veszélyes tárgyaknak.
Annyira háklis a nevére, pedig megannyi néven lehetne le”különös Pistázni”
Visszafogom magam, és csak biccentek, talán az a mázli, hogy az én hecceim halva születnek mostanában.
Lehet elengedte a füle mellett, hogy igen, megöltem az egyik variánsomat és emiatt depizek, mert az “öngyilkosság” egy elég pejoratív változatát látom benne. Vagy azt akarja, hogy kimondjam, kijelentsem hangosan?
-Igen, öltem.
Egyszerűen hangzik, mint egy kisiskolás példamondata valami jelentéktelenre, csak az én fejem horgad le tőle.
Megbámulom a kezeim, visszaidézem a képleteket.
-Annyira nem látom előre, de azt már tudom, hála Wongnak, hogy az összes, hogy a legtöbb variánsom gonosz, vagyis nem állok majd meg egynél, ha jönnek, meg kell ölnöm a többieket is. Unalmas?
Kapom fel a fejem egy pillanatig hihetetlenkedve, aztán ráhagyom. Szeretnék egy kicsit unatkozni.
-Szerintem variánsra válogatja mennyire erősek, vannak idősebbek, azok jobban, Kaine Parker pedig eléggé, ő maga is variáns azt hiszem, Pókemberé. De rendes.
Teszem hozzá gyorsan, mert egy pókembernek eleve csak rendes változatai lehetnek, nem?
Csalnak?
-Némelyik lehet, hogy csal, de Wong levele alapján, mivel anyám kiképezte őket a multiverzumokban, gyakorlottabbak. Ez biztos, legalábbis logikus.
Régebb óta, intenzívebben mágusok, míg én rengeteg időt el”fecséreltem” a posztárságra.
Kicsit fészkelődni kezdek, hogy egy másik világbéli dinoszauruszt rejtegetek az alagsorban.
-Azt hittem majd megmondják…a takarítók, vagy valaki. Olyan elfoglalt mindig. Szeretné megnézni? Van terráriuma, meg nagyon oxigéndús körülötte a levegő, tudja, mint az őskorban. Ez csak pici gyík, dögevő nem is predátor, nem veszélyes. Persze, ha egy raport hoztam volna, arra vigyázni kéne.
De egy consognatus semmi, vádlimig, ha ér.
Sosem jártam iskolába, de ez most megizzaszt Strangevel. Komolyan verejtékezni kezd a homlokom.
-Nem azért mert a legprosztóbb sorsot választottam, csak bíztam a…jóindulatában, hogy segít. Önnek is érdeke, hogy ne hozzák a földet hülye helyzetbe a variánsaim.
Keresem még a logikus érveket, amikor felkapom a fejem.
-Magamért? Önmagamért?
Dehát az…
-Tényleg?
Akkor ez a verzióm egész jó ahhoz, hogy maga Strange tanítsa? Majdnem elbőgöm magam, úgyhogy gyorsan felpattanok és vakargatni kezdem a szemem.
-Megmutatom a dínót, jó? És köszönöm…
Teszem még hozzá fojtott hangon.

A srácok sokszor meséltek róla milyen befeszülni egy tanár előtt, vagy végigülni a vizsgákat, megfontolni minden kimondott szót, de sosem értettem.
Most, így, szemtől szemben a mágusok egyik legnagyobb hősével, akit tulajdonképpen arra akarok rávenni, ugyan már gyakoroljunk kicsit, meg nem kéne a romlott anyagok közé skatulyázni a variánsaim miatt, kicsit úgy érzem, felelek. Mint rossz tanuló, vagy olyan, aki elfelejtett tanulni az elmúlt húsz évben.
Biccentek és arra gondolok, a portált onnan idézem. Nem olyan hanyag eleganciával és annyit, mint ő, de idézem.
Készletem? Van olyanom és hibás, defektes, error? Rossz tanulóként megnézem az asztala oldalát, szélét, felületén vannak-e ütődések, gondolom, ha van olyan varázslat, amibe kvázi belehalhatok a düh itt a rossz válasz, megrázom a fejem.
-De nem lehetne valahogy megtanulni kontrollálni és lehetne egy erős varázsképességem? Mondjuk elhajlítani egy oszlopot.
Vetem fel könnyeden, hátha magától eszébe jut kitanítani rá.
Közben bólogatok neki, megint úgy érzem skatulyába leszek szorítva, mert egyszer, valamikor megszülettem, rossznak és egy szerencsétlen véletlen folytán torpantam meg Strange előtt ezzel az elhatározással, amiben mindig mindenki annyira kételkedik, hogy én is elbizonytalanodom. Ugyanakkor holt egyszerűen kurvára nem akarok anyám mellé állni és illogikus megalomán baromságnak tartom a teljhatalmat és minden klisés társát. Én csak egy kurva oszlopból csinálnék perecet úgy, hogy közben nem köpöm ki a májam, meg még az a dimenzióugrás mehetne jobban.
-Jah, szuper… Valaki mindig seggbe rúg.
Sóhajtom, aztán buzerálni kezdem Strange asztalának peremét. Semmi komoly, csak a faanyag vakargatása.
-Az anyám, egy kopasz nő, szeretné kirabolni a szentélyeket, hogy Ő és a csapata elég erősek legyenek leigázni. Nem tudom a tolvajlást egyszerre tervezi-e az invázióval, de a lényeg, hogy ő szeretné uralni mindet. Nem tudom magát hogyan kívánta legyőzni Mr. Doktor. szóval Strage úr, de biztosan az ereklyékkel.
Ennyit tudok. Sem a mikor, melyik először nincs meg, mert ha volt is terv, Dominic a gatyájába dugta-és ezt most bölcsen nem mondjuk ki hangosan.
Komoly és kacifántos, de figyelek a döntésre, amit döntünk bárhogyan.
-Valamennyire előre látom a jövőm. Mármint Dr. Strange maga gondolom ismeri és ki tudja számolni döntései összes következményét, talán még a multiverzumokban is. Én csak ebben és ennek alapján hoztam meg. A nehezebbet választottam, a hősök útját, amikor megvédhetek pár fontos személyt, vagy feáldozhatok dolgokat azért, hogy ők jól legyenek. Például megölni a variánsokat…
Biccentek felé, hogy vállalom. Ez is egy döntés volt, egy bélyeg, valami, amitől hánynom kell. Gyilkosság. Saját magam ellen, ráadásul. Kicsit összefolyik szemem előtt a valóság, de nem törődöm vele, a random szédülés csak annyit jelent, hogy nehéz ezt az egészet felfogni.
-Mármint milyen partner? Mert a variánsaim, mármint azok, akik éppen el akarják pusztítani valamelyik földet, az ellenségeim. Ja igen, erősebbek. Ha számítasaim nem csalnak.
Nézek rá blazírt arccal. Naés? Ki mondta, hogy nem ölhetek olyanokat, akik véletlenül sokkal királyabbak nálam?
Bámulom az asztalra rakott ujjat, megintcsak biccentek, hogy a halott Niel egy másik univerzumból érkezett. Na igen, az képes volt pontosan meghatározni hová szeretne ugrani… annyi a különbség, nem volt ereklyéje. Csak a könyv miatt ment.
-New Yorkban van.
Pontosítok gyorsan az ide cibált dinoszaurusz kapcsán, miután megrágom magamban a múltat.
-Talán a múlt, vagy egy másik dimenzió múltja, nem tudom, Dartinak hívják. Szóval az is király lenne, ha tudnám rendesen használni az ereklyét, mármint pontosan tudni hová megyek és feldolgozni a tényt, hogy kiválasztottam a hősök legprosztóbb sorsát, amikor saját magukat kell megölniük egy…világbékéért. Ha már döntöttem Mr.úgy értem Doktor Strange, hajlandó lenne tanítani?
Már csinálja Bishop, valamennyire Wong, de nekem kell egy…ajkam megrágom, ránézek, egy legfőbb varázsló, nem elég zsúfolt az órarendem.

Ha egy hónappal előbb tette volna fel ezt a kérdést, idétlenül hehegnék és a szoruláshoz hasonlítanám, de most, hogy a dolgok megtették a maguk 180 fokos fordulatát, összefűzöm ujjaim és komolyan nézek rá. Remélem nem bánja, hogy továbbra is az íróasztalán könyökölök.
-Ha portált nyitok most már sikerül, de mindig elég nagy koncentrációt igényel az adott helyre, másképp nem is működik. Ha nem megy, mérges leszek, frusztrált és elkeseredett.
Nézek végül rá, egyfajta választ is várva nem ez van-e mindenkivel, aki kudarcot vall.
-Hát persze.
Nyugtázom komoran, minden valóságban mágussá válik, nála nincsenek különös anomáliák, talán mindig rajta múlik, nem egy anyán, aki két fiú közül választ. Nevetséges, hogy ilyen aprócska döntés határoz meg életeket, még csak nem is a sajátunk.
Ugyanaz a kérdés és megint hasonlóan hangzik, csak az én válaszom torpan meg előtte és érzem a szorongás fellépések előtti, jól ismert bizsergését. Nézem az asztallap néma felületét, jól átgondolom, eltelik két, három másodperc, talán öt is.
-Igen.
Emelem fel fejem mégis, belenézek a szemébe, mert mellé álltam, az ő oldalán fogok harcolni és Wongén, hősként, még ha nehezebb is.
Olyan nyomatékosan mondja, hogy szinte megbűvölve bámulom, viszhangot ver elmémben minden szó és válaszol is rá.
-Igaz…igaza van. És én azt választom, hogy hős legyek. Nincs nyúlcipő, még cipő sincs, csak elköteleződés. Ha már itt tartunk, belopóztam az ellenséges mágusok területére, mármint az anyáméra, de nem sikerült megszereznem a terveket, melyekről feltételezem a szentélyek megtámadását taglalják. Ezt is szerettem volna megbeszélni, hogy hogyan tovább. De már ez a döntésem is bizonyítja melyik oldalon állok.
Várom a lebaszást, mert egyedül akcióztam, eredménytelenül, a meggondolatlanság vádját és a többit. De ezekhez Kopasz mellett bőven hozzászoktam és Strange nem fárassza magát ordítozással.
Figyelem, ahogy megcsonkítja a süteményt és próbálok ennek átvitt értelmet tulajdonítani. Nála sok minden metafora. Sajnos csak rossz dolgok jutnak eszembe, inkább hallgatok, emésztem a szabad akarat jelentőségét.
-Azt hiszem értem, ez valahol jó dolog, bárhogy dönthetünk, másrészt óriási felelősség.
Nagy levegőt veszek, erőt merítek egy következő tárgyalandó etaphoz.
-Még elég ingoványos talaj a mágus erőm, de azok, akikkel találkoztunk én és Kaine Parker, akit majd bemutatok egyszer, egy másik világból jöttek, ahogy ugye a variánsom is. Lehetséges, hogy valamelyik univerzumban az egyik Niel képes átugrani ide? Gondolom érdekli hogyan kötöttek ki nálunk, mert engem eléggé és…azt hiszem a saját ereklyémmel én is képes lennék rá, ha megtanulnám irányítani, merthogy elteleportáltam Bishopot egy másik bolygóra, meg egy olyanra, ahol még őskor volt, onnan szedtem a proconsognatust, úgy értem hoztam egy ősgyíkot, ami jelenleg a New York-i szentélyben van, terráriumban. Gondoltam jobb, ha erről is tud.
Mielőtt beléptem volna ide tisztában voltam azzal, hogy rengeteg dolgot kell megbeszélnünk, de most tudatosodik mégis mennyit.

Kicsit úgy érzem magam, mint amikor kellemetlen kérdéseket tesznek fel a riporterek és kényelmetlen belenézni a kamerába.
Még jó, hogy Steven Strange harmadik szeme éppen csukva van, vagy én nem látom és tudom bámulni az elénk húzott asztalt.
-Igen, magamból. Tudom, hogy a varázslás normális esetben a multiverzum energiájából merít, elméletben tudom, gyakorlatban örülök, hogy a kapura valót össze tudom hozni onnan.
Vallom be mennyire szar vagyok még, bár ha azt vesszük most kezdtem komolyan venni, rövid idő alatt durva fejlődési ívet nyomtam le. Talán annyi előnyöm volt, hogy az elmélet már megvolt a fejemben.
Rápillantok, komoly az arca, biztosan jobban látja az anatómiai összefüggéseket. Biccentek, ha meghajlítom a teret, elhajlanak a belső szerveim is és azt hiszem gáz, ha a májam megtanul kacsintani, csak mert a kinti lámpával játszom.
A variánsokra azt mondja ismerős, hát felkapom a fejem rendesen és úgy nézek rá, mintha először látnám.
-Sok olyan, aki nem lett mágus, hanem maradt sebész? De magának nem kellett egyet se elpusztítania
Húzom össze szemölököm, azzal együtt a szemem, hátha vall róla, hogy mégis és feltehetek még csomó kérdést.
Legalább addig igyekszem csendben maradni, amíg a levelet olvassa, nem kopogni az asztalon, vagy tépni valamit kényszeresen, bár párszor bekapom a piercingem. Igyekszem nem rágni és csörögni vele.
-Hogy értve az én döntésem? Hősnek lenni sokkal nehezebb, egyértelmű volt, hogy ezt választom és mert nem vagyok köcsög. Úgy tűnik ezt a kört a tesóm nyerte ebben a világban. Nincs választásom, egy olyan realitásban nőttem fel, ami jobb fejnek nevelt, bár biztos bennem van ez a sötét oldal, mint Anakinban…
Legyintek.
-Inkább csak az fura, hogy ennyin múlik? Egyetlen múltbéli döntés és valakinek vége? A mágusoknak csak bosszúságot okoznék az ellenkező oldalon, ennyi? Minden egyetlen döntés, ha pl Doktor Strange úgy dönt, hogy sötét szektát alapít és elpusztítja az univerzumot mi van? Egyáltalán el tudná pusztítani?
Nézek rá mereven, mert szerintem igen. És milyen érzés megölni önmagad és nem megőrülni, miközben szeretnél? Túl sok kérdésem van, másnaposságot megszégyenítő fejfájással.

Lehet, hogy túlságosan hosszú ideig húztam a Strangel való találkozást és az őt érintő hírek túlságosan összegyűltek, ezért sem tudok hirtelen mivel kezdeni és kapkodok egyik témától a másikig, miközben semmit sem mondok igazán.
Ráadásul úgy tűnik leragadt a szervi gondoknál, ami még mind a jövő zenéje, még nem használtam azt a dolgot annyiszor, hogy belehaljak, viszont a pakliban érzem, mint a Joker lapot.
-Érzelmi dolgoknál jön ki, eddig lapult, mint valami vírus a szervezetben, ha már orvosi kifejezésekkel dobálózunk. A tükördimenzió egy dolog, bár még gyakorolnom kell, mert amit én csináltam a valóságban történt. Tehát ténylegesen tudom, tudnám mozgatni a teret, például a tárgyakat benne, vagy összehúzni, de olyan, mintha ez az erő szétpréselne belülről, úgyhogy nem nagyon kísérletezem. Meg lehet tanulni, vagy ha ehhez nyúlok végem?
Utóbbira tippelnék, mert bármi is ez, neccesnek érzem, főleg amit Dominic lakásán csináltam, abba bele sem kezdek most, amikor még a felét nem zúdítottam rá, megrekedtünk a szervi bajoknál.
-De még nincs bajom tőle, azt hiszem csinálnom kellene párszor, hogy legyen, például nem tudom, ha összepréselik az ember belső szerveit, gondolom belső vérzés keletkezik első körben, tehát megsérül az adott dolog, például tüdő, szív.
Nézek rá rezzenéstelen, mint aki lélekben már felkészült, hogy azt fogja mondani ez a sorsom, ne tervezzek nagykoncertet két évre előre, elég egy apró kis fricska, hogy lekapcsoljanak az életről-és néha nem könnyű ehhez semleges képet vágni. Avagy talán felméri mennyire lehet velem rossz híreket közölni, vagy, amiben kissé mégis mintha reménykednék, közli, hogy megtanítja, mert ennyire jó fej.
Kár, hogy aztán rákérdez a variánsokra, mert azokról nehezebb semleges arckifejezéssel beszélnem. Úgy bámulom az asztalt, mintha nagyon érdekes lenne, aztán kelletlenül vállat vonok.
-Gonosz variáns, állítólag tele van velük, velem minden multiverzum, ez például elég elszántan ki akart nyírni. Aztán valahogy…
Megrázom fejem és előszedem Wong levelét, amit Bishop ejtett el, miután tettük azt az érdekes kirándulást, vagyis amiről szintén be kellene majd számolnom és sokkal vidámabb téma, mint előállni azzal, milyen érzés, ha gyilkolod magad. Már önmagában az, ha kinyírsz valakit…
Beszéd helyett, ami most nem megy, átnyújtom inkább a viseletes, sok helyen gyűrött papírt, amin Wong néhol áztatott kézírása szerepel.

Üdv!

Lényegretörő leszek és gyors. Van ez a mágus kölyök, Niel Topsfield, aki nálunk nőtt fel Tibetben. Elég annyit tudni róla, hogy ez az egyetlen valóság, ahol nem csatlakozik különféle bűnszervezetekhez és viszi el erejét olyan irányba, amely igen sok bosszúságot okoz az univerzumban. Te talán tudod is. Bizonyos események, illetve egyetlen döntés vezetett odáig, hogy itt és most a Hősök oldalán kössön ki, de segítened kell!
A döntés a következő volt: Az anyja- KOMOLY VESZÉLY helyette a bátyját képzelte ki. JÖVŐBELI KOMOLY VESZÉLY, DE NEM ANNYIRA VÉSZES, MINT Ő A MULTIVERZUMOKBAN.
Az is visszatartotta, hogy mostanáig nem érdekelte a hatalma. De kezd felébredni és résen kell lennünk, hogy a döntő pillanatban mellénk álljon majd. Megüzentem, hogy menjen a New York-i szentélybe, keressen téged, mert te fogod harcolni tanítani. Rád bízom. A mágikus tudásáról is gondoskodni fogunk, de fizikailag is erősödnie kell. Ebben a realitásban valamilyen tini énekes lett.
Járj sikerrel,

Keresni foglak!

Wong

A valamilyen tini énekest leszámítva ennek minden sora (és mindent szóró szóra tudok) elég felkavaró, gondolom nem akarták, hogy éppen nálam kössön ki, magyarázat nélkül, mert elég necces, és elemeztem már minden szavát, mindhez van is kérdésem, mégis megvárom,  hogy nyisson valamivel.

Ha látja a New York-i szentély hátterét, talán elcsípi, hogy egy ősgyík, nevezetesen Prokonsognatus triassicus átszeli a folyosót és vidáman tolja fejét egy vödör levadászott, döglött menyét közé. Megetettem, mielőtt eljöttem…
Kétségtelenül meg kell majd magyaráznom miért hagytam dinoszauruszt New Yorkban és talán azt a kérdést sem kerülhetem el: hogyan.
Saját nyomorom mégis sürgetőbbnek érzem, talán mert hiába mostam kezet tucatszor, még szinte mindig véresnek érzem az ujjaim, mocskosnak magam saját magamtól, ami megintcsak mindfuck, lelki ellentmondás.
Futó pillantást vetek a zárt könyv borítójára, rögtön eszembe jut az enyém és rám jön a krónikus nyelés.
Mindegy, legyűröm a gombócot és inkább beleolvadok a felkínált székbe, hogy a továbbiakban feszült figyelmet szenteljek az ujjaimnak, aztán neki, majd megint a kezemnek.
-Alapokkal?
Nézek rá nem nagyon palástolva rémületem, mert hirtelen azt hiszem valami tesznek akar alávetni, például kikérdezni valamiből és fogalmam sincs mit NEM ismételtem át. Aztán csak sérülésekről kérdez, ezek lennének az alapjai jelenlegi állapotomnak? Lehajtom fejem és a sóhajtva sorolni kezdem a térdemnek.
-Nincs bajom. Mármint van az a dolog, ami nem tesz jót és arról is szerettem volna beszélni Önnel, mert egy képesség, amit ha használok nos azt hiszem beláthatatlan szervi következményei vannak, mert nem a tükör dimenzióban történik, hanem a valóságban.
Mély levegőt veszek, nem jó, semmit sem fog érteni, ha nem az alapoktól kezdem, ahogy mondta. Kényszerítem magam arra, hogy egyenesen ránézzek, komoly, lerohadt ábrázatommal, de értelmes szöveggel rukkoljak elő.
-Tudja Strange doktor (ja, vágom, hogy muszáj hozzáraknom a nevéhez valahogy a titulust) én kicsit későn kezdtem tanulni, ahhoz képest, hogy Wong “nevelt” mint…nos mint maga. És bizonyára azt is tudja, hogy csupán az ereklye erejét használtam, amit át tudok változtatni, illetve zsebdimenziókat hozni létre vele, de azóta, hogy elkezdtem tanulni más dolgok is előjöttek. A portálidézés, persze, azt minden mágus tudja, de van valami, ami azt hiszem erős és halálos rám nézve, de ne aggódjon, nem használom, csak van. Gondoltam érdekli mi ez és talán többet is hozzá tud szólni, mint én, meg aztán a zsebdomenzióimmal is történt valami. Mégsem ezek miatt a dolgok miatt bátorkodtam felkeresni, hanem a multiverzumok okán, meg mert találtam egy levelet, amit Wong írt Bishopnak. Tudja ő eddz fizikailag.
Felveszek egy csésze teát, de annyira reszket a kezem, hogy inkább lerakom.
- Az ok, amiért a multiverzumokról akarok beszélni, hogy megöltem az egyik variánsomat.
Jelentem ki színtelen hangon, mintha lélekben valahogy próbálnék elhatárolódni a traumától, egyúttal előveszem zsebemből Wong összegyűrt levelét, de még nem adom át neki. Azt hiszem hirtelen hallott nagyon sok mindent és legalább annyit várnom kell, mielőtt újabb, sokkos kérdésekkel bombázom, hogy megköszörülje a torkát.

Valószínűleg komoly dolgot csinál, tele van papírokkal körülötte minden és a teát elnézve kissé megbánom ezt a mindennél fontosabb attitűdött.
Egy egész lépést még hátrálok is, miközben sokféle kíváncsi kérdés cikázik agyamban, vajon mi mindent fejt meg épp és kicsit le is fagyok, amikor saját, gunyoros stílusában emlékeztet mennyire bunkó tudok lenni.
Az, hogy hajamba túrok gondolom nem hatja meg, bár amilyen bocsánatkérően nézem teáját, akár neki is szólhat.
-Elnézést, szépet, legalább magának.
Biccentek és végre felpillantok rá, némi arocomba toluló vérrel, mert mennyire rendes ahhoz képest, hogy rátörtem és majdnem…rángattam?
Oké ez csak a válla! Remélem nem rángattam basszus! Bár elengedni csak akkor engedem el, amikor megjegyzi mennyire kétségbeesetten kapaszkodom belé.
Igaz a portál mögöttem némán eloszlik, a New York-i szentély falai elhalványulnak, bár egy óvatos gyíktekintet azért még befigyel és Dartiról is mesélnem kell majd neki. Igaz a Konsognatusok egészen picikék, max a térdemig ér és teljesen ártalmatlan, de szinte hallom, hogy rákérdez mi a franc, utóbbi nélkül, talán csak a csodálkozásik fog jutni.
Veszek egy mély levegőt, aztán hosszas sóhajjal levágom magam a közeli székre, amit mutat
-Elnézést, hogy zavarom, sőt abuzálom Dr. Strange, mindjárt veszek még pár levegőt és esküszöm jobban kitisztul a fejem. Hosszú is ráadásul, de jó lenne, ha megbeszélnénk. Nagyon sürgős, amit most éppen csinál? Mert utána segíthetek.
Ajánlom azonnal valamivel chillebb formában, mert gáz, ha ennyire zaklatott vagyok és ezzel az orvostekintettel néz rám. Dominicnak igaza volt, fel kell nőnöm, összeszedni a maradék, elgurult gyógyszerem és soha nem förmedni Strange-re!
-A multiverzumokról lenne szó.
Kezdem, kicsit még ficergek a széken, aztán egyszerű in medias res-el felvezetem a sztorit.