A leányka oly tanácstalannak tűnik, mint a bamfok utasai gyakorta. A teleportálás még akkor sem könnyed, amikor készül rá az ember, váratlansággal viszont még jobban megviselheti az elmét. Ezért kísérelém meg kedvességgel kizökkenteni meglepődéséből.
Tommy barátunk csak rátesz egy lapáttal, de legalább az entrópia eláradását felszámolja. El is indul hát a párbeszéd a megszeppent Freddy-vel.
- Ezer becenevem vala! Asgard Oroszlánja. Irdatlan Ínyenc. Volstagg, a Termetes. Volstagg, a Bátor Szívű. Volstagg, a Lenyűgözően Tökéletes. Volstagg, a Karcsú. Ezt akkor aggaták rám, amikor is ötször ily széles valék. No de ha a legkurtábbat szeretnéd, akkor...Rolf. Feltámadásomnak utána Dr. Rolf Muellerként német gyermekorvos valék Afrikában.
Kurta név, mit kurta ideig viselék. Kevesek szólítanak így, csak Thor és Fandral, e világon pedig senki, hisz még nem újságolám el e történetet, csupán a Lélekpap Doktornak, ki viszont nem igazán kedveli a beceneveket. Freddy-nek viszont bátran elmondám, hogy szokatlan nevem helyett kapjon egy könnyebben kimondhatót.
- Hooogyne! - szólok megnyugtató kacajjal az újra zavarba jött leánykához. - Attól, hogy egy kicsivel régebben születék, még kedvemre való a kölcsönös tegeződés.
Asgardon eleve ez a szokás.
Bizonyára oda kerülésem módjára lehet kíváncsi az alumni, de én fontosabbnak találom ismertetni azt, ami leginkább megragada engem az Olómposz csodái közül.
- Ott bizony barátimmal megkóstolánk mindent, mi szemnek, szájnak és legfőképp bendőnek ingere. Mi a mediterrán égöv alatt megterem, az mind felkerüle a megterített asztalra. Különféle halételek, nemes borok, fejbe kólintó erejű párlatok, kiváló sültek és zöldségremekek. Járál már sok-sok csillagos görög étteremben? No, olyasmit képzelj el sokkal magasabb szinten! Ezen kívül az istenek eledelei és nedűi is előkerültek, mikhez hasonlót a Kilenc Világ egyikén sem találni!
Hogy ne maradjon lényegi válasz nélkül, így folytatom:
- A történetek, miket hallál róluk, mind igazak! Zeusz haragja, mint a villám, Athéné bölcsessége és igazságossága páratlan, ahogy Herkules óriási ereje is. Úgy kerülénk közéjük, hogy vissza kelle vinnünk egy elbájolt disznót, mi Loki mesterkedései folytán raboltatott el az Olümposzról. Az Istenek hálásak valának és megvendégelének minket.
A Cselszövés Istene velünk raboltatá el azt a sertést, mit később visszaszolgáltatánk, de ez nem most nem olyan fontos részlet.
- Ó, dehogyis kellene hajbókolnod! Isten valék jómagam is, de szeretek midgardiak között járni.
Freddy nem fog megtalálni engem a viking istenek címszó alatt a lexikonban, de való igaz, hogy erőm rendkívüli és valaha uralám Asgardot, szenátorkodék a Világok Tanácsában és hadakat vezeték. Soha nem átallok dicső jelzőket használni magamra, az "isten" mégis ritkán vala közöttük. Tán gyakrabban kellene mondanom.
Széles vigyor támad orcámon, midőn a leányka asztalhoz ül. Képessége ismét megmutatkozék és bizony elismerésre méltó.
- E teremtő erőd igen jelentékeny és látom, ügyesen is forgatod, akárcsak én a bárdot, a kardot vagy bármely fegyvert. Kedveled is a képességedet?
Őszinte sajnálatomra sokak élnek olyan tehetséggel vagy külsővel, mire inkább átokként tekintenek, mint áldásként. Szeretek lelket önteni az ilyen gyámoltalanokba, a magukkal megelégedettek pedig kedvelem hallgatni.
- Szívet melengető érzés, hogy főztöm elnyeré tetszésed! Innen jóval keletebbre, Európa földjein ízlelém első alkalommal e fogást, mit káposztafőzeléknek neveznek és becsempészém ide is ezt az egzotikus ínyencséget. Kóstolál már hasonlót?
Ha igen, akkor sem leszek dühös. Tudom, hogy az én alkotásom attól még mestermű marad.
Látom, hogy a leányka nem igazán akará elmondani, honnan érkeze vala. Az udvarnál messzebb nem kérdezek, hisz ha ennyit kíván megosztani, akkor nem gyújtok én vallató fáklyát, mik még tüzesebbé tennék a kellemetlen keresztkérdéseket.
Végre már a bamf is lecsillapodék és megnevettet, ahogy a legapróbb tányért választja ki, hogy csatlakozzon az ebédelőkhöz. Ők nem esznek sokat, ám rengeteg energiájuk vala. Békés kis időszak köszönt be itt a konyhán és Freddy zavara tovaröppen, mint egy szárnyas lovával felszálló Valkűr.
Visszhang először hátrahőköl, de vállára tett kezem és vigyorogva biztató bólogatásom meggyőzi, hogy nem kell tartania a jövevénytől. Az ő keze nagyon puha és kicsit síkos is. Ezért használ a konyhán védőkesztyűt. A kis mutáns csöppnyi kezével elkezd mutogatni a szájára, majd felemelt mutatóujjával jelzi, hogy készül valamire.
- Kis kuktámnak nem adaték meg a beszéd képessége, ezért írogat. Nemsoká odarója a választ papiruszára - bátorítom Freddy-t, hogy várja ki Visszhang készülődését.
A morlock kopoltyúi izgatottan mozognak, miközben füzetkéjébe tollal vési bele a következőket:
"Szia Freddy! Jó, csak engem ne tüntess el!"
Én nem tartok attól, hogy a leányka így érté volna vala a takarítást, de ezek a csatornából szökött mutánsok sajnos annyi csapást kapának már éltükben, hogy mindig borzalmas kimenetelek jutnak az eszükbe.
- Kérlek, hogy óvatossága mián ne orrolj meg reája! Nehéz élete vala, mielőtt idekerüle.
A veres színű kopoltyúk mozgásából úgy vélem, hogy Freddy szimpatikus neki. Máskülönben nem is fogadná el a tisztogatást. Kevesekben bízik. Válaszait tovább írja ceruzájával, mi örökké zsebében van.
"Épp enni akartam. Szívesen eszem veled."
Néha nagyon tömör, de a kedvességet képes elfogadni. Az engem méltató szavak hallatán elégedetten húzom ki magam és csillognak a szemeim.
Ha Freddy valóban le tudta törölgetni, akkor Visszhang szed magának a tésztából, mi eleddig csak fején csilloga vala. Vidám kis társaság gyűle össze ebben a késő délutáni napszakban.
E leányka módfelett tisztelettudó és illedelmes. Visszhang nagyon aranyosan azonnal leteszi a villát, miről ügyetlen mozdulattal lependerék egy darab hús a tányér mellé. Noteszébe újabb sorok kerülnek és míg ő körmöl (egyébként szépen kerekített, jól olvasható betűkkel), addig én megfelelek a nekem feltett kérdésekre.
- Valék én már szakács és fogadós néhány évezreddel ezelőtt is, még saját hazámban és azóta is kedvelém e foglalkozást és a konyhákat általában, hisz isteni étkek készülhetnek bennük. Legfőképp, ha én vezetem a sütés-főzés mesterségének olykor zötyögős és rögös, ámde igen gyümölcsöző lovasszekerét. Nemrégiben úgy adóda, hogy be kelle zárnom egy világok között nyíló kaput, mit rémséges, föld alatt lakó trollok nyitának meg univerzumunkban. A szörnyeket legyőzém és az univerzum ajtajára rátevém a lakatot, de robbanás történe és önnön világomból ebbe kerülék. Jöttömben-mentemben rálelék egy mutáns asszonyra, ki meséle az iskoláról és X Professzor azt mondá, helyem lészen itt, ha úgy akarom. És így akarám! Ha pedig már itt vagyok, miért ne emelném isteni szintre a tanodai étkeztetést? E módon történe hát, hogy az X-ek főszakácsává válék.
Visszhang Freddy elé tolja a füzetet, miben ezek állnak:
"Két éve mentettek meg. Előtte a csatornában laktam, de itt sokkal jobb. Volstagg mellett tanulok főzni, mert ez érdekel engem. Te mivel foglalkozol, Freddy?
Nekem nem kell a Danger Roomba mennem."
Az a hely valóban nem sokak szívébe lopja be magát és én nem tenném kötelezővé tanulók számára ilyen formában, de vala igazság Xavier szavaiban, melyek szerint a lehető legtöbb ólálkodó veszélyre fel kell készíteni a gyerekeket, mert a mutánsok számára a világon rengeteg a fenyegetés.
Vidámabb témát vetek fel, ahogy szalvétával megtörlöm szám az elfogyasztott csirkedobverő után.
- Mondd csak, leányka, hogyan működik e feneketlen zsák, mibe belevarázsolád az edényt és Tommy barátunk kérésére előtüntetél egy egész svédasztalt? Úgy uralod, akár én bátor és büszke paripáimat, kik szolgálának vala engem eddigi életem során.
Míg figyelek a válaszra és folyatom a csapot kezeim mosásához, beviharzanak Visszhang barátai. Étkező barátom elmosolyodik, amikor a hatalmas sörényű macskamutáns rákacsint és felszökik egy szekrény tetejére, hogy farkát lassan tekergetve onnan fújjon Freddy-re. Testvére a konyhapult mellett áll meg és szintén szemmel tartja a vendéget, pár pillantást vetve húgára. Vadonnak eleinte szokása vala a kisebb termetűeket megtámadni, Tüske viszont ilyenkor józan belátásra tudja bírni.
- Hölgyeim! - köszönék nekik. - Ő itt Freddy, az iskola korábbi nebulója. Leányka, ők Visszhang barátai, szintén a csatornából: Tüske és Vadon.
Nevük kiejtésekor nyílt tenyérrel rájuk mutatok, hogy vendégem értse, ki kicsoda.
- Későn jövétek, de tán még találunk fogaitokra való falatot, ITT!
Az utolsó szót megnyomom és az ételeket melegen tartó tárolókra mutatok, majd szigorúan nézek a szekrény tetején vicsorgóra, hogy ne az asztalnál ülő leánykára csapjon le, hanem inkább a tálalóból válasszon.
- Volstagg, van még egy citromod? Ez - mutat Tüske a húgára - megette, amit nekem adtál.
- Hogyne lenne! - szólok és egyet fordulva elő is veszem a gyümölcsöt a teákhoz való alapanyagok közül.
Laza mozdulattal odadobom, Tüske pedig boszorkányos ruganyossággal mozdul és a fogaival kapja el.
- Citrom nem jó. Cssssíp - mondja Vadon, a végén fújással toldva meg mondandóját.
- Mja. Avvolt a lényeg, hokkkergesselek miatta, igassz? - cívódik vele Tüske a savanyú rágcsálásával rontva kiejtését.
A sörényes erre csak hunyorog, lassan pislog és továbbra is gubbaszt. Még jó, hogy a szekrények minőségi fából faragtattak vala! Ma már ki kelle állniuk a bamfok hadát és most egy megtermett nagymacskát. Visszhangnak láthatóan felszabadultabb most, hogy itt vannak legrégebbi barátai. Hátrafordul és mutogat valamit Vadonnak saját magára és Freddy-re irányozva ujjait.
- Barát? Hát jó.
Erre leugrik, nagyot koppanva a padlón és kiegyenesedik, megmutatva, hogy valójában nem sokkal magasabb Freddy-nél. Egy cseresznyés muffint felmar a pultról és a sarokba ül, hogy egyedi evési módszerével, előrenyújtott nyakkal és hangos csámcsogással elfogyassza, közben még mindig a vendégünket bámulva.
- Freddy, a lakótársaid is e hely köveit koptatták tanulóesztendeiknek alatta? Eljövetelük mikorra várható? Ha van még idő, készítek eleséget nekik is.
Mert az éhen maradott vendég nem jó vendég.

   

Vígságos nap ez a mai is lelkes kuktámmal, éhes lakókkal, kik elégedetten távozának az ebédlőből. Akik őket követék, azok is mulatást hozának, de olykor már sokallom. A szakállamon csimpaszkodó apróság hajába belepöckölök és lábánál fogva orcám elé emelem. Igen ruganyosak e teremtmények, ezt már megfigyeltem. Alfheim kecses lakóihoz hasonlatos az ügyességük. Szemközt vigyorgom a lényt és így intézem hozzá szavaim:
- Hát te nem vagy éhes? Inkább csak himbálódznál, akár a Csillagzúzó hajónk az űrszélnek közepette? Jut itt néked is eleség, méghozzá szerfelett ízletes, csak mondd, mit ennél!
Gyermekeimnél, unokáimnál és még sokkal távolibb leszármazottaimnál is működik az a varázslatos mondat, mellyel ételt kínálok nekik. Tőlem örökölék vala, hogy bendőjük vezéreli őket. Ez a kékség viszont nem tágít. Bohóckodom hát neki, eltúlzott kacagásokat hallatok, szemeim összehúzásával és kitárásával, grimaszos arcjátékkal, mi elnyeri tetszését. Móka, kacagás, udvarra zúduló gyermekseregre emlékeztető féktelenség. Mulatságosak bizony és kedvelem őket, de megesik, hogy hátráltatnak. A früstök elkészítésében vagy a finom falatok magamhoz való vételében.
A hang és a füst, mit a helyiség sarkában észlelének éles szemeim, a helyzet fokozódását sugallják. Még nem vala elég belőlük, hívák az erősítést, hogy a zűr és a zavar még tovább növekedjék! Biz tudom, hogy ezt is hamar megunandó lészen a társaság, ahogy eleddig a nyugalmat unák vala. Ki kell tartanom, míg kedvük máshová hajtja őket.
- Szervusz, kislány! Hát felszállál vala a kék kisördögök gyorsjáratára? - kérdem együttérző nevetéssel, hisz csakugyan tréfás látvány a nyalókás aprósággal együtt ez a pici leányka, ki tán azt sem tudja, hová kerüle vala.
És ím, nem csak az erősítés érkezék, hanem a felmentő sereg is! E fiúcska iramát alig bírom követni, vagy alig sem, de kézmozdulatomból láthatja, mi minden jót készíték mára. Amit még nem döntének ki a felbolydult méhkasként rajzók: sült hús, e tájon egzotikusnak számító főzelék káposztából, ínyenc fűszerezéssel, tésztaétel és némi sütemény, bár ennek nagy része már elfogya vala hála az édesszájú diák- és tanárseregnek. Mire rájövék, hogy az ifiúr nem is engem kérdeze az elébb, a leányka csodát tesz és egész lakomát varázsol az asztalra. Mit Tommy magával ragada és eltűne a balfenéken mind az összes nevelt gyermekével együttesen.
Felszabadult szakállamat megigazítom és homlokomat megtörlöm kifújva a levegőt. Bólogatva fordulok a leánykához, kinek vállán ott marada egyetlen teleportáló rosszaság.
- Ugyan már, ily kedves leányka jelenését hogyan tekinthetném zavarónak? Részemről a szerencse, Freddy! Volstagg valék, a főszakács egyenesen Asgardról.
A pracli eltűnik méretes tenyeremben, de épp csak annyira szorítom meg, amennyire illik. Nem akarék én csontokat ropogtatni, hisz nem küzdelemben valánk, hanem étkezésnek előtte.
- Lassacskán már zárul az ebédidő, de Fortuna istennő - kivel egy olümposzi istenlakomán ismerkedék meg vala évszázadokkal ezelőtt - kegyes vala hozzád és biz még nem falának fel mindent az ide látogatók. Vegyél nyugodtan, mit szemed megkíván!
Én ezüstként ragyogó papiruszba csomagolt csirkecombomnak kezdek neki és igen jóízű harapásokkal haladok.
- Honnan hoza ide téged e játékos kedvű apróság? Ó, jut eszembe, hát bizonyosan nem ismered őket, hisz még csak nemrég érkezének. Ők a bamfok. Mert amikor elő- vagy eltűnének, ily hangot hallatnak, hogy BAMF!
A mondat végén összezárt ujjaimat hirtelen kinyitom pukkanást imitálva és az utolsó szó hangosabban távozék számból a rágás alatt lévő csirkehús mellől.
Az előkészítő helyiség ajtaja nyílik hátamnak mögötte és derékmagasságban előbukkan egy jellegzetes fej. Segédem, Visszhang egy jegyzetfüzetet szorongat. Intek neki, hogy jöhet. A bamfok ittlétükkor elvevék tőle az írótáblát, én visszaszerzém, de az ifjú morlock bizony elmeneküle vala a kondérok közé.
- Ne haragudj meg Visszhang barátomra, hogy tészta borítja kobakját. Amikor veszélyt érez, elbújik és a kékségek attakja elöl biz a bolognais hordót választá rejtekül.
A legény félénk mozdulatokkal lopakodik mellém és bizonytalan mozdulattal int Freddy-nek.