Bejelentkezés

Pént. Márc. 15, 2024 4:01 pm

Niel & Freddy

Körülbelül fél órán keresztül bámulom Davidet, miközben alszik. Jó, nem körülbelül. Telefont idézek és sűrűn csekkolom rajta az időt, mindig adok magamnak még öt percet, csak amíg valami kerekre váltanak a számok.
Nincs kedvem kimászni az ágyból. Odakint minden bonyolult. Egyedül leszek David titkaival meg a buta alkummal arról, hogy együtt vagyunk.
Végigsimítok az arcán a tekintetemmel. Remélem, tényleg szépeket álmodik. Nekem nem sikerült. Amint lehunytam a szemem, előbújtak a kísérteteim. Törött tükrökkel. A szilánkokra száradt vérrel. Felborult, üres gyógyszeres dobozokkal. Homályba vesző, távolodó alakokkal, akik után hiába futok, hiába kiáltozom. Elindulnak két ellenkező irányba, én meg térdre rogyok. Sűrűsödik a köd. Nem látok tőle. Beszivárog az orromba. Kiszorítja a levegőt a tüdőmből.
Szerencsére felriadtam. Ki kell majd faggatnom Davidet, hogyan működnek a nyugtatói, elnyomják-e az ilyesmit. Utálnám megfertőzni a lidércnyomásaimmal. És utálnék belegondolni, vajon mit jelentenek.
Pont elcsípem, amint 08:29-ről 08:30-ra villan az óra.
Pá-pá, kifogások! Helló, hűvös reggel!
Kikászálódom a takaró alól. Lábujjhegyen osonok, csigalassan, minden apró zörej odafagyaszt a szőnyeghez. A folyosón, miután halkan kattan a kilincs, szabadjára engedek egy ólmos sóhajt. Azt fontolgatom, fogalmazok papíralapú üzenetet vagy valami, hátha David megfejtette a trükköt, és írásban könnyebb kapcsolatokat meg érzelmeket rendezni.
Amint megfordulok, vissza is hőkölök. A szobámtól, a terveimtől. Magamtól. Büntiből durván bevágom a könyököm.
Itt ácsorog előttem a levél címzettje. Élőben. Közel. Túl közel.
Jézusom. Mindjárt… Sírok? Hányok? Elájulok?
Nem vagyok normális. Valaki suvasszon el!
Remegő kézzel fogom össze a köntöst a mellkasomon. Oldalra lépek egyet a fal mentén, a lábam menekülne, a pillantásom viszont rémülten, könyörögve kapaszkodik Niel arcába. Mitől rémült? Miért könyörög? Passz. Jobb annyiban hagyni. Gyorsan visszaterelem David ajtajára. Mert együtt vagyunk. És odaígértem a szívem, vagyis nem kalapálhat másért. A gyomromnak bőven elég lenne lifteznie, a bizsergés igazán túlzás!
Szétpukkad a fejem, kiröppennek belőle a gondolatok. Az érzések bezzeg erőre kapnak. Megint. Ijesztő intenzitással. Nem bírok el velük a telepatám nélkül.
Sarkon pördülök, engedem a lendületnek, hadd sodorjon a lépcső felé, minél távolabb Nieltől. A földszinten talán eszembe jut, mit csinálna a helyemben egy értelmes ember.
Örülnék most Jan bá képességének...

Pént. Márc. 15, 2024 5:36 pm

I.rész_Bayville

Under your charm^{Freddy, Niel}

Baromi nehéz ez, kicsit a lélegzet, amit erőlködve veszek Freddy ajtaja előtt.
Bloomhoz mondhatni “lazán” bekopogtam, helló, bocs, hogy tönkretettem az életed, egy helyrehozommal, de beleáll bütykömbe a fájdalom, amikor nála zörgetnék.
Még mindig zavaros miért vagyok ennyire kibukva David Haller magánakcióján és hogy kvázi összejöttek, vagy legalábbis az az állat kihasználta, még mindig kurva nehéz nem rárontani és megölni egy bocs, de összetévesztettelek egy variánssal szlogen kíséretében.
A kialvatlanságom, küldetéseim, hősködés, zsebek és szövetségek mind súlyosan behálóztak, rendet tennék a fejemben és a Freddyhez fűződő dolgaimban. Elég csak lazán megbeszélni pár dolgot, nem? Olyan lazán, mint amilyennek David hiszi magát, akkor nem értem miért érzem úgy, mintha lenyeltem volna egy görögdinnyét és rágom a piercingem őrült mód, hogy lassan ki kéne szednem, ha nem akarok vért enni magamból. Ócska, elcsépelt vámpíros dolog lenne. Utálom a vámpírokat! Freddy még nem is tudja, mennyire utálom őket és David Haller mennyire hajaz rájuk. A haját is utálom!
Ekkor nyílik egy ajtó, valamelyik és pont ott vagyok, amikor kilép, Onnan.
Agyfaszt kapok, abban a pillanatban. Olyan, mint egy görcs, ami végigfut testemen, gúzsba rántaja idegeim, nem vagyok a helyzet magaslatán, inkább a pokol sokkos mélységeiben.
Kilép. Onnan. Ebben. Az arcom egyszerre gyúl lángra és sápad el, mint egy halott hold, én nem is tudom milyen színe lehet kívülről.
A reakciója is döbbenetes, egyszerre fog el pánik, mert elszalad, harag, hogy ennyire szarik rám és csalódott, mély szomorúság, csak én vettem komolyan Narniát.
Nem akarok még egy Liamet, nagyon nem akarok még egy Liamet… De mielőtt feladtam volna azzal a személlyel, aki konkrétan a legfontosabb ember volt az életemben-és felnevelt, még próbáltam…feleslegesen, kapálózva, gyűlölködve menteni a menthetőt, mint most.
Idézek egy portált, bár nem vagyok Strange, hogy egyik részem kit, a másik bent legyen belőle, azért elé tudok kerülni vele, elállni az útját, azt sem bánom, ha neki gyalogol a mellkasomnak. Azt majd abban a pillanatban fogom bánni, ha neki gyalogol ILYEN szerelésben.
Zihálós levegőt veszek, lehet pont arcon csapja a reggeli fogmosás utáni menta.
-Komolyan? Komolyan ennyit ért neked ez az egész, hogy elszaladsz? És komolyan összeálltál, Vele?
Ráncolom homlokom, agyamat elborítja az ócska füstös köd egy pillanatra, ugyanaz mint Liammel, ugyan az lesz, annyiban más hogy Freddy…nem a testvérem. Szeretném elmondani, hogy én csak meg szeretném beszélni és oké, ha ezt akarja, nem akarom bántani, én csak és nem bírom elviselni, hogy én!
Lángol a képem, szavakat keresek, sok van, túl sok van, hozzá akarom vágni milyen szemét dolog, hogy nem ő jött bocsánatot kérni, valahogy helyrerakni ezt az egészet, mint egy ficamot és kifakadni neki, hogyhogy ennyire kiakaszt ez az egész, miközben mi “csak barátok” voltunk, de a múlt idő felsért sok mindent.
-Nem teheted…nem teheted azt, amit ő, hogy hittem benned és csak úgy…leszarod. Én tényleg, komolyan, megértem, ha ő kell, de megígérted, azt mondtad nem foglak tudni levakarni. Miért akar elárulni mindenki, akit egyszer tényleg megszeretek? Miért…hazudtok mindig? Miért rohansz el tőlem, ha megígérted, hogy velem maradsz? És…miért ő?
Nem, ezt a kérdést nem tehetem fel így, mert megegyeztünk, hogy barátok vagyunk és nemhogy crush, még ennyi sem volt a részéről… Narnia. Kitalált világ Niel, kitalált karakterek, kitalált kapcsolat. Fantasy. Miért hagy savanyú, enyvest utóízt ez most? Rohadt hisztis kis köcsög vagyok, ahogy Dominic mondta és most már fel kell nőnöm, most már szembe kell néznem vele és vállalnom, hogy jah, rohadt kis hisztis köcsög.

Isley

Pént. Márc. 15, 2024 7:04 pm

Niel & Freddy

A pikulába.
Mágus.
Elfelejtettem, hogy mágus. Portálokkal, ereklyékkel, a világok összes mágiájával, és széles mellkassal. Teljes elánnal nekiütközöm. Ő hopponált ide elém, mégis én égek. Elvetemült kamaszlány vagyok megint. Kábé rávetem magam, pirulok, tántorgok. Irtó gáz.
Mágus, az istenit!
Hogy lehet ilyet elfelejteni? Az illatára bezzeg emlékszem. Fiús, kellemesen ismerős, egy százszor felolvasott esti mese, amit századszorra is izgatottan hallgatsz.
Eltávolodnék, de nem merek, mert zubog rám a fájdalma, és elég a szavaiba belefulladni, a látvány mélyebbre rántana, onnan sosem úsznék felszínre.
Leszegem az állam. A padlót fixírozom.
Keserű epeként bukik fel a torkomon a bűntudat. Azt mégsem mondhatom el neki, hogy túl sokat ért az egész, azért szaladok. Hogy igen, hiába utálja Davidet, én önző módon összeálltam vele, mert… Ő engem választott…
– Sajnálom. Szánalmas vagyok.
Összekulcsolom a kezeimet. Tompa feleszmélés a köntös, és hogy alig takarja a combomat. Túl fáradt vagyok megigazítani. Inkább szemet hunyok rá. Szó szerint.
Furcsa. Ernyedt kimerültség rakódik rám a felszínen, belül viszont minden porcikám megfeszül, újra és újra belém nyilall egy hideg, zsigerig rezonáló görcs Niel mondataitól.
Neki sem voltam elég. Románcnak túl sok, hamari. Barátnak túl kevés, távoli.
Az a legrosszabb, hogy egyetértek vele. Igaza van. Elrontottam.
A vállának döntöm a homlokom.
– Sajnálom – ismétlem magam. Egy rossz lemez. Bántja a fülemet, recseg, sistereg, akadozik. Azért elsuttogom harmadszorra is. Ez a dugó tartja bennem a vallomást, ez a hatalmas gombócnyi lelkiismeretfurdalás. Amint kirántom, örvénylik kifelé az igazság: – Sajnálom. Túl sok mindent ígértem. Neked. Magamnak. Davidnek. Pedig már az elsőt sem bírtam betartani. Megfogadtam, hogy jó barátod leszek. Béna dolog ezek után féltékenykedni és egy olyan sráchoz menekülni, akit tök egyértelműen ki nem állhatsz. – Vakon tolatok el tőle, ne rajta támasszam a fejem, ne ő viselje a baklövéseim súlyát. Ócska, undorító dolognak tűnik ilyen szabadon hozzáérni mindezek után. Nem szeretnék ócska és undorító lenni előtte.
– Én… kiszeretek majd belőled, jó? Utána működni fog minden. Csak… szükségem van egy kis időre. Tudom, hogy neked ott van Lili. Nekem meg David. És ennyinek elégnek kellene lennie. Azt hittem, elég lesz. – Újabb tétova lépés hátra. Egy reszketeg légvétel. – Aztán mégsem múlt el azonnal. Szóval bepánikoltam. Legközelebb nem futok el. Veled maradok, tényleg. Fontos vagy. Adj… pár napot, oké? Amíg összeszedem magam.
Vajon David telepátiája mennyire erős? Elhalványítaná az agyamban Nielt? Kimosná belőlem a kínos érzéseket? Gyúrna a kedvemért belezúgásból kedvelést? Szorongásból meg gyomorremegésből üde mosolyokat. Irigységből, kétségekből tisztább, ártatlanabb odaadást.
Milyen szép lenne…

Pént. Márc. 15, 2024 7:39 pm

I.rész_Bayville

Under your charm^{Freddy, Niel}

Én szar. Nekem jön, mert úgy intézem, hogy mindkettőnknek kínos legyen, amikor ilyen öltözékben rajtakapom a pasijával. Mintha…közöm lenne hozzá és gonosz dudvás gombócok nőnek belső szerveim minden négyzetcentijén.
Az egyik hevesen dobog, mintha szív lenne, vörös lével önti el az arcom, agyam és szeretné, ha nagyokat zihálva nem néznék oda.
A másik kínlódik a sajnálomjától, mert ő is sajnálja és együtt keseregne az őszinte sorryn.
Van olyan is, amelyik megvigasztalná, hazudna, hogy nem baj, minden oké így, a lányok életébe állítólag jó nagy farok kell.
Nem is tudom hogyan lehet ennyire szétziláltnak lenni, amikor én vagyok a férfi és nekem kellene összeszednem őt.
-Nem
Kezdem automatikusan, ezt mintegy magától mondja a szám, anélkül, hogy átgondolná mi ellen tiltakozik. Az agyam később egyetért, csak lemarad. Nem szánalmas. Nekem kellene józannak és hűvösnek lennem, elfogadnom, gratulálni, megérteni, befogni, nem lélegezni.
Kissé megugrok, ahogy vállamnak dönti a fejét. Nem ér ilyesmit csinálni hiányos öltözetben, úgy, hogy az Ő szeme csukva van és én képtelen vagyok követni.
Megremegek és kitippelek egy legyet a szemközti falon. Ellenállhatatlan késztetést érzek agyoncsapni. Ez…nem válasz, sajnálni én is sajnálom.
Fülemben felvisít a sziréna, túl sokat ígért DAVIDNEK? Mit? Hozzámegy feleségül? És nekem csak a barátom lesz, ami túl sok hozzá képest? Megint a köd, sípolás, erősnek kellene lennem és teleportálni, akkor ígérgess másnak! Kiszáradt torokkal várom mégis végig és mázli, mert a végét nem értem.
-Féltékenykedni?
Ő? Énrám? Amikor tolat, talán rám néz majd, elkapom a fáradtságát. Biztosan azért, mert én is rohadt fáradt vagyok, felismerem, összeszorulnak a gombócaim.
-Kiszeretsz?
Ismétlem bénán.
-De…de akkor miért David?
Kérdezem még bénábban, ahogy próbálom felfogni, de nehéz, haragból, zaklatottságból hirtelen teljes sokk, újra és újra kiszáradó torok, kérdések. Nem akarok időt, nem akarom, hogy elmenjen, fel akarom fogni, nem vörösödni, nem kérdéseket hallani saját dobhártyámban, erősen dübörög a szív, repednek a gombócok és már én is a földet nézem. Tényleg…engem szeret? De az hogy lehet?
-Csak szeretném megérteni. Tényleg belém szerettél, amitől bepánikoltál és kikötöttél a legrosszabb embernél…miattam?
Nézek fel végre rá. Dominic azt mondta vállaljam a felelősséget. Pedig rá akarok haragudni, mert rá kell, nem magamra.
-Nem lehetne megbeszélni? Nem lehetne?
Úgy hagyom a kérdést.
-Ha tényleg szerettél, miért mondtad, hogy legyünk barátok? Miért vagyunk barátok? Miért?
Megint elhallgatok, ez eggyel több kérdőjel. Eszembe jut, én..utasítottam vissza, azt hittem hülyeség, akkor először látott.
-Sajnálom.
Tessék, ugyanott vagyunk. Csak az én fejem merev, nem mer mozdulni, mindjárt leesik, legurul elé. Igazából Lili mondta, hogy nem gáz, ha valaki gyilkos, attól még lehet barátnője, igazából Lili…őt akartam elhívni randira, mert. Bekattan, beakad.
-Sajnálom. Nem, én rontottam el. Én nem tudtam, azt hittem…nem hittem, elcsesztem.
Nagyon-nagyon beakad.

Isley

Pént. Márc. 15, 2024 9:33 pm

Niel & Freddy

Tétova, gyenge mosolyra rándul a szám a tagadásától. Hálás vagyok érte, pedig csak kegyes füllentés, és különben sem szabadna engednem, hogy egy szótaggal, három betűvel így nekiessen a csomónak a mellkasomban. Megérdemlem a kusza szálakat, a feszítő, egyre hízó gombolyagot.
Távolodás közben feltekerem a köntös derékövét az ujjamra. Amikor kifogyok az anyagból, megkockáztatok egy pillantást Nielre. Megint bepakolta az életét a szeme alatti táskákba. Tuti nem eszik meg alszik rendesen. Kicsit dühbe gurulok. Lilinek jobban kellene törődnie vele. Én...
Leesik, mekkora álszentség ezen mérgelődni, és szégyenkezve félrenézek, mielőtt félrelépnék. Gondolatban, érzelmileg.
Niel visszakérdezései úgy hatnak, mintha a bűntetteimet sorolná a tárgyalásomon. Szenvedő grimasszal bólintok rájuk: féltékenység, kiszeretés, David. Az utolsóhoz magyarázatot kér, és jár neki ennyi.
– Először azért, mert… – Belekapaszkodom a jobb kezemmel a bal karomba. A szegélylécet mustrálom a fal meg a padló között. – Engem még soha senki nem akart megcsókolni… Tetszett nekem. Kedvesen bánt velem. És… elég részeg voltam hozzá, hogy ne számítson, egyikünk sem szerelmes a másikba. Aztán… – Összeszorítom a fogaimat. Kegyetlenül nehéz ilyesmit beismerni, felvállalni előtte azt, amit eddig magam előtt sem igazán mertem. – Aztán azért, mert ő engem választott. Szüksége van rám. És szerintem… szeret.
Egy morzsányi vidámság sem jut a mosolyomba, érzem az ajkam szegletéből szivárogni a szomorúságot, önsajnálat ékelődik a fogaim közé.
Niel arcán hitetlenséget rajzol ki a pír. Egész büszke lehetnék. Se ő, se David nem gyanakodott, amíg önként ki nem tárulkoztam. Mindenki elől elrejtettem, hogy szerelmes vagyok. Néha azt kívánom, bár ne buktam volna le magam előtt sem.
Odakóválygok a legközelebbi falhoz, és nekidőlök. Muszáj megtámaszkodnom, másképp nem bírnám a szemébe mondani.
– Igen, beléd zúgtam. Kicsit jobban, mint a zsebszobádban előadtam. De azért ennél bonyolultabb… – A fülem mögé tűröm a hajam, a körmeimet piszkálom. Feleslegesen terelem el róla a figyelmem, rég rögzültek a memóriámban a vonásai, akaratlanul is látom. Mondjuk álmomban. Rendszeresen.
– David nem rossz ember. Csak… nehéz neki. – Ennél bénábban nem védhetném be szegényt, de mi mást tegyek? Az ő titkait nem tálalhatom fel Nielnek tálcán. Kénytelen lesz beérni az enyémekkel.
Akármilyen nyeglén vonaglanak az agytekervényeim, azért igyekszem összeillesztgetni az új Niel kirakós darabkáit. Kiokoskodni, mit ábrázol a kép, mi rejlik a kérdései mögött. Miről szeretne beszélni? Miért ne lennénk barátok?
Beugrik, mit hadovált David. Arról, hogy összezavartam Nielt és tetszem neki.
Kirázom a fejemből a gondolatot. David rajtam sem igazodik ki, pedig hányszor megkaptam Kid Gammától, mennyire buta meg egyszerű vagyok.
Nem, más szög vagy macska bujkál ebben a zsákban. Ó! A macska!
Visszaaraszolok Nielhez. Vigasztalóan végigsimítok a karján, megszorítom a kezét, még lóbálok is rajta egy parányit.
– Semmi baj. Jól tetted, hogy visszautasítottál. Alig ismertél. Nem tartoztál nekem semmivel. Volt… van elég gondod. És… láttam, hogy néztek egymásra Lilivel. Gyorsan összeraktam, mi a helyzet. Nem haragszom. Képzeld – elvigyorodom, mert ilyet kizárólag a legjobb haverjainak vall be az ember, ergo reménykedhetünk, van esélyünk –, még béna ship nevet is gyártottam nektek és meglepetés randit szerveztem volna, ha nem jöttök előbb össze, annyira tagadásban voltam. Tök gáz, mi?
Leveszem róla a mancsom. Kihúzom magam. Mennydörög a szívem, és gyűlnek az első esőcseppek a szemembe, de ha már így alakult, lezárom úgy, ahogy elkezdtem: őszintén, hirtelen, kicsit becsiccsentve a bűbájodtól.
– Szeretlek, Niel. Szerelmes vagyok beléd. Nem kell viszonoznod. Sajnálnod sem kell miatta. – Megvonom a vállam, azzal a hanyag mozdulattal, amit Davidtől lestem el. – Túlteszem rajtad magam. És lehetünk boldogok együtt meg egymásért. Barátokként.
Vacillálok egy darabig, tapogatózom a határok után kettőnk között, és arra jutok, akármilyen szigorúan húzzuk meg őket, egy ölelés belefér. Szóval felszusszanok, összegyűjtöm a kurázsit. Megszavazom, hogy nem ezen fog múlni, tovább bírok-e lépni. Azért visszafogom magam. Előbb kitárt karral, oldalra billentett kobakkal, némán engedélyt kérek.

Szomb. Márc. 16, 2024 11:06 am

I.rész_Bayville

Under your charm^{Freddy, Niel}

Már akkor fakadnak azok a gombócok, amikor és ahogy mondja, már akkor táncra perdül velem Bayville folyosója, ami miattam a miénk és azóta sem tudtam helyrehozni, vagy odanyögni valakinek egy értékelhető bocsánatot. A falak most nem megtámasztanak, olyan, mintha nekem jönnének és egy percre be kell hunyom a szemem, nehogy a tér tényleg elmozduljon velem.
Szavai, mintha felerősített hangszóróból szólnának és bennem ragadnak, szerintem holnap, holnapután is vissza tudom majd idézni őket.
“Engem még soha, senki nem akart megcsókolni” és agyam ostoba válaszokat generál rá “Csak David Haller” vagy “Nekem kellett volna először”
A tetszésnél felpattannak szemeim, mert persze, hogy tetszik neki, jobban néz ki nálam, a futó kalandra még valamilyen elnyomott molekulám szimatot kap, azt hiszi megbeszélhetjük és…
Belevesznek a folytatások három pontba. Nála, nálam. Amikor öszeszorítja fogait, én is a sajátom, elkerekedtett szememben gonosz felismeréssel, mert ő jobb lenne nálam neki, mert nekem ott van Lili is. Mert őt választotta és én, én csak összezavarodtam, túl sok volt a mellékvágány, nem alvás, hősködés, variánsok, nem is érdekelt a saját életem, mindenki azt éreztette, veszélyes vagyok, mindenkit meg is akartam óvni magamtól. David Haller egyszerűen adott, amíg bujkáltam önmagam elől és most rákényszerít, hogy nézzek rá, rájuk, szembe azzal, nekem is mennyire tetszett Freddy. Muszáj múlt időbe tennem a mondatot, Freddy, mielőtt David Hallert választottad volna, mielőtt megengedtem volna magamnak, hogy bárki is tetsszen, Lilinek kellett helyrepattintania folyton kibicsakló gondolataim, hogy talán nem baj.
“És szerintem szeret”
És szerintem akkora hógolyó nő a torkomban, hogy láthatatlan sebeket okoz nyelőcsövemen. Meg akarom mondani neki…
-Tényleg azt hittem, hogy nekem nem szabad… Senkit.
Teszem hozzá nehezen, suttogva tőle, nem akar olvadni. Lehet, hogy valahol ez még mindig tény, fáj tőle a fejem, hogy megengedtem magamnak, hogy Lili megengedte nekem, fáj, hogy Freddy már nem hagyná. Sokkal nagyobb pöcs vagyok nála, nagyobb David Hallernél és nem neki vannak gonosz variánsai. //hát haha XD//
Tekintetemmel követem a falig, nem hagyhatom, hogy elmozduljanak, különben is összezúzza a belső szerveim, ha tárgyakat mozgatok. Nemrég még annyira leszartam a halált, de miattuk itt akarok rezegni, ha David Haller megbántja, ha…bánthatom, mert bántja… Még mindig utálom a fickó haját.
“Igen, beléd zúgtam”
Remeg velem gravitációm és kb. a legbátrabb embernek látom a világon. Már csak ezért is simán belezúgok én is.
Szemöldököm kicsit elmozdul, nehéz neki, de elmém legapróbb szegmense se kíváncsi rá miért. Jó gyorsan megelőztek minket Lilivel, bár azt hiszem ha érzelmekről és döntésekről van szó egy csiga is lehagyna. Hogy lehetek még mindig Ugróegér? Szeretnék bekopogni Romyhoz és bőgni neki egyet, most azonnal, akár teleportálva.
A legabszurdabb, hogy ő vigasztal engem. Biztos érzi, hogy mindjárt összetörök. A fenébe, mindig itt kötök ki a csajoknál… hol van az a pegazus, amin átrepültük Narniát?
Akkor gördül le az első, amikor kimondja, hogy visszautasítottam. Jó nagy, legalább ennyire ciki és visszavonhatatlan. Majd azt hiszi idegi kimerültség csinálta. Biztos játszik a dolog, pihennem kéne, megállni, bele fogok őrülni.
-Nem…nem gáz. Igazából még nem jöttünk össze, tudod…őt is visszautasítottam. Elmondtam, hogy el akartam hívni randira, nem tehettem, mert…
Befogom, csak egy másodpercre befogom, mert össze-vissza csúszkál a hangom. Ki ne jöjjön a srácok közül bárki, csak most ne jöjjenek ki!
Lehet, hogy lesz randi, ott lóg a levegőben, mert lelassítottam az időt, részben, azt hiszem, miattad lassítottam le!
Rosszabb lesz. Amikor kimondja, mert én is hozzá szeretném fűzni a magamét, pedig mindketten máshol kötöttünk ki. Ő David Haller sekélyes parjainál, engem talán elfogad majd Lili, bár ha most látna, kapnék egy irdatlan nagy nemet.
Baromira fáj, ahogy kimondja és túl mélyre ég. Az emberiség 99%-a ölne ezért a szóért és sokan öltek már miatta. Hülye, nyomorult dolog ez, hogy legalább ennyien sírtak.
-Nem… sajnállak.
Hunyom be a szemem egy pillanatra, ott egy másik fal, ami majd megtámaszt.
-Én…azt hiszem.
Eltakarom az arcom, baszki, nem hiszem el! Felborultam, mint egy bogár, Freddy totál letarolt, még mindig ott üvölt “Szeretlek Niel” amit mennyire akartam hallani. “Barátokként.” Ne, ne gyere közel, hogy legyek így a barátod, hogyan ígérhetünk ilyet egymásnak? David Hallernek igaza volt, két lábon járó, mozgó tinidráma a ház.
Önző, rohadt szar vagyok, kérnem kell, hogy tegye túl magát, túltenni halkan, némán vele együtt, sok boldogságot kívánni, nem kapaszkodni belé, elveszítem majd, csoda lesz, ami lemondott rólam.
-Sajnálom, hogy béna voltam, hogy nem hittem el, nem léptem előbb és…nem akarlak elveszíteni. Megígérted, de azt hittem tényleg lehetünk csak barátok és hogy…hogy fogjuk csinálni, ha te összejöttél Daviddel, én randira akarom hívni Lilit, de szeretsz? De…szeretlek én is?
Majd lesz valamilyen kifogás, ami nem töri össze totálisan a fiúságom, amire Ő annyira vigyázott. Csak azért bőgök, mert el fogom veszíteni, vagy mert lehet hogy ezek után Lili sem jön el velem, ez teljesen jellemző lenne, elveszíteni mindkettőt, mielőtt megkaphattam volna bármelyiküket.
Tessék, egy variánsölő ne vágyjon szerelemre, fura lett volna, ha minden simán megy. És el kell mondanom majd neki, Lilinek, még a randi előtt, Freddyt.

Isley

Szomb. Márc. 16, 2024 2:24 pm

Niel & Freddy

Talán a zsebem is csak egy a világaid közül, valójában hozzád tartozik, azért követellek téged némán magamnak, varázslat, gonosz mágia okozza, ami minden ép eszemet és logikámat eltiporta, tündérport darált belőlük.
Talán átok ül rajtunk, mert pegazust loptunk.
Talán el kellene rabolnod innen, átvinni egy mesébe, ahol mese az is, amit érzek. Ahol léteznek happy endek.
Talán túl keveset alszok mostanában…
– Pedig neked bármit szabad – sóhajtom. Elég, ha én értem.
Elég, ha én tudom, mennyi hülyeséget gyűjtöttem neked, hány rekesz energiaital, gitár, kocka cucc és férfiruha landolt a zsebemben miattad, hányszor bukkantál fel a fantáziámban, mennyire rólad szólt egész Bayville. Hogy mennyire menekülni akartam innen, amikor már nem szólhatott rólad.
Neked bármit szabadott volna. De magamnak keveset engedhetek meg. Látogató vagyok itt. Átutazó.
És nem kellene hozzád címeznem a gondolataimat. Örülhetnék, amiért süket vagy rájuk.
Muszáj távolodnom.

Remeg, látom a tekintetében a bizonytalanságot, az imbolygást. Ennyire sokkoltam? Hű, profin titkolózom. Davidnek mázlija van velem.
Felszisszenek a könnycsepp láttán. Megint megbirizgáltam valamit, belőle is kierőszakoltam a sebezhetőséget, pont, mint anno reggeli közben, a szobájában. Vallomás-tolvaj lettem. A legrosszabb fajta. Kegyetlen, ádáz.
Próbálom jóvá tenni.
– Még – hangsúlyozom. Letörlöm a hüvelykujjammal a nedvességet az arcáról. Ami persze a legpocsékabb döntés valaha. Túl intim a gesztus. Papírzsebkendővel tompítanám. Gyenge mentés. Mindegy, azért a markába nyomom, míg tovább csitítgatom. – Lili okos lány. Tuti értette, miért csinálod. És tök egyértelműen izzik köztetek a levegő meg minden. – Szívesebben harapnám le a nyelvem, mint hogy ilyeneket szónokoljak, de a kedvéért visszavetem magam néhány héttel. Leszek az a Freddy, aki csupa szépet kívánt nekik és képes volt szurkolni értük. – Szuper pár lesztek. Olyan regényekbe, filmekbe illő. A nyakamat teszem rá!
Szeretnék adni neki valamit, hogy könnyebb legyen. Valami erősebbet, megnyugtatóbbat a pézsénél. És akkor ellebben köztünk a kiscsibés, bolyhos takaró. Menten elsüllyedek. Kedvem lenne lyukat lékelni magam alá a padlóba. Zuhanni egyet a nappaliba. Kitörni a bokám, ellézengeni azzal a fájdalommal, nem törődni a szánalmas, láthatatlan sajgásokkal.
Elfintorodom. Egy icipicit azért sajnálhatna. Szerencsére a szám normálisabb az agyamnál, szófogadóbb a zsebemnél, azon egyedül biztatások férnek ki.
– Jó. Helyes. Ne is!
Valójában nekem sem kéne. Sajnálnom magam. Eleget tettem az elmúlt napokban. Hetekben. Fényesen ragyogni, erősnek lenni – most ez a feladat. És ha Davidnek a napos oldalamat mutatom, Niel előtt sem borulhatok be.
Megsimogatom a karját. A fránya együttérzése és kedvessége teljesen tropára vágja. Itt pityereg előttem, a keze mögé rejtőzve, mert nem bírja viszonozni az érzelmeim. Mintha bűn lett volna a jobb opciót választani. Liliért küzdeni helyettem. Pedig nem. És tényleg rendbejövök. Fel fogok épülni. Valaki engem választott, nyolcmilliárd ember közül, szépítés nélkül, magamért. Lehetek még hősnő egy románcban. Csak… nem Nielében…
Sosem az övében…
– Jaj, Niel… – Nem bírom tovább tétlenül figyelni a tipródását. Szorosan a dereka köré fonom a karomat, az arcomat a mellkasára döntöm. Megpaskolom a hátát, hogy barátibbá váljon az ölelés. – Nem veszítesz el. Megoldjuk. Miért ne oldanánk meg? Nem úgy szeretsz engem, mint én téged vagy te Lilit. Legfeljebb… visszhangzik benned a saját rajongásom, amikor együtt vagyunk. David szerint is csak összezavartalak. Különben ő meg én… hát, mi érdekesen vagyunk együtt. Behatárolatlanul. Erről… rólad is tud. És megérti.
Várjunk.
Elkerekedik a szemem, pár másodpercre kőszoborrá merevedek. Aztán fürgén eleresztem Nielt és hátra ugrom.
Szentséges Maris. Ez úgy csengett, mintha David okéban lenne a kötetlen hetyegéssel, miközben Nielért ácsingózom. Totálisan félreérthető. Most taposom épp földbe a… a telepatám becsületét!
– Mármint nem úgy! Rendesebb, mint hiszitek! Egyáltalán nem is feküdtünk le! Ma hozzám sem nyúlt!
Összerándul az egész ábrázatom, kínkeservesen nézek le a lágyan csillogó, félrecsúszott selyemre, és az alóla kikandikáló szegycsontomra. Aki azt mondja, a kék szín nyugtató hatással bír, hatalmasat lódít. Ügyetlenül rendezgetem el a köntöst. Miért rohangálok egyáltalán ebben a hacukában?
A mindenségit…
– Bocsi. Arra akartam kilyukadni, hogy talán idő lesz, de szerintem menni fog nekünk ez a barátság dolog. Kedvelem Lilit. Szerintem is gyönyörű. Érett, intelligens meg minden. Nyugodtan hívd el randira! Az majd segít tisztázni az egészet. Eleinte… – Nagyot nyelek. Találok egy roppant érdekes pókhálót a jobb felső sarokban. – Eleinte valószínűleg undokan, durcásan meg gyerekesen fogok néha viselkedni a közeletekben. Csak amíg ki nem jutok a sűrűjéből! Utána viszont őszintén gratulálok majd nektek, jó?
Lehunyom a szemem. Várom a mesénk végét. Úgy fogok tenni, mintha happy end lenne.

Szomb. Márc. 16, 2024 3:50 pm

I.rész_Bayville

Under your charm^{Freddy, Niel}

Nyelni, levegőt venni, szétgyalulni a bennem bolygó gócokat, valahol örülnék neki, ha nekem mindent szabadna, de tudom, képes vagyok megtagadni magamtól alap dolgokat.
Alvást, evés, szerelmet. Kerserűbb lesz számban az epe, ezt hallani tőled és felébredni az álomból, amikor még minden szabad volt.
Sírni. Egyszer azt is megtiltottam, aztán megint és most itt kötök ki egy ilyen szörnyen kínos, szinte abszurd szituációban, amikor azt hiszi azért bőgök, mert nem szeretem viszont és a legrosszabb, szánalmasabb tinidráma lesz abból, aminek egy reggeli hello, béküljünk ki-nek kellett volna lennie.
Gondoltam, hogy valamivel durvább lesz a beszélgetés, de azt nem, hogy itt kötünk is és torkomra forrassza a vallomásomat. Mert nem kell neki, így már Lilinek sem fog. Ennyit rólam. Sok, gonosz variáns fújol most ki párhuzamos dimenziókban.
Hozzám ér, lehunyom a szemem és rágörgetek még egy nedves vádat az ujjaira, tiszta sós és ciki lesz majd tőlem.
Nem tudom miért beszél Liliről, amikor miatta bőgök, de végighallgatom és nyelem minden ostobaságom.
Az okos lányt és az izzást sem tagadom, bár részéről sem vettem volna észre, csak amikor macska fülekkel igent mondott. Valami baj van velem,foghatnám Dominicra, variánsokra, egyszerűen elromlottam…
Csak rólunk beszél, eltapossa, ami most fontos, minket. Megsemmisülünk, mielőtt megszülethettünk volna és fogalma sincs, ezért hullanak a könnyeim a sírunkra.
Hallgatok, mint aki tudomásul veszi és még reméli, hogy lesz Lili, de…
Rámeredek a papírzsebkendőre, tompán, elmosódottan látom, hogy valami takaró lebeg körülöttünk, ő is mágus, addig kifújom az orrom, biztos azért adta, mert undorító vagyok.
Rohadt igazságtalan, hogy ő az erősebb, képes rá, hogy fiktív jövőképekkel biztasson, miközben majd én leszek, aki a boldog párt kerülgeti, ha véletlenül leteleportál a konyhába egy pohár vízért és Lili is jogosan üvölti majd le maradék bőrt a képemről. Lesz egyáltalán valaki, aki nem néz majd idiótának?
Akkor ölel meg, amikor elveszítem, érzem. Nem olyan már, mint amikor Narniában ölelt, mint amikor az első ember volt, akit érdekeltem a moziesten, vagy halhatatlanságot ígért nekünk. Biztosan ezért zokogok a vállába, még mindig egy kurva szót nem mondva Lilire. Freddy legalább csak róla beszél, hagy legyen a helyzet még szarabb.
Néhány másodpercig még nehéz, amíg tényleg kiborulok az ölelésében és csak egy beharapott piercing tart vissza az istenes rázendítéstől. Aztán még nehezebb lesz, annyira, hogy elhallgatok, mert megsemmisíti, amit mondtam. Letagadja és ellöki. Mert az enyém nem hiszi igazinak. Itt kell abbahagynom a bőgést, ez a film vége, most muszáj elzárni a csapot és hősnek lenni, mert olyan, mint amikor Dominic azt mondta, életképtelen vagyok. Végülis Freddy ezzel nemet mond rám és én kibontakozhatok az öleléséből, mintha semmi sem történt volna.
Gáz, de még hallgatok, David Haller a megértő, a félreértett rosszfiú, aki szabadidejében biztos tájképeket fest, mint Hitler.
Megtörlöm a szemem, amikor bevallja, hogy még nem feküdtek le, aztán az utolsó bizonyítékát is eltüntetem annak, hogy megint gyenge voltam. Mert adott egy zsebkendőt. Nem szabad zihálnom, nem szabad…látnia rajtam, igazából felesleges volt elhinni Lilinek, hogy nekem is lehet.
-Oké. Ez jó. Örülök.
Azt nem mondom nektek, képtelen vagyok rá. Nem tudok örülni, Freddy, de legalább befejeztem a sírást és elég kemény vagyok az utóhöppögést is visszaszorítani. Hátha lehet még méltóságom egy…másik szerepben.
-Igen, tisztáznom kell Lilivel, mielőtt elhívom randira.
És világos, hogy így nem fogja akarni, de nyilván sosem tenném ezt meg vele, meg kell neki mondanom, hogy rajta kívül van valaki…és ez nem olyasmi, ami elmúlik, akármilyen gyorsan is jött. Hiszen már a zsebszobámban is éreztem, olyan volt, mint amikor egyszer rád is rádsüt a nap, hosszú idő után nevetsz fel.
-És…nem számít, igazad van, megígéred, hogy velem maradsz?
Kinézem azt, amit ő néz a falon és biccentek. Meg sem fordul a fejében, hogy egy olyan nő, mint Lili nem lesz soha másik, senkinek? Csak egyetlen?
-Nem, ez nem a te feladatod lesz. Neked szabad mindent, rád testálom ezt a…
Terhet.
-Dolgot.
Egy variánsölő hős ilyet nem mondhat. Valaki, akinek lehet, hogy ki kell nyírnia majd az anyját. És egy ilyen nem sírhat lányok után.
-Ne haragudj, ha erőltetett lesz a mosoly nektek, de összeszedem magam és nem látsz majd tőlem még egy ilyen kiborulást, hanem… gratulálok, gratulálok neked és Davidnek.
Olyan erőltetett mosolyt produkálok, hogy arcgödreim is elbújnak szégyenükben.
Jobb ha most összeszedem magam, arcot mosok, testet, aztán beszélek Lilivel. Talán…várja a randit.
-Menj vissza hozzá, lepd meg egy teával, vagy valami. Az előbb mintha láttam volna egy takarót. Biztos örülne neki, én örülnék.
A neki szóló mosoly legalább mindig őszinte marad.

//köszi Sad

//

Isley

Szomb. Márc. 16, 2024 5:45 pm

Niel & Freddy

Látod? Igazam volt.
Nem úgy szeretsz. Ha úgy szeretnél, tiltakoznál, szóban, mozdulatokkal, valahogy. Írnál nekem egy levelet, öt utóirattal, tintapacával az alján. Nem bírnád ilyen könnyedén azt mondani, oké, jó, örülsz. Varázsszóra felszárítani a könnyeidet.
Mekkora szerencse! Megoldottuk. Nem vagy belém szerelmes, tisztázod Lilivel a randi előtt, én meg kikúrálom magam a szerelmi bánatból David mellett.
Beismered, hogy igazam van. Mosolyba csomagolom a csalódást, a megkönnyebbülést, a fanyar egyetértést.
– Maradok. – Határozottan bólintok. Az esküt, az ígéremet lespórolom mögüle. Semmit sem érnek. Üresek. Mint a vallomásod.
Attól féltem, többet kérsz majd tőlem.
Azt reméltem, többet kérsz majd.
Tényleg szánalmas vagyok.
Rám testálod a dolgot, kiosztod a feladatot. Csak tippelek, mire célzol. Mit szabad nekem? Egyedül kérődzeni magunkon, fulladozni egy sort köztetek, fokozatosan megemészteni minket, lebontani a felesleges érzéseket?
Sosem feltételeztem, hogy ilyet vágok majd a fejedhez, azt hittem, Davidnek tartogatom az összeset, de: pukkadj meg.
Pukkadj meg, Niel.
Inkább ne mondtál volna semmit.
Nincs jogod féltékenynek lenni. Nincs jogod a szívemhez. Jó emberre bíztam, David vigyáz rá. És pár nap, talán hét múlva szélesen fogok vigyorogni, előveszem a lökött ship nevet. Nielli lesztek megint. Megszervezem nektek azt a meglepetés randit. És nem fáj majd, hogy Lili mélyebb gödröcskéket, rajongóbb pillantásokat kap, mint én valaha.
Úgysem volt fair. Ennyit vergődni egy varázsige alatt, amit véletlenül, akaratlanul szórtál rám. Amit észre sem vettél, míg jött valaki más, hogy megtörje.
– Nem haragudnék miatta. De... jobban kedvelem az őszinte grimaszokat az erőltetett mosolyoknál. – Kiadod az utasítást. Követem. Követlek. Valahogy sosem én diktálom köztünk a tempót. Előre nyújtom a lábam, puhán a pokróchoz érintem a talpam, és elsuvasztom. – A kiborulások sem zavarnak annyira, mint az elhallgatások.
Szorosabbra húzom a szalagot a derekamon. Hátrafeszítem a vállam. Ha rajtam múlik, utoljára állok előtted beléd zúgva, elsüllyedve. Kimászom ebből a gödörből. Magamnak ástam, valahol itt lesz a zsebemben a megoldás rá. Talán megkérem Davidet, segítsen visszatemetni, szórunk rá együtt földet.
Mert igazam volt. Választottál. És én is. Ha eddig nem, akkor most.
– Ne aggódj. Gondoskodom Davidről. Jó vagyok benne. Te fókuszálj Lilire.
Viszonzom a mosolyát. Az enyémből csöpög a dac, a rátartiság. Csúnyán felmarná a sebeit, ha lennének. De én viselem az összeset, rám testálta őket. Fájhatok tőlük. Lehetek féltékeny. Sértett. Dühös. Emberi. Nekem szabad.
Holnapra elmúlik. Kipihenem. Rendben leszek.
Elgémberedtem a visszautasítástól. Kiharcoltam magamnak, másodszorra. Így helyes. A választásomhoz tartozik. A benntartott sírással, az ajkam lágyuló ívével, a fáradt, bocsánatkérő biccentéssel, és a pihepuha, pókemberes takaróval együtt, amit Niel markába nyomok, mert állítólag örülne. Hozzá tartozik az is, hogy hátat fordítok neki, és visszaosonok David szobájába. Odabújok hozzá egy másik takaró alá.
Elszenderedem, elringat a meggyőződés, hogy a legnehezebb, legkeserédesebb döntések is jobbak a lélekőrlő bizonytalanságnál. Amíg elég makacsul kitartok mellettük, addig távol tartják a hajnali kettes lidérceket.

Bejelentkezés

KEDVCSINÁLÓ

Az oldal vezetősége

Chatbox

Legutóbbi küldetések

Under Your Spell