El kapták Fisk-et. Csak erre tudok gondolni. Sajnos ragaszkodtak hozzá, hogy bevigyenek a kórházba, pedig többször mondtam jól vagyok. De nagyon meg akarják röntgenezni a nyakam. Be kellett vallanom, hogy ez valóban szükséges. Jó pár órája bent vagyok, és várok az eredményeimre. A labor szokásos apróbb problémákat mutatta ki, a röntgen szerint pedig nem sérült a nyelőcsövem, bokámra szoros kötést tettek, így taxik kell majd hívnom. Kisebb sebeimet is ellátják, bekötötték a homlokomat, hála az égnek nem kellett varrni. Viszont vérnyomásom, pulzusom az egekben, így kaptam nyugtatót is. Nem elleneztem. Valóban alig tudom magam megnyugtatni. Folyton érzem az ujait a nyakam körül, ettől félek, hogy sokági nem fogok szabadulni. Bent akartak tartani, a biztonság kedvéért megfigyelésre, de ezt már végképp határozottan elleneztem. Így saját felelősségre elmehetek. De megígértettek velem, ne egyedül legyek ha bármi baj lenne... hát, nos haza nem akarok menni, anyámékhoz. Más opció szingli nő létemre nincs.. Szánalmas. Meg kaptam a rendőr névjegyét, ha készen állok vallomást tenni, mikor jobban leszek, akkor ne habozzam őt keresni. Már régóta Fisk-en tartja a szemét. És lesz egy remek ügyvédem is, így úgy érzem végre célhoz érek. Csak mégis megrémít a tudat, hogy haza kell mennem, és egyedül lennem. Pihennem kell, tudom de az agyam nem fogja engedni. Hiába a bogyók, amiket kaptam.
Aláírom a papírokat, majd sétálok ki, majd ismerős hangot hallok, a recepcióról. Épp a nevemet betűzi le... A szívem dobban egyet, mikor meglátom Petert. A szemeim is bekönnyeznek a megkönnyebbüléstől, de minden porcikámat uralom, hogy ne ugorjak a nyakába.
- Peter.. - szólok neki, miközben lassan felé sétálok. - Jól vagy, minden rendben? - kérdezem aggódva. Már régen is megküzdött Fisk-el nem volt könnyű dolga. Meg nyílván eleve aggódom, hogy kórházban találom.
Pókemberként, még oda jött megnézte a sebesülteket, rám is rám nézett, de gondoltam udvariasságból. Félek, nem tudom, hogy állunk. De most jelenleg nem is érdekel, csak szeretnék... vele lenni. Ha velem jönne, így minden reményem ebben van, hogy ő is azért jött ide.
- Sikerült, Fisk ezúttal nem fog szabadúlni. - modnom vidáman rögtön, inkább zavaromba, de jó lenne valakivel osztozni az örömömbe, ami majdnem az életembe került.

Lágy mosollyal az arcomon hallgatom a vonal túlvégén álló nőt, akinél erősebb személyt aligha látott ez a város. Először nagyszülőből nevelőszülővé, majd gyakorlatilag egyedülálló anyává vált, mégis, mindegy, mennyi veszteségnek tette ki az élet, ő valahogy sosem beszélt ennek igazságtalanságáról. Sosem kérdezte, miért ő.
- Nem, May, ne aggódj tényleg jól vagyok! Kezdett kicsit nagy lenni a tömeg az én ízlésemnek, úgyhogy lejöttem az emeletről levegőzni, nem voltam a bálteremben, amikor az egész történt. ─ ha válkasztanom kéne egy dolgot, amit a legnehezebbnek tartok abban, amit nap, mint nap csinálok, nem kellene sokat gondolkodnom rajta. Ez az. A hazugság. Persze, ahogy telt az idő, úgy lettem rutinosabb, de ez nem jelenti azt, hogy bármennyivel is könnyebb vagy kellemesebb lenne.
- Igen, határozottan szerencsém volt. ─ azért vicces, mert nem tudom, hogy hányan állítanák ugyanezt azok közül, akik a múltban összefutottak az ördögszarvas védelmezővel. Sőt, ami azt illeti abban sem vagyok biztos, hogy a katolikus szülők által nevelt May túlzottan jó néven venne egy ilyen kis információmorzsát.
- Nem, én is hallottam, hpgy Pókember a helyszínen volt, de nem sokkal a tűzjelzők megszólalása után a rendőrök eltereltek az épület közeléből mindenkit, szóval nem láttam. Mázli, hogy már nem dolgozok Mr. Jamesonnak, mert egy ilyen mulasztásért tuti kirúgott volna. ─ hiába toldom meg mondandómat egy halk, keserűédes nevetéssel, amikor újra megszólal, a hangjában még mindig ott van valami bizonytalanság, ami késként hatol a mellkasomba. Remek, nem elég, hogy nem mondok neki igazat, de még ahhoz is balek vagyok, hogy legalább a félelmeit eloszlassam. Még úgysem, ha megígérem neki, hogy az este további részét szigorúan csak pihenéssel töltöm.
- Persze, úgy lesz! Figyelj, mit szólnál, ha holnap beugranék a F.E.A.S.T. Központba? Helyettesítek az elsős fizikásoknál, de utána szabad vagyok. Segíthetek beüzemelni azokat az új gépeket, amiket Mr. Li szezett. ─ már azelőtt tudom, hogy azzal fog jönni, nem kell ezt tennem, mielőtt kimondaná. Belekuncogok a maszkomba. Néha nem tudom eldönteni, ő ismer-e jobban engem vagy én őt.
- Nem is azért ajánlottam fel, mert kell, May néni. Segíteni szeretnék. ─ rajta a sor, hogy apró nevetést hallasson, és tudom is, mi váltja ki. Szerintem egyikünk se tudná megszámolni, hány hasonló párbeszédre kerülhetett már sor azóta, hogy Ben nincs velünk. Mégis, van valami megnyugtató ebben, a tényben, hogy egyikünk se akar igazán engedni. A fránya Parker-makacsság. Van, ami sosem változik. És ez, egy olyan kiszámíthatatlan világ, mint amilyen a miénk, elképesztő biztonságérzetet tud adni.
- Én is szeretlek! Szép álmokat! ─ a piros ikon megbökése után hosszat sóhajtva döntöm hátra a fejemet, neki a mögöttem húzódó betonförmedvénynek. Felettem a kitisztult égbolt megörvendeztet a csillagokból készült freskójával, de most még ez sem képes elűzni saját borús felhőimet a fejem felől.
- Valamiért úgy érzem, a második beszélgetés, ami még kilátásban van, nem lesz ennyire egyszerű. Te mit gondolsz? ─ oldalra fordítom a fejemet, oda, ahol a kőkreálmány meredt tekintettel, éber őrként lesi a várost. Mosolyát megdermesztette az idő, fogai közül pedig úgy kandikál ki hegyesre formált nyelve, mintha mindig gúnyt űzne az alatta elterülő kavalkádból. Vagy a kérdésemből.
- Még szép, hogy egyszerűbb volna őszintének lenni a nőkkel az életemben, de ez nem ilyen egyszerű! ─ hogyan is lenne? Az egyik nő tudja, ki vagyok, és amikor épp nem az élete kerül halálos veszélybe, akkor a karrierjét sodrom hajszál híján a szakadék szélére. Szóval, mit nyert az igazsággal? Megmondom én: semmit! Ingyenes nyakmasszázst a new yorki keresztapától. Vagy, ex-keresztapától. Nem teljesen világos, mi lenne rá a megfelelő terminus.
- Nekem ne mondd meg, hogy mi az ellentmondás! Te egy gorgó vagy, mégis mit tudsz erről? ─ igen, feltűnt nekem is, hogy semmi logika nem volt abban, amit az imént mondtam, és éppen minden erőmmel azon vagyok, hogy ne vegyek róla tudomást. Kevés sikerrel.
- Bocsi, ez durva volt. Tudom, nem mondom ezt túl sokszor, de értékelem, hogy meghallgatsz! ─ megpaskolom a lény szárnyát, majd egy újabb, az előzőnél valamivel drámaibb sóhajt hallatok. Oké, nincs értelme tovább húznom az időt. Tudni szeretném, hogy jól van-e, és idővel úgyis beszélnünk kellene a... nos, hát, mindenről, azt hiszem.
- Kívánj szerencsét! ─ kénytelen-kelletlen intek búcsút Vigyorinak, a vízköpő barátomnak, mielőtt leugranék az épületről, hogy néhány emelettel lejjebb kilőjjek egy hálót és a Queens General felé vegyem az irányt. Úgy fél órával később, enyhén idegesen, de immáron civil öltözékben lépek be a váróba. Nyelek egyet, végignézve az ott ülőkön, mielőtt a pulthoz lépnék. Nyugalom, Parker, minden oké lesz!
- JóestétMaryJaneWatsonhozjötttem! ─ ezt most olyan gyorsan mondtam ki, mint amilyennek a fejemben hallottam? A pillantásból, amit kapok erős a gyanúm rá.
- Vörös hajú nő, körülbelül ilyen magas, ma este jött be, sérülésekkel a nyakán. ─ a nő pillantása valamelyest lágyul, szóval sikerülhetett elérnem, hogy aggódó hozzátartozónak gondoljon, ne pedig egy random flúgosnak, aki most próbálja meg újrafelfedezni a saját anyanyelvét.
- Megismételné a nevét, lassabban? ─ tehát a válasz igen, pontosan ugyanannyira hadartam, mint amilyennek éreztem.
- M-a-r-y J-a-n-e W-a-t-s-o-n. ─ egy szép napon megtalálom majd azt a bizonyos arany középutat, amiről már oly' sokat hallottam, de az nem ma este fog megtörténni.
- Egy pillanat! ─ emelem fel mutatóujjamat, amikor oldalról a nevemet hallom, mígnem némi kínos fáziskéséssel leesik, hogy miért tűnt a hang olyan furcsán ismerősnek.
- Hogy én? Persze, persze, én jól vagyok. ─ már ott van a nyelvem hegyén a kérdés, hogy miért ne lennék jól, ám még időben emlékeztetem magam arra, hogy egy kórházi váróteremben állunk éppen, s így a kérdés maga igazéból teljesen jogos volt.
- Igazából hozzád jöttem. Te jól vagy, minden rendben? ─ még mindig egy kórházban vagytok, Parker, nem egy moziban álltok sorba nachosért és salsáért, biztos kicsattanhat éppen!
- Iiigen, bár azt hiszem, jobb, ha erről nem itt beszélünk. ─ nézek körbe, mintegy utalásként arra, hogy ez túl nyilvános közeg ilyen témához. Nem gondolnám, hogy betegek vagy annak rokonai között lennének beépített Fisk támogatók, de a szó gyorsan terjedhet, és egy ilyen helyen nehezen kontrollálható, hogy ki, s mit hall meg.
- Van még hátra valami vizsgálat vagy végeztél? ─ amit tudnék, és nem kellene megkérdeznem, ha előbb itt lettem volna. De épp ki kellett öntenem a lelkemet egy vízköpőnek. Én ezt a szegény szuperhősök terápiájának hívom.
- Mármint, azért kérdezem, mert elvihetlek. Ha szeretnéd. ─ köszönjük, Egyértelmű Kapitány! Majd értesítünk, ha már lesz a címhez passzoló pajzsod.

Őszintén szólva nem igazán érdekel ki hallja, a rádió, és a tv is úgy is ezt fogja zengeni, és igencsak diadalnak érzem. Még ha majdnem bele is haltam. És hogy Peter itt van csak még jobb kedvem lett, főleg mikor közli velem, hogy miattam van itt. Madarat lehetne velem fogatni.
- Én? Persze megleszek. - bár eléggé rekedtes, a hangom, és halk vagyok, kímélnem kell, de túlélem. - Saját felelősségre haza engedtek. - bólintok. - Igen, kérlek. Nálam meg is tudjuk beszélni akkor a dolgokat.
Szinte reménykedve nézek rá, hogy ő is erre gondolt, hogy fel is jön. Szükségem van most rá, és jó lenne már megbeszélni a dolgokat. Fogunk egy taxit, a hálóhintázásba határozottan nem vagyok ma benne. Meg szerintem nem is szabadna. A taxi út csöndben telik, bármit amit mondanánk egymásnak nem vonatkozik a taxi sofőrre, így May néni felől érdeklődöm, és hogy mit tud hányan haltak meg ha meghaltak, és sérültek meg súlyosan.
Végül a taxi megáll a háznál, és felmegyünk a lakásomra.
- Hát.. érezd magad otthon muszáj letusolnom, és normális ruhát felvenni... - a szakadt báli ruhám, és a mocsok.. csak eszembe juttat mindent, és amúgy se valami kellemes látvány. Így elmegyek összeszedni magam. Alaposan lezuhanyzom, majd átöltözöm otthoni, kényelmes ruhába. Kissé zavarban vagyok, mintha először lenne nálam.
- Kérsz valamit, enni, inni? Rendelhetünk valamit... - aj mint tini koromba, miért vagyok ennyire zavarban, nem értem.
Azt se tudom, hogy hol kezdjem, lehet rá kéne hagyni a kezdeményezést? Ha kér valamit hozok neki, vagy rendelünk, bár nekem az idegességtől még eléggé összevan szűkülve a gyomrom. Leülök a kanapéra, és átölelem a párnám.
- Sajnálom, eddig nem igazán jött össze, hogy beszéljünk... - így várom ő kezdje, milyen kérdései vannak a mai nappal kapcsolatban, vagy ha velünk akarná kezdeni.

Megkönnyebbülten bólintok, amikor meghallom, hogy hazaengedték. Az ezt követő felsóhajtásomat körülbelül olyan élménynek tudnám leírni, mintha Hulk végre ledobott volna rólam egy egész vonatszerelvényt, amit azért vágott hozzám korábban, mert nem jött be neki a kopogós viccem, amivel lenyugtatni próbáltam.
- Ezek szerint akkor nem találtak semmit? ─ igen, Peter, a logika ezt diktálná, ha egyszer valakit saját felelősségre kiengednek a kórházból. Ráadásul nem is észleltem rajta olyat, ami közvetlen életveszélybe sodorta volna... leszámítva egy pár mázsás alakot, aki momentán nem jelent fenyegetést. Mégis, az aggódás reflexszerűen jön, és ha valakinek hosszú évek rutinja van valamiben, mint nekem, akkor azt nehezen rázza le magáról, mindegy, milyen makacsul rugaszkodik neki újra és újra.
- Öööö... okééé. ─ hozzá? Miért ne? Leszámítva talán, hogy nem jártam a lakásán azóta, hogy... nos, azóta a beszélgetés óta, és ez az emlék hirtelen feszélyezőbbé teszi az egész gondolatát, mint aminek kellene lennie. Ehhez érthető okokból hozzátesz az, hogy ma este pont nem akarnék még plusz teher lenni számára a társaságommal, emellett kétlem, hogy el tudnám engedni egy-két részlet tisztázását, így patthelyzetbe kerültem. Ki nem állhatom, mikor ez történik!
- Nem olyan gyors megoldás, mint az alternatíva, de legalább kíméletesebb. ─ jegyzem meg egy szelíd mosollyal az arcomon, miközben leintek egy taxit, bár a megjegyzéssel ugyanannyira igyekszek saját bensőmben oldani a feszültséget, mint amennyire a magam béna módján támaszt nyújtani a mellettem várakozónak. A közlekedési módszer megnyugtató vonatkozása mondjuk már vitatható, legalábbis, az én szemszögemből. A térdem folyamatosan fel-le jár útközben, amikor pedig pirosat kapunk, az ujjaim lendülnek mozgásba, hogy felismerhetetlen ütemet doboljanak el a lábaimon, ami talán hasonlít egy Nickelback számra, talán nem.
- Tudta, hogy a legtöbb baleset a sárgán való áthajtásnál történik? ─ Mr. Romita a jelek szerint nem szeretheti túlzottan a napi trivia részét a munkájának, én legalábbis ezt szűröm le a a visszapillantóból kapott szúrós tekintetből. Üdvözöljük New Yorkban, a barátságos és nem mellesleg teljesen biztonságosan vezető taxisofőrök fővárosában, alaposan nézzen körül átkelés előtt, hogy visszaintegethessen nekik!
- Ó, May jól van. Vagyis, tudod, milyen. Aggódik, mióta meghallotta, mi történt és nem hiszem, hogy túl sokat aludna emiatt ma éjszaka. ─ azt a nőt senki és semmi nem tudja megállítani abban, hogy másokat helyezzen maga elé. Ben sem tudott ezzel kezdeni semmit, a magam részéről pedig egy olyan vereség, amit a mai napig emésztgetek. Csodálom érte és bosszant is néha egyszerre. Csak hogy egyszerűek legyenek az érzéseim. Kísértetiesen ismerős helyzet, maradjunk annyiban.
- Nem, amennyire lehet tudni, nem történt végzetes sérülés. A legszerencsdétlenebbül azok jártak, akik a legközelebb álltak a pódiumhoz. Törött csontok, agyrázkódás, égési sérülések. De semmi olyan, ami ne gyógyulna. ─ aminek határozottan örülök. Mégsem hagy nyugodni. Olyan infó ez, ami a civilbe való átvedlésem óta ott motoszkál tudatom egy hátsó szegletében, mint egy lassan közelebb somfordáló ómen. Ami történt, nem áll össze. A legkevésbé sem.
- Csak nyugodtan! Én addig... öhm... igen. ─ igazából fogalmam sincs, mit csinálok addig, de ezt mégsem mondhatom ki hangosan, úgyhogy megvárom, míg az ajtó becsukódik mögötte és csak akkor kezdek el energiacsillapításként fel-alá járkálni, mikor már távolodó lépteit hallom. Miért vagyok ideges? Mármint, ez normális, nem? De ha valóban az, akkor meg miért kételkedek benne?
- Nem, azt hiszem, eleget láttam a gazdagok tányérjaiból, hogy egy estére elmenjen az étvágyam. ─ olyan gyorsan pördülök meg MJ visszatértére, hogy nem sok hiányzik a saját lábamban való átbucskázáshoz. Bár, ha őszinték akarunk lenni, nem ez volna az első alkalom, hogy valami hasonlóan kínos mutatványt produkálok előtte.
- Elfoglalt voltál és idő kellett, ez érthető. ─ egyből el akarom oszlatni a kételyeit és biztosítani afelől, hogy bocsánatkérésre nincs szükség, holott nem vagyok expert az ilyesmiben. Ami azt illeti, ilyen helyzetbe nem kerültem soha. Azt se tudnám megmondai, mi is pontosan ez az állapot. Limbo? Vihar előtti csend? Vagy azutáni?
- Elmondanád, hogy mi is volt ez a mai összefogás azzal az ügyvéddel? ─ bizonytalanul kezdek bele, de bárhogy is kattog az agyam, rendre ehhez a kérdéshez térek vissza, így arra jutok, a legegyszerűbb, ha ki is bököm végre. A legrövidebb út az egyenes, vagy mit is szoktak erre mondani. A lényeg, hogy a tény, miszerint pont akkor és azon a helyszínen történik egy látszólag előjel nélküli támadás, amikor két, Fisk számára vélhetően totál random new yorki személy szaglászni kezd körülötte, számomra több, mint gyanús. De ahhoz, hogy a megérzésem megerősítést nyerjen vagy megcáfolásra kerüljön, ismernem kell a részleteket. Az elejétől kezdve.

Természetesen beszéltem May-el, mióta összevesztünk Peterrel. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be legalább egyszer a FEAST-hez, és legalább róla tudjak valamit. May néni közel áll hozzám, mintha az én nénikém is lenne, mindenki May nénije. De örömmel hallom Petertől is, hogy jól van, már egy ideje róla se hallottam.
Gondoltam sokan megsérültek. Nem is igazán értem mire volt jó Fisknek ez az egész cécó. Vagyis tudom, de valahogy még sem. Egyszerűen nem tiszta a dolog. De sajnos a tudatom se, annyira fáradt vagyok... testileg. A fejem pedig kavarog. Tudom egy jó nagy alvás segítene, de addig nem tudok, amíg nem beszélek a dolgokról. Tudom, ismerem magam. Peter könnyed viselkedése, mint mindig, most is kicsit ellazít. Mindig megnyugtat, és megmosolyogtat. Hogy csinálja ezt? Ez nem Pókember, hanem Peter Parker különleges képessége.
- Akkor hála az égnek nem akkora a baj. - ha nincsenek halottak, már jó dolognak számít. Megkönnyebbülten felsóhajtok.
Mikor lakásomba érünk, muszáj vagyok össze szedni magam. Nehezemre esik lesikálnom magamról a sok koszt, a báli ruhámnak pedig búcsút mondhatok. Azért megpróbálom megmenteni, mert marha drága volt.
Végül kimegyek, felajánlom, hogy együnk valamit, majd megkönnyebbülök, mikor elutasítja. Nincs étvágyam, lehet a kaja látványától is rosszúl lennék. Viszont vízre szükségem van, így mind a kettőnknek hozok egy-egy pohárral.
Majd kissé zavartá válik a helyzet, őszintén szólva, azt se tudom, hogy hol kezdeném. De Peterre hálistennek számíthatok. Gondoltam ez lesz az első kérdése, mindig a munka. Csak elmosolyodom.
- Ráálltam Fisk-re. Felhasználtam minden információt amit sikerült össze szednem. Tudom, hogy Matt Murdock többször is fellépett ellene. Az egyetlen ügyvéd, aki fellépett ellene. Így minden anyaggal, amit csak össze tudtam gyűjteni Wilson ellen, felkerestem, hogy  dolgozzunk össze. - sóhajtok. Őszintén elmondok mindent, szeretném megtörni a jeget kettőnk között. Ha azt akarom, hogy ő őszinte legyen velem, mindenbe... nekem is őszintének kell lennem. - Végül rájöttem Mrs. Fisk a kulcs, Matt azt szerette volna, ha női testvériség bájamat felhasználva fűzzem meg, hogy tanúvallomást tegyen a férje ellen. - fel pillantok Peterre - Tudom, én sem rajongtam az ötletért. De már Fisk úgyis rajtam volt, gondoltam hátha... meg tudom hatni Vanessa-t. De nem tudom... egyszerűen csak mindent megakarok próbálni... - és sikeresen elterelte a figyelmemet, hogy ne hívjalak fel. De ezt nem merem hangosan kimondani, csak jobban magamhoz szorítom a díszpárnámat.

Nem akkora a baj... hát igen, így is lehet fogalmazni, bár sokkal ideálisabban alakult volna ez az egész este, ha egyáltalán nem történik semmilyen incidens. A város lakóinak, főleg a rászorulóknak, akikről a rendezvénynek szólnia kellett volna, pont nem hiányzik egy kétes hírű alak és a személye elleni (vagy épp azáltali) támadás. De tény, sokkal rosszabb forgatókönyv is érvényesülhetett volna. Amiről szintén beszélnünk kell majd, mert éppen ez az egyik tényező, ami annyira gyanússá teszi nekem a ma történteket.
- Várj, várj, várj! Matt Mutdock? ─ úgy érzem, mintha végre felgyulladt volna a fejem felett a rajzfilmbe illő kis izzó, amint a helyére kerül az a bizonyos darabka, hogy miért is hnagzott olyan ismerősnek a név. Akkor, a báli körülmények, s az, hogy enyhén (csakis enyhén, egyáltalán nem nagyon!) zavarban voltam, meggátoltak abban, hogy összeillesszem a kirakóst. De hát, jobb később, mint soha.
- Úgy, mint az a Matt Murdock, aki a védelmet képviselte az "Állam kontra Frank Castle" ügyben? ─ annak idején a fegyveres önbíráskodó lehetséges elítélése hatalmas szenzációnak, az évszázad tárgyalásának számított. Ha tudom, hogy egy sztárügyvéddel beszélgetek, akkor kevesebb sületlenséget hordok össze és talán nem fárasztottam volna annyit a tanári pozícióm tisztázásával. Hm, jobban belegondolva, mégsem, erre kicsi az esély. Neves emberek közelében még kínosabb tudok lenni.
- Nem mintha minden áron meg szeretném kérdőjelezni a nők közötti, természetfeletti összetartás erejét, de azért ez a terv egy hatalmas "ha" faktorra épült. Kezdhetnénk mindjárt azzal, hogy ha egy átlagos nőről lett volna szó, talán működött volna a taktika. ─ némi ellenérzéssel nyomom meg kimondáskor a jelenleg kulcsfontosságú kötőszót, mert egyáltalán nincs ínyemre, hogy két, a szakmájukhoz azért határozottan jól értő ember kész volt ekkora kockázatot vállalni ilyen minimális esélyekkel. Én ugyan nem ismerem Vanessa Fisk személyét, sőt, mondhatjuk, hogy a nőről semmi tudomásom nincs, a nyilvánvalót leszámítva. Viszont, valaki, aki ennyire szoros kapcsolatban van Wilson FIskkel, feltehetően alaposan felkészült az ilyen közösségi eseményekre és mindarra, amik felmerülhetnek rajtuk. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nőt, aki talán többet tud a férje illegitim üzleteiről, mint látszik, talán nem, sarokba szorították volna MJ rafinált módon feltett kérdései és egy bizalmat keltő mosoly. Pláne úgy nem, ha Mr. Hájfej valóban nem hagyott fel a régi módszereivel és a színfalak mögött továbbra is ő a következő Tony Soprano.
- Miért pont most? Mi változott volna? Vanessa Fisk akkor sem vallott a férje ellen, amikor az ürgét egy szövetségi ügynök megölésével vádolták. ─ helyette elhagyta az országot, amint csak lehetett, ami, noha nem vagyok kriminalisztikai szakértő, azért önmagában is egy elég beszédes lépés. Ha egy tárgyalóteremben, eskü alatti vallás nem hatotta meg, egy újságíró törekvése sem fogja.
- Legalább Murdocknak volt valami új nyoma Fisk ellen a nyilvánvaló gyanakvásán kívül? ─ nem szeretnék én kívülállóként pálcát törni senkinek a szakértelme felett, de nagyon remélem, hogy nem a semmire akarták megkörnyékezni a város talán legveszélyesebb emberének a feleségét, mert akkor nem lesz őszinte a mosolyom.
- Nézd, megértem, hogy mindent szeretnél megpróbálni és azt is, ha valaki nem bízik az emberi hegyomlásban. Még én se bíztam benne, pedig egészen ma estig semmi dolgom nem volt vele... ─ a róla szóló hírekkel tisztában voltam, és miattuk nyilván megvoltak a magam fenntartásai a férfival szemben, de az ilyesmi édes kevés, ha valakait rács mögé is szeretnénk juttatni.
- ... ez a tervetek viszont kísértetiesen emlékeztet azokra, amik engem tizenöt évesen nem egyszer rázós szituációkba sodortak. ─ említhetném itt az alapos felkészülés vagy épp a bizonyítékok hiányát, de akár azt is, hogy úgv gátak bele ebbe az egészbe, hogy még menekülő útvonaluk vagy egy körülbelül körvanalózodtt B-tervük sem volt. Említhetném ezeket, de nem teszem. Szerintem, enélkül is érteni fogja, mire gondolok. Ezúttal mondjuk volt segítsége, szóval legalább egy dolgot kipipálhatunk a listáról.
- A társaddal beszéltél már? Kerestem őt a történtek után, de a vörös szerkós addigra már kivitte az épületből, szóval nem tudom, hogy megsérült-e vagy sem. ─ kissé furcsálltam, hogy utána se találtam sehol, de nagy volt a tömeg és ha a többieknél előbb beszélt a rendőrökkel, leléphetett, mire én elbúcsúztam Fenegyerektől. És jelenleg könnyebbnek érzem a témát Matt felé terelni, mint tovább szajkózni azt, mennyire felelőtlennek tartom, amit csináltak, ugyanis akkor eszembe jutna, hogy az ilyesmi az én reszortom és nem igazán jogos a dühöm és... hol a kikapcsoló gomb a gondolatokon?

Tudtam, hogy ki fog akadni, és ha elmondom neki szemrehányást fogok kapni. Őszintén szólva, kicsit örülök neki, mert ezek szerint még aggódik értem. Akaratlanul is elmosolyodom a tudatra.
Csak bólintok, hogy arról az ügyvédről van szó.
- Igen róla. Azért is kerestem fel. Ő nem fél kiállni ellenük.- Nem fogom megbánni,hogy fel kerestem, és lehetőséget adtam annak, hogy összedolgozzunk.
- Tudtom, ne gondolod, hogy én nem kérdőjeleztem meg a dolgot. De Matt szentül hitt benne, hogy Vanessa beadja a derekát, hogy meg tudjuk puhítani, azzal, hogy bizonyítékokat tárunk elé. Én is mondtam neki, hogy én úgy tudom Vanessa se szent, meg könyörgöm, nem vak... de valamiért Matt biztos volt ebben. Bíztam benne. Tisztában vagyok vele, hogy valamit nem oszt meg velem. - sóhajtok. Kicsit olyannak tűnt az egész, mintha ismerné Vanessa-t, de ha igen, akkor miért nem ő beszél vele. Őszintén szólva engem is teljesen összezavar a dolog, főleg így, kábán.
- Szerzett bizonyítékokat, van mindenünk, tranzakciók, nekem egy képem, amint a kikötőben van, több munkás is látta, és a konténer nem sokkal később kiderült teli volt fegyverekkel. De kell valaki aki ellene vall, különben megint csak óvadék ellenében juthat ki.  - többiről pedig nem tudok többet mondani, hogy Vanessa ezúttal miért gondolhatja meg magát, ebben teljesen Matt-re bíztam magam.
- Igen mindent szeretnék megpróbálni Peter, évek óta macska egér játékot játszom Fisk-el. Emberek életét teszi tönkre, ahogy az enyémmel is tette, és enyém még csak nem is a legsúlyosabb. Ember kényszerülnek utcára a rejtélyes felvásárlások miatt, ha nem mennek el, lebetegednek... eltűnnek. Senki nem mond semmit, mert fél. Én pedig itt voltam, egyedül, és tennem kellett valamit, mert belebolondulok. - és igen, kitört belőlem az őszinte válasz. Nem, nem szeretnék vele veszekedni, és szemrehányást sem akarok, tudom én tehetek részben róla, hogy egyedül maradtam, de sajnos megadta az alapját. Ha nincs itt, és nem segít, nem tart partnernek, mit tehetnék? Vagy egyedül csinálom végig, vagy meg kell bíznom idegenekben.
- Bárhogy is, sikerrel jártunk. Fisk megtámadott, és ennyi áldozatot nem bánok, ha elérjük, hogy ezúttal rács mögé kerüljön. -  maximum rémálmaim lesznek tőle, és valószínűleg halálfélelmem, mikor minden alkalommal meglátom. Mi az nekem, igaz ?
- Igen, öhm...  - előkotrom a telefonomat, és megnézem újra az üzenetet, amit írt nekem nem sokkal, hogy bekerültem a kórházba. Akkor nem képzeltem, valóban írt. - ... Azt írta, hogy rögtön, ahogy kitört a pánik, valaki le is kísérte, az elsők között. Nem esett baja, majd rólam érdeklődött. - leteszem a telefont, majd felállok.
- Sajnálom Peter, nem szeretnék ma veszekedni, elég ... forgalmas napunk volt.  - és nem akarom, hogy elmenjen, szeretném ha itt maradna, még ha a kanapén is alszik. Szükségem van a jelenlétére, jobban mint bármikor. De ezt egyszerűen nem tudom hangosan kimondani.

Nem mondhatnám, hogy tetszik, amit MJ szavai implikálnak. Ha a terv az ügyvéd ötlete volt a kezdetektől fogva, egy olyan személyé, aki múltbéli ügy miatt minden bizonnyal rendelkezett előzetesen információkkal Vanessa Fiskről, az két eshetőséget vet fel:
Első jelölt: a nő lelkiismeretére akart hatni. Érdekes taktikának tűnik, egy gyakorlott ügyvédtől, viszont nem zárható ki teljesen, ha tényleg van a birtokában olyan bizonyíték, ami még a korábban felmerült vádak mellett is megrendítőnek hathat. Szeretnék ebben hinni, s vele megelőlegezni a férfinak a bizalmat, de az ösztöneim azt súgják, hogy azért erre kicsi az esély. MJ-nek igaza van, azok ketten évek óta házasok, mekkora az esélye annak, hogy egy ügyvéd és egy újságíró olyasmit mondhatnak neki, amit még nem hallott és ráadásul meg is rengeti az asszony hitét a frigyükben?
Íííígy elérkezünk a második jelöltünkhöz... ami pedig nem más, minthogy MJ megérzése nem alaptalan és Murdocknak oka volt rá, hogy miért találta megoldásnak specifikusan Vanessa megkörnyékezését. A kevéske alapján, amit róla tudok, ez bele illene a profilba, elvégre a nejen kívül feltehetően ő ismeri a legjobban Fisket. Elképzelhető, hogy számolt egy dühkitöréses reakcióval? Ha ez így van, a robbantás nem könnyíthette meg a dolgát. Hacsak nem tud arról is valamit. Ahhoz képest, hogy mennyire kötődik a nyomozáshoz, elég hamar lelépett a helyszínről. Miért van az, hogy minél többet kattogok rajta, Murdock nagyobb kérdőjellé válik számomra ebben az ügyben, mint Wilson Fisk?
- A félelem nélküliség egy dolog. Az, ha hajlandó megöletni magát egy rögeszme miatt, egy másik. ─ nem tagadom, lehet, hogy picit szigorú vagyok ezzel a kijelentéssel, mindezt úgy, hogy a kettős életem miatt a titkolózás és a kockázatvállalás is szerves részeivé váltak a napjaimnak. Egy részről megértem, mi hajthat valakit ilyen eszközök használatára. Van, hogy csak így lehet védeni másokat. Másrészt, az alól nem tudom felmenteni, hogy ez esetben ugyanezen metódusok ma veszélybe sodorták Mary Jane életét. Értem én, hogy ő nem fél Fisktől, de azt nem tartom fairnek, hogy egy civilt és kész volt berántani a tűzvonalba csak azért, hogy ezt bizonyítsa és lezárhasson egy nyitva maradt aktát.
- Sikerült azonosítani az üzlettársait? ─ na, erre már azért felcsillan a szemem. Jelentéktelen részletnek tűnhet, most, hogy Willie előadhatja a 80 nap alatt a Rykers körült, de általában az ilyesmikből is válhat használható nyom, amin elindulhat az ember. Valaki ezek szerint árut importál New Yorkba Fisk szervezetének, talán mozgosíthatnám az NYPD-s kapcsolataimat, hogy tartsák rajta a szemüket olyan helyi arcokon, akik nagykutyákkal is hajlandóak bizniszelni. Az, hogy a fegyverkereskedelem lehet a fő vonaluk, némileg szűkíti a kört, de az utcák nagyok és ezáltal nem csak egy játékos mászkálhat odakint, aki nagyot akar robbantani. Ha viszont a képek alapján megtudnánk, pontosan kik voltak jelen az átadáskor, az segíthet az üzlettársakat is kiütni a nyeregből, mielőtt valaki a városban a fejébe venné, hogy átveszi a frissen megüresedett maffiavezér posztot.  
- Értem, hogy miért tetted MJ, hidd el! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tetszik, ahogyan alakult az egész, de értem az okait. ─ és azok miatt aligha lehetnék dühös. Az ő helyzetében, én hasonlóan éreztem volna és valószínűleg lettem is volna annyira nyughatatlan, hogy tenni akarjak valamit. Okos ötletnek tartom? A legkevésbé sem. De nem fogok itt állni és álszent módon úgy tenni, mintha én nem csináltam volna hülyeségeket a jó ügy érdekében.
- Reméljük, hogy ezúttal ott is marad! ─ már megint az a fránya megérzés. Elképzelhető, hogy a Pókemberkedéssel töltött éveim pesszimistává tettek?
- Milyen lovagias tőle, hogy sms-ben érdeklődik a gálapartnere felől. ─ tudom-tudom, leszállhatnék már róla, meg is fogom tenni... a következő öt percig biztosan.
- Nem, persze, én sem azért jöttem... igazából csak tudni akartam, hogy jól vagy-e, az, hogy néhány részlet is a helyére került közben, már bónusz. ─ öröm az ürömben? Talán. Fénycsóvának nem valami vakító, de hé, minden apróságnak örülni kell! És nem is küldött el közben a fenébe, ami a múltkori után jogos lett volna, szóval nekem több okom is van arra, hogy örüljek.
Szerintem, enélkül is érteni fogja, mire gondolok. Ezúttal mondjuk volt segítsége, szóval legalább egy dolgot kipipálhatunk a listáról.
- Hagylak is, hogy lepihenhess! ─ pillantok az ablak felé, mert annyira még nincs késő, a városban, ami sosem alszik, meg aztán pláne, úgyhogy egy extra járőrözés sosem árthat. Viszont bevillan előttem, ami történt, és tudom, hogy egy-egy sokkoló élmény milyen élénken tud visszaköszönni, és rémálmok elűzésében nem vagyok szakértő, de ha megnyugtatná, hogy vele maradok, amíg elalszik, akkor... mikor kezdtem el bénán mutogatni a kanapé felé?
- Vagy szeretnéd, ha... ─ igazából már vagy huszonöt esztendeje ismerkedünk, de nyugodtan bemutathatna egymásnak valaki az ismétlés kedvéért:
Peter, szavak. Szavak, Peter.
- ... várnék még egy kicsit? ─ ééés, sikerült neki, tíz pont a Lúzer Szuperhős háznak. Én lennék benne egyedül, de legalább csak az enyém lehete a hosszú asztal a nagyteremben. Ha jól tudom, olyan ház úgysincs, aminek pók lenne a jele, hiszen ki akarna magának olyat?

Tudom, eléggé vakmerő vagyok, és néha meggondolatlan. Szeretek fejjel menni a falnak, és a makacsságom néha határokat súrol. Tisztában vagyok vele milyen vagyok, és nem könnyű velem se. Tudom a hibáimat. De egyszerűen ha lehetőséget látok, meg kell ragadnom, nem akarom, hogy kicsússzon a kezeim közül. Több ilyen esett is volt, mikor bűnözök rejtekhelyére settenkedtem be, volt mikor Pókember segítsége kellett, volt mikor magamtól is kimásztam belőle, és hajszálon múlott.
Tudom milyen emberekkel húzok újat. De mit tehetnek egy korrupt rendszerbe? Az újságíróknak is megvan kötve a keze, és rengeteg lefizetett rendőr van. Tisztelet a kivételnek. Tudom, hogy nem nekem kell megváltanom a világot, és nem is fogok egyedül tudni semmin változtatni. Viszont a maximálisat bele szeretném adni, abba, amit jónak, és helyesnek vélek.
- Rögeszme? - itt fújtatok egyet. - Oké rátudok állni dolgokra, de szerintem ott még nem tartok. Nyilván, ha látom teljesen öngyilkosság az akció, nem megyek bele. Matt biztosított arról, hogy védve leszek, és azt nem találtam öngyilkosságnak, hogy egy másik nővel beszélgetek. - rendben, az én fejemben is lejátszódott megannyi forgatókönyv. Ha Vanessanak nem tetszik amit mondok, nyilvánosan kidobat, vagy rám küldi az embereit. De ez ugyan úgy játszik Fisk-nél. Tudja, hogy kémkedtem utána, vagyis inkább anyagokat gyűjtök, bizonyítékokat, és tanukat. A hálóját így is kivetítette rám. És tény, hogy nem volt eközben mellettem Peter aki józan észre tudna téríteni. De lehet magamnak is bizonyítani akartam, hogy nincs szükségem védelemre.
- Vannak fotók, de nem tiszták, és sikerült azonosítani pár embert. De semmi bizonyíték nincs ellenük így se, hogy bármi törvénybe ütközőt tettek volna. - rázom a fejem. - Félnek vallani a szemtanuk is. - megértem, de csak egy emberre aki elég bátor lenne szükségünk. De értem, az emberek nem csak magukat féltik, hanem a családjukat is.
- Majd megmutathatom az összegyűjtött anyagokat... - nézek rá, kicsit félve. - ... ha szeretnél beszállni, mint partner. - itt már félve ejtem ki a szavakat. Csak reménykedem nem esünk ugyan abba a hibába újra, és újra... és tudunk fejlődni. Készen állok erre, elég időt töltöttem nélküle, és minden makacsságomat félre kell tennem, ha nem akarom elveszíteni, és remélem ő is így gondolja.
- Remélem az én tanúvallomásom elég lesz. Vannak orvosi papírjaim, azokat is feltudom mutatni a bírságon. Sajnos ugyan két hőst nem lehet beidézni, de ott vannak a rendőrök is, akik bevitték. Valaminek már történnie kell. -
A Matt-es reakciójára elmosolyodom.
- Peter csak nem? Féltékeny vagy? - vigyorodom el, kicsit azért enyhítve a hangulatot. - Egyébként ha érdekel, kizárólag üzleti kapcsolat. - mosolyodom el. Azért tegyük hozzá, egy vak emberről van szó, nem várhatjuk el, hogy utánam rohangáljon.
- Igen, és köszönöm. Jó hogy haza jöttél velem.... - bármennyire is nehéz lenne bevallanom, nagyon megviselt az este. Nem vagyok az a panaszkodós típus, és aki szereti sajnáltatni magát, de most tényleg féltem. És szükségem van rá.  A szívem szorul össze, mikor bejelenti, akkor menne. Gombóc nő a torkomba, és ökölbe szorítom a kezem. Mintha pánikba akarnék esni, de visszafojtanám.
A szavai szinte, mintha levegőt pumpálnának belém, és újra tudok lélegezni. Felpillantok rá, és egy lelkes mosoly ül ki az arcomra, de igyekszem nem olyan túlbuzgó lelkesnek tűnni.
- Örülnék, ha maradnál. Az orvos úgy is lelkemre kötötte ne töltsem egyedül az éjszakát, ha már saját felelősségemre eljöttem. - forgatom a szemeim. - De azon kívül is... jól esne a társaság.

Tudom, hogy kockázatos elmosolyodnom a fújtatásán, mert még a jelenlegi fájdalomcsillapítós állapotában is csípős lehet a haragja, de szeretek veszélyesen élni, és nem tehetek róla, hogy aranyos, amikor felhúzza magát. Főleg úgy, hogy a jelenlegi esetben ez indokolatlan.
- Nem is rád értettem. ─ rázom meg lágyan a fejem. Ismerem őt, tudom, hogy hajlamos a vakmerőségre, elvégre nem egy hajmeresztő húzásánál szerencsém volt jelen lenni, viszont ezek érthető okokból fakadtak, még akkor is, ha maguktól a metódusoktól és azok kockázataitól néha legszívesebben falnak rohantam volna. és a néha alatt azt értem, hogy mindig.
- Fontos a munkád, ezt azért nem tenném egyenlővé a rögeszmével. A társadat viszont nem ismerem túl jól, így hát... ─ megvonom a vállaim, amolyan "nekem se tetszik, de mit tehetnék" üzenettel, hagyva, hogy a mondatom befejezetlenül lógjon a levegőben. Bűntudatot ébreszt bennem az, hogy kvázi ismeretlenül olyan konklúziókat vonok le valakivel kapcsolatban, ami bizalmatlanságra ad okot, mert a néhány mondat alapján, amit ma váltottam vele, rendes fickónak tűnik. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy MJ láthatóan megbízik benne, és ő jó emberismerő. Sokkal jobb, mint én. De valami akkor is hiányzik a teljes képből. Vajon egy egytől tízig terjedő skálán, ahol az egyes a "nem lesz dühösebb, mint a múltkori baklövésed után", a tízes pedig a "remélem, megástad a sírodat egy fényvédett helyen" Mary Jane mennyire akadna ki rám, ha a háta mögött nyomoznék kicsit Murdock után? Nem mintha megtenném, persze, ez pusztán egy elméleti síkú eszmefuttatás, ami... arrgh, mi a fenének jutott egyáltalán eszembe?
- Alapvetően nem is volna öngyilkosság. De te is tudod, hogy itt most nem a sarki közértben dolgozó, kedves asszonyról van szó. ─ az is lehet, hogy semmi köze az ügyletek oroszlánrészéhez, ez viszont nem változtat azon, hogy az érintettsége egy ismeretlen tényező az egyenletben. Ezáltal épp olyan veszélyes, mint a férje. Ki tudja, milyen lépésre szánta volna el magát, ha úgy érzi, hogy Mary Jane és Matt Murdock megpróbálják sarokba szorítani? épp ezért nem tudok dűlőre jutni afelett, hogy az ügyvéd miért gondolhatta ezt működőképes tervnek.
- Én nem fújom betéve a törvényeket, de amikor legutóbb csekkoltam, akkor még illegálisnak számított a fegyvercsempészet New York államban. Ha felvétel készült arról, hogy kétes áru érkezett be a dokkoknál, az már elég nyomós indok a rendőrségnek ahhoz, hogy szaglászni kezdjenek a területükön, függetlenül attól, hogy a vevők vagy az eladók felismerhetőek-e a képeken. ─ ez nem sok, de a semminél több. Lamont kevesebb nyomon is indult már el a karrierje során, nem hinném, hogy épp ezt tudná le egy egyszerű legyintéssel. Plusz, ott leszek én, hogy segítsem a város büszkeségeinek munkáját. Fisk csak egy elem volt ebben az ügyben... egy túlméretezett darab, de akkor is csak kerék egy még nagyobb gépezetben. Biztosra kell mennünk, hogy nem lesz következő nagy hal, aki vasmarkú irányítás alá akarná vonni az utcákat.
- Jól hangzik! ─ csillannak fel a szemeim, ahogy felajánlja, hogy bevonna az ügybe, mert ez azt jelenti, hogy már nem dühös a múltkori miatt. Vagyis... azt jelenti, ugye?
- Lehetek az összekötő, ha esetleg NYPD-s segítség kellene. ─ valamiért úgy érzem, szükség lesz rá, de ne legyen igazam.
- Féltékeny? Én? ─ kikerekednek a szemeim és ezzel egyidejűleg fel is forrósodik az arcom. Micsoda feltételezés, és különben is... hát, izé...
- Dehogy vagyok féltékeny! ─ vagyis, nem tudom, hogy az lennék. Az vagyok? Mármint, mi okom lenne? Elvégre, jóképű, sikeres, több éves múltra visszatekintő praktizálással, és sokkal vállalhatóbb munkaórákkal, fizuval és szociális képességekkel, míg én egy csóró tanár vagyok, aki technikailag még ahhoz sem képzett, hogy órákat tartson. Igen... totál nincs okom féltékenynek lenni.
- Csak azt mondom, hogy nem szép dolog elhívni egy hölgyet, aztán szó nélkül lelépni. ─ keresztbe teszem karjaimat mellkasom előtt, hogy valami pótcselekvésként végzett mozgással leplezzem zavaromat. Jól megmondtad a magadét, Peter! De nem te voltál az, aki faképnél hagyta a párját egy bizonyos midtowni bálon? És a színházban? A születésnapi partin? Éééés ott volt az az eset, amikor...
- Igen, én is érzem az iróniát abban, amit mondtam. ─ teszem hozzá gyorsan, mielőtt még álszentnek nézne. Ettől még az illemszabályra vonatkozó megjegyzésem nem lesz kevésbé igaz!
- Ez természetes! ─ sosem kell nekem megköszönnie, hogy ott vagyok, amikor szüksége van rám. Akkor sem, ha az időzítésem általában pocsék és civilben szökőévente egyszer sikerül összehoznom, ha a csillagok is úgy állnak.
- Oké, akkor stipi-stopiztam a kanapét! ─ néha én se hiszem el magamról, hogy felnőtt vagyok.
- Addig is... Disney+ és lazulás? ─ aha, lazulás határozottan ráférne mindkettőnkre. Miután felütöttem egy szótárat és kikerestem, hogy mit is jelent.

Nem szeretnék vele vitatkozni, vagyis ez nem vitatkozás, csak erősen kiállunk mind a ketten, azért, amit gondolunk. Kedves tőle, hogy így aggódik az egész ügy miatt. Amúgy nem is húzom fel magam rajta, csak elmosolyodom. Ha érdekli őt még ennyire az egész, akkor nincs minden veszve még, igaz ?
Benne van, hogy együtt dolgozzunk? Felcsillan a szemem.
- Csak ne kelljen csalódnom póksrác. - vigyorodom el. Nagyon remélem most csak nem hirtelen felindulásból mondja, és majd legközelebb, ugyan abba a csapdába fogunk esni. De erre most nem fogok gondolni, és nem szeretnék negatívan hozzáállni.
Oh, hogy ő nem féltékeny, csak ismét elvigyorodom rá. Annyira hiányzott már. Hogy beszélgessünk, veszekedjünk, megnevettesen, és az a biztonság érzet, amit a puszta jelenléte nyújt. Arról nem is beszélve, hogy borzasztó fáradt vagyok, már ráz a hideg, és csak arra vágyom, hogy egy takaróval bekuckózzak.
- Megértem őt, de köszi, hogy aggódsz jól esik. - mosolyodom el, miközben felállok, és oda sétálok hozzá. Közbe be is jelenti, hogy marad, így egyszerűen... eluralkodnak az érzelmek, és megölelem. - Köszönöm. - suttogom a mellkasába. Ennyi telik tőlem, de úgy éreztem erre szükségem van, és jól ... Rengeteg levegő szorúl ki a mellkasomból, mintha eddig nem kaptam volna levegőt, az elmúlt pár hónapba.
" Ez természetes" , visszhangoznak szavai fejembe. Egy ideig még így állunk, majd lestopizza a kanapét. Nevetek, de legszívesebben mondanám neki, hogy nincs rá szükség... de nem akarok előre rohanni, és ahogy ismerem ő se akar tolakodni.
- Remekül hangzik, mármint a Disney+, és a lazulás. és pillanatokon belül hozok is neki ágyneműt, és magamnak takarót. Kanapéra bekuckózunk, és ahogy telik az este, olyan, mintha az a pár hónap nem is lett volna. Párszor magamhoz térek, már azt se tudtam mit kezdünk el nézni, de az ölében aludtam.